Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Matyi Tök fura más órákra járni, mint Matyi. Eddig mindent együtt csináltunk, nem szoktam meg ezt a változást még. Oldalba is könyököltem ma az új padtársamat, ő meg nem értékelte túlságosan a dolgot. Magyarázkodhattam, hogy csak nyújtózkodni akartam, de nem figyeltem, milyen közel is ül. Elég csúnyán nézett rám azért még óra végén is. Szerintem nem leszünk barátok. Még jó, hogy nem is kell. Úgysem cserélném le Matyit senki másra. Összecsapom a könyvemet, amint vége az órának. El se rakom, már szaladok is ki a teremből. Ott lóbálom a kezemben végig. A Banya üresen álló képkerete alatt állok meg. Matyi pedig már ott is van, és egy cetlit tart felém. - Szia - köszönök vissza. Közelebbről is megnézem a cetlit, majd ránézek és a vállamat rántom meg. - Neked nincs? Csúnya vagy pletykás?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Matyi - És szerinted nekem tetszeni fog? Vagy majd eldöntöm, ha meglátom, és haragudjon rád, ha mégse? - kérdezem vigyorogva. Bólogatok arra, amit megállapít a lányról ezután olyan bölcsen, ahogy arra csak ő képes. A következő mondatával meg is mutatja, hogy mennyire bölcs is pontosan. Kitör belőlem a nevetés. - Aztán majd eldönti, kinek megy jobban? Csókverseny, huhuuu - nevetek, vállon veregetve Matyit. Micsoda ötletei vannak. Most komolyan. Látom ám, hogy ő ezen tényleg komolyan gondolkodik, úgyhogy csak abbahagyom a nevetést, amúgy sem őt akartam kiröhögni. - Jó, hát megkérdezhetjük, de ha mégis érdekel, akkor nyugodtan menj csak, én meg találok mást. - Megvonogatom a vállam az órára vonatkozó kérdést hallva, és megrázom a fejem. - Nem volt rossz, csak oldalba böktem a mellettem ülőt, mert elfelejtettem, hogy máshol vagy, aztán magyarázkodhattam, hogy véletlen volt. Nem értékelte túlságosan. Miért is vannak nekünk más-más óráink? Így hogy fogsz helyettem vizsgázni, én meg helyetted, ha kell? Hol hagytuk az eszünket?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Matyi - Jaj, de hát ha vicces - vigyorgok még vidáman ezen az egész csókverseny ötleten, de ő meg sértetten fordul el. El is tűnik a vigyor az arcomról. Kezemet a vállára teszem. - Na, Matyi, ne csináld már. Tényleg vicces. Úgy hangzik, mint valami vásári program - magyarázom neki, hátha majd ettől megérti az én nézőpontomat is. Ha tovább morog, még még kénytelen leszek csokit szerezni, hogy azzal javítsak a dolgokon. - Meh, rá kell dolgoznunk idén, hogy jövőre jobban működjön - jelentem ki nagyon komolyan az óráinkról. A jelenlegi helyzet igazán rémes. Még mindig el se akarom hinni, hogy nem közös óráink vannak. Milyen ez már? - Menj. Ki ne hagyd, aztán mesélhetsz, csak nem versenyzünk. Arra ott a seprű - jelentem ki határozottan. Zsebre dugom a kezem. Most úgyse lenne ehhez kedvem, nem sértődök meg. A képkeretre nézek és megvonom a vállam. - Biztos valahol pletykál. Akarod megkeresni?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Matyi - Na ugye? - kérdezem elégedett fejet vágva. Mondtam én, hogy vicces. Vállon veregetem, mert végre egyetértünk, még ha nem is teljesen. - Az biztos. Mindkettő... vagy három volt? Az is tuti, hogy még egy évig nem lesz így jó, meg ez a nap rossz... és akkor három. Jaja, a pár közös óra még jó. Meg a kviddics. Kár, hogy ma nincs az se - mondom egy sóhajjal. Szeretem az edzéseket, mert jók vagyunk együtt. A meccseket is. Jó, hogy működik ez a mi kis ikertelepátiánk, és elég sokszor csak egymásra nézni, hogy tudjuk, mire készül a másik. Azt is felvetem, hogy megkereshetjük, hol a banya, de nem érdekli. - Jó. Menjünk. Úgyis addig kell játszani, amíg anyunak eszébe nem jut megkérdezni, hogy kész-e a házi. Kéne írnom esszét jövő hétre, azzal segítesz?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
Harmadik éve járok ide, de a könyvtárban még nem ismerem ki magam. A folyosókon már egész jól elboldogulok, még ha a titkos járatokat nem is ismerem mind. Az Eridon se semmi, de azt már felfedeztük Matyival elég alaposan. A könyvtárban viszont gyorsan el tudok tévedni még mindig. Szorgalmit kellene írni Rudi bácsinak a kedvenc bájitalomról, de nem tudom, mi a kedvenc bájitalom. Nem nagyon szeretem a bájitaltant sem. A fele hozzávaló valami trutyi vagy bűzlik vagy nyálkás, és felfordul tőlük a gyomrom. Rudi bácsi viszont rendes, és nem akarok csalódást okozni. Ha a bizim is jó lesz, talán még a PS5 is meglesz idén karácsonyra. Ezért vagyok most itt, és ácsorgok két polcsor között teljesen tanácstalanul. Azt a vastag, barna borítójú könyvet már az előbb is láttam. Azt hiszem. Vagy mégse? Nem tudom eldönteni. Jobban kellene figyelnem, mert már a harmadik kört teszem és nem tudom, merre van az arra. Egy bájitaltan könyvet sikerült találnom, amiben mindenféle löttyökről írnak, és jónak tűnik a szorgalmihoz, de közben meg jól eltévedtem. Izzad is a tenyerem pont úgy, mint a homlokom. Vajon Matyi most hol lehet? Biztos feltűnik neki, hogy eltűntem, és megkeres.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
Jól sikerült eltévednem. Próbálok találni valami pontot, amiből rájöhetnék, hol is vagyok pontosan éppen ebben a labirintusban. Az nem sokat segít, hogy itt minden könyv koboldokról szól. Honnan kellene tudnom, melyik részén van a könyvtárnak ez a polcsor. Mondjuk érdekesnek tűnik a téma, így meg is nézem az egyik kötetet közelebbről. A polchoz lépek, hogy levegyem, amikor majdnem nekem jön egy szőke lány a semmiből. Hirtelen oldalra lépek, hogy ne ütközzünk, és meglepetten pislogok rá. Fura, úgy köszön, mintha ismerne, de szerintem még nem találkoztunk. - Szia - köszönök vissza. Hiába nézem, tényleg nem ismerős. Lehet, hogy Matyit ismeri? Úgyis összekavarnak minket folyton, nem lenne meglepő. Meg aztán időnként egyébként is előadjuk mi, hogy egyikünk a másik, meg fordítva. A barlangrendszeres térképről még nem hallottam vagy elfelejtettem volna, hogy beszéltünk ilyenről? Megvonom a vállam. - Igazából bájitaltan szorgalmihoz keresek könyvet, mert beadandót kéne írnom Rudi bácsinak, de ha már itt vagyok, az a térkép is meg lehet. Meg a könyvtárhoz se lenne rossz egy térkép, mert ez itt mind koboldokról szól. Van kedved segíteni megtalálni? Úgy értem, azt a barlangos térképet - kérdezem meg.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
- Rudi bácsi nem lesz boldog, ha nem adom be, de... - megvakargatom az állam, a polcra pislogva közben, aztán meg a lányra, akinek nem tudom a nevét. A koboldos könyvektől hiába várom a választ, azt meg nem igazán tudom vitatni, amit a lány mond. - Na jó, ez tényleg érdekesebbnek hangzik. A szorgalmit még megírhatom este - jelentem ki végül nem annyira alapos gondolkodás után, hiába mondja anyu, hogy mindig gondoljunk át mindent, mielőtt döntünk. Egy szorgalmin azért nem múlik a világ. És tervezem is megírni, de ez a térkép mégis izgibbnek hangzik. - És van ötleted, merre keressük? Vannak itt könyvek az iskola történetéről? Vagy olyan sarok, ahol térképeket tárolnak? Mert ha igen, még ott se jártam soha. Amúgy meg van kedvenc bájitalod?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
- Bájitaltanra tényleg nem hasznos ez - Meg egyébre se feltétlen, ha az ember nem szeret ezekről olvasni csak úgy. Én szoktam jobb dolgot is találni, még olvasni is. Nem is vitatkozom azzal, amit a lány mond. Meg kellene tudnom a nevét közben valahogy, mert nem hiszem, hogy boldog lenne, ha megkérdezném. Addig meg magamban majd szöszinek hívom, csak nehogy hangosan is kimondjam véletlenül. Követem, amerre elindul, és a bájitalokra is rákérdezek, hátha ad jó ötletet. Ráadásul addig sincs kínos csend véletlen sem. Azt nem nagyon szeretem, meg szerintem senki más sem. - Aha, az jó. Az az amúgy, amibe a békanyál kell? Vagy kavarom? Nem szeretem az ilyen undi hozzávalósakat, de ugye ez nem annyira opcionális ötödikig azért, hogy csak úgy nem akarok bájitaltant, de izé... te szereted? Rudi bácsi jól tanítja, csak a bájitalok fele olyan... olyan blöe. És most a kedvencemről kellene írni, de ha nekem kell megfőzni, akkor nincs is olyan.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova - Tényleg lehet, hogy mással kavarom - mondom megvonva a vállam. Tényleg nem vagyok jó ebben a tárgyban, mert nem szeretem. Pedig Rudi bácsi jó tanár, de ha a gyomrom nem bírja az undi hozzávalókat, azzal nem tudok mit kezdeni. Muszáj lesz legalább egy V-t szereznem idén mondjuk, de ezért is csinálom ezt a beadandót. A térkép viszont érdekesebbnek hangzik, így nem kell a szőkének győzködnie. Ráér az a beadandó kicsit később. A végén majd írok erről a pattanáseltüntetőről. - A mandragórák viccesek voltak, de amúgy tényleg sok kosszal jár a gyógynövénytan. Amúgy... én... hát például repülni meg a kviddicset. A tesómmal játszunk is, de a gyorsulási is jó, amikor csak száguldasz a seprűddel, hogy ki a jobb. Ide csak akkor jövök, ha beadandóhoz kell valami, azért nem vagyok levitás - válaszolom. Nem igaz, hogy nem szeretek olvasni amúgy, de főleg vicces könyveket, és tényleg nem vagyok egy nagy könyvmoly. Inkább szeretek kint lenni meg játszani. Előfordul, hogy betévedek a könyvtárba, de jól látja, hogy nem ismerem ki magam itt annyira. - Te szeretsz repülni? Vagy a kviddicset? Nézni is akár, nem csak játszani.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra
- Uh-uh... - helyeslek, próbálva nem nagyon mocorogni, miközben a tolla végével a hátamra rajzolgat. Nem zavar, csak néhol egészen csikis vagyok, de ha most kitörne belőlem a nevetés, lehet, hogy ki is rakna Holló tanár úr a teremből. Előbb talán még meg is kérdezné, mi olyan vicces, amikor olyan boszorkányokról meg varázslókról beszél, akiket börtönbe zártak a történelem során különféle okokból adódóan. Az igazán ciki lenne, ha erről kellene magyarázkodnom. Viszont szóvá tenni se akarom, mert zavarni nem zavar. Inkább hallgatok egyelőre. Ha nem órán ülünk, akkor még ki is szoktam találni, hogy mit rajzol. Az úgy sokkal szórakoztatóbb tud lenni. A mai órából sincs azért sok hátra. - Tényleg? Akkor menjünk - válaszolom lelkesen. Fülig szalad a szám is. A fagyinál már csak a mogyorós csoki jobb, annál meg az, amiket anyu készít. Azt viszont csak óvatosan lehet, mert csúnyán néz, ha sok édességet eszünk Matyival. Már így is törzsvendégek vagyunk a fogorvosnál. - Honnan tudsz amúgy ilyeneket? Vagy ez az, ahol tavaly is mindenféle különlegességek voltak, mint a mindenízű zselés? - kérdezek vissza aztán suttogva. Én még nem is hallottam erről a standról. Lehet, hogy csak nem mozgok a megfelelő körökben hozzá. Ezen változtatni kell, ha így van. - Vagy te is benne vagy a cukorkamaffiában, mint anyu? Rá kellene venni valahogy, hogy elmondjon dolgokat, de amíg édességről van szó... áh - inkább el is hallgatok, ismét a tanár úrra pislogva ártatlanul, mielőtt még észrevenne és kirakna a végén.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra
- Bezzeg - nézek rá irigykedve. Nekem az kerülő lenne, és ha nincs is órám reggel, akkor edzés van helyette. Én akartam kviddicsezni, tudom. Most nem panaszkodhatok erre, a fagyi viszont mégis fagyi. Pontosabban az édesség az édesség. Csak a karamellát nem szeretem, mert az folyton beleragad a fogamba. - Komolyan? - kérdezek vissza kicsit hangosabban, mint kellene. Az előttem ülő máris lepisszeg a válla fölött hátra fordulva, csúnya pillantást vetve rám. Biztos zavarjuk már egy ideje a suttogással is szerintem. Ez a téma viszont mégse várhat, elvégre édességről van szó. Megemlítem aztán a cukorkamaffiát, Panna elneveti magát, és hirtelen még több szem szegeződik ránk. Lehet, hogy tényleg el kellene hallgatnunk végre, pedig igaza van, unalmas téma az a sok bebörtönzött gonosz boszorkány meg varázsló. Előre görnyedek azért, nagyon belemerülve a jegyzeteimbe. Elég csúnyán írok balkezesként, mindenki azt mondja. Nekem is úgy kell néha kibogarászni, mit is írtam oda. Feljegyzek egy újabb nevet, igyekezve olvashatóbban körmölni, és megpróbálok nem felnevetni azon, hogy az egészet anyu vezetné. - Hm... szerintem ő még nem tart ott, de egyszer biztos lehet még. A cukorkabolt már mutatja, hogy kezd része lenni az egésznek. Eddig csak melegített rá. Képzeld, múltkor vattacukrot csinált. Az nagyon finom lett, majd hozok, ha megint csinál. Végére ér vajon lassan a listának közben? Vagy sok boszi van még, aki csinált valami hülyeséget?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
- Komolyan? Saját könyvtára van? Mert az úgy teljesen érthető - válaszolom kíváncsian pislogva rá, amíg a választ várom. Szerintem nincs olyan levitás, akinek nem a második otthona lenne a könyvtár. Némelyik biztos, hogy itt is lakna, ha nem zárna be néha a könyvtáros. - Mikor hogy sikerül. Sok mindenen múlik, a szerencsén is - válaszolom nagyon komolyan, hiszen tényleg így van. Néha Matyinak is csak szerencséje van, mint amikor szembefújta velem a szél azt a kósza falevelet és majdnem felkenődtem a kertre miatta, de néha meg nekem van szerencsém. Változó ez. Egyébként meg mindketten elég gyorsak tudunk lenni, és a seprűink is remek darabok. Azt meg úgyse lehet, hogy mindig csak egyikünk nyerjen, mert az unalmas. A verseny az izgi. Közben a térképeket is megtaláljuk, és már válogat is, én meg egyelőre inkább csak nézem, talál-e valamit. Csak kihúzok néhány térképet, hogy aztán vissza is toljam őket, mert mégis ő tudja jobban, mit is keresünk. - Ó, az nekünk is van. Vagyis hát Tekergő az erdőben lakik és inkább a tesóm thesztrálja, őt jobban kedveli - meg én egy kicsit félek is tőle, jobban szeretek Pihével lógni, a kuvaszunkkal. - Mert az ilyen kontaktsport, tudod, mint a foci meg a kézi meg a többi… de tök izgi, amikor a pontszerzés a lényeg. Olyankor eszedbe se jut, hogy a levegőben vagy. Mondjuk valakinek szurkolni is kell. Nézni se szereted? Nem is szoktad? Legalább az iskolai meccseket... megnézhetnéd egyszer, hogy játszunk.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra
Lehet, hogy csendben kellene inkább maradnunk, mert a végén még meg fogja kérdezni mindjárt Holló is, hogy mi olyan érdekes, amiért nem figyelünk. Vagy kiküld. Az is lehet, hogy büntit ad, ha így folytatjuk. Ettől mondjuk még ugyanúgy beszélek tovább, mert érdekesebb a téma, mint a gonosz varázslók és boszorkányok névsora. Olyan, mintha egy töri órán ülnék, amit még a tanár is unalmasnak tart. A nevek meg nem akarnak elfogyni. - Ühü - helyeslek, hogy kell lehetőség kézmosásra. Közben meg feljegyzem az egyik utóbbi nevet. Szerintem kihagytam közben vagy három másikat, amíg beszélgettünk. Ahogy átkukucskálok a tőlem jobbra ülő levitás jegyzeteire, úgy tűnik, hogy az ő listája sokkal hosszabb, mint az enyém. Meg is kérdezem, hogy ennek vége lesz-e még ma, mert mintha nem akarnának elfogyni. - Akkor nem csak én érzem úgy, hogy végtelen és holnap este is ezt fogjuk körmölni, ha mindenkit meg kell említeni.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra és ifj. Holló tanár úr
- Üh... jó. Bocsánat - mondom halkan, behúzva a nyakamat a vállaim közé, amikor a tanár úr ránk szól, hogy tényleg holnap estig körmölhetjük a listát. Ez annyira nem hiányzott. A jó a rosszban, hogy nem egyedül kapom a büntetést, Panna is írhatja. Majd beülhetünk a könyvtárba. Meg aztán azt is mondhatta volna, hogy takarítsunk a a baglyok alatt vagy sikáljunk padlót. Hallottam már csúnya büntetésekről az Eridonban. Ezt még egész kevéssel megúsztuk most, azt hiszem. Nem kellene órán beszélgetni, de olyan unalmas mégis az a lista. Anyu meg olyan csúnyán fog nézni ezért. Idén se kapom meg a játékot, amit már jó előre kértem karácsonyra. Lebiggyesztem a számat, és bólogatok. Mi az, hogy nincs is hivatalos lista. Ijedten pislogok fel. Hiába nézek viszont szépen most már, meg ártatlanul, nem mondja, és maradok csendben ráadásnak, nem mondja, hogy csak viccelt. Sóhajtok egy nagyot, és felkönyökölve csendben írom sorban a neveket tovább, amíg csak sorolja. Ilyen unalmas tárgyat is csak kitalálni lehetett. Csak azt nem értem, hogy miért talál ki bárki ilyet. Egy mukk nélkül ülöm végig az órát, utána meg kelleni fog előbb az a fagyi. Energia kell ehhez a listához.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
- Por elég sok van rajtuk - Tüsszentek is egy nagyot, ahogy kihúzok egy újabb térképet. Vajon ezekhez mikor nyúlt hozzá bárki utoljára? Nagyon úgy tűnik, mintha inkább elfelejtették volna őket. El is vannak dugva rendesen ebben a sarokban, biztos nem volt nehéz dolga senkinek. Igaza is van a szőkének, némelyik büdös is. Mintha elázott volna. Olyan dohos szaga van, mint a pincéknek szokott lenni. - Ez nem tűnik annak a barlangosnak - döntöm el, amikor kitekerve a térképet, kicsit nézegetem azt és folyosókat ismerek fel. - De úgy látom, az iskola térképe. Nézd csak, itt a könyvtár, meg itt a folyosó, a nagyterem... azt hallottam, hogy sok titkos járat van itt is, de még sose jártam egyben sem - Nem is tudom, hogy sikerült ez, mert azért nem mondhatja senki, hogy ijedősek lennénk Matyival, de eddig még bajba legfeljebb úgy keveredtünk, hogy órán beszéltünk meg olyan helyen repültünk, ahol nem kellett volna. - Kár - mondom, pedig nem zavar. Ha nem akarja nézni, hát nem nézi. Úgyis szoktak elegen ülni a lelátón minden meccsen. Meglepődöm azon, hogy szerinte csúnyák az egyenruhák. - Nem tudom, nekem nincs velük bajom. Arra jók, amire kellenek, főleg a védőfelszereléssel, de ha van ötleted, mitől lenne jobb, biztos lehet szólni az edzőnek - javaslom, és tanácstalanul megrázom a fejem. Szerintem Matyival beszélhetett ilyesmiről, mert emlékeznék, ha valaki rondának gondolja a talárainkat, de ha már belementem a játékba, nem hagyom abba. Játszom tovább Matyit, mert azt hiszem, azt hiszi, hogy ő vagyok. Nem nehéz összekeverni minket, az igaz. - Nem tudom, elég sok emberrel beszélek kviddicsről... de nézd csak, ez itt egy titkos folyosónak tűnik. Állítólag van olyan is, ami egyenesen a faluba vezet valahogyan, de én nem hiszem. Az elég messze van ahhoz, nem? - A térképre mutatok a mutatóujjammal, hogy melyik pontját is nézem, ne kelljen keresgélnie.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra - Ki a jó kutya? Na ki a jó kutya? - kérdezem nevetve. Pihe vakkant és egészen a mellkasomig ugrik. Amekkorára nőtt, le is dönthetne a lábamról. Szerencsére készültem már erre, mert nem először csinálja. Pocó pedig még nála is nagyobb. Szegény Pannát el is tudná ütni, mint egy úthenger, ha akarná. - Úgy bizony, te vagy az, Pihe - Összeborzolom a bundáját. Most már csahol és a nyála is fröcsög. Muszáj megtörölnöm az arcomat, aztán meg a kezemet is beletörlöm a nadrágomba nevetve. A faágat, amit visszahozott épp, ismét messzire hajítom, Pihe meg már szalad is utána. - Amíg a bot után szalad, még egy ideig nem fog eszébe jutni, hogy bemenjen a vízbe, de tuti nem fogjuk megúszni, és igazából amilyen meleg van... - mondom ki a véleményemet, leülve a legközelebbi padra. - Hazafele meg majd fagyizhatnánk is. Lenne kedved? Addig csak elfárad mindkettő.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra - Aha… jó ötlet, úgyis olyan meleg van ma - válaszolom. Felkelek és meg is szabadulok gyorsan a pólómtól, ledobva azt a padra. Ettől sincs kevésbé melegem, de igaza van Pannának, még akkor is megszáradnék hazáig, ha ruhástól ugranék be a tóba. Talán hazáig se kellene menni, csak percek kérdése lenne. Azért még jobb ötletnek tűnik, hogy levegyem a pólómat, és a rövidnadrágból is kibújok. A cipőimet pedig az egész kupac tetejére teszem, miután belegyúrom a zoknimat. Csak a kutyák szemet ne vessenek rá. Pihe egyszer megette egy egész pár cipőmet. Anyu nem volt túl boldog tőle, amikor meglátta, hogy csak a talpa van meg, mert a gumit nem bírta szétrágni azonnal. Egy évébe telt a dolog, közben meg kinőtt a mindent meg kell rágni korszakából is végre. - Aki előbb ér be, az választja a fagyit - kiáltom, és már rohanok is, hogy aztán nagyot csobbanjak beugorva. Nem kell sok idő, hogy Pihe is kövessen. Neki is biztos jó melege van ilyen szép bundával. Nevetve dugom ki a fejem a vízből, megtörölve a szemem és Pannát keresem. Most akkor megelőzött vagy sem? - Citrom és sárkánygyümölcs? Panna, merre vagy?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
- Jó régi… már a térkép is, de a suli is. Lehet, hogy voltak változások… - megrántom a vállam. Nem tudom a választ, és annyira nem is foglalkoztat. Biztos ez is valami családi vár volt egyszer vagy itt is lőttek a törökök meg randalíroztak a tatárok, de sose olvastam utána. Holló meg erről még nem beszélt, utóbb csak mindenféle gonosztevő banyákról és varázslókról beszéltünk. Csoda, hogy a vasorrú bába még nem került szóba, de lehet, hogy az lesz a következő órán, hogy megtudjuk, ki volt az pontosan, és miért emlegetik olyan sokat a nagyszüleim. - Háááát… szerintem ezeket is elfelejtették, hogy itt vannak - mondom. Ujjnyi vastag rajtuk a por, és Vanya már meg is állapította, hogy még büdösek is. Az biztos, hogy nem sokat voltak használva úgy az elmúlt évszázadban legalább. Érdekesnek viszont érdekes szerintem, forgatom is kicsit, hogy lássam, mi van még rajta, ha már kivettem és kinyitottam. Köhögök a portól, csikis lesz tőle a torkom. Fura érzés. Fintorgok is tőle kicsit. - Amíg nem csillám meg minek hívják azokat a fura köveket, amiket ruhákra raknak… addig nem biztos, hogy rossz ötlet - kommentálom a kijelentését. Ha azt mondja, hogy nézhetne ki jobban a kviddicstalár, mint ahogy most, az nem teljesen rossz. Attól még nem lesz kevésbé használható, hogy ilyen vagy olyan piros árnyalat. - Meg csak rózsaszín ne legyen, mert a röhögőgörcs viszi el a rellonosokat. Vagy tudodmit… legyen, mert úgy gyorsan nyernénk. Gyorsabban, mint egy rendes meccsen. Azért egyszer túlélném, hogy a csillámos meg rózsaszín taláromon röhögve potyognak le a seprűről az ellenfél játékosai - vigyorgok, és visszahajolok a térkép fölé. - Te tudsz latinul? - csodálkozva nézek fel rá. - Csille.. nem tudom, nem hiszem, hogy egész bányajárat lenne alattunk, legfeljebb banyajárat, de csak úgy gyalogosan. Ettől még megnézhetjük, hogy egyáltalán létezik-e. Szerinted ezt ki tudnánk csempészni innen vagy azonnal elkapna a könyvtáros?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra Előbb érek be a vízbe, és sehol se látom hirtelen, amikor a felérek. Kitörlöm a szememből a vizet a kezemmel. Panna meg ekkor ugrik a hátamra. Meg is lep vele, azt se tudom hirtelen, hol vagyok, de végül nevetve dőlünk be a vízbe, amikor a kutyák is odaérnek. Ő már úgyis nevetett, amikor elkapott, csak én lepődtem meg. - Tudod, hogy nem egyedül nyertél - jelentem ki felbukkanva a víz alól. A kutyák már vígan úszkálnak körülöttünk, mintha mi lennénk a juhnyáj, amit védeniük kellene. Pihében nagyon benne van az ösztön kiskora óta. Kuvasz, nincs is ebben semmi meglepő. Felé pancsolom a vizet tenyérrel hirtelen. - Azt kérdeztem amúgy, hogy citrom és sárkánygyümölcs jó lesz? Vagy inkább málna? Esetleg mangó? A kivit nem szeretem, mert olyan nyálkás mindig az alja, mintha valami fura bájitalhozzávaló lenne… képzeld, valahogy K-át kaptam a bájitaltanra. Semmi undi nem volt a hozzávalók között kivételesen, szerintem azért.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
- Ha rózsaszín lenne a mezünk vagy ha flitterekkel lenne tele? - kérdezek vissza, hogy tudjam, pontosan mikor is nézné meg azt a meccset. Nehéz eldönteni a válaszából. Szerintem jó a kviddics, de lehet, hogy ezt azért gondolom így, mert apu már akkor repülni tanított minket, amikor még járni is alig tudtunk. Kicsin múlt, hogy nem kviddicsezik még mindig, hanem a seprűkészítést választotta. Seprűből viszont ő csinálja a legjobbat. Olyan nincs még egy a világon, mint az enyém vagy a tesómé. Azok csak nekünk készültek, és a legjobbak. Szegény navinéssel meg lehet, hogy nem is repült soha senki. Vajon látott egy rendes, izgi meccset is egyáltalán? - Hűha… - tátom a szám azon, hogy latinul is beszél. Én csak néhány varázsigét tudok, ami latinul van, de nem hiszem, hogy ez számítana. A térképet nézegetem kicsit, felvetve, hogy vajon ki tudnánk-e vinni innen, de logikusnak hangzik, amit mond. - Nem igazán szoktam kivenni könyveket innen, ha meg mégis, anyu a nyakamra jár, amíg időben vissza nem hozom, úgyhogy nem tudom, van-e itt valami hasonló, de lehet. Ki kéne próbálni legközelebb, hogy mi lesz, ha mégse hozok vissza valamit. Aztán majd az is szirénázik meg villog a táskámban, hogy nálam van. Vicces ez a vijjogó világító könyv. Megpróbáljuk kikölcsönözni ezt amúgy? Elhinné szerinted a könyvtáros, hogy kell a varázsvilágos tárgyra, amiben épp az intézményekről tanulunk?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova
- Nem gondoltál még arra, hogy esetleg ilyen szurkolócsapatot alakíts? Tudod, mint az amerikai filmekben... itt még amúgy se láttam olyat, viszont a rózsaszín meg a flitter lehet ahhoz jobban illene, nem? Meg amikor úgyis száguldunk, nem tudom, mennyire látszana, hogy flitteres - próbálom kicsit elterelni ezt, mert ha a végén eléri, még lehet, hogy besértődne rám az összes csapattársam. Még a pirosra is van, aki azt mondja, hogy lányos. Pedig szerintem nem rossz. Olyan, mint a Ferrari, az is piros. Anyu szerint meg jól is áll Mikinek is, nekem is. A térképet megpróbálhatnánk kivinni. Fogalmam sincs róla azonban, hogy nincs-e itt is valami olyan varázslat ezeken, mint amiről a lány beszél, mert nem vagyok az a nagy könyvtárba járó. - Megpróbálhatjuk becsempészni valaki más cuccai közé és meglátjuk, van-e rajta varázslat. Vagy csak lemásolni. Van telód? Anyu nem engedi, hogy hozzuk a miénket a suliba, mert akkor szerinte nem figyelnénk az órákon - vallom be. Most kaptunk büntetést amúgy is Holló tanárúrtól, mert beszélgettünk az órán Pannával. Telefon nélkül is tudok nem figyelni. Szerencsére sikerült azt mondani anyunak, hogy csak beadandó, mert Matyi nem volt ott. Jó, biztos nem árulna be csak úgy, de jó, hogy anyunak nem volt, akiből kihúzni az igazságot.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra
- De hárman egy ellen? - kérdezek vissza a fejemet csóválva. Vigyorgok ezért, és megsimogatom Pihét is, meg Pocót is, ha már ott úszkálnak körülöttünk vígan. Éppen csak kicsit kell nyújtóznom, hogy el is érjem őket. - Jó, majd kóstolgatunk. Legyen a kiskanál. A nyálcsere....ew... Az már majdnem olyan, mintha megcsókolnálak... arra is azt mondják, amikor az ember egy pohárból iszik - jelentem ki. Mert mi mégiscsak barátok vagyunk, nem más. Szép lány, de olyan furának tűnik a gondolat, hogy megcsókoljam, mert azzal lehet, hogy elrontanánk ezt. Ki tudja, hogy működne-e, vagy nem, vagy mi lenne. - Fúúúj... valaki nagyon gonosz volt, jajj. Sajnálom - grimaszolok már csak arra is, hogy élő állatokat csempésztek a hozzávalói közé. Nekem a fele hozzávalótól anélkül is felfordul a gyomrom, hogy mozognának. Ráadásul még nyálkás is, olyan nagyon fura a béka bőre. - De a VF ahhoz képest egészen jó. Szóltál azért a dologról ugye Farkasházy-nak? Remélem, megbüntette azt, aki ilyet csinált. Ez nagyon nem vicces - húzom még mindig a szám a gondolatra is. Lebegek én is a vízen, az most kelleme. Elég, ha a kutyák úsznak összevissza lelkesen. - Nem tudom. Még nem döntöttem el, hogy kviddicsezni szeretnék-e majd vagy seprűket készíteni apuval. Az édességkészítés nem megy olyan jól, hogy beálljak anyu mellé, az ilyen adminos dolgok meg, amiket még intéz, uncsinak tűnnek. Pedig amikor besegítünk a boltban, azt mondja, nekem megy ez. De csak sok papír meg pakolás. Te? Tudod már, mit szeretnél majd tanulni?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Vanya Dragomirova - Vannak néha jó ötleteim - húzom ki magam büszkén. Matyi is ezt mondja, amikor kitalálom a világ legnagyobb marhaságait, mint például, hogy tartsunk gyorsasági versenyt a folyosón. Juj, milyen büntit kaptunk tőle Farkasházytól. Még anyuékat is behívatta beszélgetni, hogy mennyi eszünk van, aztán segíthettünk rendet rakni mindenféle ósdi régi papír között neki vagy hetekig. Meg írhattunk esszét arról, hogy miért nem szokás a folyosón repkedni. Például azért mert elütöttünk egy elsőst, és majdnem felkenődtünk a falra. Azért én még hajlok rá, hogy kicsit több tapasztalattal egyszer újra nekifussunk. Csak előre kell szólni mindenkinek, hogy ne akkor legyen kedvük a folyosón sétálni. A térképet tovább nézegetem, de ha tényleg van rajta valami bűbáj, esélyünk sincs, hogy a könyvtáros tudta nélkül kivigyük. Ha meg rajtakap, a végén ki tudja mit sóz a nyakunkba. Leporolhatjuk az összes elfeledett könyvet. A gondolatra is grimaszra húzom a számat, aztán eszembe jut, hogy hátha van telefonja. Az enyém otthon van az ágyamon. - Ja, ne is mond. Ha nem viszek haza kiváló bizit idén, akkor a PS5öt is elfelejthetem karácsonyra. Tavaly csak véeff lett a bájitaltanom, és azt mondta, hogy idén talán - panaszkodom. Tartom a térképet közben, hogy le tudja fotózni rendesen azokat a berajzolt folyosókat. Ha kész, hagyom, hogy összecsavarodjon magától a papír és visszateszem. - Megnézzük most? Vagy megvársz, amíg megszerzem a bájitalos könyvet?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra - Jaj de rosszak vagytok - forgatom a szememet. A végén még belőle lesz a gonosz boszorkány, meg a vasorrú bába, amivel anyu szokott riogatni, ha nem viselkedünk jól Matyival. Főleg ilyen nevetéssel mint aki előre készül rá. - Ugye? - kérdezek vissza, és nevetve fröcskölöm rá a vizet. Mindent megér, ha az embernek ilyen jó barátja van, mint Panna. Már azt sem tudom, mióta ismerjük egymást, de nála jobb barátomnak csak a tesómat mondanám, akivel még anyu hasában is együtt töltöttük az időt, szóval eléggé olyan előnye van, amit senki más nem tud megugrani. - Ó, pedig tényleg újracsinálhattad volna akkor már. És milyen cukorkát adott? Finomabbat, mint amit én hozok anyutól? - kérdezem, közben pedig közelebb úszok, és ha már leér a lábam, megölelem. Milyen gonosz dolog volt már valakitől, hogy ilyet műveljen vele, pedig a légynek se szokott ártani. - Át kell majd jönnöd valamikor, és megkóstolni anyu legújabb cukorkáit. Garantáltan segít a legrosszabb napot is szebbé tenni. Még neve sincs, mert most kísérletezik vele. Ha van ötleted, biztos örülne annak is - hívom meg magunkhoz, úgyis járt már. Anyuék se bánják, abban biztos vagyok. - A lekvárjaid tényleg finomak, ha kicsit győzködöd anyut, lehet, hogy még a boltban is felkerülnek a polcra. Nem cukorka, de édesség. Az a múltkori alma-barack… az a kedvencem - dumálok bele abba, amit mond, de hamar be is fogom a szám, mert ez nem volt szép tőlem. Bociszemekkel nézek rá. - Bocsi, mondd csak… - végig is hallgatom most, bólogatva. - Bogolyfalva tényleg jó hely, én is maradnék. Ó… ne már - húzom a számat, amikor közli, hogy jönnek a kisgyerekesek. - Oké, fagyizzunk inkább. Meghívlak rá. - Inkább kézen is fogom, vagyis hát inkább csuklón, és húzom magammal a part felé, még hátrakiáltva a kutyáknak, hogy tessék szépen kijönni. Mert én azt mondtam.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra
- Köszi! Ez kedves tőled. Megnézhetjük majd, hogy a boltban is van-e olyan, ha akarod - válaszolom vigyorogva. Anyu is sok mindent rendel mindenhonnan, nem ő készíti az összes cukorkát. Talán ilyen is lehet a kínálatban. Annyi minden van ott. Vagy ezerféle édesség, amiből lehet válogatni. Amikor már leér a lábam, megölelem. - Anyu már kérdezte is, mikor jössz megint, mert szerinte többet segítesz, mint mi ketten együttvéve... folyton arra panaszkodik, hogy csak felesszük az édességet - válaszolom neki nevetve, és mivel feltűnt egy erre tartó család, már húzom is kifele a partra. Jobb lesz, ha megyünk innen, mert úgyis csak zajosak a kicsik. - Ha főzöl még olyan alma-barackot meg málnát, én bármikor kóstolok nem hivatalosan is. Ó, meg az eper is nagyon finom volt tavaly - mondom lelkesen, és kiérve a partra már húzom is magamra a ruháimat. Vizes lesz kicsit, de szerintem hamar meg fog száradni a napon. Mire hazaérünk, biztosan. - És mi lenne, ha most jönnél át? - kérdezem. Mielőtt választ kaphatnék, Pihe is kiér a vízből, Pocóval a nyomában, és lelkesen rázzák meg a bundájukat. - Piheeee... ráértem volna otthon zuhanyozni - nézek a kutyámra a szememet forgatva, mert most már határozottan vizes lettem. Lehajtja a fejét, csak futólag pillant fel. Érzi, hogy valami rosszat csinált. Még jó, hogy nem lehet rá haragudni. - Jól van, na. Megszáradunk hazáig - mondom aztán megsimogatva a fejét. - Irány haza - Mutatom is az irányt, hogy merre indulunk, és már szalad is előre. Panna felé nyújtom a kezemet. - Gyere, ha szerencsénk van, kóstolhatunk vattacukrot is, de cukorkát biztosan.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Czicza Panna Flóra
- Aha. Majd gyakorlom addig, hogy itt a finom lekvár, ezt tessék venni - mondom vigyorogva. Kettőnk közül Matyival én a csendesebb iker lettem, de azért a piacra mégse küldhetem magam helyett. Pannát mondjuk még sose próbáltuk átverni azzal, hogy egyikünk helyett a másik ment, de nem is biztos, hogy vicces lenne. Ha rájön, lehet, hogy egy életre haragudni fog, azt meg nem akarnám. A kutyák közben lerázzák magukról a vizet. Pont ránk. Most már késő rájuk szólni, még ha rosszul is érzik magukat. Pihe legalábbis biztosan. Nagyon a földet nézi, amíg meg nem simogatom. Úgyis mindegy már. Ha hoztam volna pálcát, talán meg tudnánk szárítani magunkat. Az iskolán kívüli pálcahasználatért viszont bajba kerülhetnénk. Marad az, hogy hazáig megszáradunk ebben a melegben. Pannának nem kell azért kétszer kérni a pólómat. - Csak előbb kicsavarom, várj - mondom. Le is veszem, és csavarok rajta párat, amitől inkább gyűrött lesz, mint szárazabb. Megrázom, de az se sokat segít. Inkább odaadom neki, és mehetünk is hozzánk. Otthon úgyis lesz tiszta póló is, meg adhatok törölközőt, hogy rendesen megszáradjon.
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Tökfaragás - Czicza Panna Flóra
- Ez hogy tetszik? - kérdezem az egyik tökre téve a kezemet. Még mindig a megfelelőt keressük. Az almáspitének nagyon jó illata van, hogy csorog is a nyálam tőle. Kicsit türelmetlenül méregetem a tököket, mert arra jutottunk, hogy előbb kiválasztjuk azt. Egy tea is jólesne. A süti felé nézek, aztán vissza a tökre. - Szerintem jó lesz. Szép nagy és kerek - állapítom meg. Mintha nem így lehetne jellemezni minden tököt a réten éppen. Megvárom, míg rábólogat Panna is a dologra. Egyik lábamról a másikra állok, várva, hogy mehessek már pitét szerezni. A végén még elfogy. - Te is kérsz belőle? Hozzak sütőtököt is? Vagy inkább teát? - teszem fel a világ legfontosabb kérdéseit. Várok a válaszára, mielőtt odasietnék, majd a szerzeményeimmel vissza. Már félúton alig bírom ki, hogy bele ne kóstoljak. Odaadom, amit kért, és bele is kóstolok az enyémbe. - Mmmm... a Piroska és a farkashoz mit szólnál csütörtökre?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Tökfaragás - Czicza Panna Flóra
- Nah-uh... szerintem pont jó lesz - válaszolom, továbbra is a sütik felé pislogva. Ha sokáig válogatunk, az összeset megeszik a többiek. Értetlen pillantással nézek rá, amikor a teljes nevemet mondja. Nem is csináltam semmi rosszat. Megnyugszom, amikor elneveti magát, és már indulok is, amíg sorolja, hogy mit is hozzak. - Jó, akkor tea... meg nagyobb pite meg sütőtök, és megfelezzük - ismétlem meg, bólogatva. Sietős léptekkel közelítem meg a sütiket, kicsit válogatok is. A manók viszont egészen egyforma adagokra osztottak mindent. Csak sikerül mindenből találnom, amit aztán visszaegyensúlyozok Pannához. Amint a kezem is felszabadul, már kóstolom is a pitét, elhelyezkedve a pléden. - Ugye? Már az illata is nagyon jó. A manók finomra sütik, bár egyszer meg kellene kóstolnod a banánkrémeset, amit anyu süt. Most meg kitalálta, hogy sütőtököset és édesburgonyásat is fog, mert azok úgy tetszettek neki a tévéből - mesélem két falat között. - Na de jelmez... Piroska és a farkas? Tudod, a csokigyűjtős izére? Megyünk, nem?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Tökfaragás - Czicza Panna Flóra
- Pedig annyira finom sok tejszínhabbal a tetején - válaszolom. Szinte már érzem is az ízét a számban. Elégedetten mosolyodom el arra, hogy idén mégis megkóstolja. Legalább három éve győzködöm, de azt is lehet, hogy megvan már négy is. - Anyu hétvégére ígérte. Nem fogod megbánni, komolyan mondom. A másik kettőt nem tudom, milyen lesz, de ha jó, akkor majd viszek át belőle - ígérem, közben az almáspitémet falva. Pedig biztos nem eszi meg senki előlem, mert nem hagynám. Ez az adag pite az enyém, max Panna kaphat belőle vagy esetleg Matyi, de nekik is nagyon szépen kellene kérni. - Szóval lesz egy szőrös tököm... - állapítom meg, aztán elnevetem magam. Ez nagyon furán hangzott kimondva. - Nem úúúúúgy... - próbálok menteni a helyzeten, de azt hiszem, csak rontottam éppen rajta. Nem is merek újabb falat pitét befalni, mert még a itt akadna a torkomon nevetés közben. - Khm... hmm... uhh... izé... igen, akkor te Piroska a kosárkával, én meg a farkas, és a cukorkabolt előtt. Hét óra? Vagy az már késő? Legyen fél hét?
|
|
|
|
Császár Miklós Diák Eridon (H), Negyedikes diák

RPG hsz: 57 Összes hsz: 70
|
Tökfaragás - Czicza Panna Flóra - A banánkrémesre gyere, vasárnap délután. A sütőtökösből meg édesburgonyásból pedig viszek, ha finom is lesz. Kicsit azért én is félek tőle, hogy milyen, mert nem tudom elképzelni. Csak anyu volt lelkes a recepten, amit talált - mondom. Néha a legfurább dolgokból csinál nagyon finomat anyu. Ezért sem vagyok biztos benne, hogy nem lesz finom. Örülni azonban annak is fogok, ha ennyi év után Panna legalább a híres banánkrémeset megkóstolja. Elég furán sikerül elszólni magam a tökök kapcsán. Még rontani is sikerül az egészen egy félmondattal. Szerencsére mindketten nevetni kezdünk, és talán észre se veszi, hogy egészen elvörösödöm. Túl hangosan mondtam, mások is idenéznek. Ilyeneket inkább Matyi szokott mondani pedig, ha mond. Beszélni is ő szokott inkább kettőnk közül. - Jó, mert az a farkasnak jár - mondom, és pitét tömök még a számba. Megvonogatom a vállam. Nevezett már bolodnak, de úgyis tudom, hogy csak a jó értelemben érti. - Uhummm… válogatok - válaszolom két falat között, de még mielőtt bármibe is belekezdenék, befejezem a pite maradékát. Az fontos. A sütőtöknek sem kellene kihűlni, meg a teának sem, de majd figyelek. - Az jó. Akkor fél hét. Lehet, hogy Matyi is csatlakozik, de még nem biztos. Ő úgyis robot lesz, az fura lenne a mesében. Vagy majd a vadász a robot?
|
|
|
|