36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 46 47 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. október 24. 10:25 | Link

Ivan Dragomirov
Egy pillanatra megáll benne az ütő. Ezek szerint Ivan tud Noelről és azt is érzékeli, hogy nem egy súlycsoport. Oké, Noel sokkal szentimentálisabb, mint mondjuk az orosz, de ez nem azt jelenti, hogy rosszabb nála. Egyébként meg fogalma sincs arról, mi mindent végigcsináltak együtt, míg odáig jutottak, ahol most tartanak. Ivannak se volt annak idején könnyű dolga, de az kalácsevés lehetett az Ombozi fiú küszködését látva és tudva.
- És? – közömbösen fordítja felé fejét, szemeiből semmit sem lehet kiolvasni. Ha úgy adódik, meg fogja védeni a rellonost, tök mindegy, hogyan is állnak most, ami mondjuk egyenlő a sehogy kategóriával, de nem ez a lényeg. A következő válaszra egyenesen Ivanra emeli a jeges kékeket. Ez nem lehet komoly kérés. Mindketten tudják, hogy Michelle dolga igen egyszerű: ki kell mondania, hogy az oroszt választja és úgy is viszonyulni hozzá ezentúl. Felhorkan halkan, aztán tekintetét a tóra szegezi.
- Pedig már azt hittem, hogy csak emiatt jöttél – nagy nehezen megmozdítja végre lábait és odalép a fiúhoz, kezeit a széles mellkasra csúsztatja, de véletlenül sem öleli át a Dragomirov ivadékot. Helyette hirtelen taszít rajta egyet, hogy – ha minden igaz – Ivan a vízben végezze egy hatalmas csobbanás kíséretében. Ha sikerült a hadművelet Michelle hihetetlen hahotázásba kezd, majd leguggol, picit távolabb a stégtől – számítva az ellentámadásra -, onnan figyeli a srácot, akinek még a víz is istenien áll. Mondjuk mi nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivan Dragomirov
INAKTÍV


Az orosz
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 36
Írta: 2014. október 24. 18:56 | Link

Michelle A. Saint-Venant


Nincs és, csak hiba. Ivant nem érdekli, hogy mi volt a vézna gyerek és Michelle között, nem foglalkoztatja az elbukott fél lelkiállapota, sem a lány szívében lezajlott folyamatok. Mert, ha Mich jobban szerette volna a másikat nála, akkor most nem beszélgetnének bizonyításról, sem meggyőzésről. Ha a kis francia kiteljesedett volna a másik mellett, akkor az ő hirtelen megjelenése nem dúlta volna fel ennyire. Akkor nem látná a jeges pillantásokban izzó tüzet.
- Nem vicces, hogy egyetlen pillanat alatt képes voltam romba dönteni annak a szerencsétlennek minden kínkeserves próbálkozását?
Fellengzősen nevet, legszívesebben a vesztes képébe röhögne, de mint megtudta, a fiú jelenleg intézetben van. Savanyú egy pojáca lehet, aki rosszkor kezdett rossz nővel. Mellkasán keresztbe font karjai fölött néz le a lányra, majd sokatmondón megcsóválja fejét. A kék tekintet belefúródik sajátjába, Mich közelebb jön hozzá, ujjai mellkasára csúsznak. A férfi feledvén a fiatal nő elkövetett hibáit mosolyodik el a győztesek legbüszkébb görbületével, és már nyúlna is a karcsú derékért, amikor...
Placcs.
A hideg tó vize végigrázza az orosz testét, aki bár jobban viseli a mínusz fokokat magyar társainál, anyanyelvén kezd hangos káromkodásba, amint felbukkan feje a zavaros felszínen. A szitokszavak sora hosszú, Ivan mint egy medve ordít a kellemetlen, itt-ott mocsaras vízben. Megnyugvásakor bosszús pillantást vet a hahotázó lányra, de néhány másodperc múlva már az ő ajkán is játékos vigyor ül. Haját hátrasimítja, majd a stéghez úszik, és a deszkák szélén megtámasztva tenyereit egy mozdulattal nyomja ki magát a száraz falécekre.
- Biztosan így akartad mondani?
Kérdése költői, nem vár rá választ. Nagydarab testére rátapad a ruha, úgy mered a lányra. Mich már sejtheti, hogy a kölcsönkenyér bizony az oroszoknál is visszajár. Grrr. Ivan megindul, léptei alatt megadón roppannak meg a deszkák. Lerohanja a törékeny prefektát, súlyával és lendületével könnyedén döntve fel őt. Persze tartja is testét, a földre érkezés cseppet sem fájhat a jókedvű, nevetős franciának. Csuromvíz ruhái összenedvesítik az alatta fekvőét, tekintete közvetlen közelről keresi a másikét. Nem vár sokat, a pillanat önmagáért beszél; régi szenvedéllyel, még mindig lobogó vággyal csókolja meg a finom ajkakat.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A nők vigaszt nyújtanak, amire nélkülük soha nem lenne szükségünk.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. október 24. 22:23 | Link

Ivan Dragomirov
Michelle-nek még a lélegzete is eláll, ahogy Ivan kiejti a szavakat. Nem azért, mert bántó, nem azért, mert érzéketlen, hanem mert ez az igazság. Olyan kegyetlenül tapint rá az orosz, amitől szőkeségünk ajkai egyetlen vonallá préselődnek. És még nevet is. Mindössze egyetlen hajszál választja el attól a prefektát, hogy elő ne kapjon egy pengét és ijesztésképp hozzá ne vágja a fiúhoz. Kirázza a hideg, ha erre a kárörvendő kacajra gondol. Gyilkos tekintettel mered a fiúra, de egyetlen szót sem szól. Inkább elfojtja, mielőtt baj lenne.
A következő lépésben már tudja, hogy meg fogja bosszulni a korábbi sértést, és lássunk csodát, így is lesz. Közel húzódik az oroszhoz, hiszen jól tudja gyenge pontját, végigsimít a mellkason, mélyen a szemébe néz, aztán… Bumm, bele a hideg vízbe. Sokkal viccesebb a valóságban a látvány, mint ahogy először a képzeletében megjelent. Olyan jóízűen nevet, mint már régen, ez számára elégtétel, hiszen nem egyszer dőlt már be ennek a trükknek Ivan és minden valószínűséggel nem utoljára. Ebben rejlik Michelle kiszámíthatatlansága, hiszen sosem tudja az ember, mikor gondol valamit komolyan. Guggolva pukkadozik a nevetéstől még akkor is, mikor a fiú kimászik a stég szélére, egyszerűen nem bírja abbahagyni, pedig tényleg akarja.
Bár tudta, hogy a bosszú édes lesz, mégis meglepő lendülettel érkezik és nem kis vehemenciával. Még mindig nevet, mikor földet érnek és könnyedén söpri ki a nedves tincseket Ivan homlokából. Valójában már szőkeségünk is csurom víz, hála a fölé tornyosuló nedves ruhadaraboknak, de még csak esélye sincs elkezdeni dideregni. Rögtön érkezik egy forró csók, amit nem hagy reakció nélkül, mohón ízleli meg az ajkakat. Ki van zárva, hogy ez a tűz valaha is kialudjon köztük és itt jön a válasz a kérdésre. Ha Noel visszajönne, képes lenne faképnél hagyni Ivant végleg? Tudva azt is, hogy a közelében lesz mindig? Finoman tolja el a fiút, majd legördíti magáról, hogy mellkasára támaszkodva nézzen az orosz íriszeibe.
- Valld be, hogy ez mindig beválik. Sosem hibázom, ha hülyét kell csinálnom belőled – ismét ott az a féloldalas huncut mosoly Michelle arcán, majd feljebb tornázza magát Ivan mellkasán, hogy ajkait puhán az övére nyomhassa. A választás eldőlni látszik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2014. november 28. 18:06 | Link

Annelie Freya Blomqvist

Zsebre dugott kézzel sétálgat valahol Bagolyfalva környékén. Leheletének fehér pára felhője az orra előtt gomolyog, majd eltűnik, hogy aztán a következő lélegzetvétel után újra feltűnjön. Már jó ideje sétálgat csak úgy, semmi cél nélkül, mikor megpillant egy stéget. Feléje veszi hát az irányt, s ha már ott van, kisétál a végébe. A víz majdnem tükörsima, csak néhol fodrozódik az enyhe szél miatt, mely viszont a hőérzetét vagy még öt fokkal lejjebb viszi. Talán lassan vissza kéne mennie, de most annyira élvezi a körülötte lévő csöndet. A kastélyban erre úgy sincs nagyon lehetősége. Ott valaki mindig beszélni akar vagy legalább is beszélgetni. Legalább egy kis tekintélyt szerzett már magának az elsősök között. Eltűnődve néz a távolba. Hallgatja, ahogy a víz veri a stég szélét és ahogy a békák hangosan lármáznak. A hideg ellenére kabátjának cipzára le van húzva, de legalább sál van rajta. Úgy ahogy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2014. november 28. 20:00 | Link


Erdőjáró


Figyel, vár, céloz, lő, és talál! Noak holnap esti vacsorája kisebb puffanással adta meg magát, lezuttyant a fa tetejéről, egyenesen Hestia mellé, aki sértődötten ingatta farkát amiért gazdája nem vette figyelembe, hogy ő éppenséggel ott szaglássza a talajt. Anne vigyorogva kuszálta össze a maine coon hátán a szőrt, aztán bedobta a kisebb madarat a zsákjába. Ugyanonnan előhúzott egy kis bájitalos üvegcsét, és ivott a benne levő kék löttyből két kortyot. Saját készítésű melegen tartó bájital volt az, ami a téli hideg estéken nagy segítség a lánynak. Most is elég volt egy pulcsit felvennie a pólójára, mert ennek köszönhetően nem fázott. Kapucniját megigazította a fején, aztán a közelből jövő hangok hallatán Hestiát hazaküldte, fusson Mátéhoz, és vigyázzon, nehogy az éjfúria megint lyukat égessen a bőrébe amíg ő még szétnéz.
Persze nem a hangok irányába ment, volt már kellemetlen élménye ellenszenvesebb bestiákkal, inkább a tavacska felé sétálgatott a fák alatt, íját biztonsági okokból folyamatosan a kezében tartva.
Még bőven a fák között járt amikor a ködön át megpillantott egy magas, sötét alakot a stégen állni, ám nem tudta, mi az. Próbált fókuszálni, de az valahogy nem ment ilyen látási viszonyok között. Tudta jól, hogy már nagyon rég lejárt a takarodó ideje, épeszű ember meg nem járkálna itt az éjszaka közepén, még ha falusi, akkor sem.
Aztán a csendet egy hangos, morgó, vagy üvöltő hang törte meg, ami Annie-ből egy hirtelen ijedtséget váltott ki, nem is csoda, hogy ellőtte a készenlétben levő nyilat, ami egyenesen a cél"személy" felé suhant, és nagy valószínűséggel talált is. Egy fa tövébe guggolt le még a találat előtti pillanatokban, és lélegzetét visszafojtva nézte az alakot. Ne ember legyél, ne ember legyél...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2014. november 28. 21:28 | Link

Annelie Freya Blomqvist

Sokáig álldogál. Igazából nem tudja, hogy mire vagy esetleg kire vát. Oly mindegy ez ebből a szempontból. Még is azt veszi észre, hogy kezd sötétedni és hogy a köd szép lassan ráül a környékre. Kedve lenne belehajítania egy követ a vízbe vagy csak egyszerűen kacsázni, hogy megtörje azt a túlontúl sima felületet, de sehol sem lát követ, a stéget meg csak emiatt nem fogja elhagyni. Ha innen egyszer elindul, akkor már vissza megy a kastélyba.
Sőt, lehet már most indulnia kéne... Tesz is pár lépést a szárazföld felé, mikor hangos üvöltés üti meg a fülét, melyet sziszegő hang követ. Alig kapja fel rá a fejét, mikor éles fájdalom hasít a bal combjába. A következő, mély kiáltás tőle származik, mivel bal lába megrogy alatta. Nem néz az esetleges sebre, inkább leveti magát a födre, s zsebéből előhúzza pálcáját. Így kémleli tovább a sötét, homályos helyet, ahonnan a vessző jött. Egy rohadt vessző. Jól érzi ezt szabad kezével, mely automatikusan a fájdalom irányába tapogatózik. Még soha sem fájt ennyire semmi, de most nem foglalkozhat vele. Bármi lehet ott a sötétben. Amint meglát egy mozgó árnyat, pálcáját felé tartja, s kimondja az első varázsigét, ami eszébe jut.
-Visiostrello!
A denevérhad ekkor az árny felé veti magát, s Jake megpróbál elinalni, de bal lába nem engedelmeskedik, így újra a stég fadeszkáin találja magát. Tehetetlen kínjában erősen szitkozódik, persze csak magának. Pálcáját újra az ismeretlen felé irányítja. Nem igazán lát semmit. Fránya köd!
Utoljára módosította:Jake Sandder, 2014. november 28. 22:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2014. november 29. 07:53 | Link


Erdőjáró


Nem látta pontosan, hogy hol talált be a nyila, de az ordításból biztosra vette, hogy fájdalmas lövés volt, és nem éppen vadállat volt az áldozat, főleg mivel aztán egy csapat denevért küldött a nyakába.
Gyorsan húzott elő újabb nyilat, de mielőtt ellőtte volna, kellett rá valami, amitől a felé repülő...denevérek, igen, denevérek megállnak.
- Piroinitio! - még jó, hogy Máté sokat gyakorolta vele ezt a kis hasznos varázslatot, és így egy égő végű nyilacska repült a szárnyas dögök közé, amitől azok szépen szétszéledtek, az pedig a tavacskáig repült, és belefúródott a földbe.
Igazából nem tudta, hogy mit kellene csinálnia. Nem igazán szokott emberekre lövöldözni, eltalálni őket meg aztán pláne... De volt nála még pár bájital, talán eltudják simítani.
Az íjat most háttérbe szorította, a hátán volt, míg ő a pálcáját előre tartva lassan sétált a stég felé, kapucniját gondosan a fejébe húzva, hogy ha nem muszáj, ne ismerjék fel.
Egy szó nélkül sétált oda a sráchoz, kezeit felemelve, hogy akkor talán nem kap valami újabb átkot a nyakába. Nem nézte az arcát, csak a lábát ami megsebesült, és letérdelt hozzá, hogy megnézze rendesen, de ekkor már nem kerülte el az arcára való pillantást sem.
- Te?! - tört ki belőle a kérdés a legújabb mentoráltja láttán. A nevére nem emlékezett hirtelen, valami Josh talán. Kapucniját kicsit hátrébb húzta, hogy lássák egymást, gyanúsan méregette a fiút. Azután, hogy meglőtte, nem csodálná, ha új mentort kérne a vezetőségtől...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2014. november 29. 14:25 | Link

Annie Freya Blomqvist

Ha varázsigéje másra nem is, de arra tökéletes volt, hogy csodálkozva meredjen a megszólaló hang irányába. Egy lány? Most komolyan egy lány találta el? Ráadásul a hangja is nagyon ismerős. Mozdulatlanul követi tekintetével az égő vesszőt, míg az földet nem ér. Ha nem fájna ennyire a lába, most nevethetnékje támadna ettől a helyzettől. Ez gáz.
Ekkor azonban megjelenik a hang gazdája, s Jake szinte azonnal rászegezi pálcáját. Még csak a keze sem remeg, inkább gyanakvóan méregeti a feltett kezű alakot. Fegverét ugyan leereszti egy kicsit, de nem rakja el teljesen, hogy azonnal használni tudja, ha szükség lenne rá.
A lány letérdel mellé és rögtön a sérült lábát kezdi el vizsgálgatni.
Szuper, tehát még csak nem is direkt volt...de valahogy annyira ismerős neki!
Ekkor néz fel rá a kapucni alól a két ragyogó, de döbbent tekintet.
-Mi a...?
Jake visszonozza a meglepett pillantást, de hamar eltűnteti arcáról az ilyesfajta érzelmeket, s fanyar mosolyra húzza a száját.
-Kezdem értékelni a kastély vendégszeretetét!
Vizslató tekintetét kedves mentora tekintetébe fúrja, majd pillantása átsiklik vérző lábára. A hideg miatt már kezd is rászáradni a vér. Talán ki kéne húzni, de lehet jobban járna, ha itt most csak egyszerűen letörné a vesszőt.
-Mondanám, hogy szép találat... De lassan nem érzem a lábamat.
Céloz a seb körül terjengő zsibbadásra, s az egyre hidegebb körülményekre, melyet a vessző körülbelüli helyén érez. Nem gondolja, hogy a szőkeségtől tartania kéne. Végtére ez nagyrészt az ő hibája.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2014. november 30. 12:06 | Link


Erdőjáró


Az nem izgatta, hogy lelőtt valakit, de az már inkább, hogy simán kinyomozzák, hogy ő találta el, és akkor elég nagy bajban lesz. Inkább válna meg a bátyjától, mint az íjától.
Persze kíváncsi volt, kivel akadt össze, de azt nem várta, hogy ismerik egymást. Igaz, nem régóta, éppen csak fogadta amikor megérkezett, és körbevezette, de a munkájuk még itt nem ért véget.
Pár másodpercig még farkasszemet néztek, aztán mindkettejük tekintete a sérülésre vándorolt. Anne zsákjában volt rá gyógymód, az viszont, hogy ellássa a sebet, kellett valami cserébe.
- Diffindo! - emelte a fiú nadrágjához pálcáját, amitől az szépen végigszakadt, ezzel jobb hozzáférést adva a vérző területhez.
- Erről soha nem beszélhetsz senkinek - tekintete komoly volt, és kissé harapós. Ha ez nem lett volna eléggé meggyőző, ráadásként nem a legfinomabban, erősebb rántással húzta ki a nyilat a lábából. Amíg ott folyt ki a vér, zsákjából három kicsi üvegcsét emelt ki, meg egy rongydarabot. Utóbbival letörölte a vért az érintett területről, majd ráöntötte a rózsaszín löttyöt, ami füstölögni kezdett, nagyjából tíz másodperccel később pedig elállította a vérzést.
- Ez fájni fog - figyelmeztette időt hagyva arra, hogy visszatartsa a hangját. A zöld bájital fertőtlenítő, és borzasztóan csíp. Itt várt egy kicsit, és közben félmosolyra húzódott ajka.
- Ja, amúgy dupla büntetést kapsz amiért a faluban vagy, és amiért takarodó után. Nem zsarolhatsz ezzel - mutatott a lábára -, mert legközelebb megetetlek a sárkányommal.
Noaknak biztos ízlene a rellonos hús, és jó ideig jól lakna vele...
Az utolsó bájitalt is lassan ráöntötte, de csak cseppenként, amitől a mély seb lassacskán elkezdett összeforrni. Mivel nem tökéletes még, ezért a felületi seb megmaradt, de az napokon belül begyógyul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2014. november 30. 22:24 | Link

Annelie Freya Blomqvist

Őt különösképpen nem zavarja az incidens. Annyira rosszul nem igazán jöhet ki belőle, bár lehet a későbbiekben ebben majd tévedni fog. Csak nézi, ahogy az anyag végighasad a nadrágján, így a sérült rész most jobban látszik. Kicsit még sajnálja is ezt a nadrágját. Kényelmes volt, jól állt neki, most meg mehet majd a kukába. Vagy majd megcsinálja magának néhány pálca legyintéssel...Egyáltalán miért jutott az eszébe a kidobás lehetősége? A figyelmeztető szavakra féloldalasan felpillant a lányra, majd vissza a lábára.
-Jó.
Mondja nemes egyszerűséggel, mintha csak éppen vacsorára hívnák. Egyébként neki sem áll érdekében erről beszélni. Nem is értené, hogy miért ilyen pipa a lány, ha nem lenne...
Összeszorítja fogait, de a kezelés nem éppen a legfinomabb. Hangot azonban csak azért sem ad ki magából, legfeljebb az arcán lévő grimasz adhat képet arról, hogy hogyan is esett neki a vessző gyors eltávolítása. Csendben figyeli a szöszke minden további ügyködését. Az első folyadék nem vált ki belőle semmilyen hatást, de látja, hogy a vérzés szép lassan eláll. Figyelme most már mindinkább mentorára vándorol, így a seb helyett őt figyeli, még akkor is, mikor a második fiola tartalma érinti a bőrét. Ugyan figyelmeztetve lett, defeje most még is lába felé fordul egy pillanatra, ahogy összeszorítja fogait. Azt viszont, amit eközben, ez után hall, alig akarja elhinni. Immár másodszorra néznek farkasszemet igen rövid idő alatt.
-Eltévedtem.
Végül is csak elsős. Nem kell mindennel tisztában lennie. Hangja alapán nem úgy tűnhet, mint aki megijedt ettől.
-Nem szokásom senkit sem megzsarolni, de gondolom ha sárkányod van, nyilván ő morgott az előbb is.
Nem. Nem felejtette el azt a hangot, mely a nyílvessző becsapódása előtt keltette fel a figyelmét. Azt a lánynak is hallania kellett...
Közben az utolsó bájital is használatba kerül, s a fájdalom szép lassan megszűnik szerencsés bal lábából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2014. november 30. 22:52 | Link


Erdőjáró


Nem sokat szólt hozzá, amúgy sem az a beszélgetős fajta, hát így meg pláne nem, hogy éppenséggel az általa okozott sérülést kell helyrehoznia. Bájitalait már tesztelte, és éppen azért hordozza magánál vadászatok alatt, hogy az ilyen balesetek könnyen helyrehozhatóak legyenek. Mennyi haszna van a titokban kotyvasztásnak...nem is érti, miért tiltott.
Újabb tűzzel égette el a véres rongyot ott a stég közepén, és automatikusan körbenézett, hogy valaki nem figyeli-e őket. Nem látott semmit a nagy ködben, remélhetőleg őket se látta senki. Vagy semmi.
- Szerinted ha ő lett volna, rád lövök? - szemöldökét összevonta, értetlenül csóválta meg a fejét. Persze arról nem kell tudnia a srácnak, hogy Noak még ekkora üvöltésre nem is képes a tenyérbe való méretével. Na de majd egy-két év múlva...
- Jó? - fejével a megmaradt sebre bökött miközben odacsusszant a stég széléhez és lemosta benne nyila végét. Ha nem muszáj, nem akar nyomokat hagyni. Kis idő alatt összepakolta cuccait, és visszatuszkolta a zsákba a félig kilógó madarat, amit még az erdőben lőtt vacsorának.
- Jobb lesz eltűnni, mert nem tudom mi ordított, de biztos nem egy kedves ismerős - határozottan, szinte parancsszerűen mondta ezt mentoráltjának, akinek a nevére még mindig nem jött rá. Kérdőn nézett rá, hogy indulnak-e vagy sem, de nem maradhat, ráadásul vissza is kéne vinnie a Rellonba...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2014. december 3. 22:25 | Link

Annelie Freya Blomqvist

A lány nem beszél, s ő sem igazán érez késztetést, hogy jártassa a száját. Eddig úgy látszik ebben az egy dologban értenek egyet tökéletesen. Legalábbis jelenleg.
Amíg a szöszi egy picivel arrébb újabb tüzet gyújt, hogy eltüntesse a szerencsétlen eset minden apró kis nyomát, addig Jake ellöki magát a stég deszkáitól és megpróbál ráállni meglőtt lábára. Nem érez semmit. Még billeg is rajta egy keveset, majd áthelyezi az egész testsúlyát a bal oldalára, de az enyhe bizsergésen kívül nem igazán zavarja a heg. Kezét zsebere vágja, s úgy figyeli mentora további tevékenységét. A nyomeltüntetésen kívül azért is cselekszik jól a lánnyal azzal, hogy elégeti a véres rongyot, mert így remélhetőleg egy vadállat sem fog a szag miatt idetévedni. Remélhetőleg.
- Nem tudhatom. Lehet. - vonja meg a vállát, de szája sarkában ott kunkorodik már egy mosoly. Végül is ilyen nem mindennap történik meg egy elsős diákkal se. Még akkor se, ha rellonos...
A kérdésre újra ránehezedik bal lábára, majd lóbál is egyet rajta.
- Túlélem. - ha fájna se panaszkodna. Azt meghagyja a lányoknak. Vagy a húgának.
Továbbra is figyelemmel kíséri a lány ügyködéseit, majd ha már eszébe jutott, előhúzza pálcáját és egy gyors intéssel nadrágja szálai újra összefonódnak. A szakadt gatya mondjuk ment volna a hátizsákból kilógó döglött madárfejhez és az íjászkodó mentorhoz, de a suliba még sem mehet így vissza.
- Igenis főnökasszony! - mondja szinte színpadiasan, s már el is indul a falu felé, még akkor is, ha a lányt beelőzi. Legalább nem egyedül kell visszamennie a kastélyba. Azért ez nagy előny! Ráadásul egy szőke-íjász-sárkányos-mentor kíséretében. A csend viszont túlságosan is csendes. Még a békákat se hallja. Vére lassan lüktet az ereiben, s közben rosszat sejtő pillantást küld gyorsan a lány felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 15. 23:19 | Link

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...



Sötétedik. Bár nem kellene erre császkálnom, és megfogadtam magamnak, hogy a kastélyban maradok, mégsem tettem. Igaz, még nincs annyira késő, de az én helyen már a kastély falai között lenne. Mégis pokróccal a karomon sétálok végig a falun, ezúttal kihagyva a vásárt, a korcsolyapályát és a fényeket. Helyette inkább valami sokkal csöndesebb vágyom. Bár még nem voltam erre, a nagyteremben hallottam, hogy néhány diák a stégről beszél, ami a faluban van, hosszan belóg a tó fölé és remekül lehet ott lazítani, távol minden zajtól. Amint meghallottam, pontosan tudtam, hogy erre van szükségem. Mióta idejöttem sok dolog történt velem, sok mindent le kellett tisztáznom magamban, na meg amúgy is vágytam már egy kis magányra. Hiányzott a privát szféra. Nekem szükségem volt egy helyre, ami csak az enyém, ahol azt csinálhatok amit akarok és nem kell másokhoz alkalmazkodnom. Itt viszont mindig volt valaki a közelemben, bárhová is mentem. Osztoznom kellett a szobán, nem ehettem egyedül és délután a folyosók is zajosak voltak. Hiába jöttem le a faluba, ott sem volt sokkal jobb, mert itt is körülvettek az emberek. Ahogy távolodom a zajoktól és a fényektől, egyre inkább úgy érzem, hogy a lelkem megkönnyebbül. Sokáig szerettem volna itt lenni, így alaposan beöltöztem. Fehér szövegkabá, sapka, sál, jó vastag csizma. Legszívesebben még teát és valami harapnivalót is hoztam volna, de már túlzásnak éreztem, hiszen nem piknikezni jöttem, hanem csak úgy lógni. Amint a fények halványulnak kezdem egyre jobban érezni magamat, úgy érzem, a sötét engem is elrejt. Hát még amikor meglátom a stéget! Azonnal megszaporázom a lépteimet, a végére már szaladok, és amikor meghallom a cipőm és a fa első találkozósát jólesően felnevetek. Egy újabb hely, amit kipipálhatok a listáról. Elmegyek egészen a stég végéig, leterítem a pokrócot és lefekszem rá, miközben a lábamat a víz fölé lógatom. Így fekszem, szép csöndben a felhős ég alatt. Pedig szívesen megnézném a csillagokat!
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 15. 23:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 15. 23:45 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pokrócos láblógató

Egy ideig még ellófráltam a házamban, összepakolva néhány ketyerét, amit a boltunkból hoztam haza, bütykölgetni kicsit. Ha az üzletünkben művelem ezt, mindig elvonom Kinsey figyelmét a rúnázás gyakorlásáról, pedig tudom, mennyire szeretne haladni benne. Úgyhogy a holmik egy részével inkább itthon szórakozom, aztán viszem szépen vissza a kereskedésbe vagy alkatrészeire szedve, vagy valami egészen új formában. Mikor megvagyok a dobozba tételükkel, félrerakom őket, az előtérbe megyek és magamra dobom bőrdzsekimet, miközben az emelet felé pillantok, egész pontosan a háló felé...
Kíra betoppant kora este, ide-oda cikázott a szobákban, csak úgy pörgött és közben elmondta ugyan, milyen eseménydúsan töltötte a napját, de igazából a felét, ha értettem a lelkes magyarázatnak, mígnem végül alva találtam Őt a kanapén. Szóval azt nem tudtam meg, milyen ténykedés fárasztotta ki ennyire, azonban az eredmény szemmel látható volt. Az is lehet, hogy egyszerűen csak egész nap ilyen megállíthatatlanul csinált mindent, attól merült ki. Nem lehet nála tudni. Minden esetre ölbe kaptam, felvittem az emeletre és befektettem az ágyamba.
Merengek még egy pillanatig a szeleburdi lányon, aztán kilépek a házamból. Csak bandukolok céltalanul, nem sietek sehová, így néhány perc múlva érek ki az erdei ösvényről a faluba, máris feltérképezve a környéket fejlett érzékeimmel. Hamar lassítok könnyed lépteimen, ahogy ismerős illatra leszek figyelmes. Elnézek a tó felé és arra veszem utamat. Mire a stéghez érek, már pontosan látom, nem tévedtem. A fekete leányzó hever egy leterített pokrócon. Egy ideig csak szemlélem, aztán rálépek a deszkákra lazán bekötött bakancsommal és indulok a rellonos felé, nesztelenül. Hamarosan odaérek és megállok mellette laza terpeszemben.
- Azt hittem, nem bírod a hideget... - vetem fel ezt köszönés helyett, csöndes baritonomon, elitnek tetsző angol akcentusommal szólva anyanyelvemen, és bár hirtelen érkeznek szavaim, hangom valahogy a környék, a természet neszeibe olvad, hasonló tónust ütve meg. Kezeimet a zsebembe csúsztatom és csak nézek el a távolba a fagyos vizű tavon.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 16. 00:00 | Link

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...


Továbbra is csöndesen szemlélődöm, jobban mondva erőlködöm. Fohászkodom, hogy legalább csak egy csillagot láthassak...csak egyetlen egyet! Nem szoktam meg, hogy itt sötét az ég, hiszen otthon ebben az időben egy darab felhő sem szokott lenni az égen, csillag viszont annál több! Hiányzott! Annyira, hogy hisztizni tudtam volna érte, úgy, mint egy óvodás. A kezeim ökölbe is szorultak, de aztán rájöttem, hogy hiába csapom ki a műbalhét, senki nem hallja meg, ráadásul nem is érek el vele semmit. Felnőttem. Régen annyival könnyebb volt, azt hittem, ha sírok, és követelőzőm majd minden megváltozik, mert a szüleim így intézték. De a csillagokat senki nem fogja tudni visszahozni nekem, kár értünk. Mérgesen fújtatok egy sort, majd úgy döntöm, hogy helyette inkább a felhőket próbálom kibogarászni, közben figyeltem a leheletemet, ami csinos kis füstben szállt fölfelé, amíg bele nem veszett a levegőbe.
Aztán meghallottam. Készülnöm kellett volna rá? Talán. Mégsem hittem abban, hogy megint megtalál. De ez az ő hangja, határozottan az. Vagy csak képzelődöm? Nem kapom fel rögtön a fejemet, még mindig a sötét eget bámulom, mintha csak ahhoz beszélnék.
- Nem is szeretem.
Válaszolok én is angolul, ha már így kezdte meg a beszélgetést, akkor maradjunk ezen a vonalon. Igen, a hideg takarón feküdtem, a tó partján, ahol pár fokkal hűvösebb a levegő, mint bárhol máshol. Az élet tele van ellentmondásokkal, így ahelyett, hogy megkérdőjelezném a saját tetteimet, elfordítom a fejemet és lassan felnézek rá. Végignézek a magas alakján, végül a tekintetem megállapodik az arcán, egy ideig nézem őt, majd beleharapok az ajkamba és visszafordítom az ég felé a pillantásomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 16. 00:15 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az égkémlelő

Sokszor teszünk olyasmit, ami alapvetően nincsen talán ínyünkre, ám elszámolunk előnyökkel és hátrányokkal, így rájövünk, hogy megéri. Valahogy eképpen lehet a lány is ezzel a pokrócon ejtőzéssel a hideg, decemberi éjszakában. Részemről alig emlékszem már rá, milyen az, fázni. Ez már nincs meg, de sok mindent -amit meg tudtam őrizni- megőriztem halandó életemből, amit a fajtámbeliek rég elhagytak. Ilyen többek között a lélegzetvétel. Szeretek mély levegőket venni, vagy éppen zihálni, ha a helyzet megkívánja. Attól minden annyival valóságosabb.
Szemem sarkából látom, hogy a rellonos felnéz rám, azonban én akkor engedem csak le rá pillantásomat, mikor már ismét az eget kémleli. Végigtekintek fehér kabátos, kellemesen heverésző alakján, majd leereszkedem a deszkákra a takaró mellé. Felhúzom hosszú lábaimat, karjaimat térdeimre dobom és az egyikkel kezemmel megfogom a másikat, lógatva előre. Finoman lesütöm a szemem.
- Hogy vagy? - kérdezem szelíden. Egészen lassan nézek közben oldalra a leányzóra, érdeklődő fényű, sokatmondó szemekkel. Jól tudja, miért érdeklődöm erről. Míg válaszát várom türelemmel, addig visszafogottan fürkészem Őt. Nem tolakodón, nem udvariatlanul. Hanem amolyan figyelmes szemlélődőn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 16. 00:25 | Link

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...


Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beszélgeti kezdünk. Rövid ismeretségünk alatt nem beszélgettünk sokat, vagy ha beszélgettünk is, akkor az nagyon lassan indult be. Nem volt a szavak embere, én pedig nem erőltettem a dolgot, ha nem akar, hát nem beszél. Az idő nagy részében úgyis inkább csak egymást néztük, már amikor. Nem volt lételemem a felesleges beszéd, erre hamar rájött, így hát most nem törtem meg a csöndet. Tudtam róla, hogy itt van, éreztem a közelségét, de mégsem szóltam hozzá. Amúgy sem tudtam volna neki mit mondani, túl sok dolog járt vele kapcsolatban az eszemben, illetve, a legtöbbször ő járt az eszembe, mert rövid idő alatt amit itt töltöttem, ő tett rám igazán mély benyomást, pusztán a létezésével. Különleges volt és tudott róla, kilógott innen, talán ebben hasonlítottunk is.
- Mond meg te. Hallod a szívverésem, azt hiszem még élek.
Talán kissé túl korán csúszott ki a számon a csípős megjegyzés. Nem kellett volna. Fel is szisszenek, nem akartam gerincből ennyire leutasító lenni, főleg nem vele.
- Bocsáss meg, én csak...fáradt vagyok. De egyébként megvagyok, köszönöm.
Nem mondhatnám, hogy jól vagyok. Nem akarom neki hazudni, így nem teszem. Helyette őszintén felelek, de csak nagy vonalakban, a többit úgyis tudja ő, nem kell ehhez feltétlenül kikérdeznie. A szemem sarkából látom, ahogy pozíciót változtat és leül mellém, igyekszem nem végigkövetni a mozdulatot, meredten nézek az ég felé, de kisvártatva elmosolyodom, és elejtem azt a megjegyzést, amivel a beszélgetésink kezdődni szoktak.
- Nézel...
Lassan felé fordítom a fejemet, de nem ülök fel, nem változtatok a helyzetem, nem érzem magamat kényelmetlenül azért, mert így lát, így nincs miért megerőltetnem magamat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 16. 00:40 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a csípős

Úgy éreztem, az utolsó találkozásunk után illendő megszólalnom most. Legalább ennyit. Legalább, hogy tudjam, rendben van. Persze, látom rajta, hogy semmi baja és hogy még él, ám nyilvánvalóan én nem az egészségére céloztam. Vagyis hát nem a testire. Bár belegondolva... de, arra is. És igen, a képességeimnek köszönhetően hamar leszűrhetem, milyen állapotban van, akár mentálisan, akár fizikailag, azonban ezzel ugyanaz van, mint a lélegzetvétellel: attól leszek kevésbé vadállat, hogy beszélgetek. Hogy udvarias vagyok. Hogy törődök. Éppen azért nem értem ezt a kissé goromba választ, hiszen én barátságosan nyitottam, amit viszont Tőle kapok, az nem annyira barátságos. A megjegyzése nyomán szépen elnézek hát róla másfelé. De nem kell sokat várnom, hogy a bocsánatomat kérje. Jól van. Mondjuk ez a "megvagyok" viszont nem túl biztató egyébként.
- Zavar? - kérdezem a megállapítása nyomán azt, amit azt hiszem, már legutóbb is kérdeztem, és ha minden igaz, még a válaszára is emlékszem. Lágyan fénylő szemekkel figyelem a lányt, aztán körbenézek a tó partján és a sötét vízen. Nem fogom erőltetni, hogy beszélgessünk, vagy hogy bármit mondjon nekem arról az éjszakáról. Mindössze azért érdeklődtem Tőle, hogy tudja, megteheti. Semmit nem fogok ráerőszakolni. Nekem bárhogy jó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 16. 00:50 | Link

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...


Fogalmam sincs, hogy hasonló helyzetben hogy illendő viselkedni, mert még soha nem voltam hasonló helyzetben. Frusztrált, hogy olyan távol ült tőlem, úgy éreztem magamat, mint aki leprás, de mégsem tettem szóvá, csupán nyeltem egyet és túltettem magamat a dolgon. Visszafordítottam az ég felé a tekintetemet, továbbra sem adva fel a reményt, hogy ma látok egy csillagot, a tekintetem átkutatta a széles égboltot, se mindenfelől csak az egyre gomolygó sötétség sejlett fel, amitől rosszul éreztem magamat. Hirtelen egész közel éreztem magamhoz az eget, tétován felemeltem a kezemet, mintha megakarnék ragadni egy felhőt, de hiába szorítom össze a tenyeremet, csak a levegőt markolom, semmi mást.
- Nem, nem zavar.
Szokásomhoz híven felnevetek, csöndesen és titokzatosan, mintha sokkal több lenne a megjegyezés mögött, valamit, amit csak Ő és én érhetünk, aztán rájöttem, hogy tényleg így van. Azt viszont nem akart az eszembe jutni, hogy mi következik ezután, így hát hallgattam és néztem a vizet, az eget, a környező dombokat, még a hátam mögé is néztem, hátha megpillantok néhány kósza fénycsóvát. A kastélyt rögtön kiszúrtam, ott magaslott, az ablakaiban pislákolt a fény, kirázott tőle a hideg, nem akartam visszamenni. Végül aztán elegem lesz mindenből és úgy döntök, hogyha ő nézhet engem, akkor én nézhetem őt. Legalább megint megszemlélhetem, bár koránt sem olyan alaposan, mint legutóbb, de legalább nézhetem, úgy és azért, ahogy és amiért ő néz engem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 16. 09:46 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a magányos

A kifinomult, gyönyörű, különleges nők és lányok átka, hogy az emberek nehezen közelednek feléjük. Feszültek lesznek a gondolattól és valami olyan átugorhatatlan, képzeletbeli mércét állítanak maguk elé, amivel nem tudnak megbirkózni. Nekem ilyen gondom már régóta nincs. Több korral ezelőtt elhagytam bármiféle görcsölést. A halandókat azonban annyira képes ez eluralni, hogy végül falat emelnek vele maguk és társaik közé. Ezt látom a mellettem heverőn. A magányt, amit a szofisztikáltsága, szépsége és egyedisége okoz, amely még akkor is akadály lehet számára, ha éppen a másik fél felülemelkedik rajta. Ő maga talán nem mindig tud.
Ezek a gondolatok keringenek bennem, ahogy fürkészem Őt, jó egy méterre üldögélve Tőle a deszkákon. Részemről nem azért tartom a távolságot, mert leprás volna, vagy mert én ne mernék közeledni. Nálam soha sem ezek befolyásolnak. Hanem, ami általában: meghagyom az embereknek a teret, hogy ne érezzék magukat fenyegetve tőlem. Viszont, amint azt tapasztalom, hogy nem ezt váltaná ki belőlük a közeledés, megteszem a magam lépéseit. Mint most...
- Szabad? - intek aprót fejemmel a pokróc felé, engedélyt kérve rá, hogy csatlakozzam. Amíg ezt meg nem kapok, ücsörgök tovább, felhúzott lábakkal, sötét tincseim mögül pislogva lefelé az ében lánykára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 16. 12:04 | Link

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...


Szívesen elmondanám neki, hogy ki kellett jönnöm a kastélyból, mert megőrjített a tömeg, a tény, hogy folyamatosan volt körülöttem valaki. Hogy mennyire szeretnék már egy kicsit egyedül lenni, hogy zavar a tömeg. Ugyanakkor mégis magányosnak éreztem fent magamat, bár, még csak két hete vagyok itt, de akkor is kilógtam. Aki pedig közeledni akartam, azt én löktem el magamtól, mert nem ismertem a szándékait. Micsoda kettősség! Magam is belezavarodtam. De mégsem mondok neki semmit, valamilyen furcsa elképzelés miatt, úgy érezem, csak untatnám és nem akarok unalmas lenni, pláne nem az Ő számára. Pedig tudtam, hogy szívesen meghallgatja a gondolataimat, még akkor is, ha azok inkább a koromhoz mértek. Nem találkoztam még nála türelmesebb emberrel, ha ilyesmiről van szó és mostanra már azt is tudtam, hogy miért ilyen, hosszúra nyúlt élete alatt megtanulta, hogyan kezelje ezt az egészet. De mégis úgy éreztem, hogy gyerekesnek tűnne most nekiállni nyafogni, főleg egy ilyen témáról és nem akartam, hogy gyerekesnek tartson.
Engedélyt kér. Furcsa volt hallanom, holott valahol pontosan tudtam, hogy szeretném ha közelebb lenne hozzám. Mintha hallotta volna a gondolataimat és arra reagál volna így. Nem akartam egyből rávágni a nagyon is magától értetődő választ, így visszafordítottam az ég felé a tekintetemet, hogy ne lássa az ajkaim remegését.
- Persze.
Láttam, ahogy megmozdul, valamilyen beteg elképzelés miatt az agyam lassított felvételbe mutatta nekem, alig bírtam megállni, hogy odanézzek. Helyette én is odébb húzódtam kicsit, ami fekvő állapotban nevetségesen nézhetett ki, de továbbra sem szerettem volna fölkelni. A szememet az égre meresztettem, a gondolataim ádáz csatát vívtak odabent, de végül veszített a józan ész, így rátaláltam a barnáimmal Adam kék szemére.
- Elmondod mire gondolsz most?
Mindig is érdekeltek a gondolatai, szerettem tudni, hogy mi jár épp a fejében, mert sok férfival ellentétben az ö gondolatai kifürkészhetetlenek voltak és csak ritkán ültek ki az arcára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 16. 20:21 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pokróc partner

Nem tartanám gyerekesnek. Nem igazán vannak ilyen skatulyáim. Szeretem az általánosításokat, azonban csak filozófiai szinten. Elgondolkodni a gyökereikről, igazságtartalmukról. Azonban a gyakorlatban nem élek ilyesmikkel. Egyszerre kezelek mindenkit egy csoport tagjaként és egyénként. De mindig attól függ, besorolom-e abba a csoportba, hogy illik-e rá az az összegzés. Úgyhogy igazából mondhatjuk, hogy teljes mértékben a személyt nézem. Különben pedig, ha esetleg gyerekes dolgokat mond, nem biztos, hogy en bloc gyerekesnek fogom tartani. Szóval a lényeg, hogy nyugodtan mondhatná. Nem fogom semmi miatt lenézni, semminek elkönyvelni. Lehet, néha lekezelően szólok, azonban a mögé sem kell különösebbet gondolni. Az csak szimpla morgás. A természetem része.
Ahogy engedélyt ad, hogy csatlakozzak hozzá, éppen csak feljebb emelkedem a deszkákról, kezemen támasztva, és odahúzódom a kellemesen heverő lányhoz. Ülök még pár pillanatig, de aztán hanyatt dőlök magam is, elfekve társaságom mellé. Fekete hajam szétterül a pléden. Sápadt, hosszú kezeimet mellkasomra, hasamra vonom. Fejem oldalra fordítom, és a mellettem pihenőre tekintek.
- Meglehetősen sok mindenre. - felelem csöndes, egyenletes hangon.
- Arra, hogy kikkel kötöttem ismeretséget itt a stégen. Arra, hogy milyen is volt fázni. Arra, hogy magányos lehetsz. Arra, hogy milyen szerkezetet vigyek haza legközelebb bütykölni a boltomból. Arra, hogy nagyon hangulatos a karácsonyi vásár. Arra, hogy sokáig tudnálak nézni... - sorolok fel mindössze néhányat a fejemen nemrég átsuhant gondolat közül, nyugodtan és egyszerűen hagyva kigördülni számon az ízes, angol szavakat. Valószínűleg a lány nem hallott még egyvégtében ennyit beszélni engem. De ez így van rendjén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 16. 21:00 | Link

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...


A kezeimet amiket eddig magam mellett pihentettem összefűztem a hasamon, így adva neki még több helyet. Na meg, nem is akartam hozzáérni, több okból sem. Tudtam, hogy az olyan dolgokat váltana ki belőlem, amik nem helyesek, nem lehettek azok, ahogy ez az egész sem volt egészen helyes, vagy ha helyes is volt, nem éreztem annak. Természetesnek viszont természetes volt, hiszen attól, hogy én visszakozom ő még az marad ami, egy egyszerű ember számára vonzó és érdekes teremtmény, kár lett volna tagadnom, hogy engem is vonzott, hiszen magától értetődő volt. Valamilyen furcsa okból kifolyólag ez a vonzalom nem marat viszonzatlan. Nem tudtam, hogy talán az újat a más, vagy az érdekeset látta benne, de kezdtem elhinni, hogy tényleg így volt. Bár, ez nehezebb volt, mint elhinni azt, hogy egy diáktársamnak tetszhetek. Mikor lefeküdt mellém, felé fordítottam a fejemet, és érdeklődve hallgattam, ugyanis megszólalt, kisvártatva de megtette! Arra számítottam, hogy kitérő, rövid választ fogok kapni, meglepetés volt, hogy egy egészen hosszú kifejtést hallhattam róla. Engedte, hogy meghallgassam a gondolatait és ez nagyon sokat jelentett nekem.
- Túl sok minden jár egyszerre a fejedben...
Mondtam a monológ közben, aztán, amikor kibökte a második rám vonatkozó részt hirtelen elhallgattam. Tisztában voltam vele, hogy szeretett nézni, valamilyen okból kifolyólag így fejezte ki, hogy szépnek tart engem, tudtam ezt már egy ideje, pont ezért volt megrendítő hallani, amit mond. Nem gondolkodtam, a karjaimat letéve magam mellé, felkönyököltem magam mellett és ráhajolva az ajakira megcsókoltam. Nem tartott sokáig, de pont elég volt, hogy kifejezzem magamat. Ezzel többet mondtam el, mintha percekig beszéltem volna, és tudtam, hogy ő mindezt megfogja érteni.
- Nézhetsz, ameddig akarsz, nem megyek sehová.
Sóhajtok fel fáradtan, miközben visszafekszem a pokrócra. Valahol szomorúság csengett ki a hangomból, mert a lényemnek egy része el akart innen menni, ugyanakkor egy jelzés volt számára, a jövőre nézve.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 16. 21:22 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kifejező

Igaz. Túl sok minden jár a fejemben. Általában úgy kell rávegyem magam, hogy kikapcsoljam. Többek közt ezért a sokféle elfoglaltság. Olyankor van mire koncentrálnom. Ha csak úgy létezem, ha nem teszek épp olyasmit, amire oda kell figyelni, akkor elindul egy folyam, aminek nem mindig jó a vége. Úgyhogy ha bárki azt hiszi, micsoda önzetlenség részemről az Edictum főszerkesztése, a ketyere kereskedés vezetése vagy éppen a Bogolyfalvi Mágustanácsban való szervezkedés, az téved. Persze, szép dolog, azonban önzetlennek egyáltalán nem önzetlen. Hiába tetszem végtelenül komótosnak, kell, hogy mindig legyen tennivalóm. Ez szükséges a fennmaradáshoz.
Feleletembe ágyazott bókom olyannyira könnyed és őszinte volt, amennyire a csók, amit érte kapok. Hamar rájövök, mire készül a lány, és nem teszek egyebet, mint szemem lehunyva fogadom, számat finoman belemozdítva ajkai érintésébe. Utána felnézek rá, és figyelem, ahogy visszahelyezkedik, közben vegyes érzésekkel szólva. Ahogy gondoltam. Nem tetszik neki igazán itt. Távol van mindentől, ami megszokott és mindenkitől, aki között Ő megszokott volna. Azonban ez nem feltétlen baj ám. Előnyére kovácsolhatja. Remélem, hamar rájön erre és elkezdi élvezni! Nem fogok neki lelki eligazítást tartani. Nem szokásom. Inkább meghallgatom az embereket és csak néha adok valamiféle tanácsot, vagy mondok bármilyen véleményt, mindig ügyelve rá, hogy ezzel soha ne utasítsak vagy kiokítsak, mindig csak tereljek. Most azonban a nagy bölcsesség elmarad, a fent említett okokból. Inkább...
- Ha végeztünk itt, meghívlak a csárdába valami meleg italra. - közlöm Vele szelíd, rekedtes baritonomon, ében vonásait figyelve. Ugyan a meghívásom nem kérdés formájában hangzott el, ettől még visszautasíthatja. Csak valószínűleg nem érdemes. Minden esetre arcomat a sötét, felhős ég felé fordítom, így jelezvén, hogy mi is az a dolog, amivel itt majd végzünk: a mennybolt lesés. Hogy meddig kíván nézelődni, csillagokat várni, az rajta múlik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 16. 22:00 | Link

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...


Miután visszafeküdtem, néhány másodpercre becsuktam a szememet és hagytam, hogy végigfusson rajtam az áramütésszerű érzés, ami elfogott abban a pillanatban, ahogy az ajkai az ajkamhoz értek. Nem tehettem róla, vonzott a lénye, a személyisége és ő maga. Ettől függetlenül nem voltam belé szerelmes, nem képzeltem többet a dologba, mint ami volt. De ettől az egész (nevezzük élménynek) nem volt jobb, vagy rosszabb, olyan volt, mint amilyennek lennie kellett, csak egy kicsivel fokozottabb, vagy inkább sokkal. Nem voltam az a nagy pasizó típus, de mindig voltak körülöttem fiúk, akiket ügyesen használtam, tudtam, hogy kezeljem őket és ebbe előbb-utóbb bele is untam. Adam viszont teljesen más lapra tartozott, nem említhető senkivel sem egy mondatban.
- Rendben, de szeretnék még egy picit maradni.
Hát lehet neki nemet mondani? Lehet, hogy valaki tud, de az nem én vagyok. Úgy érzem, hogy soha nem tudnék neki nemet mondani, legyen a kérés bármi. Most viszont egyelőre nem gondoltam erre, hanem felnéztem az égre és próbáltam relaxálni, nem szólaltam meg. Tudtam, hogy hagyni fog engem néhány percig, amíg gyenge lehetek, aztán szépen összeszedem magamat, eltűnik minden ami eddig volt, felépül a máz és megint olyan leszek, amilyen voltam. Eltelik húsz perc, mire összeszedem magam annyira, hogy megtudjak szólalni, talán titokban még néhány könnycseppet is elmorzsolok. Aztán felülök és megigazítom a hajamat.
- Rendben, mehetünk.
Mivel beleegyezett, így felkeltünk, összehajtottam a pokrócot és elindultunk a csárda felé, mi ketten.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 00:56 | Link

Michelle


A sötétben egy alak tűnik fel, aki igazából én volnék. A vastagabbik kabátomat hordom, mert azzal számolok, hogy a szabad téli égbolt alatt hosszabb ideig fogok tartózkodni, és a hazautazás előtt semmi kedvem sincs megfázni. Csendben vonulok végig a faluba vezető úton, de ahogy az lenni szokott, a gondolataim bőven elég hangzavart keltenek elmémben. Komolyan mondom, még egy kis zűrzavar, és megfájdul a fejem.
Michelle hívott. Részleteket még én sem tudok, hiszen bagolyban szűkszavú az ember. Egyrészt a helyhiány, másrészt a kéretlen olvasóktól való félelem, de az írott szavak rendszere nem biztonságos, ha a magánéletről van szó. Vannak sejtéseim, de egyikkel se szeretnék majd előhozakodni anélkül, hogy utalna rá. Sajnos akarva akaratlan, de megtudok dolgokat, főleg a nagyobb kaliberűeket. Ez azzal jár, hogy ebben a bentlakásos suliban dekkolok már elég régóta. A zárt közösségben futótűzként terjednek a hírek, amelyeknek hajkurászásába én már túl régen belefáradtam, mert rájöttem, milyen káros is tud lenni a kapcsolatokra. A lényeg az, hogy nehéz időszakát éli. Ismerős, ha valakinek van ilyenje... Szóval természetesen igent mondtam a találkára, mert ha csak lelki szemetesláda formájában is, de ha tudok, segítek.
Nincs is még késő, olyan hat körül lehet, de köztudott a nappalok rövidsége az év ezen szakában, úgyhogy a kijárási tilalom megszegése nélkül osonhatok le a faluba. Fázom, de még nincs különösebb időm törődni vele. Arra koncentrálok, hogy botlás nélkül érjek le a megbeszélt helyre, ami nem más, mint a jó öreg stég. Kellően kihalt, ideális helyszín egy privát beszélgetéshez.
Érkezésemkor megtorpanok, néhány tucat lépésnyire a stég kezdetétől. Innen jól látszódik a tavacska fáradt víztükre, amelyet a part túloldaláról érkező távoli közvilágítás fénye világít meg. Úgy látszik, még nincs itt, mert embert aligha látok magam körül. Elhatározom, hogy egy könnyen észrevehető ponton kezdem el megvárni őt. Zsebbe süllyesztett kezeimmel és összébb húzott testtartásommal próbálok védekezni a hideg ellen, ami a mozgás hiányában most még nagyobb ellenségként fedi fel magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. december 24. 11:21 | Link

Lénike
És igen. Bekövetkezett végre a változás, Michelle ismét a szocializáció útjára lépett, járt nála Jeremy, Iza és végül is rájött, nem kell letargiában töltenie mindennapjait csak azért, mert ikre elment. Azóta beszéltek és valójában minden a legnagyobb rendben van. Szőkeségünk két napig mást sem csinált, csak takarított, mielőtt Jeremy átment volna hozzá és azóta is minden ismét a rendes kerékvágásban van. Julien is néha lenéz hozzá, így pedig valamivel elfogadhatóbb az addig közös ház atmoszférája. Ettől függetlenül néha rátör az a bizonyos hiányérzet. Most is valami ilyesmi lehetett, ugyanis rég nem látott ismerősének csúzlizott egy baglyot - nevezetesen Tormay Lénárd elvtársnak -, hogy ugyan röffenjenek már össze egy csöppnyi beszélgetés erejéig.
A stég felé tartva még jobban összehúzza magán kabátját. Elég hülye ötlet volt ez a "találkozzunk szabadtéren, mondjuk a stégen" ötlet. Úúú, ez de jól rímelt! Na mindegy. Szaporább léptekkel közeledik a megbeszélt célponthoz és már messziről kiszúrja a fiút. Jó rég nem találkoztak, ami így utólag kissé kínos is. Mi oka volt egyébként Michelle-nek elhagynia magát? Tulajdonképpen semmi. Mekkora barom volt! A fa megnyikordul súlya alatt, ahogy szinte meg is érkezik és halvány mosolyt küld Léninek.
- Milyen szép, fagyos esténk van - cinikusan fújja ki a levegőt, ami füstként lengi körül őket. Brr. Csak ezért nem szereti a telet. A havat, az ünnepeket, a zsongást, mindent elvisel. De ez a farkasordító hideg nagyon távol áll tőle. Szövetkabátja hiába vastag, sálja hiába takarja valamennyire száját, a jeges fuvallatok csontig hatolnak. - Csüccsenjünk le, mit szólsz? - nem kérdés a kérdés, de ez valószínűleg Lénárdnak is világos. Michelle nem az az érdeklődő típus. Úgyis az lesz, amit akar, miért most lenne másképp? Elsétál a stég végébe és lehuppan a szélére, hogy lábait lelógathassa. A zsebében meglepetés lapul, de mindent a maga idejében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 24. 12:18 | Link

Michelle


Hajszál híján, hogy nem kezdek halk vacogásba a hidegtől. Szerintem a nagy átlaghoz képest érzékenyebb vagyok az alacsony hőmérsékletre, főleg ha testmozgás hiányában várok valakire a sötétben. És még nincsenek is mínusz fokok. Szerencsém, hogy a falu ideeső fénye ad még valamennyi világítást, mert a tavacska környéke még így is igen gyéren megvilágított, hiába lett ez az elmúlt években felkapott hely, s hozták valamennyire rendbe a tanáccsal.
Aztán lassacskán befut a várva várt személy. Nem nehéz kiszúrnom őt, ha más dolgom sincs, mint szobrozva figyelni a környezetemet. Amikor ránézek, az első ami eszembe jut, hogy milyen rég találkoztunk, és nem is értem, hogy mi az oka annak, hogy az utóbbi időkben a kelleténél jobban eltávolodtunk egymástól. Azóta mindkettőnkkel történt ez-az... Talán elérkezett az idő, hogy a kiesett időt pótoljuk.
- Valóban. Jöhettél volna előbb. - jegyzem meg csipkelődve, ha már ilyen témával indít. Rellonos lényéből ragadhat rám ilyenkor valamennyi, hogy efféle stílussal kívánok imponálni a lánynak, ami nem feltétlenül áll jól. Tovább utánozva, hozzá hasonló módon, csak éppen kissé erőteljesebben fújom ki a levegőt, hogy az övénél is nagyobb füstszerű képződményt eregessek ki.
- Ha nem félsz felfázástól. - indulok meg a stég vége felé, hogy szélére ülve elkényelmesedjek. Mindkét kezemmel oldalát szorítom, hogy semmilyen véletlen folytán ne pottyanjak a jéghideg vízbe. Bárcsak befagyott volna a tó tükre...
Nem is olyan hideg, mint gondoltam, vagy már abszolút mindegy, mit csinálok, mert immúnissá váltam a zord időjárással szemben. Akárhogy is van, kikap, ha miatta betegszem le ünnep előtt.
- Rég találkoztunk. Hogy vagy? - kérdezem barátságosan, és abban a "hogy vagy"-ban ott lapul egy parányi célzás, de ezt majd tudni fogja.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. december 27. 00:01 | Link

Geri

Kis Karácsony, Nagy Karácsony… az Ünnep, amit együtt kellene tölteni a családdal, de mi mégis itt maradtunk az iskolában. Véda nénivel sokkal jobb, anyuék meg egyébként sincsenek otthon. Apa bevetésen van, anyu pedig elutazott a nagyiékhoz, nem is lenne együtt az egész család. Tavaly úgy is hazamentünk, most itt az ideje, hogy megtudjam, milyen is itt az ünneplés. A suliban valami bál is volt, amire ugyan nem mentem el, de sok jót hallottam róla. Most viszont a stég fele vettem az irányt, ugyanis kell egy kis friss levegő. Kint eléggé hideg volt, ezért nem maradhatott el a sapka–sál–kesztyű kombináció, a vastag pulcsi és kabát sem. Egyáltalán nem tervezem, hogy megint lebetegszek, és ismételten heteket töltsek a gyengélkedőn. Tényleg saját ágyam lehetne ott, de megfogadtam, hogy vigyázni fogok magamra, és nem fogok többet bekerülni. Ezért is kezdtem el edzeni, amivel egészen jól haladok, ráadásul egy társam is akadt benne, akivel azóta sem találkoztam. Túl könnyű lett volna, ha mindig összefutok vele, pedig beleéltem magam, hogy végre lesz valaki, aki nem néz le, és foglalkozik velem. Lehet csak megszánt akkor, nem tudom. Mindig lenézek a terembe, de soha nem látom ott Gergőt… hiába jártam a kastély folyosóit, egyszer sem botlottam a fiúba. Egyszer próbálkozok barátság kiépítésével, akkor is kudarcot vallok már akkor, mielőtt az egész elkezdődne. Közben megérkeztem az úti célomhoz, és egy sóhaj után léptem rá a fából készült tákolmányra. Meg sem álltam a végéig, ott vettem a bátorságot, és óvatosan leültem a végére. Ügyeltem arra, hogy ne érjek a vízhez, elég, ha csak bámulom azt. Még a végén beleesek, és most nincs itt senki se, hogy kimentsen a víz fogságából. Akkor zárulna le az életem, mert hogy magamtól nem tudnék kimászni, az is biztos. De most nem ez járt a fejemben, inkább bámultam a víz tükrét, és csak arra tudtam gondolni, hogy apával minden rendben van-e, és reménykedtem, hogy nem kapunk baglyot… fekete borítékkal…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. december 27. 19:01 | Link

Ádám
I'm not strong enough to stay away
I can't run from you
I just can run back to you


A karácsony maga roppant furcsa érzésekkel tölti el őt. Sosem volt nagy ünnep, sosem állítottak karácsonyfát. Olyan volt, mint egy szokásos vasárnapi ebéd, csak gyertyákkal és nem feltétlen vasárnap. Esetleg egy kis plusz édesség, finomabb vacsora, de mégsem érzi olyan különlegesnek az ünnepet. Épp ezért áll értetlenül és nézi, a többi diák, az emberek mennyire el vannak ragadtatva tőle, hogy ünneplik, folyamatosan erről beszélnek, lelkesednek érte. Mintha valami hatalmas uralkodó látogatna a kastélyba, úgy nyüzsgött egy ideig. Aztán hirtelen csaknem kiürült, a legtöbben hazamentek.
Gergő is hazalátogatott, de hamar vissza is jött, csak egy estét töltött otthon. Az épp elég volt, hogy odaadja az ajándékait, habár eddig nem volt lehetősége venni, mindig is szeretett volna. Ennek ellenére az öccse imádta a hógömböt, amit kapott tőle. Gergő a lelkére kötötte, hogy rejtse el alaposan, a szülei ne lássák meg, különben többet haza sem mehet.
Most újra itt van és csendesen sétál a hidegben. Nincs melegen felöltözve, csak egy pulcsi van rajta és bakancs, de nem fázik. Hozzá van szokva a hűvöshöz, igazából ebben nőtt fel és télen is szinte egész nap kint kóborolt mindig, már gyerekként is. Egyszerűen immúnis rá, viszont az érzéseire nem. Roppant furán érzi magát most, a földet, lábát fixírozva sétál, lent a faluban, az embereket kikerülve, bár ilyenkor az utcán sincsenek sokan. És habár kívül hideg van, belül meleg érzések perzselik Gergő lelkét, amik nem hagyják őt nyugodni. Nagyot nyel, amíg próbálja kitalálni, mi lehet ez. De talán a legjobb megfogalmazás az, hogy hiányzik neki a családja, Várdomb, kicsit a régi élete is. Nagyon jó hely volt a Bagolykő, újdonság volt. Más emberek, más környezet, más bánásmód. Itt önmaga lehet.
De mi is az az önmaga? Gergő a részének tartja az alföldi falut, a tanyát, mindent, ami vele jár. Akkor hogy lehetne itt igazán önmaga? És a legfontosabb: miért gondolkozik még mindig ezen? Mi a fenének? Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak kiverné a fejéből az egészet, mégis most számára is különleges lett a karácsony. Összejöhetett a szeretteivel, hogy együtt egyenek egy jót, beszélgettek egy keveset és már búcsúzott is el, tért vissza a Bagolykő falai közé.
És itt a baj, most idegennek érzi magát, idegennek a saját lakóhelyén, munkahelyén, bőrében. Nem odaillőnek a saját életében. És habár ez fura lehet, hiszen ő sosem foglalkozott ilyesmivel, most mégsem tud csak úgy legyinteni, hogy oké, jó lesz így. Hiszen ebből állt az élete, legyinteni egyet és elfogadni a történteket, akármennyire rosszak is legyenek. Most pedig egyedül barangol, hosszú úton, hogy minél tovább tartson. Az érzéseivel küzd, magányos akar lenni és elvonni magát a társadalomból, mégis legszívesebben farkassá változna. Hogy őt se ítélje el senki, hogy a holdra vonyít, keservesen, kiadva magából a bántatát, hogy az egész világ hallja.
A furcsa kettősségen elmélkedve pillant fel. A beöltözött alak a stég végén ücsörög, a vizet bámulja. Gergőnek pedig megállnak a lábai, nem viszik tovább. Egy kis ideig csak áll ott, távolról figyeli Ádámot. Azon tanakodik, vajon a fiú szívesebben maradna egyedül, de hamar átvándorolnak a gondolatai arra, vajon ő szívesen menne-e oda hozzá, vagy maradna-e inkább egyedül. De végül csak enged a csábításnak, a fiúhoz megy. Nem túl halkak a léptei, de nem biztos, hogy meghallja őt. Viszont amint a végére ér, leguggol mellé, könyökeit a térdeire támasztja, kezeit hagyja egyszerűen lógni maga előtt.
- Hogy vagy? - Kérdezi, köszönés helyett, hiszen erre jobban kíváncsi. Meg amúgy is, nem tudna a fiú köszönni, maximum integetni neki, révén nem beszél. Íróeszköze vajon van, hogy tudjon neki válaszolni? Ezt sem tudja. Lehet, hogy csak saját magával beszélget. Közben eszébe jut egy apróság, amit a legutóbb nem tudott megmondani neki.
- Izé, sajnálom, tudod, a hallásod. Csak egy fülgyulladás, hm? - Kérdezi, kissé elhúzva a száját, mert annyira abszurdnak tűnik. Őt kemény fából faragták. Na nem mintha Ádám picsogó lenne, de - főleg Gergőhöz képest - olyan kis törékenynek tűnik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 46 47 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa