38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 10 ... 18 19 [20] 21 22 ... 30 ... 47 48 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 25. 23:29 | Link

Adam

Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy a téma amit felhoztam nem egyszerű. Ahogy azzal is, hogy ezzel tulajdonképpen akár felszínre hozhatok olyasmit is ami Adamet bánthatja, mint például újfent végiggondolni az életének körülményeit... Biztos voltam benne, hogy már elég sokszor megtette. Éppen ezért aztán nagyot koppant a felismerés, amikor a válaszának hangszínét meghallottam: Valószínűleg éppen elégszer tette meg a múltban ahhoz, hogy ez a beszélgetés semmilyen különösebb érzelmi tortúrát ne okozzon neki. Mégis, azért egy picit elszorult a torkom, amikor kimondta az igazat. Annyira szerettem volna tenni valamit, amivel éreztethettem volna vele az együttérzésemet, megérinteni, vagy mondani valami okosat... De úgy gondoltam valószínűleg egyáltalán nincsen rá szüksége, és csak furcsán venné ki magát az egész, így aztán nem tettem semmit. Ám a tekintetemen, ha rám nézett, azért láthatta, hogy rendesen össze vagyok zavarodva. Tulajdonképpen nem csak miatta, magam miatt is. Nem voltam benne biztos, hogy valaha tanúsítottam ennyi empátiát bárki iránt. Általában ilyen mértékben nem vettem a fáradságot, hogy megpróbáljam átérezni mások helyzetét, ezt egyértelműen ő hozta ki belőlem. Végigsuhant az elmémen a gúnyos gondolat, hogyha így folytatom, valószínűleg kidobnak a Rellonból és egészen a Navinéig repülök, de ezt hamar elhessegettem. Igazság szerint nem volt gondom ezzel a szereppel, ugyanis Adam társaságában nem találtam nehéznek, hogy belehelyezkedjek.
A következő mondata nem segített sokat a helyzeten, csak annyit tudatott velem, hogy a már eredetileg nem túl kedvező szituációt sikerült megfejelni egy még sokkal kellemetlenebb tényezővel. Ijesztően tárgyilagosan beszélt róla, és bár tudtam, hogy rengeteg ideje volt hozzászokni a gondolathoz, azért mégis kissé nehezen tudtam félretenni a dolog természetellenességét. Lehajtottam a fejem, a cipőm orrát bámultam, kicsit elkezdtem lóbálni a lábaim, és közben azon tűnődtem, mit is mondhatnék.
A következő megállapítására azonban felkaptam a fejem, és újra Adamet kezdtem el nézni. Persze, hiszen erre tulajdonképpen már magamtól is rájöhettem volna... Valami mégiscsak itt tartja őt, minden ellenére. Tulajdonképpen ez a lényeg.
- Szóval, miért érdemes élni? - kérdeztem tőle vicces hangnemben, de egyébként teljesen komolyan, amit (ha nem lett volna egyértelmű), abból tudhatott, hogy nem vettem le róla a pillantásom és vigyorogtam el a dolgot, hanem szépen lassan a mosolyom eltűnt, ám a tekintetem továbbra is kíváncsian kémlelte arcát. Érdekelt, hogy neki mi a "hátráltató tényező". Mi az, ami itt tartja velünk. Ha már belementünk a dologba, szerettem volna hallani. Úgy gondoltam, azok a dolgok amelyek őt maradásra tudják bírni, csodálatosak kell hogy legyenek. Márpedig ha azok, akár ha csak Adam számára is, de szeretnék róluk hallani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8153
Írta: 2015. december 26. 21:30 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Nem akartam sem zavarba hozni, se bármiféle együttérzésre sarkallni, sem elszomorítani. Soha nincsenek efféle szándékaim, azonban tudom, hogy valamilyen módon úgyis beüt majd valamelyik a társaságomban. Mi értelme volna hát korlátozni magam és azon sakkozni, mi hogyan éri majd a másikat? Félreértés ne essék, nagyon is tekintettel vagyok a környezetemre. Csak van egy határ, amin túl ez már értelmetlen. Sőt, kifejezetten káros. A végén még azt a csalóka látszatot keltené, hogy olyan vagyok, mint ők. Ezt pedig nem akarnám. Nem azért, mert szégyen lenne emberinek lenni, csak mert hamis képet festenék ezzel.
Úgyhogy nem teszek egyebet, mint hagyok neki időt, rendezni önmagát, érzéseit. Nem siettetem, nem kémlelem várakozóan. Csak ülök mellette békés, mindenbe beletörődött nyugalommal, mígnem felteszi kérdését. Ekkor elcsigázottan lepillantok rá, elmerülve kicsit a fiatal, reményteljes, kíváncsi tekintetben.
- Mindig akad, amiért vagy akiért felelősséggel tartozom. Lehetőleg minél többen. Ha csappanna a számuk, új feladat után nézek. Nem görcsösen, hanem belső kényszertől hajtva. - magyarázom szelíden. Az embereknek általában nem kell külön keresniük az ilyen lehetőségeket, hiszen az életben maradásukhoz pénzre van szükségük, ehhez pedig munkahely kell. Ez máris ad egy rendszert, valamint olyasféle tennivalót, amely a fontosság érzetét kelti bennük. Akkor pedig még az egyéb társadalmi elvárásokról, a családról és hasonlókról nem is beszéltünk. Amennyire idegesíti őket, a legtöbbjüknek olyannyira szüksége is van ezekre, hogy legyen céljuk. Hogy egyáltalán legyen okuk reggel felkelni. Nekem azonban nincsenek ilyenfajta kötelezettségeim. Még csak az engem hajtó idő sem. A magam ura vagyok és mint olyan, könnyedén kifolyhatna az életem irányítása a kezeim közül, több okból is. Azonban ezt nem hagyom.
- Szükségem van rá, különben elfásulok és végzek magammal. Mert olyankor mindegy, élek-e vagy halok. Azonban az élet érték. Nem dobhatom el. - susogom elmerengőn magam elé.
- Erre nevelt a Teremtől. - teszem hozzá még halkabban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 28. 20:24 | Link

Adam

Felelősséggel tartozni. Érdekelt, hogy vajon Adam számára ez mit is jelent pontosan. Sokféleképpen lehet felelősséggel tartozni valakiért, ráadásul különböző mértékben is. Vajon véresen komolyan érti, vagy inkább csak jelképes, hogy legyen kiért tennie és lennie? Erre úgy döntöttem inkább ilyen formában nem kérdezek rá, hanem ha már itt tartunk, kérdezem azt, ami ténylegesen érdekel. Nem szerettem nagyon köntörfalazni egyébként sem, hacsak nem volt rá feltétlenül szükség.
- És mi az éppen aktuális? Vagy... Ki? - tettem fel a mai nap során már egyáltalán nem első vájkálódós kérdésemet. Úgy voltam vele, hogyha ilyen értelemben gátlásai lennének, már eddig sem jutottunk volna el a beszélgetésben.
- Szóval tulajdonképpen benned is funkcionál az életösztön. - dünnyögtem magam elé halkan a megállapításomat. Ez érdekes kérdéseket vetett fel, hiszen Adam tudtommal azért nem számított teljes mértékben élőnek... Érdekeltek volna a részletek, mi az, ami alapján mégis az, mi az, ami alapján nem annyira. Úgy tűnik, az életösztön kérdése az előbbi kategóriába volt sorolható. Ez elgondolkodtatott egy pillanatra de aztán rájöttem, hogy nincsen ebben semmi furcsa. Nem emberi sajátosság ez, rengeteg élőlényben megvan, miért pont a vámpírokban ne lenne?
- Tudod, hogy más vámpírok hogy boldogulnak el ezzel? - kérdeztem tőle, mert felötlött bennem, amikor az utolsó elmormolt mondatát meghallottam. Arra ugyan nem kérdeztem rá, ki és miért és mégis hány évvel ezelőtt változtatta őt át, de érdekelt volna, mennyire tartja a kapcsolatot a többiekkel, egyáltalán mennyien vannak, és hogyan gondolkodnak erről. Neki is biztosan segítség lehet ha érzi, hogy nincsen egyedül a dilemmával. Bár nem tudtam, Adamnek erre mennyire lehet szüksége. Kicsit elmosolyodtam, mikor rájöttem, hogy a beszélgetésünk során most mondtam ki előszőr, tényszerűen azt, hogy ő egy vámpír. Volt ebben valami érdekes azt tekintve, hogy már mintha mióta tudtam volna, és a beszélgetésünk is ekörül forgott valamennyire. Tudtam, és ő is tisztában volt vele, hogy tudom. Pedig nem is mondtam semmit. Milyen érdekes, hogy néha tényleg mennyire nem a szavak számítanak, amelyek elhagyják az ember száját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8153
Írta: 2015. december 28. 22:07 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Inkább csak jelképesen értem a felelősséggel tartozást, hiszen nem kötök olyan kapcsolatokat, amelyekben egy másik fél ilyen mértékben függhetne tőlem. Direkt nem vagyok pótolhatatlan. Ha beütne a vég, nyilvánvalóan hagynék magam után űrt, azonban senki nem kerülne tőle kilátástalan helyzetbe. Legalábbis logikusan és anyagiakat nézve. Az érzelmek már más dolgok. Sajnos talán volna, aki túl nehezen viselné. Ám reményeim szerint idővel továbblépnének.
- Közvetlenül senki. - adom hát meg a válaszomat, enyhén megrázva fejemet. Inkább felelősségteljes feladatok azok, amikkel körülveszem magam, és ezekben persze emberek is meglehetősen érintettek.
Az életösztön? Igen, bennem is megvan. Nem szeretem, ha halottnak neveznek. Egyáltalán nem hiszem, hogy így nézne ki egy halott. Igaz, nem ver a szívem és egy elhunyt emberből lettem azzá, aki ma vagyok, ám én sokkal inkább egy másik életformának tartom magam. Meg a fajtársaimat is...
- Fogalmam sincs és nem is érdekel. - keményedik meg kissé a hangom gyors válaszom közben, ahogy a többi vámpír szóba kerül. Amit mondok, nem hangzik dacosnak. Sem ál-érdektelennek. Egyszerűen ez van. Pont hidegen hagy a lelkiviláguk. Jobban mondva az érzéseik, hiszen lélekről a fajtám esetében csak óvatosan beszélhetünk. Beleértve engem is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 28. 23:04 | Link



