Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

Minden túl gyorsan történt. Az egyik pillanatban még önfeledten fotózta a tájat, az állatokat, a másikban pedig már kissé közeli viszonyba került egy abszolút nem szimpatikus férfival. Vagyis, a nem szimpatikus meglátása, csak a második benyomása volt. Az elsőnél még tetszett neki, már ami a tetszés, eme különös formáját illeti. Hiszen soha nem volt oda a férfiakért, kivéve persze a bátyját, és az iránta való viszonzatlan érzelmeit, melyek hatalmas burát képeztek körülötte és elzárták mindennemű ismerkedési lehetőségtől.  Igaz azonban az is, hogy mivel már fiatalon sem tudott különösképpen mit kezdeni a túlzott érdeklődéssel, inkább bezárkózott. Az pedig, hogy most mintegy feldobva az eddigi eszméit vetette bele magát egy ismeretlen karjaiba, nos kellően zavarba hozta. Az arcán játszó pír egészen a válláig terjedt, és talán pont ennek is köszönhető, hogy mikor hátra lépett, felbukott a fényképezőgépébe is. Ekkor találkozott a földdel immár másodjára a délután folyamán ilyen fájdalmasan, és nem tudta visszafogni a nyöszörgést, mikor nagy nehezen feltápászkodott.
Szemöldökét összeborzolta, úgy nézett a férfira, aki immár a fényesen sütő nap sugarai alatt fölé tornyosult. Most nézte meg először úgy igazából, és mikor tekintete megállapodott az ujjak között tartott képeken ismét csak sikerült zavarba jönnie.
A kérdés persze teljesen jogos volt, hiszen tök ismeretlenül, az engedélye nélkül fotózta le, de egyszerűen úgy érezte, hogy a kép kihagyhatatlan és a pillanat könnyedén elrepül, akár csak egy tollpihe, ha nem cselekszik gyorsan.
- Nos, Pearl Wildheart vagyok, könyvkiadó. És az a kép az én képem... - mondta a lány, miközben egyik kezével kissé remegve simította ki a kusza tincseket az arcából, és a másikkal próbálta kikapni a férfi ujjai közül legféltettebb munkáját.
- A képet egy könyv illusztrációjához készítettem, mint amolyan ötlet és lehetséges grafikai megoldás, és mivel nem látszódik rajta csak a körvonalai, gondoltam nem sértek személyiségi jogokat. - hadarta, majd a kérdésre szinte már döbbenten vonta fel a szemöldökét. Oké, hogy általában üzleti kapcsolatai vannak, de azért a férfi sem gondolhatta komolyan, hogy valamit akar tőle...
- Tessék? Ki is maga? - kérdezett vissza a mit akar kérdésre, majd a férfi lélektükreit kezdte vizslatni.  Na meg nem utolsó sorban, abban a pillanatban eldöntötte, hogy nem szimpatizál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=490587#post490587][b]Pearl Wildheart - 2015.04.08. 20:31[/b][/url]

Minden túl gyorsan történt. Az egyik pillanatban még önfeledten fotózta a tájat, az állatokat, a másikban pedig már kissé közeli viszonyba került egy abszolút nem szimpatikus férfival. Vagyis, a nem szimpatikus meglátása, csak a második benyomása volt. Az elsőnél még tetszett neki, már ami a tetszés, eme különös formáját illeti. Hiszen soha nem volt oda a férfiakért, kivéve persze a bátyját, és az iránta való viszonzatlan érzelmeit, melyek hatalmas burát képeztek körülötte és elzárták mindennemű ismerkedési lehetőségtől.  Igaz azonban az is, hogy mivel már fiatalon sem tudott különösképpen mit kezdeni a túlzott érdeklődéssel, inkább bezárkózott. Az pedig, hogy most mintegy feldobva az eddigi eszméit vetette bele magát egy ismeretlen karjaiba, nos kellően zavarba hozta. Az arcán játszó pír egészen a válláig terjedt, és talán pont ennek is köszönhető, hogy mikor hátra lépett, felbukott a fényképezőgépébe is. Ekkor találkozott a földdel immár másodjára a délután folyamán ilyen fájdalmasan, és nem tudta visszafogni a nyöszörgést, mikor nagy nehezen feltápászkodott.
Szemöldökét összeborzolta, úgy nézett a férfira, aki immár a fényesen sütő nap sugarai alatt fölé tornyosult. Most nézte meg először úgy igazából, és mikor tekintete megállapodott az ujjak között tartott képeken ismét csak sikerült zavarba jönnie.
A kérdés persze teljesen jogos volt, hiszen tök ismeretlenül, az engedélye nélkül fotózta le, de egyszerűen úgy érezte, hogy a kép kihagyhatatlan és a pillanat könnyedén elrepül, akár csak egy tollpihe, ha nem cselekszik gyorsan.
- Nos, Pearl Wildheart vagyok, könyvkiadó. És az a kép az én képem... - mondta a lány, miközben egyik kezével kissé remegve simította ki a kusza tincseket az arcából, és a másikkal próbálta kikapni a férfi ujjai közül legféltettebb munkáját.
- A képet egy könyv illusztrációjához készítettem, mint amolyan ötlet és lehetséges grafikai megoldás, és mivel nem látszódik rajta csak a körvonalai, gondoltam nem sértek személyiségi jogokat. - hadarta, majd a kérdésre szinte már döbbenten vonta fel a szemöldökét. Oké, hogy általában üzleti kapcsolatai vannak, de azért a férfi sem gondolhatta komolyan, hogy valamit akar tőle...
- Tessék? Ki is maga? - kérdezett vissza a mit akar kérdésre, majd a férfi lélektükreit kezdte vizslatni.  Na meg nem utolsó sorban, abban a pillanatban eldöntötte, hogy nem szimpatizál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=491065#post491065][b]Dwayne Warren - 2015.04.09. 13:05[/b][/url]

Arrébb kapja a kezét, amikor a nő a fénykép után nyúl, nem veszi le a szemét a papírról, hitetlenkedve bámul rá, mintha még sosem látott volna hasonlót. Megnedvesíti az alsó ajkát, hosszasan kifújja a levegőt, amikor legközelebb megszólal, a hangja rekedtes és mély, a kezét, melyben a fényképet tartja, visszaereszti az oldala mellé, de látszólag esze ágában sincs visszaadni.
   -  Szóval Pearl Wildheart könyvkiadó - lassan ismétli meg a szavakat, melyek furcsa hangsúlyt kapnak a maga erős amerikai kiejtésű hangját, mintha a nő mondatának groteszk paródiája lenne - ha még egyszer itt kattintgatsz rólam letépem az ujjaidat és a gépeddel együtt beszórom a tóba halcsalinak.
Hogy szavainak plusz nyomatékot adjon, a tenyerébe gyűri a képet, majd egy könnyed lendítéssel pottyantja a vízbe, megfodrozva annak zavartalan, csillogó tükrét. A nő valójában nem szegett meg írott, komoly szabályokat, egyetlen hibáját azonban, hogy történetesen őt fényképezte le, nem teheti semmissé. Az idők során minden aurorban kialakul a megfelelő paranoia, az ételüket szagolgatni és bizalmatlanul méregetni kezdik, mindig benéznek a hátsó ülésre indulás előtt és igen, azonnal elkapják az arcuk, ha a vaku villanását látják. Ezért vannak életben.
   -  Na vége a műsornak, oszolhatsz.