Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=805527#post805527][b]Szendrey Adél - 2020.04.15. 13:50[/b][/url]

Szabadnapom van, vagyis kértem egyet, mivel el kellett intéznem pár dolgot. Na meg egyhuzamban lehúztam 13 napot, szóval eléggé el is fáradtam.  A délelőtt nagy részét ügyintézéssel töltöttem, számlákat fizettem be, sőt még takarítottam és mostam is egyet. Aztán eljött a késő délután és nekem jelenésem volt  a stégnél. Drága főnököm kitalálta, hogy beszéljünk át egy-két dolgot a csárdával kapcsolatban, de semmiképp ne ott, hanem valami nyugisabb helyen. Egy cseppet sem bántam, hogy nem ott találkozunk, mivel ma nem vágyom oda, sőt a közelébe sem. Mivel már egy ideje ott vagyok, így megismertem a falu/város igazi krémjét, így nyugodt szívvel közlekedek éjszaka is az utcán. Engem tuti nem fog bántani senki. Azért előnye is van annak, ha valaki egy ilyen késdobálóban dolgozik. A hűtőmből kipakoltam az előre betárazott söröket, majd megtömtem velük a hátizsákom. Nagy lendülettel érkeztem meg a stéghez, ahol és aminek a környékén tök egyedül vagyok. Hű! Ilyen sem sűrűn fordult még elő. A Nap hét ágra süt, én pedig igen gyorsan szabadulok meg a dzsekimtől, mivel majd meg döglök benne. A stég végére lépkedek, majd táskámat és kabátomat óvatosan lerakom, végül le is huppanok. A fa kellemesen meleg, a Nap sugarai finoman melegítik bőrömet is. Kinyitok egy üveg sört, majd kortyolok egyet belőle. Egyik lábamat magam alá húzom kissé majd ezen átrakom másik, nyújtott lábamat. Hátradőlök és kényelmesen megtámaszkodom. Fejemet hátradöntöm és szemeimet is behunyom. Hát akkor várakozzunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=808732#post808732][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.05.17. 17:58[/b][/url]

Még mindig menekülök előled, hát nem szánalmas? Szerintem is az, nyugi, mégsem tudom, hogy mit kéne tennem azért, hogy ne így legyen. Helyettesítelek, olyan dolgokkal, amiket te csinálsz Benő, és én nem. Most például a héten a negyedik szál cigarettát szívom, hogy érezzem az illatát, és undorodom az ízétől az ajkaimon, mégis kell, mert ez az illat hozzád köt. Mert hiányzol, bazd meg. De ne mondjam, hogy bazd meg, mert hát a legutóbb is mi lett belőle ugye? Megtetted. Én meg azóta nem tudok napirendre térni fölötte, úgyhogy mint egy hülye menekülök előled. Te vagy a legjobb barátom, és én még mindig nem tudok a szemedbe nézni, mert látom magam előtt, ahogy a csúcsra viszel, és olyan érzéseket élek meg, amiket még soha előtte. Nem játszottam meg, és nem tudom, hogy ezek után hogyan tovább. Kijelentetted, hogy nem menne a dolog, én meg, hogy nekem meg menne. Nyilván, nem maradok a közeledben, de akkor most mégis, mi a fenéhez kezdjünk? Megmondanád, ha a közeledbe merészkednék, tudom, de nem merek. Még nem.
Szusszanva nézem a tájat, hűvösödik, a délutáni nagy meleg már sehol sincs, az emberek szétszéledtek, én meg elbújva a világ elől, a nádas áldásos takarásában úgy lélegzem be a cigaretta füstjét, mint egy függő. Mint, aki nem képes élni nélküle. Ott van az ajkaimon, ott az ujjaimon. Ez így nincs rendben, de most nincs jobb ötletem. Csinálnom kell, hogy érezzelek. Annyira szánalmasnak érzem magam, annyira nyomorultnak, hogy újra a munka vált a szenvedélyemmé. Dolgozom, mint akinek sosem fogy el az ereje, dolgozom, intézem az ügyeket, kritikus alapossággal vizslatok meg minden szerződést, intézem kínos alapossággal a polgármester és a tanács körüli dolgokat. Túlórázom, nem a pénzért, hanem, hogy ne legyek egyedül a gondolataimmal. Nőnek lenni kurva nagy szívás, ez a sok hülye érzelem, hát a tököm tele van mindegyikkel. Inkább a pezsgősüveget emelem az ajkaimhoz és iszok egy kortyot. Elég szánalmas az egyszemélyes partim, de én élvezem. Vagy legalábbis valami olyasmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=808821#post808821][b]Süveges Lili - 2020.05.18. 17:16[/b][/url]

A sárkányeregetés jó móka volt, még így, lassan tizenhat éves fejjel is, főleg úgy, ha a játék nem is úgy festett, mint a hagyományos, mugli fajta, amihez igen komoly képzelőerő is kellett, hogy sárkánynak lehessen nézni, hanem valóban, kissé durván faragott vonalakkal, de megközelítőleg hasonló külsővel rendelkezett, mint az említett bestia. Volt hosszú nyaka, egy kissé aránytalanul nagy fejjel és ehhez képest kicsi sárnyak és rövid farok állt ki a tömzsi testéből. És persze lapos is volt eléggé, de az lenről nem annyira látszott.
A móka hátulütője az volt, hogy kicsit kevesebbet nézett Lili az orra elé, még annál is, mint ahányszor egyébként szokott, így gyakran megbotlott, vagy nekiment valaminek, de egyetlen egyszer sem annyira, hogy fontolóra vegye, hogy talán másként kéne ezt csinálnia. Már így is csak sietve lépkedett, nem futott vele, mint tette kiskorában, szóval épp eléggé visszafogott volt saját megítélése szerint.
Tekintete azért időnként előre, meg oldalra is fordult, kereste barátját, akiről úgy tudta, itt lesz, elvégre alapvetően neki akarta megmutatni a papírból formált eszközt, nem maga ötlötte ki, hogy repülés helyett reptetni is lehetne. Előbbit azért cseppet jobban élvezte.
Viszont elkalandozott annyira, méghozzá nem csak fejben, hanem ténylegesen is, hogy a falu határában lévő tó is tó mellé ért. Mivel kiért a fák takarásából, itt a szél is jobban fújt, és Lili alig győzte visszatartani a szörnyet.
- Hát jó, látom arra akarsz menni - nevetett fel a sárkányt nézve, ami felhúzta őt a stégre.
Itt azonban megvetette lábát, mielőtt még besétált volna a vízbe, ám a természet erői másként gondolták. Mielőtt feleszmélt volna, a szél megfordult, majd ismét, és olyan erővel fújt, hogy még Lilit is meglökte előbb jobbra, majd balra. Nem volt egy súlyos egyéniség, így egy erősebb szélroham simán kibillentette az egyensúlyából, ez pedig még az irányát is változtatta rövid időn belül, Lilkó pedig azon kapta magát, hogy a sárkány zsinórjába gabalyodott. Igazából nem lett kötözött sonka jellege, egyáltalán nem okozott volna gondot kikevickélni belőle, de a szél ismét gondolt egyet és olyat taszajtott a lányon, hogy hátra kellett lépnie.
Lába megakadt egy magasabban álló deszkában, és már sikkantott is fel, ahogy egy zsák krumplit megszégyenítő módon eldölt, bele a még nem túl meleg tóba. Ha jó idő lett volna, illetve fürdőruhában van, valószínűleg direkt örült is volna a balesetnek, de így, felöltözve, farmerben, kötött pulcsiban, zokniban és cipőben azért még számára is súrolta a kellemetlenség határait a helyzet. Ráadásul úgy tűnt, vízben már nem is annyira egyszerű kigabalyodni a sárkány "karmaiból".

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=813966#post813966][b]Romhányi M. Áron - 2020.07.23. 11:04[/b][/url]

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

- Zsibbadsz már rendesen? - pillantok át rá a vászon fölött, amit felhúzott lábaimon támasztottam meg úgy húsz perccel ezelőtt, mikor az elemi mágusom pózba vágta magát a csónak túlfelén. Számszegletében kirajzolódik egy halvány, alig-alig észrevehető mosoly, míg pillantásom végigsiklik a nő vonalain. Tekintetemmel együtt ecsetet tartó kezem is mozdul; a színek lassan ivódnak a papírba, direkt, mágiával lassítom a folyamatot, hogy ha hibázok, még kapkodás nélkül javíthassam magam. Habár ritkán festek, a Durmstrangban hetente kétszer jártam Mr. Nielsen tehetséggondozó szakkörébe, és ha úgy adódna, a következő tanévben szívesen csatlakoznék valami hasonló csoportba a Bagolykőben is. - Ha most feldühítenélek - szólalok meg kisvártatva, de a hangom egészen halkan cseng. Mostanra tetőtől-talpig átadtam magam a festésnek, és a nagy összpontosításban úgy ellazultam, hogy már-már buddhikus nyugalomban ülök a csónak szélesebbik végében. - Akkor képes lennél megmozdítani alattunk a tó egész medrét?
Nem szeretném azzal áltatni, hogy mindig is érdekelt, mire képes egy elemi mágus, mert amúgy magasról teszek rájuk, most viszont, hogy itt ülünk a tó közepén, az ő közegében, felébredt bennem a kisördög, és izgalmas dolgokat sutyorog a fülembe. Kíváncsi vagyok, mekkora erő lakozik ebben a törékeny testben, amit más esetben a félkaromban tartva nyomhatnék a falhoz. Érdeklődve pillantok ki a munkából, ujjaim között megtorpan az ecset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=813989#post813989][b]Palotás Polli - 2020.07.23. 16:18[/b][/url]

Már egyre magabiztosabban mozog a környéken, bár neki sem ártana egy olyan térkép, mint annak a hölgynek is volt, akivel a múltkor a tónál találkozott. Még nem járt bent a művelődési házban elkérni egyet, mert állítólag használhatatlanná vált a falu – vagyis város átépítését követően, eltévedni meg egy téves térkép nélkül is tud, ezért már csak nem tér be egy ilyen helyre. Sokkal inkább azért gyűjti a bátorságát, hogy megkérdezze őket arról, hogy zongorájuk van-e, és ha igen, akkor használhatja-e. Ilyenkor picit bánja, hogy nem lép fel többet meg nem használja ki a lehetőségeit, mert talán, ha híresség volna, akkor jobban megengednék neki a hangszer használatát. De ő nem szereti sem a tömeget, sem azt az élethelyzetet, ráadásul nagy fájdalma az, hogy Lisztet nem tud teljes pompájában játszani az ujjai miatt. Ilyenkor úgy irigyli a dementorokat, azok simán lefognak egy oktávot egy kézzel, talán még másfelet is. Ráadásul még az sem zavarja őket, ha mások arcához közel kell kerülnie az övéknek.
A következő Halloweenkor feltétlenül zongorázó dementornak kell öltözzön.
De az még odébb van, jelenleg elég egy kényelmes nyári viselet neki, meg egy adag vér a nem létező pucájába bele. Piac, emberek, hangok, szagok. Jó, nem egy diszkó, mert akkor még villogó fények is lennének, de ettől függetlenül egyáltalán nem ideális hely a számára. Szüksége van némi friss citromra és mézre ahhoz, hogy vasárnap is (meg utána is) a kedvenc teáját tudja élvezni, és ne aszalódjon össze a kiszáradás miatt, mint egy ókori mazsola. Ha már ott járt, vett magának néhány rúd főtt kukoricát, mert az azon kevés ételek egyike, amit szívesen megeszik egy kevés sóval.
Dolga végeztével úgy dönt, nincs még ideje visszatérni a kastélyba, szívesebben tekereg még egyszer el a tóhoz, ahol a múltkor járt. A víz közelsége mindig jobb kedvre deríti, arra pedig szüksége van a piac okozta stressz után.
A szerencse úgy hozta, hogy a múltkori tömeg egy része valószínűleg a piacot választotta ebben az időpontban, mert most majdnem üresen várja a stég, amit a múltkor vágyakozva nézett a tó partjáról. Lépteit megszaporázva csörtet a legtágasabb szabad részre, gyenge hátát már egy ideje amúgy is húzta a mézes üveg, így attól szabadul meg elsőként. Miután meggyőződik róla, hogy a víz éppen kellemes hőmérsékletű, ezt követi a cipője és a zoknija, s keze után a tappancsait is belelógatja a kellemesen hűs vízbe. A víz finoman csiklandozva fodrozódik, nem túl messzire kacsák és hattyúk róják köreiket. Úgy dönt, hogy itt az ideje a még langyos kukorica elfogyasztásának, amiből talán túl sokat is vett a saját étvágyához mérten, így miután előveszi az első csövet néhány szemet lefejtve az állatok irányába is dob, hogy felhívja magára a figyelmüket. Szerencsére leleményes jószágok, gyakorlatilag egyből rá is rabolnak, hogy aztán a bio kajaautomatájuk irányába sprinteljenek. Az Eridonos lassan, nyammogósan eszik, így bőven van ideje újabbakat szedegetni és a vízbe hajítani, amit a kacsákok és hattyúkok nagy hévvel el is fogyasztanak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814174#post814174][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.07.25. 13:14[/b][/url]

Hűvös szél fújja a fák lombjait, a tücskök kitartóan ciripelnek bele az éjszakába. Gondolom arra számítanak, hogy ezzel sikerül elűzniük, és értékelendő a kitartásuk, bár aligha ér bármit is. Csillogó tekintetem szuggerálja az elém táruló vizet, ami a mai esti nyugodalmat jelenti. Orromat csiklandozza meg egy kósza hajszál, jobb kezemmel söpröm félre, és pillantok vissza rögtön az enyhén hullámzó vízre. Az is sötét. Körülöttem minden az, csak a cigaretta parázsló vége árulhatja el, hogy valaki bizony tartózkodik jelenleg itt. De... mégis ki előtt bukhatnék le? Nehezen sikerült, de kijutottam, húsz perccel múlt el a takarodó ideje, ilyenkor pedig nem hiszem, hogy bárki is kijönne. Biztos vannak még ilyenek, de most reménykedem abban valamiért, hogy lehet csak én, a csend, az éjszaka és a tücskök.
Bent tartom a füstöt pár másodpercig, közben lehunyom szemeimet, és fejemet emelem az ég felé, amin a felhők úszkálnak. Vajon a vihar még csak most közeledik vagy már elment? Az én viharom mikor csillapodik? - fogalmazódik meg bennem a kérdés azzal egy időben, ahogy tüdőmből szakad ki a füstfelhő. Kinyitom szememet, az eget figyelem, a felhőket, amik komótosan siklanak az égen, mintha halaszthatatlan dolguk lenne. Halaszthatatlan. A mai világban minden halaszthatatlannak érződik, ezért nem juthatunk egyről a kettőre, észre sem vesszük, és saját magunkat hátráltatjuk.
Szabad kezemmel simítom meg a medált. A mozdulat annyira ösztönös, hogy észre sem veszem, inkább ismét ajkaimhoz emelem a cigarettát, ami fokozhatja a nyugodalmamat. Helyes út ez? Nem érzem annak, mégis muszáj csinálnom, hogy ne lássam lehetetlen időpontokban az arcát visszatükröződni valahonnan. Mintha a lelke valóban nem lenne még átvezetve egyik oldalra sem, mintha stagnálna a két út között és várna valamire. Kire lenne képes eddig várni? Rám?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814755#post814755][b]Palotás Polli - 2020.07.30. 01:40[/b][/url]

Otthon is nagyon szeretett a kis merevfalú medencéjükben lubickolni, sőt már akkor élvezte ezt a dolgot, amikor a felfújható medencében még egykeként, szétterülve tudott fetrengeni. Élvezte a langyos vizet, a gumi kacsa családot, a kislabdát, de még az üres samponos flakont is, amiből szökőkútként spriccolta szerteszét a vizet, amikor kicsi volt. Akkor még minden sokkal egyszerűbb volt, bár neki és a szüleinek is meg kellett tanulnia együtt élni a lány túlérzékenységével, és a túl sok behatás okozta kiborulásokkal.
Hiába telt el annyi év, lett közben nagytestvér, került el egy teljesen másik végébe az országnak, a víz iránti szeretete megmaradt. Annyira nem bátor, hogy csak úgy úszkáljon egy tóban, mert nem a legjobb úszó, de a partjára és a stégre bármikor szívesen kilátogat. Van, hogy sétálni indul egyet a birtokon, de valamiért a faluban lévő tó partján lyukad ki.
Amióta a Bagolykő padjait koptatja megváltozott a viszonya a vízzel. Most is idegesítően sok ideig foglalja be a fürdőszobát a tornyukban, ha hagyják neki, ám elég hamar felértékelődött a vízpart, a természetes vizek megfigyelése. Régebben maga az érzés nyugtatta meg, a látványt bár szerette, sosem vizsgálta meg olyan alapossággal, mint most. Meg persze a kacsák megetetése is rutinná -elvárássá- nőtte ki magát az utóbbi hetekben.
Ma délelőtt elmaradt egy dupla órája, helyettesítő tanár helyett meghagyták nekik bagolyban, hogy a következő órájukig maradjanak az iskola területén.
Most pedig újból itt van. Varázslat? Önuralom hiánya? Mindenesetre ilyenkor a szokásosnál is kevesebb emberrel találkozik, hiszen az iskolatársainak órája van, a falusiak többsége pedig dolgosan tölti a délelőttöt. A nagy izgalomban el is felejtett a kacsáknak eleget pakolni, csalódottan veszi tudomásul, hogy csak néhány széttört kekszdarabka minden, ami a táskájában van. Így a szegény kacsáknak szegényes reggeli jut, amit hangos hápogással reklamálnak meg, többen a stégnek azon a végén tüntetnek, ahol Pollika ücsörög. Nagyon közel jöttek a stéghez, most nem meri belelógatni a lábát, mert még első felindulásból svédasztalnak nézik, ami elég kellemetlenül érintené.
- Nincs több, tényleg ne haragudjatok. – Magyarázza szánom-bánom hangon. – Hé, ne beszélj így velem! – Morgolódik az egyik hangos vevői panaszra. Azért a pincér is ember, meg kell ám becsülni. Kicsit zavarja, hogy most úgy tűnik megsértette őket, két kezén az ujjakat összezárja, s ökleit összefordítva gyorsan dörzsölgeti őket egymáshoz, ahogy az első távolodó kacsák irányába pillant. Donald Kacsával könnyebben meg lehetne beszélni a dolgot, mint velük, pedig őt sem értette soha igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=819439#post819439][b]Széplaki Alíz - 2020.10.16. 19:17[/b][/url]

Mostanában ritkán mozdultam ki a lakásomból, valahogy nem volt hangulatom kimenni a tömegbe. Azonban egy egy idő után már meguntam azt, hogy benn punnyadok, úgy éreztem, szívnom kell egy kis friss levegőt, azonban emellett nyugalomra vágytam, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ellátogatok a stéghez. Az a hely nyugis, ráadásul remek fotózási lehetőségeket rejt magában. Kissé hűvös idő volt, de nem az a jégfagyasztó feeling, úgyhogy egy fehér háromnegyedes ujjú felsőt választottam magamnak fekete nadrággal és bokacsizmával a kiruccanáshoz. A macskámat megetettem, mielőtt elindultam volna, őt nem igazán izgatta, hogy elmegyek otthonról, mert a kajálás után rögtön elaludt a fotelben összekuporogva. Már félúton jártam a stég felé, amikor eszembe jutott, hogy bizony otthon hagytam a fényképezőgépemet. Szitkozódtam magamban egy sort, majd gyorsan visszafordultam érte. Beletelt egy kis időbe, mire ráleltem, mivel múltkor nem a helyére raktam vissza, végül a nappaliban lévő szekrény egyik polcán találtam meg. Gyorsan magamhoz ragadtam, aztán újra nekiindultam az utamnak, amelyet most már nem zavart meg semmi, simán meg is érkeztem az úti célomhoz. Mikor odaértem, szemrevételeztem a terepet, majd megállapítottam magamban, hogy elég nagy kihaltság volt. Annyira nem is bántam, hogy nem volt tömegnyomor, így legalább nyugodtan tudtam fotózni. A faépítményt óvatosan közelítettem meg, mert eléggé rozogának, tűnt, bár a közvélemények alapján időtálló volt, és persze stabil. Reméltem, hogy nem alattam fog majd leszakadni, de amint végigvonultam rajta, megállapítottam, hogy nincs félnivalóm, ugyanis bírta a gyűrődést. Azért egy elefántcsordát már nem biztos, hogy elbírt volna... Gyönyörködtem egy sort a tóban, majd a fényképezőgépemet elővéve elkezdtem kattogtatni. Igyekeztem minél több szögből fényképezni, azaz a helyszínről különböző látószögből és távolságból készíteni képeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821040#post821040][b]Angelica Black Wing - 2020.11.11. 15:16[/b][/url]

Kivételesen szép időnk van ma, ahhoz képest, hogy novembert írunk. Szerencsére már semmilyen feladatom sincs, úgyhogy nyugodtan kimehetek a faluba. Vagyis inkább repülhetek.
 Már egy jó ideje tervezem ezt az utat, de eddig eléggé el voltam foglalva. Most viszont minden megfelel egy jó repülésre. Kinyitom a hálóterem egyik ablakát, átváltozok, majd miután megráztam a tollaimat, elrugaszkodtam a padlóról, rá az ablakpárkányra, onnan pedig a szabadba.
 Teljesen más, mint seprűn repülni, de pillanatnyilag nem tudom megmondani, melyik a jobb. Pár másodpercig zuhanok, utána néhány szárnycsapással vízszintesen repülök tovább Bogolyfalva felé.
 Pontosan nem tudom, hova szeretnék menni, csak nézem az utcákat és épületeket, ahogy elsiklanak alattam. Megérte az az egy hónapnyi szenvedés a mandragórával!
Egyszerre azt veszem észre, hogy elfogyott alólam a szárazföld, és már víz felett repülök. Visszakanyarodok, hisz ennyire nem terveztem eltávolodni, és megkeresem a stéget, majd ráülök az egyik pillérjére.
 Most a tavat nézem elmélyedve, kicsit felborzolva a tollaimat a feltámadó szél miatt. Egyszer csak észreveszek egy fekete hattyút, ahogy elúszik a stég előtt. Egyelőre úgy tűnik, nem vesz észre, úgyhogy amikor hirtelen felkapja a fejét, amit addig a bögyén nyugtatott, egy ijedt csörrenés kíséretében felugrok, és csak a két, reflexszerű szárnycsapásnak köszönhetően nem estem le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=822818#post822818][b]Rothstein Elektra - 2020.12.09. 21:42[/b][/url]

Annyi minden történt az elmúlt hetekben. Kezdve a késsel az ajtóban, mely egyértelmű jele volt annak, hogy körültekintése és óvatossága ellenére minden bizonnyal rájött a díler, hogy nem egy langaléta fiatal felnőtt vett tőle anyagot. A bökő és a fiola azóta is toronyszobájában, lezárt zacskóba rejtve várnak a Zlatannak való átadásra. Talán találnak rajtuk használható ujjlenyomatot, vagy DNS maradványt. Minden esetre Imolára sokkal jobban vigyáz és szüleit is erre kérte, akik indoklás nélkül cselekednek mind a mai napig aszerint. Azután ott van az a hihetetlen érzelmi hullámvasút, tele gyötrelemmel és gyönyörrel, melyen Marcellel mentek keresztül. Amennyiben ez nem volna elég, hát tizenkilencre lapot húzva, még kedvese volt felesége, Otília is megjelent és szembesítette hősnőnket a ténnyel, miszerint nem érdemli meg a férfit. Bárkinek a fele is sok volna a teljes összeomláshoz. Elektra csak most érzi azt, hogy: Elég! Úgy döntött, hogy elmenekül pár órára a valóság elől. Kijött hát ide a stéghez, mely csendes, békés és ilyenkor elég elhagyatott ahhoz, hogy magányába burkolózva - akárha puha takaró volna - gondolkodhasson. Rendet akar tenni lelkében. Leállítja motorját, s nyergén átvetve lábát egy mozdulattal kitámasztja. Elővesz egy pokrócot a két oldalt lévő táskák egyikéből és lesétál a rozoga, de biztonságos fából ácsolt építmény legvégére. Megáll egy pillanatra, megcsodálja a látványt, ahogy az alkony fényei narancsvörös hidat vernek a tó két partja közé. Mélyet sóhajt, kilélegezve az első adag feszültséget, mely jó ideje nehezedik már mellkasára. Leteríti a plédet, majd elhelyezkedik rajta. Térdeit felhúzza, karjaival átkulcsolva őket, fejét lehajtja rájuk. Pilláit sötét szemeire zárja, s hagyja, hogy elméjében életre keljenek a bennük cikázó, zilált képzetfoszlányok. Színek, formák, zajok öltenek testet, s válnak elevenné körülötte. Átél mindent újra, kezdve attól a pillanattól, hogy megérkezett Imolával a lila falú, türkiz ajtós házba. Hosszú percek telnek el, mire elér ez a furcsa film a tragédiák első hullámához. Fájdalmas sóhajjal hagyja ekkor könnyeit hősnőnk kicsordulni. Ritkán tesz ilyet. Nem jellemző rá, hogy sírjon, hiszen a sós cseppek meg semmit sem oldanak. Azonban itt egyedül van. Nem láthatja senki. Nem kell hát szégyellnie - csupán maga előtt - gyengeségét. Apró, áttetsző gyöngyök hullanak kézfejére és most, kivételesen hagyja. Átadja magát a zokogás egyszerre felszabadító és kínzó örömének. -Könnyebb lesz vajon ezután? - kérdezi magától kétkedőn, mert az egyetlen, aki ezt megválaszolhatja, csak ő maga - Mond, hogy igen, még ha hazug is minden szavad - biztatja belső hangja. Ennyi önáltatás talán még belefér, nem igaz? Lassan telnek a percek. A nap már épp csak kitűnik a horizont felett. Az ég színe észrevétlen liláskékké válik. A levegő is egyre hűl, hősnőnk mégsem ettől reszket. Más rázza egész lényét szüntelen. Előbb mélybe kell zuhannia, hogy felemelkedhessen. Így lesz. Idő kérdése és összeszedi magát. Helyretesz mindet. Otília szavait, Marcell hangját, Sándor arcát, Zlatan stílusát, Elizabet haragját. Mindent. Haza már úgy indul majd innen, - emelt fővel - hogy ismét sziklaszilárd és bizakodó lélekben. Ezt reméli. Hiszen az nem lehet, hogy épp ott bukjon el, ahol konstellációja szerint erőben kellene legyen. Neki más a végzete. Határozottnak, magabiztosnak és mindenek felett Boldognak kell lennie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=828974#post828974][b]Vitéz Rebeka - 2021.04.05. 21:57[/b][/url]

A helyzet kezd egyre feszültebb lenni kettejük közt. Mármint Rebeka ezt érzi, hogy lassan felrobban, ha nem mondhatja meg hogy és mit érez, de egyelőre muszáj visszafognia magát. Ki kell bírnia legalább addig, míg befejezik az animágia oktatást. Utólag már ezerszer megbánta, hogy beadta azt a hülye kérvényt, ha nem lenne olyan mindenlében kanál most nem lenne baj sem. Mert ha nem lenne ez az egész furcsa tanár-diák viszony biztos nem restellne olyan vallomást írni, hogy Edmund is megkönnyezné. Így viszont valamiféle bűnös, tiltott dolognak tűnik az egész. Vissza azonban nem léphet, mit szólnának hozzá azok, akik már tudják. Egy életre leírná magát mindenki előtt, ebben egészen biztos. Így hát kitart ha belehal is. Túl makacs, túl önfejű.
Kicsit muszáj hogy más fényben lássa a dolgokat, ezért is találja ki, hogy ne valamelyikük lakásában, hanem a stégen tartsák meg az első órát, vagy mifenét. Kicsit szürreális a gondolat, hogy újra beül az iskolapadba, miközben mégsem, az meg végképp hogy Edu lesz a tanár. Ebbe miért nem gondolt bele hamarabb?
Jó negyed órával hamarabb érkezik a megbeszélt helyszínre, hosszú egybeszabott fodros tavaszi ruhát visel világos farmerdzsekivel, haját két oldalra fonja. Tornacipője hamar lekerül a lábáról zoknijával együtt, hogy aztán lábai eltűnjenek a vízben. A Nap szépen süt, olyan ideális tavaszi idő van, mikor az ember már megengedhet magának ilyeneket. Mellette heverő táskájában van toll, papír, hogyha esetleg jegyzetelésre szorulna legyen mire írnia, bár bízik benne, hogy annyi információt ami ma elhangzik képes lesz befogadni és eltárolni mindenféle külső segítség nélkül. Ha meg nem legfeljebb lesétál és bekopog a kedves alsószomszédhoz, hogy kérdezzen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=829194#post829194][b]Szigethy Sándor - 2021.04.07. 12:48[/b][/url]

A nap lemenőben, Belián és én pedig elérjük a stéget. Annyi minden történt itt az utóbbi években, hogy kifejezetten a szívemhez nőtt ez a hely. Lassan sétálunk a kitaposott ösvényen, amiben tisztán látszik mindenki más lépte. Erre szaladgáló és nevető tinédzserek, andalgó szerelmespárok, dulakodások… olvasni lehet ezen a kis részen, amit én most jól meg is vizsgálok, miközben hümmögve reagálok barátom – s most már újdonsült kollégám – szavaira. Jó újra együtt. Sok idő kimaradt, mert mindkettőnknek megvolt a maga dolga, gondja. De a jó barátok mindig egymásra találnak. Mintha onnan folytatnánk, ahol abbahagytuk. Szentimentális, tudom. Sokat tanultam Julestól.
– És hogyan tetszik az igazi tanár élet? – kérdem végül, amikor már érzem, hogy túl sok idő telt el, amióta érdemében megszólaltam. Furcsa lehet, hogy ennyire frissen kikerülve az iskolapadból azokat látod még diákokként, akik az előző évben alattad jártak. Én ezt nem tudhatom. Nem tapasztaltam. Nekem több idő, hosszú, hosszú idő telt el, miután ismét a tanodába kerültem. Csupán a velem együtt felnőtté cseperedő arcok fogadtak és végül ismertem meg még többet. Nagyon sokat köszönhetek Bogolyfalvának és a Bagolykőnek is. Azonban ma mégsem vagyok a toppon, ezért is hívtam fel Beliánt; dumáljunk egy kicsit. A tanévnyitón láttam rajta is, hogy nem teljesen van minden rendben. Annak ellenére, hogy nagyon is jól bírta az első megpróbáltatást. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam; nem sikerült úgy felépülnie az elmúlt időszak történéseiből, ahogyan kellett volna. Természetesen csupán arról a bizonyos, emlékezetes teliholdról beszélek, hiszen – akármennyire is jóban vagyunk – az életének bizonyos részeit még mindig homály fedi előttem. Talán majd ma kiderülnek dolgok…
Én nem fogom erőltetni. Nem az a fajta ember vagyok, aki mindenáron ki akarja húzni a másikból a baját. De hogyha szeretne róla beszélni, akkor meghallgatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=831603#post831603][b]Lucas M. Deighton - 2021.05.21. 23:25[/b][/url]

Az elmúlt hetekben elég sokat voltam magam alatt, de Lili nem hagyott elsüllyedni a mocsárban, mindig jött, ösztönzött, hogy szedjem már össze magam, s arra biztatott, hogy kezdjek el sportolni, mielőtt teljesen elpuhulnék. S bár eleinte nem sok kedvem volt, végül csak rávett, hogy néha lemenjek vele a kondiba, vagy úszni egyet az alagsori medencéhez, netán futni egyet a suli udvarán. Neki hála, azt hiszem, hogy sikerült is leadnom pár kilót, bár egy kicsit szerintem túlzásba vitte, mert képes volt meghajtani elég rendesen.
Most is, már majd kiszakadt a tüdőm a helyéről, de szinte hallottam a fülemben, hogy gyerünk, még egy kör, fuss, fuss Forest, vagyis Lucas.
- Liliiihh, nem bírom, kéééész, elég volt - a stéghez érve dobtam be a kulcsot, előre görnyedve támaszkodtam meg a térdeimen, s majd megszakadtam, úgy kapkodtam a levegő után. Szerintem még az arcom is belevörösödött a futásba, úgy éreztem, mintha még a fülem is kettéállna, kész, ennyi volt. Nem bírtam tovább, ezért hanyatt dobtam magam a füvön, a deszkákra már nem volt erőm feldobni a lábamat.  - Elmondanád, hogy…hogy mire edzünk? - kérdeztem oldalra pislogova, keresve tekintetemmel Lilit, aki egyszer már füllentett, hogy olimpiára készül, most viszont kezdtem azt hinni, hogy komolyan is gondolja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=832782#post832782][b]Helvey Belián Balázs - 2021.06.17. 22:31[/b][/url]

A papucsa hever bal oldalán, ahogy lerúgta magáról, mikor ideért. Csupasz lábai a vízben pihennek, minden porcikája szinte követeli, hogy másszon bele és talán kicsit később enged is nekik, most viszont csak ülni akar és lábat lóbálni. Nincs baja, nem sírt, nem is könnyezik – ezekről teljes mértékben azt hiszi, már képtelen rá, mert egy csepp sem maradt benne –, nem bánkódik, nem szenved. Egyszerűen most sehol sem akart lenni, ahol körbeveszik. Mostanság megint előjött az, hogy a tömegben nem érzi jól magát, az órák előtt így sokszor fogyaszt nyugtató teákat, hogy ne kelljen attól tartania, hogy ez rányomja a bélyegét bármire. E mellé mászott be az is, amiért itt van, a csöndes magányra vágyás gondolata. Nem menekül, nem akar futni, egyszerűen így tölti fel a megcsorbult szociális képességeit. Gondolkodott abban, hogy nekiáll újra tinderezni, de a profilt sem fejezte be, úgy törölte ismét és hagyta a francba a telefont az ágyon, majd megnézi később, kinek hiányzott addig is. Azonban egy randi, egy kapcsolat, bármi gondolatától szorítani kezd mindene, már-már pánikreakciót vált ki, így ezt vélhetően megint hosszú hetekre ejti. Pedig vágyik rá, legalább a szeretet utánzatára, egy kis szereltre, de… Ez van.
Nem hozott magával sok mindent, csak egy citromos sört, meg a könyvet, amit hol kezében tart és serényen olvas, vagy éppen a papucs mellé teszi, ha bambulásra vágyik. Épp így tett egy fejezet után is, pár korty után teszi le a dobozt is és előre mered a víztükörre. Nincs még késő este, de már a délután bőven eltelt, kellemes óra ez, ahol még meleg van, de már el lehet viselni. Ma nem sokkolja hegeivel a világot, trikót választott a sort mellé, ha nem büntetnék a meztelenséget, még azt is bevállalná a nagy melegben. Vagy a bőrét levedleni. Zsebébe kotorva szedi elő a cigarettát, amelyből már visszavett jócskán, de el nem engedte. Halad az egészségesebb úton, mással még nem, arra még szüksége van. Már múlik a hatása a bájitalnak, viszont ha nagyon rossz lesz, akad még tartalék, nem aggódik. Kellemes nyugalom veszi körbe, ha épp egy apró hullám kúszik fel lábszára még száraz részére, akkor libabőr is társul mellé. Füstfelleget fúj és hátradőlve próbál a könyökén támaszkodni, amikor lépéseket hall. Szusszan egyet, hogy eddig tartott a csend, de igazából ez is elég. Úgyse hozzá jönnek, talán fürdeni, így aztán, semmi sem változik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=834130#post834130][b]Reiner Kende - 2021.07.11. 17:36[/b][/url]

Kijött a tóhoz, hozta magával a táskájában a felszerelését, benne alsóval, pót fürdőnadrággal, törölközővel, kulaccsal, és a sapka szemüveg kombóval. A sporttáska nem annyira húzza széles vállát, amire hanyagul dobta fel még induláskor. Üzent az edzője, rengetegszer, ő pedig minden alkalommal válaszolt, hogy a "apádék nem sportolók, neked kell a sarkadra állni" és a "ezért nincs értelme csinálni, ha a bajnokságokon nem jelensz meg" szövegeken túl megdumálják július végére és augusztusra hogyan szedje össze magát. Nem gyalog jött ki idáig kivételese, de most sétál és a tó melletti nádast követve halad. Nagyjából másfélszer sétálja körbe az egészet mire kivonul a stégre, ledobja a holmiját, arra pedig a rajta lévő ruhákat. Speedoban ácsorog a stég végén, a tavaszi szellő borzolja fel kicsit bőrét, tincseit és simán meglehet, hogy a víz még hűvösebb. Akkor is belemenne. Mégis csak saját magára bámul vissza egy két pillanatig. A lelkesedése kicsit elveszett a szülei legutóbbi alakításával, a vízzel való kapcsolata pedig pont ilyen hullámzó, főleg mostanában, amire a beszélgetés Sztravinszkij-el is hatással volt. Hogyne lenne? Érzi Kende is. Fülét dörzsölve ül le a peremre inkább, kiveszi az üvegét és kortyol a vízből. Olyan nyugis itt. Nem lehetne mindig ennyire nyugis?
Szólt a dudenak és a szösztalicskának is, hogy idekint lesz, nem meglepő módon. Most azon gondolkodik vajon a barátai mit csinálnak? Apró mosolyra húzódik ajka széle. Mire visszamegy simán lehet, hogy a fél kastély offos lesz. Hátradől, csupasz bőrébe néhol besüppednek a deszkák, de nem érdekli, csak lábait lógatva, annak ujjaival lökdösi a vizet, míg felette a felhőket fújja el a szél. Sokkal jobb idekint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=834182#post834182][b]Radetzky Médi - 2021.07.11. 23:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=841411#post841411][b]Marina Darik - 2021.12.31. 18:03[/b][/url]

#tanítsmester
#jedileszek
#okklumencia
#Tivadar

Sokan panaszkodnak a téli hidegre. A csípős szélre, a korai sötétedésre és a kirepedezett bőrre. De a mai nap egész kellemes a hőmérséklet. Egy dánnak szinte már tavaszi jó idő van, még a nap is kisütött pár órára. Ezen felbátorodva ajánlotta fel tanárának Mae ezt a helyet. Azt mondták neki, hogy keressen olyan helyet, ahol nyugodt és komfortos. Ide pedig szép emlékek kötik, mondhatni a kedvenc helye egész Magyarországon.
Ahogy a stég szélén ücsörgött, és a víz felszínét nézegette, eszébe jutott a nyár, amikor még Boróka miatt sírt. Amikor elképzelni se tudta volna, hogy valaha képes lesz újra szeretni. És Ádámmal úgy tűnt sikerül. Lassan forrtak be a sebek, és a heg sose tűnik el a szívéről, de egyre biztosabb az érzéseiben. A szünetben már majdnem a szüleinek is bevallotta, hogy van valakije. Milyen gyönyörű ünnepi vacsora következett volna utána, valószínűleg évekig azt emlegette volna az egész dán mágustársadalom.
Megdörgölte a szemét, és magában felnevetett az elképzelésen is. Egyre kevésbé félt a szüleitől. Már ott voltak a barátai, a tanárai és Ádám. Támaszkodhatott rájuk akkor is, ha úgy kell elmenekülnie otthonról.
Halk neszezést hallott meg maga mögül, mire azonnal pattant is fel, és arcára hatalmas mosolyt varázsolt.
- Tanár úr, boldog új évet - köszöntötte, és felé fordult. - Nagyon sokat gondolkodtam a feladaton. Az elmepalotán. Vagyis... elmetérképen - akadt meg egy pillanatra. - Hívhatnám elmepalotának? Az jobban hangzik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=842728#post842728][b]Szigethy Sándor - 2022.01.25. 19:22[/b][/url]

Ebben az átmeneti időben van valami megnyugtató. A félhomály és a hideg. Amikor az emberek nagyrésze ki sem dugja a meleg lakásból az orrát, akkor jövök én. Nem vágyom a tömeget. Soha nem vágytam. Egy kellemes séta kell ilyenkor. Egy kávé a félig üres – vagy valakinek félig teli, de az nem én vagyok – kávézóban. Egy újság. Illatok, amiket csak a szabadban lehet érezni. Nyugalom. Csend és béke. Ezért választottam ismét a stéget az este lezárására. Mondjuk, furcsán érzem magam. Papírzacskóval a kezemben, amiben néhány üveg sör és néhány otthonra vásárolt tétel pihen olyan, mintha ez már egyszer megtörtént volna. Vannak dolgok, amik nem változnak; például az öltözködésem. Farmernadrág, egy kockás ing és fölötte a khaki színű kabát. Oldalamat barna bőrtáskám húzza, amit a stég szélére hajítok. Szokásos peckes testtartással ácsorgok egy ideig a víz tükrét figyelve. Megcsillan rajta a lemenő nap fénye és aranysárgává varázsolja azt, ahogyan néhány pillanatra gondolataimat. Elmélázó félmosoly terül szét borostás arcomon, hogy aztán felrázzam magam, a papírzacskót a táska mellé helyezzem, és már szisszenjen is a jól megérdemelt világos. Vékony ajkaimhoz emelem az üveg száját, míg enyém éppen annyira nyílik meg, hogy egy öblös kortyot magamhoz vegyek. A szénsav azonnal csípi torkomat, a keserű íz pedig jóleső melegséget hagy maga után. Valljuk be, kényelmes egy nap volt. Nem volt benne semmi olyan, amit megbántam volna. Edzettem, olvastam. Meghagytam az én-időmet, ami rendkívül fontos számomra. Az üveget magam mellé lógatom, a másik, szabad kezem zsebre dugom. Csak egy dal kúszik elmém kottafüzetébe, hogy annak ritmusos dobolása méretes lábaimat dobolni kényszerítse. Közben gondolataim valahol nagyon messze járnak. Én magam sem érem utol őket… szép este.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=850304#post850304][b]Bontovich Miksa - 2022.07.31. 13:26[/b][/url]

Ha már azt mondtam, hogy ez a vágyam, hát akkor muszáj teljesíteni. Na és ki más bandukolna mellettem a tó felé, mint a legolvasottabb boszorkány, akit csak ismerek? Naná, hogy Kis Laura Grace. Jó a könyvek többsége, amit olvasott, az most pont nem lesz a segítségünkre, de tuti biztos, hogy ezzel az okoskával az oldalamon kivitelezhető a dolog. Hát két tuti koponya csak megoldja, hogy néhány röpke percig korizni lehessen ezen a tetves tavon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=852370#post852370][b]Grósz-Szendrődy Kristóf - 2022.09.08. 11:27[/b][/url]

Ruarc L. Mornien

Az éjszaka - ahogy szokott - csendesen telt, nem találkoztam senki fia-borjával. Mostanra már alighanem hetek teltek el azóta, hogy bárki is a hangomat hallhatta volna, és ha jobban belegondolok, én is csak a gondolataim között futottam össze vele, akkor is csak elvétve - a hangot ugyanis, amin viszonthallom magam, egy ideje nem érzem sajátoménak. Az egészen idegenül cseng. Idegen próféta, zarándok logika, sosem hallott fejtegetések. Habár kezdetben szócséplő és terjengős voltam, Lénárdnak prominensen beszámoltam minden megélésemről és felfedezésemről, aztán valahogy rájöttem, hogy valójában semmi igazán fontosat nem tudok mondani, feleslegesen meg rég nem beszélek már, még magam előtt sem. Nem is hiányzik; se a hangom, se cirádás gondolataim. Hozzászoktam a hallgatáshoz, az egyedülléthez, a folytonos sötétséghez. A véget nem érő éjszaka kihívásaihoz.

A szagot, amit most érezni vélek, először két-három évvel ezelőtt szívtam be, azóta pedig néhány havonta megérzem. Ez a fehér bogár illata, akit egyszer-egyszer megpillantok a falu körül, és ha olyan kedvem van, követem egy nyomon. Nem csinál semmi izgalmasat, jár-kel, aztán meg leragad az egyik bokornál, hogy megérintse a leveleit. Rácsodálkozik a világra, ártatlanként nézelődik. Van, hogy leül, van, hogy felfelé bámul, és olyankor kíváncsian én is hátrahajtom a fejem, megnézem, vajon ő mit néz? Hisz sötétlik, a magasba nyúló fák lombjai pedig egyébként is egymásbazárnak. Nem láthat semmit, ő mégis fel-felnéz és csak vár.

Egyszer-egyszer hallani vélem a hangját is, mely mintha bőrének finom szövetén keresztül találna rám, ivódna belém, s kúszna fel karjaimon, hogy fülemen át gondolataim közé keveredjen. Elfog az érzés, hogy ismerem, mert melegség emlékét kelti bennem az érdeklődés, ami miatt most is követem a lehullott levelek szegélyezte kanyargós ösvényen. Ő nem hallhat engem, füle ahhoz túlságosan is emberi, azt viszont, hogy a szürkületben végül, sok-sok perccel később megszólítja egy gondolat, bizonyosan észreveszi. Szia, kis fehér bogár, kopogtat mély, kissé talán mégis nyájasnak ható hangom a fejében. Ha hátranéz, engem akkor sem láthat, mert a stéget körülnövő fák között, a sötétben bujkálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=853344#post853344][b]Fekete Nonó - 2022.09.26. 16:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=855752#post855752][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.03. 15:29[/b][/url]

Papírzacskó csörgése és bakancsos lépteim egyenletes puffanása töri meg az éjszaka csendjét a tó ezen oldalán. A föld kissé nedves, a levegő nyirkos. Nem bánom, elvégre eléggé száraz nyarunk volt, s az ősz ezen pontjáig sem volt hajlandó megkönyörülni az ég a megrepedezett talajon. Azonban az „átok” most megtörni látszik, én pedig cuppogó léptekkel érkezem meg a stéghez. Nem olyan érdekes, hogy nincsen itt senki; már majdnem hajnali két óra van, és én még mindig nem meleg ágyamban töltöm az éjszakát. Jár az agyam. Valami munka kellene. Megtehettem volna, hogy most felhozom a témát Rudolfnak, de… olyan ciki. Inkább legurítottunk néhány sört – csak módjával –, majd amikor ő úgy döntött, hogy ideje hazamenni „cicázni”, akkor én még magamhoz vettem egy üveges lágert, három darab hamburgert, és most itt vagyok. Lépteimbe fájdalmasan nyikorognak a stég ódon deszkái. Ám meg sem állok a legvégéig, ahol egy halk bűbáj elmormolása után minden csont szárazzá válik, és lábaimat lógatva – éppen nem ér bele bakancsom a vízbe – veszem elő a zacskóból az egyik burgert, majd egy méretes harapás után mélyet sóhajtok. Félhangosan, nem túl udvarias módon táplálkozom éppen, de ki látja? Senki az ég egyadta világon. És kinek tartozom bármivel is, ha éppen kis disznó módjára van kedvem enni? Senkinek. Senkinek…
Halkan, kelletlenül morgok egyet, majd ahogyan újabb harapásra nyitom ajkaimat, szöszmötölést hallok a nádasból. Odasandítok, és egy kacsa pár úszik ki onnan, hogy aztán körülöttem legyeskedve/kacsáskodva kunyeráljanak tőlem néhány morzsát a hamburger bucijából. – Hess! – mondom halkan. – Hess már innen!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=861919#post861919][b]Theodore B. Marchetti - 2023.04.01. 23:05[/b][/url]

jó kis esti program

Maradjunk annyiban, hogy nem neki való a közlekedés, ha azt egyedül kell megtennie. Ma kirándult, elment egy-két helyre, ami már régen izgatta a fantáziáját, beszerzett pár holmit, így hátizsákja most fontos és szép, evett egy nagyot. Inni nem, még a hétvégit is érzi, amikor koncertezni ment és túltolta, a combján pihenő sötét folt pedig fájdalmasan húzódik, így az alkohol ma nem került a vérébe. Mégis sikerült olyan irányba indulnia, ami totálisan az ellenkező felé ment, mire észrevette, már bőven késő volt elérni azt a vonatot, ami időben viszi vissza. Így maradt a kései érkezés, bár még épp nincs semmi, semmi olyan, meg már bőven megtanult ügyesen visszalopódzni a kastélyba. Mindegy. Jót röhögött magán, ideért végül, itt van és ez számít. Már éhes kicsit, megint, így talán a konyháig is el kéne jutnia, de az még messze. Lelassít, kevereg még kicsit, míg zsebéből előszedi a cigarettás dobozát és kihúzva egy szálat, már rá is gyújt. Kellemetlen szokásai egyike, nem mintha számolná vagy nagyon figyelne rá. Halad előre, fejében sok gondolat kavarog, ami meglepő, de létező jelenség. Az, hogy akkorát bukott, mint a ház, amúgy baromira nem érdekli. A vizsgára is csak a nevét írta rá, meg rajzolgatott oda, ahova semmit se bírt írni, mert valamit azért tudott, de keveset. Talán idén jobb, ha ráveszi magát?
Kanyarodik, erre van valaki, hiszen annyit még bőven lát, hogy a tisztább részen ott van valaki. Ha szemét akar lenni, akkor rákiabál, ugorjon a vízbe bele, a jó énje, jobbik inkább, csak elindul oda, mert a hallgatás és a csend sosem jó. Még mindig közvetlen, még mindig nyit könnyen, főleg, ha a sziluett ismerőssé válik.
- Salve, signorina. Mit hagytál itt el, hogy itt keresed? - még nem lép mellé, csak kinyújtózik és próbál képben lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=865387#post865387][b]Ifj. Holló Albert - 2023.07.16. 16:34[/b][/url]

Minden egyes alkalommal, miközben elmondom, hogy mi is a helyzet, könnyebbé válik a lelkem. Végre nem titkolom többé sem a barátaim, sem a húgom elől, nyíltan kimondhatjuk a tényt: haldoklom. Illetve majdnem nyíltan. Saci után az embereken úgy hasítottam végig, mint egy sorozatgyilkos, aki kapott egy listát, és kihúzogatja az elhullott áldozatokat. Tényleg volt listám. Saci után nem sokkal megtudta Botond, majd Laura, majd pedig Eszter és Andris. Aztán...eltelt egy hét...egy hét, ami alatt több időt töltöttem a Leprikónban, mint egész eddigi életemben. Szerintem Winter-t már kezdi zavarni is a képem, mégsem voltam egyetlen estén sem képes megcselekedni azt, hogy félrevonjam Rue-t, és beszéljek vele. Ma azonban, ma muszáj lesz. Saciék holnap hazajönnek, és tudom, hogy tőlem kell megtudnia, nem pedig úgy, hogy mindenki természetesnek veszi, hogy tudja. Mert rajtam kívül mindenki határozottan jelenti ki a tényeket, én pedig hárítom őket. Nagyon nem kellett volna, hogy ez így alakuljon, tudom, de most már nincs mit tenni, ahogy azzal sem, hogy el kell mondanom neki az igazságot, meg kell értenie, hogy mi az a nagy titok, ami körbeleng engem.
- Gyere velem csillagokat lesni. - suttogom a fülébe, mikor éjfélt üt az óra, és a vendégek elhagyják a helyet. Mielőtt engem is kitessékelnek, megragadom a lehetőséget, hogy elvigyem magammal. Ujjaimat végigsimítom a karján hátulról, és ujjaimat az ujjaiba fonva behúzom a tömegbe, úgy, hogy egyik testvérének se tűnjön fel. Tudom, hogy nem szép dolog, és, hogy ő sem jönne csak úgy el, de most nem szeretném, ha bárki tudná, hogy hova és miért is megyünk most. Ez a mi titkunk, és ígérem visszaadom őt. Ha nem húzódik el, nem engedem el a kezét, ráérősen lépkedek mellette, fel-felpillantva a csillagokra, míg a stéghez nem érünk, ahol már ott vár ránk egy pokróc és néhány kényelmes párna. Maradjunk annyiban, hogy ez a látvány egy héten át minden nap itt volt, csak én gyáva voltam, és minden éjjel egyedül jöttem ide elpakolni őket. - Ma különösen tiszta az égbolt. - na így kell bénán vallomásokat kezdeni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=867766#post867766][b]Damien Sebastian Felagund - 2023.09.30. 21:59[/b][/url]

Eredeti tervei között nem szerepelt, hogy rejtjeles üzeneteket kelljen ma este megfejtenie. Azonban amikor Armand átcsúszik abba az állapotba, ahol ellenállhatatlan késztetést érez, hogy alig érthető szövegét rengeteg és/vagy óriási emojikkal támogassa meg, az félreérthetetlenül jelzi, hogy érte kell mennie.
- Gyere, sétálunk,- vegerette meg Armand hátát, amikor az jöttére megkísérelt felpattanni és elővigyázatosságból gyorsan elkapta, mielőtt még túl nagy lendülettel zúgott volna valamelyik irányba. A környéken körbejáró üvegek számából ítélve jócskán fogyasztott, hogy az orrát facsaró szagokról ne is beszéljünk... Igyekszik megnyugtató választ adni Armand valamennyi kibukó kérdésére vagy aggodalmára, miközben körülnéz, begyűjti a pálcáját és más holmiját, ha felismeri, mielőtt barátságos búcsút intene az illuminált partinak.
Öccse egyik hóna alá nyúl, oldalvást magához ölelve, amint terelgetni kezdi - távolabb a zajtól, füsttől, friss levegő felé. Kell egy kis kerülő most.
- Jól szórakoztál?-* pillant le rá, mert látta a fényeket távolról, hallatszott a zene és a zsivaj is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=868306#post868306][b]Gergelyfi László - 2023.10.10. 14:46[/b][/url]

Nahát, magamban tökre mosolygok, nem gondoltam, hogy Dominik elhív bárhová is, mivel ő is össze van már mosva Markovits lányával, Bogival. Azaz, szinte csak csajokkal mosnak össze, pedig tényleg lógok a srácokkal is, de valahogy nem ez marad meg a fejekbe. Egyébként a csajszi ígért nekem egy aláírásos kviddicskártyát... csak úgy mondom.
- Te figyelj már, Boglárka mikor szerzi már be az ígért kviddicskártyát a faterjától aláírva. Nem akarja azt megszerezni nekem tegnapra már? - pillantok a srácra, miközben lassan kicsomagolok vele együtt a pecázáshoz. - Kérdezz már rá légyszi - dünnyögöm, mert a székek kiszedése némi problémát okoz. Egy kicsit gondolkodni kell, hogy hogyan férjen ki rajta, de végül a mágia megoldja - a hátizsák mágiája -, simán kicsusszan egy idő után a pecaszék, mikor megunja a rángatást. Egyre jobban kezd kicsúszni a projekt a kezeim közül, ugyanis a horgászatról annyit tudok, amiket láttam a tévében otthon, azaz, hogy szeretem a hekket, meg, hogy többféle módszerrel szedik ki a halakat a vízből. A kedvencem a grizzly, aki kicsapja a lazacot a folyóból. Azért az elég menő!
- Na, szóval, hogy is kell ebbe belekezdeni? - kinyitom az egyik széket és hagyom, hogy Dominik kibontakozzon a horgászatban. Remélem, hogy hozott csalit, meg ilyeneket, és azt is, hogy nem egy sellőt, vagy valami varázsszart húzunk ki elsőre, vagy akár ötödikre se. Amúgy tök király az egész nap, még van napsütés is, meg minden, remélem élvezni fogom az egészet. A táj nem új, de legalább szép, és én kezdem élvezni az egészet.
- Piát hoztál, meg kaját? Mármint nekem, nem a halaknak - nevetgélek, majd most már tényleg várom, hogy mi lesz. Kezd érdekelni ez a heverészés, remélem nem vár sokat tőlem. Majd lefényképezem a hallal, amikor kifog egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=873029#post873029][b]Dr. Kozák Dávid - 2024.01.31. 21:37[/b][/url]

Vannak betegek, akiknek legszívesebben baltával, vagy pisztollyal juttatnék vasat a szervezetébe. Ma pont volt kettő ilyenem is az Ispotályban. Szóval most eljöttem, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Vettem is idefelé egy üveg sört, amit rendes alkoholistához illőn a kabátom zsebében hozok. Kilóg a nyaka, ami elég árulkodó, de valahogy ma pont leszarom. Nem szoktam rá a dohányzásra, de ha valaha elszívnék egy szálat, az ma lenne. Ebben a csudálatos hangulatban baktatok a stéghez. Van itt egy kedvenc padom. Itt csókolóztam először. Ennyi szentimentalizmus szorult belém és ezzel érje be mindenki. Szóval leteszem magam a jéghideg padra, aztán fel is kelek. Ha odafagynak a golyóim, akkor búcsút mondhatok a nemlétező gyerekeimnek, pedig akarok majd. Pálcát elő, melegítő bűbájt idézz. Kész. Vissza is ülök. Egyik lábam lazán átvetem a másikon, előhúzom a sörösüveget, majd a pad fém szélén egy mozdulattal le is ütöm a kupakját. Mire jó az egyetem ugye? Ilyeneket lehet megtanulni két szigorlat között. Aztán mint aki jól végezte dolgát kezdem szopogatni a magamnak orvosi javaslatra választott italt. Receptet nem írtam, de ez most tényleg gyógyszer. Tekintetem végigpásztázza a területet és megakad egy ismerős alakon. Ellegel rajta a szemem. Messze van, lehet nem is ő az, de bennem mégis felébrednek azok a régi bosszantóan édes érzések. Szabad kezem ujjai bizseregnek. Eszembe jut ahogy a rendelőben a combján siklottak. Testemlék érzés. Erre igyunk!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=876820#post876820][b]Eszterházy Konstantin - 2024.04.13. 10:46[/b][/url]

Nem önszántából veszi fel ismét sógornője alakját, bár kimondottan élvezi a dolgot. Mármint azt a részét, hogy játszadozhat kicsit valakivel, aki bosszantja a testvérét. Kilián adott neki pár ruhát Bogi holmijai közül, így nem lehet kiszűrni az imposztort. A stégen várja Dominikot, beszélgetésre hívta ide bagolypostán keresztül. Sógornője baromi ideges lesz, ha ezt megtudja, egyelőre azonban nem ezzel kell foglalkoznia. Míg őt lefoglalja az ura, Konstantin addig fogja kavarni az állóvizet, míg mocsarat nem csinál. Na nem szó szerint.