Tris

Persze, Olivnak erre a nyüzsgésre volt szüksége. Nem, egyáltalán nem, de Drake azt mondta, jobb lesz, ha többet mutatkozik emberek között, különben halálhírét keltik. Nos, igen, a vámpírnak van egy humora, ettől függetlenül kezdi egyre jobban kedvelni mostohaapját. Valahol egy félreeső helyen álldogál, távol a gyér fénytől, ami bárki figyelmét felvonhatná. Ennek ellenére mégis észreveszik páran, el is indulnak felé, de a mozdulatsor fél úton megakad, és inkább stílszerű hátraarcot vágnak, ezzel is mosolyt csalva az Eridonos arcára.
Ő aztán megérti őket, hiába a szende arc, az ártatlan szemek, az emberek ösztöneit még így se tudja befolyásolni. Gyanítja a kis akciója Noellel is nyomot hagyott rajta, csak épp ő nem veszi észre. Beletörődött már, hogy nem fog közéjük tartozni, jobban mondva, inkább nyugszik bele ebbe, minthogy folyton magát őrölje. Akiknek meg valamicskét fontos, azok így is elfogadják, még akkor is, ha a vészcsengő folyton a fülükben fog csengni. Ennek is köszönheti, hogy egyre inkább kerüli azt az állapotot, jobban mondva, tesz ellene. Már nem riasztja annyira, hogy táplálékhoz jusson, sőt mintha könnyebben meg is tudná állni, hogy ne küldje a halálba a vacsoráját. Persze, ha állatról van szó, akkor neki édes mindegy túléli-e, vagy nem.
Yannick felszívódott, és csak reménykedni tud abban, hogy nem varrják a nyakába ezt, mert kivételesen, nem ő az oka, azaz nagyon reméli, persze annyit nem jelentett neki a Levitás, hogy őrölni kezdje magát, vagy esetleg utána járjon, mi lelte. Kicsit szórakozott, mert egy évben egyszer megteheti, nem?
Még hálás is, hogy úgy lett vége a "kapcsolatnak", hogy még csak el sem kezdődött, nem hiányzik neki a kötődés, és a vele járó rengeteg macera. Egy emberrel meg még csak nem is kifizetődő.
Igen, ezt serényen bemagyarázza magának, de ilyenkor mindig bevillan valaki képe, aminek következtében az eridonos tüdeje, mintha zsugorodna, és a kegyetlen, szorító érzés, már-már ledönti a lábáról. Most is meg kell kapaszkodnia a korlátban, ha nem szeretne padlót fogni.
Megrázza a fejét, jobb, ha nem is gondol rá... nem szabad, és úgyis csak az ő beteg agyszüleménye ez. Inkább figyeli tovább az ökörködő diákokat, néha megmosolyogva, mire nem képesek.

Tris

Persze, Olivnak erre a nyüzsgésre volt szüksége. Nem, egyáltalán nem, de Drake azt mondta, jobb lesz, ha többet mutatkozik emberek között, különben halálhírét keltik. Nos, igen, a vámpírnak van egy humora, ettől függetlenül kezdi egyre jobban kedvelni mostohaapját. Valahol egy félreeső helyen álldogál, távol a gyér fénytől, ami bárki figyelmét felvonhatná. Ennek ellenére mégis észreveszik páran, el is indulnak felé, de a mozdulatsor fél úton megakad, és inkább stílszerű hátraarcot vágnak, ezzel is mosolyt csalva az Eridonos arcára.
Ő aztán megérti őket, hiába a szende arc, az ártatlan szemek, az emberek ösztöneit még így se tudja befolyásolni. Gyanítja a kis akciója Noellel is nyomot hagyott rajta, csak épp ő nem veszi észre. Beletörődött már, hogy nem fog közéjük tartozni, jobban mondva, inkább nyugszik bele ebbe, minthogy folyton magát őrölje. Akiknek meg valamicskét fontos, azok így is elfogadják, még akkor is, ha a vészcsengő folyton a fülükben fog csengni. Ennek is köszönheti, hogy egyre inkább kerüli azt az állapotot, jobban mondva, tesz ellene. Már nem riasztja annyira, hogy táplálékhoz jusson, sőt mintha könnyebben meg is tudná állni, hogy ne küldje a halálba a vacsoráját. Persze, ha állatról van szó, akkor neki édes mindegy túléli-e, vagy nem.
Yannick felszívódott, és csak reménykedni tud abban, hogy nem varrják a nyakába ezt, mert kivételesen, nem ő az oka, azaz nagyon reméli, persze annyit nem jelentett neki a Levitás, hogy őrölni kezdje magát, vagy esetleg utána járjon, mi lelte. Kicsit szórakozott, mert egy évben egyszer megteheti, nem?
Még hálás is, hogy úgy lett vége a "kapcsolatnak", hogy még csak el sem kezdődött, nem hiányzik neki a kötődés, és a vele járó rengeteg macera. Egy emberrel meg még csak nem is kifizetődő.
Igen, ezt serényen bemagyarázza magának, de ilyenkor mindig bevillan valaki képe, aminek következtében az eridonos tüdeje, mintha zsugorodna, és a kegyetlen, szorító érzés, már-már ledönti a lábáról. Most is meg kell kapaszkodnia a korlátban, ha nem szeretne padlót fogni.
Megrázza a fejét, jobb, ha nem is gondol rá... nem szabad, és úgyis csak az ő beteg agyszüleménye ez. Inkább figyeli tovább az ökörködő diákokat, néha megmosolyogva, mire nem képesek.

Oliv

Takarodó felé járt az idő, de még mielőtt az egyik klubhelyiségben ücsörgő prefektus meginterjúvolhatna arról, meddig szándékozok távol maradni, észrevétlenül kislisszoltam a bejárati ajtón, s gyors léptekkel elindultam a csigalépcsőn lefelé. Többnyire nem vagyok nagy szabályszegő - elég abból egy is a családba, és mivel Nath kettőnk helyett is megtette, ami tőle telik, úgy láttam jónak, ha tartózkodok az ilyesmitől -, de mégis ki az, aki a kijárási tilalmat komolyan szokta venni?
Ennek ellenére ügyelek, hogy ne fussak össze a rend összevont szemöldökű őreivel, s gond nélkül jutok el a nagy tölgyfa kapuig, a szabadba érve pedig lassítok lépteimen. Egy almát rágcsálva használom ki a lehetőséget, hogy végre túljutottam az összes vizsgán, mindegyikből meglett a kiváló, így sehová nem kell sietnem és nincs más dolgom, mint kóborolni a szabadban.
Nem annyira figyelem, merre megyek, spontán választok elágazásoknál, míg végül megpillantom a falu fényeit, s innentől kezdve kicsit határozottabban indulok el a tó felé.
A stégen vannak még néhányan, de csak egy ismerős alakot sikerül kiszúrnom, akivel már jó ideje nem sikerült rendesen beszélnem - meg úgy alapvetően két percnél többet tölteni vele -, úgyhogy lestoppolok mellette, hogy üdvözöljem.
 - El voltál tűnve - jegyeztem meg, de megkíméltem a lányt attól, hogy kíváncsi tekintettel méregetni kezdjem. Nem feltétlenül fizikailag értettem, hiszen időről-időre összefutottam Olivval a folyosón, de valahogy más volt, mint amilyennek megismertem, s néha jobbnak láttam, ha nem zavarom, akármi volt is, ami kiváltotta nála a drasztikus váltást.
Közben az almám véget ért, úgyhogy a csutkával megcéloztam a stég szélén ökörködő srácot, aki meglepetten kapott tarkójához és pillantott irányunkba, mire ártatlanságot színlelve Oliviára mutattam, meg sem próbálva elfojtani a vigyorom. Szerencsére valószínűleg úgy döntött, hogy nem hajlandó ilyen infantilis személyekkel foglalkozni, vagy csak jobban érdekelte a nyár végét fürdőruhában élvező társnője.
 - Unalmas itt ácsorogni. Csináljunk valamit - javaslom, lévén egyáltalán nem tud lekötni, hogy másokat nézzek, vagy hogy mély hallgatással töprengjek egzisztenciális és lételméleti kérdésekről. A csendnek és a nehéz gondolatoknak is megvan a maga helye, csak nem itt és nem most.

Tris

Az eridonos kénytelen elfojtani egy mosolyt, Tris perfektül meg tudja találni az alkalmat, mikor van a lánynak szüksége rá, bár ez így nem helyes. Olivnak mindig is szüksége lesz a srácra, ezért néha marha önzőnek érzi magát. Tudja, ő nem a tökéletes legjobb barát alapanyag, sose oldódhat fel a srác közelébe, mert tudja, elég egy apró botlás, hogy kárt tegyen benne. Ezt be is bizonyította nem is olyan rég.
Hiába az ártatlan, de annál igazabb kijelentés, a lány bájos pofija megmerevedik, ahogy ő maga is. Soha nem akar titkolózni pont Tris előtt, ugyanakkor fél, nem tudja, mikor telik be a pohár, mindenesetre sóhajt.
- Elvesztetem a fejem, minek következtében majdnem megöltem egy ismerősöm... kellett egy kis idő, míg tükörbe tudtam nézni, ne haragudj- a hangja komor, az utolsó pár szót már csak formalitásból teszi hozzá. Óvatosan néz fel a srácra - fura lenne, ha nem lenne minden második diák magasabb nála-, nem tudva, vajon most vágja-e a fejéhez, egy szemét dög. Nem is sértődne meg, hisz igaza van. Tényleg egy vadállat, amit csak nagy nehezen tud leküzdeni, épp ezért határozta el, hogy olyas valamire vetemedik, amire amúgy sose. Megkeresi a kastély másik vadállatát, és minden büszkeségét félretéve, segítséget kér tőle. Egyedül nem menne, ahhoz még túl fiatal, és Drake se ugorhat ide folyton, akármikor nyomja valami a lelkét. Tristant nem meri annyira beavatni a dolgokba, mert... mert nem is tudja, mihez kezdene, ha háztársa hirtelen undorodni kezdene tőle.
- Túl sokáig halogattam a... éhes voltam, és már mondtam, hogy olyankor kifordulok magamból... Hát ez történt- csuklik el a hangja, miközben a víz tükrét kezdi fixírozni. Nem büszke magára, még most gyűlöli, hogy azt tette Noellel, és retteg is attól, hogy egyszer össze kell futnia vele, pedig tudja, már nem halogathatja sokáig a dolgot.
- Most nagyon utálsz?- kérdez rá bátortalanul, és elkezdi óvatosan Tris arcát fürkészni. Ha csak annak enyhe jelét is felfedezi... nem, bele nem tud gondolni, mit tenne. A kastélyban nincs számára fontosabb ember, még így se, hogy nem lógnak folyton egymás nyakán.
Persze ez a komor hangulat is eltűnik, mikor elhangzik az egyszerű kijelentés. Oliv arcára játékos mosoly ül, és a srác háta mögé lép.
- És mit szeretnél csinálni?- teszi fel  a kérdést, a füléba búgva, miközben kezeit óvatosan a derekára téve, próbálja észrevétlenül a stég szélére "irányítani", majd, ha háztársa nem jön rá, mire készül, lök rajta egyet, hogy a vízben kössön ki.
- Mondjuk úszni?- kérdi önelégült vigyorral, közben összefonja a kezeit a mellkasa előtt.