36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 21 ... 29 ... 46 47 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 3. 23:22 | Link


Néztem a lány arcát, teljesen belevörösödött, pedig csak az igazságot mondtam ki, még nem is hajaztam igazán arra, hogy bóknak legyen címezve. Egyszerűen elmondtam milyennek látom, és mégis orcája akár az éji kert, melyen esti rózsák nyiladoztak. De ez talán csak még szebbé varázsolta őt. Tündérré, egy elérhetetlen és ártatlan angyallá.
Meglepetten szökött fel a szemöldököm, egy pillanatra talán egész testem görcsbe rándult, fogalma sem volt, hogy mennyire közel tapogatózott az igazsághoz. Elkaptam fejem, nem akartam, hogy lássa a néhány másodpercig a szememben táncolód érzelmet. Mindent elrontott volna. Helyette a vizet tanulmányoztam, fodrait számláltam, habját méregettem.
- Valóban hercegesnek hat... - keserű mosolyt villantottam, azután észbe kaptam és összeszedve magam vidám vigyorral kaptam fel fejem és néztem a lányra. Mintha mi sem történt volna, ha valamiről nem vesz tudomást az ember, akkor az talán nem is fog fájni addig, míg nem ront ajtóstul a házba.
- Egy igazi mesebeli herceg, aki épp gumicukrot nyammog és esti fürdőket vesz a tóban, ifjú hölgyek előtt... - viccnek szánta hangom, lehetett hallani rajta. Minden lejtés és szó ezt üvöltötte, ezt próbálta átadni a külvilágnak, mintha csak kitaláció lenne az egész, nem a félkész valóság. - De ha én vagyok a herceg, akkor neked csak a hercegnő szerepe jutott - folytattam a gondolatmenetet, és immár őszinte vigyort is sikerült kiültetnem ajkaimra ahogy a lányra sandítottam és elképzeltem őt egy koronával a fején. Olyan naggyal és díszessel, mint a régi mesékben. - Azt hiszem tökéletesen állna a fejeden egy korona... - mindkét hüvelyk- és mutatóujjamat keretbe formáltam, mint a fotósok és a festők szokták, és egyik szememet behunyva hunyorítottam a téglalapon keresztül a lány arcára. Igazam volt, tényleg passzolna hozzá. De ezt komoly hanggal és egyenesen a szemébe nézve már nem mertem volna elmondani neki, féltem volna ugyanis attól, hogy bőre színt vált teljes egészében.
A csokis megjegyzésen csak nevetni tudtam, úgy tűnt egy teljesen édesszájú hölgy mellett ültem éppen. Bár erre már rég rájöhettem volna a sok zacskónyi nyalánkság láttán, melyek körülötte terültek szét, mint megannyi apró hódoló.
- Igazad van - bólintottam. - bár ez egy buta szabály, így az ember oldalát majd kifúrja a kíváncsiság, mire a másik kívánsága teljesül és végre elmondhatja azt. Szerinted az ilyen kívánságokat illető szabályokat kik találták ki? - az égre néztem, próbáltam találni néhány csillagképet, melyeket az emberek annyira imádtak, hogy egész jövőket képzeltek beléjük. Pedig tudhatnák, hogy az élet nem hagyná, hogy kiolvassák akárhonnan is a meglepetéseit. Az mindig szereti ha titokban marad mindaddig, míg már rá nem eszmél az ember, hogy amire várt, az múlt idővé vállt. Sikerült kiszúrnom végre a kisgöncölt, valahogy mindig ezt a képet találom meg legelőször, mintha egyfolytában az orrom előtt lenne, és jelentkezne, hogy "engem nézz, engem nézz".
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 4. 18:19 | Link



Szerencséje van, mert annyira el vagyok foglalva a saját gondolataimmal, hogy nem veszem észre a keserű mosolyt. Bár, ha észre venném is, akkor sem kérdeznék rá, hogy miért tűnt fel az arcán, egyszerűen csak megölelném. Megölelnééém? Egy fiút? Hooppá, ilyen sem fordult még elő velem. Lassan de biztosan rá kell arra jönnöm, hogy a mellettem ülő furcsa érzéseket vált ki belőlem. Egy normál esetben ha mondjuk világ lenne és nem a csillagos ég alatt beszélgetnénk, ilyen még csak eszemben sem jutna.
- Szóval akkor csak fürdeni mentél be?
Kérdeztem ártatlan vigyorral a képemen, mert hát, nekem is csak ez az egy épeszű ötlet jutott az eszembe, de akkor ő nem épeszű. Hiszen hideg van, mégiscsak jön a tél és a fagy, az a víz nem lehet túl kellemes, még akkor sem, ha valami bűbájt használ, szóval, fura és megjegyzései egyre furábbak. Zavaromba beletúrok a gumicukros zacskóba és legalább hármat bekapok, legalább addig sem jár a szám feleslegesen mint az este alkalmával olyan sokszor.
- Ény? Hehjcsegnyő?
Kérdezem teli szájjal, kicsit sem zavartatva magamat. Minden lány hercegnő akar lenni, de azért ez még viccnek is rossz. Én vagyok a világon a legrosszabb hercegnő matéria, de komolyan. Egy percig sem tudok megülni a fenekemen, a habos-babos ruhákhoz túl alacsony vagyok, és a szófogadás sem szerepel a kedvenc elfoglaltságaim közé. De mikor az ujjai képet formáznak nevetve nyelvet öltök rá, hogy egyáltalán nem ne nézzek ki hercegnőnek. A gumicukordarabok ott vannak a nyelvemen, de egyáltalán nem érdekel, ilyen gyerekes vagyok.
- Szerintem azok akik zavarban voltak a kívánságaiktól.
Hirtelen megváltozik a dolog, lehajtottam a fejemet és ismét zavarba jöttem. Olyasmit kívántam, talán első felindulásból amit nem szeretnék elmondani neki. A remegés végigfut a gerincemen. Olyan butaság! Úgysem válik valóra!


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Benedict Ian Lloyd
INAKTÍV


Bigonville Bombers
offline
RPG hsz: 97
Összes hsz: 727
Írta: 2015. december 5. 14:00 | Link

Gwen
péntek reggel, 6:00 tájban


Sötét van és hideg. December eleje. Ian bő negyed órával előbb ébredt, ezért az a -hülye- ötlete támadt, a reggeli hosszú futástól eltekintve inkább kipróbálja, mennyire okoz instant izomgörcsöket a faluban lévő fagyos tó hőmérséklete.  Tulajdonképpen a víz bizarr módon azóta izgatja a fantáziáját, hogy először meglátta; ritkán szokott szabad vizekben úszni télen, főleg magasabban fekvő helyeken, de most olyannyira taszítja a medence klimatiált, állandó hőmérsékletű stabil légköre, hogy ébredés után alig 10 perccel már be is csukja maga mögött szobájuk ajtaját.
Egyszerű termoruhát visel a futáshoz, a nadrág felett egy bő melegítővel, ahelyett, hogy felvette volna kompressziós ruháját - lehet, tényleg reggel van még ahhoz, hogy ilyeneken elgondolkozzon. A bemelegítés gyakorlatilag a kastély bejáratától a stégig tart; addig fut, nyújt, ugrál, teljesen egyedül a sötét dűlőúton, majd aztán a faluban - itt azért már találkozik néhány koránkelő középkorú, vagy idős boszorkánnyal, varázslóval, akik éppen a reggelivel telített hasukkal elkezdik a napjukat.
Csönd van. Még messze járunk attól, hogy felkeljen a Nap, de már nincs éjszaka, csak a tüdőbe hasító jéghideg hajnali levegő és Ian egyenletes szuszogása, ahol sűrű fehér párával kifújja azt. Néha megszólal egy-egy madár, ahogy egyre kijjebb kerül a falu központjától és csakhamar újra fű van a lába alatt út helyett. Egészen korán ideért - némán, elmosolyodva nézi a rezdületlen vizet, ami várakozva néz vissza rá. Még annyit se tétovázik, amennyi biztosítana mindenkit ép eszéről. Gyönyörködik két percig a táj háborítatlan magányában, majd lekapja magáról a felsőruházatot, a melegítőjét, a nadrágot is, a kupac tetejére a pálcáját és így, egy szál fürdőnadrágban veti veti bele magát - fejjel előre, kinyújtott kezekkel - a vízbe.
Az élmény letaglózó. Igaz, javít valamicskét a helyzeten, hogy legalább ő akarta - de ez nem vigasztalja kérlelhetetlenül visító izmait, az ereit, vérét, ami úgy érzi, menten megfagyott, a halántékán át a szorító nyomást, az ezernyi-milliónyi éles tűt, amibe belevetette magát...Isteni.
Egy hosszú ívvel bukik fel újra, hogy levegőt vegyen, de jobb, ha nem áll meg. Kellemes tempóban úszni kezd, hol lebukva, hol fel, szabályos mellúszásban haladva a tó közepe felé, majd oldalra, vissza. Lassan múlik a hideg.
Utoljára módosította:Benedict Ian Lloyd, 2015. december 5. 14:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Év játékosa/Év mesterlövésze/Év Hajtója/Álomcsapattag
Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 5. 14:42 | Link


- Mondhatjuk úgy, hogy lételemem a víz - somolyogtam elégedetten. Nem akartam hazudni neki, és úgy éreztem ezek a szavak még csak a hazugság közelében sem jártak. Rejtélyesek, kétértelműek, de csöppet sem hamisak.
Vigyorogva figyeltem, ahogy beletömködte apró szájába azt a rengeteg édességet, és kitört belőlem a nevetés, mikor meg is kísérelt teli szájjal visszakérdezni.
- Édesség henjcenyő - a hercegnő szót magam is próbáltam úgy kimondani mintha épp valami nagyon gátolná a nyelvem a beszédben, bár nem sikeredett olyan tökéletesre, mint amilyen Lottié volt.
De akkor sem hagytam annyiban az előző állításom, és keretbe formálva ujjaim próbáltam elképzelni a lányt, ám nagyon megnehezítette a dolgom, és ismételtem nem tudtam megállni, hogy el ne nevesem magam a grimasz láttán.
- Ez nem éri! - jelentettem ki megrázva fejem, de még  akkor sem voltam képes levakarni arcomról azt a bugyuta vigyort. Nem is értettem igazán magam, általában a mosolyom mögött mindig megmaradt az a savanyú érzelem, de most úgy éreztem a mosoly nem egy maszk, hanem egy jel, amely megmutatja, ha vidám az ember.
- És te zavarban vagy miatta? - kicsit közelebb csúsztam hozzá, egyre jobban kezdte fúrni az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mit is kívánhatott. Pontosan tudtam, hogy akármire is vágyott, az nem tartozik rám és teljesen jogosan hallgatta el előlem, azonban valamiért mindig is kíváncsi ember voltam. De ha el is mondja sem lesz garanciám arra, hogy majd érteni fogom. Ha egy ismerőséhez vagy rokonához kapcsolódik a dolog, akkor hiába tudom, nem fogok vele sokra menni.
- Mindenesetre remélem, hogy valóra fog válni az, amit kívántál - jelentettem ki, lágyan fürkészve a lány arcát. - az ilyen emberek megérdemlik, hogy boldogak legyenek - tettem még hozzá, mintegy magyarázat gyanánt az előző kijelentésemre, de mégis égett az arcom a vörösségtől. A lány túl jó volt ahhoz, hogy átverje az élet, még ha egy be nem teljesült kívánságról is volt csupán szó. Megérdemelte, hogy teljesüljön.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 5. 15:00 | Link



Először fordul elő velem, hogy egy fiú elgondolkodtat, hűűű, ez tök fura. Az első gondolatom az, hogy nagy szeret úszni, de aztán rá kell jönnöm, hogy nem lehetek ennyire felszínes, legalábbis most nem. Az elején annyiban hagytam a dolgot, mert úgy voltam vele, hogy kimászott a vízből, aztán fogja magát és továbbáll, nem az én dolgom. De. Most jön a nagyon de. Itt ül mellettem, láthatóan nem akar semerre se menni és én sem akarok menekülni előle. Azokat meg szeretem ismerni, akit a bizalmamba fogadok, ettől függetlenül azonban még ott van a hang a fejemben, ami azt hajtogatja mint egy őrült, hogy: "Nem a te dolgod". Igaz, tényleg nem az enyém, úgyhogy inkább a gumicukraimra koncentrálok.
  - Na látod, ez már sokkal királyabb! Bárcsak egyszer elmehetnék CandyLandbe, az lenne a pályafutásom csúcsa.
Csillognak a szemeim, ha csak rá gondolok. Egy hely, ahol minden ehető és elvarázsolt gumimacik futkosnak fel s alá..bár, úgy, hogy mozognak nem igazán lenne szívem megenni őket. Ez nem igazság! Talán CandyLand még sem olyan jó ötlet nekem. Inkább megyek Willy Wonkához, ő tuti a legjobb arc a világon!
  - Pedig engem biztos, hogy így örökítenének meg az a utókornak, bármennyire is gusztustalan.
Komoly képet vágok és bólogatok is hozzá, ahogy a komoly ember szokták, de nem tart sokáig, mert szimplán elnevetem magamat, ezzel téve tönkre az egészet. Pedig komoly ám amit beszéltem, úgy bizony! Merlin lyukas kannájára is esküdnék ha kellene, de szerencsére a veszély, hogy valaha is hercegnő legyek nem fenyeget.
  - Háát, talán egy picit.
Figyeltem ahogy közelebb csúszik hozzám. A legtöbb esetben ilyenkor behúzom a vészféket és szinte a delikvenssel egyszerre mozdulok, hogy a tisztes távolság megmaradjon. Most viszont annyira koncentráltam az arcára, hogy lemaradtam a mozdulatról, utólag meg már annyira ciki lenne elhúzódni. Pontosan, erre fogom, és nem arra, hogy amúgy tök jó érzés, hogy itt van mellettem. Na látjátok, mindent meg lehet oldani, mindenre van kifogás, még én is tudok gyártani, pedig nem vagyok nagy mestere a témának.
  - Űhh, hát lehet, hogy így van. Szerintem te is megérdemeled, mert rendes vagy és aranyos, meg ilyenek.
Nem bírtam állni a tekintetét. Egy ideig még a szemébe néztem, aztán zavartan elmosolyodtam és gyorsan lehajtottam, biztos ami biztos alapon. Viszont, nem tudtam sokáig úgy maradni, a szempilláim alól figyeltem az ismeretlen fiút, aki olyan szépet mondott nekem, mint eddig soha senki!
Utoljára módosította:Csornay Kíra Lotti, 2015. december 5. 15:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 5. 15:46 | Link



Nem kérdezett tovább, akárhogyan is értelmezte a válaszomat kielégítőnek találta, vagy esetleg -velem ellentétben - ő képes volt gátat szabni a kíváncsiságának. De akármilyen okból sem firtatta tovább a témát, hálás voltam neki. Meg akartam ismerni, mellette akartam lenni. Nem tudom miért, talán csak kezdtem bekattanni. Az emberek nyálas érzelmei gennyes ragályok, melyek áldozataikat nem csak a muglik és varázslók soraiból választják ki, válogatás nélkül vetik magukat azokra, akik elhaladnak mellettük. És ha egyszer a test belebetegedett, és gyengévé válik tőle, ha meg is gyógyul sem lesz ugyanolyan mint régen. És ha nem lesz olyan mint régen volt, akkor miért akarna bárki is felgyógyulni belőle?
- Ha te lennél a hercegnő, nem csak, hogy egyszer ellátogatnál oda, de ott is élhetnél egy kastélyban, melynek minden négyzetcentimétere ehető volna. Málnás gumicukorból a tető, mézes csokoládéból a falak, és vattacukorból a párna töltőanyaga... - festettem elé egy képet, miközben magamat is beleképzeltem a helyzetbe. Bár abban biztos voltam, hogy töltőanyag mindig szerepelni fog a bevásárlólistán, mint elfogyóban lévő cikk. Mert a vattacukornál mi is lehetne jobb, először puha, azután ragacsos, mintha a szádban változna át valami sokkal jobb dologgá, mint azt elsőre gondoltad volna.
- Azt hiszem érdekes képek születnének akkor, ha így pózolnál a királyi fotós előtt - ráztam meg fejem mosolyogva, és figyeltem, ahogy a lány elsőre komoly arca szép lassan megváltozik, és végül képtelen megállni egy apró kacajt.
Közelebb húzódtam hozzá, és ő engedte ezt. Valahol legbelül nem számítottam arra, hogy maradni fog, s csupán reménykedni mertem, hogy mégis akképpen cselekszik. Innen már olyan dolgokat is észrevettem, amik az előbbi helyemről még nem voltak észlelhetőek. Éreztem a lány kellemes illatát, láttam, hogyan táncol sötét szemeiben a hold fényének egy bezárt szilánkja.
Ha tudná milyen vagyok, most nem mondta volna ezt. Ha tudná, nem is engedett volna a közelébe. Talán mégsem nyílt lapokkal játszottam, ahogy az elején gondoltam, miután belőlem szinte mindent látott a parton, de nem akartam elmondani neki ezt. Nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. A szemeibe néztem, és ő vissza az enyémbe... nem tudom, hogy egész pontosan meddig néztük egymást, az idő vánszorgott és egyszerre szélvészként rohant el, és én képtelen voltam visszafogni magam. Előrehajoltam és megcsókoltam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 5. 16:05 | Link



Hát, mindenre számítottam, csak erre nem. Annyira cuki volt! Egy olyan világ festettem elém amilyet mindig is elképzeltem magamnak. Egy olyan fiú, akiből ezt ki sem nézné az ember. Mármint, legyünk őszinték, első látásra olyan kemény, menő fiúnak tűnik, pont olyannak aki csak úgy keresztülnéz egy olyan lányon, mint én, és tessék, mégsem! Ez pedig nagyon meglep. Csillogó szemmel hallgatom, épp csak nem nyalom meg a számat a vattacukor említésére.
  - Kár, hogy nem maradna sokáig a kastélyból semmi.
Ugyanis az én sóvárgásom az édességek után néha soha nem látott méreteket ölt és ha nem mozognék eleget, valószínűleg már régen gurulnék. De szerencsére hiába kezdtem bele a pubertásba, a kilók valahogy elmaradtak, pedig tényleg rengeteget eszem, leginkább olyanokat, amit a legtöbb lány elkerül. De hát, engem nem érdekelt, és lám, nem is fogott ki rajtam!
Bezzeg a fiú...
Na ó kifogott rajtam. Nem igazán értettem ehhez a dologhoz, nem csináltam szándékosan amit csináltam, egyszerűen csak jött magától, ezt hozta ki belőlem a közeledése, amit nem tudtam hová tenni. Teljesen tapasztalatlan voltam még a témában, tudatosan kerültem az ilyen szituációkat, mert rettegtem tőlük. Hogy valamit elrontok és akkor kinevetnek, ez lebegett mindig a szemem előtt. Na meg, hogy fiatal vagyok én még az ilyen dolgokhoz, a fiúk várhatnak és hasonlók. Ezt hallgattam otthon is. De ahogy felnéztem a fiúra, valahogy az egész gondolatmenet elfelejtődött. Megrémültem, amikor közeledni kezdett felém, de nem bírtam megszabadulni, a szemei fogságba ejtettek, megremegett a gyomrom, a hátamon végigfutott a kellemes bizsergés. Nem kellett gondolkodnom. A szemeim lecsukódtak és ahogy az ajka az enyémhez ért furcsán összerándult minden izmom. Hiszen, mégiscsak az első csókom volt. De azért igyekeztem! Először csak lassan, próbáltam igazodni hozzá, közben attól félve, hogy valamit elrontok, de az ösztöneim nem hagytak cserben. De nem ám! A kezemet az arcára simítottam, miközben hagytam, hogy sodorjon az ár és ellopja életem első ilyen élményét. Egészen addig nem is engedtem el, amíg úgy éreztem, hogy nincs vége, aztán csukott szemmel elhúzódtam tőle, de nem túl messzire.
  - Hű.
Körülbelül ennyi a reakció, ami kibukott belőlem, semmi több.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vadász Csenger Richárd
INAKTÍV


Bukott Király
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 843
Írta: 2015. december 5. 17:06 | Link


- Ugyan, a legkevesebb építeni egy újat, ha a kisasszony ilyen falánk... - legyintettem nevetve. Elképzeltem ahogy réteken és dombokon láncként ücsörögnének végestelen végig az újabb és újabb éhes szájra váró kastélyok, és mögöttük mint elődeik, vagy halott őseik, ott ácsorognak büszkén a cukorromok és csokoládédrazsé morzsák. Mindenhol kibelezett párnahéjak és a félig megevett trónszékek. Érdekes látvány volna, bár ahol a kerítés is cukorrudakból áll, ott nehéz a legérdekesebb látvány versenyt megnyerni, az már igazi kihívás volna.
 A pillanat magával ragadott, bár uralkodni akartam magamon, képtelen voltam és megcsókoltam a lányt. Először lelkifurdalás kerített a hatalmába, eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha a lány jeleit félreértettem, és ő alapjáraton egy ilyen kedves teremtény, aki minden embert csak boldogabbá akar tenni. Nem sok kellett ahhoz, hogy visszahúzódjam és ezerszámra szórjam a bocsánatkéréseket, míg a lány vissza nem csókolt. Onnantól kezdve boldog voltam, és nem akartam többé menekülni. Üsse medve, itt vagyok, széttárom karjaim és támadj te ragály, támadj te érzelem! Óvatosan megérintettem Lotte arcát, mindvégig attól rettegve, hogy ha nem érzem őt, eltűnik mint valami hamis látkép, semmivé foszló délibáb. Nem tudom meddig tartott a csók, lehet alig pár másodperc volt csupán, de lehet, hogy több perc. A lány elhúzódott, én pedig leengedtem karomat, és felsandítottam Lottera.
Csak vigyorogni tudtam a lány reakciója hallatán, és majdnem az én számon is kicsúszott ugyanez a szó vagy inkább csak érzelemmegtestesülés. Igaza volt, tökéletesen igaza volt. És ezt az egyetértést szemeim is elárulták.
Nem tudtam mit mondani, pedig ezer mondat kavargott fejemben nyughatatlanul, mint valami gyors tánc vagy egy nyüzsgő vonatállomás népe. De ha egész pontosak akarunk lenni, inkább azt mondanám egy tánc a vonatállomáson. Ahol maga az ember sem tudja, hogy épp táncol, vagy sietve a vonat felé akar-e rohanni, össze-vissza ütközik és koccan, néha eltűnik pár pillanatra, aztán még látványosabb helyen lesz mint az előtte lévő percekben.
Csak figyeltem a lányt, nem tudtam betelni vele. És közben aggódtam is, ám önző mód magam miatt, mert úgy éreztem lassan úgy viselkedtem, mint eddig még sohasem. Eddig az emberi nők nem voltak mások mint búfelejtő, gyors kalandok. Néhány szép szó és pirospozsgás arcocska, annyi, hogy java már a feledés homályába mélyedt, de őt mintha más lenne. Ő nem egy...nem valaki, Ő az egyedüli akit jelenleg a szemeim előtt látok, és nem azért, mert a táj teljesen kihalt. Talán el kéne mennem orvoshoz. Túl sok volt nekem a levegő, és levegőallergiám lett...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Kíra Lotti
INAKTÍV


Ł o T t i C s E k .*
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 1542
Írta: 2015. december 5. 17:26 | Link



Lassan nyitottam ki a szememet, valószínűleg azért mert féltem a reakciótól. Én már csak ilyen parázós vagyok. Azért mégiscsak tapasztalatlan voltam és egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy ez most itt megtörténik. De ami azt illeti, nagyon jó volt, nem gondoltam, hogy ez ilyen. Legtöbbször fintorogtam, ha csókolózni láttam párocskákat, de azt hiszem ezután már nem fogok. Ha hasonlítanom kellene valamihez, biztos valami édesre asszociálnék és nem csak azért, mert megettem egy csomó gumicukrot. Alig mertem ránézni. Kíváncsi voltam, legszívesebben megkérdeztem volna, hogy milyen volt, de nem mertem megszólalni. Épp csak most bírtam kinyitni a szememet és próbáltam felfogni, hogy ez a valóság, nem csalás, nem ámítás. Bárcsak világosabb lenne, hogy rendesen lássam az arcát! De talán mégsem jó ötlet. Ha világos lenne, akkor valószínűleg már régen elfutottam volna, hogy többet ne kelljen a szemébe néznem. Hát, ennyire voltam csak szégyenlős, de semmi pánik, sötét van! Köhintettem, csakhogy ne legyen olyan nagy csönd.
  - Izé..hát...
Bár olyan lennék, mint a többi lány! Vagy legalább egy kicsivel tapasztaltabb! Akkor biztos tudnám, hogy mi ilyenkor a teendő! Jajj nekem. Ám mielőtt még még cinkesebb lenne a helyzet, a távolból felhangzik egy kiáltás, halk zene én pedig automatikusan odakapom a fejemet. Ekkor jövök rá, hogy már biztos nagyon késő van. Azonnal felpattanok és megragadom a zacskót.
  - Ne haragudj, de nekem már nagyon nem szabad itt lennem, és..hát. Hello.
Intek zavartan, majd elkezdek futni a stégen végig a part felé, ám mielőtt a lábam még a nedves füvet érinthetné, megtorpanok. Ez így nagyon nem fair! Nem menekülhetek. Szeretném még látni ezt a fiút, bárki legyen is. Felszisszenek és félve visszafordulok felé. Egy percig tétovázok csupán, azután lassan visszaindulok felé, majd mikor ott vagyok, lehajolva megkopogtatom a vállát.
  - Nincs kedved felkísérni a kastélyba?
Pislogok rá ártatlanul, próbálom a tekintettemmel a sötétben azt üzenni, hogy nem csak azért jöttem vissza, mert amúgy nagyon nagyon félek a sötétben, hanem mert tényleg szeretném ha felkísérne. Remélhetőleg így is történik, így hát ketten indulunk el a kastély felé, magunk mögött hagyva a stéget, ahol néhány perccel korábban még megmagyarázhatatlan dolgok történtek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 5. 21:43 | Link

Somoskői Lilla
este | a stég végén | x

Felébredésem után magamhoz vettem a szokásos pohárka vért, az ezt követő, heverésző mámorban pedig ráeszméltem, hogy már napok óta várja a látogatókat a hagyományos adventi vásár, amit a Bogolyfalvi Tanáccsal szerveztük, én azonban még nem tettem ott tiszteletemet. Úgy döntöttem, ezt ma megejtem. Hamarosan tehát már az erdei úton caplattam légies lépteimmel, hogy nemsokára a forgatagba érjek. Fények, illatok, derűs emberek. Más nem is kell az ünnepi hangulathoz. Elbarangoltam egy-két órát, majd úgy döntöttem, most nyugalmasabb helyeken folytatom a sétámat. A tónál például régen jártam. Talán utoljára akkor, amikor az ékszerészboltos hölggyel találkoztam.
Mivel eléggé hűs van és az erre járókat a napokban főleg a vásár vonzza, így valamivel kevesebben lézengenek most itt a vízparton. Befordulok a stéghez és elnézek a lány felé, aki ott üldögél a végén és köveket dobál a vízbe. Nem ismerem őt. Ez persze nem gátol meg abban, hogy mellé lépdeljek a deszkákon. Lazán megtámaszkodom egyik kezemmel a korláton. Rajtam bőrdzsekim szokás szerint becipzározatlanul, alatta mindössze egy sötét póló. Nadrágom fekete, akárcsak lazán megkötött bakancsom. Hajam vállamra omlik, fehér ábrázatomat Ray Ban napszemüveg takarja. Igen, mostanában megint hordom olykor, tekintettel arra, milyen sokaság van jelen ilyenkor a faluban. Nem mind ismernek és nem mind akarna a szemembe nézni.
Szusszanok egyet, miközben a vizet figyelem sötét lencséim mögül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 5. 22:54 | Link

Adam

Azon tűnődtem, milyen jó lenne belelógatni a lábam. Valószínűleg borzasztóan hideg lenne, de az érzés, ahogy szépen lassan elmerülne a lábfejem a vízben, valószínűleg kárpotolna. Valamiért aztán mégsem mozdultam meg. Vannak ezek a nagyon furcsa pillanatok, amikor az ember eldönti ugyan, hogy meg fog mozdulni, de aztán mégsem történik semmi, és mire feleszmél, rájön, hogy már lemondott a dologról. Na velem most pontosan ez történt.
Eléggé elmerültem a gondolataimban, így a sötétben nem vettem észre, amikor az újonnan érkező alak mellém lépett. Csak pár pillanattal később, mikor arra fordítottam a fejem, láttam, hogy valaki áll nem messze tőlem. Hatalmasat rezzentem, nagyon megijedtem, még egy kis önkéntelen hangocska is kiszaladt a számon, valami "hííí" féle. Basszus.
Végignéztem az ismeretlenen egy szemrehányó pillantással (amely a sötétben reményeim szerint nem látszott annyira), nem bírtam ki, kicsit még bosszankodtam az ijedezésem miatt. Igyekeztem mély levegőket venni, hogy a szívem a torkomból visszataláljon a helyére.
- Úgy látszik rossz a lelkiismeretem. - állapítottam meg fancsali arccal, az idegenre nézve. Közben gyorsan megállapítottam, hogy az illető kifejezett egyéniség. A haja, a szemüvege, az öltözete, minden erről árulkodott. Kétszer-háromszor is végignéztem rajta, mire a sötétben összeraktam a teljes jelenséget, utána pedig magamban somolyogtam egy kicsit.
Legalább megy a ruhája ahhoz, hogy fiatal lányokat ijesztgessen a sötétben.
Vontam le a következtetést. A napszemcsit azonban nem tudtam hova tenni. Elsőre az ugrott be, hogy talán látássérült, és azért hordja. Vagy csak simán kettyós, az is megmagyarázná a dolgot. De vajon melyik? Nem, ezt a kérdést most nem bírtam ki, még az amúgy hatalmas gonddal belém nevelet illedelmességem ellenére sem. Mondjuk mióta ebbe a fránya iskolába jártam, ebből sokat veszítettem, legalábbis az volt a benyomásom.
- Azért van a napszemüveg mert nem látsz, vagy mert nem szeretnél? - érdeklődtem, korántsem túl diszkréten. Hát na, elég késő volt már, fáradt is voltam, meg a hangulatom is eléggé a mindenmindegy állapothoz közelített. Végül is, a legrosszabb esetben belefojt a tóba, ennél durvább nem történhet. Reméljük.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2015. december 5. 22:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 5. 23:26 | Link

Somoskői Lilla
este | a stég végén | x

Megrémül. Pedig nem lopakodtam, csak hát alapból elég nesztelen a járásom. Meg ő is meglehetősen el volt merülve a gondolataiban. Sejtettem már, hogy ha észlelni fog, valószínűleg megijed kissé, szóval nem igazán lep meg, amikor ez tényleg bekövetkezik. Éppen csak felé fordítom arcomat. Legalábbis ő ennyit lát belőlem. Azt nem, hogy rá is nézek a sötét lencsék mögött. De gyaníthatja.
Ismét a távolba tekintek a fekete tavon, miután elhangzott a megállapítása. Tudom, hogy engem fürkészik. Hadd tegye! Én ezen már túl vagyok vele kapcsolatban. Leszűrtem, amiket le lehetett. Ehhez persze nekem nem is annyira szükséges rápillantanom. Elég, ha akár csak azt vesszük, milyen dübörgőn hallom most is szíve verését, pedig mostmár azért csitult némileg az iméntiek után. Meg persze reményeivel ellentétben kiválóan láttam azt a megrovó kifejezést is. Számomra ezek a mostaniak a természetes fényviszonyok. Még ha az emberek nehezen is nevezik ezt az esti sötétet fényviszonynak.
A kérdése nyomán egészen lassan fordítom csak felé ismét ábrázatomat, jócskán lefelé nézve rá, ahogy a stégen üldögél.
- Egyik sem. - felelem neki egyenletes baritonomon. Hátat fordítok a korlátnak, hogy fenekemet nekitámaszthassam. Kezeimet nadrágom zsebébe süllyesztem. Nem állok neki ecsetelni a lánynak, hogy kiválóan látok így napszemüvegben is. Még jobban, mint ő verőfényes, nappali világnál.
- Szeretem hordani. - vonok finoman vállat, adva neki egy ilyen félválaszt az érdeklődésére, ami bár igaz, de nem a teljes igazság. Hiszen ugyan tetszik ez a holmi magamon, ám nem csak ezért viselem. Vagyis különben eleinte tényleg ezért viseltem, amikor anno feltalálták. Szerettem volna egy ilyet. Márpedig én csak este vehetem fel. Közben pedig rájöttem, mennyire előnyös más szempontokból is, és mára már inkább ez lett a meghatározó.
- És így nem kell másoknak a szemembe néznie. - tárom elé rekedtes, nyugodt hangomon a feleletem másik részét, így téve teljessé azt. Bár meg kell valljuk, ez így most még egy tucat kérdést vethetett fel a bagolykövesben. És igen, biztos vagyok benne, hogy bagolyköves a lány. Már be tudom azonosítani őket. Érdekes mód, ők engem viszont nem. Már két éve vagyok az iskolaújság főszerkesztője, dehát a legtöbbjük nem találkozik velem, és nem is mind forgatják a lapot, hogy láthattak volna rólam képet benne az olykor megjelenők közül. Inkább a nevem árulkodó talán a számukra. Minden esetre az már elég közismert tény, hogy az Edictum főszerkesztője egy vámpír a faluból. Ettől függetlenül persze nem tud róla minden egyes kastélylakó. Főleg az újak nem feltétlenül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 6. 22:42 | Link

Adam

Szóval hibbant.
Vontam le a következtetést a fenálló opciók közül, mikor válaszolt a kérdésemre. Legalábbis egészen addig, amíg a harmadik mondatát el nem mondta, akkor ugyanis már nem szimplán hibbantságnak tűnt a válasz, hanem úgy sejlett, mintha lenne valami a háttérben. Olyasmi, amire én valószínűleg nem fogok merni rákérdezni. Na nem azért, mert olyan gyáva volnék, ennek inkább pont az ellenkezője igaz, de azért a tapintatlanságnak is van határa. Szóval kicsit dilemmába estem, nem tudtam mit kezdjek a beszélgetéssel, most, hogy ilyen furcsa irányt vett.
- Hm, és az baj lenne, ha kellene? - kérdeztem végül óvatosan, ugyanis a kíváncsiságom felülkerekedett egy kicsit, de igyekeztem diszkrétebb maradni, mint az előző kérdésemmel. Újra felnéztem rá, azon gondolkodva, hogy tulajdonképpen kicsit kényelmetlen érzés, hogy én itt csücsülök a földön, ő meg ott van fent van a magasban (értsd. áll a két lábán), és gondolkodtam is rajta, hogy esetleg felálljak, de aztán meggondoltam magam.
- Szerinted mennyire hideg a víz? - kérdeztem tőle, miközben nekiálltam leeszkábálni a cipőmet a lábamról. Nem hatott meg a hideg különösebben soha, téli gyerek lévén. Persze nem tudtam volna egy szál trikóban aludni a mínuszhúszban, de azért azt sem lehet mondani, hogy különösebben fázós lettem volna. Egyébként is, mivel a drága bátyám, a bájitalzseni Teodor ellátott bájitalokkal, amik a napi rendszerességű balett órák ellenére is rendben tartották a lábaim, tudtam, hogy nem tudok nekik sokat ártani.
Szépen lefejtettem a zoknaijaimat is a lábaimról, majd a stég szélére csusszantam, és finoman lelógattam a lábaim. Először nem is tettem bele a vízbe, épp csak a talpaim értintettem oda hozzá, mintha el is indulhatnék akár a felszínén. Aztán egy picit megmártottam benne. Enyhén fájdalmas volt a hidegtől, de mindeközben nagyon jó érzés is. Kicsit mozgattam őket jobbra-balra, éppenhogy tapicskolva egy cseppet, aztán amikor eluntam, kihúztam őket a vízból. A zoknimmal szárazra töröltem a lábaim, majd anélkül, hogy visszahúztam volna, visszavettem a cipőmet. Kicsit borzongtam az érzéstől, jó volt. Aztán eszembe jutott, hogy az idegen mindezt végignézte, és hogy most már ő is legalább olyan furcsának nézhet engem, mint én őt.
- Lilla vagyok, amúgy. - tápászkodtam fel, és nyújtottam oda neki lazán a kezem. Ha már így együtt furáskodunk, illik bemutatkozni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 6. 23:20 | Link

Somoskői Lilla
este | a stég végén | x

Az emberek gyakran olyasmiket kérdeznek meg, amire nem akarják tudni a tényleges választ. Most nem az udvariaskodó kérdésekről beszélek, hanem azokról, amelyek valóban érdeklődőek bár, azonban a válasz rájuk olyan jellegű, hogy az illető aztán azt kívánja, bár ne kapta volna meg. Mivel fajtámat tekintve teljes mértékben különbözöm egy embertől, nálam nem nehéz ilyenbe beletrafálni. Főleg azoknak, akik nem ismernek. Leggyakrabban ilyenkor semmilyen felelettel szolgálok, vagy egyáltalán nem szolgálok felelettel. Olykor meg hasonlóan sejtelmesen fogalmazok, mint most. Ha ennél tovább mernek merészkedni, lelkük rajta. Jól teszik, hiszen nem harapok. Mármint... na mindegy.
- Nem mondanám. - rázom meg finoman a fejemet, aztán a víz hőmérsékletével kapcsolatos felvetés nyomán a tóra tekintek ismét. Mondanám, hogy nagyon, ám látom, a lány már bújik is ki cipőjéből. A saját bőrén akarja megtapasztalni. Nem gátolom meg benne. Teljes nyugalommal nézem végig a tesztelési műveletet, majd a szárítkozás folyamatait. Néha azért persze másfelé is elkalandozik a figyelmem. Nem szeretek bámulni.
- Adam. - nyújtom neki nagy, hűs kezemet, amikor odalép hozzám bemutatkozni, aztán pedig egy laza mozdulattal leveszem napszemüvegemet és dzsekim belső zsebébe teszem. Jócskán lefelé pislogok az előttem álló lányra. Mostmár a szemembe nézhet, ha gondolja. Mint mondtam, ez nem baj. Hiszen tekintetem nem égeti őt, nem éri tőle spontán átok, és még csak semmi szörnyűséges sincs benne. Ami benne van, az több száz évnyi létezés, amelytől eléggé kifürkészhetetlenné, felfoghatatlanná, már-már zavarba ejtővé válik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 7. 00:03 | Link

Adam

Ha nem baj, akkor miért baj? Ilyen, és ehhez hasonló nagyon értelmes kérdésekkel bombáztam őt gondolatban, amelyek számomra teljesen érthetőek voltak, azonban hangosan azért eszem ágában nem lett volna kimondani őket. Nem válaszoltam neki semmit, ugyanis éppen eléggé el voltam foglalva a láblógatással (szó szerint), ahogy ő sem válaszolt nekem. Eseménydús beszélgetés elé nézünk...
Egy kis ideig azt hittem, hogy sikerült az átlagos irányba visszaterelnem a beszélgetést a bemutatkozásommal. Megállapítottam, hogy a keze nagyon hideg, ami kicsit furcsa volt, mert nem tűnt úgy, hogy fázna. De hát na, lehet hogy csak egyszerűen rossz a vérkeringése. Azt is konstatáltam, hogy a nevének a kiejtése alapján nem magyar származású, ami kicsit fel is keltette az érdeklődésemet, és ha tényleg nagyon mainstream akartam volna lenni, lendületből rá is kérdeztem volna, hogy honnan valósi. Ő azonban sokkal hatékonyabb módját választotta annak, hogy előrelendítse a dolgokat. Levette a napszemüvegét.
A szemem már elég jól megszokta a fényviszonyokat, meg hát nem is volt teljesen sötét, valamennyire azért volt itt is világítás, szóval egész jól ráláttam az arcára, így viszonylag közelről.
Húha.
Ez a nagyon egyszerű gondolat töltötte ki az agyam, amikor a szemébe néztem. Na ilyet sem láttam még, az is biztos. Nem is tudtam volna megfogalmazni, hogy mi volt annyira döbbenetes a tekintetében. Nem a szeme színe, nekem is kék volt a szemem, de az enyém ezt meg sem közelítette. Valahogy egyszerűen csak annyira szép volt, teljesen megfoghatatlanul szép. Először úgy éreztem, nem fogok tudni sokáig ránézni anélkül, hogy elkapnám a pillantásom, de aztán valahogy arra eszméltem, hogy a kelleténél pont, hogy tovább is rabul ejtett.
Jesszus, de kínos. Vadidegen, ráadásul jóval idősebb, én meg úgy bámulom, mintha beleestem volna.
Erre a gondolatra mosolyogtam egyet, majd megszakítottam a pillantást, és csak egy-két másodperc elteltével néztem vissza rá.
- Bocsánat, nem terveztelek megbámulni, de... Ilyen szemeket hogy szerez az ember? - kérdeztem nevetve, ugyanis arra jutottam, hogy ez nekem sem jönne rosszul. Emögött nem állhatnak csak a gének. Jesszus. Még mindig nem sikerült magamhoz térni. Na most kéne a hideg tóba mártani a fejem, hogy ne tűnjek ennyire idiótának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 7. 00:45 | Link

Somoskői Lilla
este | a stég végén | x

Ha az érdeklődése nyomán nem árultam volna el neki, miért viselek napszemüveget ebben a számára furcsa időpontban, akkor talán nem ütötte volna ennyire szíven, mikor leveszem. Így viszont kiéleződött rá, szóval a hatás még jelentősebb lett. Magáról megfeledkezve, megbabonázva merül el a pillantásomban, nem átallom hát rajta tartani tekintetem magam is. Csak állunk a stég végében és nézzük egymást. Egy erre járó nyilván úgy hihetné, egy hamarosan kibontakozó csókjelenet tanúja. Pedig egészen másról van itt szó.
Miután a lány felocsúdott és szabadkozni kezd, csak lágyan megrázom a fejem, így jelezve neki, hogy nincsen semmi gond. A kérdésére aztán, ha ajkaimmal nem is, szemeimmel elmosolyodom. Békés derűvel fürkészem őt, majd lesütöm kissé tekintetemet. Most mondjam neki azt, hogy ilyen szemeket úgy szerez az ember, hogy meghal és egy másik létformaként éled újjá? Nem, azt hiszem, ez nem lenne célravezető. Ráadásul nem is pontos, hiszen sokkal inkább a korom az ok, semmint a fajtám. Persze, egyik következik a másikból.
- Sokáig kell élni. - felelek végül eképpen. Sokatmondóan, mégsem túl direkt. Hiszen tudom, nem arra kíváncsi, a kék szemet hogyan szerezhet, mivel neki is olyan van. Arra kíváncsi, mi okozza tekintetem mélységét, különleges fényét, amit napszemüvegem mögé rejtek, óvva mások lelkivilágát. Ez nem más, mint a rég. Hogy mindarról, amit megéltem, ne is beszéljünk.
- Jól bírod a hideget. - állapítom meg aztán, végignézve rajta kissé. Hiszen az imént még a decemberi tó vizébe lógatta a lábát, mégsem vacog. A pulzusa és minden életjele rendben. Igazán kiváló a vérkeringése. Hogy ezt most a vámpír vagy a gyógyító gyakornok énem mondatja-e velem, arra a válasz egyszerű: mindkettő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 8. 18:02 | Link

Adam

Nem gondoltam, hogy bármit is fog válaszolni a lányos zavaromban feltett kérdésemre, amit inkább egyébként valamiféle bizarr bóknak szántam, mintsem tényleges megválaszolandó kérdésnek, de Adam ettől függetlenül válaszolt rá. Erre számítottam ugyan, mármint, hogy fog rá valamit mondani, csak azt hittem, hogy valamilyen poénkodás lesz. Hogy a gének, vagy a csodálatossága, vagy a fenetudja.
- Ennyire öreg lennél? - tettem fel a provokatív kérdést, egy kis csalafinta mosollyal az arcomon. Még mindig úgy éreztem, mintha valamilyen témát kerülgetnénk, csak azt nem tudtam, mi lehet az. Komolyan, Ákos 2.0 az egész, megint kezdtem ugyanis nem teljesen érteni, hogy mi van. Ezekkel a hímneműekkel csak a baj van, méghogy a nők a titokzatoskodóak... Akkor eddig a legtöbb fiú/férfi akivel itt összefutottam, titokban csakis nő lehet.
Közben Adam tett egy újabb megállapítást, amit nem teljesen tudtam, hogy elismerésként fogjak-e fel, vagy csak a beszélgetés fellendítése érdekében mondta, esetleg tényleg  valamiért fontos információnak tartja. Sokatmondóan elmosolyodtam, kicsit lehajtottam a fejem, közben a kezeimet a zsebembe süllyesztettem.
- Na igen. Hát, télen születtem, ráadásul napi szinten táncolok, úgyhogy a szervezetem elég jól bírja a mindenféle kihívásokat. - mondtam neki el dióhéjban a helyzetet. Ugyan megemlítettem, de nem igazán gondoltam, hogy az előbbi tény nagy hatással lenne a dologra, inkább az utóbbi. Mindenesetre sokaktól hallottam ezt a mende-mondát, hogy befolyásolja a születési idő azt, hogy milyen időjárást szeretünk. Fene tudja, még az is lehet, hogy igaz.
- Szóval, hogyhogy itt vagy ilyenkor? Nem gondoltam, hogy szerelmespárokon és pecásokon kívül bárki kijár ide este. - mondtam, közben a fejemet picit oldalra billentettem, úgy néztem rá, miközben a válaszát vártam. Igaz, az is végigsuhant az agyamon, hogy tulajdonképpen ennyi erővel ő is megkérdezhetné tőlem ugyanezt, dehát én kérdeztem előbb, szóval először neki kell vallania.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jeges Karina
INAKTÍV


Hóvirág
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 962
Írta: 2015. december 9. 19:15 | Link

Ricsifiú.
Rici-ruci(szemüveg nélkül)


- Szóval idén, én ért minden. - Egyetértően bólogatott, hisz ő is viszonylag új húsnak számított, hiába, hogy a kényszer hazautazása előtt egy félévig boldogította a kastélylakóit, akkor is újhús volt. Egy kezecskéjén meg tudta volna számolni azokat az embereket, akik még emlékeztek rá. Ő is csak pár emberre emlékezett a férjén kívül, ha a tanárokat nem vette figyelembe. Szóval kölcsönös volt az ismeretlenség és a „Ki a hópihe vagy Te?” kérdés. Megszokta már.
- Én rellon. A levita a sárga ház, ugye? - Igazából nem is nagyon érdekelte a többi ház neve meg színe. Neki csak egy számított, az, hogy ő zöld és rellonos volt. Ez volt a legfontosabb, a sajátházát tartotta a leges legméltóbbnak arra, hogy ő ott legyen és éljen átmenetileg. A sárkányok háza és helyiségei tökéletesen biztosították azt a környezetet, amire neki és az urának szükségük volt. Ezzel az előnnyel pedig magasan verte a másik három házat. Ráadásul volt még egy plusz ok, amiért jobban preferálta a pincét, mégpedig az, hogy a rellonba járt az ura is, ez pedig hatalmas örömmel töltötte el. Bár egy kicsivel boldogabb színt is eltudott volna képzelni a sárkányháznak, mondjuk a lilát vagy valamelyik árnyalatát. De ha nem, hát nem. Vállat vont lazán, ha válaszolt az ismeretlen srác.
- Szóval levita. Az jó. - Egy fogvillantós mosolyt eresztett meg Csengusz felé. Mosolyából sugárzott a jókedv, a magabiztosság és a lazaság. - Egyébként, te hanyadik? Én még soha nem lát te kastély. - Megállapította, amikor eljutott végre a tudatáig, az információ, ami a fiú érkezésével volt kapcsolatos. - Ha te is második, mint én, remélem még mi találkozni a tanórán. - Kacérkodva kacsintott még egyet a srácra, s várta a választ, amit kaphatott tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 9. 21:06 | Link

Somoskői Lilla
este | a stég végén | x

Nem volt muszáj válaszolnom, ezzel tisztában vagyok. Hiszen a kérdés költői volt. Főként inkább csak amolyan kiszökött, bohókás felvetés. A hallgatásom és szemeim kedélyes fénye is elég lett volna hát feleletül. Vagy valami hasonlóan komolytalan megjegyzés, mint az övé. Ám valljuk be, nem vagyok az a poénkodó fajta, még ha a helyén is van a humorérzékem és alkalmazni sem átallom néha.
- Több, mint amennyinek látszom. - közlöm vele a tény és valót. Ám olybá tűnik, nem szándékozom leragadni ennél a témánál. Bár az biztos, hogy soha nem szoktam csak azért mondani semmit, hogy fellendítsek egy beszélgetést. Ha ilyenre volna szükség, inkább hagyom is az egészet. Vagy szimplán hallgatok és figyelek, várva, mi sül ki ebből. De törni nem szoktam magam. Azt mégis minek? Úgyhogy a megállapításom sokkal inkább továbblendítés, semmint fellendítés.
- Milyen tánc? - érdeklődöm meg tőle, finoman oldalra biccentve a fejemet. Különben nem vagyok az a kérdezgető fajta. Inkább válaszolni szoktam. Röviden és tömören, amennyire lehet. Mint ahogy most is fogok.
- Szeretek sétálni. - nézek körbe a tóparton. Közben pedig ráeszmélek, hogy már megint kettesben vagyok egy ifjú diáklánnyal, ami számomra természetes és tökéletesen ártatlan, ám jól tudom, mások számára mennyire nem az. Többek közt Dwayne is lekapna a tíz körmömről, ha most erre járna. Azt hiszem, nem is arról van szó, hogy nem bízik bennem, csak nincs kedve defenzorként tartani a hátát a pletykák miatt; más részről meg féltékeny. Igen. Diáklányokra. Meg bárkire. De remélem, nem tudja meg, hogy én ezt pontosan tudom. Hiszen ő nem tudja saját magáról. Kellemetlenül érintené a felismerés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 14. 12:46 | Link

Adam

Újabb sejtelmes válasz. Kicsit nehezen kezdtem ezekkel bármit is. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, hogy rákérdezzek, mégis mit akar ez pontosan jelenteni, de aztán még azelőtt, hogy feltehettem volna a kérdést, egyszerűen meggondoltam magam. Eleget vájkáltunk már ebben a témában (ami pontosan mi is...?), és lassan jutottunk csak előrébb, én pedig nem annyira akartam firtatni a dolgot.
Inkább úgy döntöttem, válaszolok a követekező kérdésére.
- Balett. Mióta az eszemet tudom. - válaszoltam, és mosolyra húzódott a szám, már csak a téma említésére is. Kedvem lett volna akár itt és most, tornacipőben táncra perdülni, bár nem akartam megkockáztatni, hogy egy laza gliassade közben belerepüljek a tóba. Az azért lehet, hogy az én hőháztartásomat is meglehetősen hazavágta volna.
- Nagyon szeretnék majd később varázs-balettet is tanulni. - tettem még hozzá, mert a témával kapcsolatban elég nehezen tudtam magamban tartani az információkat, és elég valószínű volt, hogy ezt a hirtelen lelkesedést Adam is látta rajtam. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, mekkora szükségem is van nekem erre, hiszen az elmúlt napokban, amikor szinte felkelni sem volt kedvem, ez volt az egyetlen dolog, ami fel tudott villanyozni.
Miközben azon tűnődtem, hogy holnap reggel valószínűleg picit hamarabb felkelek majd, hogy leugorjak még tanítás előtt kicsit edzeni, Adam megválaszolta az ittlétének okával kapcsolatos kérdésem. Egyetértően bólogatni kezdtem.
- Én is. És egyelőre szerintem még a helyek felét sem sikerült bejárnom. Remélem, sosem fogom elunni. Te mióta élsz itt? - kérdeztem, habár mihelyst kiejtettem a számon az utolsó szavakat, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is vehető készpénznek, hogy a faluban vagy az iskolában lakik. Mondjuk, akkor hogy kerülne ide ilyen későn? Végül nem fáradtam azzal, hogy kijavítsam magam, úgy voltam vele, ha szükséges, Adam úgyis megteszi majd. Inkább zsebre tettem a kezeimet, és egyik lábamról átvittem a testsúlyom a másikra, aztán vissza. Ide-oda, ringatva magamat. Ezt nagyon szerettem csinálni, biztos valamilyen babakori visszamaradt ringási-szükséglet, vagy a fene tudja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 22. 23:38 | Link

Somoskői Lilla
este | a stég végén | x

Igazából már bánom, hogy feleltem az imént. Bár a bánás talán erős szó. A lényeg, hogy nem kellett volna. Utálok ilyen baromi sejtelmes lenni és húzni a másik agyát. Vagy mondjunk ki valamit, vagy ne! De félbe ne hagyjuk! Ugyanígy a tettekkel. Amibe belekezdesz, csináld végig! Ezzel a hülye válaszadással most csak ebbe az ostoba helyzetbe hoztam magam. Lám, élhet valaki akár évszázadokig, követ el hibákat és cselekszik meggondolatlanságokat. Azért, mert ilyen öreg vagyok, még nem lettem isten. Nade mindezek a gondolatok éppen csak átfutnak az agyamon. Nem rágom magam ilyesmin, ahogy egyébként máson sem. Főleg, hogy ahogy reméltem, a lány nem ragad le a témánál.
Elismerően bólintok és lassan végigtekintek rajta, ahogy elárulja nekem, mit táncol. Ez lett volna az első tippem. Balett. A tartása, a mozdulatai mind erről árulkodnak.
- Néhány éve. - felelek ismét ilyen röviden, a magam rekedtes baritonján, majd elfordulok társaságomtól, de csak azért, hogy átdobjam hosszú lábaimat a korláton és nemes egyszerűséggel helyet foglaljak rajta, magam mellett letámasztva. Bakancsom talpa a deszkákon pihen. Hátrapillantok a bagolykövesre, vajon követi-e példámat, vagy csak odalép mellém, esetleg faképnél hagy a szófukarságom miatt. Akadnak, akik így döntenek. De igazából többen vannak, akiket beszédre sarkall kiváló hallgatási képességem. Vagy éppen csak nincs kedvük ennek ellenére sem távol kerülni tőlem, mert túl érdekes vagyok nekik. Ő melyik lehet? Hamarosan kiderül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 23. 14:33 | Link

Adam

Láttam, hogy nem lepődött meg túlságosan a balett dolgon, én pedig csak halványan elmosolyodtam. Tudtam, hogy eléggé lerí rólam, mivel megelehetősen vékonyka voltam, általában a mozdulataim könnyedek és elegánsak voltak, és szerencsére a tartásomat is eléggé helyretette a tánc (vagy inkább nem hagyta, hogy az iskolában ülés mellett elromoljon). Így aztán ha nem is volt egyértelmű, de az ember a megfelelő információk bitrokában már egyáltalán nem lepődött meg a tényeken.
- És mit csinálsz? - kérdeztem, és nem csak azért, hogy megtörjem a csendet, hanem azért, mert tényleg érdekelt. Annyira furcsa volt, annyira kifürkészhetetlen, hogy tulajdonképpen elképzelésem sem volt róla, vajon kiféle-miféle lehet, így aztán úgy döntöttem, hagyom, hogy ő maga mondja el nekem.
Közben én is felpattantam mellé a korlátra, és amíg vártam a válaszát, a vizet néztem. Olyan békésnek és nyugodtnak tűnt... Holott sejtettem, hogy azért megvan a maga kis élővilága, és valószínűleg a víz felszíne alatt korántsincs akkora béke, mint amilyennek ilyenkor az tűnhet. Kicsit úgy gondoltam rá, mint a táncra. Mikor az ember kívülről nézi, könnyed és elegáns, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember szárnyal a színpadon... De a rengeteg fájdalmat és erőfeszítést csak kevesen veszik mögötte észre. A látszat a minden.
Miközben ezen töprengtem, lassan újra átvette a figyelmemet Adam. Azon gondolkodtam, hogy beszélgetőtársam tulajdonképpen miért ücsörög itt velem. Érdekes volt, hogy egyszerre éreztem úgy, mintha szívesen lenne a társaságomban, ugyanakkor azt is, hogy tulajdonképpen különösebben nem lelkesedik az iránt, hogy kiderítse, ki vagyok én. Ilyennel még nem találkoztam. Általában az emberek eléggé egyértelműek voltak ilyen szempontból; vagy érdeklődtek, és akkor lelkesen igyekeztek magukról is minél több információt átadni és belőlem is kiszedni azokat, vagy nem érdekelte őket sem a személyem, sem az, hogy magukról többet eláruljanak. Ilyenkor vagy mogorvák voltak, vagy csak tejesen apatikusak, és gyorsan elváltak útjaink. Ez a helyzet azonban új volt, különleges. Kicsit oldalra döntöttem a fejemet, úgy néztem rá elgondolkodva, picit közben elmosolyodtam.
- Fura szerzet vagy. - mondtam neki, amit akár sértésnek is vehetett volna, azonban az arcomra nézve teljesen egyértelmű lehetett számára, hogy nem annak szántam. Most már még szélesebb mosolyra húzódtak az ajkaim, és szinte úgy tűnhetett, hogy jól mulatok a helyzeten. Tulajdonképpen így is volt. Nem igazán találkoztam még olyan személlyel, aki szavak nélkül is teljesen jól le tudott kötni, és ezt rendkívül érdekesnek találtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 23. 17:19 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton | x

Elégedetten nyugtázom, hogy megérkezik mellém. Figyelem még kicsit, lefelé nézve rá, aztán magam is eltekintek messze a sötét tavon. Kérdése nyomán hosszú pillanatokon át úgy tűnhet, mintha nem hallottam volna. Márványszín vonásaim legalábbis nem rezdülnek és csak pislogok tovább magam elé. Ám a helyzet az, hogy szimplán csak komótos vagyok. Hova siessek?
- A ketyerekereskedés egyik tulajdonosa vagyok. A Kins&Kensből a Kens. Kensington. - bólintok egyet vezetéknevem felfedése közben, amelyet eddig nem árultam el, hiszen csak keresztneveinkkel mutatkoztunk be egymásnak. Azonban válaszomnak ezzel még koránt sincs vége...
- Úgy két éve a Bagolykő iskolaújságjának főszerkesztője vagyok. Ezen kívül a falu mágustanácsának tagja. - folytatom a felsorolást, elé tárva ezzel, hogy nem csak a tanodához van elég jelentős közöm, de valószínűleg a karácsonyi vásár szervezésében is szerepem volt.
- Valamint gyógyítói gyakorlatomat végzem pár hónapja a fővárosi ispotályban. - és ezzel olybá tűnik, mintha nyugodt hangú taglalásom végére értem volna, ám...
- Többek között. - teszem még hozzá csöndesen, hiszen jócskán akad még tevékenység, amiről beszámolhatnék. Azonban az emberek általában a "mit csinálsz?" kérdésre olyan feleleteket várnak, amelyek legalább félig-meddig hivatalos dolgokról számolnak be. Mint tanulás, munka. Nekem most ezek azok. Amiket felsoroltam. A hivatásomnak azonban nem ezeket tekintem. Már ha akad, amit hivatásomnak tekintek. Minden esetre van még bőven más is, amit csinálok. Ha ezek is érdeklik, majd rákérdez a többek közöttre. Nem féltem.
Viszont én nem kérdezek vissza. Nem azért, mert nem érdekel a mellettem ülő, hanem mert a válaszai nem tennének hozzá és nem vennének el abból, ami bennem van vele kapcsolatban. Hiszen nekem ahhoz már réges régen elég az, ha a társaságában vagyok. Nem azért, mert ennyire bölcs lennék, csak egyszerűen eleget éltem és tapasztaltam már ehhez. Mint mikor az olvasástanulás kezdetén betűnként vesszük még sorra a szavakat, több száz könyv után azonban már mintha egy filmet vetítenének nekünk.
Szóval ha a leányzónak van kedve mesélni magáról, úgyis fog, én pedig meghallgatom. Addig is megállapítja, hogy fura szerzet vagyok. Ezzel nem tudok és nem is akarok vitatkozni. Egyszerűen csak felé fordítom fejem, és lenézek rá sötét hajam arcomba omló keretéből. Hogy miért ücsörgök itt vele? Mert jól esik és mert nincsen most se más fontos dolgom, se indíttatásom az egyéb tennivalókra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 23. 18:13 | Link

Adam

Meglepődve néztem fel Adamre, aki hirtelen meglepően nagy lelkesedéssel kezdett el beszélni magáról – már ahhoz képest, amit eddig produkált.
Úgy tűnik, csak meg kellett találnom a megfelelő kérdést.
Gondoltam elégedetten, majd érdeklődve hallgattam, amit elmondott nekem. Amikor kimondta a vezetékenvét, úgy éreztem, mintha már hallottam volna valahol... Nem tudtam azonban összerakni, hogy hol és milyen körülmények között történhetett a dolog.
Aztán a következő mondatánál leesett. Edictum... Főszerkesztő... A fura szemei. Hirtelen kicsit megmerevedtem, ahogy összeraktam, hogy tulajdonképpen én hallottam már Adamről, nem is akármilyen pletykákat. Érdekesnek találtam a tényt, hogy egy vámpír a főszerkesztő, amikor először hallottam, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Teljesen megfeledkeztem a dologról, egészen addig, amíg most együtt nem hallottam az összes szükséges információt. Most összeállt a kép. Valószínűleg azért mehetett ki a fejemből a dolog, mert aranyvérűként természetes tényként kezeltem hogy léteznek, nem hatott újdonságként, ha hallottam róluk... Csak éppen nem találkoztam korábban még soha eggyel sem. Hát, eljött a nagy nap. Akaratlanul is picit furán éreztem magam. Tudtam hogy nem fog bántani, és nem is féltem tőle, csak éppen kicsit még sokkolt, amire az imént rájöttem. Biztos voltam benne, hogy érzi vagy látja rajtam.
Nyeltem egy nagyot, majd úgy döntöttem, igyekszem félretenni a helyzet furcsaságát, és normális beszélgetőpartnerként fogok viselkedni.
- És mi az, ami nincs benne az életrajzodban? - érdeklődtem kissé piszkálódva, jelezvén, hogy éreztem, hogy ezek eddig csak hivatalos információk voltak. Persze tudtam, hogy nem vagyok én senki, hogy ennél akár csak egy fokkal is személyesebb információkat próbáljak meg kiszedni belőle, de ki tudja, hátha akad olyasmi, amiről szívesen beszélne. Azért sem lenne rossz, mert talán oldaná egy kicsit a furcsa hangulatomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 23. 20:49 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton | x

Ráeszmél. Azt hiszem, az Edictum kapcsán ugorhatott be neki, ki és mi vagyok. Látom a tekintetén, vonásain, érzem a pulzusán, szíve heves dobogásán. Most már értheti. Érthet mindent a napszemüveg viselésétől kezdve az esti sétán át egészen a koromra való utalásig. Már ha van most elég összeszedett ahhoz, hogy mindezek tisztázódjanak benne. Vagy majd megteszik utólag. A lényeg, hogy most már legalább nem kell ezt kerülhetnünk.
Nem adom jelét annak, hogy látnám zavarát. Az igazat megvallva pedig, kifejezetten remélem, hogy azért egy kissé fél. Mindig ezt remélem. Nem szadizmusból, hanem mert ez azt jelenti, hogy megvan az egészséges életösztöne. Baj, ha valaki egyáltalán nem tart tőlem. Az nem normális dolog. Persze, más, hogyha esetleg már évek óta ismer, de azért se rajongok, ha a hozzám közelállókból kihal ez az alapvető félelem. Fontos, hogy megmaradjon. Ez nem jelenti azt, hogy ne bíznának bennem. Csak azt jelenti, hogy ragaszkodnak az életükhöz. Szeretném, hogy ragaszkodjanak.
- Zenélek. Bütykölök ezt-azt. Kísérletezek. - vonok könnyedén vállat, ahogy lesütött szemmel felelek, kissé elmerengőn kémlelve a fekete víztükröt, aztán a rellonos szemébe nézek régi tekintetemmel.
- Keresem az újat, az érdekeset. - folytatom válaszom ráérősen.
- Máskor meg épp elmerülök a megszokottban, hagyva másképp hatni rám. Vagy esetleg éppen úgy, ahogy eddig is szerettem. - kezd megfogalmazásom kissé elvontba és költői fordulni, ahogy maguk gondolataim is, miközben csak pislogok lefelé a lányra magam mellett. De hát nem tudnám listába szedni, mik érdekelnek és mikkel foglalkozom, hiszen ezen dolgok tárháza lassacskán csaknem végtelen. Éppen ezért kénytelen vagyok általánosítani. Legfeljebb példát hozhatnék. Ezt meg is teszem.
- Mondjuk a csillagokban. - nézek fel az égre. Az emberek jó része hatalmas közhelynek és kifejezetten nyálasnak tartja az éjszakai mennybolt emlegetését, ám ezen illetők valószínűleg még soha nem adták át magukat neki úgy igazából. Aki megteszi, az kétlem, hogy továbbra is így vélekedne. Bár meg kell hagyni, engem minden bizonnyal azért vonzanak a csillagok ilyen ellenállhatatlanul, mert egy részről hozzám hasonlóan csak éjjel jönnek elő és ugyanolyan örökkévalóak; más részről pedig a világűr például egy olyan tér, ami egyelőre elérhetetlen a számomra. Valami, amit még nem tapasztaltam. Olyasmiből meg nem sok van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 23. 21:26 | Link

Adam

Elgondolkodtatott a dolog. Soha eszembe sem jutott még, hogy egy vámpír fejével gondolkodjak, vagy hogy bármennyire is megpróbáljam átérezni a helyzetet. Vicces, valószínűleg egyébként is megkérdeztem volna tőle, hogy mit csinál a hivatalosabb dolgokon kívül, azonban így, az új információ birtokában a kérdésnek még nagyobb súlya lett, mélyebb jelentése. Tudtam, hogy ezzel most már ő is tisztában van.
Így aztán kékjeimet rászegeztem, úgy hallgattam töprengve a válaszát. Jól éreztem magamat, ugyanis hiába okozott valamiféle feszengést bennem a tény, hogy ő nem ember, egyrészt a szemeiben továbbra is szinte el lehetett veszni, ami nyugodtsággal töltött el, másrészt pedig attól is kicsit belassult minden számomra, hogy olyan nyugalommal és lassan beszélt. Éreztem, hogy minden körülmény arra sarkall szinte, hogy nyugodt legyek, egyetlenegy pici tényt kivéve, amit ugyan nem tudtam teljesen figyelmen kívül hagyni – fránya életösztön ugyebár – azonban biztos, hogy így sem volt az egész kellemetlen.
Elmosolyodtam kicsit miközben beszélt, értettem, hogy mire gondolt. Különös lehet, ha az ember már ennyi mindennel találkozott, ennyi formában... És nehéz lehet olyat találni, ami az ember életébe még kivételes újdonságot hoz. Azonban nem lehetetlen, és Adam úgy tűnt, mint aki képes ezeket a dolgokat keresni és értékelni, ezért pedig tulajdonképpen csodáltam valamennyire. Azon is eltűnődtem, hogy biztosan nagyon különleges érzés, ha egy megszokottnak tűnő dolog szolgál valamilyen újdonsággal, amelyet korábban nem ismert, és amire nem is számított.
Én is felnéztem az égre, amikor ő is, és úgy éreztem, hogy bár hatalmas különbségek húzódnak közöttünk, azért mégsem áthidalhatatlanok. Legalábbis bizonyos pillanatokban az ember úgy tudja érezni, hogy át tudja érezni, hogy a másik miről beszél, még akkor is, ha korábban olyan helyzetben soha sem volt. Valószínűleg Adam megfogalmazásának is köze lehetett a dologhoz, lehet hogy egy kis empátiás készség is szorult belém ami rásegített, de úgy éreztem, értem, hogy miről van szó.
Az égboltot bámultam, eddig ugyanis rá sem jöttem, hogy ennyire tiszta ma az ég, és hogy elég eldugott helyen vagyunk ahhoz, hogy a sok fény ne rontsa el a csillagok ragyogását.
Annyira szép.
Ilyenkor mindig úgy éreztem, mintha én is köztük lehetnék, pedig annyira távol voltak... De valahogy elveszítettem a realitás-érzékemet, az egész égbolt mint egy nagy massza, amibe bele lehet szédülni, el lehet merülni benne... Egészen addig, amíg az ember felfelé néz, meg lehet feledkezni arról, ami lent van.
- Ijesztő lehet az a sok... Idő. - mondtam egy sóhaj kíséretében, anélkül, hogy levettem volna a pillantásom az égboltról. Milyen érdekes... Adam és a csillagai akkor is itt lesznek, amikor én valószínűleg már régen valahol a föld alatt. Furcsa volt ebbe belegondolni... De nem akartam volna a helyében lenni. Noha nem akar az ember meghalni, igazából mégis megnyugtató a tudat, hogy egyszer úgyis mindennek vége lesz.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2015. december 23. 21:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 23. 21:55 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Egyre nyugvó szívverés. Mélyülő lélegzetek. A lány lassan, de biztosan békébe burkolózik mellettem. Az iménti sokk már csak egy lappangó érzés. Egy gondolat, amin kellemesen mereng el. Csatlakozik hozzám csillagcsodálásomban. Velem együtt beleveti magát abba a felettünk terjeszkedő, sötét óceánba, amin megannyi lámpás fénylik nekünk.
- Engem megnyugtat. - susogom a tömérdek időmmel kapcsolatban. Ha szavaim önmagukban nem is volnának meggyőzőek, hangsúlyom, komótosságom és egész habitusom mindenképpen. Az örökkévalóság gondolata és érzete ugyanannyira nem zavar, mint a hirtelen végé. Akármelyik jöhet. Állok elébe.
Sokat látott tekintetem a csillagokon kalandozik. Olykor pislogok csak egyet. Hosszan időzöm az Orian övén. A kedvenc csillagképem. Olyan letisztult. Olyan határozott. Talán a Teremtőmre emlékeztet. Ahogy eszembe jut, lesütöm kissé a szemem, szusszanok egyet, majd egészen lassan emelem tekintetem ismét az égre. Érezhető rajtam, hogy lélekben most egészen máshová kerültem. Nem itt vagyok a stégen, nem a lánnyal, sőt még csak a bogolyfalviak egyikével sem. A csillagok alatt keresek valakit, de nem töröm magam. Hiszen megtalálhatnám, ha akarnám, azonban nem szabad rálelnem. Nekem nem. Ő szokott rám.
Szaporán pislogok néhányat, így térve vissza térbe és időbe. Szellemem visszaszáll a fizikai valómba. Újra a korláton üldögélek, bakancsom sarka a deszkák szélének nyomva, magam mellett támaszkodom fehér kezeimmel.
- Téged mi ijeszt meg benne? - nézek le magam mellé a diákra, folytatva a percekkel ezelőtt némasággal megszakított gondolatmenetet. Ifjú arcát, szép vonásait figyelem a holdfényben, várva magyarázatát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 24. 00:57 | Link

Adam

Érdekes volt a válasza, erre nem számítottam. Megnyugtatja? Furcsa. Persze abban biztosan van valami jó is, ha tudod, hogy mindig mindent van időd végigcsinálni, hogy bármikor újrakezdheted, és hogy a lehetőségeid hatványozottak egy átlagemberéhez képest.
Na de örökké élni? Nem, erre nem tudtam pozitívumként tekinteni. Persze tudtam, hogy ők is elpusztíthatóak, és egyáltalán nem biztos, hogy az idejük nem véges... De azért mégis jobb esélyekkel indultak, mint mi. Nem tudtam volan elképzelni, hogy örökké itt legyek. Minden terhet, amit az ember felvesz, örökösen cipelni... Folyamatosan elveszíteni mindenkit akit ismersz, mindig újrakezdeni, új embereket megismerni, amikor már szinte mindent láttál, keresni az újdonságot a világban, miközben soha semmi nem változik meg igazán... Ezek olyan harcoknak tűntek számomra, amelyeket az ember hiába vív. Miközben a csillagokat néztem, azon gondolkodtam, vajon hogyan tudnék ebbe beletörődni. Hogy sosincs vége. Valószínűleg nem menne könnyen, aztán persze biztosan megpróbálnám meglátni a pozitívumait, de azért néha-néha biztosan felötlene bennem, hogy én ezt igazán sosem akartam. A hosszú élet több fájdalommal is jár, amit az ember soha nem tud igazán elfelejteni. Persze biztosan több boldogsággal is, de nem voltam benne biztos, hogy abból több van, mint szomorúságból.
Mikor Adam feltette a kérdést, az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen pontosan ezen gondolkodtam idáig, és jó lenne, ha most hallotta volna a gondolataim, mert akkor már minden meg is lenne válaszolva. De nem így volt, én pedig azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan is fogalmazhatnám meg egy darab mondatban, az egyébként igencsak hosszú választ.
- Azt érezném, hogy folyamatosan keresnem kell az okokat az életre... - mondtam végül, bár nem éreztem úgy, hogy összefoglalta volna rendesen amit gondoltam, vagy hogy csak ennyi lett volna az egész, de ez volt az egyik legfontosabb összetevője a kételyemnek. Hiszen az ember előbb-utóbb mindent vagy megvalósít amit szeretett volna, vagy végleg belebukik, és akkor folyamatosan új célokat kell keresni. Ha meghalnak körülötted, új embereket, új társaságot. Ha ezek nincsenek, akkor egyszerűen nincsen miért élni.
- ... Az pedig nagyon, nagyon fárasztó lehet. - vontam le végül a következtetést, levéve pillantásomat a csillagokról, újra a férifra nézve. Könnyeden megvontam a vállam,  jelezve, hogy ez van. És hogy persze én nem lehetek benne biztos, hiszen sosem éltem át még.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. december 25. 21:45 | Link

Ian
ruha

Tél elején már kezd hűvös lenni az idő, előkerülnek a kötött pulcsik, a meleg kabátok, a csizmák és a bakancsok, a nyári illetve tavaszi ruhákat pedig a szekrény mélyére süllyesztjük. Bár a szőke lányunk a telet jobban szereti és jobban is bírja a hideget, azért neki is szüksége van ezekre a ruhaneműekre. Tegnap át is pakolta a dolgokat a szobájában, rendet rakott és ágyba feküdt.
Emiatt ma kicsit nagyon korán kelt, és Alízt nem akarta felkelni. Csinált neki palacsintát, mert elvileg a vörös is szereti az édességeket, de majd megkérdezi, hogy máskor tényleg olyat csinálhasson, amit a lány szeret. Szóval elkészítette a kaját, majd maga is evett egy kicsit. Utána elvégezte a reggeli teendőket és hat óra előtt pár perccel az ajtó felé indult. Még van ideje, míg a falu felkel, addig jár egyet. Reggelente még hidegebb az idő, de ez nem tántorítja el a szőkét. Kevés olyan dolog van, ami megváltoztatja a döntéseit, és a hideg nem ezek közé tartozik. Már rég járt a falu végén, ezért most arra veszi az irányt. Biztos nem találkozik majd senkivel, hiszen ilyenkor mindenki alszik. Azonban nem messziről vízcsobbanást hallatszik, ami felkelti Gwen érdeklődését. Ilyenkor ki akar horgászni? Igaz, hogy akkor a legjobb ezt a sportot űzni, mikor senki nincs a közelben és nyugodtan elgondolkodhatunk az élet nagy dolgain, miközben a pecabotot nézzük. Lassan megérkezik a tóhoz, ahol egy korabeli srácot lát, aki éppen úszik?! Ez valami vicc lehet. Ilyenkor ki képes kint fürdeni? Nem a fiú kap tüdőgyulladást, hanem a lány. De azért odasétál a stéghez, csak pár szót váltani vele. A víz alól nem biztos, hogy meghallja, mit mond neki, de megvárja a kellő pillanatot, vagyis mikor felbukik.
- Nem fagysz meg a vízben? - kérdezi angolul, hátha az az anyanyelve, de akár magyarra is átválthatnak. Ezután leguggol, hogy a fiú ne törje ki a nyakát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 25. 22:59 | Link

Somoskői Lilla
este | a korláton, a csillagok közt | x

Igazából megtehettem volna, hogy kikémlelem a gondolatait, bár tény és való, hogy ahhoz a szemébe kellett volna néznem. Mivel azonban éppen a csillagokat fürkészem, ráadásul eszem ágában sincsen az elméjében kutakodni, így valóban kénytelen összefoglalni azt, hogyan vélekedik, mik az aggályai. Elég jól össze is hozza ezt. Értem, amit mond. Jó ég, hogy ne érteném? Nem csak hogy értem, de élem és érzem. Lesütöm a szemem újfent.
- Gyakran akarom megölni magam. - közlöm csöndesen, egyszerűen. Olyasmi ez, amit soha nem tagadtam, de soha nem is hirdettem. Éppen ezért igen kevesen tudják, ám minden bizonnyal meglehetősen sokan sejtik. Amit pedig szintén nem teszek, az a kísérlet. Ha egyszer tényleg rászánom magam, akkor egyszerűen véghez viszem. Egyelőre azonban marad a játék a gondolattal. Ám hiába játszok vele, ez elég mély és komoly gondolat. Újra és újra felmerül bennem. Bár ha tényszerűek akarunk lenni, igazából mindig ott lappang.
- De ez alkati kérdés. - rázom meg finoman a fejemet és vonok szelíden vállat, így adva tudtára, hogy nem az örökkévaló létem és a majd' hétszáz mögöttem álló év a fő oka annak, hogy szuicid hajlamaim vannak, hanem már maga a borús, merengő személyiségem. Emberként sem voltam nagyon más. Ez csak egyszerűen felerősödött a korokkal, a megéltekkel.
- Már rég megtettem volna, ha nem lenne ennyi hátráltató tényező. - pillantok fel szép lassan ismét a csillagos égre, miközben mindazon dolgok járnak az eszemben, amik maradásra bírnak. Arról viszont egyáltalán nem elmélkedem, minek kötöm mindezt a mellettem üldögélő tinédzser boszorkány helyes kis orrára. Miért ne tenném? Beszélgetünk. Ő elmondta, hogy balettozik, én meg azt, hogy fontolgatom az öngyilkosságot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 21 ... 29 ... 46 47 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa