árja bókjára úgy érezte, elcsorog mint egy égő gyertya. Ha nem befolyásolná valami, most minden esetre hányna magától. Elvégre gondoljunk csak bele, ő a lány aki bár hiperaktív, és mindenkivel igyekszik kapcsolatokat kötni, de mégsem hisz a szerelemben. Főleg nem ebben a hirtelen jöttben, ahol egyik pillanatban még teljesen normális, a másikban pedig már a nevét sem tudja, csak hogy Viktor. Igen, határozottan kidobná a taccsot. Ujjaiban mint apró villámcsapások, s még az sem igazán érdekli, hogy minden ilyen helyzettől izzadni kezd a tenyere. Amikor ír, akkor is, amikor huzamosabb ideig kell fognia valamit, vagy ha öt percig rajta tartja a kezét valamin, ami meleg. És lássuk be, a férfi keze mindegyik felsoroltnak megfelel. Undorító lehet ugyan, de ez a valóság, és ők, legfőképp a szőke leányzó- a pasiról fogalmam sincs- most annyira sincs magánál, hogy mindezt belássa. Csak a közelében akar lenni, és minden egyes másodpercet vele tölteni, rácsimpaszkodni mint egy pióca, majd ölelgetni, akárcsak egy lajhár. Vagy koala. Mindkettő felettébb édes. 
A másik felszólítására igyekezett mindent tudatni magáról, ami csak eszébe jutott. Hogy nem ápol valami jó viszonyt az anyjával, hogy van két vadászgörénye, ismertette a félelmeit, beszélt arról, amiket szeret, könyvekről, a kedvenc számáról, a kaktuszáról. A vágyait nem tudta egészen reálisan felvázolni, mert amikor oda ért, csak annyi jutott eszébe, hogy "Mindörökké veled". Mint valami rossz török szappanopera. Vagy spanyol, esetleg olasz. Észre sem vette mikor értek a tóhoz, szóval ecsetelnem sem kell, magát az utat fel sem fogta. Viktorral akár bele is gyalogolhatott volna egy késbe, ő még azt sem vette volna észre, annyira el volt kábulva.
- Most te jössz. Mesélj el mindent, mindent.- zárta le az önmagát illető témát. Szemei izgatottan csillogtak, s ajkaira önfeledt, gyermeki vigyor ült ki ahogy megállt, s felpislogott felettébb új lovagjára.

árja bókjára úgy érezte, elcsorog mint egy égő gyertya. Ha nem befolyásolná valami, most minden esetre hányna magától. Elvégre gondoljunk csak bele, ő a lány aki bár hiperaktív, és mindenkivel igyekszik kapcsolatokat kötni, de mégsem hisz a szerelemben. Főleg nem ebben a hirtelen jöttben, ahol egyik pillanatban még teljesen normális, a másikban pedig már a nevét sem tudja, csak hogy Viktor. Igen, határozottan kidobná a taccsot. Ujjaiban mint apró villámcsapások, s még az sem igazán érdekli, hogy minden ilyen helyzettől izzadni kezd a tenyere. Amikor ír, akkor is, amikor huzamosabb ideig kell fognia valamit, vagy ha öt percig rajta tartja a kezét valamin, ami meleg. És lássuk be, a férfi keze mindegyik felsoroltnak megfelel. Undorító lehet ugyan, de ez a valóság, és ők, legfőképp a szőke leányzó- a pasiról fogalmam sincs- most annyira sincs magánál, hogy mindezt belássa. Csak a közelében akar lenni, és minden egyes másodpercet vele tölteni, rácsimpaszkodni mint egy pióca, majd ölelgetni, akárcsak egy lajhár. Vagy koala. Mindkettő felettébb édes. 
A másik felszólítására igyekezett mindent tudatni magáról, ami csak eszébe jutott. Hogy nem ápol valami jó viszonyt az anyjával, hogy van két vadászgörénye, ismertette a félelmeit, beszélt arról, amiket szeret, könyvekről, a kedvenc számáról, a kaktuszáról. A vágyait nem tudta egészen reálisan felvázolni, mert amikor oda ért, csak annyi jutott eszébe, hogy "Mindörökké veled". Mint valami rossz török szappanopera. Vagy spanyol, esetleg olasz. Észre sem vette mikor értek a tóhoz, szóval ecsetelnem sem kell, magát az utat fel sem fogta. Viktorral akár bele is gyalogolhatott volna egy késbe, ő még azt sem vette volna észre, annyira el volt kábulva.
- Most te jössz. Mesélj el mindent, mindent.- zárta le az önmagát illető témát. Szemei izgatottan csillogtak, s ajkaira önfeledt, gyermeki vigyor ült ki ahogy megállt, s felpislogott felettébb új lovagjára.

Kecses Kamilla kedves

Fellegekben járva lépked a két becupidózott fiatal a stég felé. Én persze közben figyelhetek arra, hogy ne rohanjanak neki egy fának, hiszen mind a kettő jobban el van foglalva a másik szemének, hajának, körme alatti piszkának a bámulásával, mint az útra figyeléssel. Közben a szőkeség csacsog, Viktorka meg hallgat, bólogat, hümmög, az arcán érzelmek hadát vonultatja fel. És most, a Stéghez érve ő is mesél. Krisztiánról, Adriról, a szüleiről, hogy mennyire rosszul jönnek ki ők is az anyjával. Azt is elújságolja, hogy a lány HV-je az ő unokatesója, meg hogy most ő amúgy a pécsi egyetemre jár. A mugli gimikben menő dolog egy egyetemistába szerelmesnek lenni, és fordítva, az amerikai filmekben is hasonló ez, de ott a tanárok is menőek. Viktor jelen esetben mindkettő. Menőségi faktormérő totálisan kiakad mugli szemmel nézve. Ahogy az én ragacsos szerelemtűrőm is. Ez pedig így fog menni még 4 napig. Jaj Istenkém! Mentsetek meg! Please, help me! Come on! Kérlek, valaki!!!!!
Ahh, na jó...
 - Hát ez vagyok én... Fel sem érek hozzád, gyönyörűségem. Olyan vagy, mint egy földre szállt angyal. - Bahh, amíg magáról mesélt jobban élveztem a műsort. Ám most vissza a csöpögéshez. Na jó, feladom. Esélyem sincs arra, hogy ezt valahogy leállítsam. Kevés vagyok én ehhez, mint Voldemortban a logika.
Viktor most a lány szemeit fürkészve lehajol a szőke tincsek kezdetéhez és egy gyengéd puszit nyom annak a lány homlokára. Ez egészen aranyos. Ha valaki kívülről látja őket, de nem hallja, leginkább tényleg úgy néznek ki, mintha Kamilla mérhetetlenül csüngne Viktoron, míg Viktor, bátyus módjára védi a lányt. Nem tűnnek éppen hétköznapi szerelmes párosnak. De nem is kell, hogy ez másképp legyen. Az hiányzik még, hogy valami bajt hozzon Cupidó akciója a szemüveges fejére. Apropó szemüveg, észre se vette, hogy az már egészen lecsúszott az orrnyergéről az orra hegyéig, de most ahogy lenéz a lányra, feltűnően másmilyen a világ az okulárén keresztül. Nem olyan homályos, és elmosott. Szóval most fel is tolja oda, ahova való a fekete keretes csodát. Így máris tisztább a világ! Csak a feje sajnos nem...

Teljesen el van szállva magától, úgy érzi magát mint egy koffeintúltengéssel rendelkező héliumos lufi. Egy csomó minden van benne, mindent egyszerre szeretni megtenni, és mégsem csinálhatja, elvakítja az a cukormázas akármi ami egy nyíl kíséretében szállta meg. Szegény Kamillánk, soha nem volt ilyen- ami azt illeti nem is lesz- csak most megszállódott, belerepült ez az akármi és nem tud ellenállni. Nem azt mondom most, hogy undorodik a szerelemtől, egyszerűen csak nála más jelentést kap ez a szó. Ő sosem ilyen csöpögős mályvacukormázban fejezte ki érzéseit, és most.. Valószínűleg ő sem tudja mi van vele. Felsőbb hatalmak parancsára cselekszik bár valljuk be, nincs ellenvetése, nagyon is élvezi a dolgot. Belül közben mintha felrobbanna, érzi a hasában a fájdalmat, mintha összepréselték volna a gyomrát és mégis csodálatos ez egész. Számára ezek eddig ismeretlennek titulált megnyilvánulások, reakciók, és ha képes lenne gondolkodni, most halálra rémülne. Hogy gyerekes-e ilyen téren? Fogalmazzunk úgy, hogy egy egytől tízig terjedő skálán ötvenet kapna. Csüngött a férfi szavain mint maci a mézen, méhecske a virágon, vámpír a nullás véren. Itta minden mondatát, remélve, hogy meg is fogja jegyezni őket, megrészegült a másik hangjától. Teljesen.. Más lett, és nem, ez nem az "a végtelen szerelem megváltoztat gyökerestől" dolog, mert biztos vagyok benne, hogy amint letelik a négy nap vissza fogjuk kapni az eredeti Kamillát, aki nem csöpög viasz módjára a kemencében. Gyorsan le rázta meg fejét szívszerelme kijelentésére, valóságos csoda, hogy a szőke kobak le nem esett a helyéről.
- Ez nem igaz!- kezdett ellenkezni. Jaj ne. Még csak az kéne, hogy ezek ketten elkezdjék a "te vagy a jobb, én szeretlek erősebben" játékot. Kamilla, kérlek, ne tedd ezt.- Csinálunk valamit?- jelent meg egy hatalmas, boldog vigyor arcán. Köszönöm Kámikáze.- Üljünk le, és nézzük a naplementét, és beszélgessünk, és bújjunk össze, és nevessünk, és minden.- na jó, lehet, hogy mégsem köszönöm. Nem vagyunk egészen a helyzet csúcsán, vagyis Kamilla biztos nem, és most egyszerre mindent meg szeretne tenni, és mégsem tudja, mit kéne csináljon. De ettől függetlenül csinálná. Ez.. Nagyonjó