36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 12. 16:19 | Link

Kevin
valamikor a szünet végén
ruha

Úgy érzem jót tett az, hogy kimozdultunk. Kellett a változás mindkettőnknek, nekem pedig különösen az, hogy Leandrot lássam. Aztán valljuk be, a meglepődések sora után nem csak sima nézzük már meg él-e program lett ebből. Jó sok mindenről el kellett beszélgetnünk, és most boldog vagyok. Legalább amíg még lehetőségünk van rá, addig vele lehetek. Így is rossz, hogy nem láthatom mindig, de hát kit érdekel, én ilyenre most nem is tudok gondolni.
Azon viszont elgondolkodtam, hogy miután végzek, mit is kezdjek. Nem biztos, hogy menni akarok el innen, de akkor neki kell idejönni, és nem beszél magyarul. Még annyit se, mint én, nekem sem a legegyszerűbb volt. Mestertanonc nem leszek, úgyhogy nem mondhatnám, hogy ráér a kérdés, de amíg megoldom, addig nekem itt határozottan jó. A hotel addig nekem tökéletes.
Viszont a kastélyban és ott sem tölthetek túl sok időt, mert a bezártság érzése nekem nem kedvez, a természetre, legalábbis a levegőre szükségem van. Valami csendes, nyugodt helyen, és bár tudnék mást is, én most a tavacskát céloztam meg, méghozzá a stéget pontosabban.
Csak most tudatosult bennem, hogy milyen negatív is voltam, de leszek is még, mert a problémák nagy része nem szűnt meg azzal, hogy Ő most megint az enyém. Attól még ugyanúgy ki kell használnunk az időt. Úgy utálom, hogy nálunk mindig az idő a nagy kérdés, ami mindent meghatároz.
Szóval most mosolygok ki a fejemből, és mivel jó idő is van, stabil elhatározásból ülök itt kint a tavon. Tavon, ugye, na.. lehetne pontosítani is, a szélén, lényegtelen, mert itt bárhol jó lenne, csak érjen levegő, és lássak valami szépet. Valamit, aminek a pillanatnyi varázsa megfoghat.
Olyan furcsám vidám minden, hogy szerintem nem tudnék most bántani senkit, de ártani sem neki szóval. Manda nem lepődne meg rajta, ha összefutnék vele, de valaki más, aki többet lát és erre járna, biztosan megkérdezné, hogy jól vagyok-e és orvos látott-e már.
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 12. 21:33 | Link

Szépséges Allegria *__*

Nincs is rossz abban, hogy kezd felmelegedni az idő, így ki tudok menni a szabadba és nem kell a kastély falai közé szorulnom. Sajnos nagyon nem bírom a hideget, muszáj ilyenkor legtöbbször valamelyik kandalló előtt tábort vernem – ezt nem úgy kell érteni, hogy kiscsoportosokat elnáspángolok, hanem, hogy egy meleg helyen ücsörgök -, különben ráfagynék a kastély falára és szobornak néznének a lakói. De most már kitavaszodott, vagyis kezd és egész jó idő van. Azért egy mindenszínű sálat és egy piros kabátot felveszek a biztonság kedvéért, és vígan bandukolok a kastély környékén. Még csak véletlenül sem tanulok, pedig kéne, de nem visz rá a lélek, majd improvizálok valamit, ahogy szoktam. Néha úgy érzem, hogy a tanárok inkább átengednek, minthogy még egy évet kelljen a teremben hajkurászni a drágáimat, pedig olyan ártalmatlan mind. Na és ezzel együtt a tavasznak még van egy előnye, előbújnak a kis rejtőzködők és megtelik élettel a környezet. Éppen a tóhoz megyek, hogy egy kicsit kacsázzak, mert követ dobálni jó, hát még ha pattan. Szerencsém van, találok pár szépet, ami, ha jól csinálom sokat fog pattogni a vízen, mielőtt elmerülne. Ki is próbálok párat, és tényleg jókat választottam, hurrá! Csak úgy pattognak, meg minden, ahogy kell, én pedig nagyokat ugrálva követem őket addig, ameddig látszanak. Az utolsó olyan jól elpattan, hogy a stégbe is bepattog, elkapva valakinek a lábát. Szóval minden jó, élvezem a napsütést… állj! Setve fordulok vissza, és látom, hogy valószínűleg egy lányt találhatott el, pedig nem volt szándékos. De meg kell menteni, vagy még most elszaladni. Nem volna túl lovagias és eridonos, ha nem vállalnám a tettemet, ezért gyorsan odarohanok hozzá. Elvileg már túl nagyot nem üthetett, de azért, gyorsan letérdelek a lábához.
- Szia! Nem fáj, ugye? Semmi bajod, ugye? Nem volt direkt, tényleg, csak… szóval bocsi! Kevin vagyok, de hívhatsz Kevinnek is, mindkettőt használom! – ragyog fel a szemem, mert barátkozni mindig jó. Az más kérdés, hogy zavaromban gőzöm nincs, hordok össze, de ez már csak ilyen. Aztán meglátom az arcát és rögtön felveszem a lemenő nap színét, mert egy nagyon szép lánnyal vagyok egy légtérben, ráadásul karnyújtásnyira. Gyorsan lehajtom a fejem és rágni kezdem a körmömet, hogy valami elfogadhatót találjak ki, amitől nem haragszik meg. Mert az nagyon rossz lenne, ha ez a szép lány haragudna rám.
- Ugye.. izé… bigyó, meg satöbbi, ugye? Szóval nem orrodat oda nekem, vagy nem csinálod, hogy a rossz, igaz? – emelkedek fel és figyelem, hogy haragszik-e, de biztos nem, hiszen hát szép. A szép lányok, meg nem haragudnak olyan nagyon, állítólag.
- Amúgy Kevin vagyok és hős, de olykor a hősök is eltrafálják a lányok lábát egy kővel véletlenül. De így lehet, hogy megmentettél egy vízipókot! – ragyog fel újra a szemem, persze az arcom továbbra is zavarban és vörös színű. De ez már biztos meggyőző érv lesz, hogy ne haragudjon. Biztosan, hát ki nem fogadná el ezt a jó indokot? Leonie biztos, akkor meg minden rendben!
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 13. 14:36 | Link

Decukiii *---*

Éberség ide vagy oda, én képes vagyok rendesen elmerengeni, aztán azt se tudni hol vagyok. Most a szépen fodrozódó víztükrön ragad a szemem, ebből pedig már csak egy pillanatnyi nyilaló fájdalom zökkent ki. Belehalni nem fogok, de érintésre azért fájdalmas, mert a csizma csatjai nem védtek meg. A forrást pedig hamar kiszúrom tőlem nem is olyan távol, egy szép lapos kavics. De tényleg szép, tetszik a letisztult formája. Furcsa, de megint az jut eszembe, hogy a gyönyörű dolgok is milyen gyorsan és könnyedén képesek fájdalmat okozni. De én ezen is csak mosolygok..
Azt hittem nincs, ami most meglepjen, de ahogy az ismeretlen fiú fut hozzám és térdel le a lábamhoz már nagyjából összeáll bennem, hogy ő dobhatta azt a követ. Nem vagyok naiv, de azért mégsem tudom feltételezni, hogy szándékosan, ha még ide is jött.
- Szia! Nincs baj! Én Alegria vagyok.
A negativitás felüti ám a fejét, rögtön itt úszkál az agyamban, hogy szerencsétlen a gyerek. Hogyan lehetett eltalálni, és a nevét is kétszer említette.. Csak akkor kezd megint kirajzolódni bennem a reális kép, amikor tekintetemet a lábamról felemelem, Kevin tekintetét keresve. Kicsit.. nagyon elvörösödött, és ahogy folytatja értetlen képpel nézek rá egy darabig. Zavarban van, én azt értem, amit mond meg egy kicsit sem. Ha magyar lennék talán levágnám mit is akar mondani, de nekem ez annyi egymáshoz nem illő szó egyszerre, hogy csak nézek ki a fejemből.
Valahol sajnálom, és próbálok minél hamarabb rájönni a megfelelő szóra, hogy ne eméssze tovább magát. Vagyis csak reménykedek, hogy nem fogja, de nekem attól még nem jut eszembe, amit mondani akarok.. Addig viszont megint mond valamit, amire automatikusan mosolyognom kell. Megy már a folyamatos fordítás, és a végén még fel is nevetek.
- Akkor én is lehetek hős! És nem.. hm.. haragszom!
Megvan, igen, de ügyes vagyok! Ha nem tudtam volna kimondani, biztos idegbetegeskedtem volna ahelyett, hogy körbeírjam. Vannak bonyolult szavak, és az ilyeneket hagyom is.
Valóban nem éreztem a haragot, csak egy kicsit mérges voltam, és a miértjét ennek sem tudnám. Pillanatnyi érzelmek, de mindennek utat engedek. Egyszer élünk, én meg aztán sokáig úgysem! Akkor szerezzünk barátokat.
- Viszont látom rajtad.. veled mi a baj?
Jól mondtam? Mindegy, most a lehető legkedvesebb és megértőbb formámat akarom hozni, és reményeim szerint ez neki is átjön. Ha nem, akkor pedig nem leszek ideges! Bizony! Most meg fogom próbálni megérteni! És az sem utolsó, hogy tényleg kíváncsi vagyok. Ez lesz a vesztem.
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 13. 22:49 | Link