Annyira annyira de annyira annyira régen láttam Csenger. És ettől szomorú lettem. Fogalmam sem volt arról, hogy miért érzek ilyen furákat, de éreztem. A szőke magas fiú a gondolataim jó részét kitette és előfordult olyan is, hogy nem tudta órán figyelni, mert arra vártam, hogy mikor szabadulhatok ki a folyosóra, mert ott van esély arra, hogy talán összefutok vele.
De a találkozásaink igencsak ritkásak voltak, de olyankor mindig nagyon jól éreztem magamat, sokat nevettem és talán egyre jobban bele is habarodtam, bár, ezt soha senkinek nem vallottam volna be. Ez az én titkom volt, úgyhogy nem meséltem senkinek a lepkékről, még Lucának sem! Pedig nagyon nehéz volt! Mert tapasztalatlan voltam, kétségbe voltam esve, de így, hogy hallgattam senkitől nem tudtam segítséget kérni, hogy oldjam meg a problémát. Ettől függetlenül azonban voltak időszakok, amikor egész jól éreztem magamat a bőrömben, boldog voltam, felszabadult és eszembe sem jutott, hogy talán ezt is neki köszönhetem. A szüleim szerint kezdtem felcseperedni, de ettől csak még jobban beijedtem. Mégis mit jelent ez? Semmi jót az tuti, ez Pán Péter is megmondta volna nekem.
Na mindegy, a lényeg, hogy a Ricsmond utáni hajthatatlan kíváncsiságom egy helyre üldözött ezen az estén. Oda, ahol először találkoztam vele. Fel akartam idézni, ami akkor történt, ezért felvettem a kabátomat és elindultam le a faluba, ismét tilosban járva. De konokul szét sem néztem a szemembe villant az elszántság és kisvártatva már lent is voltam. Ott aztán végigsiettem a stégen és végighasaltam a végén, a pálcám végére fényt varázsoltam és letettem magam mellé.
  - Hol lehetsz?
Kérdeztem a saját tükörképemet kissé megilletődve, majd belenyújtottam az ujjamat, apró hullámokkal borzolva össze a felszínt. A víz jég hideg volt, de még nem tartottunk ott, hogy befagyott volna a vize. A következő pillanatban azonban valamit megláttam a víz alatt. Csak egy pillanat volt, de elég ahhoz, hogy felborzolja a fantáziámat. Halkat sikkantottam, majd bátran a víz fölé hajoltam, hogy jobban megnézzem mi az. Négykézláb tornáztam magam, de kár volt...mert abban az óvatlan pillanatban ahogy elveszítettem az egyensúlyomat, egyenesen belezuhantam, fejjel előre.
Utoljára módosította:Csornay Kíra Lotti, 2015. december 28. 23:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 28. 23:51 | Link


A hold sápadt sugarai pont azt a fát választották maguknak, mely alá kincsemet rejtettem. Mint ezer tündér játszottak a törzs körül, a földből kiszabadult gyökereken ugráltak és hol előtűntek, hol elbújtak a sötétség mögött. És ezek a milliónyi fénynyalábok mutattak nekem utat a táskámhoz. Ahhoz az egyszerű fekete szövetdarabhoz, mely a megmaradt dolgaimat tartotta magában, és védelmezte minduntalan. Talán még senkinek sem mutattam meg, mindig, miután felöltöztem és kivettem a szükséges tárgyakat, szépen visszatettem a helyére, és reggelig nem is bántottam.
Ma sem volt másképp, bár mikor belenéztem elhúzott ajkakkal tapasztaltam, hogy csinos kis tartalékaim a napok múlásával egyre jobban apadtak. Már a fele sem volt meg annak, amit magammal rángattam, csupán öt doboz maradt és kettő üveg.
Kihalásztam az egyik dobozból egy szálat és egy gyújtót, majd, az egyik fának dőlve, az árnyékok takarásában rágyújtottam. Nem minden nap szoktam, de most muszáj volt. Megint ő járt a fejemben, és ezt kellékek nélkül, önerőből mégis hogyan győzhetném le?
Kifújtam a füstöt és figyeltem, ahogy elillan a csillagok felé sodródva. Ma is gyönyörűen ragyogtak, mint ékes ruhájú hölgyek a fekete parkett kövein táncolva, lágyan, és kecsesen.
Újból ajkaimhoz emeltem "mentőövem", beleszívtam, ám kifújni már nem volt időm. Hangos csobbanás ütötte meg fülem a tó felől, mintha valami belezuhant volna, vagy kiugrott volna belőle. A néma csendben még hangosabbnak tűnt a zaj, és meglepetésemben majdhogynem addig tartottam benn a füstöt, míg tüdőmet el nem kezdte kemence módjára perzselni.
Köhécselve léptem elő a fák közül, a stég felé tartva. Kíváncsi voltam mi volt az. Talán csak egy hal, melynek hangját felnagyította az erdő?
A stégre lépve kinyújtottam nyakam, egy utolsót köhintve, és próbáltam kivenni valamit a szürkeség paplanja alól.
- Hahó? - Volt valaki a tóban, vagy valami. A hullámok agresszíven fodrozódtak, a cseppek sikítva zuhantak vissza a vízbe, de az alakot kivenni teljesen tisztán képtelen voltam, mintha a sok víz mellett egy adag sötétséget is ráöntött volna az este.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 29. 00:05 | Link



Időm nem volt levegőt venni, ráadásul úgy, hogy fejjel előre érkeztem a jéghideg vízbe, csak ezerszer rosszabb volt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre van a fel és a le, a sötét csak nehezítette a dolgomat. Kapálóztam egy picit, holott tudtam úszni, de amint éreztem, hogy az ujjaim levegőt ér már tudtam merre van a felszín. Csak egy nagyobbacskát kellett löknöm magamon és a fejem máris kint volt. Kapkodva szedtem a levegőt, bár fájt minden lélegzetvétel. Vacogva söpörtem ki a vizes hajat a szememből és a pálcám fényét kerestem.
Nem úsztam el olyan messzire, amilyen gyorsan csak tudtam már úsztam is a stég felé, bár a ruháim és a cipőm megnehezítették a feladatot, de nem adtam fel. Abban reménykedtem, hogy ha kijutok majd eszembe jut valamilyen varázslat aminek a segítségével megszárítkozhatok. Már csak két hosszú karcsapás, a harmadikkal már elértem a stég szélét, és kiköhöghettem a maradék vizet a tüdőmből. Ám amint elhallgattam a köhögés valamiért folytatódott. Még így a saját fogaim kocogásának közepette is tisztán hallottam. Ez pedig azt jelentette, hogy valaki volt itt rajtam kívül.
  - Ajj...de...lúzer...vagyok.
Motyogom dideregve, miközben a homlokomra csaptam a szabad kezemmel. Valószínűleg látta a szerencsétlenkedésemet, ami azt jelenti, hogy akár segítséget is kérhetnék, nem? Megpróbálom magamat a kezemmel fentebb húzni, óvatosan, hogy le ne lökjem a pálcámat.
  - Hahó, segítenél kérlek? Azt hiszem, ha körbe kell úsznom, azt nem fogom túlélni.
Már biztos, hogy lila volt a szám, a szempilláim összeragadtak a hidegtől, a hajamról és a többiről nem is beszélve. Tuti, hogy kinéz egy tüdőgyulladás ezután. Az ujjaimat, amik a stég szélét szorították egyre elfehéredtek, de már nem éreztem őket, teljesen átfagytam alig öt perc alatt. Bár azt hiszem, ez nem csoda.
Utoljára módosította:Csornay Kíra Lotti, 2015. december 29. 00:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 29. 00:33 | Link


Mint valami bamba, álltam a stég lábánál, és próbáltam kivenni az alakot, ahelyett, hogy segítettem volna. Ember volt, ebben egészen biztos voltam, de még mindig nem értettem, hogy mit keresett a hideg vízben. Fürdeni akart? Na de este, és pont télen.
Az alak egyre közeledett a stéghez, köhécselve, nyögve-nyelve, de valahogy a meglepetésem még mindig nem engedett. Egyszerűen nem voltam képes normálisan kezelni a stresszhelyzeteket, mindig lefagytam és képtelen voltam motszanni, míg el nem hárult  a dolog. Akármi történt, én csak álltam és néztem, várva, hogy más végezze el a munkát, hogy más nyújtsa jobbját, még ha én közelebb is voltam.
A hangok téptek ki ebből a borzalmasan merev és dermesztő állapotból, Lotti hangjai. Azonnal felismertem őket, és hirtelen ismét éreztem, hogy testem a saját irányításom alatt tudhatom.
Nem törődve térdeimmel levetettem magam a szálkás deszkákra, és amennyire csak tudtam előredőltem, hogy mindkét kezemmel meg tudjam markolni a lányt. Szerencsére nagykabátban volt, és a kabáton bőven akadt mit fognom, így képes voltam kiemelni őt a vízből, bár közben a cigarettám, mondani sem kellett, tönkrement a víztől. De megérte, ha Lottiról volt szó.
- Mégis mit kerestél a vízben? - hangom lágy volt és simogató, ahogy egy nedves tincset kihúztam a lány arcából. Teljesen elázott, és bőrén éreztem, hogy a lány már egészen átfagyott, csontig hatolt nála a kegyetlen, jeges víz.
- Van valamilyen varázsigéd a kihűlés ellen ugye? - reménykedésem mögött ott lapult  a mérhetetlen aggodalom is, és kezeim azonnal megindultak, a pálcája után nyúlva. A móló szélén volt, egészen közel ahhoz, hogy vissza pottyanjon a vízbe, így hamar elkaptam és a lány felé nyújtottam. Legszívesebben én magam segítettem volna, de ez a vacak nem működött a kezemben, hisz nem voltam képes varázsolni. Pedig engem is körülölelt a mágia, az életembe is beleszivárgott, a világomba, a hétköznapjaimba, csak abba nem, amely egy kicsit is hasznos lett volna számomra.
Szinte imádkoztam, hogy a lány tudjon valamilyen varázsigét, ami segít majd rajta, de azonnal eszembe jutott az is, hogy mi van, ha nem tud. Ha most azonnal felkapnám és a kastélyig rohannék vele sem lennék képes megmenteni a megfázás alól, vagy talán még rosszabbaktól sem. Túl messze volt az a nyomorult iskola, Lotti pedig vacogott. Ekkor jöttem csak rá, hogy mi lenne a legtökéletesebb megoldás, bár abban is egészen biztos voltam, hogy nem fog örülni a hírnek. Másokat általában nem ilyen indokkal szoktam vetkőztetni, de nála kénytelen voltam kivételt tenni. Nem hagyhattam, hogy baja essen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 29. 00:54 | Link



Minden apró sejtem egészen lefagyott, vacogtam, de ugyanakkor a lábaimat már kezdtem elveszíteni, nem éreztem, így egész kellemes volt, na nem ám lefagyott vagy valami, egyszerűen csak átfáztak, így kevésbé volt kellemetlen. Ettől azonban a derekam, a kezeim és a többi még nagyon fázott, de legfőképpen a fejem, az borzasztó volt. Csak reménykedni tudtam, hogy az idegen megszán és kihúz, tőlem azután akár ki is röhöghet, nem számít. Ha kell, akkor elregélem neki, hogy miért estem bele, sőt, ha nagyon szeretné még egy viccet is mondok, hogy tetőzzön az élmény. Szerencsémre két kar érkezik, valamiféle kesernyés szag társaságában, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, mert szerencsére nekem egyáltalán nem kell erőlködnöm ahhoz, hogy kijussak a vízből, a következő pillanatban már a stégen ülök. Ami még furább, hogy egy nagyon is ismerős hang von kérdőre. A gyomrom automatikusan rándul össze, pedig még az agyam fel sem fogta, hogy pont az húzott ki a csávából, aki miatt közvetve belekerültem.
  - Cs..cs...cseng..?
Nem bírtam kimondani, összeharaptam egy pillanatra az ajkaimat és a kezem már a pálcám után kotorászott, a szememet azonban nem tudtam levenni róla. Tényleg itt volt, és megmentett! Ki ő, ha nem egy igazi herceg? Még ezekben a pillanatokban is elő tudott belőlem bukkanni a kislány és a gondolataim egy pillanatra elragadtak, de csak egy pillanatra.
  - M..m...m..megt..dom..szá..tani.
Remegő kézzel vettem el tőle a pálcámat, magam felé irányítottam és éreztem, ahogy a ruháim átmelegednek, lassan csináltam végig, leülve a stégre a nadrágomat is megszárítottam aztán a hajamat is, szépen lassan. Így már száraz voltam, erről azonban a remegés még nem hagyott alább. A testem folyamatosan azt az üzenetet közvetítette az agyamnak, hogy fázik. Ám néhány perc után ez is kezdett alább hagyni. Addig remegő ajkakkal nézem Ricsmondot, de nem tudtam megszólalni. Pedig sok minden mondtam volna abban a pillanatban, megöleltem volna, de teljesen megmeredtem. Annyira hihetetlen volt, hogy itt van! Pont, ahogy kívántam!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 30. 22:20 | Link


A kezébe nyomtam a pálcáját, azután visszazuhantam a sarkamra és ajkaimat összeszorítva figyeltem ahogy felcsillant a bot vége. Szemeimmel szórakozottan követtem mozdulatait, azonban fejben inkább azt próbáltam kitalálni, hogy mit keresett itt este, és miért volt a vízben? Talán megint az édességboltban járt, és megállt pihenni a stégnél, mint az első találkozásunk alkalmával, bár nem rémlett, hogy lettek volna körülöttünk zacskók. Nem akartam ténylegesen megbizonyosodni róluk, a lányon akartam tartani a szemem mindaddig, ameddig feltűnés nélkül megtehettem. Attól féltem, ha leveszem róla  a tekintetem, megint valami borzalmas fog történni vele.
Amikor láttam, hogy leengedte pálcáját, de még mindig remegett, lekaptam a saját kabátomat és a vállára helyeztem. Nem valami vastag, de talán segít neki a felmelegedésben. Különben sem fáztam annyira mint ő, és úgy tűnt az immunrendszerem is erősebb egy emberénél, vagy csupán szerencsém volt eddig. Tisztában voltam avval, hogy változtatnom kéne néhány dolgon, de még nem jutottam el arra a szintre, hogy tegyek is valamit érte. Egyenlőre ez így jó lesz, ha pedig elkapok valamilyen betegséget, majd kigyógyulok belőle előbb, vagy utóbb.
Én a lányt figyeltem, és Lotti engem figyelt, farkasszemet néztünk egymással, úgy tűnt egyikünk sem tudott szólni a másikhoz.
- Nem szabadott volna olyan közel menned a vízhez. Bajod is eshetett volna. - suttogó hangom késként hasította át a kettőnk közé befurakodott csendet, mely után ez a pár halk szó is fülhasogatóan hangosnak hatott. Nem akartam megfedni vagy leszidni, ahhoz már túl nagy volt, nem volt ötéves kislány, akit irányítani kellett volna, csupán hangot adtam aggodalmaimnak. Nem tudtam, mihez kezdtem volna, ha rosszabb lett volna a helyzet. Talán még így is lett valami baja. Lehet megfázott vagy tüdőgyulladást kapott, talán el kéne vinnem valahová, ahol értenek az ilyesmihez.
- Tulajdonképpen miért ugrottál bele a vízbe? - talán ez volt az egyetlen amit nem értettem. A stéget képző deszkák nem tűntek csúszósnak, így nem tudtam elképzelni, hogy megcsúszott volna, de az elképzelhető volt, hogy egy rossz lépés miatt megbotlott. Akkor lehet a bokájával is történt valami. Egyre hevesebben kezdett verni a szívem, ahogy szemeim előtt egyre több baljós gondolat siklott át.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 31. 00:06 | Link



Lassan felfogja az agyam és ezzel együtt én is, hogy biztonságban vagyok, már ami a hideget illeti. Természetesen nem voltam életveszélyben, de mivel lány vagyok, fenntartom magamnak a jogot, hogy túljátsszam a dolgot és, hogy sajnáltassam magamat, höhh, még szép. Rendben, azért egy picit megijedtem, de nem tartott sokáig és a baj elég gyorsan elhárult, bár valljuk be, ezt egyáltalán nem magamnak köszönhetem. Hanem annak, akiről nem tudom levenni a szememet és ahogy látom, ő sem rólam. De hátt annyira aranyos volt! Az aggodalom a szemében, ahogy rám adta  a kabátját, egyszerűen nem tehettem róla. De ezzel egyetemben megszólalni sem tudtam, inkább összébb húztam magamon a kabátját és kicsit oldalra fordítva a fejemet beszívta az illatát, furcsálltam, hogy nem érezte olyan erőse, mint a legtöbb embernél szokás, de mind sok minden, ez is hamar hidegen hagyott, nem törődtem az apróságokkal.
  - De hát nem lett bajom. Itt voltál.
Óvatosan elvigyorodtam és felhúztam a vállamat, hogy széttárhassam a karjaimat. Abban a világban éltem, ahol a magamfajta lányokat valaki mindig kihúzta a csávából. Most sem történt ez másképp, bár nem számítottam rá. Ha pedig nagyon nagy lett volna a baj, akkor úgyis megoldom egyedül, csak esetleg tovább tart. De ez így ezerszer jobb volt, akkor is megérte, ha most egy kicsit mérges a helyzetre, vagy rám. Mert, ez azt jelentette, hogy törődik velem, nem? Ajj, tényleg el kell erről beszélgetnem valakivel.
  - Ne ugrottam bele!
Közlöm összevont szemöldökkel, miközben helyzetet változtatok és a ráülök a sarkamra, mert azért a stég továbbra is elég hideg volt. Kicsit furának tartottam, hogy képes rólam ilyet feltételezni, de nem tudtam okolni és egyúttal haragudni sem tudtam rá. Sajnos belőlem az ilyet simán kinézi az ember.
  - Láttam valamit a víz alatt és jobban megakartam nézni hogy mi az, elveszítettem az egyensúlyomat és belefejeltem. De már kint vagyok, minden rendben. Semmi pánik.
Bólintok egy jó mélyet, ezzel hangsúlyozva ki a lényeget. Végül is, kit érdekel, hogy beleestem? Már legalább tíz perce történt, ideje túllendülni rajta.
  - De azért köszönöm, hooooogy kihúztál, meg ilyenek.
Villantottam rá egy hálás mosolyt, miközben hatalmas boci szemeket meresztettem rá. Annyira jóóóó volt, hogy azt senki nem tudja elképzelni! A pálcám fényénél épp csak láttam, körülöttünk sötét, olyan volt, mintha valami buborékban ültünk volna.
Utoljára módosította:Csornay Kíra Lotti, 2015. december 31. 01:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 31. 17:29 | Link


Nem történt baja, mert itt voltam. De mi lett volna ha nem.  Talán megoldotta volna maga is, de az időveszteség amit úgy okozott volna, talán mindent elrontott volna.
Nagyot sóhajtottam, ahogy a vigyorgó lányt figyeltem, és mosolyogva ráztam meg a fejem. Lényegtelen és buta dolog lett volna folytatni a fejemben lévő rossz opciók számolását, mely esetekben otthagyta volna a lány a fogát. Vége volt, ami történt megtörtént, jól volt. Megijedhetett, fázhatott, de nagyobb baja nem történt. Legszívesebben magamhoz öleltem volna és elrángattam volna a stég közeléből, de valószínűleg kaptam volna érte pár furcsálló tekintetet, esetleg néhány ezt kifejező szót is, szóval inkább türtőztettem magam.
- És megtudtad, hogy mi volt az? - kérdeztem rá szórakozottan. Talán a szobrocskámnak a csillogását láthatta, ahogy néhány kósza holdfény ücsörgésével felhívta magára a figyelmet. Nem is olyan régen kaptam azt a sellőt mintázó jégbábút egy lánytól, aki a maga kezével, szemeim előtt keltette életre. Valahol arra lehetett amerre Lotti esett, és nem is volt messze a felszíntől, egy nagyobb kőnek hála. Még mozogni is képes volt, csapkodni a farkával, piszkálni a haját, vagy vidáman integetni felém. Vajon Lotti is képes ilyen mágiát használni? Rásandítottam, és alaposan elrágódtam a magamban feltett kérdésen. Nem tartottam valószínűnek, akkor már találkoztam volna a képességeivel, de azért mégis elhatároztam magamban, hogy majd rákérdezek a dologra.
- Nincs mit, bármikor megtenném újra ha rólad lenne szó. - a gyűrűmet birizgáltam, még a saját számból is olyan nyálasnak tűnt ez a kijelentés. De mit tehettem volna, ha egyszer így éreztem. Akárhonnan kihúztam volna a lányt, még ha nekem is be kellett volna mellé zuhannom a tóba ahhoz, hogy kirángassam onnan.  
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen későn megint a stégnél leszel. Most is édességet voltál venni? - mosolyogva helyeztem tekintetem újra rá, olyan érzésem támadt hirtelen, mintha megint az első estén lettünk volna. Ezekben a percekben meg nem mondtam volna, hogy a világban rajta és rajtam kívül bárki más is élne. Olyan elképzelhetetlen dolognak tartottam, egy harmadik személyre gondolni, mikor vele voltam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 31. 17:43 | Link



Úgy tűnt lassan de biztosan megenyhül, még ha neki nehezebben is ment túllendülni a dolgokon, mint nekem. Nem zavart, türelmes voltam de igyekeztem nem kihozni a sodrából. Nem akartam vele összeveszni, vagy ilyesmi, szerettem volna ha azon az úton haladunk tovább, amelyiken elindultunk, pusztán csak azért, mert úgy éreztem, az a jó irány. Nem tudtam volna megmagyarázni miért, a közelében leginkább semmi ésszerűről nem tudtam volna beszélni.
  - A-a, de ha akarod szívesen megnézem.
Néztem rá komolyan a tó felé mutatva, majd az egyik lábamat kinyújtottam miközben a tó felé dőltem, ám mielőtt még túlságosan elvetettem volna a sulykot inkább elvigyorodtam és visszahelyezkedtem a korábbi, kényelmes pozitúrába.
  - Csak vicceltem, most túl hideg a víz. Talán legközelebb.
Szerettem fürdeni, szerettem a vizet, de nem ez tűnt a legmegfelelőbb alkalomnak. A kérdés már csak az, mi volt az, ami annyira nem várhatott, hogy képes voltam érte a vízbe borulni. Talán egy hal? Valami biztosan felkavarta a vizet, vagy azt is csak beképzeltem? Néhány perce volt csupán de már nem emlékszem arra sem, hogy láttam vagy hallottam volna. Fura, naaaagyon fura.
  - Ouuu, hát ez nagyon aranyos tőled. Én is kihúználak, ha beleesnél, vagy valami..
Nem voltam túl jó bókolásban, ez gondolom most már neki is leesett, de úgy voltam vele, ha mást nem is, legalább az őszinteséget díjazni fogja, mert ha bajban lett volna, én is segítettem volna, tudok varázsolni is, vagy mi a szösz, nagy bajba nem keveredhetünk.
  - Igazából nem.
Egy pillanatra lesütöttem a szememet, nem tudtam, hogy hazudjak-e, vagy legyen őszinte. Tök ciki lett volna, ha én beközlöm vele miért vagyok itt, mire ő valami fura mellébeszéléssel elhajt. Ezt nagyon de nagyon nem szerettem volna. De ugyanakkor hazudni sem nagyon szerettem, azt tanították, hogy nem szabad.
  - Hát, abban reménykedtem, hogy megint kedved támad fürdőzni és...
És akkor leesik mi is volt először, úgyhogy elhallgatok egy pillanatra és mielőtt még teljesen elpirulnék a kezeimbe temetem az arcomat.
  - Mármint nem úgy, hanem izé, abban reménykedtem, hogy itt leszel. Mert te megtudsz látogatni engem, én viszont nem igazán tudom, hol keresselek, vagy szabad-e hogy keresselek. Én tudom, hogy ez most tök ciki, mert ha zavarban vagyok akkor általában hadarok, méghozzá tök hülyeségeket és annyira sajnálom.
Sikerült mindent egy szuszra ledarálni, úgyhogy inkább elhallgatok és az ujjaim között kikukucskálva nézek fel Ricsire.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 1. 19:29 | Link

Adam

Önmagamat is megleptem a reakciómmal, amely nemcsak gondolatban, hanem a beszélgetésben is hamar megjelent, tekintve, hogy valahogy teljesen kontroll nélkül csúszott ki a számon.
- Ez inkább szerencse. - mire a motyogós mondatot befejeztem, már rájöttem, hogy ez Adam számára is sértő lehetett, holott egyáltalán nem annak szántam. Én ugyanis egy kis keserűséggel megfűszerezve azért mondtam ezt, mert tökéletesen tudtam, hogy mennyire szörnyű tud lenni ha az ember nagyon függ valakitől, és nem csak annak, aki függ, hanem annak is, akitől függenek.
Azonban ahogy kijött a számon a mondat, rájöttem, hogy a szándékaimtól függetlenül nagyon rosszul hangzott.
- Mármint... Nem úgy értettem... - próbáltam menteni a menthetőt, de igazából inkább csak abban reménykedtem, hogy ő is tudja, hogy nem szándékosan akartam ilyen rosszul fogalmazni. A legjobbakkal is megesik. Nagyon hülyén éreztem magam, nem szerettem, mikor kicsúszott a kezemből a kontroll, és ilyen butaságokat beszéltem, akaratom ellenére. Az teljesen más, ha az ember úgy bántó, hogy az akar lenni. Abban (is) jó voltam alkalomadtán, de itt most nem erről volt szó, így meglehetősen idegesített a helyzet. Azzal nyugtattam magam, hogy senki sem tökéletes, mindenkinek a száján csusszannak ki dolgok. Közben éreztem a hangulatváltozást a következő kérdésem kapcsán is, így aztán úgy döntöttem, ezt a kérdést nem szabad feszegetni. Egyértelmű volt, hogy nem igazán kedveli a többieket... És bármi is legyen ennek az oka, nem tűnt úgy, hogy szeretne ezen változtatni, vagy hogy lehetséges volna.
- Hm. - mindössze ennyit válaszoltam a dologra, jelezve, hogy ugyan érdekel a téma, de nem fogok rákérdezni. Inkább felnéztem az égre, és azon gondolkodtam, hogy már biztosan jó ideje csücsülünk itt kint. Jó eséllyel a visszaúton a kastélyba megkapom életem első büntetőmunkáját, hacsak nincsen elképesztő nagy szerencsém.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8153
Írta: 2016. január 2. 15:17 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Sokkal nagyobb ügyet csinál ebből, mint amennyire ez engem érzékenyen érint. Azonban az egyáltalán nem gond, ha valaki figyelmes és ügyel arra, mit ejt ki a száján. Éppen ezért hagyom még kicsit a levegőben lógni zavarát és mentegetőzését, nyugodtan kémlelve őt, aztán megrázom a fejem, jelezve, hogy ugyan, hagyd csak, semmi gond. Igaza van különben. Egyáltalán nem is véletlen, hogy eképpen alakulnak a dolgaim. Ennek így kell lennie. Sokakat meglehetősen közel engedek, de nem hagyom, hogy ebbe túl mélyen beleringassák magukat. Nem ígérek, nem tervezek, nem ámítok. Nyílt lapokkal játszom. Furcsa kettőssége viszont az egésznek, hogy ennek ellenére -vagy pont ezért- általában én vagyok a biztos pont számos ember életében. Már csak időtlenségemnél fogva is, valószínűleg.
- Egy vagyok közülük, közösséget vállalok velük, de nem élek közöttük. - foglalom össze viszonyomat a fajtársaimmal a kíváncsinak ható hümmögés nyomán. A közöttük élést pedig egyértelműen nem a szó szoros értelmében mondtam. Nem létezik vámpír lakótelep és nincsen külön államunk. Még csak társadalmunk sem igazán. Törvényeink persze akadnak, amiket én be is tartok. Ám ez koránt sem elég ahhoz, hogy ne számítsak kívülállónak, főleg az étkezési szokásaim miatt.
- Te hogy vagy a többiekkel? - dobom be könnyeden a kérdést. Természetesen, nem arról érdeklődöm, a halhatatlanokhoz hogyan áll, hanem hogy embertársaihoz. Különben is, szerintem én vagyok az első vámpírja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 2. 22:19 | Link

Adam

Megnyugodtam mikor felmértem a férfi reakcióiból, hogy különösebben nem zaklatta fel a dolog. Persze gondolhattam volna, végül is miért zaklatta volna fel? Feltehetőleg elég sok ilyen szituációval találkozott már. Mindenesetre azért örültem, hogy legalább megpróbáltam tisztázni a dolgot. Még akkor is, ha egyébként nem volt teljesen szükséges.
Csak bólintottam egyet amikor kicsit jobban kifejtette a többi vámpírral kapcsolatos álláspontját. Valamilyen értelemben tulajdonképpen logikus volt, amit beszélt.
A következő kérdésére kicsit felkaptam a fejem és elgondolkodva néztem magam elé egy pillanatra, kék szemeimet a tó tükrébe fúrva, tekintetemet elveszítve a hullámok között. Egy-két héttel ezelőtt erre a kérdésre valószínűleg egy lelkes és kedves válasszal feleltem volna neki, mostanra azonban a dolgok változtak.
Ákos jutott eszembe. Igazság szerint egy pillanatra lenyűgözve néztem Adamre, ugyanis mióta vele beszélgettem, egyszer sem gondoltam a fiúra, ami az elmúlt napokban rekordnak számított. De ez a kis pillantás nem tartott sokáig, éppen csak addig, amíg rá nem eszméltem, hogy ez a tény tulajdonképpen egy gond. Sóhajtottam egyet. A hajamat egy laza mozdulattal a vállam mögé simítottam, közben elgondolkodva, mit is mondhatnék erre.
- Szeretném őket jobban érteni. - mondtam némi keserűséggel a hangomban. A válasz igazából pontatlan volt, nem az embereket akartam megérteni, mint magát a nagy csoportot... Nekem elég lett volna csak azt az egyet érteni. Vagy legalább képesnek lenni arra, hogy ne zavarjon többé, ha nem sikerül. Ez eddig egész életem során mindig ment, ahhoz szoktam, hogy tudom irányítani magamat és a hozzáállásomat, de most nem ment. Ettől pedig nagyon megijedtem, és kezdtem teljesen átértékelni az emberekkel való kapcsolataimról kialakított képet. Gyűlöltem, ha más kezében volt az irányítás, hát még akkor, ha a tulajdon érzéseimről volt szó. Mindezt persze lehet, hogy nem kellene újdonsult és egyetlen vámpír ismerősömre zúdítani.
- De azért egész elviselhetőek! - vicceltem inkább el a dolgot, bár sejtettem, hogy Adamet nem igazán tudom ezzel átverni. Ha átverésre nem is, arra talán azért jó lesz hogy érezze, nem feltétlenül kell feszegetnie az előbbi megjegyzésem okait.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8153
Írta: 2016. január 2. 22:32 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Nem feszegetem, ha ő nem akarja, hogy feszegessem, azonban úgy veszem észre rajta, talán jól esne neki kiadnia magából. Legalább hogy meghallgassák. Akár egy magamfajta, jóképű idegen. Még ha tanács nem is érkezik. Márpedig, ha valamire, erre aztán kiválóan alkalmas vagyok. Meg igény szerint még véleményezek és javaslatokkal is szolgálok, ám gyakran közhelyesnek titulálják őket. Ez azért van, mert a halandók még nem jöttek rá, hogy ezek igazából örök igazságok és igen, ilyen egyszerű az élet, csak ők bonyolítanak mindent túl. De hát egyszerűbb leszólni egy tanácsot, mint aszerint cselekedni. Nekem mondjuk mindegy, mert előbb-utóbb úgyis ráeszmélnek, hogy nem beszéltem hülyeséget és talán nem itt tartanának, ha hamarabb megfogadják a tömör kinyilatkoztatásaimat.
- Mit nem értesz... bennük? - susogom kérdésemet, direkt hagyva egy hezitáló szünetet utolsó szavam előtt. Hiszen úgy gondolom, nem az átlagról beszél. Pedig sokszor van olyan, hogy valaki tényleg úgy összességében az emberek viselkedését, indíttatásait nem tudja hová tenni, ám itt most szerintem nem ez a helyzet. Párak okoznak csupán a lánynak fejtörést, vagy éppen csak egyetlen egy illető. Ez a probléma pedig elég mostani lehet, abból ítélve, ahogy próbálja elkomolytalankodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 3. 00:08 | Link

Adam

Azon tűnődtem, vajon akarnék-e az egészről beszélni. A dolog több aspektusból is állt, hiszen egyrészt nem igazán szerettem senkinek sem kiadni a privát dolgaimat, főleg nem olyan embernek, akit alig egy órája ismerek... De közben Adam mégis valahogy más volt. Egyébként is, ki tudna vajon jobb megoldási ötletekkel mint valaki, aki már ennyit élt?
Tulajdonképpen pontosan mennyit is?
Suhant át az agyamon a gondolat, hiszen most eszméltem csak rá, hogy fogalmam sincs, Adam hány éves. Még csak megközelítőleg sem. Mindenesetre biztosan elég sok ahhoz, hogy találkozhatott már hasonló helyzetekkel.
És végül el is vette a választásomat, mert rákérdezett. Picit elmosolyodtam a felismerésen, hogy ő is rájött, hogy a többesszám nem teljesen helytálló. Miközben erre rájöttem, egy hosszabb pillanatig a szemébe néztem, hagyva, hadd beszéljen a tekintetem. Biztos voltam benne, hogy ő is érzett már olyat, mint ami bennem most kavargott. Még az is lehet, hogy valamikor mostanában, nem is olyan rég. Ettől a vámpírok sem menekülhetnek, legalábbis én így gondoltam. Hogy mitől is? Ó, semmi... Legalábbis semmi olyan, amit egyelőre bevallottam volna magamnak.
- Hogy amikor az egyik pillanatban úgy tesznek mintha számítanál nekik, aztán pedig szándékosan bántanak, akkor melyik az igazság...? És az ellenkezőjét miért csinálják? - a királyi többest meghagytam, csak a hangzás kedvéért. Már rég nem néztem beszélgetőtársamra, a tekintetemet magam elé szegeztem, és próbáltam nem felidézni az emlékeket amelyek előjöttek ahogy beszéltem róla, de nem nagyon ment. Pedig uralkodnom kell magamon, mert nem kezdhetek el egy vámpírnak hisztizni. Az egész helyzet nagyon ijesztő volt számomra, mert tulajdonképpen még senkinek nem beszéltem erről így, hangosan. Kimondva teljesen valóságos lett az egész, gondolatban könnyebb volt elnyomni. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna el, szégyellni kezdtem magam. Hogy miért, az remek kérdés. Csak úgy mindenért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8153
Írta: 2016. január 3. 20:21 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Téved sajnos, amikor úgy hiszi, részem volt mostanában bármi hasonlóban, vagy valamikor ennek előtte. Vagyis főleg abban, hogy én ezt akármennyire is úgy éltem meg, mint ő. Tudom, nem úgy tűnik, mintha olyan hihetetlenül különbözőek lennénk mi ketten, ember és vámpír, ám pont ebben áll az egyik legnagyobb veszélye a fajtámnak. Vonzóak vagyunk a halandók számára a szó minden értelmében, egyúttal tökéletesen eltérünk tőlük. Megérdemli a sok X-es besorolást ez a viszony.
- Nem ezek a fontosak, hanem az egész. - közlöm csöndesen, magam is levéve tekintetem a mellettem üldögélő boszorkányról. A vizet figyelem, amelyről szintén elmondható mindez. Hiába indul meg néha és gerjednek rajta hullámok valamilyen külső behatástól, ettől még nem lesz folyó. Hiába tisztul ki olykor a tükre, ettől még tenger sem lesz. Ez egy tó. A maga teljes valójában kell szemlélni, hogy erre rájöjjünk. Így van ez az emberek cselekedeteivel. Minden lény cselekedeteivel.
- Neked számítanak? - teszem fel a nagy kérdést, meghagyva a többes számot, ha már esti társaságomnak ez a kellemes. Ráérősen pillantok rá ismét, fürkészve vonásait. Továbbra is zavarban van kissé. Ez érthető. Tetézni azonban nem áll szándékomban, úgyhogy ezt elősegítendő megint más nézelődni valót keresek. Mondjuk ismét a csillagos eget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 4. 21:25 | Link

Adam

Igazából az idő nagy részében szinte csak találgattam a férfivel kapcsolatban, hiszen soha nem volt még vámpír ismerősöm, annyira nem is jártam utána a dolognak, mert sosem volt okom, hogy különösebben izgasson... Szóval most próbálhattam volna bepótolni, ám helyette rólam beszélgettünk. Kész vicc. Kettőnk élete közül biztosan nem az enyém volt az érdekesebb, dehát ez van, így jött ki.
Az egész... Dehát fogalmam sincs, mi az egész. Ha eléggé átlátnám hogy tudjam, nem is lenne semmi baj.
Gondoltam kicsit bosszúsan, ám Adam már fel is tette a következő kérdését. Nagyon ügyesen talált be az egyetlen kérdéssel, amitől nagyon féltem a témával kapcsolatban. Nem igazán gondoltam ezt még végig, vagy legalábbis igyekeztem elkerülni, hogy erről gondolkodjak.
Nem is tudom, számít? Az biztos, hogy sorra olyan dolgokat tapasztalok meg, amelyeket korábban soha. Sok mindent át kellett értékelnem miatta, és ez bizony mindenképpen azt jelenti, hogy az életem szempontjából van jelentősége. De hogy egyébként... Pont az volt a bajom, hogy túlságosan nagy befolyással volt rám, tehát tulajdonképpen azt mindenképp hazguság lett volna állítani, hogy nem számít. De talán pont azért kezdett el egyáltalán fontos lenni nekem, mert megmagyarázhatatlan módon már akkor az volt, amikor még nem is volt az.
Na jó, ennek semmi értelme, egy udvari bolond a középkorban kevésbé gondolt marhaságokat, mint én most.  Sokáig nem válaszoltam Adamnek, már azt hihette volna, hogy egyáltalán nem is fogok, amikor végre kinyögtem valamit.
- Nem tudom... Gondolom. De nem akarom. - mondtam kicsit morogva, mert tényleg így is volt. Utáltam bárkitől is függeni, bárkinek a befolyása alatt lenni, rettentően idegesített. Folyamatosan kiszolgáltatottnak éreztem magam. Ez az egész helyzet furcsa volt, felesleges és ijesztő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8153
Írta: 2016. január 5. 20:30 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Tudom, hogy felelni fog. Csak előbb magának kell felelnie, hiszen ezt eddig nem tette meg. Nem jutott oda hozzá. Nem is szorgalmazta, hogy odajusson. Viszont most a kérdésem nyomán megszületett egy külső érdeklődés is, ami arra sarkallja, hogy lépjen. Legalább egy kicsit beljebb óvakodjon.
Szusszanok egyet a megérkező válaszra. Mintha egy amolyan derülő, fölényeskedő szusszanás volna, ám nyugodt vonásaimon nyoma sincs semmi ilyennek. Meg úgy egyáltalán, az egész jelenlétem nem azt sugározza, hogy lekicsinyelném a mellettem ülő gondolatait, érzéseit. A helyzetet viszont talán igen. Hiszen túl jellemző.
- Mindegy, hogy akarod-e. - közlöm monoton hangon, vállat vonva. Nem arról van szó, hogy engem nem érdekel, akarja-e, vagy az illetőt nem érdekli, vagy a barátait nem érdekli, vagy az iskolát nem érdekli, vagy a világot nem érdekli. Arról van szó, hogy az érzelmeit nem érdekli egy szemernyit sem. Ha valaki számít, egyre jobban fog számítani, ha azon erőlködünk, hogy ne számítson. Ha meg hagyjuk, akkor csak annyira fog számítani, mint alapból tette és ott vagyunk, ahol a part szakad.
- A lényeg, mihez kezdesz ezzel. - bólogatok a távolt nézve, aztán lassan lesütöm a szemem, elmerengve kissé. Magamba fordulok némileg. Biztos, hogy nem azt élem át, amit a lány, ettől még azonban lehet részem hasonlóban. Csak én ezeket már eleve másképpen kezelem. Már a kezdetektől egy bizonyos módon állok hozzá. Nem könnyű, de ennyi év után már nem is olyan nehéz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 6. 19:38 | Link

Adam

Mindegy, hát persze. Nem igazán tudtam, hogy mégis mit mondhatnék erre, mert legszívesebben csak elkezdtem volna hisztizni, hogy ez így nem fair, meg hogy az élet igazságtalan... De éreztem, hogy ezzel nem lennék sokkal előrébb. Így aztán úgy döntöttem, hogy nem válaszolok semmit.
A következő felvetése azonban már izgalmasabb kérdésekre világított rá. Igazából a lelkem mélyén talán picit örültem, hogy Adam rákényszerített ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására. Már nyilván nem a klasszikus értelemben, nem szorított kést a torkomhoz (mintha szüksége lett volna rá...) de most kerültem először olyan helyzetbe, hogy annyira már azért nem volt egyszerű ezt az egészet megkerülni. Megtehettem volna, hogy kicsit több erőfeszítést mozgósítok, azonban nem tettem meg, és ez is árulkodó volt valószínűleg, habár ebbe én nem gondoltam bele és nem is volt szándékos.
- Hát ez egy remek kérdés. - válaszoltam őszintén. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy "semmit", de az nem én lettem volna. Én nem az a típus vagyok és nem is voltam soha, aki csak csöndben szenved, és várja, hogy az adott helyzet elmúljon. Én az vagyok, aki megszerzi, amit szeretne. Természetesen nem erőszakos, sőt általában nem is túl nyílt módszerekkel, inkább szépen csendben, észrevétlenül mozgatva a szálakat.
Kár, hogy ez eddig ugyan mindig bejött, azonban sosem ilyen értelemben. Ha meg is tudtam másoktól szerezni amit szerettem volna, azzal tisztában voltam, hogy azt elérni, hogy valakinek te magad kellj, már egyáltalán nem ennyire egyszerűen működik. Ez pedig egy újabb olyan terület, ahol megint nagyon kevés dolog van az én irányításom alatt. Nem akartam én kierőszakolni senki törődését, szó sincs róla... Csak éppen nem is akartam az lenni, aki csak tűr és vár. Vagy az akartam lenni, aki hagyja az egészet a fenébe és elfejti ahogy van, vagy az, aki teljesen belead mindent és odaadja önmagát... De akkor legyen értelme.
- Te mihez kezdenél? - kérdeztem végül, újra Adamre nézve, érdeklődően ráfüggesztve a pillantásom. Biztos voltam benne, hogy az eltérő körülményeink miatt nem fog olyamit mondani, amit én is szívesen utána csinálnék, de egyrészt érdekelt, másrészt hátha mégiscsak le lehet vonni belőle valamilyen jó kis tanulságot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2016. január 7. 00:12 | Link


- NE! - előre dőltem, és ugrásra készen megfeszült minden izmom. Nem akartam ráüvölteni, de így is megemelkedett kicsit a hangom. Megijedtem, ahogy ott bohóckodott az előbb már pórul járt lány, azonban azzal is tisztában voltam, hogy túlzásnak bizonyult megütnöm azt a hanghordozást. Kiszaladt a számon, mielőtt gondolkodhattam volna.
- Nem szükséges megnézni... - ezek a szavak lágyabb esésűek voltak és sokkal halkabbak. Próbáltam korrigálni egy picit, nehogy a lány azt feltételezze, hogy haragszom rá. Mert erről szó sem volt. Nem haragudtam rá, nem tudtam volna haragudni rá. Egyszerűen csak nem szerettem volna többet a jeges vízben látni, szenvedni, fázni. De ezt ő mégis hogyan érthetné meg?
Visszasüllyedtem lábaimra, megpróbáltam ellazítani testem, és mint valami nyugtatás gyanánt újra a gyűrűvel kezdtem játszani.
- Nem volt vicces... - jegyeztem meg a lány szemébe nézve. Nem értettem, hogyan képes ilyenekkel viccelődni. Vagy csak én vettem túl komolyan a dolgot. Kicsit ellágyult a tekintetem, talán jobb is volt ez így. Talán ezerszer jobb volt, hogy mindig vidám maradt ilyen helyzetekben, ahelyett, hogy ő is bepánikolt volna. Nekem is mosolyognom kellett volna. De nem állt viccre a szám, így csak megpróbáltam átlépni ezen.
- köszönöm, bár nem valószínű, hogy szükségem lesz rá - nevettem el magam, őszintén mosolyogva. Olyan viccesnek hangzott, tudva, hogy igazából az életem legnagyobb feltétele a víz volt. Ha Lotti tudta volna, hogy egy sellőt akart kimenteni a vízből, biztosan ő is csatlakozott volna hozzám, biztos voltam abban, hogy az ilyesmi megmosolyogtatná a lányt. Hanem mivel mégsem mondhattam el valódi okát hirtelen jött jókedvemnek, inkább hamar témát váltottam, hogy újra róla legyen szó helyettem. Mindig is szívesebben hallgattam az ő meséit.
Meglepődtem a lesütött pillákon, és fel is keltették egyben kíváncsiságomat. Kicsit előre hajoltam, hogy közelebb kerüljek Lottihoz, és minden szavát tisztán értem majd, ha beszélni kezd.
Újból elnevettem magam, jókedvem úgy tűnt gyorsan visszatért, nem tudtam morcos maradni a lány közelében. Lehetetlennek bizonyult, hisz amikor csak ránéztem mosolyogni támadt kedvem, de mikor meg is szólalt...
- Szóval látni akartál? - vigyorom elterült egész arcomon, talán a fülem tövéig is kinyúlt volna, ha most egy rajzfilm főhőseit alakítottuk volna a valóságos alakok helyett. - Azt hiszem elég lett volna egy bagoly...bár nem szeretem őket, elég hasznosak tudnak néha lenni, elébed mentem volna akkor. - gondolkodtam el, majd rájőve, hogy mit is mondtam hirtelen elkezdtem azon is agyalni, hogy vajon a lány mit is képzelhetett jelen pillanatban rólam. Mármint a kilétemről, hogy ki voltam. Diáknak hitt? Azt hazudtam neki nem? Vagy az más volt? Már alig voltam képes észben tartani az összes hazugságot, ami elhagyta a számat. Nem tudtam már kinek mit mondtam, egyáltalán kinek mondtam valamit, és kinél hallgattam el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8153
Írta: 2016. január 9. 22:23 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Olyasmire sarkalltam most, aminek már ideje volt. Ártalmas ugyan, ha túl sokat töpreng valaki, ám az nem kevésbé káros, ha elfojtja magában. Hiszen attól még, mert úgy tesz, mintha nem létezne, attól az még van, létezik, emészt. Nem az elmét, hanem az idegeket, a zsigereket. Aztán az illető egyre rosszabbul lesz, álmatlanság gyötri, a teste legyengül és nem érti, miért. Az oka az elfojtás. Nem lehet ezt soká bírni. Valahogy mindig kiütközik. Akkor már inkább érdemes szépen, önként felszínre hozni, még ha nem is túl kellemes.
- Vagy lépnék... - tárom elé az első megoldást, ismét a csillagokat kémlelve. Tudja, mit értek ez alatt. Azt, hogy vagy szóval vagy tetteket, vagy a kettővel együtt, de nyilvánvalóvá tenném, milyen érzéseim vannak a másik iránt és hogy hogyan érintenek engem az ilyen hullámzó megnyilatkozások, amiről az imént mesélt.
- Vagy elfogadnám, ami bennem van és egyszerűen csak hagynám, hogy legyen. - állok elő a másik, általam járhatónak vélt úttal. Mit is jelent ez? Azt, hogy egyszerűen csak nyugtázzuk, amit érzünk és élvezzük azt. Nem görcsölünk rajta, a másik vajon hogyan viszonyul hozzánk és vajon hová tart a kapcsolatunk, vagy mit kéne tennünk. Úgy cselekszünk, ahogyan a legjobbnak látjuk és nem várunk el se magunktól, se a másiktól semmit. Örömünket leljük a fennálló kapcsolatban. Ez a laza hozzáállás pedig magában hordozza annak a lehetőségét is, hogy kialakuljon valami több. Mivel azonban nem öltünk bele nagy energiákat, nem fog aggasztani annyira, ha végül elhalványulna minden. Tudom, ez egyáltalán nem szokványos felvetés, ám annál hatékonyabb, biztonságosabb és kellemesebb. Annyi a gond vele, hogy erre sokan nem képesek. Mert szélsőségekben gondolkoznak és mert túlságosan számít nekik, a másik hogyan érez. Pedig nem szabadna. Nem azért kell valaki fontos legyen, mert odavan érted. Azért kell fontos legyen, mert te odavagy érte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 14. 22:25 | Link

Adam

Csendben kémleltem kékjeimmel az eget, miközben várakoztam. Tudtam, hogy előbb-utóbb Adam válaszolni fog, és mostanra az is világossá vált, hogy a "hatásszünet" amit ő nem annak szán, csak az egész lényének a tempójához igazodó velejárója a beszélgetésnek, megeshet, hogy most sem marad majd el. Így aztán türelmmel tekintgettem ide-oda, békésen nézegetve körbe.
A messzeségből valahonnan kiabálás hallatszódott, valószínűleg pár falulakó érezte nagyon jól magát – ebben így estefelé (vagy talán már éjjel volt?) nem volt semmi furcsa, viszont nagyon bántotta a fülemet. Már egészen hozzászoktam a csendhez és Adam megnyugtató hangjához, így erre kissé összerezzentem. Elégedetlenül ráncoltam össze a szemöldökeim, majd összefontam magam előtt a kezeim, miközben kissé megcsóváltam a fejem. Igazából ez az esti nyugalom volt az, amit tudtam értékelni. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy a szüleimnek milyen egyszerű a dolga velem... A bátyáimat gyakran kellett félteni a zajos és vad esti hepajok miatt, de velem nagyobb szerencséjük volt. Én sem a túl nagy társaságot, sem az őrjöngést nem igazán kedveltem, legalábbis egyelőre. Bár még megeshet, hogy a közeljövőben valamiféle bolond hormonális hatásra megkedvelem majd, ennek azonban egyelőre nem volt jele.
Adam első válaszára csak nevettem kissé, igazából nem is nevetés volt, hanem inkább afféle elégedetlen "fújtatás". Ezzel adtam értésére (eközben pedig a sajátomra is), hogy ez nem igazán opció. Ő azonban okos volt és előre készült, így alternatívával is szolgált, amit szintén figyelmesen végighallgattam. Ez szokatlanul hangzott, de egész jól hangzott. Vagy talán inkább úgy fogalmaznék, hogy jobban, mint bármilyen eddigi lehetőség. Elgondolkodva néztem rá, kicsit oldalra döntve a fejem, jelezve, hogy ez tetszik.
Pár másodperc után jöttem rá, hogy ugyan sokat segített nekem, de már így is sokkal többet beszéltünk erről, mint amennyit bárkivel is jószívvel beszélgettem az érzéseimről, úgyhogy úgy gondoltam, jobb lenne ennek véget vetni. Azon gondolkodtam, hogy rákérdezek még valamire, ami vele kapcsolatban érdekel, de aztán elgondolkodva rájöttem, hogy valószínűleg már így sem fogok sokat aludni. Holnap pedig tanítás, és már így sem volt sok esélyem, hogy a Rellon körletig eljussak anélkül, hogy ne kapcsoljon le egy prefektus, vagy rosszabb esetben tanár.
- Szerintem én most már visszamegyek a kastélyba, késő van. De nagyon örülök, hogy beszélgettünk. - mondtam, egy széles mosoly kíséretében. Szándékosan nem az "örülök, hogy megismertelek" kifejezést használtam, ugyanis nagyon távol állt tőlem azt gondolni, hogy Adamből túl sokat ismernék egyelőre. Azonban már ez a kevés is lenyűgözően érdekes és tanulságos volt, és valóban örültem, hogy megosztotta ma velem a stéget.
Lepattantam a korlátról, és ránéztem, várva a válaszát, vagy akár azt, hogy esetleg elinduljon velem, ha már nincs kedve tovább itt üldögélni. Hiszen innen csak egy irányba lehet kijutni, az pedig a stég vége felé van. Végül együtt hagytuk el a stéget és baktattunk haza, mindenki a maga helyére.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2016. január 17. 21:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2016. január 18. 21:56 | Link



 
- Jól van nyugi, csak vicceltem.
Emeltem fel vigyorogva a kezeimet, mutatván, hogy megadtam magamat. Nem mintha egyébként beleugrottam volna, de jól esett, hogy aggódott és ez megdobogtatta a szívemet. Pont ezért nem érintett mélyen az sem, hogy felemelte a hangját. Inkább felnevettem. Már el is felejtettem, hogy néhány perce hogy remegtem a hidegtől, felmelegített az aggodalma.
  - Soha nem tudhatod.
Vontam meg a vállamat és teljesen biztos voltam abban, hogy talán egyszer majd segítségre lesz szüksége és ha így lesz, akkor majd én segítek neki! Bizony, szuperhős leszek, vagy valami ilyesmi. Bár az esetek többségében én vagyok az, aki megmentésre szorul, de sárga lévén bármikor készen vagyok beáldozni a saját kényelmemet másokért. Úgy tudom, hogy ez a sárgák nagy többségénél egy alapvető tulajdonság és ez alól én sem vagyok kivétel. Főleg azokkal szemben, akiket szeretek és hát...Ricsi azt hiszem ebbe a kategóriába tartozik. Ezért van az, hogy olyan gyorsan ver a szívem, amikor vele vagyok és nem tudok még annyira sem nyugodt maradni, mint amennyire alaphelyzetben tudnék. De hát hékás, sajnos ilyen vagyok. Figyeltem az arcát a pálcám fényében és mikor kérdezett, vigyorogva beharaptam a hüvelyk ujjamat. Nem akartam megint lesütni a szememet, meg elpirulni, mert féltem, hogy ráun.
  - Igen.
Kár volna tagadni, szerintem nem buta, leesik neki, hogy neki mi a helyzet, vagy legalábbis a reakcióimból biztosan leszűrt már belőle valamit. Szóval utánam a vízözön, amúgy sem tudnám sokáig magamba tartani, különben úgy érzem, hogy szétdurranok.
  - Azt hiszem, ez így sokkal jobban jött ki. Reménykedtem benne, hogy majd itt leszel, de izé, nem akartalak zavarni, mert ki tudja.
Nem vagyok negatív ember, de ilyenkor az ember gyerekét kétségek gyötrik, főleg, hogyha az az ember különös helyet foglal el a szívében. Szóval a lényeg, hogy nem akartam zavarni, inkább bíztam abban, hogy majd "összefutunk".
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2016. január 21. 23:24 | Link


Még csak meg sem próbálta tagadni. Eddig somolyogtam, de a vallomás után, lágyabb mosolyra váltottam, mely ezerszer barátságosabbnak hathatott egy bágyadt, fölényeskedő gúnyvigyornál. Valami a mellkasomban ismét életre kelt, hevesebben kezdett dobogni, mintha több kört is futottam volna a tó körül. Pedig már régen abbahagytam az edzéseket. Nem volt miért folytatni őket. Kóborlás ide vagy oda, azért el kellett ismerni, hogy elég jól néztem ki, még így emberi alakban is, bármiféle rásegítés nélkül.
Figyeltem ahogy a lány a körmét rágcsálta, akaratlanul is tovább időzött szemem ajkain a kelleténél. Egyszer majd én is szívesen beleharapnék, újra.
- Általában itt szoktam lenni, ha nincsen dolgom. Szeretem ezt a helyet, mert olyan békés, csendes és innen tökéletesen látni a csillagokat. De most már egy újabb okom lesz azt hiszem, hogy itt legyek. - tekintetem egy pillanatra sem vettem le a lányról, néha a hajában táncoló holdfényt, máskor szemeiben szikrázó sötétséget figyeltem, vagy ajkainak gyöngyös ragyogását. Nem értettem, hogy mit is akartam igazán tőle. Olyan nevetségesnek hatott, hogy éppúgy elkezdjek randizgatni mint a muglik vagy kétlábú rokonaim szokták csinálni. Én egy kívülálló vagyok ebben a világban, egy szellem, de akkor miért nem tudom elengedni őt?
És természetesen az is ott motoszkált a fejemben, hogy mit is gondolhat rólam. Okos lánynak találtam, biztos voltam abban, hogy rég átlátott a hazugságaim vastag függönyén. Egyszer ezt mondtam, máskor azt, de ha tudta, hogy hazudom miért volt itt?
Nagy lépésre határoztam el magam, hatalmas levegőt vettem, majd lassan kifújtam.
- Mond csak Lotti... - kezdtem, tekintetem lekúszott kezemre, amely zavartan a fekete gyűrűvel játszott. Nem láttam még feketét világítani, de mintha most tényleg rikított volna az ékszerben a kő.  - Kérdezhetek valamit? - nem akartam látni a szemeit mikor feltettem a következő kérdést.
- Mégis mit gondolsz, ki vagyok én? - nem bírtam ki, felnéztem, szomorúan, mint egy múltból szökött kísértet. Úgy el akartam mondani neki az igazságot, azt akartam, hogy őszinte legyen a kapcsolatunk, de...de rettegtem, hogy ellököm magamtól a valóságos kilétemmel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2016. január 22. 18:54 | Link



Furcsa volt megint itt ülni, mégis annyira helyesnek tűnt. Nem tudom miért, ez az érzés még egészen új volt nekem, szóval fogalmam sem volt, hogy hová tegyem. Ettől függetlenül azonban próbáltam minden percét átélni és kiélvezni, mert tudtam, hogy a lányok ilyen boldogság után szokták telezokogni a párnájukat, szóval féltem egy kicsit, nem lehet minden történetnek szép a vége, igaz? Kicsit pesszimista voltam, de csak a bizonytalanság miatt. Általában színesebbnek látom a dolgokat, mint a többség, de ha színekkel kellene érzékeltetni a jelenlegi helyzetet, egyáltalán nem lennének élesek, inkább kopottak, csak Csengert látom olyannak amilyennek általában minden mást szoktam. Vagy ő lenne élesebb, mint minden más? Vagy elment az eszem? Lehet, hogy az utolsó, sőt, tuti, hogy az utolsó!
  - Elég magányos lehet.
Megvonom a vállamat és inkább a tó sötét tükrére meredek. Annyira szép! Még így, hidegben is! Minden olyan nyugodt, csönd van és békesség, csak a hold lusta fénye töri meg a feketeséget. Körülöttünk hegyek, erdő, veszély. Megint elfogott az érzés, hogy mennyire szeretek itt lenni! Hogy tálán hálásabbnak kellene legyek a természet felé, amiért minden nap megcsodálhatom. Hahh! Tinédzser létére milyen magasröptű gondolataim vannak. Hagyjuk a természetet. Mikor Ricsmond megszólal, lassan felé fordítom a fejemet.
  - Persze, kérdezz csak.
Eljátszhatnám a "de hát már kérdeztél hahaha" dolgot, de szakállas vicc lenne. Ráadásul úgy érzem, hogy ez komoly lesz. A tekintetem lesiklik a kezére, figyelem ahogy csavargatja az ujján gyűrű, majd mikor elhangzik a kérdés, egy ideig hallgatok, figyelem őt, aztán elpillantok a víz felé. Valahol mindig is a tudatom szélén lebegett ez a kérdés, de igyekeztem félretenni. Legszívesebben most is elhülyéskedném, de látom rajta, hogy ez neki fontos.
  - Na figyelj...
Négykézláb tornázom magamat, hogy közelebb ülhessek hozzá, áthágva kettőnk között a távolságot, mikor pedig ott vagyok a sarkamra ülök, hogy valamennyire felérjem, de még így is jóval fölém magasodik.
  - Te vagy az, aki fellógott miattam a klubhelyiségbe, sőt, valószínűleg a kastélyba is. Te vagy az, aki az előbb kihúzott a vízből. Te vagy az, aki hetekkel korábban kisétált a vízből, ideült mellém és ellopta az első csókomat.
A kezeimmel az arca felé nyúlok, igyekszem összeszedni a bátorságomat, már amennyire jelen helyzetben lehet.
  - Egyébként pedig, van két szemed, orrod, a füleid is megvannak. És biztos lehetsz benne, és az élet úgy hozta, hogy én is, hogy minden más is a helyén van.
Leengedem a kezemet, fészkelődök egy kicsit, még mindig kellemetlen a helyzet, mert arra, amire kíváncsi, nem válaszoltam.
  - Nem tudom, hogy mi vagy valójában, de azt tudom, hogy most épp ember. És azt is tudom, hogy nem számít. Mármint biztos, hogy kiakadnék egy kicsit ha megtudnám, de nem számítana, mert nem érdekel.
Eddig sem érdekelt, mármint, kíváncsi voltam rá, hogy milyen titkok ölelik körül, de egyáltalán nem azért, mert ha valami változik, akkor nem akarom látni, vagy kiszeretek belőle. Szó sem volt ilyesmiről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2016. február 27. 22:22 | Link


Nem bírtam tovább várni. Előbb vagy utóbb úgyis nekiszegeztem volna a kérdést. Azt, amely már olyan régóta lebegett kettőnk között, kimondatlanul. Ami mart és csaholt, üvöltött, ha elfelejtettem, mert hiába szorult a háttérbe, ő játszotta a főszerepet. A lánynak kellett, hogy legyen rólam egy elképzelése. Egy csavargó, egy diák, egy varázsló, egy idetévedt mugli, akármi. Kellett, hogy valaminek besoroljon, és én tudni akartam, mi voltam a szemében.
Még csak a szemébe sem tudtam nézni. Helyette a gyűrűvel játszva tettem fel a kérdést, és aztán csendben figyeltem. Mintha egy egész évszázadra ránk telepedett volna a csend, és súlyos dunyhaként nyomta volna vállam. Képtelen voltam nem ránézni egy idő után, ellenőrizni, hogy még ott van-e, bár elzártam testemmel minden kiutat Lotti elől.
Talán mikor már majdnem leült a négykézlábas közlekedés után eszméltem rá, hogy hirtelen milyen közel voltunk egymáshoz.
Némán, ajkaimat összezárva hallgattam. Amiket rólam mondott, azok olyan dolgok voltak, melyeket mind semmiségnek tartottam. Odaülni valaki mellé, belopakodni valahová, de mikor a csókhoz ért, kicsit elkomorodtam. Elloptam az elsőt. Talán egy gerincesebb, a világba beleillőbb fiúnak kellett volna ezt megtennie helyettem. Valakinek, aki mellette marad, mert ahogy az életet ismertem könnyedén megeshetett, hogy engem hamar elsodor innen a szél, vagy maga a hurrikán.
Megdermedtem. Lotti megérintette az arcomat. Máskor élveztem volna ezt, egy másik lánytól, aki még csak negyedannyit se érdekelne mint ő. Akkor tetszett volna, mert tudtam volna a végét, de abban a pillanatban ahogy a lány ujjai a bőrömhöz értek, hirtelen valami hatalmas dobbantotta meg a szívemet. Valami, amit azonnal átváltott a rettegés. Nem akartam remegni, de lehet nem tudtam eltüntetni.
- Mennem kell - egyszerre álltam fel, és ugrottam hátra, hogy megnöveljem a távolságot közöttünk. Lotti tette! Ő volt az, aki miatt ez az izé bennem hangosan dübörögni kezdett. Azonnal el kellett tűnnöm innen, mielőtt kitörne belőlem olyan szóáradat, amelyre még nem voltam készen.
- Sajnálom, majd... - nem ígérhettem meg, hogy találkozunk. Idő kellett. Sok idő.
- Szia - El kellett menekülnöm. Túl sok szalag akart valamihez láncolni. Nem, ez velem nem történhetett meg. Azok a borzalmas muglik rám ragasztottak valami fertőzést. Valami nyavalyát, melytől máshogy éreztem magam, mint ahogy általában szoktam.
Még csak hátra se néztem, mert ha megtettem volna, lábaim megállnának, és maradásra késztetnék testem. Szívem őrjöngött, sikított és húzott volna vissza a stégre, ellentétben az agyam űzött a helyszínről. És mint mindig, most is rá hallgattam, mikor beléptem a fák takarásába, faképnél hagyva a szerencsétlen leányzót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2016. április 19. 22:46 | Link



Már régóta tervezgetem, hogy befessük a hajamat valami… nem szokványosra. végre eljött a pillanat, Fancsival megbeszéltem a dolgot, természetesen ő lesz a művész. Már csak a haja miatt is, láttátok már? Egyszerűen gyönyörű, fényes, színes és extravagáns. Egyszerűen imádom néha fogdosni a haját – remélem nem bánja nagyon – meg persze őt is imádom. Már egy csomószor meglepett palacsintával, ha fiú lenne, biztosan buta szerelmes lennék belé. Még szerencse, hogy lány és ráadásul van neki egy fiúja is, Matracka. Azt hiszem ez nem a rendes neve, de nem nagyon szoktam kérdezősködni fiú témában. Nagyon korán kezdi Fancsi, de kit érdekel, ha ő boldog, akkor csak így tovább, nem? Engem meg állítólag Ákos szeretne felvilágosítani a dolgokról, holott tudhatnák, hogy nem vagyok teljesen tökkelütött. De mindegy is, most nem ez a lényeg, hanem, hogy hajfestünk! Juhúúúú!
- Képzeld, nemsokára jön majd a tesóm is ide. Mármint a lánytesóm, Sonja. Na, ő aztán nagyon cuki lány – mosolygok és ugrándozom Fancsi körül, kezemben lóbálva a széket. Ő hozza a kellékeket, nekem meg csak ülnöm kell majd valahol. A stéget gondoltuk ki, az szép környezet, meg szerencsére kevesen látogatják. Amúgy, hagy lássák csak milyen szuper hajam lesz majd!
- Tisztára bevesszük a helyet – kacarászok, majd végül megállok az egyik helyen, ahonnan szép kilátás nyílik a tóra. – Ez lesz az, most akkor hogyan kezdjünk neki? – figyelek a lányra, mégiscsak ő az idősebb. Talán egy kér piercing meg ilyesmi rám is elférne, nem? Csak félek, hogy Nina kivágna, vagy megnyúzna és még Fancsit is felkeresné, hogy hogyan képzeltem, hogy miatta ilyesmiket csinálok. Pedig nagyon menő lány ám a barátnőm. Ő a legmenőbb az egész suliban, meg Mina! Na, ő is aztán nem semmi lány! Ráadásul sokat járok a cukrászdába, hogy növeljem a bevételüket. Úgy tudom, hogy több palacsintát készítenek már, hogy nekem mindig legyen, hát nem cukiságok?! Közben figyelem, hogy miket mond Fancsi, hogy minden tökéletes legyen. Ahogy a barátságunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 10 ... 18 19 [20] 21 22 ... 30 ... 47 48 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa