31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 30 ... 38 39 [40] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 602
Írta: 2020. december 10. 14:41 | Link

Sándor
music


Mélyzöld szemében éppúgy látja, hogy nem hisz neki, mint arcán. Apró örömcsepp, hogy a férfi nem változott meg. Vonásait az előtt az elfuserált este előtt sem tudta elrejteni előle, amikor még barátszerűségei voltak egymásnak, ahogy most sem. Azonban nem kérdezi sírásának okát. Jól esik a csend, mely rájuk borul, éppúgy mint a közelgő este. Hórihorgas árnyéka hősnőnkre vetül, még ha csak képletesen is, de valahogy az Óriás mindig eltakarja előle a fényt. Vásárolni volt, mutatja immár a holmikat. Elektra csak biccent halvány mosollyal. Biztosan a szépséges nő főz neki, ő pedig a hozzávalókat cipeli. Lovagias cselekedet, amit ki is néz Sándorból. Ezután váratlan fordulat gyanánt a nevezett, helyet kér mellette. - Nyugodtan, gyere csak - igazgatja el a felgyűrődött, melegítőbűbájjal megigézett szövetet, hogy mindkettejük alá bőven jusson annak anyagából. Távol ül le tőle, épp a takaró szélére helyezkedik. Elektra erre összepréseli ajkait. - Tart tőlem? Fél talán? - fut át elméjén a sötét gondolat, s lehorgasztott fejét halványan megrázza, de nem szól semmit. Csípős riposztja elmarad, pedig mondhatná, hogy nem harap. Kár a szóért. Minden rajta állt vagy bukott. - Köszönöm - veszi át hálás pillantással az üveget, ügyelve rá, hogy ujjai még véletlenül se érjenek Sándor kezéhez. A stég egyik, fémmel veretezett oszlopán bontja fel, - rutinos mozdulattal - majd a férfi üvegéhez koccintja amennyiben az megemeli felé sajátját. Ezután vesz csak le egy apró kortyot a keserédes italból. Minden olyan csendes. Lassan a tavat ölelő lámpák is felfénylenek, sárgás derengésükbe ölelve a tájat. - Tudom - dönti lágyan fejét oldalra és mosolyog kicsit vidámabban, s egyben sokatmondón. Riporter, ráadásul be kénytelen járni a tanodába, ahol mindent hall az ember, azt is amit soha sem akarna. Ott találkozott Julianne-el is, még az előtt a bizonyos játszótéri búcsú előtt. Nem érhetett volna a nyomába soha. Be kellett látnia. Hiszen a nő szép, fiatal, okos, kedves, gyermektelen. Mind olyan erények, melyeknek Elektra híján, de minimum szűkében van, az értelmet kivéve talán. Mindegy is már a történtek távlatából. Ami volt elmúlt. - Remélem az új otthonodban már ki tudod rendesen nyújtani azokat a létra hosszú lábaidat - jegyzi meg csipetnyi kedves iróniával, hiszen ott, ahová elhívta, csak szinte behajtogatni tudta langaléta termetét. Az a melange, amit akkor készített, volt a legkedvesebb gesztus amit sok éve kapott. Emlékszik rá, hogy Sándor másnapos volt, s még ingét is félregombolta. Aztán elég volt csak rámosolyognia, hogy rávezesse a dologra. Régi szép idők. - Tanár lettél. Ezt is tudom. Szereted? - kérdezi, a tőle megszokott szemtelen, féloldalas mosollyal, mert egyrészt valóban érdekli, másrészt nem szeretne felülni a nosztalgia vagonban, mellyel még a végén a toronyszobájáig vonatozna. Feltépni az alig beforrt hegeket nagyon fájdalmas volna. Eleve az sem épp szerencsés, hogy egyáltalán találkoztak, főleg mert hősnőnk rapszodikus lélekállapotban van, amióta Marcell ex neje még jobban felnyitotta szemét, mint amennyire tisztán már eddig is látta önmagát és helyzetét. A sors, mint könyörtelen bábmester irányította mindannyiukat. Így talán jogosan gondolhatja hősnőnk, hogy nem érdemelte meg Zoltánt és Petit, s ők emiatt meghaltak. Nem érdemelte meg Sándort, de legalább más mellett boldog lett, s most nem érdemli Marcit sem, bár ő azzal biztatja, hogy igen. Egekre, annyira próbál neki hinni, de aztán mindig jön egy újabb negatív visszacsatolás. Átok ülne rajta? Meglehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Szigethy Sándor
Tanár, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 204
Írta: 2020. december 10. 16:04 | Link

Elektra
esti bevásárlás | valahogy így |

Mélyet szusszanva foglalok helyet Elektra mellett, hogy kicsit babrálhassak a zacskóval, s végül előkerüljön a két üveg sör. Egy könnyed mozdulattal szisszentem le róla a kupakot, és a nő is hamarosan eltalálja magát, amire csak halványan elmosolyodok. Elfogadom a felém tartott üveget, hogy azok harsányan csilingeljenek az egyre csak közeledő, ránk telepedő éjszakában. Fejemmel bólintok, amolyan „ez a legkevesebb” módon, és figyelem, ahogyan a nő szájához emeli a palackot, meghúzva annak kesernyés tartalmát. Egyszerű alsó erjesztésű lager, hiszen sörben nem vagyok egy nagy ínyenc. Világos legyen, sok buborékkal és – ami a legfontosabb – még télen is jéghidegre legyen hűtve. Eszembe sem jut most, hogy ez a hűvös érzet talán nem felel meg az így is kissé reszkető nőnek, ezért újabbat kortyolok, majd megosztom vele, hogy elköltöztem. „Tudom”, hallom a választ, amire halkan kuncogok egyet. Miért is nem lep meg. Mindkét alkarom térdemen egyensúlyozik, a jobb csak akkor mozdít helyzetén, amikor iszom az üvegből. Mosolygós tekintetem a vízfelszínt figyeli. Újfent fel kell nevetnem az „elektrás” megjegyzésre. – Igen – hangom jókedéllyel csend a levegőben. – Igen, valamivel nagyobb – folytatom szemem sarkából a nőre tekintve. Mit sem vesztett megszokott, frappáns riposztjaiból, amit halkan hümmögve raktározok el fejemben. Annak ellenére, hogy minden ilyen természetes a külső szemlélő számára, engedném megjegyezni, hogy igencsak görcsben van a gyomrom. Tőle tartok? A szavaitól? Hogy olyat tesz, ami visszaránt a múltba? Én magam sem tudom pontosan, de abnormális módon a félelmem jóleső kényelemmel párosul, hiszen valahol mégis minden természetes és egyszerű. Azonban mindketten tudjuk, hogy sok mindent fojtunk el fejünkben. Ám elrontani nem kívánom a kedves pillanatot.
Nahát – nevetek fel ismét arra, hogy tanárságom sem maradt titok előtte. Féloldalasan, éppen a felé eső bal oldalamon mosolygok, hogy a szemem körül kirajzolódó kezdetleges szarkalábak, és jellegzetes nevetőgödröm is megjelenjen ott. – Így van. Számmisztika – teszem hozzá, habár kétségem sincsen afelől, hogy ez is ismeretes már előtte. A második, harmadik és negyedik évfolyam egészen jól fogadott annak ellenére, hogy néhány hónappal korábban még büntetni kívántam őket a folyosón. És én sem érzem már annyira távol magam a kölyköktől. Legalábbis a másétól nem. Az én esetemben még mindig nem alakult ki a saját utáni vágyódás. Megbánom később? Lehet. – Egészen megkedveltem – mondom felsőtestemet kissé kicsavarva, és Elektra felé fordulva. – Nem is annyira szörnyű hivatás ez – teszem hozzá, és ismét a víz felé fordulok, hogy öblös kortyot vegyem a sörösüvegből. Picit újfent beáll a csend, én pedig a vízen cikázó szemeimet vezetem vissza Elektra sötét szempárjára – már ha sikerül találkoznia az én smaragdszín szemeimmel. – Neked hogy’ megy a sorod? – kérdem puhatolózón. Valóban érdekel, hogy mi történik, de úgy érzem, hogy nincsen jogom ahhoz, hogy konkrétabban kérdezzek bármire is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


