31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. július 30. 18:36 | Link

Adam cicc Cool
Anehézválasztáseredménye

Egyszer esik, egyszer süt, egyszer fúj, egyszer lengedez. Van gyűlöletesebb annál, mikor az időjárás nem tudja eldönteni, hogy mit akar? Határozottan nincs. Michelle reggel eldöntötte, hogy hétvége van, szabadnap van, nagyon jó lesz, de borús az idő, szóval melegen öltözik. Amúgy is hideg szél fúj. Mire kiért a levegőre elkezdett melegedni. Akkor átöltözés. Lenge sort, vállpántos, saru, összefogott haj. Erre elkezdett szakadni az eső. Szőkeségünkben forrtak az indulatok, arról nem beszélve, hogy az egész napja el van kaszálva az összevissza öltözködéssel. Sosem volt divatmaki típus, aki kétszer ugyanazt a ruhát nem veszi fel – mert van, akinél ez alapelv -, de azt viszont szerette, ha a hőmérsékletnek és természeti viszonyoknak megfelelően viseli a gönceit (egy esetleges katrina hurrikán esetén mondjuk valószínűleg inkább kimenekülne az országból, de az speciális eset). Addig turkált, míg egy tűrhető megoldást nem talált. Fehér, ujjatlan blúz; farmer; bakancs. Innentől eshetett, süthetett, fújhatott, Michelle tojt rá – és ez a szebbik megfogalmazása annak, amit magában elmormolt.
Egész nap szabadtéri programot csinált magának, végül este úgy döntött, hogy a faluban éjszakázik. Ez azért nem lett volna nehéz, tekintve, hogy új házuk van Misivel, de most valami extrémebb kellett. A csillagos ég alatt bambulni ki a fejéből és tűrni az időjárási viszontagságokat, hogy reggel halál csapzottan térhessen haza és hulla fáradtan. Már este tíz is elmúlhatott, mikor ledobta magát a stégen és átment csillagvizsgálóba. Túl sok minden jött össze túl rövid idő alatt. Benji, aztán Noel, aztán a jelenet, most pedig majd jön a randi. Sosem volt jó az ilyesmiben. Ahhoz, hogy valaki előtt megnyíljon, egyértelműen szikére van szükség, esetleg fűrészre, a lényeg, hogy szúró és/vagy vágóeszköz legyen. Egy hatalmas sóhaj után felült és a hátsó zsebéből előhúzta mini ceruzáját – elhasználva és rágva -, meg egy összehajtogatott papírt és rajzolni kezdett. Kár, hogy fogalma sem volt, mit csinál, hála a sötétnek.
Utoljára módosította:Michelle Angelique Saint-Venant, 2014. július 30. 18:38
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. július 30. 19:44
| Link

A napközbeni szeszélyes időjárás az én halhatatlan életemből teljesen kimaradt, hiszen végigaludtam az egészet. Igaz, nem túl jól, és a megszokottnál is mogorvábban ébredtem. Még az az egy pohárka vér sem sokat segített a kedélyállapotomon, éppen csak rendbe hozott annyira, hogy letörlődjön az a végtelenül fásult, mélabús kifejezés az arcomról. Most egyszerűen csak kelletlen és unott az ábrázatom. Ilyen képpel lépek ki házamból, miután magamra dobtam néhány ruhát.
Lemondóakat fújok egész végig, ahogy az erdei ösvényen haladok kifelé a fák közül.  Mi a frászt kezdjek magammal? Ilyenkor egyáltalán semmi kedvem nincs semmihez. Pár hetente így ébredek, ilyen mély világfájdalommal és tökéletesen érdektelenül mindenre. Még az sincs ínyemre, hogy nekifogjak valami új kísérletnek, zenét komponáljak, filmet nézzek vagy elugorjak valahová, messze a falutól. Semmi nem izgat fel. Egy kicsit sem. Úgy veszem hosszú lépteimet, ahogy mások egy fárasztó nap után kullognak haza a munkából.
Megyek, amerre a lábam visz. A tó környékén kötök ki, út közben nem sokakkal találkozom. Viszont ahogy elnézek a stég felé, meglátok egy ücsörgő szőkeséget ott. Remek, pedig ki akartam sétálni arra. Mondjuk ettől még megtehetem. Bár társaságnak nem vagyok most a legjobb, így remélem, Ő kivételesen nem szól hozzám, mint a legtöbben. Nem értem, miért váltom ki ezt az emberekből. Vagyis értem, csak nem mindig rajongok érte. Jó, ez sem igaz annyira. Általában jól esik a társaság, még ha én magam nem is keresem olyan bőszen, illetve nem sok tanújelét adom annak, hogy élvezném. Minden esetre úgy döntök, kimegyek a stégre, ha már arra indultam. Sápadt kezem a dzsekim zsebébe dugva, könnyedén veszem jelentős, mégis suhanó, bakancsos lépteimet a fadeszkákon, körbenézve olykor sötét hajam alól a környéken, haladva az ismeretlen szöszi felé árnyszerű, nyurga alakommal. Vagyis hát mellé.

###
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. július 30. 22:06
| Link

Ha elég mélyen elgondolkodom, találok rosszabb elfoglaltságot annál, minthogy a sötétben firkálok egy papírlapra. Michelle persze nem zavartatja magát, ha csak egy pontot is lát abból, amit csinál, már meg lesz elégedve. Az eredményt persze nem most fogja megtekinteni, pálcafénynél, mikor végez. Mint mindig, most is nyakig merül a munkába, elképesztő határozottsággal maszatol, satíroz, kontúroz, annak ellenére is, hogy csak a gyakorlat viszi a kezét. Egyszer oldalra billenti a fejét, egyszer közelebb hajol, aztán leteszi a ceruzáját. Neki nem tűnt fel, hogy közben társasága is akadt, de ez rendeltetésszerű, ha róla és a művészetekről van szó. Hunyorogva pillant fel a sötét alakra, aki valószínűleg valami rossz jelmezbálból szabadult. Mindenesetre Michelle ezt nem tervezte közkinccsé tenni, félő, hogy nem sokáig maradna olyan szép és életteli, inkább lenne halott és akarattalan. Megszólalni lusta lett volna… De milyen snassz már, hogy nem teszi?
- Üdv az életuntak klubjában, foglalj helyet – mutat le maga mellé, majd tovább fixírozza a kezében lévő papírlapot. Mit is rajzolt az előbb? Már ő sem emlékszik. Forgatja kezében, de fény híján esélytelen, hogy lecsekkolja munkája gyümölcsét. Sóhajt egy hatalmasat, majd rászánja magát a lehető legkülönösebb dologra, ami tőle telik. A jelenet nagyjából úgy néz ki, hogy összeszűkíti szemeit, szájával csücsörít, majd mikor meghányta-vetette a dolgot, a papírt az ismeretlen felé nyújtja.
- Nyilván te sem látsz többet belőle, mint én, de ha van kedved, véleményezd – hogy őszinte legyek, a szőkeség rajzán egy fekete hajú srác áll, illetve egy szőke hajú srác, közöttük pedig egy  - ki gondolta volna – szőke Michelle. Ha majd reggel megvizsgálja a lány, rájön, hogy az aktuális dilemmáját sikerült rajzba öntenie. Ettől függetlenül a mély, kék íriszek még nem vetültek rá az érkezőre, továbbra is a vizet pásztázzák, miközben a bal kézben a rajz lóg, hogy ha az érkező akarja megnézze.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. július 30. 23:59
| Link

A szőke leányzó láthatóan nagyon elmerült valamiben. Ezt már messziről megállapítom, hát még amikor mellé érek, és lenézek rá. Rajzol valamit. Emberalakokat. Méghozzá teljesen belefeledkezve. De miért ilyen koromsötétben? Van esetleg valami képessége, amivel ilyen minimális fényviszonyok közt is lát? Összevont szemöldökkel, tanulmányozón figyelem Őt, zsebre tett kézzel magasodva mellette, és pár hosszabb pillanat múlva ráébredek, vakon alkot. Semmit nem lát a művéből, csak dolgozik rajta szorgosan.
- Üdv! - viszonzom a különös köszöntést röviden, noha most meglepően stílszerű ez az üdvözlet. Jó, nem mintha ne volnék alapvetően egy depresszív, melankolikus alkat, ez a mai este viszont a különösen fásultak közé tartozik. A kínált hellyel azonban egyelőre nem élek még, csak egészen a stég szélére lépek, és eltekintek messze a fekete hullámokon.
Ahogy a leányzó felém nyújtja megtekintésre a rajzát, csupán végigmérem kicsit, majd kiveszem sápadt kezeimet a dzsekim zsebéből, odahúzódom hozzá, és lenyúlok a papírért. Téved a szöszi, kiválóan látom az alkotását. Hunyorognom sem kell hozzá. Ő van rajta meg két srác. Nem kell nagy tudomány, hogy rájöjjek, mit jelenthet ez.
- Édes hármas vagy döntésképtelenség? - kérdezek rá a helyzetre ilyen lényegre törően, egyenletes, rekedtes hangomon, miközben visszaadom a lapot. Arról persze fogalmam sincs, hogy a lány nem tudja pontosan, mit rajzolt. Ami viszont az igazán érdekes, az az, hogy feltettem egy kérdést. Engem szoktak kérdezni, én magam meglehetősen ritkán kérdezek. Ha teszem, akkor is általában fontos dolgokról érdeklődöm. Olyanokról, amik meghatározzák az elkövetkezendőeket. Ez a kérdés azonban, lássuk be, nem éppen létfontosságú. De ez most egy ilyen este. Fura dolgokat hoz ki belőlem.
Mostmár leülök a lány mellé, hosszú lábaim szétvetve, bakancsom sarka letámasztva, térdeim felhúzva, karjaim rájuk nyugtatva, fehér kezeim hanyagul lelógatva. Várom a kis művész válaszát arra, a két fószer a rajzán a két pasija-e, vagy pedig két pasi, akik közül választania kell külső vagy akár belső kényszerből. Egyiken sem volnék meglepődve, tekintve, milyen veszélyesen szemrevaló a mellettem üldögélő hölgyemény.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 5. 12:41
| Link

Az idegen érkezése után pár perccel elkészül a rajz, a ceruzát pedig egy lendületes mozdulattal beletűzi hajába, ezzel formázva kontyot magának. A köszönésen, meg egyéb formáságon már túl is estek, most épp a rajzát ajánlgatja, hogy megtekinthető, ha Adamnek van kedve hozzá. Nem mutogatós fajta, de ha egyszer olyan kedvében van, az elég jót jelent. Várja az ítéletet és mikor megérkezik csak megejt egy fintor. Ízlelgetnie kell ezt a dolgot, így addig az ismeretlent fürkészi.
A hellyel kínált tag bár vonakodik eleinte, végül csak leül mellé, Michelle pedig addig nem is válaszol a feltett kérdésre. Nehéz lenne megmondani, hogy mi is ez. Mert nem döntésképtelenég, de nem is édes hármas, sokkal inkább valami egészen más. Szabadság, élvezet? Vagy talán korlátok, szenvedés? Benji csak a szórakozást, az életet nyújtja neki, azt a hajszolt vágyat, amit kötöttségek nélkül magáévá tehet. Noel viszont a mázsás kőszívével rohangál fel s alá, ez pedig némiképp megsavanyítja a Benjaminnal töltött időt. Félreértés ne essék, nagyon jól érzi magát Bennel, imádja a fiút, de a kapcsolatuk inkább csak barátság extrákkal. Míg a másik rellonos… Ajj, de utál ezen gondolkodni. Inkább nem is teszi, csak az immáron mellette ülőre emeli kékjeit.
- Nincs harmadik opció? Ez a kettő elég tré, csak azért kérdezem… - mosolyodik el kínosan, majd ujjait kezdi el csavargatni, húzogatni, meg amit épp. Sosem volt lelkizős fajta, sőt, néha még Mihaelnek is képtelen elmondani, mit érez. Szóval nem most fog nyílt lapokkal játszani. Akkor sem, ha az idegen akár a sírba is magával vinné minden szavát, minden érzését. Jobban megnézve a férfit elég sápatag. És sötét. Na mármint nem abban az értelemben, mint amikor közli valamelyik hülyével, hogy sötét… Hanem olyan furcsa. Fekete cucc, fekete hosszú haj, viszont a szemei beszédesek. Lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha mindketten kiraknák a kis látógolyókat egymással szemben, ők lemeccselnék a lelkieket, aztán visszaszerelnék őket és kész is lenne a dolog. Pazar megoldás.
- Valójában halványlila, ibolyán túli sugárzásom sincs arról, hogy ez mi akar lenni. Cöh… - fújtat egyet, majd hátradől a fadeszkákra. A papírost szorongatja, ceruzája picit nyomja a fejét, de ez van. Még mindig jobb, mintha a szívét nyomná. Az valószínűleg halálos kimenetelű dolog lenne.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. augusztus 5. 14:12
| Link

Amíg a lány kiötli azt a választ, néha Őt szemlélem, néha pedig körbetekintek az éjszakai vidéken, a tó sötét hullámzásán. Mikor aztán felelet helyett kérdés érkezik, meg egy magyarázat a kérdésre, letekintek rá hajam alól. Nem szólok még, csak tanulmányozón fürkészem a vonzó, különleges vonásokat, és azt a végtelen bizonytalanságot, amit mutatnak. Végül a szőkeség lemondó szavak és egy fújás közepette dől hátra a stégen. Éppen csak végigtekintek rajta, aztán a csillagos égbolt aljára függesztem kék szemeimet.
- Számtalan opció van még. - adom meg csöndes válaszom.
- Már meglehetősen régen leszoktam arról, hogy megbélyegezzem a kapcsolataimat. - árulom el réveteg hangon, arról persze nem szólva, hogy ez a meglehetősen régen annyit tesz, hogy pár száz éve.
- Csak úgy vettem észre, a legtöbb ember szereti ennyire leegyszerűsíteni a dolgokat, ami egy részről persze praktikus, másfelől viszont Őket magukat is ugyanolyan egyszerűvé teszi. - fejtem ki álláspontomat, közben felfedve, miért ezt a két lehetőséget vetettem oda a lánynak. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem probléma hát, ha nem tud válaszolni.
- Minden esetre az nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben a mostani felállással sem a számodra, sem az Ő számukra, különben nem volnál ilyen elgyötört. - állapítom meg nyugodt, mély hangon. Elgyötörtség alatt természetesen a szöszi kedélyére célzok. A fintorgásokra, a fújásokra. Ha minden rendben volna, nem érezném azt, hogy terhes számára ezekről a kapcsolatokról nyilatkozni, ahelyett, hogy egyszerűen felvillanyoznák.
- De nem kell erről beszélgetnünk. - szögezem le, egy fejrázással, továbbra is a messzeségre pislogva. Ő láthatóan kelletlenül beszél erről, engem meg annyira nem izgat a téma. Csak annyira, mint bármi más. Különben meg nem muszáj ám egyáltalán semmiről sem társalognunk. Ülhetünk itt némán egymás mellett a stégen. Vagy a lány felsóhajthatna, és közölhetné, hogy mennyire jól esne neki, ha szívnék belőle egy kis vért... Lehunyom a szemem, ahogy a gondolataim így elkalandoznak, és mély levegőt veszek, amit lassan fújok ki. Igen, nyilván javítana a világvége hangulatomon, ha megmárthatnám a szőkében a fogaimat, de ez nem így működik.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 5. 15:55
| Link

Csak fújtat, terel, valahogy nem akarnak jönni azok a fránya szavak. Illetve, dehogynem, úgy tudná önteni őket, mintha egy slagot nyitottak volna meg, de mégsem zúdíthat mindent újdonsült ismerőse nyakába. Legalább valami bemutatkozás kéne előtte, hogy miután összeszedte magát, megkereshesse, hogy felejtse el, amit itt hallott. Viszont bátraké a vakszerencse, így miután meghallgatja az ismeretlent, maga is eltöpreng. Valami zúzós, tömör beszámolót kéne tartania, amolyan zanzásított, öt másodpercben összefoglalt öt órás film. Ha már így a hasonlatoknál járunk… Nagyot sóhajt és megadja magát.
- Bízom a diszkréciódban – jelenti ki kezdésnek, majd felkönyököl és valamerre nagyon messzire néz el, semmiképp sem a férfira. – Az egyik se veled, se nélküled, a másik a paradicsom újratöltve, némi kötetlenséggel és poligámiával fűszerezve. Ha ez nem lenne elég, ultimátumokat osztogatnak nekem, amit elég nehezen viselek, nem tudom, ez mennyire látszik – egy apró félmosoly jelenik meg arcán az utolsó mondat után, majd megcsóválja fejét. Mibe keveredett? Miért tárgyalja a szerelmi életét az éjszaka közepén a stégen ülve egy idegennel? Akiről nem tud semmit. Talán pont ezért. Aki már jól ismeri, úgysem mond újat, vagy fél, hogy utána alulról szagolná az ibolyát. – Az érzéseim meg… Sz… Sze… - elfintorodik, ahogy megpróbálja kimondani azt a bizonyos nyolc betűs szót. – Szóval elképzelhető, hogy szerelem, a másik meg barátság extrákkal. De igazából mindkettő jó és ez így iszonyatos – összegzi végül, majd kifújja a levegőt. Hogy mondhatta ki az sz betűs szót? Úristen, öregszik, ebből is látszik. Aztán úgy dönt, elég volt belőle ennyi egy estére, ezért pillantását a mellette ülőre fordítja.
- Te sem tűnsz épp pillangókat kergetően vidámnak. Minden rendben? – és ezennel megnyitottuk a lelki sérültek éjszakai klubját, mely csak bizonyos napokon, bizonyos időpontokban üzemel. Ha bárkinek, aki nem ismeri a többieket segítségre van szüksége, látogasson el a stégre, az egyetlen olyan terápiás helyszínre, ahol Saint-Venantok is találhatóak és voálá. Teljes figyelmét a másiknak szenteli, hátha tud segíteni, bár lássuk be, erre csekélyke az esély.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. augusztus 5. 17:03
| Link

A diszkréciómban egészen nyugodtan bízhat. Eleve nem vagyok az a szószátyár fajta, és mégis kinek fecsegném el a most megismert szőke titkait, belső vívódásait? Még ha volna is, aki -valami rejtélyes oknál fogva- erről kíváncsiskodna tőlem, egyszerűen hallgatnék. Szoktam ilyet. Ha valamire nem szándékozom felelni, még annyit se bökök ki, hogy nem szándékozok felelni.
- Maga a helyzet jól hangzik. Az ultimátumok már kevésbé. - véleményezem az elhangzottakat, és kissé hátrafelé nézek le a lányra vállam fölött, végigtekintve heverő alakján. Korok jönnek-mennek, de a fő téma mindig ugyanaz: a szerelmek és a románcok. Amióta csak rájöttek, hogy nem feltétlen szaporodás végett lehet csak együtt lenni egy másik lénnyel, egyre kuszábbak és egyben egyre élvezetesebbek ezek az ügyek.
- Az élet majd megoldja magát. - vonok vállat, kiosztva nagy bölcsességemet. De komolyan. Ennél okosabbat nem lehet mondani egy ilyen helyzetben. Végtelen hülyeség volna bármilyen tanácsot adnom, hiszen a lány elmondásából még koránt sem ismerem a felállást, és ezer meg egy a tényező, amivel számolni kéne. Az viszont örök igazság, hogy mindig lesz valahogy. Olyan soha nincsen, hogy ne legyen sehogy. Minden a helyére kerül idővel. A lényeg, hogy hűek maradjunk magunkhoz. Viszont ezt így már nem közlöm a szőkével, mert az rém tudálékosan és közhelyesen hangzana. Persze, mint minden közhely, ez is a nagy igazságok egyike. Ha nem a legnagyobb igazság. "Mindenek fölött: légy hű magadhoz."
- Nem igazán. De majd elmúlik. Mindig elmúlik, aztán visszajön. - felelem az orrom alatt mormogva a lánynak azzal kapcsolatban, hogy nem tűnök valami jó kedélyűnek. Pillangókat kergetően vidám? Olyan soha nem voltam. Boldog talán igen. Vannak jó pillanataim. Összességében azonban mindig ilyen búvalba... öm... búvalbélelt vagyok. Legalábbis depresszív jelenség. Ami számomra különben nem gond, csak a környezetem akad fenn rajta mindig. Én már megszoktam, és békében élek magammal meg a borongós természetemmel. Emiatt is mondom, amit mondok. Vannak ilyen és olyan időszakaim. Egyiket sem veszem túl komolyan, hiszen már számtalanszor tapasztaltam, miként váltogatják egymást.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 5. 18:57
| Link

Ritkán találni jó hallgatóságot, bár általánosságban elmondható a férfiakról, hogy nem szeretnek ilyen ügyekbe bonyolódni. Mihael is kicsit... Nehezen viseli a hasonló kaliberű problémakört, de Michelle mégis legalább vigaszra szokott találni nála. Ez is valami. A rövid vélemény nagyjából magába is foglalja azt, amit a lány érez, vagy gondol, a helyzeten mégsem változtat sokat, így ismét felsóhajt. Igen, ezek a tipikus Michelle-féle gondterhelt sóhajok, amiknek se füle, se farka és amiről jobb nem tudni.
- Az a baj, hogy sosem elég. Mindig mindenki többet akar. Na ezt mondom én két fiúval, de most egészen máshogy értem... - jobb kezével finoman gesztikulál hozzá, nem azzal a "kicsapom a szemed, hö" fajtával. Valamivel úgy rézi, meg kell adnia a jelentőségét a mondandójának, mert kivételesen nem egy olyan ember társaságában ült, aki nem tud összerakni két összetett mondatot, vagy nincsenek értelmes gondolatai. Épp ellenkezőleg, bár ez ránézésre azért életkorából adódó dolog lehet. Ha tippelnie kéne 25-30-at mondana, de a fejét nem tenné rá és talán jobb is, mert a valóság ismeretében csak pár száz évet tévedne. Kíííínos.
Az életbölcsességre visszanyel egy nevetést. Valahol igaza van, de közben meg elgondolkozik azon, hogy miért pont ezzel jött? Nyilvánvaló, hogy ha akarjuk, ha nem, ha teszünk érte, ha nem, a dolgok rendeltetésszerűen - vagy épp nem - változnak, függetlenül tőlünk is akár. Mindig lesz mindennek végkimenetele, így ezekkel a dolgokkal sosem tudott mit kezdeni. Amolyan nesze semmi, fogd meg jól. Viszont ahhoz, hogy valódi véleményt tudjon mondani, az ismeretlennek tudnia kéne minden apró részletet a kezdetektől, Michelle-nek viszont semmi hangulata egy kis múltbéli túrához. Inkább csöndben marad és nem mond semmit, így járnak a legjobban mindketten.
- Bár biztos vagyok benne, hogy a válaszod nem lesz, megkérdezem. Tudok segíteni? - mondandója elejét nem kötekedőnek, inkább ténymegállapításnak szánja. Nem túl valószínű, hogy az öt perces ismerőse az ő segítségére fog szorulni, az életét a kezébe adja, meg a többi járulékos blabla, amit ilyenkor fel szokás sorolni. Viszont, amennyiben mégis szükség volna rá, a kérdés komolyságából kicseng, hogy megteszi, amit tud. Jótékonyság, Michelle. Michelle, jótékonyság. Nagyon szép páros vagytok, de ront a Saint-Venant néven, úgyhogy jobb, ha a prefekta lány mihamarabb leszokik erről.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. augusztus 15. 22:51
| Link

Érzem a lányon, hogy már-már röhejesnek hatnak a számára az elmélkedésem sablonosabbnak ható elemei, de nem nagyon érdekel. Megszoktam már, hogy ilyenek a halandók. Attól még én közlöm velük azt, amit a legérdemesebbnek tartok erre, az meg már az Ő dolguk, mit kezdenek vele. Ahogyan az Ő gondjuk az, ha lekicsinylik az alapigazságokat. Nem nagy baj, idővel rájönnek. Vagy nem.
Ahogy a stég deszkáin heverő szőkeség felteszi figyelmes kérdését, letekintek rá magam mellé, alaposan végigjáratva rajta különleges fényű szemeimet. Tudna segíteni. De még mennyire, hogy tudna. Vagyis... igazából csak feledtetné kissé a szokásos depressziómat, javítana valamelyest ezen a mostani, kiváltképp feszült, kellemetlen hangulaton, ami éppen rám telepedett. Úgy döntök, ha már így rákérdezett, tudtára adom mindezt.
- Igen. - közlök először csak ennyit egy nyugodt bólintással, eloszlatva szilárd feltevését a válaszomról. Kék szemem nyaka szép, hívogató, lüktető ütőerét rejtő íve felé téved, majd ismét arcára tekintek.
- Ihatnék belőled egy keveset? - kérdezem meg egyszerűen, mégis ízesen ejtve lágy, rekedtes hangú szavaimat, sötét szemöldökömet finoman emelve meg hozzá. Érdeklődésemet követően ismét nyakára kúszik pillantásom, így egyértelműsítem számára, honnan szeretnék kóstolót. Valószínűsítem, hogy eddig nem tudatosult benne, kivel van dolga, ám reményeim szerint kérdésem, figyelmem iránya és ismertetőjegyeim összessége tisztává teszi a képet számára. Reményeim szerint felméri a helyzetet, és a benne fejét felütő egészséges félelem mellett azért ráébred, nem kell tőlem annyira tartania, lévén, hogy az engedélyét kérem ahhoz, hogy a vérét vehessem.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 15. 23:22
| Link

Michelle és a megérzései kéz a kézben, győztesen és diadalittasan kóvályognak, de ezúttal a szőkeség számításai nem jönnek be. Az esetek túlnyomó többségében, ha jótékony akar lenni és nagylelkűen felajánlja a segítségét, általában elutasítják, így tőle ez már csak gesztus jobb napjain. Az, hogy valaki él a helyzet kínálta lehetőséggel kissé meglepi a lányt. Segítség, Michelle. Michelle, segítség. Gratulálunk, Önök új ismerősök a fészbúkon. Szóval a határozott válasz, miszerint elkélne némi helpdesk a stégen – végül is mindkettő fa, hahaha -, csak pislant egyet. Ez valami olyasmi, hogy bökd ki, meglátjuk, mit tehetek.
A gyanús méregetés nem igazán bizalomgerjesztő, hát még akkor, ha utána közlik, hogy az embert uzsonnának nézik. Michelle, bár nem egy hülyegyerek, kell némi idő, míg leesik a tantusz. Hirtelen összeáll a kép, az éjszaka, a sápadt bőr, a sötét ruhák, a kóstoló… Így már egészen világos, hogy vámpírral van dolga, ilyen pedig még nem igen fordult elő vele. Mondana valamit, mondjuk ahhoz hasonlót, hogy „ezt még át kell gondolnom”, esetleg azt, hogy „erről muszáj beszélnünk”, de valójában totál sokkos állapotban ül. Beletelik jó pár másodpercbe, míg magához tér, de most se jut eszébe semmi humoros, vagy szarkasztikus. Semmi igazán Michelle-es. Pech.
- Szeretsz te engem? – bukik ki a száján, aztán rájön mit kérdezett és megrázza a fejét, hogy helyesbítsen. – Akarom mondani a vérem. Mármint jó ez neked? – hülye kérdés, hiszen a vér, bárhogy nevezzük is, éppoly tápláló, mint a szőkeség számára a paradicsom, vagy paprika. Zöldség-zöldség. Vér-vér.
- Hát, tulajdonképpen ihatsz, de valami gyorstalpalót tarthatnál. A vacsora szakmában kezdő vagyok – feltámaszkodik a két könyökére és abszolút nem tudja, minek kérdez ilyen baromságokat. Valószínűleg azt szeretné tudni, hogy milyen lesz, következmények micsodák, meg amúgy is. Azért az már valami, ha egy Saint-Venantot zavarba tud hozni valaki, Adamnak pedig lehengerlő kérésével mindez sikerült. Mindenesetre a lényegen nem változtat. Jó étvágyat.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. augusztus 15. 23:46
| Link

Az első pillanattól kezdve világos volt a számomra a lánnyal kapcsolatban, hogy nem egy naív, elveszett lélekkel állok szemben. Túlontúl, már-már marón talpra esett, és nyilván egyszerre közimádat és közutálat tárgya. Egyszerűen ez a fajta. Afelől viszont kétségem sincs, hogy nagy jótékonyságára adott reakcióm kissé kizökkenti magabiztosságából. Végül valóban így is történik.
- A legjobb. - felelek ismét tömören a feltett kérdésre, lélekbehatóan fürkészve a szőkeséget, aki láthatóan felismerte immáron a helyzetet. A holdfénytől megvilágított stégen heverészik egy vámpírral, egyes egyedül. Nem látom rajta, hogy nagyon megrémülne ettől, dehát a nyilvánvaló körülmények ellenére ez valóban szükségtelen.
- Belemerítem a szemfogaimat a nyakadba, és iszom belőled. Embere válogatja, de nem igazán fájdalmas érzés, inkább csak furcsa talán. A sérülésed utána azonnal begyógyul, és csak egy kevés émelygés tör majd rád a nem túl számottevő vérveszteség miatt. - tárom elé a folyamatot olyan részletesen, amennyire szükségét érzem, kiemelve azokat a momentumokat, amelyek szerintem fontosak lehetnek egy halandó számára.
Ezek után merőn figyelem Őt régi fényű szemeimmel, és ahogy hagyom magam az erek lüktetésének, a lány illatának bűvöletébe vonni, agyaraim előtűnnek, látni engedve magukat résnyire eltárt ajkaim közt. Csöndben fürkészem éjjeli társaságom, várva szavát vagy jelét, átengedi-e magát nekem.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 16. 00:09
| Link

A biztonságos talajt egyértelműen kirántotta alóla Adam, abban az értelemben, hogy nem igazán érzi azt a fölényt, amit másokkal szemben szokott. Egy lépéssel a delikvens előtt járni számára természetes dolog, de így, hogy legalább kettővel le van maradva, össze kell kapirgálnia magát. Bár a sokk érdekesen hat rá, az olyan klisés kérdéseket kihagyja, minthogy a férfi vámpír-e. A válasz egyértelműen nem, mert házimanó. Szóval a lényeg, hogy a szükségesnél jobban nem építi le magát, elsőnek feltett kérdése így is érdekesre sikerül.
A válasz túl biztosan érkezik, de hisz Adamnek, aki csak jobban tudja, mi kell neki, mint Michelle. Figyelmesen hallgatja a tudnivalókat, és valahol mélyen belül elbizonytalanodik. Megtehetné, hogy nemet mond, de ő egy Saint-Venant. Ráadásul rellonos is. Alap, hogy ha valamit eldöntött, az úgy is lesz, ráadásul az elmondottak alapján nem is lesz vészes. Amíg mindez végigfut agyán, megjelennek az agyarak. Ha csak kissé is, de szőkeségünk megborzong. Nem fél, csak furcsa.
- Jó étvágyat - ez volna a jel, miszerint mehet a menet. Azért az nem elhanyagolandó tény, hogy erről Misinek egy szót sem fog szólni, mert ikre képes volna - függetlenül attól, hogy Michelle döntött így - nekimenni Adamnek. Megkíméli mindhármójukat egy-egy kellemetlen pillanattól. Azt nem mondom, hogy ez a prefekta életének legkiemelkedőbb elhatározása, de ha a vámpír az életére akarna törni, valószínűleg nem lenne ilyen udvarias. Ez voltaképpen megnyugtató.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. augusztus 16. 13:13
| Link

Érzem, hogy a stégen heverésző társaságomban kétségek merülnek fel azt illetően, biztosan jó ötlet-e engedni nekem, hogy igyak belőle, ám felülkerekedik rajta a büszkeség és nem enged elhatározásából. Ha nem volnék ennyire fásult hangulatomban, valószínűleg nem élnék a felajánlással az előbbiek fényében. Nem használnám ki a lány fejjel-a-falnak természetét, de most egyszerűen baromi nehezemre esik, hogy visszautasítsam. Ráadásul tényleg nem lesz semmi baja ettől, nem túl nagy a tét. Egy szó, mint száz: nem látom akadályát, hogy belé kóstoljak.
Ahogy a szőkeség jó étvágyat kíván nekem, végigpillantok formás alakján, majd kimérten körbetekintek a vidéken. Fejlett érzékeimnek köszönhetően nem pusztán a közvetlen környezetünket, de a vidék jelentős hányadát fel vagyok képes térképezni. Állatok neszei az erdőből, a mulatóhelyek és az otthonok zajai, és néhány kósza járókelő a falu utcáin, tőlünk távol. Tiszta hát a levegő. Örülök. Nem szeretem, ha megzavarnak a desszert közben, és én sem szeretnék zavarni vele senkit.
Kemény fényű szemeimet a lány tekintetébe fúrom, majd közelebb húzódom, nyakára vonom pillantásomat, és szépen, komótosan hajolok be fölé, miközben Ő hanyatt pihenget, könyökein támasztva háta mögött.
Légzésem ólmossá lesz, ahogy fehér, hűs kezemet tarkójára simítom, míg a másikkal tartom magam dereka mellett a fadeszkán. Sötét alakom árnyként fedi el az enyémnél jóval kisebb, törékenyebb testet. Szemfogaim kivillannak, a lány nyakára hajolok, és egy nedves kis kattanással belé vájom agyaraimat. Halkan morogva hümmögök, miközben lágyan kezdem szívogatni meleg vérét. Ha bárki erre járna, úgy hihetné, két gátlástalan szeretőt kapott rajta az éjjeli tó partján. Ám szerencsére nem háborgat minket senki.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 16. 22:17
| Link

Nem, erre még nem volt felkészülve. Mármint, erre fel lehet egyáltalán? Azzal, hogy beleegyezését adta, nem volt visszaút. Igazából nem igaz az, hogy félt volna attól a kis vérszívástól. A végére kicsit challenge feelingje lett a dolognak, amit nem is bánt. A jelet megadva elszáll minden kétsége. Mintha újra a saját két lábán állna. Nem, nem azért, mert olyan szexik azok az agyarak – bár tudjátok mit? azok… -, hanem mert megint a kezében érzi az irányítást.
Az egyetlen rizikófaktornak az látszik, hogy valaki rájuk ront. Az valószínűleg érdekes lenne, mert míg távolról nem mondja meg az ember, hogy mi történik, közelről igen csak egyértelmű a dolog. Bár, ahogy Adamet elnézi, gyakorlott már ebben. Ahogy közelebb hajol Michelle-hez a férfi, tőle teljesen szokatlan módon, zavarba jön. Már csak azért, mert Adam már nem először méri fel őt tetőtől talpig, ami ugyan nem szokatlan, de mégis.
Mire újra gondolataiba merülhetne, megérzi a fogakat, amik bőrébe, majd húsába mélyednek. Előtte még fejét kicsit megdöntötte a hozzáférhetőség kedvéért ugyan, de hát akkor is. Nem mondhatná, hogy fáj, hiszen ilyesmiről nincs szó, inkább csak különös. Nemrég kellett nem kevés vért adakoznia, de annak már lassan másfél hete. El is felejti kis túlzással hamarosan, milyen a vérveszteség. Furcsa, hogy a férfi keze ennyire hideg, de hát vámpír. Lehunyt szemmel és mozdulatlanul várja, hogy Adam végezzen.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. augusztus 16. 23:09
| Link

Jóízűen iszom a lány vérét, megadva a módját, egészen komótosan, apró kortyokban, mígnem kihúzom belőle fogaimat, ám ajkaimat ott hagyom még, megnyalva őket és egyúttal a szőkeség bőrét is, hiszen nyálamtól gyógyul be a két kis seb a nyakán. Meg persze azt a néhány csepp kiserkent vért sem hagynám ott, a világ minden kincséért sem. Ahogy tehát egy pár apró, visszafogott nyalintással végzek, sóhajtva, szememet lehunyva emelem fel fejemet adományozómtól. Élvezem a vére nyújtotta mámort, hűs kezemet rajta tartva még. Mélyeket, jelentőseket lélegzek. Feltárom bódultan csillogó, megfoghatatlan tekintetemet, egyenesen szemébe nézve, és lenyalom még vérétől vöröslő számat, szemfogaimat.
Lesimítom aztán fehér kezemet a szösziről, és mellé ülök, nem távolodva el. Tőle messzebb eső térdemet hanyag könnyedséggel felhúzom, és ráejtem karomat, balommal továbbra is támasztva magam mellett. Masszívan szuszogva, homályosan csillogó szemekkel fürkészem a lányt, hagyva eluralkodni magamon ezt a csodás kábulatot, amelyet szomjam oltása eredményez minden áldott alkalommal.
Máris jobb minden. Nyaka felajánlása valóban segített a közérzetemen, és ez nem csak addig tart majd, amíg a vére okozta mámor. Jelentőségteljesen bólintok hát egyet hálám jeléül, továbbra sem véve le erős fényű szemeimet a lányról.
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 27. 21:44
| Link

Semmiképpen sem élne olyan félreérthető kijelentésekkel, minthogy az érzés földöntúli, vagy hasonlók. Nemrég elég durva vérveszteségben volt része Davidnek hála, így ez a kis adag szinte meg sem kottyan neki. Ettől függetlenül lehunyt szemmel várja a lakoma végét. Nem is igazán világos, miért egyezett bele ebbe, de ezen még ráér rágódni bőven, mondjuk a saját ágyában. De az még messze lesz, mert sállállá, a stégen éjszaka…
Nem tart már sokáig a procedúra, Adam kihúzza fogait Michelle-ből, aki szinte nyomban leereszkedik teljesen a földre. Nincs hányingere, de szédül picit és érzi magán, hogy a korábbi élénk színek az arcán kissé halványultak. Nem vészes egyáltalán, csak kell egy kis idő, míg jobban lesz. Kinyitja szemeit, de inkább vissza is csukja, mert a csillagok nagyon nem akarnak a helyükön maradni. Csak annak örül, hogy az émelygést megúszta, az kéne még neki. Aztán szépen lassan megáll minden és mikor ismét látja a fölötte elhelyezkedő eget, elégedetté válik. Ezen is túl van, semmi baja, jól is érzi már magát, mi kell még? Kicsit elfordítja fejét és rápillant Adamre, aki továbbra is mellette támaszkodik és őt fürkészi sötét íriszeivel.
- Egészségedre – végre megjelenik az a tipikus Saint-Venant féle vigyor az arcán, halál lazán ejti ki a szavakat. Mintha az elmúlt pár perc meg sem történt volna. Fel még nem igazán akar ülni, gyűjti az erejét, de jó is ez így jelenleg, felesleges pattogni, mint a gumilabda. A társasága úgyis adott.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Michelle
Írta: 2014. augusztus 28. 10:59
| Link

Egy vámpír, mint adott társaság. Igazán jellemző egy ilyesfajta elképzelés a halandókra. Főleg az ennyire magabiztosakra, mint a mellettem heverő, megkóstolt szőkeség. Készpénznek veszik, hogy aki melléjük szegődött, aki csatlakozott hozzájuk akár csak néhány percre, az maradni fog, hiszen bevonódik a bűvkörükbe. Az a helyzet, ez a feltételezés alapvetően jogos. Azonban esetünkben túl sok a változó ahhoz, semmint, hogy akármit biztosnak lehessen venni.
Egyszerű letargikus, depresszíven tengődő varázslénynek tűnhetek a ma társadalmának, és bár habitusom nem változott, csak szilárdult az idők során, ennek oka pontosan az, hogy reagálok a világra. Minden életforma kialakítja a maga védelmét. Nekem erre több száz évem volt. Ennek az eredménye a mostani önmagam. Nem vagyok sem emos, sem goth, sem rocker. Hasonlíthatok rájuk, ám nem tartozom semelyik feltételezhető kategóriába. A személyiségem a történelemhez alkalmazkodott, az újabb és újabb időkkel finoman formálódott, akaratlanul is felvéve azt az állapotot, amelyet a legideálisabbnak tartott. Szimpla evolúció, melynek eredményeként egy külső szemlélő számára olyan lehetek, amilyen szűk hétszáz éve voltam, csak éppen mostmár azért vagyok ilyen, mert így élek túl legkönnyebben.
- Köszönöm. - szűröm ki szemfogaim közt a hála őszinte szavát rekedtes, éteri hangon a csinos, kissé kába leányzónak. Jól megnézem még magamnak, aztán egyszerűen itt hagyom. Villámgyors távozásomat Ő úgy érzékeli, mintha köddé váltam volna. Némileg udvariatlanság ez a részemről, csak úgy itt hagyni a szöszit egyedül az éjszakában, miután jóízűt ittam belőle. Nem csodálnám, ha emiatt kihasználva érezné magát, de egy részről nem hiszem, hogy túl új élmény lenne ez a számára, más részről ráfér az egojára. Azonban nem ezért cselekedtem így, hanem mert ostobaság lett volna egy perccel is tovább maradnom Vele édes kettesben a stégen....
A veszélyes halandók kategóriájába tartozik. A gátlástalan csábítók közé, akik ösztönszerűen csavarnak az ujjuk köré. Én magam vámpírlétem okán, természetemnél fogva ilyen vagyok. Két ilyen együtt pedig... nos, abból végül semmi jó nem származik. Van a lánynak elég emberi gondja, a két pasi közt évődéssel és miegyéb finomságokkal, nem kell még a képletbe egy vérszívó is. Jó, persze, egy pillanatra sem akarok úgy tenni, mintha azért hagytam volna faképnél a szőkét, mert annyira nagyon tekintettel lennék rá. Ezek csak megállapítások. A tény viszont az, hogy egy ilyen nőtől egy magamfajta férfinak -és talán mindenkinek, aki nem mazochista- csak menekülni érdemes. Meg előtte esetleg megkóstolni.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa