31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 39 40 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 27. 23:31 | Link

Geri

Ma már semmi nem a régi… A családi ünnep soha nem volt az igazi az elmúlt években. Édesapa magas beosztása sem engedte meg, hogy legalább Karácsonyra hazajöhessen… Mindig akkor kellett külföldre mennie, vagy valami miatt tovább kellett kint maradnia. Ezért is maradtunk itt Zsombiccal, de persze ha hazamentünk volna, legalább láthattuk volna anyut. Így viszont csak tanév végén látjuk egymást, amit kicsit bánok, de annyira mégsem. Továbbra sem kell válaszolnom a kérdésekre, hogy miért is tettem azt, amit. A gyengélkedőn töltött idő tökéletes büntetés volt a számomra, és elég lecke is, hogy soha többé ne tegyek ilyet. Már a gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom, nem akarom még egyszer át is élni.
Közben annyira el voltam a gondolataimmal, és a gondjaimmal, hogy észre se vettem, hogy valaki mellettem van. Kissé megrémülten pillantottam oldalra, de Gergő láttán el is illant a rémület. Számat mosolyra húztam, és már öleltem is volna, de nem tudtam megmoccanni. Visszafogott a félelem, hogy talán rossz néven venné a közeledést, ezért csak teljesen felé fordultam, hátamat a stég korlátjának támasztottam, és figyeltem. Kérdései után lejjebb húztam a kabátom cipzárját, kivettem a belső zsebéből egy egyszerű füzetet, meg egy tollat, majd felcsaptam a füzetet. A cipzárt közben már visszahúztam, a tollon lévő kis gombot megnyomtam, és írni kezdtem a füzet második oldalára. Így legalább megmarad az összes mondanivalóm, és többször el tudja majd olvasni Gergő is.
– Jól vagyok köszönöm, bár egy kicsit bűntudatom van, amiért nem mentem haza anyuhoz. Bonyolult nálunk az élet, mert apa megint bevetésen van, így aztán nem is lenne igazi családi ünnep… Mindig bennem van a félelem, hogy többet nem látom… –elhúzott szájjal nyújtom felé a füzetet, hogy elolvashassa a kaparásomat. Annyira csúnyán azért nem írok, de nincsenek gyöngybetűim se. Ha elolvasta, visszahúzom a füzetet. A másik kérdés megválaszolása előtt sóhajtottam egyet, majd lehunytam a szemeimet is. Nem szívesen emlékszem vissza, de ha megkérdezte, miért ne válaszolhatnék!?
– Későn vettük észre, az orvosok már nem tudtak segíteni… A gyulladás elmúlt, de a szövődmények elvették a hallásom… Három éves voltam, mikor történt… Ahm, te hogy vagy? –halvány mosollyal nyújtottam Gergőnek a füzetet, és a tollat is. Ha leírja, amit mondani szeretne, akkor nem érzi majd úgy, hogy magában beszélget, vagy egy olyasvalakinek beszél, aki egy szavát se érti. Pedig ez nem így van, csak nem beszélek… és ez nem ugyanaz. Talán el kellene neki árulnom a titkomat, és akkor kimaradhatna ez az egész, de ha sejtésem nem csal, akkor ő se valami szószátyár, és ha írunk, annak kisebb az esélye, hogy valaki "meghallja", nem igaz!?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 28. 14:52 | Link

Ádám
I'm not strong enough to stay away
I can't run from you
I just can run back to you


Már talán egy kicsit várja is, hogy Ádám válaszoljon neki. Csak megszokás miatt várja, még nem szokott hozzá, hogy magában beszélgessen. De nincs nagyon más választása. Ő sem egy nagy beszédes, de Ádám... na, ő egészen más világ. Gergő abban a hitben van, hogy néma, bár a hallókészülék erről nem mesélt neki. De a fiú csak leül, elővesz egy füzetet és egy tollat. Gergő kicsit meglepi, de elolvassa az első választ, a kérdésére, miszerint hogy érzi magát. Elolvassa, látja a fiú elhúzott száját, majd kissé oldalra biccentett fejjel emeli rá fekete tekintetét.
- Mit dolgozik apukád? Auror? - Kérdezi végül, lassan csak hozzászokik az egyszerű kérdésekhez, bólintásokhoz, fejrázásokhoz. Hozzá lehet.
Aztán eszébe jut, amit látott legutóbb, így el is mondja, hogy sajnálja. Na jó, nem valami aranyosan fejezi ki az együttérzését, még csak nem is határozottan. Eléggé nyersen és bénán, mondhatnánk úgy is, hogy Gergősen.
Aztán Ádám írja a következő válaszát, de Gergő kicsit meglepődik, amikor a fiú felé nyújtja a füzetet és a tollat. Ő hümmög kicsit és óvatosan leül, bár úgy érzi magát a stégen, mint egy elefánt a porcelánboltban. Csak sikerül leülnie törökülésbe, elfogadja a füzetet és elolvassa a választ. Még egyszer megnézi magának Ádám mosolyát, mert az is kell a teljes hatást lássa.
- A faluban lakik egy gyógyító, azt mondják, kissé őrült és a legtöbben elkerülik a házát. De tehetnél nála egy próbát, hátha tud segíteni neked. - az írása nem a legszebb, kicsit talán kaparás is, de nem baj, ki lehet olvasni. Szokásos fapofával nyújtja vissza, de aztán eszébe jut, hogy valamire még nem válaszolt, szóval inkább megteszi szóban.
- Furán vagyok. - Ennél jobban nem tudja megfogalmazni, mit érez. Lepillant az ölébe, miközben kezeit nézegeti, majd tekintete elkalandozik a jeges tóra, a tájra. A Mátra második otthona lett, egyre jobban kötődik hozzá. Gyönyörű, befogadó tájnak tartja, amivel könnyen tud azonosulni. Akkor meg minek hiányzik neki a régi? Miért telhetetlen ő? Ezek remek kérdések és ő maga sem tudja a választ. Kissé bánatos szemmel pillant ismét Ádámra, nézi, ahogy remélhetőleg írja a válaszát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 28. 16:25 | Link

Geri

Az írásban való kommunikálás bevált. Gergő ugyan meglepetten nézett, de mégis elolvasta az irományt. Van ennek előnye, csak ne teljen be a füzet, és akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Újabb kérdésére, először csak megrázom a fejemet, majd akkor leírom a bővebb választ, ha ismételten a kezemben lesz a füzet. Addig is tudod fürkészni a tájat, no meg figyelhetem, ahogyan körmöl. Hamar visszakaptam a kommunikációs csatornánkat, és egy késői választ is. Meglepetten néztem rá, hiszen egyáltalán nem látszik rajta, hogy furán lenne. Lehet, hogy belül érzi magát furán, és jól titkolja. Rajtam mindig látszik a hangulatom, no de ha már nálam van a füzet, akkor ideje válaszolgatni is a kérdésekre, meg megjegyzéseket fűzni a szavaihoz.
– Apa nem tud varázsolni, és anya sem. Dandártábornok az apukám, és valami ázsiai országban van megint… A legtöbbször mindig az ünnepekkor hívják el, és ez olyan rossz… a Te apukád mit dolgozik? –firkantottam oda egy újabb kérdést, ám nem mutattam meg Gergőnek. Van még két részlet, amire reagálnom kell, utána majd az orra alá dugom a füzetet. A kézírását kissé nehezen olvasom ki, de az enyém mellett szinte olyan, mintha ugyanaz a személy írta volna. Tök furi az egész.
– Jól hangzik, de őszintén: már megszoktam ezt az egészet, és megtanultam együtt élni vele. Ettől függetlenül lehet, hogy meglátogatom, de… de, csak ha velem jössz. Elvégre, te tudhatod, hogy hol lakik, ha már a kilétéről is tudsz. –egy mosolygós arcocskát is rajzoltam az utolsó szó mellé, és ha majd átadom neki, kérlelően nézek majd rá.
– Hogy lehet valaki furán? Szeretnél róla beszélni? Vagyis ezt abszurd, mert megint csak bólogatásokat kapnál rá… le is írhatod, ha úgy kényelmesebb lesz neked. –nem szeretném azt éreztetni vele, hogy egyáltalán nem figyelek rá, ha elkezd itt nekem beszélni, ezért is írtam oda gyorsan, hogy nyugodtan foglalja írásba a mondandóját, és így nyújtottam felé a füzetet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 28. 21:50 | Link

Ádám
I'm not strong enough to stay away
I can't run from you
I just can run back to you


Megvárja, amíg megírja a válaszait, addig türelmesen nézelődik. Kicsit unalmas, de ő nem bánja, mindig is jól elvolt egyedül. Már éppen válaszolna szóban, mire végigolvassa és Ádám szerint nyugodtan válaszolhat írásban. Bólint egyet, úgy értelmesebbnek tűnik a társalgás, kevésbé egyoldalúnak. És aprócska titok, de írásban könnyebben ki tudja fejezni a gondolatait, mint szóban. Nem a szavak embere, nagyon nem.
- Földműves, szőlőültetvényeink és állataink is vannak, Szekszárd környékén. Az én családom is mugli. - Teszi hozzá, ahogy írja a válaszát, kicsit elkalandoznak a gondolatai. Újra Várdombon jár kicsit, sóhajt, ábrándozik. Hogy mennyire imádott ő az állatokra vigyázni, mennyire szeretett szüretelni, segíteni otthon. Szerette. Annak ellenére, hogy nem volt élete, nem is vágyott ennél többre. Egyedül, a természet közelségét élvezve, reggeltől estig a szabad levegőn... akkor igazán élőnek érezte magát. Ezzel szemben itt és most...
- Mondanám, hogy kérdezz körbe, de nem volna túl jó ötlet. Inkább elkísérlek. - Írja végül, miközben egy adagban jókedvűen kifúj egy kis adag levegőt, ami nála felér egy konkrét nevetéssel. Ádám nehezen kérdezne körbe, de majd ő megteszi. Bár kis fenntartásokkal áll alapból a dologhoz. Nem hallott jót a vízmágus nőről, csak annyit, hogy otthon gyógyít és a reménytelennek tűnő eseteket küldik hozzá. Mégis rémtörténetek keringenek róla, miszerint embereket támad le az utcán, kínoz és a pletykagépezet további termékeit már meg sem hallotta. Biztos jó ötlet lenne Ádámot odavinni hozzá?
- Nem is tudom, mit írhatnék. Talán még sosem voltam ennyire bizonytalan abban, hogy az életem jó irányba halad-e. - Foglalja össze végül az érzéseit, röviden és érthetően. Mert ami vele van, azt maga sem érti igazán, nehezen tudná megfogalmazni. Magának sem. Csak érzi, ő az érzelmek embere, túlérzékeny. Hiába nem látszik rajta, tényleg az. Néz rá, nézi Ádám arckifejezését, gondolkodik.
 - Ádám, nem kellett volna hazamennem, nem volt jó ötlet. Nem vagyok tőle boldog. - Vallja be végül, ír még három pontot a végére, majd rápillant, visszanyújtja a füzetet. Na, Ádámnak lesz most írnivalója.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 29. 20:24 | Link

Geri

Igaz, hogy lassabban haladunk a kommunikálással, mert nem rögtön tudunk reagálni a másik szavaira, de sokkal jobban tetszik az írásban való beszélgetés. Így nincs az, hogy félbeszakítjuk a másikat, mert addig úgy sem tudunk mit mondani/írni, ameddig nincs az embernél a füzet. Jelenleg Gergő birtokolja, szóval nekem most az a feladat jutott, hogy fürkésszem az arcát. Kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de láttam, hogy jobb lett a kedve, miután leírt valamit. Na, erre kíváncsi leszek, hátha én is jót derülök rajta. Hamarosan vissza is kaptam a füzetet, így azonnal olvasni is kezdtem a mondatokat. Hát nem erre számítottam, jobban mondva vehetném gonoszkodásnak is azt a mondatot, de aztán csak mosolyogva kezdtem neki az írásnak.
– Érdekesen hangzik. Győrben, a város központjában elég nehéz lenne ilyet művelni. Bár az emberek elég nagy állatok, és ha a lakóházakat vesszük, akkor betondzsungel veszi körbe őket. –nehezen tartottam vissza a nevetést, de ameddig Gergő nem olvassa el, addig nem szabad, hogy kitörjön belőlem. A hátrányt is megtaláltam az írásban való kommunikálásnak, de annyira abszurd lenne megszólalnom… Gergő se szószátyár, jó ez így.
– Ez nem vicces… tudod milyen nehéz megértetnem magam az emberekkel, akik nem tudnak jelelni? Nem mindenki szereti, ha a karját használják írófelületnek. –mosolyogtam a végére, hiszen Gergő is nagyon jól tudja, hogy az első alkalommal, ha elrántja a kezét, nem igazán tudtam volna beszélni vele. Szerencsére nem tette, így adatott meg az, hogy együtt edzettünk, most meg együtt ücsörgünk, itt a stégen.
– Válaszúthoz érkeztél az életedben és nem tudsz dönteni… teljesen megértelek. Tapasztaltam, csak nekem gyorsabban kellett döntenem, és akkor, abban a pillanatban jónak hittem a döntést… Ma már teljesen bánom az egészet. –sóhajtva pillantottam fel a füzetből, és Gergő szemeit kerestem, de ha nem nézett rám, úgy nehezen ment.
– Nem vagyok pszichomókus, és nem is tudom, hogy milyen a családod. Ha tényleg nem vagy tőle boldog, legközelebb ne menj haza. Bár hosszútávon ez se megoldás, viszont ha társaságra vágysz, küldj egy baglyot, és találkozhatunk. Sokra ugyan nem mész velem, de legalább nem leszel egyedül. –javasoltam, és még egy mosolygós arcot is rajzoltam a végére, majd ismételten csak átnyújtottam Gergőnek a füzetet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 31. 00:24 | Link

Ádám


Amíg a másik írja a szöveget, ő addig csendben figyel, csak kicsit bámulja az ismerős idegen környezetet, amit annyira szeret mégis. Inkább Ádám arcát figyeli, látja, hogy majdnem nevet, arra csak megemeli egyik szemöldökét. Aztán azt is látja, hogy elmosolyodik, viszont a végén már sóhajt egyet. Meg tudja állapítani, mikor érkezik a komolyabb részhez és igazából picikét bántja, hogy leírta és őszinte volt. Talán nem kellett volna, bár általában nem rajta múlik, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeit. Illetve nem igazán képes rá, de mert nem volt senki, aki megtanította volna neki, vagy esetleg kikényszerítette volna belőle.
- Brr, képtelen lennék egy ilyen helyen lakni. - Írja, miközben tényleg kirázza a hideg, ha abba gondol, hogy őt egy nagyvárosba dugják. Néha még a kastély falai is szorosak neki, a szobája pedig direkt tetőablakkal rendelkezik, hogy az eget nézhesse. Számára egy sátor talán még jobb lenne, az a leginkább kulturált formája a természetben alvásnak. Bár neki igazából a kultúra sem számít annyira, csak ne fagyjon meg.
- Nehéz megtanulni jelelni? - Firkantja a kérdést, mert tényleg érdekli igazából. Jó, oké, nyelvtanulásban béna. Két szót nem tudna elnyökögni angolul. Pedig próbálkozott vele, révén világnyelv meg ilyesmi, de ő akkor sem... kiskorától kezdve nem erőltették nála azt, hogy a bámulatos kettesnél többet érjen el. Nincs hozzá érzéke. De vajon a jelnyelvhez sincs?
- Milyen döntés volt? Nem muszáj válaszolnod. - Írja a kérdést érdeklődve, mert nagyon komolynak tűnik és hátha Gergő is tud meríteni belőle valamit. Egy kis tapasztalat, talán nem lesz annyira tanácstalan, mint amilyennek most érzi magát. Talán megtalálja a helyét, hogy hova kell tartoznia.
 - Ez nem olyan egyszerű, nagyon sokkal tartozom a szüleimnek. Nem volt egyszerű, hogy elengedtek ide, és így sem vagyok otthon, hogy segítsek nekik. - Írja le, mert ő nem önző, minden csak nem önző. A szüleire gondol, a testvéreire, arra, hogy mi jó nekik. Még ha ő is szenvedett, még ha nehéz napja volt, akkor is ha egy kis örömet okozott a többieknek. Bár semmi ilyesmit nem látott, mintha az öccsének kicsit hiányzott volna. Végül a befagyott tóra emeli tekintetét, elgondolkozik.
- Nem próbáljuk ki, elbír-e a jég? - Teszi fel a következő kérdését, mert ő szívesen szórakozna rajta kicsit. Végtére is elég hidegek voltak, hátha nem törik be és nem fagynak meg. Próba szerencse.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 31. 13:30 | Link

Geri

A füzet ide-oda adogatása már monotonitássá vált. Csak a mimikákból tudunk következtetni, hogy a másik éppen hol is jár az írásban, de úgy is csak akkor tudjuk meg a füzet tartalmát, ha ismét a kezünkben van. Mikor kirázza a hideg, értetlenül pislogtam rá, de szemem sarkából figyeltem, és neki is érdekesnek tűnt valami, amikor én írtam. Percekkel később meg is tudtam, hogy miért is borzongott egyet, és teljesen meg is értem.
– Meglepne, ha tudnál. Én ugyanígy vagyok a vidékkel, de szerintem azt jobban meg lehet szokni, mint az autók zaját. Mondjuk, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem hallom őket, ha nem akarom. –ez az egyik előnye a hallókészüléknek. Ki tudom venni, és olyankor minden zaj elkerül. Anyuék meg tudják, hogyha akarnak valamit, közel kell jönniük hozzám, és jelelniük, szóval minden szuper, ha kiveszem a szerkentyűt.
– Ha rá vagy kényszerülve, akkor nem igazán. Öcsémet kicsit nehezen tanítottam meg rá, de egy vagy két hónap alatt, ha minden nap gyakorolsz, akkor meg lehet tanulni. Szívesen megtanítalak. –lelkesen formáltam a betűket. Ő lenne a második tanítványom, és az első, aki nem rokon. Az ilyeneken teljesen be tudok pörögni, és már látom magam előtt, hogyha belemegy, és sikerül megtanítanom, akkor jelelni is tudunk. Természetesen a füzetet is megtartanám, mert az is nagyszerű dolog, és az elején még kelleni fog, sőt! Abba is bele tudom írni, meg rajzolni, hogy mit hogyan kell. Majd megkérem Aileen professzornőt, hogy segítsen megbűvölni az emberkéket, hogy mutogassák, amit kell.
– Összefutottam egy mumussal, amit persze elsőnek nem tudtam… Az ikeröcsim alakját vette fel, és… és meghalt… én meg nem akartam nélküle élni… –nem fejeztem be a végét, talán magától is rájön arra, hogy mi lett a vége. Elmondani, de még leírni is nagyon rossz. Bőven elég volt átélni egyszer, és örülök, hogy végre a múlt az egész. Értékeltem azt, hogy nem volt muszáj válaszolnom, de ha beszélek róla, mégsem annyira szörnyű érzés, és az idő múlása gyógyított a sebemen. Könnyebb róla bármit is mondanom, illetve Gergő is olyan, akinek nyugodt szívvel mondtam el.
– Engem se engedtek el szívesen, de az Öcsém jobban ragaszkodott hozzám. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehetett ezelőtt az életed, de ha bármiben tudok segíteni, akkor tényleg szólj. –nem lehet könnyű elengedni az embert egy ismeretlen helyre, ráadásul úgy, hogy eddig nem is tudtak a létezéséről. Ebben hasonlítunk, persze kismértékben, ugyanis nálunk van varázsló, csak nem közvetlen felettem. Ezért se értettük, hogy miért is vagyunk mi varázslók, mikor apuék nem azok. A jeges kérdésre kicsit összébb húztam magam. Nem szívesen merészkedek rá, mert mi van akkor, ha nem bír el minket, és beszakad? Akkor megint a víz martalékává válok, ledermedek és befellegzett a pályafutásomnak. Viszont olyan sokáig rettegtem tőle, hogy ideje lenne legyőznöm a félelmem.
– Próbáljuk, de… én nem megyek nagyon be elsőnek, jó? –már az is nagy teljesítmény lesz tőlem, hogy egyáltalán ráteszem a lábamat. A füzetet Gergőnek nyújtottam, majd tekintetemet a jégre szegeztem, és ameddig a mellettem ülő olvas és ír, addig megbarátkozok a tudattal, hogy mindjárt a csúszós felületen leszek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 31. 19:29 | Link

Ádibádi


- Legalább van valami előnye a hallókészüléknek. Mondjuk én elhiszem, hogy mindkét életnek megvan a maga varázsa. Ódákat tudnék írni Várdombról. - Írja le a sorokat, kissé ellágyult arcvonásokkal, meleg tekintettel. Mosolyogni nem igazán tud, talán nem is állna jól neki, de semmi baj. Nála ez már felér ilyesmivel. Vannak már néha apró gesztusai, amikből ki lehet barkochbázni a hangulatát, ha az ember alaposan megfigyeli és nem a jeget kémleli.
- Szívesen megtanulnám. - Írja végül a választ, ha már Ádám felajánlotta, nem akarja visszautasítani. És amúgy is érdekelné, mindig szeret új dolgokat megtanulni, felfedezni. Ezért jött ide a Bagolykőbe is, hogy egy teljesen új világot ismerjen meg és ezért tölt ennyi időt a könyvtárban, érdekesebbnél érdekesebb könyveket bújva. Eddig nem volt lehetősége gyarapítani a tudását... most viszont él vele. De jó ez így?
Aztán amikor elolvassa az írást a rossz döntésről, kell egy kis gondolkodási idő, mire rájött, miért volt annyira rossz döntés. Ádámra pillant, majd vissza a füzetbe és ismét ír bele.
- Azt hiszem, megértelek. - Írja le végül, mert elég elképzelnie az egyik szerette halálát, hogy máris megértse. Ő sem akarna Anna vagy Gábor nélkül élni, legalábbis elgondolkozna azon, mennyi értelme van így. - De azért örülök, hogy megbántad. - Teszi hozzá, kicsit lejjebb írva, de így lesz teljes a válasza. Elgondolkodik kicsit, majd nézi a következő írást, alá pedig máris írja a válaszát.
- Neked biztos furcsa az, ahogy mi éltünk... de ha szükségem lesz rá, elfogadom a segítséget. - Biztosítja erről a fiút, de nem tud semmi más konkrétummal szolgálni. Nem érzi, hogy szüksége lenne rá, hogy segíteni tudnak neki... magában kell lerendeznie a dolgokat első körben, majd utána foglalkozhat másokkal, segítséggel és minden egyébbel. Mert ha így marad, nem tud majd koncentrálni rendesen.
Ahogy elolvassa az utolsó sort, Ádámra kapja a tekintetét.
- Majd én bemegyek elsőnek és kipróbálom biztonságos-e. - Mondja hangosan, hogy felfigyeljen rá, majd odanyújtja neki a füzetet, hogy olvassa el és válaszoljon. Ő pedig a széléhez csúszik, óvatosan lecsúszik. Csak az egyik lábát rakja rá, aztán a másikat. Jó, eddig nem fulladt meg. Elengedi a stéget, a pozitív élmény hullámát meglovagolva majd egy kicsit rugózik rajta. Nem recseg, nem ropog, elég stabilnak tűnik, így megnézi a válaszokat a füzetben, majd kezét nyújtja Ádám felé.
- Félsz? - Kérdi tőle halkan, nyugodtan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. január 1. 00:00 | Link

Geri

– Ez az egyik legnagyobb. Zengj nyugodtan, ha van időd. Beleírhatod a füzetbe, és majd elolvasom, ha készen vagy vele. –érdeklődő arcot is rajzolok mellé, mert engem tényleg érdekel, hogy milyen helyen is él. Eljutni nem valószínű, hogy eljutok oda, ezért is szerezne vele örömöt, ha leírna bizonyos ódákat, ahogyan fogalmazta.
– Nagyon örülök neki. Majd egyeztetünk, hogy mikor kezdjük el. –örömömben ugrálhatnékom támadt, de ezt a stégen nem igazán kellene, mert a végén leszakítom. Képtelen lennék szavakba formálni, hogy most milyen öröm van bennem. Gergő válasza a tanulásra megalapozhatja azt, hogy többet találkozzunk, és végre ne legyek egyedül. Idejét se tudom már, hogy mikor voltam valakivel baráti viszonyban, de megtörni látszik a jég. Újabb mondatára nem írtam semmit… csak lehunytam a szemeimet, hátradöntöttem a fejemet, és vettem egy mély levegőt, amit lassan fújtam ki. Lezártnak tekintem a múltat, változtatni már nem tudok rajta, és mást amúgy se tudok tenni. Gergő megértett, ebből csak arra tudok következtetni, hogy rájött a történet végére. Folytattam az olvasást, ismételten csak bólintottam egyet. Tényleg furcsa lenne elképzelni, és megérteni, hogy ők hogyan éltek. Városi gyerekként soha nem tudom teljesen átélni, hogy milyen lehet faluban élni. Itt Bogolyfalván azért más, mint egy rendes mugli faluban. Közben Gergő már a jégen volt, én pedig aggódva pislogtam rá. Persze, hogy féltettem, és az idő alatt, amíg nála volt a füzet, sem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy nekem rajta kellene lennem. Gergő viszont magabiztosnak tűnt, csak bólintottam, hogy menjen előre. Keze nyújtására vonakodóan néztem. Kettős érzés tátongott bennem, egyik felem menne, a másik maradna. Gergő szemeibe néztem, és a félelem ugyan bennem kergetőzött, a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a fiú karjában kapaszkodok, és két lábon állok a jégen. Moccanni persze nem merek, talán erősebben is szorítottam Gergőt, mint ahogyan hittem, de nem tehetek arról, hogy rettegek. Nem is attól, hogy a jégen vagyok, hanem attól, hogy beszakad és megint a vízzel leszek egyenlő. Egy idő után lassan engedtem el Gergőt, aprót léptem előre, de meg is csúsztam a jégen, így a hátsómra ültem. Felszisszentem, mert nem volt kellemes érzés, de kitört belőlem a nevetés, viszont felkelni… na arra már nem volt erőm. Ezért csak vigyorogva néztem fel a fiúra, és vártam, hogy ő mit fog most lépni: leül, felsegít vagy csúszkál egy kicsit!?
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2015. január 15. 00:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. január 9. 21:49 | Link

Ádibádi
You go, giving up your home
Go, leaving all you've known
You are not alone


Gyorsan elolvassa még a válaszokat, csak bólint rájuk egyet. Aztán kipróbálja a jeget, rugózik rajta kicsit, hátha reped. Közben fülel - hiszen ő meg teheti -, hátha hall valamit, de semmi. A jég egész jól hall és ha Gergő ficánkolását kibírja, nagy esélyjel Ádámmal sem lesz semmi baj, ha óvatosan mozognak. Így meri nyújtani felé a kezét, hogy fogja meg, kapaszkodjon bele. Nem hülye ő, látja a másikon, hogy fél, riadt... de nem igazán tudja, mit mondhatna, vagy tehetne, hogy ez elmúljon. Figyeli Ádám arcát, ahogy a felajánlott kezet nézi, attól fél, elkezd reszketni. De mielőtt még mondhatná neki, hogy lassú és óvatos legyen, a fiú már a jégen is áll, Gergő kezébe kapaszkodva, ő pedig csaj reméli, hogy nem úsznak meg a jeges vízben.
Jobban belegondolva, veszélyes, de még mennyire, amit csinálnak. De nem érdekli. Sosem félt a haláltól, sosem akarta menteni a bőrét minden áron, valahogy nincs meg benne ez az érzés. Talán kimaradt belőle, amikor összerakták. De egy biztos, sokkal inkább kockáztatja az életét, hogy a jégen jól, jobban érezze magát kicsit, mint hogy életét féltve ne tegyen meg valamit. És ő nem fél, talán ezért nem fél, talán ezért nem rohan menekülve egy vámpírtól. Talán ezért lenne képes hazamenni, vissza oda, ahol tudja, hogy sosem lehet boldog igazán. De nem csak a haláltól, a szenvedéstől sem fél, tudja, hogy ki fogja bírni, hogy erős. De talán mégsem akar annyira visszamenni, a honvágy talán alábbhagy. Talán, de csak találgatni tud, reménykedni, abban pedig nem túl jó.
Éppen csak elgondolkodik kicsit, amikor Ádám lép egyet, és már a jégen is van, ő pedig megdermed. Tudja a szabályt, semmi heves mozdulat. Inkább közelebb lép a stéghez, a biztos ponthoz. Abba kapaszkodik egyik kezével, a másikkal pedig a fiú felé nyúl. Ő, személy szerint nem találja olyan viccesnek, de legalább Ádám jól szórakozik, nem elrontója semmi mókának... illetve... igyekszik nem az lenni. Nem mindig sikerül neki.
- Gyere, segítek felkelni. - Magyarázza, miért kapaszkodik ő a stégbe, hogy ne csússzon ki ő sem, ha Ádám belekapaszkodik. Ha sikerült felállítani, akkor elengedi és egy-két mozdulattal leporolgatja róla a jeget, havat.
- Amúgy béna vagyok a jégen. - Na igen, most, hogy már itt vannak és mindezen átmentek, ezt is hősiesen bevallhatja, hogy igazából nem tud korizni és ritkán járt jégen régebben is. Szóval kicsit szerencsétlen, de ez nem olyan tükörjég igazából, szóval elég bátran csúsztatja talpát, csoszog rajta.
- De azért jobb lenne a stég közelében maradni, ha... - mégis beütne a krach. De inkább nem fejezi be a mondatot. Nincs szükség felesleges ijesztgetésre, pánikkeltésre. Nincs baj.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2015. január 12. 21:08 | Link

Lénike

Nos, Michelle-nek nem erénye a pontosság, ezt úgy nagyjából mindenki tudja róla. Ahonnan lehet, onnan elkésik, mert ugye miért is érkezne pontosan? Addig, míg a várakoztatás stílusos és nem angolos, addig különösebb probléma nincs is, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy a csúszós utak nem kedveznek a csontoknak és ízületeknek. A hideg meg a toroknak. Hát fusson ő egy tüdőgyusziért? Ugye, hogy nem!
- Valóban. Ennyire már ismerhetnél – rögtön le is rázza magáról az indító csipkelődést, bár tény, Lénárd egyre bátrabb, minél többet találkoznak. Nem tesz ám jót neki a rellonos közeg. Ezt persze Michelle nem teszi szóvá, úgy tekint az eridonos fiúra, mint ifjú padavanjára, hadd tanuljon a gyerek. Könnyedén lehuppan a stég széléra, ami bár hideg, jó alaposan maga alá gyűrt kabáttan nem is lehet érezni. Merthogy ez a kabát egy olyan kabát, ami a hideget kinn, a hőt benn tartja. Bezony. Felfázás? Ugyan, miről beszél? Na.
- Majd jól megverem és elmenekül – megvonja vállát, majd egy féloldalas mosolyt megereszt Léni felé. Örömmel konstatálja, hogy a fiú leül mellé, viszont azt is tisztán kiveszi, hogy fázik. Talán nem volt jó ötlet a stégen találkozni, decemberben, röpködő mínuszokban… De ez csak egy tipp, lehet, hogy ez a 2014-es év utolsó és egyben legzseniálisabb ötlete. Már igazán mindegy.
- Ez tény. Eléggé magam alatt vagyok. Nem mondhatnám, hogy sokan maradtak itt, akikért érdemes még itt cövekelnem – halkan mormogja a választ, de biztos benne, hogy Lénárd így is hallja. Nehéz kiönteni az ember szívét, ha annyira fél a kihasználástól, hogy magának sem vallja be a dolgokat. De ezúttal kékjeit az eridonosra emeli és bár tudja, érdemi választ nagyon nem tud adni ő sem, de meghallgatja valaki. Bármennyire is kínos beismernie, néha ez is több, mint a semmi. Sokkal több.
- Mihael elment világot látni, úgyhogy amiért idejöttem, az kisétált ilyen lazán és egyszerűen az életemből. Viszont mostantól a pasi ügyeimmel végre nem lesz tele a köztudat, ugyanis a két esélyes parkoló pályára került. Az egyik a sittre, a másik a saját esküvőjére. Pocsék helyzet – megforgatja szemeit, felsóhajt és hátradől, hogy megtámaszkodjon két kezén. Nos, nem éppen víg téma ez így az ünnepek előtt. Azonban, mielőtt még belefeledkezne saját drámai sorsába, amit nagyrészt már kihevert, inkább ismét Léni felé fordul. – Na de mesélj te is, mi van veled?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 15:51 | Link

Katherine D. Averay


Hosszú, és a tegnaphoz képest végtelenül unalmas munkanapot hagyott ma maga mögött. Hiába vitte be a szüleitől ajándékba kapott gramofont, és rendezte el íróasztala szélén, egyáltalán nem volt kedve bekapcsolni, sem táncra perdülni. Helyette papírokat tömbösített, munkatársakkal csevegett, és tökéletesen ugyanaz a figura volt, mint két nappal előtte. Komoly volt, bólogatott, intézkedett, tette a dolgát. Gondolatai viszont a hivatali falakon túl jártak, minek következtében nem egyszer elírta a behívók tárgyszövegét, és többször is rossz pecsétet használt, hogy aztán rossz címzettnek küldjön szolgálati baglyot. A munkáját mindig szeretettel és jól végezte, minden kéziratáról lerítt maximalizmusa és figyelmessége. Ma azonban pocsék munkaerőnek bizonyult, amit reményei szerint egyedül kollégája, Váradi Sándor vett csak észre. Estére még az egyébként vállalt túlórát is visszamondta, és zűrös gondolataival gyorsan hagyta el a hivatal régi épületét.
Szövetkabátját szorosan összehúzza öltönyén, és sietős léptekkel igyekszik a kastély legszabadabb helye felé. Most nem mehet haza, mert a négy fal csak még inkább beszorítaná, ahonnan végül úgy is csak menekülni kényszerülne. Cikázó elmével töri a havat, nem foglalkozik szembejövőkkel, sem szabályszegő diákokkal. Nincs kapacitása rájuk, egyáltalán nem is érdekli, hogy ki miben sántikál. Saját dolgával sem jut dűlőre, nemhogy még másokéval törődjön. Bár már régen lement a Nap, és az égen minden csillag ragyog, úgy érzi, mintha kora reggel volna. A stég fadeszkái megreccsennek léptei súlya alatt. Egyenesen a korhadt faszeletek vezette út legvégére sétál, ahol árnyas tükörképét látni véli maga mellett. Jobbjával nyakkendőjéért nyúl, hogy kissé kilazítsa, majd lehajtva fejét, a víz felszínén úszó gallyakat kezdi követni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 16:02 | Link

Kon



Egy fán ültem és a lábaimmal harangoztam.
A legutóbbi találkozásunk óta szinte folyamatosan követtem a férfit. Na, nem azért mert megszállott lennék, egyszerűen csak meg akartam érteni, miért teszi, amit tesz. Amikor aznap este befejeztem a levél olvasását azonnal utána mentem. Nem szóltam, nem közelítettem, csak figyeltem. Kezdtem tartani tőle, hogy túlzottan rákattanok a dologra. Hogy miért féltem? Ha valakit folyamatosan követek, ha rajta jár az agyam, előbb-utóbb igazán vámpírhoz méltóan viselkedhetek, márpedig erre semmiféle lehetőség sincsen.  Nem akartam bántani.
Ezért érkeztem ma, olyan öt óra körül a stéghez, hogy aztán egész este ne tegyek semmit, csak bámuljam a fákat és a vizet. Össze voltam zavarodva. Nem szabadott volna ennyire rögeszmésnek lennem, tudtam, persze.
Hirtelen mozgásra figyeltem fel. Nyilván az lehetett az oka a figyelmetlenségemnek, hogy egyszerűen csak kikapcsoltam az agyamat. A szívverése élesen hasított a fülembe, de ennek ellenére igyekeztem óvatosan mozogni. Nem voltam benne biztos, hogy találkozni szeretnék vele. Követtem a tekintetemmel, ahogyan a stégen végigsétált, majd lemerészkedtem. Felesleges lett volna bujkálni. Én sohasem menekültem.
Halkan, vámpírkönnyedséggel lépdeltem mellé és megtámaszkodtam mellette a korláton, úgy hogy éppen az ellenkező irányba nézzek, mint ő.
-Bánt valami? –tudakoltam halkan, de nem fordultam felé. –Ismerem az embereket, szóval kérlek, ne is próbáld tagadni. Megvannak az eszközeim! –villantottam meg egy gyors, bájos mosolyt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 16:32 | Link

Katherine D. Averay


Ideje volna belátnia, hogy teljesen mindegy hol van, saját maga elől sehol sem talál menedéket; legyen szó négy kopár falról, és az egyszerű ágyáról, ahol álmatlanul feküdne, vagy a stégről, nyílt vízről, és csillagos égről, ami alatt egyedül áll. A függőség árkon-bokron át utat vág magának, korlátozzuk azt bármilyen erős akarattal is. Konstantin a gallyról a távolba emeli fáradt szemeit, onnan pedig az égre kúsznak világai. Csalódott, szomorú, és valódi vesztesnek érzi magát. Tudja jól, hogy rajta kívül mindenki kapva kapott volna az alkalmon, hogy csak egyetlenegyszer is megcsókolhassa azt a szelíd-veszélyes nőt, és ugyan ő nem élt a kínálkozó lehetőséggel, most mégsem nyertesként tekint magára. Helyes út, helyes gondolatok, ezekből egyszerre nem teheti mindkettőt magáévá. És ami azt illeti, már biztos abban, hogy rosszul döntött.
A lépteket bár nem hallja, az illata megelőzi Katherine-t. Oldalra pillant, és a bájos mosolyra ő is félrehúzza ajkait.
- Te jársz a fejemben - feleli egyszerű őszinteséggel. Ereje sincs arra, hogy palástolni igyekezzen komorságát, de értelme sem sok volna hazugságnak. Végigpillant a nő öltözékén, vállaira omló haján, aztán felsóhajt, és tovább meglazítja még mindig szorító nyakkendőjét.
- Elfutottam, mert így tartottam helyénvalónak - magyarázza tegnap esti megfutamodását. Nem társaságának beszél, hanem a csillagos égnek, hiszen mert a világító planétának sokkal könnyebb elmondania a mellkasát nyomasztó érzéseit. - De, ha visszamehetnénk az időben, ... biztosan másként döntenék.
Szavait követőn elhallgat. Mindig is nehéz volt ilyesfajta dolgokról beszélnie, és most, majd harmincévesen sem lett könnyebb. Azt mondják gyakorlat teszi a mestert, de ő érzésekből nem szerzett rutint. Szívverése már azelőtt felgyorsul, hogy megszólalhatna, elég csak elmerengenie azon, amit mondani készül.
- Meg kell kérdeznem... képes vagy egyáltalán érezni? - kérdezi, hirtelen fordulva az árny felé. Mindenekelőtt, ezt pontosan tudnia kell. Megcsillanó tekintettel várja a választ, ami talán ijesztően fog rá hatni, de amíg nem tudja az igazat, addig csak sötétben tapogatózhat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 16:46 | Link

Kon


Ha köthettem volna fogadást erre a fordulatra, akkor most egészen biztosan hatalmas pénzt kaszáltam volna. Nem csodálkoztam azon, hogy én jártam a fejében, ahogyan azon sem, hogy éreztem a hangjában; fogalma sincsen róla, mit is kellene most tennie. Nem hibáztathattam érte, elvégre én magam épp ugyanígy bolyongtam másfél évvel ezelőtt és bár ez megriasztott, akkor nem voltam elég bátor és feladtam. Feladtam, még mielőtt rájöhettem volna, hogy kivel is állok szemben valójában. Akkor tudtam, hogy neki szüksége van rám… aztán elment. A szó minden értelmében.
Elgondolkoztam rajta, hogy bocsánatot kérek a történtekért. Rosszul éreztem magamat amiatt, ami közöttünk történt, mert úgy láttam, neki ezzel csak gondot okoztam. Hallgattam. Én is sajnáltam, hogy elfutott, csakhogy itt álltunk most és a múltat sohasem lehetett meg nem történtté tenni.
-Nem hibáztatlak semmiért. –biztosítottam, a szemem sarkából rápillantva. –Azt hiszem, nem sokan lettek volna képesek arra, hogy ezt a lépést megtegyék.
Nem azért mondtam, amit mondtam, mert saját magamat akartam fényezni. Egyszerűen csak őszinte voltam. Láttam férfiakat, akik képesek bármilyen mélyre süllyedni azért, hogy egy nő kegyeibe férkőzzenek. Undorító és szánalmas. Legalábbis én magam mindig így éreztem. Engem sohasem a csinos pofi vett le a lábamról.
Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna, amikor nekem szegezte a kérdést. Át kellett gondolnom, hogy mit is válaszoljak, minden szót jól megfontoltam, mielőtt kiejtettem volna őket a számon.
-Igen, képes vagyok. –bólintottam aprót. –Mindent éppen ugyanúgy érzek, ahogyan emberként, csak éppen könnyebben túllépek az embereken. Muszáj, nincsen más választásom, elvégre mindenki meghal körülöttem, nekem pedig túl kell élnem valahogy.
Megrohantak az emlékek és egy pillanatra le kellett csuknom a szememet, hogy összeszedhessem magamat. Nem akartam, hogy Kon összetörtnek és emberinek lásson. Pedig most az voltam. A lehető legemberibb és legesendőbb.
-Persze, szoktam tettetni érzelmeket, de csak akkor, ha konkrét célom van vele. Mint mikor előled menekültem. -pillogtam rá egy féloldalas görbülettel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 17:45 | Link

Katherine D. Averay


Éppen erről van szó. Tudja, hogy mindenki lecsapott volna Katherine ajkaira, és pirkadatig nem engedték volna a szenvedély szorításból. Pontosan emiatt viselkedik furcsábban a megszokottnál, mozdulatai szétszórtnak, esetlennek hatnak, hiszen kétségek között vergődik. Ő is ugyanúgy vágyik, mint minden más, normális férfitársa, azzal az apró különbséggel, hogy racionális gondolkodása fejlettebb az átlagénál. A büszkesége pedig már attól dühöng, hogy csak eljátszik néhány forróbb képzettel.
Válaszolni szeretne a nő megértő, és őt igazoló szavaira, de akárhányszor is szóra nyitja száját, csak a hideg levegőt képes belélegezni rajta. Maga elé bámul, úgy érzi, hogy azzal, amit tegnap elszalasztott, egészen távolra sodorta magától Katherine-t. A köztük működő kémiát, legalábbis, amit ő érezni vélt, és azt a finom, sodró bizsergést ezekben a pillanatokban keresve sem találja. Oldalra pillant, a várakozás közben tudattalanul is visszafojtja magába az éltető oxigént. Végtelennek érzi azt a néhány percet, míg várja, hogy a vámpír megválaszolja mindent eldöntő kérdését. Az időzés alatt saját butaságára gondol; érzelmeket várni egy halottól, mégis mekkora ostobaság ez?
- Érzel? - az első döbbent pillanatot a kibuggyanó, ugyancsak meglepett kérdése követi. Nem hajlandó elhinni, ez értelemszerűen képtelenség. Hallgat, és figyelemmel követi a másik néhány hozzá fűzött mondatát. - Ez lehetetlen.
Egész testével fordul a nőhöz, kétkedő tekintete annak íriszeit kutatja. Az ő arcáról nem sok olvasható le, de szíve ütemtelen dübörgését még emberi fül is tisztán hallhatja.
- Akkor mondd meg őszintén, céllal jöttél be az irodámba? - kérdezi, hangja ösztönszerűen felveszi a neki megbocsátható hivatalos élt. Ha csalódnia kell, csalódjon mihamarabb. A szemben álló arcát fürkészi, saját vonásai megkeményednek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 18:04 | Link

Kon


Láttam az arcán miközben beszélek, hogy ugyanazok a gondolatok és érzelmek peregnek le benne, amik bennem is. Tudom, hogy nem sokan szaladtak még el előlem, sőt voltak, akik szinte már könyörögtek, csak hogy velem lehessenek. Talán ezért élveztem annyira Angliát. Ott nem vettek semmibe, nem úgy, mint azelőtt itt. Ez lehetett a lökés, hogy egy kicsit összeszedhessem magamat és nem mellesleg megbánjam azt, amit annak idején Notharttal műveltem.
A kérdés elég érzékenyen érint, ahogyan a feltételezés is, hogy nem lehetnek érzelmeim. Felsóhajtottam és hátráltam egy lépést, hogy megnövelhessem kettőnk között a távot. Most először adtam jelét, hogy valóban menekülni szeretnék. Csak egy röpke pillanatra éreztem így, aztán robbantam.
-Mert halott vagyok? –szisszentem fel. –Nem tehetek róla, hogy átváltoztattak, ahogyan arról sem, hogy így kell élnem évszázadokig. De mondok neked valamit! –megvillant a tekintetem és valódi megbántottság sugárzott belőle. –Igenis lehetnek érzelmeim. Azt nem tudta kiirtani belőlem az a rohadék!
Természetesen a csodálatos, nyomdafestéket nem tűrő szó alatt az én jóságos és minden tekintetben feledhetetlen átváltoztatómat, ezzel együtt mesteremet, Ezrát értettem. Bár gyűlöltem és a pokol legmélyebb bugyraiba kívántam, amiért még előle is menekülhettem Angliában, be kellett látnom, hogy talán ő volt az egyetlen, aki nem úgy nézett rám, mint egy halottra, hanem komolyan beszélt nekem a vámpírságról, mindennel, ami ezzel jár és segített, hogy talpra állhassak. Bár ne ragaszkodott volna ennyire hozzám!
-Igen, konkrét céllal! –csattantam hirtelen hitetlenkedve. –Szerettem volna, ha segítesz. Csak téged ismerlek és tudtam, hogy számíthatok rád. De nem azért tettem, amit tettem, hogy magam mellé állítsalak. Nem akartalak elcsábítani, csak hogy előnyösebb helyzetbe kerüljek. Ha ezt hiszed rólam, akkor egyáltalán nem tudod, ki vagyok!
Hátat fordítottam neki, összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és mélyeket sóhajtottam, nehogy valami ostobaságot műveljek. El sem akartam hinni, hogy Kon azt hitte, csak játszom vele és még mindig nem tudott komolyan venni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 18:41 | Link

Katherine D. Averay


Félreértés. Konstantin nem a halottat látja az előle távolodó Katherine-ben. Ha így volna, akkor egészen másként történt volna a tegnap reggel, vagy az azt követő zavarba ejtő késő este. Ha a lány alakjára pillant, akkor egy őt határtalanul vonzó nőt lát, akihez szívesen ér, és akiért saját, egyelőre dobogó szíve minden kérés nélkül ütemet vált.
- Kérlek - lebiggyeszti ajkait, és szemeit is lesüti, mintegy megadása jeléül. - Nem úgy értettem. A tény fizikai képtelenségére gondoltam, a lelked megszűnésére. Ne haragudj.
Hogy miért áll még mindig hadilábon a női nem képviselőivel, arról tényleg fogalma sincs. A könnyelmű testiség nem kenyere, de még a tiszavirág életű éjszakai kapcsolataival is könnyebben boldogul, mint mikor elhatározza, hogy megért egy női lelket. Talán, mert olyankor nem szeret beszélni. Abban a helyzetben nem fontosak a szavak, nemes egyszerűséggel nincs jelentőségük. Nappal viszont, bármit tehet, így is-úgy is beszélgetnie kell. És be kell vallani, hogy van olyan, akivel még a nappal is jólesik. A távolabb lépő után fordul, és tehetetlenül megrázza fejét. Félreértesz.
- Nem gondoltam, hogy az előnyösebb pozícióért csábítanál el - mondja kis mosollyal a neki hátat fordító nőhöz lépve. Karnyújtásnyira áll meg a csinos alak mögött, és jobb híján a barna tincsekhez beszél. Biztos benne, hogy Katherine-t megsértette, és ettől ő is elszomorodik. Utálja, ha ilyen helyzetbe kerül, mert aligha képes belőle idejében kikecmeregni. Nem ért a női lélekhez, sem sérülékeny szívükhöz.
- Én csak nem értelek - vallja be a nyilvánvalót, és közvetlen közel merészkedik a sértődött vámpírhoz. Kezei annak csípőjére csúsznak, álla bal nyakszirtjén pihen meg. Borostája szúrós lehet, ha a nő hideg bőrét éri, a kabát szegélyén felül. - Nem tudom, a szememnek, Angliának, vagy a szívemnek, a tegnapnak higgyek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 18:57 | Link

Kon


Rengetegszer kellett már meghallgatnom ehhez hasonló beszélgetéseket. Amikor valakinek feltűnik, hogy mis is vagyok, azonnal az érzelmeimről kezd faggatni. Tapintatlannak és durvának érzem, mert bár kívülről úgy tűnhet, halott vagyok, a valóságnak ehhez messze nincsen köze. Igen, hideg a bőröm, igen, nem ver a szívem és igen, vért iszom. Mégsem nevezném magamat két lábon járó hullának.
-Van lelkem. –szűrtemm a fogaim közül.
Ezt a beszélgetési stílust még Serentől lestem el. Gyakran előfordult, hogy nem sok kedve volt velem cseverészni –mily’ meglepő– és ennek hangot is adott. Általában ezt a stílust akkor kapta elő, amikor valamit nem úgy tettem, ahogyan ő azt elvárta volna. Mint az öngyilkos kiruccanásom Norvégiába…
Visszazuhantam a valóságba, amikor is Kon közli, hogy ő tulajdonképpen nem hitte, hogy egy előnyös megoldás érdekében adom elő a kis magánszámomat. Értetlenül bámultam magam elé és tökéletesen összezavarodott voltam. Nem tudtam hová tenni ennek a beszélgetésnek a jelentőségét, de próbáltam óvatosan kihámozni a lényeget.
-Akkor hogy kérdezhetted meg? –érdeklődtem cseppet sem kedvesen és továbbra sem voltam hajlandó felé fordulni.
A következő pillanatban megéreztem kezeit a csípőmön és mozdulatlanná dermedtem. Egyáltalán, álmomban sem jutott volna eszembe, hogy megérint. Éreztem lélegzetvételét az arcom mellett és belesimultam az ölelésébe.  Lehunytam a szemeimet, úgy válaszoltam.
-Talán egy kicsit mindkettőnek. –adtam meg magamat. –Vannak férfiak, akikre azért van szükségem, hogy mentsem a bőrömet és nem állíthatom, hogy soha senkivel nem fogom ezt megtenni többé. De veled nem ezt tettem. –mutattam rá. –Talán szörnyű, amit művelek, de vámpír vagyok! Szükségem van védelemre és vérre. Így megszerezhetem. –kezeim a kezére csúsztak és halkan folytattam. –Tőled nem akarok ilyesmit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 19:47 | Link

Katherine D. Averay


Kerülni akarja a tipikus emberi reakciókat, mert nem kíván egy lenni az emberi társadalomból. Pedig az, és ezt átlépni sem tudja. Régen nem érdekelte volna, hogy mit gondol Katherine, vagy más fajtabelije róla, adott válaszairól, vagy csak úgy, legyen szó bármiről. Akkoriban az volt fontos, hogy minél hamarabb, és ügyesebben nyomra jusson és elkapja a keresett személyt. Következő szavaival sem lesz előrébb, sőt, találóbb azzal a kifejezéssel élni, hogy szorgalmasan vágja maga alatt a fát. Először érzésekkel, majd fizikai képtelenséggel, végül a lélek kérdéseivel bántja meg a másikat. A probléma abban rejlik, hogy ötlete sincs, miként érje el Katherine bocsánatát.
- Hallanom kellett tőled, hogy nem csak egy eszköz, minisztériumi csatorna voltam - feleli gyorsan, hogy Katherine-nek még csak ideje se legyen túlgondolni a beszélgetés e szálát. - És ígérem, nem kérdőjelezem meg többször a benned élő emberi lényt.
Többet nem tehet, ennél nem létezik több szó, mellyel egyszerre kifejezhetné megbánását, és elfogadását is. Nincs több kétely - a nő emberi mivoltjával kapcsolatosan. A bizalom ettől függetlenül még mindig ingatag lábakon áll, és valószínűleg még sokáig bizonytalan is marad. Pont mint kettejük meghatározhatatlan kapcsolata.
- Ehhez kétség sem fér - bólint bele a nő nyakába, és kissé tompán hagyja elcsendesedni magukat. Most így jó. Amikor megérzi a hideg ujjak érintését sajátjain, úgy hiszi, Katherine megenyhült irányába, és jelenleg ennél többre tényleg nem vágyik. Aztán felemeli fejét, éppen annyira eltávolodik, hogy kezeivel gyengéden magával szembe fordítsa a szépséges szörnyeteget.
- A szemembe mondd, úgy talán elhiszem - mosolyodik el, gondolatával csupán annyira célozván, hogy ne a semmibe beszéljenek, inkább egymásnak, egymás szemébe. - Nem érdekel, hogy másokkal mit teszel. De...
Nem fejezi be mondandóját, mert nem tudja milyen reakcióra számítson. Félőn süti le tekintetét, majd emeli Katherine íriszeibe őket. Kezei a formás derékon pihennek, olykor-olykor finoman megszorítva a másikat.
- De engem tarts tiszteletben - fejezi be végül előbb félbehagyott mondatát. - Mint ahogyan én tiszteletben tartalak téged.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 21:22 | Link

Kon


Sok minden megfordult egyszerre a fejemben és abban a pillanatban nagyon örültem neki, hogy vámpír vagyok, mert tény, hogy a nők képesek egyszerre több dologra is koncentrálni, de mindez vámpír testbe bújtatva sokkal hasznosabbnak és tökéletesebbnek bizonyult.
Lehunyt szemmel hallgattam a reakcióját és egy halvány mosoly kúszott az arcomra és örültem, hogy nem láthatta. Nem mintha rejtegetni akartam volna előle bármit is, egyszerűen csak én sem tudtam, mennyire bízhatok meg benne. Láttam a nővel. És most rajtam volt a sor, hogy kérdezzek.
-Én nem verlek át. –jelentettem ki. –De ha már itt tartunk… Renée?
Meglepő módon csak meggondolatlanul előbújt belőlem a féltékeny kislány. Nem mintha okom és alapom lett volna arra, hogy féltékenykedjek, elvégre közöttünk nem volt semmi, nem igaz? Épp ő maga mondta, hogy én lelketlen vagyok. Nem érdekelt. Abban a pillanatban semmi sem érdekelt, csak a választ vártam. Feszülten, szinte mozdulatlanul.
Lassan fordultam felé és nagyon komolyan néztem a szemébe.
-Miért nekem kell bizonyítanom? –vontam fel a szemöldökömet, majd felsóhajtottam és íriszeimet az övéibe fúrtam. –Nem használlak ki, Konstantin! –adtam meg magamat egy pillanatnyi habozás után.
Akartam, hogy tudja. Tudnia kellett, ez így volt helyes. Kezeim a vállára csúsztak és belé kapaszkodtam, mintha legalábbis az életem múlt volna rajta. Csakhogy végig ott motoszkált a fejemben a nő, akivel volt szerencsém látni őt. Amennyit tudtam róla, akár az aktuális szeretője is lehetett. Tanár volt a kastélyban, így aztán akkor sem tudtam volna elkerülni a vele való találkozást, ha mindenképpen szándékomban áll.
Mielőtt elhagytam a kastélyt volt szerencsém látni, bár már nem emlékszem rá, hogy hol és mikor, minden esetre megnéztem magamnak. Biztos, ami biztos alapon. Nem, nem terveztem vérfürdőt rendezni, de azért csak illene felmérnem a lehetőségeimet, nem igaz? A véremben van… vagy lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 22:01 | Link

Katherine D. Averay


Ebben a boldog percben nem gondol magukon kívül senki másra. Élvezi a rájuk telepedő csendet, és az őket, akár egy óvó szülő, aki gyermeke érdekében megtenne bármit, most az ő védelmükre besötétedő eget. A kései órákban, a kastélytól félreeső stég szélén, egymás karjába bújva csak kevesek láthatják meg őket. Konstantinnak pedig éppen most, az új munkahely kötelezettségein belül, bírói képzése kezdetén nem jönne jól a - valós alapú - pletyka, miszerint vérszívóval tölti idejét, ráadásul javarészt igencsak félreérthető közelséget ápolnak. Nem lett volna szabad megszólalnia a nőnek. Konstantin ujjai megfeszülnek, amit ha még nem is érezne meg Katherine hideg keze, akkor is hallaná a férfi megilletődő szívét. Elnyíló száját először összezárja, majd csak azután felel, hogy a vámpírt lassacskán maga felé tudja fordítani. Ha eddig nem számított a szemkontaktus, most minden bizonnyal nagy jelentőséggel fog bírni.
- Franciaországban egy iskolába jártunk - kezdi meg mondandóját, végig a nő szemeibe kapaszkodva. - Én végzős voltam, mikor ő elsős. Tetszett nekem, de volt barátja..., aztán néhány év múlva pár házambelivel visszamentem az ő bankettjére, és az este folyamán összegabalyodtunk. De úgy tudom, még akkor is volt barátja, úgyhogy nem tudtam be neki nagy jelentőséget, és szerintem ő sem. Ittunk, és amúgy is, a végzős bálok különleges hatással vannak az emberekre. De soha többé nem kerültünk testi...
Elhallgat, mert csak akkor veszi észre, hogy száját hazugság hagyja el. A szilveszter éjszakáról el is feledkezett, amikor pedig szintén Renée-vel sodorta össze az élet. Egy kósza percre a nő fehér kabátjára pillant, majd miután végiggondolja az említett éjjel emlékképeit, újult erővel fog neki a magyarázatadásnak.
- Tévedtem. A mostani szilvesztert is együtt töltöttük. A visszaszámlálás után megcsókoltam.
Nincs mit tagadnia, elvégre felnőtt ember, és attól eltekintve, hogy már rég meg kellett volna házasodnia, az elvártnak megfelelően éli életét. Általában. Szabálykövető, ám határfeszegető, olyan, mint apja. Akinek pedig tudvalevő, hogy világéletében romokban hevert a házassága.
- Te követtél engem? - vigyorodik el a közéjük ékelődő csendet megszakítván. Elégedettség járja át mellkasát, ajkaival együtt kékjei is buja mosolyra élednek. - Elengedően körbejártam a Célestine-témát, vagy szeretnél még tudni valamit?
Már nem ideges, kezei újfent elfoglalják kedvenc helyüket, és ahogy Katherine karjai is megmozdulnak, Konstantin már tudja, hogy ezzel mindketten vesztettek.
- Ccccs - csitítja a saját magát feleslegesen izgató nőt, fejét közben lassan megrázza. - Már nincs szükség bizonygatásra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 22:13 | Link

Kon


Hallgattam a kis történetet és nem tudtam, hogy bevegye-e a gyomrom és higgyek-e neki, vagy továbbra is kissé bizonytalanul álljak a helyzetünkhöz. A szeméből próbáltam olvasni és bár hallottam, ahogy lélegzete és szívverése megugrik, mikor felhoztam a nőt, nem próbáltam meg idő közben leállítani.
Még akkor sem, amikor ráébredt, hogy tulajdonképpen nem mondja el nekem a teljes igazságot. Kijavította saját magát és innentől kezdve tudtam, hogy nem hazudik. Tudtam, hogy tényleg éppen annyit jelentett neki a nő, amennyit ő elmondott és ráébredtem, hogy tulajdonképpen nem is érdekel. Vámpír lennék, egy gyönyörű és  halhatatlan lény, nem mellesleg pedig olyan közegben nőttem fel, ahol szinte mindenkit kiképeztek a profi gyilkosságra… miért is kellett volna aggódnom? Ott volt David, az apám és Keith. Egy szóval minden egyben voltam.
-Szereted? –billentettem kissé félre a fejemet.
Fogalmam sem volt, miért tettem fel ezt a kérdést, de egyszerűen úgy éreztem, hogy muszáj hallanom ahhoz a választ, hogy tovább léphessek. Hogy bízhassak benne és elhihessem minden egyes szavát. El akartam hinni a szavait, szükségem volt rá. Nem hazudtam a hivatali szobában, csak akkor még nem gondoltam bele, miről is beszélek.
-Én… -elakadt a szavam és egy sunyi mosoly költözött az arcomra. –Nem követtelek, csak… csak figyelemmel kísértem az eseményeket. Amúgy meg nő vagyok! Jogom van hozzá, hogy mindenféle indok nélkül tegyek dolgokat.
Blöfföltem, de hát ki lett volna olyan bátor, vagy éppen ostoba, hogy közölje, ő bizony követte a férfit és szerette volna megtudni mit is csinál. Ugyan már, ezt senki sem mondta volna ki!
-Nem, ennyi elég lesz… azt hiszem.
A szavak értelmüket vesztették. Hallgattam és egy apró mosoly kúszott az arcomra, miközben az illendőnél jóval kisebb távolságra álltam Kontól. Racionálisan kellett volna felmérnem a helyzetet, elvégre vámpír vagyok, évezredekig elélek és semmi szükségem sem lett volna szívproblémákra. Mégsem menekültem. Kivártam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 22:50 | Link

Katherine D. Averay


A kezdeti megilletődés után szívesen mesél a kíváncsiskodó nőszemélynek, hiszen nincs mit eltitkolnia előle. Amit angliai utolsó, és a tegnapi első találkozójuk közötti intervallumban tett, vagy érzett, mostanra bizonyára már nem számít. Természetesen élt, kihasználta a felkínálkozó lehetőségek egy részét, de még ezzel együtt is biztos abban, hogy sokkal kevésbé falta az életet, mint azt Katherine tette. Nem ereszti a másik tekintetét, óvatosan kerül hozzá egyre közelebb, s mikor már azt hiszi, hogy a pillanat megfelelő, a vámpír ismét előrukkol egy meglepő kérdéssel. Szíve félreüt, de ezt nem Renée-nek, sokkal inkább a furcsa kérdésnek tudja be.
- Nem volt alkalmam beleszeretni - feleli, teljes őszinteséggel adózva a kérdezőnek. - Mint említettem, végig kapcsolatban élt. Most meg, ha lehetne is valami - amit kétlek -, az én életembe nem fér bele. Mert ha egyesek éppen nem a hivatali íróasztalomon fonják keresztbe a hosszú lábukat, akkor valóban nagyon sokat dolgozom.
Komolyan beszél, de a megfelelő részeknél neveletlen huncutsággal szalad vigyor arcára.
- Egyébként nagyon kedvelem, bűbájos teremtés. És a vérontást elkerülendő, már most mondom, hogy ha neki bántódása esik, tudom kit kell keresnem.
Szavait nem gondolja komolyan, inkább csipkelődik társaságával, kezd teljes egészében feloldódni. Elveszti bizonytalanságát, alábbhagy bizalmatlansága is, és egyedül a mostanra koncentrál. Hogy mi lesz holnap, rejtély, de ez a perc számára igazán tökéletesnek tűnik.
- Aha, mindent értek - nyögi ki, s hangosan felröhög Katherine sunyi kis mosolyán, és túljátszott előadásmódján. Hosszasan nevet, vidámságának hangja csak akkor hagy alább, mikor a nő újra megszólal, s ő is úgy érzi, hogy a témából egyelőre elég lesz. A Magyar Mágiaügyi Minisztérium Nemzetközi Máguskapcsolatok főmunkatársa egy pillanatig tétlenül nézi a másik szempárját, orcáit, orrát, s közben határozottan közelebb húzza magához a törékeny testet. Ha megtehetné, akkor a világ végéig húzná a percet, de mivel kettejük közül csak a nő fogja megérni a világ utolsó napját, úgy dönt nem vár tovább. Így is többet vártak, mint ami bárkitől is megkövetelhető lenne. Jobbja felcsúszik a kabát szélén, egészen a kifogástalan arcbőrig, hátra a nő tarkójáig. Mozdulatai alatt le sem veszi szemét a másikról, végig figyelemmel követi annak rezdüléseit. Szabad keze Katherine hátsó domborulatára vándorol, hogy egy pillanat múlva már fékezhetetlenül csókolja is hívogató ajkait. A csók alatt gyomra és szíve mintha ugyanazon helyre ugrana, ereiben ki tudja miféle hormonok vívnak csatát. Szemei lehunyva, kezei piszkosul szorítják a nőt, fejéből minden gondolata odavész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 22:57 | Link

Kon


Megnyugtató volt hallani, ahogyan kimondta, hogy tulajdonképpen semmi komoly sem volt soha közte és Renée között. Na, nem mintha éppen én felróhattam volna neki, tekintve az életmódomat. Két kezemen nem tudtam volna összeszámolni, hány férfivel keveredtem közelebbi kapcsolatba, kezdve Yartól, Daviden és Kornélon át, egészen Serenig, akivel azt hiszem már az az aprócska csók is közelségnek mondható. Azóta egészen jó kislány voltam. Csak addig mentem el, ameddig feltétlenül szükséges volt céljaim szempontjából és inkább vártam, hogy utánam fussanak, mint azt, hogy megérintsenek. Nem viseltem túl jól a testi közelséget.
-Valld be, hogy tetszenek a hosszú lábaim az íróasztalodon! –szólítottam fel vigyorogva.
Provokáltam. Ismét. Ez volt az a hely és az idő, ahová nem gondoltam volna, hogy valaha is eljutunk és eszem ágában sem volt éppen a provokációra gondolni, egészen addig, amíg ő bele nem fogott. Elvégre ez provokálásnak számít, nem igaz?
Halványan elmosolyodtam, de cseppet a lelkemre vettem a szavakat. Nem is értettem, miért éppen én lehetnék az egyetlen, aki meg akarja ölni a nőt. Na, persze, eszem ágában sem volt, egy pillanatig sem, csak éppen eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ismét Konnal találnám.
-Felháborítónak tartom ezt az alaptalan vádat. –jelentettem ki és egészen komolyan sikerült előadnom magamat.
Nem kellett többé megszólalnunk. Csak figyeltem őt és vártam, hogy lépjen. Nem azért, mert annyira félszeg lettem volna, épp csak meg akartam adni neki az esélyt, hogy ő hozhassa meg az egyik legfontosabb döntést. Belékapaszkodtam és karjaim a nyaka köré fonódtak, ahogy megéreztem ajkát az ajkamon. Fogalmam sem volt róla, mi ütött belém, de nem is érdekelt. Most jó volt így és nem számított, hogy mi lesz holnap. Csak megéltem a pillanatot.
Én vetettem véget a csóknak, mikor is óvatosan elhúztam a fejemet, de a távolságot nem növeltem meg kettőnk között. Elgondolkozva, apró mosollyal a szám sarkában néztem fel rá.
-Remélem, ezt alaposan átgondoltad! –kuncogtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 23:22 | Link

Katherine D. Averay


A provokáció eddig is kifejezetten tetszett neki, de az irodában nem volt helye a megfelelő reakciónak. Az a szoba ugyanis szent és sérthetetlen, bár arra nem merne megesküdni, hogy ebben a pillanatban, ilyen szívdobogás mellett sem lépné meg, amit férfinak ilyen helyzetben kötelessége meglépni.
- Mit meg nem adnék azért, hogy most a hivatalban legyünk - susogja vissza nevetősen, s képzeletben a kinti hideg helyett máris a hivatal fűtött szobájában járnak. Látja maga előtt a vámpírt, pontosan ugyanabban a szoknyában, az asztal ugyanazon szegletében, de ahelyett, hogy elküldi - mint ahogyan akkor tette-, egészen más okból kifolyólag ragadja meg a vékony karokat. Felsóhajt, és vigyorogva néz le a nő ajkaira. Annak következő megszólalására még jobb kedvre derül, immáron fejét is megrázza, és bohón néz a barna tincsek gazdájára. Katherine, Katherine. A férfi egyébként teljesen biztos abban, hogy ha kedélyes társaságának megfelelő indoka lenne, akkor gondolkodás nélkül végezne Renée-vel, de piszkos gondolatának inkább nem ad hangot. Ki tudja, mi számít nála megfelelő indoknak.
- Ez csupán szóbeli figyelmeztetés volt, amíg nem kapsz hivatalos behívót a pecsétemmel ellátva, addig nincs mitől tartanod - vált munkahelyi hangnemre, de arcáról nem olvad le az odaköltöző mosoly. Mostani vidámsága néhány órával ezelőtt még hihetetlennek tűnt, a mohó vágyak csókban való kifejezése pedig teljesen elképzelhetetlen volt. Most mégis megvalósul mindkettő; Katherine nem szab gátat az érzések kifejezésének, mi több, ő is ugyanúgy, mint a férfi, átengedi magát a percnek. Amint ajkaik elválnak egymástól, Konstantin még egy elégedett pillanatig lehunyva tartja szemeit, majd a nő huncut kis hangjára megrázza fejét.
- Életem során mindig, mindent átgondoltam. Rajtad kívül - vigyora már-már füléig ér, egy cseppnyi megbánás sincs hangjában, hozzon a holnap akárhány nehézséget is.
- De ha már itt tartunk, te gondolkoztál valaha is, vagy mondjuk a napokban rajtam? - kérdezi, kíváncsiságát nem rejti véka alá. Aztán belecsíp Katherine hátsójába, és előre örülve annak, amit kapni fog, elneveti magát. Igazi tindézser-öröm ez, a hétköznapok gondjain túllátva, a férfi csak a jelen nagyszerűségével foglalkozik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. január 15. 01:47 | Link

Geri

Idejét nem tudom, hogy mikor kerültem közelebbi kapcsolatba –a fürdés nem számít!– , vízzel, most mégis belementem abba, hogy Gergővel a befagyott felszínére menjek. Jobban mondva, rettegve kapaszkodjak a fiú karjában. Választhattam volna, hogy nem merészkedek a jégre, vagy félve elrohanok, de akkor mit gondolna rólam Gergő? Tuti gyávának tartanak, és többet nem akarna beszélni velem… Márpedig én tök jól megvagyok vele, és nem lenne jó, ha félős nyúlnak titulálna a második találkozásunk után.
Ez motiválhatott a legjobban, mikor ráléptem a jégre, és Gergő kezében kapaszkodtam. Furcsa, és megmagyarázhatatlan a dolog számomra, és egy külső szemlélő biztosan mást látna a dologba. Viszont semmi nincs, csupán nem akarok elveszíteni egy barátot, ezért olyanba is belementem, ami számomra rettegés. Minden bátorságomat összeszedtem, hogy ne remegjenek a lábaim, és léptem is egyet a jégen, aminek az lett a következménye, hogy elcsúsztam rajta. Viccesnek találtam a kialakult helyzetet, nevettem is, de Gergőt látva hamar abbahagytam. Ismét nyújtja a kezét, amit óvatosan megfogtam. Figyelnem kell, mert ha felállás közben elcsúszok, őt is rántom magammal, amim kellemetlen lesz mind a kettőnknek. Előbb térdeimre támaszkodtam, majd bal végül jobb talpamat tettem a jégre, mindvégig Gergő kezét fogva. Ha már talpon voltam, óvatosan csúsztam oda a fiú mellé, és a stégbe kapaszkodtam, miközben arcát néztem. Mondataira elmosolyodtam, majd felültem a stég szélére, felkaptam a füzetet, és körmölni kezdtem.
– Nálam azért jobb vagy. Mi lenne, ha inkább hógolyóznánk? Ott nem kellene félni, hogy beszakad a jég. –felé fordítottam a füzetet, miután pontot tettem a mondat végére. Nincs bajom a jéggel, de maradjunk inkább a biztos talajon, ha ő se jó a csúszkálásban. Remélem, hogy benne van, mert jobb ötlet nem jutott eszembe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. január 23. 21:21 | Link

Ádika


Eléggé hülye ötlet volt. Az még oké, hogy belőle hiányzik általában a mély félelem érzése, de ez nem feltétlen ok arra, hogy Ádival jégen mászkáljon és mindkettejük életét veszélybe sodorja. Ez körülbelül akkor tudatosul benne, amikor Ádám elesik, és megáll egy pillanatra benne az ütő. Amikor nem hall jég repedést, recsegést, kissé nyugodtabban ajánlja fel neki a segítséget. Ádám ügyesen fel is tornázza magát, nem dönti el mindkettejüket. Gergő pedig megvallja, hogy ő nem szokott ám jégtáncos herceget játszani, még csak vékony, testhez simuló jelmezeket sem hord otthon. Tulajdonképpen még korcsolya sem volt a lábán, ami azért nem egy biztató tény ebben a helyzetben. Ő viszont összefoglalja annyiban, hogy béna a jégen. Na igen, fogalmazhatunk így is!
Megvárja, amíg Ádám ír a füzetbe, már a stégről, ő addig a szélébe kapaszkodik. Megnézi a választ, majd hümmögve bólint rá, tetszik neki az ötlet. Könnyedén feltornázza magát, vissza a stégre, feláll, kezét Ádi felé nyújtja, hogy ha esetleg kell még segítség. De ahogy rápillant, mintha fekete tekintetében valami.. furcsa játékosság csillanna.
- De nem foglak kímélni. - Figyelmezteti őt, emlékszik még, mennyit kellett az öccsével játszania ilyesmit nyaranta. Amúgy profin húz szánkót is, hóember építésben sem utolsó és tapasztalatának köszönhetően még díjnyertes hóangyalokat is tud csinálni, ha úgy kívánja a sors. Most azonban más skillt kell hasznosítania, mégpedig a hógolyógyúrásit. Már megy is, ahogy Ádám is talpon áll, hogy hamar a friss, ropogós hóhoz érjen. De nem esik neki egyből, megfontoltabban indul, hogy egy viszonylag jó fedezéket keressen. Ott pedig leguggol, és sorra kezdi gyártani a hógolyókat. Nincs nagyon melegen felöltözve, de bírja ő, a kesztyű hiánya miatt azonban egyhamar zsibbadni kezd a keze a hirtelen hidegtől. Alig érzi, de ez nem állítja meg egy pillanatra sem, hogy kicsit pihenjen, tudja, hogy akkor szúrni fog. Inkább, amint elég muníciót gyűjtött, tekintetével Ádámot keresi, hogy tervéhez híven megsorozza a hógömbökkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jared S. Nightingale
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 763
Összes hsz: 3237
Írta: 2015. január 24. 20:40 | Link

2015.január 22.
Osztrovszky K. Konstantin

Kicsit már sok volt Jarednek a zaj, amivel a többiek körbevették őt a kastélyban, úgyhogy már kora reggel lement a faluba, hogy macskaeledelt vegyen, amit rögtön a zsebébe mélyesztet, aztán keressen magának valami békés helyet, mivel a tanár, aki az első két órájukat tartotta volna, hirtelen beteg lett, úgyhogy a fél délelőtt szabad volt számára. A szobájuk ugyan általában kellemes volt és békés, de most vendéget vitt a másik szobatársuk, ami a fiúnak annyira nem tetszett, úgyhogy inkább más elfoglaltságot keresett, semmint hogy őket hallgassa. Ráadásul, mivel délután legilimenciára is mennie kellett, így jó lett volna még előtte gyakorolni valamicskét, amit úgy nem tudott megtenni, hogy mindenki körülötte mászkált.
Így jutott a stéghez, ami kiváló helynek tűnt egy kis magányos varázsláshoz. Sehol egy teremtett lélek, csak néhány madár repült el olykor a tó fölött, úgyhogy nem kellett aggódnia, hogy probléma lesz. Fel is ült a korlátra még azon a részen, ami nem a víz fölött volt - nem szokott ügyetlenkedni, de látta maga előtt, ahogy beejti a vízbe a pálcát, úgyhogy inkább nem kísérletezett -, és neki is állt.
Nem nagyon figyelte, hogy mennyi idő telt el, mert felváltva próbált abba a nyugalmi állapotba kerülni, amit Gareth-tel már elért, és csak úgy simán nézelődni körbe, hogy pihenjen. Egy ilyen szieszta után aztán lecsukta a szemét, koncentrált, a pálcával megtette a kellő mozdulatot, és kimondta:
- Legilimens.
De ahogy ebben a pillanatban felnézett egy másik szempár került elé, és hirtelen képek tömege a fejébe.
Furcsa, zavarbaejtő képek, mint például egy gyertyafényes vacsora, egy zuhanyzó... Te jó isten. Megint egy másik lány pont itt a stégnél, és... Jared egyszerűen nem tudott elég gyorsan kihátrálni a varázslatból, hogy ne az legyen a vége, hogy teljesen elvörösödve bámulta a férfit, akinek akaratlanul is belemászott a fejébe. Ritka az a pillanat, amikor nem tud megszólalni, de ez most ilyen volt, csak ült ott tovább égő arccal, és pislogott a másikra, hogy most mi lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 24. 21:40 | Link

Jared S. Nightingale


Hűvös hajnal köszönt rájuk, amint a férfi magára kapkodja összes földön heverő ruhaneműjét. A tegnapi, borszagú pólója eszébe juttat néhány jelenetet, nadrágja övének fémes, csattanó hangjára bevillan egy-egy zavarba ejtő foszlány. Vöröslő arccal lép ki a nő erdei házának ajtaján, hogy ha lehet, a világon túl, a lehető legmesszebb kerüljön a társadalomtól, saját magától, gondolataitól, és lassacskán feltáruló emlékképeitől. Léptei vezetik, vakon sétál, lelki szemei előtt újra és újra lejátszva az elmúlt napot. Az egész napos papírmunka, a pergamenek karcos hangja, a penna finom sercegése, az iroda illata, a minisztériumi baglyok szárnyának csapkodása, majd a kávé, és Léna. Aztán a készülődés percei ugranak kék tükrei elé, hogy a pörgő képek végül egy tusoló forró vízsugara alatt állapodjanak meg. Gerince mentén végigfut a hideg, egy pillanatra le is hunyja égő szemeit. Zsibongó feje azonban nem nyugszik, egyre csak elő-előbukkannak az életében résztvevő női arcok, tincsek, illatok. Lehelete meglátszik a hidegben, de gyorsan fel is oszlik, ahogy minden lépésénél áttör rajta a férfi. Siet, maga sem tudja hová, csak megy, szinte rohan, hogy az egyre sűrűsödő képek mellé szegődő éles hangokat képessé váljon kiszorítani agyából. De bárhogy is szedi lábait, a küzdelem sikertelen marad, már nem ura elméjének, mintha csak valaki más hívná elő az őt gyötrő forró momentumokat. A lába alatt megroppanó fahasábra felkapja, majd megrázza zajos fejét, és egy mély levegővétel után a rámeredő, ijedtnek tűnő fiúra néz. Tekintete fáradt, vörös, hollófekete haja szerteszét áll, mintha csak összes égbekapaszkodó tincse mesélni akarna aktív éjszakájáról. Ruhájának étel- s borszaga van, ő pedig vitathatatlanul másnapos. Zavart, összehúzott szemöldökkel fürkészi a diákot, majd, hogy megszakítsa a közéjük beékelődő csendet, tarkóját vakargatva szólal meg.
- Nem valami fontos órán volna a helyed? - kérdezi, s ekkor a női tekintetek mellé beférkőzik a hivatal épületének képe is. A francba. - Hány óra van?
Olyan nincs, hogy ő elkéssen, az pedig bizonyosan nem lehet jó jel, hogy egy kastélylakó éppen a tó vizénél lófrál tanóra helyett. Hangja bosszúsan hat, de ez nem az ismeretlennek szól, csak éppen élete első kihagyott munkanapját gyászolja. A szeretett munkahely! Szégyenteljesen lesüti tekintetét, majd egy apró sóhaj után kikerüli a srácot, s végigsétál a deszkák mentén, hogy pont mint mikor néhány hete, a Katherine-nel való utolsó találkozásakor tette, most is megbámulhassa a víz koszos tükrét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 39 40 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa