Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

Nincs hozzászokva plusz fokokban fürdő októberhez. Moszkva őszéről jobb szót sem ejteni, de cserediák korában sem sétálhatott le csupán egy szál ingben a Szajna partjára. Markában néhány szem dióbél fekszik, menet közben belőlük választ, és a környéken nézelődve rágja azokat apró darabokra. A gyümölcsök közül csak a dióféléket eszi meg, az egyéb ragacsos, lédús fajtákra rá sem bír nézni. Egy ízesebb, érett falatot vesz szájába, amikor megpillantja a tó szélénél magányosan álló stéget. A rozogának látszó faépítmény elnyeri az orosz tetszését, akinek Magyarországon tartózkodása óta még semmi sem felelt meg. Mindent túl ócskának, túl olcsónak, vagy egyszerűen csak átlagon alulinak értékelt. Nem értette azt sem, hogy a Saint-Venant testvérek hogy ragadhattak pont itt meg, de a stéghez közeledvén úgy érzi, hogy ez a látvány ugyanúgy megfoghatta, és maradásra bírhatta a kis franciát, mint most őt.
Az első és második lépte a fán óvatos, hiszen tart attól, hogy a ki tudja ki fabrikálta lécek leszakadnak súlya alatt. Azok bár recsegnek, állják a sarat, és Ivan könnyűszerrel sétálhat rajtuk végig, hogy a hosszú stég végén akár egy cár állhasson meg. Újabb dióbelet vesz a szájába, erős fogaival jóízűen törve azt szét. A kisimult víztükröt figyelve élvezi a gyümölcs adta ízt, hallgatja a távolban felhangzó diákok hangjait.
Most először jut eszébe az, amit maga mögött hagyott. Nem tudhatja, hogy jól tette-e, vagy útját a várva várt siker helyett ólomsúlyú bukás koronázza majd. Lehajtja fejét, és egy ideig a lába alatt fel-feljajduló, rücskös faléceket figyeli. Aztán visszaemeli fejét, és megpillantja a vízfelszínen feltűnő Nap első, sárgás-vöröses színeit. Lassacskán végéhez közeledik egy újabb magyarországi nap. Ivan hunyorgó szemekkel figyeli az eget, majd ismét a tenyerébe nyúl egy finom falatért. Tökéletes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=403001#post403001][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.13. 16:32[/b][/url]

Nincs hozzászokva plusz fokokban fürdő októberhez. Moszkva őszéről jobb szót sem ejteni, de cserediák korában sem sétálhatott le csupán egy szál ingben a Szajna partjára. Markában néhány szem dióbél fekszik, menet közben belőlük választ, és a környéken nézelődve rágja azokat apró darabokra. A gyümölcsök közül csak a dióféléket eszi meg, az egyéb ragacsos, lédús fajtákra rá sem bír nézni. Egy ízesebb, érett falatot vesz szájába, amikor megpillantja a tó szélénél magányosan álló stéget. A rozogának látszó faépítmény elnyeri az orosz tetszését, akinek Magyarországon tartózkodása óta még semmi sem felelt meg. Mindent túl ócskának, túl olcsónak, vagy egyszerűen csak átlagon alulinak értékelt. Nem értette azt sem, hogy a Saint-Venant testvérek hogy ragadhattak pont itt meg, de a stéghez közeledvén úgy érzi, hogy ez a látvány ugyanúgy megfoghatta, és maradásra bírhatta a kis franciát, mint most őt.
Az első és második lépte a fán óvatos, hiszen tart attól, hogy a ki tudja ki fabrikálta lécek leszakadnak súlya alatt. Azok bár recsegnek, állják a sarat, és Ivan könnyűszerrel sétálhat rajtuk végig, hogy a hosszú stég végén akár egy cár állhasson meg. Újabb dióbelet vesz a szájába, erős fogaival jóízűen törve azt szét. A kisimult víztükröt figyelve élvezi a gyümölcs adta ízt, hallgatja a távolban felhangzó diákok hangjait.
Most először jut eszébe az, amit maga mögött hagyott. Nem tudhatja, hogy jól tette-e, vagy útját a várva várt siker helyett ólomsúlyú bukás koronázza majd. Lehajtja fejét, és egy ideig a lába alatt fel-feljajduló, rücskös faléceket figyeli. Aztán visszaemeli fejét, és megpillantja a vízfelszínen feltűnő Nap első, sárgás-vöröses színeit. Lassacskán végéhez közeledik egy újabb magyarországi nap. Ivan hunyorgó szemekkel figyeli az eget, majd ismét a tenyerébe nyúl egy finom falatért. Tökéletes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=403433#post403433][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.14. 12:38[/b][/url]

Már elég sok idő eltelt, mióta Ivan meglátogatta, ő mégsem kereste meg. Egyszerűen nem volt ereje a szemébe nézni. Először Noellel kellett találkoznia, beszélnie vele, valamit, bármit hallani tőle. Akarja-e még, vagy az intézet, ahonnan a levelei egyre ritkulnak, egyszerűen kiirtotta belőle a szerelmet? Tanácstalanul dühöng magában már egy órája, amikor úgy dönt, elég volt ebből. Végül is ő Michelle Angelique Saint-Venant, hogy az ég szakadjon rá, mikor van neki ilyen problémája? SOHA! Erős, független nő, akinek nincs szüksége férfira, aki megáll a lábán, akinek nincs szíve és nem vágyik a szerelemre. Ezt ismételgeti folyamatosan, ahogy magára rángatja farmerét, egy egyszerű inget, majd tornacipőjét. Erre van most szüksége, egy sétára. Ahogy kilép a házból, már egészen biztos abban, hogy az elismételt mondatok szóról szóra igazak és ő valóban egy erős, független nő.
A stég felé veszi az irányt, késő délután ellenére pedig kifejezetten kellemes idő van. Nem is bánja, hogy nem vitt magával kabátot, jobb ez így. Zsebre dugott kézzel sétál, amikor a fadeszkákon egy alakot pillant meg. Elhúzza a száját, majd vesz egy mély levegőt, de ahogy megreccsen lába alatt a fa és észreveszi, hogy valójában ki áll ott, legszívesebben visszafordulna. Pont ezt akarta elkerülni. Mély levegőt véve, tekintve, hogy már nem menekülhet – meg amúgy is erős, független nő ugye… -, odabattyog Ivan mellé.
- Na látom téged is ideevett a fene… - angolul szól hozzá, de rá sem pillant. Csak az eget kémleli. Véletlenül sem méri végig a fiút tetőtől talpig. Nem most van itt a nyálcsorgatás ideje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=403544#post403544][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.14. 17:17[/b][/url]

Michelle A. Saint-Venant

Az utolsó darab diót is szétrágva dörzsöli össze tenyereit, hogy bőréről az apró morzsák is lehulljanak. Aztán lazán összefonja karjait, és saját csendjébe süppedve fürkészi tovább az eget. Idejét ezekben a napokban inkább egyedül töltötte, mert szórakoztató társasággal Angelina óta még nem futott össze. A házabeliek még csak-csak elviselhetőek, de a többi ütődött itt is csak az emberi gyengeségre emlékeztetik. A semmittevő, megmozdulni nem akaró, de bőszen siránkozó balfácánok, és a mindenen hisztiző kislányok iránt pedig sajnálaton kívül mást sem képes érezni. Az meg még külön öröm is, hogy magyarul továbbra sem ért, így bár az összes nyafkát hallja, minden további nélkül mehet el mellettük.
Megreccsen mögötte egy deszka, mire ő hátrapillant széles válla fölött. Emlegetett szamár. Féloldalas vigyorral köszönti a franciát, majd arcát ismét a tó irányába fordítja. Mich melléáll, és mint egy igazi, sértett nő, beszéd közben sem néz rá, kizárólagosan az eget kémleli. Ivant szórakoztatja a helyzet, de a sápadt arcot és sovány testet már nem találja annyira viccesnek.
- Rosszul nézel ki. Ennyire nehezedre esik jó döntést hozni? - kérdezi egyszerűen, közben végig a prefekta vonásait pásztázza. Nem hiszi el, hogy rajta kívül más is képes volt betörni ezt a hidegvérű franciát. Nézi annak megviselt arcát, az eget kitartóan bámuló tekintetét, aztán elneveti magát. Amolyan érdektelen, érzelemmentes hahotázás ez, semmi másra nem használható, csak arra, hogy jelzést küldjön a másiknak. Idő van.
- Folytassuk, vagy zárjuk le. Nincs más lehetőség, Mich - mondja, összefont karjait szabadon engedve. Arca nem bosszús, nem mutat haragot, türelmetlenséget, sem más, emberi érzelmeket. Mert ő nem ilyen. Végigsimít borostás arcélén, néhány percig a vízfelszínen csillogó színeket csodálja. Aztán újból rápillant a szőkére. Szemeiből egyértelműen kiolvasható, hogy vár valamire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=403697#post403697][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.14. 19:44[/b][/url]

Ha bárki egy percig is szentül hitte, hogy itt nyerhet Michelle, akkor tévedett. Ivan jelenléte valahol mélyen felzaklatja a lányt, de persze erről határozottan nem beszél. Mert mint ahogy már unalomig ismételtük: Michelle egy erős, független nő. Meg különben is: nem a győzelem a részvétel, hanem a fontos. Vagy ilyesmi. Szóval kissé kedvetlenül sétál oda a fiúhoz és áll meg mellette, szigorúan csak az eget kémlelve. Semmi kísértés. Pfejj.
- Nem nézek ki rosszul. Csak amíg mások az önző korszakukat élik, én a tombolót – mosolyodik el féloldalasan és a mellette lévőre pillant. Nem sokáig, talán éppen csak találkozik a tekintetük. De az bőven elég. Szőkeségünkben valami rohamos sebességgel kezd emelkedni, vérnyomás, vércukor, adrenalin, esetleg az ideg, ki tudja, de furcsa érzés keríti hatalmába. Kifejezetten melege van. Pedig meg merne rá esküdni, hogy nincs több 18°C-nál… Elhessegeti gyorsan a gondolatokat, mert nem egy szaftos lányregény címszereplője, sokkal inkább a való élet kőkemény rellonosa.
- Győzz meg arról, hogy nem bánom meg, ha téged választalak – ezúttal a prefekta egyenesen Ivanra néz. Nem, nem arra gondol, hogy keressenek egy susnyát és uccu neki, sokkal inkább arra, hogy érje el azt, amire Mich vágyik. Tegye boldoggá. Nagyon régen nem találkoztak, sok minden változott azóta, többek között Ivan is, így tulajdonképpen újra meg kell ismerjék egymást. Viszont ennek a felettébb jelentőségteljes pillanatnak valahogy véget kell vetni. Szőkeségünk nem egy lelkizős fajta, így természetesen szinte azonnal témát terel.
- Na és, sikerült beilleszkedni? Megmaradsz nálunk, vagy már gondolkozol a pusztításon?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=408682#post408682][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.24. 10:05[/b][/url]

Ugyan. Michelle nincs választóhelyzetben. Az orosz maga elé mosolyog, fogai a tóra villannak. Aztán oldalra fordítja fejét, és a lány tekintetét keresve lassan megcsóválja azt. Nem hitte volna, hogy vele szemben még mindig szavakkal fog harcolni a kis francia. De igaz is, jelenleg nincs más fegyvere.
- Hallottam ezt-azt a gyerekről, aki csapta neked a szelet - mondja minden mellébeszélés nélkül. A kastélyban élők könnyedén nyílnak meg, főleg egy olyan előtt, akivel máskülönben kínosnak hitt csend alakulhat ki. Felsőbbrendű érzettel neveti el magát, vállai rázkódnak az elképzelt jelentre, ahogy ez az ötcsillagos szöszi egy vézna, semmirekellő fiatallal randevúzik. Nem, Mich nem süllyedhet ilyen mélyre. Először Magyarország, aztán meg szerencsétlen kapcsolatok zöme. Sorozatos rossz döntések. Tovább csóválja fejét, immáron néhány korhadó deszkát néz.
- Hogy te nem bánod meg? - kérdez vissza nyugodtan, a lány hangjára felemelve fejét. - Tévedés. Győzz meg te engem, hogy nem bánom meg.
Úgy gondolja elegendő érv az, hogy idáig utazott egy régi szerelemért. Sem kedve, sem ideje nincs győzködni senkit, még ezt a lányt sem. Legyen elég ő, vagy tegyenek pontot az i-re.
- Nem érdekel ez a hely. Engem a közös emlékeink hoztak ide, nem a híresen jó magyarországi mestertanonc-képzés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=408693#post408693][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.24. 10:25[/b][/url]

Egy pillanatra megáll benne az ütő. Ezek szerint Ivan tud Noelről és azt is érzékeli, hogy nem egy súlycsoport. Oké, Noel sokkal szentimentálisabb, mint mondjuk az orosz, de ez nem azt jelenti, hogy rosszabb nála. Egyébként meg fogalma sincs arról, mi mindent végigcsináltak együtt, míg odáig jutottak, ahol most tartanak. Ivannak se volt annak idején könnyű dolga, de az kalácsevés lehetett az Ombozi fiú küszködését látva és tudva.
- És? – közömbösen fordítja felé fejét, szemeiből semmit sem lehet kiolvasni. Ha úgy adódik, meg fogja védeni a rellonost, tök mindegy, hogyan is állnak most, ami mondjuk egyenlő a sehogy kategóriával, de nem ez a lényeg. A következő válaszra egyenesen Ivanra emeli a jeges kékeket. Ez nem lehet komoly kérés. Mindketten tudják, hogy Michelle dolga igen egyszerű: ki kell mondania, hogy az oroszt választja és úgy is viszonyulni hozzá ezentúl. Felhorkan halkan, aztán tekintetét a tóra szegezi.
- Pedig már azt hittem, hogy csak emiatt jöttél – nagy nehezen megmozdítja végre lábait és odalép a fiúhoz, kezeit a széles mellkasra csúsztatja, de véletlenül sem öleli át a Dragomirov ivadékot. Helyette hirtelen taszít rajta egyet, hogy – ha minden igaz – Ivan a vízben végezze egy hatalmas csobbanás kíséretében. Ha sikerült a hadművelet Michelle hihetetlen hahotázásba kezd, majd leguggol, picit távolabb a stégtől – számítva az ellentámadásra -, onnan figyeli a srácot, akinek még a víz is istenien áll. Mondjuk mi nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=409003#post409003][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.24. 18:56[/b][/url]

Nincs és, csak hiba. Ivant nem érdekli, hogy mi volt a vézna gyerek és Michelle között, nem foglalkoztatja az elbukott fél lelkiállapota, sem a lány szívében lezajlott folyamatok. Mert, ha Mich jobban szerette volna a másikat nála, akkor most nem beszélgetnének bizonyításról, sem meggyőzésről. Ha a kis francia kiteljesedett volna a másik mellett, akkor az ő hirtelen megjelenése nem dúlta volna fel ennyire. Akkor nem látná a jeges pillantásokban izzó tüzet.
- Nem vicces, hogy egyetlen pillanat alatt képes voltam romba dönteni annak a szerencsétlennek minden kínkeserves próbálkozását?
Fellengzősen nevet, legszívesebben a vesztes képébe röhögne, de mint megtudta, a fiú jelenleg intézetben van. Savanyú egy pojáca lehet, aki rosszkor kezdett rossz nővel. Mellkasán keresztbe font karjai fölött néz le a lányra, majd sokatmondón megcsóválja fejét. A kék tekintet belefúródik sajátjába, Mich közelebb jön hozzá, ujjai mellkasára csúsznak. A férfi feledvén a fiatal nő elkövetett hibáit mosolyodik el a győztesek legbüszkébb görbületével, és már nyúlna is a karcsú derékért, amikor...
Placcs.
A hideg tó vize végigrázza az orosz testét, aki bár jobban viseli a mínusz fokokat magyar társainál, anyanyelvén kezd hangos káromkodásba, amint felbukkan feje a zavaros felszínen. A szitokszavak sora hosszú, Ivan mint egy medve ordít a kellemetlen, itt-ott mocsaras vízben. Megnyugvásakor bosszús pillantást vet a hahotázó lányra, de néhány másodperc múlva már az ő ajkán is játékos vigyor ül. Haját hátrasimítja, majd a stéghez úszik, és a deszkák szélén megtámasztva tenyereit egy mozdulattal nyomja ki magát a száraz falécekre.
- Biztosan így akartad mondani?
Kérdése költői, nem vár rá választ. Nagydarab testére rátapad a ruha, úgy mered a lányra. Mich már sejtheti, hogy a kölcsönkenyér bizony az oroszoknál is visszajár. Grrr. Ivan megindul, léptei alatt megadón roppannak meg a deszkák. Lerohanja a törékeny prefektát, súlyával és lendületével könnyedén döntve fel őt. Persze tartja is testét, a földre érkezés cseppet sem fájhat a jókedvű, nevetős franciának. Csuromvíz ruhái összenedvesítik az alatta fekvőét, tekintete közvetlen közelről keresi a másikét. Nem vár sokat, a pillanat önmagáért beszél; régi szenvedéllyel, még mindig lobogó vággyal csókolja meg a finom ajkakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=409257#post409257][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.10.24. 22:23[/b][/url]

Michelle-nek még a lélegzete is eláll, ahogy Ivan kiejti a szavakat. Nem azért, mert bántó, nem azért, mert érzéketlen, hanem mert ez az igazság. Olyan kegyetlenül tapint rá az orosz, amitől szőkeségünk ajkai egyetlen vonallá préselődnek. És még nevet is. Mindössze egyetlen hajszál választja el attól a prefektát, hogy elő ne kapjon egy pengét és ijesztésképp hozzá ne vágja a fiúhoz. Kirázza a hideg, ha erre a kárörvendő kacajra gondol. Gyilkos tekintettel mered a fiúra, de egyetlen szót sem szól. Inkább elfojtja, mielőtt baj lenne.
A következő lépésben már tudja, hogy meg fogja bosszulni a korábbi sértést, és lássunk csodát, így is lesz. Közel húzódik az oroszhoz, hiszen jól tudja gyenge pontját, végigsimít a mellkason, mélyen a szemébe néz, aztán… Bumm, bele a hideg vízbe. Sokkal viccesebb a valóságban a látvány, mint ahogy először a képzeletében megjelent. Olyan jóízűen nevet, mint már régen, ez számára elégtétel, hiszen nem egyszer dőlt már be ennek a trükknek Ivan és minden valószínűséggel nem utoljára. Ebben rejlik Michelle kiszámíthatatlansága, hiszen sosem tudja az ember, mikor gondol valamit komolyan. Guggolva pukkadozik a nevetéstől még akkor is, mikor a fiú kimászik a stég szélére, egyszerűen nem bírja abbahagyni, pedig tényleg akarja.
Bár tudta, hogy a bosszú édes lesz, mégis meglepő lendülettel érkezik és nem kis vehemenciával. Még mindig nevet, mikor földet érnek és könnyedén söpri ki a nedves tincseket Ivan homlokából. Valójában már szőkeségünk is csurom víz, hála a fölé tornyosuló nedves ruhadaraboknak, de még csak esélye sincs elkezdeni dideregni. Rögtön érkezik egy forró csók, amit nem hagy reakció nélkül, mohón ízleli meg az ajkakat. Ki van zárva, hogy ez a tűz valaha is kialudjon köztük és itt jön a válasz a kérdésre. Ha Noel visszajönne, képes lenne faképnél hagyni Ivant végleg? Tudva azt is, hogy a közelében lesz mindig? Finoman tolja el a fiút, majd legördíti magáról, hogy mellkasára támaszkodva nézzen az orosz íriszeibe.
- Valld be, hogy ez mindig beválik. Sosem hibázom, ha hülyét kell csinálnom belőled – ismét ott az a féloldalas huncut mosoly Michelle arcán, majd feljebb tornázza magát Ivan mellkasán, hogy ajkait puhán az övére nyomhassa. A választás eldőlni látszik.