Alegriaaaaaa *--*

Minden a fellépés kérdése, de nem hoztam magammal sem hangszert, sem zsonglőrizét, amit dobálnak. Mindent megteszek, hogy a szépséges latinos vonásokkal rendelkező hölgy túlélje a mai napot és ne kelljen amputálni a lábát a dobott kövem miatt. ~ De szép neve van. ~ Ámulok el, és csak tátott szájjal gondolkodom a nevén, ami biztosan valami szépet jelenthet. A vörösödés beindult, lassan elmehetek a szovjet hadseregbe, nem tűnnék fel. Bár azoknak csak a zászlójuk volt vörös, akkor viszont elmehetnék zászlónak, még hordozniuk sem kéne, mennék maguktól velük.
- De szép neved van, ki adta? – bukik ki mégis, mert lehet, hogy nekem is meg kéne változtatnom, és akkor a legjobbaktól kellene kérni tanácsot. Lehetnék Rodrigo Rohr, a fűnyíróember, aki mielőtt lenyírja a zöldet, kitelepíti a rovarokat belőle. Az akcentus sugallja, hogy nem magyar a lány, vagy ha az is, nemigen lakott a közelben, így aztán valószínűleg nem érti meg, hogy mit akarok mondani. Szerintem, ha pontosan értett volna mindent, sem tudna biztosra menni nálam, mert még én sem vagyok biztos benne, hogy bocsánatot kértem-e, bár a szándékom ez volt. Persze Lencsi ilyenkor nincs itt, hogy kihúzzon a bajból egy jól irányzott mosollyal, de majd megoldom én, nagyfiú vagyok már. Nagy, vörös képű fiú.
- Igen, te is lehetsz, hehej! Sőt biztosan az vagy! – bólogatok mosolyogva, a következő mondatánál pedig már szorosan magamhoz is ölelem. Egészen 2 másodpercig, mikor rájövök, hogy mit csináltam és gyorsan ellépek tőle, nagyon zavarta, még a fejem is lehajtom.
- Bocsánat, csak már megszoktam a húgomnál és nehéz leszokni róla – zavartan próbálom kerülni a szemkontaktust, azt hiszem megástam a saját síromat és már csak annyi van hátra, hogy belefeküdjek és magamra húzzam a földet. Egy furcsa kérdést tesz fel, meg is hökkenek, de végül is megértem őt. Össze-vissza csinálok minden bolondságot, persze, hogy bolondnak néz. Egy kicsit talán az is vagyok. Bolondulok az életért és a bogarakért.
- Nem, semmi bajom. Ilyen vagyok – a hátam mögé rejtem a kezeimet és ingok egyik lábamról a másikra. Olyan szép lány, hogy már az is zavarba ejtő, ha csak elmosolyodik. De talán szereti a bogarakat.
- Te szereted a bogarakat? Nekem sok van ám. Van kedvenc halad? – hát, ha már a tóparton állunk, akkor miről is beszélnénk másról, mint a csapkodó halacskákról.
- Ugye tényleg nem fáj már a lábad? Szívemre venném! – oda is teszem a kezem, kissé fájdalmas, de őszinte arccal. Hiába, aki béna, az béna, de, hogy más is megsérüljön, azt már nem lenne szabad megtennie a természetnek. Figyelem őt, és remélem, el tudja mondani majd azt, hogy semmi baja. Egy szép lány biztos képes rá.
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 15. 12:01 | Link

Keviiiiin *---*

A mosoly egy pillanatra eltűnik az arcomról, amikor megkérdezi, ki is adta a nevem. Nem szeretem én ezt az embert, a tiszteletet sem érdemli meg.. Szemem is lesütöm kicsit, és egy hümmögés után, mivel eszembe jutott hogyan van magyarul, halkan szólalok meg.
- Nevelőapám. De köszönöm!
És már tér is vissza a jókedv, nem akarok szomorú lenni. Az már a múlt, és fájt sok minden, de veregetheti a vállam, nem nézek vissza rá. Akkor pedig már határozottam vigyorgok, amikor megerősít, hogy én is lehetek hős. Hát de jó nekünk! Sőt biztosan az vagyok, én meg arról biztosítom, hogy nem haragszom rá. A következő lépése meglep kicsit, nem szoktak idegenek csak így megölelni, de azt nem mondhatnám, hogy annyira letaglózna, hogy csak meredten bámuljak magam elé. De két másodperc után el is enged és ellép tőlem. Ekkor talán az értetlenség első jele kiütközik rajtam, de rögtön bocsánatot is kér. A szemkontaktust kerüli, és az arca.. ahogy kezdett egy kicsit javulni, úgy megint vörös.
Itt mondjuk egy kicsit zavar, hogy én majdhogynem ülök, és alapjáraton is milyen pici vagyok, aztán még fel kell rá néznem, és fáj a nyakam, úgyhogy összehangolt, gyors mozgással állok fel, és ahogy fejét lesüti, és be tudok állni alá. Jé, hát mégis jó alacsonynak lenni. Kezemet azért a vállára rakom, tényleg azt akarom, hogy ne féljen már, és ne legyen zavarban..
- Tényleg nem baj.
Amilyen személyiség vagyok.. most nekem is fura, hogy mennyire örülök Kevin vidámságának. Ő tényleg élvezi az életet, kissé bolondos, szórakozottan vesz fel mindent, és ez számomra olyan idegen. Olyan jó látni, hogy tényleg mintha semmi problémája nem lenne, mintha a legnagyobb fejtörést az okozná neki, hogy mit vegyen fel. A legapróbb dolog, de nem tudom belőle kinézni, hogy parázna bármiért. Boldog. És pont azért, hogy lássa, hogy örülök, és nincs ezzel a szórakozottsággal semmi bajom, én a szemkontaktust keresem, és mosolygok töretlenül. Olyan kis cukin, ahogy ritkán.
- Öhm.. bogarak.. Szeretem a pókokat. Kedvenc halam nincs. Neked?
Viszont amilyen átéléssel kérdez, és mondja, hogy neki sok van, valahogy el tudom képzelni, hogy imádja a bogarakat. A halakhoz meg nem igazán tudok hozzászólni. Még enni se szívesen, más tengeri herkentyűket szívesebben.
- Nem fáj, látod?
Még fel is emelem, és ugrálok is piciket neki. Ezt nem tudnám megtenni, ha éreznék bármit is, de már rég elmúlt a fájdalom, szóval nem kell aggódnia. Ő viszont ezt teszi, és eszembe sem jut haragudni rá. Szerintem sokkal jobb eset, mintha tenne rá magasról, mi van velem. Ismeretlenül is érdekli, jól vagyok-e, mert ő okozta. Hát.. neki működik a lelkiismerete. Sokat tanulhatnék tőle..
- Te szeret a bogarakat, ugye? Szerinted melyik a legcukibb?
Nem tudom, van-e egyáltalán olyan cuki a bogarak között, de ő biztos meg tudja mondani, én meg tudni akarom, tehát a határ kedvéért olyan kiscicásan aranyosan nézek. Ha kedves vagyok, úgyis elmondja. Miért ne mondaná el?
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 16. 12:12 | Link

Alegria *--*

Juj, lehet, hogy rosszul kérdeztem, vagy valaki olyan adta a nevét, aki már nem él, esetleg elrabolta az anyukáját és megfenyegette, hogy ha nem Alegria lesz a lánya neve, akkor megnöveszti a fülét és vaskarikát rak bele. De az nem szép, és ha Alegria ilyen csinos, akkor az anyukája is ilyesmi lehetett, akkor rontott volna a vaskarika az összképen és az milyen csúnya dolog már.
Csak vigyorgok a válaszán, akkor mégsem elrabolták, csak nem az igazi apukája adta a nevet. Megkérdezném tőle, hogy mi van az igazi apukájával, mert az fontos, de ha az előző kérdésre sem mosolygott annyira, akkor nem szeretném, ha a szép szája lefelé görbülne. Gyorsan megölelem, az a biztos, az mindig beválik. De ekkor megint rájövök, hogy Alegria milyen szép lány és nekem nincs jogom ilyen bizalmas viszonyba kerülnöm hozzá, ráadásul a szívem is hevesebben kezd verni, ajaj. Ráadásul nagyon cuki, ahogy néz rám, és éppen csak, hogy ez a nézés ki nem billent az egyensúlyomból, egy kicsit meg is tántorodok zavaromban. Nem baj, legalább még nem küldött el és ez jó jel. ~ Mire? ~ Nem tudnám megmondani, de olyan cuki ez a lány és… meg minden!
- Akkor jó! – vigyorgok teli szájjal és nézem őt, de nem tudom, hogy hogyan kéne alap üzemmódban kapcsolni magam. Sosem volt baj, éppen most sincs, de ez a lány annyira elbűvöl, hogy nem tudok csak a szemire gondolni és az már izé. Nem? De. Szóval gyorsan inkább kérdezgetni kezdem, hogy visszaállítsam magam alapállapotba. A vidámságom nem múlt el egy pillanatra sem, de a vidámság és a zavartság egyszerre furcsán nézhet ki.
- Tényleg? Nekem van két szép madárpókom Tóni és Karcsi. De azért ne mondd el senkinek, mert nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire örülne ennek, ha tudná – cinkosan mosolygok rá, remélem nem árulkodós fajta.
- Halam? Tudod, a színesek. A szürke, vagy ezüst halakat annyira nem kedvelem, de a színeseket nagyon. A hugicám szerint a bohóchal nagyon illene hozzám, mert szép színes – Leonie pedig biztosan nem a nevéből következtetett erre a megállapításra. Lehet, hogy ha majd megint találkozunk Alegriával, majd bemutatom neki, biztos örülnének mind e ketten. Még egyszer megkérdezem a lábát és ő bemutatót is tart. Én pedig vele kezdek el ugrálni, csak úgy recseg alattunk a fa szerkezet.
- Látod, nekem sem fáj! – ugrálok vidáman vele, és ha elfogadja a kezemet, még meg is pörgetem őt, ahogy Lencsit szoktam. Amennyiben így történik, megint elvörösödök és amit eddig felépítettem arcszín helyrehozásából, azt ezzel el is játszom.
- Igen, nagyon szeretem őket – kerekedik el a szemem, mert ha ez a kérdés, akkor biztosan ő is nagyon szereti. Egyre vagyunk hangolódva, már látom, ahogy együtt rendezünk sajtkereső versenyt a hangyáknak.
- Nekem mindegyik tetszik. De az óriáshangyák a kedvenceim, csak itt nehezen élnek meg. Meg tényleg félnék, hogy kirágnák az Eridon falát, és akkor szegényeket elvennék tőlem. Így nincs, csak pókom, meg szöcském, meg sáskám, meg… ez az – halkítom le a hangomat, és észre sem vettem, hogy már a füléhez közel hajoltam, és most jobbra-balra forgatom a fejemet, hátha meghallaná valaki. Ellépek tőle és meghúzom a vállamat.
- Te nagyon szép vagy – bököm ki, majd elfordulok és felmutatok az égre.
- Nézünk felhőket? – mielőtt válaszolhatna, hátradőlök és hangosan puffanok a stégen, kicsit megütve magam, majd bámulni kezdem a felhőket, az arcomra fagyott vigyorral. Hogy miért közöltem vele azt, amit már egyébként is tud, gőzöm sincs, de jól esett. Nem akarom én, hogy bármi rosszat is gondoljon, de meg kellett mondani neki, mert mi van, ha mégsem tudja? Nem élhet ilyen titokkal! Nem kérnék most tükröt, hogy megnézzem az arcom, ebben is biztos vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 16. 13:50 | Link

Kevin *--*

Én szeretem a pókokat, neki meg van pókja. Nem gondoltam, de mondjuk azt sem, hogy nincs neki, mert ha már valaki szereti őket, akkor egyértelmű Nekem mégsincs, de majd.. lesz!
- Eridonos vaaagy?
Az első felfedezésem, méghozzá a Kahlil bácsiból. Ott ő a főnök, vagyis a házvezető.
- Nem mondom el!
Értem én, hogy nem akarja, hogy elkerüljenek tőle a cukiságok. Én sem akartam, hogy a cicám meghaljon, mikor még pici voltam ,mert fontos volt nekem, de egy kisteherautót a hátán még ő sem bír el, hiába volt a legerősebb macsek a világon.
- Az szerintem is illene hozzád. A színes vidám és te vidám vagy.
Ez ilyen egyszerű. Én leggyakrabban sötét ruhákban járok, ilyen is vagyok, de ha valami nagyon színeset látok nekem is mosolyogni támad kedvem. Vagy nevetni, helyzetfüggő, most pedig határozottan boldog vagyok, még a színek nélkül is.
A lábam nem fáj, hogy elhiggye megmutatom, és ugrál ő is velem. Na, hát neki sem fáj, a stég meg hűen állja a gyűrődést, amíg ketten egyszerre ugrálunk, bár hangokkal azért kíséri a tevékenységünket.
Nyújtja a kezét, én pedig megfogom, és igazából fogalmam sincs miért, vagy mit akar, ösztönösen nyújtom az enyémet, mert hát vidámság van. Mosolygömb, meg JÓ'ETTE! Aztán megpörget, én meg megint csak vigyorgok, de úgy igazán, ahogy nagyon régen.
Na, hát akkor tisztázzuk, hogy szereti a bogarakat, nagyon. Mégpedig, ahogy erről beszélünk a vörös pofija mellett látni ám azt is, hogy csillog a szeme. Az óriáshangyákon mondjuk meg még nem gondolkoztam, de ha képesek kienni a kastély falát, akkor még hasznos cukiságok is lehetnének. Én tudnám mire használni őket. Persze csak cserébe a sok szeretetért.
- És ezt is tartsam titokban?
Halkan szólalok meg, ahogy ő is a fülemhez hajolt és lehalkított, meg nézelődött, hát gondolom, akkor ez is valami tök szuper, de nem publikus dolog. Azt hiszem mindenki csak egy állatot tarthat, és ez sokkal több, meg ha nem is minősül úgy állatnak.. a bogarakat nem nagyon szeretik. Nem értem..
- Uuu, köszönöööm!
Ezt a lelkesedést azért ritkán tapasztalhatja bárki is a környezetemben, de mellette nem tudok nem örülni, ennyi az egész.
- Nézzünk!
Igazából még ki se tudom mondani, mire ő már eldől, a stég pedig beleremeg. Ja, és én még mindig csak mosolygok, és hamar feleszmélek, hogy ez így állva nem lesz jó. Leülök hát előbb, aztán kifekszem mellé. Olyan sok felhő nincs, amiből válogatni lehet, de az első, amit kiszúrok, az egy nyuszi.
- Nézd, már megint egy nyúl! Esküszöm, mindig látok nyulat az égen..
De mutatom is, nem foglalkozva azzal, hogy ő abból a szemszögből egyáltalán nem oda látja, ahova én mutatok. Ilyen a felhőnézés. Amikor három-négyszer visszakérdezünk, hol az az ott, mert mindenkinek máshol van.
- Amúgy a pókjaidat megnézhetem majd?
Felé fordítom a fejemet, csak hogy lássa, még mindig ott van az arcomon a görbület, és nem is fog eltűnni, viszont ettől függetlenül szeretném látni Tónit meg Karcsit, ha lehet. És miért ne lehetne? Cuki vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 21. 22:11 | Link

Alegria *--*

- Bizony! – Ugrok fel egy pillanatra, mert azt látom, hogy Alegria örül, hogy a főnixekhez tartozom. Én is nagyon örülök, mert nagyon összetartóak. Nem tudom, hogy a másik házaknál ez hogy van, de nekem ezzel az egyel is elég foglalkoznom ilyen mélyen.
- De kedves vagy! Köszi! – ugranák a nyakába, de nem akarok ropogósra sülni, öngyulladás következtében. Íg csak az egyik lábamról a másikra ugrálgatok örömömben. Nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire tudja, hogy nekem milyen dolgaim vannak, de jobb nem emlékeztetni rá, ha mégis tudná. Amúgy nagyon szeretem főnixapánkat, sokszor mondott már nekem kedves szavakat, mint például szia, vagy hogy vagy Kevin? Hát nem aranyos?
- Hát igen, néha vidám vagyok – nevetgélek, mert nem tartom számon, hogy mikor milyen a hangulatom. Legtöbbször jól érzem magam, de ha éppen nem, akkor gyorsan felkeresem a húgomat, akit többször is rángattam már ki óráról, hogy vidítson fel. Persze ő szíves, örömest, és nagyon gyorsan meg tudja tenni, ezért is szeretem, és emiatt is vagyok sokszor vidám. Tökre kedves ez az Alegria, jön velem kicsit táncolni, látom, hogy neki is tetszik az egész. Sőt, még a titkaimat is megtartja, milyen kedves!
- Persze, mindent, ami titok. Azért titok, de most már kettőnké… vagy hármunké, azt hiszem – vállat vonok, de nagyon jól érzem amost magam, mintha egy kicsivel könnyedebb lennék és a föld felett járnék pár centivel. Valakinek meg fogom mutatni és gyakorlok majd, hogy hátha fel tudok repülni valahogy. Zavaromban pedig megmondom neki, hogy szép, amit megköszön, hát nem édes? Nem tudom, hogy hanyadjára kérdezem meg, de jó lenne, ha valaki választ adna már.
Gyorsan témát váltok és felhőnézésre invitálom meg a latin hercegnőt, aki szépen mellém is fekszik. Sajnos nem sok felhő van, de én azért örülök a kis napsütésnek is, olyan sokáig volt borult az ég. De most kék az ég, és zöld a fű, minden szuper! Ő talál egy nyuszit az égen, nekem az egy kutya, de ha egy kicsit forgatom a fejemet, akár nyuszi is lehet.
- Hű, tényleg! Mak-mak-mak! – nevetek és felé nézek. Most nagyon közel van hozzám, szóval a vörösödés már magától jön, illetve nem is ment messzire, csak pihent egy kicsit a kispadon. Szerencsére újabb kérdése van, megúszom a nagy leégést, legalábbis szerintem. Ráadásul a pókjaimról érdeklődik, tehát megint találkozhatunk és ez tök jó! Kár lenne tagadni, hogy jól esik a közelsége és a vidámsága, igazán nem foszthatom meg a viszontlátás örömétől.
- Persze, szívesen megmutatom őket ám! Ha jó leszel, kaphatsz ajándékot is – kacsintok rá, majd újabb felhő után nézek. Nem nagyon sikerül, újabb figurát kivennem belőlük, mígnem…
- Nézd, az ott egy pegazus! – tágra nyílt szemekkel élvezem az újabb látványosságot, majd hasra fordulok és felkönyökölve megtámasztom a fejem.
- Olyan jó, hogy találkoztunk Alegria! – osztom meg vele a gondolataimat, mert hát tényleg jó, egy okos és szép lánnyal találkozni. Plusz vicces is, ami nekem nagyon fontos és szereti a pókokat! Egyszerűen cuki!
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 23. 15:02 | Link

Keviiin *--*

Meglepő - legalábbis számomra -, milyen felszabadult vagyok. Az élet tényleg úgy néz vissza rám, amilyen képpel nekimegyek, erre kellett volna hamarabb rájönnöm. Ha boldogság vesz körül, hát csak vigyorgok és hülyéskedek, jól érzem magam.
- Ki a harmadik?
Kíváncsiság határtalan, de ha nem lenne, akkor is érdekelne, ki az, aki még tud a bogarakról. Biztos ő is megbízható és cuki, hogy Kevin elmondta neki.
Felhőket már ritkán nézek, régen, kiskoromban gyakran csináltam ezt. Nagyon sokat gondolkoztam, és amikor kint, belefáradtam az ülésbe, aztán eldőltem a pázsiton. Nagy kertünk volt, az egyetlen, amit még most is hiányolok a spanyol otthonomból. Más egyáltalán nem, és most ezt is visszakaptam. Most nem hiányzik az a zöld fű, a lényeg az, hogy ott egy nyuszi, és ő is látja. Na, hát látja!
Nevetek vele, és amiért kérdeznék is, felé fordulok. Azt hittem nem lehet, de amikor azt mondja, hogy megmutatja majd a pókjait még inkább vigyorgok, mint eddig.
- Ajándééék?
Mindent lehet fokozni, jót és rosszat is a végtelenségig, de nekem most meggyőződésem hogy ezt nem. Ez így már.. túl jó. De nem vagyok önző, ha azt mondom megérdemlem. Ennyi minden után már csak vigyorogni fogok!
- Pegazus...
Megismételem, amit mondott, hogy azért tudatosuljon bennem, hogy mit is látok, vagy előbb mit keresek az égen. Mert hogy én aztán nem találom, így egy másodpercre csalódottság ül ki az arcomra..
- Hol van?
Örülnék, mondjuk ha megmutatná, mert én látni akarok azt a felhőt. Hisztizni nem fogok, mert van még sok felhő az égen, rengeteg, de én azt akarom, ez pedig fontosabb, mint a többi felhő.
Ahogy hasra fordul, fordulok vele én is, és semmitmondó nézéssel meg mosolyogva nézem, és bólogatok arra, amit mond.
- Szerintem is. Én nem voltam ám vidám, de melletted nem lehet nem örülni mindennek.  
Szerintem mi nagyon jóba leszünk, szinten tart majd, ha vissza akarok esni a letargiába. Akkor csak meg kell keresni, és.. de jó nekem. Hamarabb kellett volna találkoznom vele, most már biztos vagyok benne.
Eszembe jut hirtelen, hogy miért is dőltünk ki a stégen, és a hason fekvést megtartva fordítom a fejem az ég felé.
- Ezek olyan.. semmilyenek. Ott az is paca balra fent, meg alatta is.
Még hunyorítok is, meg elforgatom a fejem, de ezek akkor is csak pacák. Felhőre hasonlítanak, semmi másra sem. De lehet arra sem. Nem vagyok benne biztos, ez az, ami biztos. Vagy.. mégsem?
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 30. 00:31 | Link

Allegria *--*

- Milyen harmadik? – kérdezek vissza, zavaromban már arra sem emlékszem, hogy mit kérdeztem. ~ Ja, Leonie! ~ Válaszolok neki, csak azt nem látom, hogy nem nyitottam ki a szám, csak bámulok rá, magától értetődően.
- Ja, izé, a, Leonie! A hugicám! De ő nem árulkodós ám, bízhatsz benne – legalábbis nagyon remélem, hogy nem az, bár még semmi ilyesmit nem hallottam vissza mástól, a titkok, amiket rábíztam nála is maradtak. Ezért szeretem őt. Aztán csak lehet, hogy az nem annyira fontos, hogy az egyik tücskömnek leszakadt a lába, de már jól van, meg ilyesmi. Nem biztos, hogy ez a dolog, másoknak nem fontos, bár nehéz elképzelni, hogy ne lenne az.
Nagyon cuki, az is, hogy vele nézegetem a felhőket, meg ő is. A pókjaim biztos tetszenének neki, a reakciója olyan, amit elvárnék bárki mástól is, ha a drágáimról beszélek.
- Bizony, de most még titok, majd megtudod, hogy mi lesz, és nem tudom, hogy addig jó kislány leszel-e. Rajtad múlik! – nevetek fel, és kacagok, még bele is remegek. Közben egy pegazust vélek felfedezni az égen, felhő formájában. Vagyis fordítva, de a lényeg, a lényeg. Sajnos ő nem látja a pegazusomat, ezért kénytelen vagyok megfogni a kezét és arra mutatni, ahol szerintem van.
- Látod, ott a feje, meg a két szárnya, ott a hosszúkás farka, mit levágtak rövid sportosra, meg kicsit emberfeje is van… hmm, lehet, hogy ez egy szárnyas izé, hogy is hívják őket? Á, megvan! Szárnyas Kentaur – nézek rá, és úgy látszik, ma egész nap Eridonszín leszek, amíg mellette vagyok. Ránézek a kezemre és végigfuttatom a szememet egészen a markomig, amiben az ő finom bőrű keze van. hirtelen elengedem, mintha égetne, pedig csak én égek belül, mert ilyeneket csinálok.
- Izé, bocs, jó? Nem direkt volt, csak meg akartam mutatni neked a pegazusizét – ennyi futja elnézéskérésre. Nem túl sok, de már többször megbocsájtott, szóval talán még ez is belefért. Rossz lenne, ha azt hinné, hogy tapizni akartam, vagy ilyesmi, mert úgy tűnhet, pedig tényleg nem akartam. Ő olyan kis aranyos, meg szép, meg mosolygós, hogy nem lennék vele ilyen csúnya. Nem mintha mással igen. Meg is mondom neki, hogy jó vele lenni, hogy nehogy ne tudja.
- Jaj de jó. Akkor felvidítottalak? De jó – örül ám a fejem? A nagy Innci-Fynnci felvidította Allegriát, de ügyes! Persze a nagyot csak a magasságomra kell érteni. Én is nézem újra a felhőket, de ő csak pacákat lát. Végül is azoknak is elmennek ám, és egy paca is érdemel annyit, hogy megnézzék maguknak és gyönyörködjenek bennük az emberek.
- Szerintem szép pacákat találtál, ha lenne égi pennám, szívesen megmártanám bennük – vigyorgok a csini lányra, majd újra a felhőket bámulom. Szinte látom magamat, ahogy tényleg megteszem és írni kezdek valamit. ~ Allegria kisebb, mint három. ~ Szerencsére nem lát a fejembe, de hát ez van, megkedveltem őt.
- Nem fognak keresni? Egy ilyen csinos lányt én mindig keresnék, nehogy elvesszen – bámulok a felhőkbe, mert most a szemébe tutira nem fogok nézni. Nem szeretném, ha elmenne innen, de jó lenne még tudni róla dolgokat.
- Spanyolországban is ilyenek a felhők?
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. április 5. 14:27 | Link

Keviiiin *-*

Először mintha nem értene, de azt hiszem hamar rájön, mire a kérdésem, én meg csak vigyorgok, hogy akkor már azt is tudom, hogy van egy hugicája. Nekem is van, és ő sem árulkodós, de ez akkor is csak hármunk titka marad. Nem fogom elmondani csak azért, mert ő nem adja tovább. Megígértem Kevinnek.
Érdekelnek a pókjai, és ezt tudtára is adom, és bár eddig is mosolygott, azt hiszem örül neki. És láthatom is őket, de meglepetést is kapok! A kíváncsiság megint kezd elindulni, mert ha valaki tényleg az, hát az én vagyok. Nem vagyok nyugodt, amíg nem tudom mindenről, hogy mit rejt vagy miért van úgy.
- Akkor jó kislány leszek. Megígérem.
Nevetek vele, de még a szívemhez is teszem a kezem, hogy hatásosabb legyek. Megígértem, szóval illene betartani is. Jó kislány ritkán vagyok, de most akkor ezt is kipróbáljuk. Ismeretszerzés, valamire biztos jó.
Persze a felhők sem maradhatnak el, és abból a kevéskéből is válogatunk, de hát én nem látom a pegazust. Még nem hisztizek, de láthatóan zavar, hogy ez így van, ő pedig rögtön segít. Az, mint tény, hogy megfogta a kezemet a pontosabb behatároláshoz nem is érdekel, pontosabban szinte észre sem veszem, még akkor sem, amikor már megvan, hogy az tényleg egy.. kentaur. Szárnyakkal. Na, azt hiszem ezért nem láttam. Utána hirtelen engedi el a kezemet, csak ekkor tűnik fel igazán, és ha vannak halvány fokozatok a vigyoraim között, akkor az most megértő és kedves inkább, mint a cuki.
- Nem baaaj. Én is szoktam ilyet, nem haragszom.
Most úgy megölelném, csak megnyugtatni, de tudom, hogy nála akkor csak rosszabb lenne, mint előtte. De tisztázzuk, hogy örülünk nagyon, és ebben ugye az a legjobb, hogy még én is elismerem.
- Ühüm!
Bólogatok tovább vigyorogva, és most megint rá nézek. Csak ahogy a pacákat említi fordulok megint a hátamra és nézem őket. Na jó, hát tényleg szépek. Mindenben meg lehet látni a szépet, és ezek.. szépek.
- Nem hiszem, hogy akad bárki. Most, hogy levizsgáztam a hotelban lakom, amíg valami házat nem találok. Apa majd megveszi. De kereshetsz, ha nem akarod, hogy elvesszek. Leandro még úgysincs itt...
Mosolygok bambán, még ha igazából nem is igénylek felügyelést. Mandához szoktam átmenni, de ugye ő sem ér rá mindig, Anitát annyira nem zargatom, és akkor itt ki is fújt. A szobámban rajzolgatok, vagy írom a könyvemet tovább, csak ez nekem olyan egyhangú. Mindig valahol lenni máshol az jó, de egyedül már nem az. Azt meg észre sem veszem, hogy a vőlegényemet is említettem, és róla eddig még egy szó sem esett, így biztosan nem tudja, kiről van szó.
- Nem tudom már. Régen szebbek voltak, de mióta itt vagyok a magyar felhők a szépek.
Két év alatt igenis sokat változnak a felhők. Meg előtte sem nézegettem őket egy jó ideig már, csak amíg a vőlegényemmel való kapcsolatunkban nem volt semmit probléma. Azóta nem voltam hajlandó felhőket nézni, mert a szép dolgok a múltból, elég rendesen fájnak. Most viszont boldogság van, egyértelmű!
- Hm.. szereted a sütiket?
Felcsillan a szemem, mert én imádom, de hát van oka is a kérdésemnek. Méghozzá én sütit akarok, az pedig a stégen itt egyértelműen nincs, és szívesen elrángatom magammal Kevint is sütit enni. Persze ugye csak képletesen, igazából kétszer akkora, mint én, és mivel bántani sem akarom, képtelen lennék rá. Csak nem akarom itt hagyni, és még elbúcsúzni se. Mellette észre sem veszem, olyan boldog vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa