Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

Deszka, inhalál, víz, cipő. Szuper, mindenem megvan, vagyis… Ja, mindenem. A bogyeszt bevettem még indulás előtt, Atu bácsinak szóltam hogy lelépek, vagyis elgurulok valamerre a faluban, szóval majd jelentkezem. Azt, hogy hova is megyek, nem tudom még. Talán trükközök párat a téren, meg az utcákon, esetleg betérek pár üzletbe szétnézni, hátha látok valami új holmit. Vagy még az is lehetséges, hogy felgurulok a suliig, majd vissza le. Annak viszont túl sok értelme nincsen, mert még ha tudnám, hogy lenne fent olyan valaki, akivel jóban is lennék, nem tudom, hogy lejönne-e. Most, hogy ezek a felügyelőknek nevezett valakik itt vannak, sokkal nehezebb mozogni és kevesebb is a tér erre. Még jó, hogy lent lakok Atu bácsival a faluban, különben ki sem tehetném a lábamat a négy fal közül. Az lenne még csak cirkuszi műsorszámokat is megirigylő attrakció. Nem véletlen, hogy a nevelőotthonból is mindig megpattantam. Esélytelen, hogy egy mozgásigényes, hiperaktív kölyköt, mint amilyen én is vagyok, bezárjanak a négy fal közé. Számomra már az is csoda, hogy nem ültek a nyakamba ezek a valakik, és nyaggatnak mindenfélével a betegségeim miatt. Vajon mit csinálnának, ha a vallatásuk közepette kapnék egy asztmarohamot? Beperelném őket, amiért kiváltották belőlem, de ne próbáljuk ki. Szeretek élni, szeretem a nyugit, és szeretem, hogy nincsenek itt. De, hogy ne legyen fenékig tejfel az életem: a nagy agyalás közepette nekimentem valakinek, ami miatt leestem a deszkámról. A földön kötöttem ki, hogy a másik fél két lábon maradt-e, azt nem tudom, de a deszkám gurult tovább, egyenesen a vízbe. Szélsebesen pattantam fel, hogy még időben megfogjam, de csobbant… én meg estem utána. Hát ez fergeteges, rosszabb már nem is lehetne. A lényeg, hogy megvan életem kincse, aminek kimentése után, én is kimásztam a stégre. Ha az idegen ott maradt a baleset helyszínén, akkor odamentem felsegíteni; ha közben odajött hozzám, akkor pedig ott szólaltam meg. Vagyis, előbb realizálnom kellett, hogy kit is taroltam el ismét, de amint ez meglett, mosolyogva néztem rá.
– Ne haragudj, hogy neked mentem Zsombor. Nem esett bajod? –néztem rá, végigmérve alaposan, természetesen sérüléseket keresve rajta, s remélhetőleg egyet sem találva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=593574#post593574][b]Szikszai Csanád - 2016.05.13. 20:57[/b][/url]

Deszka, inhalál, víz, cipő. Szuper, mindenem megvan, vagyis… Ja, mindenem. A bogyeszt bevettem még indulás előtt, Atu bácsinak szóltam hogy lelépek, vagyis elgurulok valamerre a faluban, szóval majd jelentkezem. Azt, hogy hova is megyek, nem tudom még. Talán trükközök párat a téren, meg az utcákon, esetleg betérek pár üzletbe szétnézni, hátha látok valami új holmit. Vagy még az is lehetséges, hogy felgurulok a suliig, majd vissza le. Annak viszont túl sok értelme nincsen, mert még ha tudnám, hogy lenne fent olyan valaki, akivel jóban is lennék, nem tudom, hogy lejönne-e. Most, hogy ezek a felügyelőknek nevezett valakik itt vannak, sokkal nehezebb mozogni és kevesebb is a tér erre. Még jó, hogy lent lakok Atu bácsival a faluban, különben ki sem tehetném a lábamat a négy fal közül. Az lenne még csak cirkuszi műsorszámokat is megirigylő attrakció. Nem véletlen, hogy a nevelőotthonból is mindig megpattantam. Esélytelen, hogy egy mozgásigényes, hiperaktív kölyköt, mint amilyen én is vagyok, bezárjanak a négy fal közé. Számomra már az is csoda, hogy nem ültek a nyakamba ezek a valakik, és nyaggatnak mindenfélével a betegségeim miatt. Vajon mit csinálnának, ha a vallatásuk közepette kapnék egy asztmarohamot? Beperelném őket, amiért kiváltották belőlem, de ne próbáljuk ki. Szeretek élni, szeretem a nyugit, és szeretem, hogy nincsenek itt. De, hogy ne legyen fenékig tejfel az életem: a nagy agyalás közepette nekimentem valakinek, ami miatt leestem a deszkámról. A földön kötöttem ki, hogy a másik fél két lábon maradt-e, azt nem tudom, de a deszkám gurult tovább, egyenesen a vízbe. Szélsebesen pattantam fel, hogy még időben megfogjam, de csobbant… én meg estem utána. Hát ez fergeteges, rosszabb már nem is lehetne. A lényeg, hogy megvan életem kincse, aminek kimentése után, én is kimásztam a stégre. Ha az idegen ott maradt a baleset helyszínén, akkor odamentem felsegíteni; ha közben odajött hozzám, akkor pedig ott szólaltam meg. Vagyis, előbb realizálnom kellett, hogy kit is taroltam el ismét, de amint ez meglett, mosolyogva néztem rá.
– Ne haragudj, hogy neked mentem Zsombor. Nem esett bajod? –néztem rá, végigmérve alaposan, természetesen sérüléseket keresve rajta, s remélhetőleg egyet sem találva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=599635#post599635][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2016.06.05. 15:35[/b][/url]

Az út pora – olybá tűnik, pedig közel sincs erről szó – több száz tucat métere tapad a tornacipője fehér gumijára, miközben lépései nyomát hagyja maga után a szürkés talajon. Bóklászása mindennemű célnak teljes hiányában volt, s tulajdonképpen azt sem tudja, hogy merre tart, egyszerűen csak hagyja, hogy a lába vigye arra, amerre akarja, na meg a kavics, amit éppen maga előtt rugdalt; ha jobbra ment, hát követte, ha balra, akkor pedig balra tartott utána.
Amikor még kissrác volt, akkor ezért csúnyán kikapott. Sokszor kószált csak úgy el, hogy aztán koszos ruhában, szétment cipővel előkerüljön szürkületkor - gyakran volt egy kiadós tockos a jutalma édesanyja puha keze által. Sokkal kevésbé fájt, mint volt megszégyenítő. Könnyeket nyelni, szabadságtól megfosztottnak lenni senki nem szeret, főleg nem Zsombor, aki akkor érezte magát nem fél embernek, ha végre csak úgy mindentől távol volt; akkoriban már küzdött a kényszerekkel, ellenük pedig bármit megtett volna. Tényleg bármit.
Ma már a gyógyszerek és terápiák kezelik helyette a problémát, de az élvezet azért maradt. A zavartalanság, a szabályozatlanság továbbra is lételeme, amiről – ha erre van lehetősége – nem mond le. Bár nem mindig tökéletes. Valahol a távolban viháncolást hall; arra semmi esetre sem menne, szemben vele pedig a tó kristályos csillogás tetszik vissza. Nem igazán kell sokat gondolkoznia, hogy merre menjen tovább, még az olyan élvezettel társául szegődött kavicsot is hagyja veszendőbe. Hamarosan pár a puha, zöld füvön lépked a víz felé, ami a tegnapi esőzésektől kicsit ugyan még nedves, de legalább a port lemossa a cipője orráról. A fűről pedig hamar aszfaltra vált; közeledik a kis stég felé, ami látszólag üres – technikailag meg aki nem látszik, az ott sincs -, de valami történik. Először csak a fél teste zsibbad le a becsapódástól, utána pedig a feje fájdul meg a betonon való csattanástól; egy pillanatra minden sötétebb lesz, a karjait és lábait széttárva terül el. Egy pillanatra megfordul a fejében, hogy már csak az eső hiányzik, amikor még sötétebb lesz és apró vízcseppek csöpögnek arcára, de amikor már a hangot is hallja, hirtelen összeáll a kép; Csanád barátságos arca mosolyog le rá, miközben a kezét nyújtja.
Nem fogadja el. Komoran néz rá, miközben még mindig a földön fekszik, aztán egyszerre talpra szökken, leporolja nadrágját és pólóját elől, aztán komoran pislogva méri végig a srácot immáron állva.
- Ha bajom lenne sem hiszem, hogy vissza tudnád csinálni - veti oda morogva, aztán a saját vállán keresztül hátranézve próbálja a háta állapotát felmérni; egy lyuk és három kósza fűszál és rengeteg por, amit első pillanatok alatt fel tud mérni.
- Amúgy nem. Nem esett bajom – teszi még hozzá némiképp flegmán, de semmiképp szántszándékkal kellemetlen hangnemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=603556#post603556][b]Szikszai Csanád - 2016.06.21. 10:21[/b][/url]

A deszkázásban az a szép, hogy száguldhatok. Most is ezt tettem, és meg is lett az eredménye: eltaknyoltam. Hogy ne legyen ennyire egyszerű az élet, taroltam magammal egy másik személyt is, akit csak azután ismertem fel, miután kihalásztam a vízből a járgányom. Mindig ez a vége annak, ha gurulás közben elbambulok: nekimegyek valakinek, aki jobbik esetben talpon marad, rosszabbik esetben, nos velem együtt kerül vízszintesbe. Segítőkezet azért nyújtottam, Zsombor viszont nem fogadja el, csupán morcosan kel fel a földről, és porolja le magát. Ügyes vagy Csanád, mindig megtalálod a módját annak, hogy a kedves ismerőseidet egy szempillantás alatt varázsold át ellenséggé. S ehhez még a pálcádra sem volt szükség.
– Ez igaz, de egy cseppet megnyugtatna a tudat, hogy nem okoztam benned nagyobb kárt. Tényleg sajnálom, hogy neked mentem. Elmerengtem valamin, és csak egy pillanatra nem figyeltem előre, és máris kész a baj. De örülök neki, hogy nem esett komolyabb bajod. –szavakat nem kímélve magyaráztam a szitut. Tudom, hogy Zsombor nem fog ennyit beszélni, az nem ő lenne. Csendesebb, de annál komorabb srác, mégis kedvelem. Meg azt hiszem, hogy ő is kedvel… bár ezek után kételkedni fogok benne.
– Mi járatban erre? Ahogy látom céltalanul bolyongasz, vagy csak nekem tűnik úgy? Esetleg mehetnénk valamerre, ha ezek után még van kedved a társaságomhoz. Persze megértem, ha nincs, mert általában, ha letarolok valakit, az illető a pokol bugyraiba kíván, és nem maga mellé egy séta közepette. –bűnbánó arcocskával néztem rá, s közben a háta mögé léptem. Ha hagyta, akkor leszedtem róla a kósza fűszálakat, meg lesepertem róla a port. Az meg csupán mellékes, hogy én magam csurom vizes vagyok, nem is igazán foglalkozok vele. Szép időnk van, majd a napocska megszárít. Csak ne kapjak tüdőgyuszit, és akkor megérte csobbanni a vízben.