I JUST WANT TO BE THE GUY WHO SAVES THE WORLD
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 602
Írta: 2020. december 10. 17:07 | Link

Sándor
Zene


Kellemes érzés jókedélyűen mosolyogni látni. Melegséggel tölti el, hiába hűs a lég, s a sör is olyan akár a jég. Ebből szép kis torokgyulladása lehet, ezért óvatos duhaj módjára kortyolja apránként, pedig szíve szerint nagyot húzna belőle. Lágy, de elégedett biccentéssel konstatálja, hogy a férfi végre hozzá illően tágas laktérre tett szert. Számmisztikát oktat. Tudta ezt is Elektra jól, de ahogy szokta, most is így veszi rá a nem épp szószátyár férfit a beszédre. Bevált formula ez már kettejük között, s marad is mindig. - Legalább megszereted a gyerekeket, mert ők biztosan meg fognak téged - szúr oda a mondat elejével maga módján, de hangjában semmi bántó nincsen, ahogy pillantásában sem, mely időről időre találkozik az őt fürkésző zöldszín szempárral. Talán jó volna, ha tudná mi jár ilyenkor az Ellenőr - mert neki az marad - fejében. Vagy nem. Nem tud olvasni tekintetében, sem vonásaiban. Fél, ha megpróbálná csak újfent tévútra lépne. Ezért inkább visszafordul, az immár tinta kékké vált víztükör felé. Újabb pici kortyot elfogyasztva a sörből. Rájuk borul tehát ismét a csend. Az a lelket nyugtató, puha fajta, amiért Elektra ma ide érkezett, s amit egymagában valamiért mégsem érzett. Némaságukat Sándor kérdése töri meg, melyre hősnőnk hirtelen nem tud mint mondani. Hezitál. - Ne gondolkozz! Csak mond az igazat! - hallja meg fejében belső hangjának biztatását. Sosem hazudott a férfinak. Legutóbb is csak Imola jelenléte okán finomított szavainak folyamán. Azonban most csak ők vannak itt, kettesben. - Nem úgy, ahogy szerettem volna, de jobban, mint megérdemlem - kezd bele helyzete felvázolásába, ám időben leállítja magát, még mielőtt kimondana bármit is abból a megannyi keserűségből, amit az imént még kisírni igyekezett - De ne aggódj értem! - mosolyodik el halvány vidámsággal - Volt már ennél rosszabb is, és azt is túléltem - biztatja jószerével inkább saját magát. A nehezén végül is már tényleg túl van, hiszen nem rohant el, ahogyan a bálról. Nem menekült el, ahogyan megpillantotta a fölé magasodó, két méteres gavallért. Lehet persze, hogy épp ez volt a rossz döntés, ám lassan be kell látnia, ha elfut, akkor csak még nagyobb csapások érik. Így inkább most is arra törekszik, hogy megkeresse ebben a bizarr helyzetben a boldogságra okot adó részeket. Rájuk is talál igen könnyen. Itt ülnek a férfival, aki akárhogyan is próbálja tagadni, hiányzott az életéből. Ráadásul sört iszogatnak és beszélgetnek, majdnem úgy mint régen. Lehet a whisky ugyan jobban átmelegítené, de ilyen apróságon nem múlik semmi. Nem kérdez mégsem vissza. Önzőség talán, de fájna hallania, hogy a mellette ülő milyen elégedett és fülig szerelmes. Elektra is az persze. Elméletileg. A gyakorlatban inkább tűnik úgy, hogy amikor végre kicsit egyenesbe jönnének Marcellel, akkor vagy ő ijed meg és vesznek össze. Vagy betoppan a rókaképű, rafinált ex asszony és egy mondattal porig alázza, amihez neki az összes kikarikírozott riposztja sem volt elég. Bárcsak megmentené végre valaki...saját magától.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Szigethy Sándor
Tanár, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 204
Írta: 2020. december 10. 19:08 | Link

Elektra
esti bevásárlás | valahogy így |

Nem mondom, hogy nem furcsa a helyzet, de mégis megnyugtató egy barát mellett tölteni. Nincsen túl sok, ám akik vannak, mindig eszembe juttatják, hogy mi hiányzott nekem évekig a masszív egyedüllétben. Figyelem Bogolyfalva felgyúló fényeit, és mély sóhaj távozik orromon. Egészen sokat mozdulok már ki otthonról, és egyre inkább békés képekkel találkoznak gondolataim, amikor azon agyalok, hogy ennyi idő után visszaköltöztem a városba. Szeretem az érzést, szeretem a fényeit, szeretem a nyugalmát. Soha nem tudnék egy nagyobb városban lakni már. Sajátomnak érzem, és már csak az a furcsa, hogy eddig nem így gondoltam. A gyerekek gondolatára csak lágyan elmosolyodok, és lehajtom fejemet, így vállamat is kissé megmozdítva, majdhogynem behúzva nyakamat. Megszeretnek engem. Azt mondjuk, erősen kétlem, mert annak ellenére, hogy próbálom magamból a legtöbbet kihozni, még így is eléggé satnya tanerőnek tűnök az égetni való fajta előtt. Nem tudom kezelni a helyzeteket, és nem is merek annyira szigorúnak tűnni, ezért az évben egyelőre én vezetem azon órák listáját, amiről a diákok előszeretettel lógnak el. Ezt persze nem a tantárgy szárazságának tudom be – pedig egyébként az –, mert én szenvedélyesen szeretem a számmisztikát, és mindent, ami azzal jár. Hiszek a számok törvényeiben, és abban, hogy minden okkal történik az univerzumban. Azonban erre csak a tanításom óta jöttem rá igazán, és ezért is engedem a most történő pillanatokat. Félreértés ne essék; nem lettem hippi, ugyanolyan karót nyelt módon tudok hozzáállni a dolgokhoz, de nyilvánvaló, hogy van némi jellemfejlődésnek helye harminchat éves kobakomban is.
Elvarázsol néhány kölyök eszessége, ez tény – teszem hozzá diplomatikus módon, mert azért be nem vallanám, hogy valóban kedvelem őket. Elvégre én felnőtt vagyok, ők pedig… oktondi kölykök, akik életvidámsága olykor elveszi az enyémet, de ez éppen így van jól. Előttük az élet, és úgy érzem, hogy hozzájárulok ahhoz, hogy a varázsvilágban később jobban megállják a helyüket. Fura… nem gondoltam volna.
Bőrszín ajkaimhoz emelem a sörösüveget egy újabb kortyért kiáltva, amikor szemöldökömet összehúzva kell Elektra felé fordulnom. Az üveg ugyan még a mozdulat közben szájamon pihen, de fejemet is meg kell ráznom, mert nem igazán értek egyet azzal, amit mond. Vagyis… inkább csak nem teljesen értem a hallottakat.
Mint megérdemled? – kérdezek vissza, és hangsúlyom egyértelműen árulkodik arról, hogy ezt nem érzem helytállónak. – Mert mit érdemelsz szerinted?
Az ilyen jellegű kérdések – a diákok miatt – ösztönössé váltak, és gondolatban már ütöm fejemet, amiért nem tudtam zárva tartani szájamat. Azonban nem értem, hogy miről beszél. Mi nem működik? Mi bántja? Mit tudnék tenni, hogy jobb legyen?
„Volt már ennél rosszabb is”, hallom meg szavait, amire mellkasom összeszorul. Nem szabad megszólalnom. De nem tudom nem magamat okolni a szavai miatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


I JUST WANT TO BE THE GUY WHO SAVES THE WORLD
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 602
Írta: 2020. december 10. 20:16 | Link

Sándor
Song


Kevés mondat hangzik el kettejük között, mégsem bánja. Kell néha a hallgatás. Szüksége van olykor neki is arra, hogy ne beszéljen. Talán túl sokat tette az elmúlt időkben. Nem valószínű, hogy itt üldögélnének most, ha be tudta volna fogni a száját abban a néhány ominózus esetben, amikor rellonos vérmérsékletét a körülmények előhozták. Bánja-e őket? Nem mindet. Ha megtehetné, inkább csendben maradna? Mindenképpen. Sándor mellett lenni egyszerre félelmetes, fájdalmas és természetes. Valószínű ő is így lehet ezzel. Nem egymaga tette, amit tett. Okot a másik szolgáltatott számára, még ha nem is akarattal. Elektra hibája, hogy tudomást vett arról, amiről nem kellett volna. Egyedül csak magát hibáztatja. - Érdemes talán az elsőre nem olyan eszesnek tűnőkkel is foglalkozni. Lehet ők jobban meghálálják - reflektál elgondolkozva. Valamiért úgy gondolja, senkiről sem szabad idejekorán lemondani, sem megítélni. Ékes példa erre a Gyöngyhalász esete. A hontalan férfi értékes ember, akit érdemes volt megvédenie - Sosem tudhatod kiben mi rejlik, míg nem figyelsz rá igazán - néz Sándorra és mosolya elmondja ezt rá éppúgy érti, mint a szóban forgó diákokra. Ha ott a stúdióban nem fürkészi és jön rá, hogy kedvességgel és azzal nyithatja meg maga és a hallgatók felé, ha kérdezni hagyja, akkor...talán sosem fordult volna hozzá, s kérte volna a segítségét. Elektra számára az, hogy próbálhatta megmenteni az állását, többet jelentett, mint ezer szál virág. Bízott benne, rá támaszkodott. - Lesz-e ez így még valaha? - merül fel benne a kérdés, ahogy tekintetét összefonja a langaléta tanerővel - Vajon akkor is megtetted volna, ha tudod mi történik a nap végén? - hallja belső hangját, de próbálja elhallgattatni a narrálást. Jobb nem is merengeni ilyeneken. Egyszerűen csak örülnie kell annak, ami adatik az itt és mostban. Színlelni, hogy tényleg erős, míg ez valóban be nem következik. Mert be fog, biztosan. Gondolatainak útvesztőjéből Sándor vezeti vissza a jelenbe. Mielőtt felelne, kortyol egyet a sörből, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát, majd tekintetét maga elé veti és a térdét fixírozza. - Így van. Mint megérdemlem - bólint megerősítésként, hogy a férfi jól értette. Jobbján támaszkodik, míg baljában az üveget tartja maga alá húzott lábára téve - Nem tudom - vallja be őszintén, s viselkedésének tónusa  komorabbá válik - Annyi minden történt mostanában, ami miatt úgy érzem nem vagyok méltó szinte semmire és senkire...Sem Rád...- csúszik ki száján az, amit szándéka szerint titkolni vágyott. Rádiós  rutinja azonban most hasznára válik. Gyorsan folytatja, s hangja szinte alig bicsaklik meg - ...Sem bizonyos emberek bizalmára és Marcellra sem - fejezi be a felsorolást. Elhunyt szeretteit nem is említi. Ahogyan nem tesz különbséget az elhangzottak közt annak tekintetében sem, hogy milyen fájdalmat okozott számára elutasításuk, haragjuk vagy épp a benne generálódott félelem és veszteség. Nem mer a férfira nézni. Fél látni milyen arcvonások suhannak arcára vagy épp érzelmek tükröződnek zöldszín szemeiben. Ezért testben mozdulatlanná válik. Ajkáról viszont lágy neszű sóhaj szakad fel és száll fehér párfelhőként tova a tó felett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Szigethy Sándor
Tanár, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 204
Írta: 2020. december 10. 20:45 | Link

Elektra
esti bevásárlás | valahogy így |

Nem kérdés, hogy a hallgatás, vagy – ahogyan Jules szokott nevezni néhány helyzetben – a szobanövény stílus mintapéldánya vagyok. Nem sokat szólok. Nem is szeretek igazán fecsegni. Főleg nem az olyan helyzetekben, amikor csak rontana néhány szavam a kialakult szituáción. Elég az, ha a sötét narrálásom hagyja maga után a hamuvá égő nyomokat, én pedig abba a hitbe kergetek minden partnert, hogy bennem akad a szó. Nem így van. Sokat tudnék beszélni. De ahogyan én nem szeretem a felesleges fecsegést, így másnak sem hagyom meg azt a mérhetetlen unalmat, amit nekem kell átélnem néhány helyzetben. Vagyis; hazudok. Nem az unalom a mérce, hanem az, hogy egyszerűen nem tudok kellőképpen reagálni, mert sokszor egy bólintás nem elég. Azt hiszik, hogy hidegen hagy a téma. Azonban mindent nagyon jól elraktározok elmém egy elzárt fiókjában, olyan aktákkal, amiket máshol azonnal, szemrebbenés nélkül tolnának a halott fájlok közé. Nagyon jól tudom, hogy olykor a hallgatás kincset ér. Mégis sokszor keveredek emiatt kellemetlen helyzetekbe. Szeretnék szószátyár macsó lenni, vagy aki ki meri mondani, amit gondol. De az nem én vagyok. Én nem csak hallgatok, hanem gyáva is vagyok, mert nem tudok mit kezdeni az emberi érzelmekkel. Hiszen azoknak én sem vagyok nagy ismerője. Elektra szavai bölcsek, mint mindig. És hasonlóképpen gondolkodok, de nekem nincsen erőm küzdeni az ellen, amiben akár egy cseppnyi fantáziát is látok. Ezért tartunk itt, ahol vagyunk? Nem tudom. És nem is akarok ezen elmélkedni. Elvégre az életem sínen van. Egy erős pályán, amiről már nem szeretnék meginogni. Persze, hogy nem. Noha megkérdőjelezhetetlen a kapocs, ami minket már lassan egy éve összeköt a riporternővel. Tudom, hogy helyrehozhatatlan. Ő többet kívánt az én, félreértelmezhető jeleimnek köszönhetően, én pedig… én pedig megint csak hallgatok, és felveszem a tanáriban növekvő leander álarcát. Ez áll jól.
Kétségtelen – reagálok alig hallhatóan a nő szavaira, majd a számhoz emelem az üveget, amiben már nem lelek egy árva kortyra sem. Szívem szerint a tóba hajítanám azt, de végül nagyot sóhajtva teszem a papírzacskóba, hogy majd otthonom kukájában végezze. Még egy üveg van. És most jól esik. Ezért kihúzom hosszú felsőtestem, és nagyot szusszanva bontom le a kupakot az italról. Talán indulnom kellene lassan, de nem teszem. Nincsen kedvem. A fonál pedig – amit egymás között szőttünk – kiesik ujjaim szorításából, hogy már valahol a stég alatt gáncsoljon ki egy levelibékát.
Csendesen figyelem szemem sarkából Elektrát és hallom reflektálását, amire hitetlenkedőn csóválom meg sötétbarna fürtjeimet. Pont nem nekem kellene bölcselkednem, de a mondata nem hagy nekem más választást.
Ha nem hagyod, hogy jó dolgok történjenek, akkor örökké ez lesz – szólal fel bölcsnek ható baritonom. Hiszen tapasztalatból tudom, hogyha ellenállsz minden jónak, ami az utadba kerül, akkor megkeseredett emberként fogod végig élni az életedet. Mindig van jobb. Mindig van új. De ezt akarjuk? Engem kirántottak a depresszív valóságból, és sokkal édesebb főzettel itat meg minden nap az, amit végül félve, de beengedtem. – – engem el bal kezemet térdemről és félve ugyan, de Elektra vállára helyezem hatalmas tenyeremet. – Nem akarok beleszólni az életedbe – folytatom, miközben egyet simítok rajta, végül elengedem őt. Azonban túl fontos ahhoz, hogy ne oszthassam meg vele gondolataimat. – De nem vagyok benne biztos, hogy az önmarcangolás a legjobb megoldás… – keresem az elveszett sötétszín tekintetet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


I JUST WANT TO BE THE GUY WHO SAVES THE WORLD
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 602
Írta: 2020. december 11. 10:20 | Link

Sándor
zene


Igaza van a férfinak, mint általában. Ritkán szól, de amit mond annak mindig veleje van. Nem megoldás. Néha futni kell. Néha rohanni kell. Menekülni amilyen messze csak tud az ember. Ha nem bírja már tovább, ha úgy érzi maga alá próbálja temetni az Élet nevű hullám, akkor inalni kell, ahogyan a lába bírja. Hősnőnk is ezt éli át, akár egy villámcsapást, ahogyan Sándor keze vállára simít, megremeg. Ezt nem teheti. Nem teheti magával, nem teheti Marcellel és nem teheti Sándorral sem, bár úgy hiszi a férfi már hagyta, hogy vele jó dolgok történjenek. Tapasztalatával kíván Elektrának segíteni. Méltányolja, becsüli, örökké szeretni fogja, de most, ha nem távozik azonnal, akkor ismét olyan hibát követ el, melyet már nem csak két, de négy ember szenved meg, de pokolian. Bárcsak ott a poros toronyszobában, hagyta volna a mellette ülő, hogy kiderüljön a teljes igazság kettejükről. Akkor talán nem maradt volna hiányérzete, s nem sóvárogna még most is, tudatalattija legmélyén a befejezés iránt. Azonban mindketten döntöttek, s most már nincs apelláta. Visszakozásnak helye többé nem lehet. Akkor még talán kevesebb fájdalomba telt volna, hogy őt  válassza. Nem így tett és ezt Elektra el is fogadta, sőt saját magára vállalta a bűnös szerepét. Csak ne kelljen ezek után látnia, ne kelljen mellette újra azt éreznie, hogy a csend is boldog megnyugvás. Mert fáj! Keserédes kínnal mardossa, ami okán bűntudata mind jobban erősödik. Nem céda, aki elveszi ami a másé. Önző és irigy, de sosem ostoba. - Ez csak tapasztalatból merített jó tanács, tudom - fordul hát a férfi felé ajkára erőltetett keserű mosollyal - Ígérem megfontolom, de most mennem kell - áll fel, majd miután Sándor is így tesz hóna alá gyűri a pokrócot - Köszönöm a sört! Vigyázz magadra... - búcsúzik, miközben lábujjhegyre emelkedve ajkát a férfi arcához érinti. Ösztönös mozdulat ez, melyet nem tud megállni. Ennyi kínt még el képes viselni. Azután sarkon fordul, hogy motorjához siethessen. Mondhatni rohan, olyan hosszúra nyújtja lépteit, amennyire csak lehet. Kapkodva elteszi a takarót, átveti lábát a gépen, majd ráfog a kormányra. Úgy szorítja, hogy ujjai elfehérednek belé, s ismét könnyezni kezd. Beindítja vasparipáját, miközben egy másodpercre lehorgasztja fejét. Mély sóhajjal emeli fel ismét, hogy elnézzen még egyszer, utoljára Sándor felé, s azután kilőjön a késő délután csöndjébe egy jókora benzinfröccsel. - Tér és idő kell. Mindentől és mindenkitől távol. Csak Imola és én, épp úgy mint régen! - születik meg elméjében az ötlet, mely hamar döntéssé válik. Ezért szülei felé veszi az irányt, - egy éles és veszélyes hajtűkanyarral - akiktől elhozza Imolát. Annyit mond csupán nekik, hogy sajnálja, de idén valószínű, hogy a karácsonyt sem töltik együtt. Illetve még azt, hogy ha bárki keresné náluk, annak csak annyit mondjanak, munka ügyben sürgősen el kellett utaznia. Még Marcellnek se többet. Minden cikkét leadta, az idei évre időben, s azt az egy műsorát, ami még hátra lenne, majd az a kedves kollégája pótolja, aki eltüntette a felvett tartalmait. Ez a minimum attól a lókötőtől. Azután már úgyis szabadságon lett volna egyébként is, így nincs miért aggódnia. Hazaérve összepakolja mindkettejük pár heti holmiját, gépén lefoglal egy olcsó, de barátságos szállást, az ország határán messze túl, majd gyermekével és csomagjaikkal együtt elindultak a legközelebbi hophálózati központba, hogy onnan úticéljukig meg se álljanak. Mivel ilyenkor, alapvetően korán sötétedik, nincs még túl késő. Kora este érkeznek meg, s az éjszaka már a barátságos kis hotelben éri őket. Elektrának levegőváltozásra van szüksége és arra, hogy ne kelljen senkivel kommunikálnia azok közül, akik miatt ennyire elvesztette önmagát. Imolát viszont mindenképp el szerette volna hozni. A gyerkőc az egyetlen ebben a percben, szülein kívül, akit szeretni képes. Viszont Róbert és Iza könnyebben tud vigyázni egymásra, ha nem foglalja le figyelmüket unokájuk. Hősnőnk így egyszerre óvhatta meg őket és csemetéjét, akivel ráadásul mostanában nagyon kevés időt töltött. Legalább most lesz módjuk rá, hogy pótolják. Elszöktek tehát, csak ők így ketten.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Szigethy Sándor
Tanár, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 204
Írta: 2020. december 11. 12:50 | Link

Elektra
esti bevásárlás | valahogy így |

A levegő hűvös, a szellő egyre erőszakosabb. A vízparton mindig gyorsabban száguld a szél, ami most eszelős lidércként karcolja a megfeszült, opálos víztükröt. Ujjaim erősen szorítják az üveg vékonyka nyakát, ám még időben engedem őket – magamat belülről nyugtatva – elernyedni, mert félő, hogy összetöröm és a szilánkok húsomba vájódnak. Ajkam kissé lefelé görbül, miközben biggyesztem azt, így végül úgy teszek, ahogyan Elektra is; nézem a víz felszínét, és halkan szuszogva veszek néha kortyot a sörből. Nem akarok okos lenni. Nem is tudok. Hiszen nem érezhetem, amit ő érez. Csupán körvonalakban tudom elképzelni, ezért is próbálok saját tapasztalatot megosztani vele. De nem sül el túl jól az akcióm. Ugyan egy végtelenül erőltetett mosollyal felém fordul, mégis érzem, hogy talán szíven ütötte, amit mondtam. Zavartan ráng meg vékony ajkam széle, és idegesen kezdek dobolni az üveg oldalán, miközben hallom a megfontolásra irányzott ígéretet, amire éppen nyitnám a szájamat, de a nő úgy pattan fel, hogy ösztönösen ugrok fel én is. Kissé meg is szédülök a légkörváltozástól. Nem tett jót vérnyomásomnak hirtelen művelet. Rosszullétem jeleként arcom kissé elsápad, és szemeimet összeszorítva csípem szabad kezem ujjai közé szikár orrnyergemet, de néhány másodperc után, amikor felnézek, már az előttem pipiskedő Elektrát pillantom meg. Automatikusan fogom meg vállát, és hagyom, hogy ajkai sima arcbőrömet érjék. Értetlenül cseng koponyámban a köszönet, majd a távozás. Megsemmisülten lógatom magam mellett mindkét kezemet. A jobb oldaliban szerencsétlen árválkodik az üveges sör, a másikkal pedig félszegen intek egyet a távozó nő után. Figyelem, ahogyan szélsebesen pakolja el a pokrócot, és villámgyorsan pattan a motorra, hogy onnan még egy pillantást vessen felém, mire egy mosolyszerű fintor szánt végig arcomon, s zöld szemeimben kialszik a fény. Utolsót biccentek hát felé, és végig követem szemeimmel, ahogyan sietve távozik a város felé. Ennyire rosszat mondtam volna?, csóválom meg a fejemet, hogy újabb kortyot vegyek a sörből. S annak ellenére, hogy jobb lett volna társaságban hallgatni, most hosszú lábaimat gyökérszerű stabilitással tartom a stég deszkáin, bal karomat mereven tartom magam mellett, a jobbat pedig néha meg-megemelem, hogy fogyasszak az italból. Aggódom Elektráért. Alapvetően sosem kiszámítható, de most rendkívül meglepett. Naivan azt gondoltam, hogy jót tesz nekünk egy őszinte beszélgetés, azonban ezt derékba törték kimondott gondolataim.
Nem is tudom, hogy mennyi időt töltök ebben a merev pozícióban. Csupán telefonom rezgése ránt vissza a valóságba. Kapkodva veszem elő zsebemből a készüléket, s a kijelzőre pillantva meglátom Jules nevét. Halvány mosoly szánt végig megterhelt vonásaim között. Rányomok a fogadás gombra. – Végeztél? – kezdem, miközben az újfent kiürült sörösüveget a papírzacskóba dobom, lehajolok érte, majd a telefont fülem és vállam között tartva beszélek tovább, hogy elinduljak a Mennydörgő utca felé. – Akadt egy kis... egy kis dolgom, de máris ott vagyok – felelem kedveskedő rekedtséggel, miközben egyre távolabb kerülök a stégtől, ahol már csak a magunk után hagyott üresség marad kínzóan sajgó gondolataival.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


I JUST WANT TO BE THE GUY WHO SAVES THE WORLD
Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Harmadikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 322
Írta: 2020. december 28. 20:47 | Link

Somogyi Agáta Dominika


Eleinte próbált csendben félrehúzódva megfigyelővé válni az iskolában, hogy tudja, mit kell tegyen. Mert nem mindegy, hogy most az ember milyen szituációban hogyan cselekszik. Készültek különböző helyzetekre, arra, hogy nem mindenki egyforma, de egészen más élőben megtapasztalni. Viszonylag sokakat megismert így az Eridonban, de még így is számtalan új arccal találkozik a folyosón. Ha marad a suliban, lesz még pár éve mindenkit megismerni, ha szeretne. Egyelőre boldog a kacsáival, még ha vitáznak is. Fejét felemelve mosolyog vissza a mellette ülő nagylányra. - Nagyon szeretem őket. Mindig fogok jönni hozzájuk. - Bele sem gondolt, hogy mi lesz velük télen. Akkor minden nap kétszer ki kell szöknie? Ráadásul meleg kenyeret kéne hozzon, hogy átmelegedjenek? Egyáltalán a kacsák költöznek, vagy maradnak? Számtalan kérdést vetődik fel benne, de ez ki fog derülni pár hónap múlva. - Egy néni azt mondta, hogy nem jó nekik, ha sokat etetik őket. De nem mondta miért. - Hangjában tanácstalanság hallatszik. Nem tűnik úgy, hogy elhíznának az ételtől a jószágok, meg ez csak kukorica. A zöldség nagyon egészséges, mindenkinek több ilyet kell ennie. Legalább is mindig ezt mondták neki, amikor kisebb volt. Az előbbi megjegyzését figyelmen kívül hagyva ő maga is dobálja tovább a szemeket, a nagylányhoz hasonlóan jól elosztva, hogy ne legyen ok a vitára. Jó lenne, ha tudnák az utat a kastélyhoz, és nem kéne mindig megtennie ezt az utat. Szívesen jön és szakad ki a suliból, de nem biztos benne, hogy mindig ki fog tudni lógni hozzájuk... az meg szomorú lesz, ha csak a morcos nénik jönnek erre, akik nem etetik meg őket. - Ühümm... - Helyesel úgy mindenre. Csudálatos a rágófagyi, pedig egyébként utálja a ragacsos dolgokat. De a rágó az egyetlen, amivel szívesen elnyammog és lenyugtatja. - De csak egy ízben van, nem úgy, mint a rendes rágó. Ha jól laktak a madarak megmutatom melyik helyen vettem. - Nem bánja, hogy újból magába tömheti, pedig egyébként nem egy nagy étkű, de ebből akár két gombócal is betolna egy nap, annyira finom.
A saját szájába tömködve pár szemet bólogat Domca felvetésére, miszerint furcsának találnák az érkezését a vízeben. - Ha animágus lennék és kacsa, akkor szerintem nagyon szeretnének... - Magyarázza teli szájjal, majd gyorsan hajít is be, mert páran türelmetlenek, hogy nem jut nekik a szemekből. - Vagy méregesek lennének, hogy megeszem a kajájukat. - Teszi hozzá nevetve elnézve a kunyerálós társaságon.
- Milyen hosszú a neved. Mint az ilyen.... nemeseknek... tudod Mária Teréziának is több neve volt ennél. - Gondolkodik a homlokát ráncolva. Fogalma nincs, hogy honnan tud ilyeneket. Biztosan hallotta valamerre és megmaradt. Talán, amikor a zenetörténelmet tanulta és a császári udvar is szóbajött. Biztosan! - De tetszik. Én csak Palotás Polli vagyok. Egyszerű. - Azt gondolná az ember, hogy az ilyen kis rövid nevet nem lehet elfelejteni, pedig de. A környékükön az egyik idős néni folyamatosan Pannikának hívta. Aztán megszületett a húga, aki tényleg Panna, de őt már nem ismerhette a néni. Persze, ehhez semmi köze nincs Pollinak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Vitéz Rebeka
Bogolyfalvi lakos, Animágus, Független boszorkány


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 251
Összes hsz: 970
Írta: 2021. április 5. 21:57 | Link

Edmund

A helyzet kezd egyre feszültebb lenni kettejük közt. Mármint Rebeka ezt érzi, hogy lassan felrobban, ha nem mondhatja meg hogy és mit érez, de egyelőre muszáj visszafognia magát. Ki kell bírnia legalább addig, míg befejezik az animágia oktatást. Utólag már ezerszer megbánta, hogy beadta azt a hülye kérvényt, ha nem lenne olyan mindenlében kanál most nem lenne baj sem. Mert ha nem lenne ez az egész furcsa tanár-diák viszony biztos nem restellne olyan vallomást írni, hogy Edmund is megkönnyezné. Így viszont valamiféle bűnös, tiltott dolognak tűnik az egész. Vissza azonban nem léphet, mit szólnának hozzá azok, akik már tudják. Egy életre leírná magát mindenki előtt, ebben egészen biztos. Így hát kitart ha belehal is. Túl makacs, túl önfejű.
Kicsit muszáj hogy más fényben lássa a dolgokat, ezért is találja ki, hogy ne valamelyikük lakásában, hanem a stégen tartsák meg az első órát, vagy mifenét. Kicsit szürreális a gondolat, hogy újra beül az iskolapadba, miközben mégsem, az meg végképp hogy Edu lesz a tanár. Ebbe miért nem gondolt bele hamarabb?
Jó negyed órával hamarabb érkezik a megbeszélt helyszínre, hosszú egybeszabott fodros tavaszi ruhát visel világos farmerdzsekivel, haját két oldalra fonja. Tornacipője hamar lekerül a lábáról zoknijával együtt, hogy aztán lábai eltűnjenek a vízben. A Nap szépen süt, olyan ideális tavaszi idő van, mikor az ember már megengedhet magának ilyeneket. Mellette heverő táskájában van toll, papír, hogyha esetleg jegyzetelésre szorulna legyen mire írnia, bár bízik benne, hogy annyi információt ami ma elhangzik képes lesz befogadni és eltárolni mindenféle külső segítség nélkül. Ha meg nem legfeljebb lesétál és bekopog a kedves alsószomszédhoz, hogy kérdezzen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szávay Edmund
Tanár, Animágus, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 194
Írta: 2021. április 6. 22:52 | Link

Rebeka
animágia óra part III., négy lábon beköszönve;
______________________________________


Ráérősen, nyelvem lógatva ügetek a hely felé, remélem, nem épp a késés kártyámat eljátszva. Ha már óra, akkor stílusosan, abban a bőrben, amelyet kaptam, mintha prezentálni akarnám, milyen jó is lesz ez. Fogalmam sincs, mi válik belőle, ha az út végére érünk, de más miatt is forog az eszem körülötte. Egy időre még be is cuccoltattam magamhoz, mind a kettőnk lelkivilága nyugodtabb volt az incidens után, nem mintha az ablakán mászna be az, aki megtámadta. Még mindig nem tudok semmit, nem jutottam semmire, de nem adom fel, ránézek még néha a dolgokra, mielőtt elengedem. Az a lényeg, hogy senkivel, főleg nem vele nem ismétlődött meg az eset. Nem tudom, mióta ekkora a felvigyázó bennem, de egyre nagyobb. Ott ténykedett, horgolgatott a lakásomban, aludt a kanapén és láttam reggel kócosan, álmos fejjel. És nem, nem zavart semmi sem, talán a magam reakciói, amikor mégis, másképp, más szemmel figyeltem felé. Nem tudom mit észlelt belőle és mit nem, nem is akarok belegondolni. Ma óra lesz, az biztos.
Megrázom magam, ahogy kisomfordálok a fák közül, ahol rövidítettem és elindulok a stég felé. A víz csobogása hamar betölti a fülemet, majd végül illata és látványa is elér, pár lépés, és már ott is vagyok. Négy lábon, még mindig, ő meg épp a vízben ácsorog. Lépteim így halkabbak, van időm közelebb érve leülni, elnézni, ahogy kiélvezi a kellemes idő és a víz adta kombinációt. Bár, nekem ez még hideg lenne, égnek is mered a szőr a hátamon a bundában vagy anélkül való fürdőzés gondolatára. Amíg ücsörgök, nem számolom meddig, addig van időm tisztázni magamban a gondolatokat. Itt ma én oktatok, abba nemigen fér más bele, vagy ha igen, mégsem. Nem hoztam most a jegyzeteket, majd odaadom neki hazafelé, csak magamat. Egy ideig mégis csak nézem, mint valami szobor, majd végül feladom. Nem, valami nincs rendben és nem is érdekel. Ellenben, most már tudhatja, hogy itt vagyok, így aztán egy öleset vakkantok felé. Hello, mi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vitéz Rebeka
Bogolyfalvi lakos, Animágus, Független boszorkány


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 251
Összes hsz: 970
Írta: 2021. április 6. 23:08 | Link

Edmund
zene is van ám

Furcsa volt az a néhány nap, míg nála lakott. Nem viselkedett másként, csak azért sem, otthon érezte magát ha már otthont helyett is otthonára talált. Nem zavart sokáig, amint összakapta magát már költözött is vissza az emeletre. Ismét menekült, csak épp reménytelen érzései elől. Nem akarta tovább fájdítani a szívét mint ameddig muszáj.
Most viszont nem gondol ilyenekre, csak élvezi a kellemes időt. Egész a térdéig húzza ruháját, hogy azt biztos ne érje víz, mikor lábait belelógatja a tóba. Kényelmesen hátra támaszkodik alkarjaira, mintha csak napozna. Ujjai szórakozottan kapnak teleofnja után, hogy kevésbé érezze egyedül magát zenét kapcsol. Halkan énekel a dallal együtt, kellemes melegség járja át. Nem csak azért, mert ez a dal mindig Edura emlékeztet valamiért, hanem mert régen énekelt már ilyen felszabadultan a lakásán kívül. Úgy ahogy gitárja is pihent néhány évet az énekhangját sem mutogatta szívesen. Nincs világraszólóan jó hangja, híres nem lesz tőle sosem, de azért a fülnek kellemes, hallgatható. És nem a technikai tudás az, ami különlegessé teszi, hanem a szeretet, amivel a hangokat formálja. Ha tudná, hogy társasága van biztos nem tenné meg, de jelenleg úgy érzi, hogy övé a világ. Fiatal és bohém.
Vált a lejátszó, rá sem néz az órára, csak dudorászik tovább, míg valaki nem hozza rá a szívbajt hátulról. Megijed, nem is kicsit, akkora lendülettel ül fel és fordul hátra hogy az a csoda, nem esik fejjel a vízbe. Szép lenne, de ettől megmenti magát szerencsére. Más sem hiányozna, minthogy vizes ruhában ülje végig a mai alkalmat.
- Cseszd meg! Legközelebb ha lehet ne hozd rám a szívrohamot - mormogja bosszúsan. Bele sem gondol, hogy mennyire szürreális tény, hogy egy kutyával veszekszik, elvégre ő nem az állatot, hanem az embert látja mögötte.
Az csak lassan esik le, hogy lehet, hogy mindent hallott és látott. Nyaka vörösödik, ahogy zavara erősödik, villámgyorsan kapcsolja ki a még mindig szóló zenét. A kínos percek azért most sem kerülik el.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szigethy Sándor
Tanár, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 204
Írta: 2021. április 7. 12:48 | Link

Belián
egy kis baráti séta | valahogy így

A nap lemenőben, Belián és én pedig elérjük a stéget. Annyi minden történt itt az utóbbi években, hogy kifejezetten a szívemhez nőtt ez a hely. Lassan sétálunk a kitaposott ösvényen, amiben tisztán látszik mindenki más lépte. Erre szaladgáló és nevető tinédzserek, andalgó szerelmespárok, dulakodások… olvasni lehet ezen a kis részen, amit én most jól meg is vizsgálok, miközben hümmögve reagálok barátom – s most már újdonsült kollégám – szavaira. Jó újra együtt. Sok idő kimaradt, mert mindkettőnknek megvolt a maga dolga, gondja. De a jó barátok mindig egymásra találnak. Mintha onnan folytatnánk, ahol abbahagytuk. Szentimentális, tudom. Sokat tanultam Julestól.
És hogyan tetszik az igazi tanár élet? – kérdem végül, amikor már érzem, hogy túl sok idő telt el, amióta érdemében megszólaltam. Furcsa lehet, hogy ennyire frissen kikerülve az iskolapadból azokat látod még diákokként, akik az előző évben alattad jártak. Én ezt nem tudhatom. Nem tapasztaltam. Nekem több idő, hosszú, hosszú idő telt el, miután ismét a tanodába kerültem. Csupán a velem együtt felnőtté cseperedő arcok fogadtak és végül ismertem meg még többet. Nagyon sokat köszönhetek Bogolyfalvának és a Bagolykőnek is. Azonban ma mégsem vagyok a toppon, ezért is hívtam fel Beliánt; dumáljunk egy kicsit. A tanévnyitón láttam rajta is, hogy nem teljesen van minden rendben. Annak ellenére, hogy nagyon is jól bírta az első megpróbáltatást. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam; nem sikerült úgy felépülnie az elmúlt időszak történéseiből, ahogyan kellett volna. Természetesen csupán arról a bizonyos, emlékezetes teliholdról beszélek, hiszen – akármennyire is jóban vagyunk – az életének bizonyos részeit még mindig homály fedi előttem. Talán majd ma kiderülnek dolgok…
Én nem fogom erőltetni. Nem az a fajta ember vagyok, aki mindenáron ki akarja húzni a másikból a baját. De hogyha szeretne róla beszélni, akkor meghallgatom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


I JUST WANT TO BE THE GUY WHO SAVES THE WORLD
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


lone wolf
offline
RPG hsz: 649
Összes hsz: 4065
Írta: 2021. április 7. 18:50 | Link

rég volt, de mintha csak tegnap. hello, kolléga újra itt.


Ma már sokkal jobb színben van, bár igen jól tartotta magát, egy kicsi kiakadás neki is belefért. De elmúlt, aludt rá és minden szuper. Amennyire csak lehet, mert nem áltatja magát, hogy minden rendben, mert nincs, de újabban szereti azt mondani. Nem akar lelket kiönteni, nem akar arról beszélni, hogy mire vágyik, mit szeretne. Csak felkelni minden reggel, megcsinálni a napját, bizonyítani immáron két helyen. Nem kér sokat az élettől már, szerényen, csendben és ez eddig sikerül is. Nem egyszerű ott tanítani, ahonnan éppen hogy csak kiesett a padból, sok ismerős arc néz rá, ha éppen besétál, készül vagy csak az üvegházat rendezi el. Semmi gond, menni fog ez – mantrázza magának. Majd valahogy.
Sándor hívására rögtön reagált, egy séta mindig jól jön, pláne, ha régi baráttal. Annak idején kellemetlen éle volt annak, ahogy megismerkedtek, majd vált pozitívvá és végül, most már kimondhatja, ők már kollégák. Fura így tekinteni a másikra, szívesen néz úgy rá, ahogy eddig és ezzel sincs semmi gond. Az iskolán kívül vannak, nem kell a formaiság. Menet közben nyúl zsebébe, hogy cigarettát vegyen elő és gyújtson rá és hosszasan fújja ki a füstöt. Annyi a szerencse, hogy az előkészítőben nem lehet, a tanodában meg nincs ideje rá, így legalább kevesebbet pöfékel. A kérdésre dönti hátra kicsit a fejét, majd pillant végül a mellette sétálóra.
- Hű hát… nagyon furcsa gondolat – kezd bele, most nem riadalommal. – Durván fél éve még ott tanultam, most meg. Bahh, hihetetlen! – és valóban. Sándor talán nem is tud mindent, miért olyan igaz ez az utolsó szavacska. Mert sok minden miatt bukhatott volna el, de legjobb saját maga miatt, mert feladta. Nincs tisztában azzal, hogy mennyire van képben, vagy mennyire akar abban lenni, mert hát, mostanság nem éppen osztja meg lelki világát.
- De csak sikerült, hiába ingott meg kicsit a talaj – büszkélkedik ezzel röviden, majd ha több órán is túl lesz, akkor lesz igazán véleménye arról, hogy milyen is ez. A kicsikkel más, valamiért más. Hozzájuk több türelem és idő kell, máshogy áll hozzájuk, mint egy csapat kamaszhoz, akik ásítoznak épp és látványosan unatkoznak. Érdekes lesz ezeket megoldani.
- És veled, minden rendben? Kerestelek párszor, csak aztán… kicsit el kellett mennem és lemaradtam. De ha felveszem a fonalat, mindenképp kérek pár tanácsod tőled – kitől nem? Mind jól jön.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Szigethy Sándor
Tanár, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


az ex-Mágikus Oktatásért Felelős Képviselő
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 204
Írta: 2021. április 8. 13:27 | Link

Belián
egy kis baráti séta | valahogy így

A stég deszkája fájdalmasan reccsen a száz kiló alatt, miközben féloldalasan Belián felé fordulok. Először a kezében füstölgő cigarettára tekintek, majd annak füstjét – s a mozdulatot követve – fúrom smaragdjaimat az ő kéken csillogó szempárjába. Még valóban furcsa ez az egész. Nem annyira, mint először gondoltam, de mégiscsak Helvey Belián professzor áll velem szemben. Halovány mosoly jelenik meg borostákkal tarkított arcomon, és picit elfog a nosztalgia. Hosszú idő lesz, amíg nem az lesz a fejemben megszólításképpen, hogy „kölyök”. Alapvetően nem szerette ezt a megnevezést. Tisztán emlékszem, hogy felhorkant rá első találkozásunkkor a Hivatalban, ezért ugyan szóban többször nem hívtam így, azonban a gondolataim között a mai napig így él.
A következőkre viszont megállok végre, hogy ismét szembe tudjak fordulni barátommal. Megingott a talaj. Szemeimet ösztönösen szűkítve meredek a kékekbe, hogy aztán egy kíváncsi szájnyitással magamba fojtsam a szót. Megingott, persze. A teliholdkor történtek igazán felbolygatták az életét, és… igazság szerint azóta nem is sokat találkoztunk, csupán néhány mondatra, aztán mintha elnyelte volna a föld. Nem tudtam, hogy merre lehetett, de ezekben a pillanatokban kiderül, hogy el kellett mennie valahová. További kezelések? Vagy csak egy kis mosás a léleknek és fejnek? Túl sok most a kérdés a fejemben, ám próbálom a legtöbbet megtartani magamnak. Annyira még én sem vagyok hülye az emberekhez, hogy ne lássam; ez a fiatalember most nem teljesen az a Belián, akivel az elmúlt évben találkoztam. Tekintete fáradt, olykor kissé fájdalmas is, még ha mosolyogni is próbál. Ismerem ezt. Mintha magamat látnám.
Minden – búg mély baritonom, ahogyan zsebre vágom kezeimet a tóra tekintek. – A munka egyre több időmet lefoglalja, de azért akad idő másra is – Jules-szal szinte együtt élünk, s a testedzésről sem kellett lemondanom. De igaz, ami igaz; sokat elvesz ez a munkakör az életemből. A szünet leginkább a diákoknak szünet. A tanár ilyenkor is gőzerővel a dolgozik a következő év vagy éppen a szünet utáni időszak tanóráinak kidolgozásán. – Merre jártál? – bukik végül a kérdés, s újfent Belián felé fordulok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


I JUST WANT TO BE THE GUY WHO SAVES THE WORLD
Helvey Belián Balázs
Gyakorlótanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


lone wolf
offline
RPG hsz: 649
Összes hsz: 4065
Írta: 2021. április 8. 22:15 | Link

rég volt, de mintha csak tegnap. hello, kolléga újra itt.


Mindig hozzáteszi, hogy csak gyakorló, nincs semmi kőbe vésve. Még járja az egyetem végét is, bár egy papírja van már arról, hogy valamihez ért. És ahhoz valóban. Sose gondolta, sosem hitte magáról és eleinte úgy volt vele, hogy jobb lett volna valami elméleti szak, a végén viszont menedékként szolgáltak az üvegházi gyakorlatai. Ahogy most is. Szeretne egyet otthonra, szeretné ezt megbeszélni persze előtte lakótársával, segítséget kérni akár tőle, mástól, de egyelőre még talonban van csak. Veteményese van, rendbe is lett téve, amint hazaért, egy egész napot szánt rá, amint odaért. Ujjaiban szálkák, bőrén karcolások, de egyik se érdekelte, ameddig nem volt rendben. Mert azt mondják, akiben valami nincs úgy, az saját maga körül teremti meg a rendet. És ez igaz a szobájára, a konyhára, rendezkedik, lefoglalja addig is magát ezzel, mert nem akar és nem is tud leülni mindent a helyére pakolni magában. Odakint, a tengeren túl csinált valamit, alkotott, hogy menjen, menni tudjon és ez épp elég. Nem kell több, nem beszélt róla és nem mélyedt bele. Valahol fél, retteg attól, hogy találkozni fog majd azzal, aki miatt hátat fordított az életének, de eddig nem történt ez meg. Talán soha nem is fog. Hogy vágyik rá? Néha, megesik.
Ellenben annál jobban az olyan beszélgetésekre, mint ez. Az a baj vele, hogy hamar szeret és ragaszkodik, mikor milyen szinten. Szereti, hogy emberek vannak az életében, még ha más-más mértékben. Az akkori segítség sosem megy feledésbe, még ha olyan árat is fizetett érte Sándor, amit nem tud és nem is akar magának megbocsátani. Mégis, úgy látja, a férfi elégedett azzal, ami most van, a tanítással, az életével. Vagyis, reméli, hogy jót lát.
- Mindig kell idő másra, ez tény. De örülök, ha nincs gond. Ősz hajszálakat se látok a diákoktól, szóval, egész biztató – nevet fel, hogy egy év távlatából sem lát rombolást a diákoktól, akkor neki sem lesz. Jó, persze viccel, miközben lepöccinti a hamut és a kérdésre szórakozottan pillant felé. Magán kívül, ez lenne a legjobb válasz rá. De néma, mint a sír, ahogy azt már többször eldöntötte.
- Amerikában voltam. Egy alapítványnál dolgoztam, úgymond – menedéket kapott és közben adott is. A legjobb, ami történhetett vele, mert nem volt sok ideje figyelni a fájdalomra. – Vérfarkasokat segítenek, akik nem mindig a legjobb helyzetben élnek. Kellemes a hasznossal alapon tanítottam a kinti gyerekeket – mosolyogva idézi fel, hogy odakint sem volt másképp, ha a karriert kell nézni. És erre büszke, hogy romokban, de képes volt rá.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: « 1 2 ... 30 ... 38 39 [40] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa