36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 18. 20:25 | Link

Dwayne
A bál után

Egész este igyekezett mindenkire odafigyelni, olykor látta Dwaynet, de azt is, hogy el van foglalva. Nem akarta zavarni. A gondolat, hogy megbeszélik nagyon vonzó volt, ezt akarta, meg akarta beszélni, de tudta, hogy nem nyomhatja rá magát a férfire, mert akkor elmenekül, azt meg nem akarja. Nem hülye, nem fogja ezt a lehetőséget kockáztatni. Kivár, még ha nehezen is, de kivár.
Van egy bő fél óra, amikor sokan távoznak, ketten vagy kisebb csapatokban, aztán ez is elül, a nép fele még ott van, ők csak lassan szivárognak el onnan, szinte észrevétlenül fogy el a tömeg. Lassan hajnalodik.
A parti utolsó emberei vannak már csak talpon, ők kitartóan összeölelkezve dülöngélnek, inkább a kimerültségtől, mint mástól, az ég már világosodik. Hűvös van, fázik kicsit, de nem fáradt, sőt, pont a hidegtől lesz egyre éberebb. Persze azt nem mondhatjuk, hogy egy tejeskávénak nem örülne, de felkelni nincs kedve, olyan jó most itt ülni, nézni az ébredő tájat. A lábait felhúzva, karjaival átölelve hajtja az állát a térdére, és hallgatja, ahogy a nádast susogtatja a szél. Most minden olyan nagyon békés, egyszerűen imádja
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 18. 21:40 | Link

Dr. Mácsai Zója

a bál után


Egy fél üveg vörösborral sétál a magasra nőtt nádas mentén, ujjaival meg-megérintve a kemény leveleket. Lassan maga mögött hagyja a zenét és a fényfüzéreket, a lépteit lassacskán semmi más nem világítja meg, csak a hajnali fények. Errefelé már senki sem jár, csak a békák menekülnek hangos loccsanással előle, ő mély levegőket vesz, örül a relatív csöndnek. Kiborítja a tömeg és a zaj, és bár a bált a periférián töltötte, így is úgy érzi, regenerálódnia kell.
A cipője alatt megnyikordulnak a stég deszkái, ahogy rájuk lép. Pontosan tudta, hová jön, hisz' látta őt a túlpartról, amikor a tömeg végül végleg eloszlott. Halk léptekkel sétál közelebb, egészen a stég végéig, kérdés vagy bárminemű köszönés nélkül ő is letelepedik a fára.
Majd a vörösbort a nő felé nyújtja.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 18. 21:55 | Link

Dwayne

Amikor megnyikordul a deszka a férfi talpa alatt, lassan emeli fel a fejét, és fordítja felé a tekintetét. Ajkai egy pillanat alatt húzódnak mosolyra, és így helyezi vissza a fejét a térdeire. A felé nyújtott üveg láttán egy pillanatig tétovázik, majd végül csak megrázza finoman a fejét.
- Nem szabad.
Csendesen beszél, mintha attól félne, hogy a hangos beszéd megzavarja ezt a nyugalmat, mely most körülveszi őket. Annyira békés itt, hogy semmi pénzért sem szeretné kockáztatni most ezt.
- Ezerhatszázhetvenhat napja nem ittam. De ki számolja.
Tudjuk, hogy előtte bizony volt baja az itallal, konkrétan, mint megoldást a problémára használta. Aztán kiderült, hogy terhes Seannal, aki ráadásul az első hónapokban még igencsak békés borfürdőkben vett részt. Szerencse, hogy nem lett függő az a szerencsétlen kiskölyök. Persze időben állt le, de azért az elején meg annyit ivott bánatában, hogy az visszagondolva is rosszullétre ad okot.
- Szerinted, ha most bedugnám a lábam a vízbe, lehúznának a sellők?
Ezen néha elgondolkozik, mármint azon leginkább, hogy akik eltűntek, azok a sellők miatt tűntek-e el a faluból, vagy csak ügyesen léptek-e meg, és úgy eltűntek, hogy kiváló pletykák alapjait szolgálták. Bárhogy is legyen, ő maga nem szeretne ténylegesen kísérletezni ezzel, na meg aztán kegyetlenül hideg ilyen korán reggel a tavacska, így nem biztos, hogy a sellők kellenek ahhoz, hogy véget érjen az élete. De az elmélet, érdekes.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 19. 12:00 | Link

Dr. Mácsai Zója


Végül is nem erőszak a disznótor. Visszahúzza az üveget, majd leteszi kettejük közé a deszkára. Ő sem szomjas, ennyi büfélátogatás után az csoda lenne, inkább afféle megszokásból hozta magával és azért, hogy kimossa a szájából annak a falafelgolyónak az ízét, amit véletlenül fasírt helyett evett.
Barbár, hippi baromság.
   -  Annál több marad nekem.
Nem firtatja az okokat vagy a részleteket, Zója egyszerűen furcsa és kész. A kezein támaszkodva dől előrébb, belebámul a tintaszínű vízbe, amihez a sportcipője orra épp hozzáér.
A magasságtól viszolyog, a tűztől tart. Furcsa mód a víztől mégsem félt sosem, nem érezte, hogy húzná a mélység és nem borítja ki a lenn élő lények gondolata.
   -  Azér' ne próbáld meg.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 19. 14:31 | Link

Dwayne

Elneveti magát a kijelentésre, lábait elengedve kinyújtja azokat, ez kicsit egymásnak ütögetve a cipője belső talpélét. Az ujjaival ruhája redőit piszkálja a combjánál. Ez amolyan pótcselekvés most éppen nála.  
- Ez igaz, tiszta hasznos vagyok.
Büszkén kihúzza magát, mintha valami nagyon nagy díjat kapott volna. Mondjuk büszke is magára, mert bizony ez egy szép teljesítmény, ahhoz képest, hogy előtte nem volt képes más megoldást látni, mint néhány kortyocskát lenyelni, ha éppen valami nem tetszett neki. Aztán kiderült, hogy terhes, és abban a pillanatban befejezte, mert maga a gondolat, hogy árthat a gyerekének épp elég sokként érte ahhoz, hogy ne kívánja többé ezt a megoldást. Azóta megtehette volna, hogy visszatér, de egyszerűen már nem is kívánja. Viszont pontosan tudja, hogy elég lenne egyetlen korty is ahhoz, hogy visszaessen.
- Nem szeretném, félek tőle.
Ő viszont éppen a víztől fél, tud úszni, de nem nagyon szereti. Ő tipikusan az a strandoló, aki képes órákat ülni a gyerekmedence szélén, figyelve Seant, és már előre félve attól a pillanattól, amikor Sean rájön, hogy van az a pont, amikor már jól elbírja a nagyobb medencét is, ahol anya már nem nagyon ülhet a szélén.
- Szóval, Mr. Warren, itt vagyunk.
Fordul félig felé a felsőtestével érdeklődően. Dwayne szeretett volna beszélni, ő hallgatja.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 19. 16:50 | Link

Dr. Mácsai Zója


Nem, Dwayne egyáltalán nem szeretett volna beszélni vele. Legkevésbé beszélgetni szeretne, a mondandója inkább engedély volt, mint kérés. Ha akarod, megbeszélhetjük, ha nem, akkor nem fogjuk. Nem elég sekélyes érzelmileg ahhoz, hogy ne rázzák meg a történtek így igen, bár ő kevésbé látványosan zuhant össze, mint a nő, az egész balhé felszakított benne régen elfeledettnek hitt sebeket. Valahol tehát ő is szívesen tisztázná a dolgaikat.
Valahol pedig továbbra is úgy van vele, hagyja az egészet a fenébe.
Továbbra is a vizet nézi, vár. Talán a nő mond valamit, hiszen legutóbb is ő volt, aki megkereste, ráadásul ezt az egész, fene hisztériát ő kezdte el. Ám Zója semmitmondó kijelentése nem igazán viszi őket előrébb.
   -  Van egy kutyám - ezzel pillant fel a nőre oldalvást - Mármint Sean kutyája. Poopyface.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 19. 17:50 | Link

Dwayne

- Egy kutya? Mármint élő?
Valószínűleg az. Egy koszt csináló, vedlő, ugató, nyáladzó eb, aki nagy valószínűség szerint azért kapta a "Sean kutyája" besorolást, hogy amikor apa elmegy, akkor szépen lepasszolja a kicsi fiának, aztán majd anya sétáltatja meg szedegeti fel utána a kakit hajnalban. Hát ez mesés... amúgy tényleg, mert belül lelkesedik. Imádja az állatokat, és nem is érti, hogy nekik miért nincs állatuk, de azért valahogy a gyermeki lelkesedését mégiscsak a felszín alatt tartja.
- Milyen fajta?
Valamiért egy orosz juhászkutya vagy egy komondor jut eszébe, amikor Dwayne-re pillant. Egészen biztos, hogy egy olyan kutya, amelyik imád a sárban, majd utána a kanapén hemperegni. Mondaná, hogy nem fair, de furcsa mód nem zavarja. Jó, egy picit igen, de leginkább azért, mert tudja, hogy a kutya addig lesz érdekes, amíg lehet vele játszani. Ha sétáltatni, etetni vagy fürdetni kell, akkor azt majd anya megcsinálja. De ezen kívül nem hiszi, hogy bármi rossz lesz.
- Gondolkoztál rólunk?
Elméletileg várni akart, hogy a férfi tegye meg az első lépést, végül azonban muszáj neki lennie annak, aki megkérdezi, hogy mégis hol is tartanak, vagy van-e egyáltalán olyan, hogy "ők". Mostanában nem tudja ezt sem eldönteni, és lenne egy millió kérdése ebben a témakörben hozzá, de tudja, hogy azzal csak megfutamodásra kényszerítené.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 19. 18:22 | Link

Dr. Mácsai Zója


Csak nézi a nő reakcióját, majd elvigyorodva néz el a hegyek felé. Sean kutyája. Valójában csak ezzel legitimalizálta az örökbefogadást, a kutyát ő szerette volna, a saját otthonába, a saját szabályai szerint, a saját társaságának. A fia inkább kényelmes ürügy rá, hogy igen, alkalomadtán megossza a felelősséget olyannal, akiről tudja, hogy nem mondhat erre nemet. Ám mindezt a fiú nem tudja majd és valószínűleg így is odáig és vissza lesz majd a szőrgolyótól, amikor a tervek szerint holnapután bemutatja neki.  
   -  Passz. Korcs. Kilenc éves, olyan, mint egy... tacskómenyét.
Megrántja a vállát. Bírja azt a kutyát és ilyen fajta- dolgokra sosem volt finnyás. Bár akik ránéznek, ennél keményebb állatot, például farkaskutyát képzelnek el mellé, az életvitelébe mégis leginkább ez a hortyogó öregúr passzol bele, aki nem nehezményezi a napközbeni csöndet és magányt, inkább már élvezi azt.
Hagyja, hogy a kezei kicsússzanak alóla; hanyatt fekszik a stégen, a lábait továbbra is lelógatva róla. A kezeit a mellkasára ejti. Úgy néz föl a hajnali, mélykék égre.
   -  Igen. De ebben nem nekem kell döntenem, hanem neked. Mert te érzed úgy, hogy nem vagy kész erre az egészre.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 19. 20:59 | Link

Dwayne

Az állat kinézetének leírására elneveti magát, azzal az őszinte, felszabadult, csilingelő nevetéssel, amit csak nagyon ritkán lehet tőle mostanában hallani, pedig fiatalkorában mindig így nevetett. Felszabadultan és boldogan. Amióta felnőttet kell játszania, ha nevet is, abba valami furcsa irónia vegyül.
- Hol találtál te ilyen tacskómenyétet?
A kastély is olyan, mint valami mini állatkert, amióta szó szerint bármilyen állat bejöhet. Eddig a bagoly volt a favorit, akik a bagolyházban laktak, aztán pár macska, amelyek nem zavartak sok vizet, varangyot meg szinte senki se vállalt be. Aztán megjelentek a rágcsálók, a kisebb testű kutyák, meg a varázslények is. Tiszta állatkert.
- Nekem?
Lepillant a mellette elterülő férfire, ingert érez rá, hogy a haját piszkálja, ám helyette csak teljes testével felé fordul, a lábait törökülésbe rendezi, míg az ujjait összekulcsolja, hogy ellenálljon a kísértésnek, hogy a férfihez érjen. Nem csak Dwayne számára kényes a vére, mivel neki is komoly erőfeszítésekre van szüksége ahhoz, hogy ellenálljon, főleg így, hogy annyira nagyon jól néz ki a napfelkeltében. Ráadásul el vannak zárva a világtól, ha azt vesszük, kint a vízen szinte. Egyszerűen annyira nehéz még a koncentráció is, de tudja, hogy most nagyon oda kell figyelnie.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 19. 22:39 | Link

Dr. Mácsai Zója


A kemény fa kellemesen meleg alatta, pont, mint a júliusi levegő. Csak érzi, hogy Zója mozgolódik mellette, a stég csavarjai megnyikordulnak, nem fordítja felé a tekintetét, az eget figyeli tovább. A fejét tompának és nehézkesnek érzi, kivételesen nem az alkohol - amiből nem ivott túl sokat -, hanem, úgy sejti, az elfogyasztott, mértéktelen mennyiségű fehérje miatt. Mint egy jóllakott óvodás, ha behunyná a szemét, képes lenne elaludni.
Mégis megkockáztatja, Zója visszakérdezésére összeszorítja a szemét.
Légy már férfi a fenébe is.
   -  Figyelj, Zója. Én nem vagyok szerelmes egy ideje. Vagy nem tudom, hogy az voltam-e egyáltalán vagy csak a mágiád hülyített meg, komolyan nem tudom - mély levegőt vesz, a hangjában semmi komor, vagy ellenkezőleg, könnyed nincs. Bár kinyitotta a szemét, az eget nézi - De te vagy a családom. És szeretlek is téged. És azt szeretném, hogy boldog legyél. Ennyi.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 19. 23:03 | Link

Dwayne

"Nem vagyok szerelmes"
Ez a mondat, persze az egész, nem csak a kiragadott lényeg, szó szerint megakasztja a levegővételét. Olyan, mintha tényleg megállt volna benne a motor, ami amúgy működteti ezt az egészet, csak akkor képes kiengedni, és frisset beszívni, amikor mégis azt mondja, hogy szereti, sőt a családjának tartja, sőt, azt szeretné, hogy boldog legyen. A belsője pedig szétolvad, és képzeletben lefolyik a stégről, bele a valószínűleg gyilkos vízbe, rózsaszín ködbe burkolózva, és azt ismételgetve, hogy: aawww, olyan cuki pasi vagy. Mert hát hogy máshogy alázzuk meg egy férfi önbecsülését, ha nem így. De amúgy tényleg, valljuk be, hogy imádni való, és hihetetlenül édes.
- Szerintem voltál, de tettem róla, hogy ne legyél. Nem így terveztem persze, de annyira sok hülyeséget elkövettem.
Akkor persze nem tűntek hülyeségnek, de valljuk be, azok voltak. Mindegyik egytől egyik hülyeség volt, vagy legalábbis olyan, amit meg kellett volna beszélnie vele. Nem lett volna szabad elrohannia, amikor terhes lett Minával, aztán eltitkolni azt, hogy Seannel volt terhes, aztán Ráhelnél is el kellett volna mondania az igazat, és nem kellett volna megbűvölnie, és nem kellett volna szólnia Adamnek sem akkor, amikor a kórházban voltak. Aztán voltak kisebb stiklik is, és maga sem tudja miért, mert Tatiék beköltözését bezzeg elmondta, és nem is lett belőle cirkusz.
- Én is azt szeretném, ha boldog lennél, ha boldoggá tudnálak tenni, mert szeretlek.
Dwayne is szereti őt, mert kimondta, mindenféle mágia és rákényszerítés nélkül, szóval Zója agyának egy része kocsonyásan csüng és folyik a nyála, mert egyszerűen ez a tény kiégette az értelmes agyi funkciói egy jó részét.
- Csináljunk családot?
Kérdezi végül, mert fogalma sincs, hogy miként fejezhetné ki jól magát, Egyszer sem tették fel azonban a kérdést maguknak, hogy szeretnének-e családként funkcionálni, csak valahogy így alakult.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 19. 23:40 | Link

Dr. Mácsai Zója


Mivel nem néz rá, sejtelme sem lehet, mik játszódnak le a nőben és ezek közül mi ül ki az arcára. Nem hazudik neki, amit mond, at őszintén teszi: Adam-nek is ugyanezt mondta és, ha az agyába néznének, akkor is ez lenne benne. Ezer éve nem érzi azt az elvakult birtoklási vágyat, amit a szerelemhez társított, Zója inkább afféle kényelmes állandóság az életében. És bár sokat ezt negatívumnak tekintenék, őt épp, hogy ez az otthonosság vezeti vissza hozzá mindig.
   -  Szerintem már csináltunk.
Hunyorogva fordítja a szemét felé, az arca grimaszba gyűrődik. Csak néha nevezi családnak a sajátjukat, hiszen tradicionális érdelemben egyáltalán nem az, csak néhány ember, akik ugyanazokon a családi rendezvényeken vesznek részt és általában a vezetéknevük is megegyezik. Hiába van két gyereke, ő mégis egyedülállónak, egyedül élőnek érzi magát, nem családapának.
De valahogy mégis...
   -  De csinálhatunk. De akkor normálisat.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 20. 00:08 | Link

Dwayne

Vannak közös gyerekeik, az igaz, de nem igazán felelnek meg a "hagyományos" családmodellnek, mert bár van két szülő meg vannak gyerekek, mégsem volt soha egységes ez az egész. Nagyon furcsa lenne a gondolat, hogy most mégis megalkotnának egy ilyet.Az más, mondaná rexlexből, de ő maga sosem tett különbséget a gyerekei között ilyen téren, akkor sem, ha Mina csak tízévesen ismerte meg az apját, míg Seannál születésétől fogva jelen volt. Persze, amikor rosszban voltak a szülők, akkor a gyerekekre kicsapódott ez. Lekuporodva Dwayne mellé, finoman a férfi mellkasára helyezi a fejét, körülbelül húsz éve csinálták ezt így utoljára őszintén, persze volt ilyen a megbűvölés alatt is, de az ugyebár nem volt valós, csak nagyon szerette volna azt hinni.
- Papa, mama, gyerekek?
Kérdezi csendesen, lehunyva a szemét. Olyan hihetetlenül nyugodt itt most minden. Gyakrabban kellene kijárniuk ide, vagy csak keresniük olyan helyeket, amik ennyire nyugodtak. Szeret elbújni a világ elől, ezért szerette például Dwayne régi lakását is.
- Nem is jártam még az új lakásodba, pedig fel kellene avatni pár alapozófolttal.
A virágos kanapén is volt pár, amiket egyszerűen mágiával sem tudott kiszedni onnan. Szürreális, de logikusnak is mondható helyzet volt, Olyan, mintha egy nap majd valaki meg akarná vizsgálni, hogy milyen alapozót használtak rajta, és az alapozó alapján kideríteni, hogy ki volt a nő, aki a foltot ejtette. Mondjuk valószínűleg ennél van jobb dolga is a minisztériumnak, de hát kifacsart logikával mit vár az ember?  
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 20. 14:29 | Link

Dr. Mácsai Zója


Zója ismét mozdul, amitől a deszkák újra nyikorogni kezdenek a könnyed súly alatt. Amikor a nő hozzáér, nem húzódik el, csak a kezét engedi le a mellkasáról, kissé feljebb emeli az állát, amikor a hajszálak hozzáérnek. Annak mondjuk némán örül, hogy Zója a manőver alatt nem rúgta bele a bort a vízbe, bár már hajnalodik, de még tervei vannak azzal a közepes minőségű és megbocsáthatatlanul langymeleg itallal.
   -  ... és semmi távoli vagy örökbefogadott rokon.
Csöndben teszi hozzá, az égnek címezve. Na Zója sem hihette azt, hogy egy hisztivel, lelépéssel, majd néhány hét mosolyszünettel az eredeti feszültség egyszerre semmis lesz, épp ellenkezőleg. A női nyomás nélkül Dwayne-nek volt alkalma rá, hogy végiggondolja, mit szeretne és mi az, amivel még képes együtt élni: a bogolyfalvi kommuna pedig határozottan kiesett ebből a körből.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 20. 14:57 | Link

Dwayne

A félmondat rángatja vissza abból az elrévedéséből, melyben azt ecseteli magának, hogy visszavonhatatlanul a férfi álla a legvonzóbb áll a környezetében. Mindig az volt az, ami elindított nála valamit, és valljuk be, nem egyszerű visszatérni ebből az eszmefuttatásból. Egyáltalán van még ember, akinek egy férfi álla a gyengéje? Nem valószínű.
- Nem szállhatok ki az itteni életemből teljesen.
Felemelve a fejét az álla alá csúsztatja a kezét, hogy legalább valami minimálisan lássa Dwayne mimikáját. Elpillant a part felé, a buli helyszínén még senki se állt neki takarítani, ezek szerint még mindig piszok korán van. Mondjuk addig élvezze ki az ember ezt a kellemes időt, amíg lehetősége van.
- De élhetek akár kétlaki életet, így megmarad a függetlenséged, de van családunk, amibe senki sem szól bele.
Mondjuk így nem hangozhat a külső szemlélő számára ez egy igazi családnak, de nekik mégis talán ez jelentené a megoldást, hiszen akkor van, ami változna, de a függetlenségük megmaradhatna. Aztán ki tudja, lehet idővel ez az egész megszűnne, elvégre ahogy a húgát ismeri, lesz egy újabb férje, Ráhel és Mina kirepülnek, így nem marad már más, akiről gondoskodnia kell, mivel Sean eleve a családnak nevezett egység részét képezi.
- A döntések előtt pedig beszélünk, legyen az egy kutya, egy gyerek vagy egy új kanapé?
Mondjuk jó lenne, ha leállna a hülye kis tetteivel, mert valóban egy idő után nagyon zavaró tud lenni. Viszont már érti, hogy ez is egy olyan dolog, ami kell ahhoz, hogy Dwayne esélyt adjon neki.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2017. július 20. 16:15 | Link

Dr. Mácsai Zója


A legnagyobb szerencse, hogy ő ezeket a gondolatokat nem hallja és az is, hogy Zója már leszokott róla, hogy ezeket hangosan megemlítse neki. A dicsérettel, különösképp az ilyen, obsessive csodálattal nemigen tud mit kezdeni még akkor sem, ha évtizedei voltak felkészülni rá.
   -  A te döntésed, mondom.
Kissé meg is vonja a vállát fektében, az ujjaival a deszka repedéseit kapargatja. Feladta már, hogy érdemben hasson a nőre, vagy úgy általában bárkire, ez felesleges erőfeszítés. Azonban azt megmondhatja, mibe hajlandó beletörődni és mások hogyan alkalmazkodjanak hozzá. A kapcsolataiban különben nem kér sokat, leginkább nyugalmat és állandóságot, már nincsenek romantikus elvárásai az élettől. Cserébe ő is megfoghat dolgokat kínál. Fizikai biztonságot.
Kutya, gyerek vagy kanapé.
Óvatosan felül, hogy Zója is felemelkedhessen róla és verje be a fejét a deszkákba. Megtámaszkodik a karjain.
   -  Megmutatom a kutyát. Ha jössz.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2017. július 20. 17:16 | Link

Dwayne

- Meg tudom oldani.
Bár nagy valószínűség szerint ez a történet gyorsabban le fog zajlani majd, mint ahogy azt a nő hiszi, mégis optimistán áll egy fokozatos változás elé. Felülve nem távolodik el Dwaynetől, kékjeivel a férfi tekintetét keresi.
- Elég ideig voltam az anyjuk, el kell szakadnom.
Végül is, a muszáj lesz meglépnie ezt, ő is tudja. Ha azt akarja, hogy mindenki elsajátítsa az önállóság művészetét, legyen tizennyolc vagy harmincegy, ahhoz az kell, hogy ő maga lazítsa, majd végül elengedje a köteléket. Tudja, hogy csak úgy lehet boldog, ha végre nem azt nézi, hogy a vele egy házban élőknek mire van szüksége, hanem arra, hogy ő mire vágyik, és minden, ami kell neki, a férfi, a biztonságérzet, a nyugalom megvan, itt, akár egy stégen, és meglenne ott is, ahol most Dwayne él.
- Hamarosan úgyis én szedem majd fel a kakiját a járdáról.
Tuti, hogy egy trollkutya, aki még csak nem is a fűbe végzi majd el a dolgát, hanem a járdán, hogy mindenki megcsodálhassa művét. Látatlanul is imádja, az a nagy helyzet, így szélesen elmosolyodva emelkedik fel, és nyújtja ki a kezét a férfi felé, nem mintha Dwayne-nek szüksége lenne rá. Végül is, pozitívan zárult ez a hajnal, mert szépen lassan felismeri azokat a lépéseket, amiket már nagyon régen meg kellett volna tennie. Valószínűleg saját maga előtt se vallotta be eddig, de ez volt az ő menedéke, mert ha Dwayne-nel minden borzalmasan is alakult, neki akkor is volt hova hazamenni és lefoglalni magát. Amikor a férfi is meg a bor is megvan már csak egy pukkanó hangot hallatnak, és már ott sincsenek.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa