Katinka
A csendes magánynak hamar vége szakad. Léptek zaja töri meg a koraeste nyugalmát s mint az már lenni szokott, a hanghoz sziluett is társul. A szőke hajzuhatag, az élénkpiros dizájnerkeret valamint az egészet megkoronázó jóindulattal is csupán kellemetlen túlzásnak nevezhető bordó ajakír kevésbé váltanak ki érzelmeket a lányból. Elvégre a Bagolykő Mágustanoda nem a szürke egyéniségekről híres -ezúttal nagylelkűen tekintsünk el attól a rideg ténytől, hogy a Navine Ház lakói egytől egyig csekély értelmű bűnunalmas porbafingók-. Nem, nem. Más az, ami a szöszit éberségre készteti.
Testhelyzetet vált. A hamut lepöccinti, majd nyakát kicsit előre nyújtva fürkésző szemét az idegenébe fúrja, miközben nyilván azon töri a buksiját, hogy a Sminkmester honnan a csudából tudja becses nevét. Bár Corneliának nem kell a szomszédba mennie egy kis egészséges önhittségért, az azért még őt is meglepi, hogy ennyi év után valaki felismeri cicapofiját. Kitartóan méregeti a feltehetően harmincas, kellemes hangú nőt, de semmi. Egy villanásnyi emlék nem sok, annyi se maradt arról, aki feltehetően egykor a diáktársa volt. Ez nem is csoda, hiszen végtelenül szelektív a memóriája.
-Szervusz. Hogy vagyunk ezen a szép napon?
Szólal meg végre, s noha lehelletnyi cinizmus bujkál hangjában,alig érezhető. Nem tervezi lefutni a szokásos köröket, várja, hogy Méregcsók, pont mint a Batman képregény hősnője, maga fedje fel kilétét s adjon magyarázatot.
-Cigarettát?
Bár ma már kevesen élnek ezen káros szenvedéllyel, azért tesz egy próbát, mivel ma a szokásosnál beszédesebb kedvében van. Talán a hosszú út teszi.
