Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Kicsit hűvös van, bár a kabátom meleg, a cipőből a vékonyabb talpút vettem fel és kicsit érzem. Nem lenne jó ilyen hamar a Gyengélkedőn kikötni felfázással, és Anya se örülne, hogy hidegben mászkálok kint tornacipőben. Sajnos még nem tudom azt a bűbájt, amivel melegebbé tudom tenni, így marad az, hogy elindulok. Az egyik háztársam mesélt az erdőről, meg arról, hogy mennyi szörnyeteg és vad lakik benne, illetve mennyire veszélyes. Én pedig prüszköltem egyet, hogy biztos nem, mert akkor nem lenne iskola mellette, hát nem hülyék itt az emberek. Kinevetett, majd azt mondta, akkor nézzem csak meg. El is jött velem, egy idő után azonban leszakadtam mellőle, a kis ösvényt követtem, ami egy picit tisztább részre vitt. Muszáj megjegyeznem, hogy korántsem mentünk nagyon mélyen be, ez még mindig a széle, azért is ritkásabbak a fák. Azonban a társam, a nagyszájú biztosan kifutott, amikor hallott valami hangot és már a kastélyban meséli, hogy majdnem széttépte egy fenevad. Beszari! Azonban két perc múlva már én is kifelé osonok, amikor meghallottam valamit kaparászni. A szívem hevesebben dobog, azonban nem futottam, nem képzeltem bele rémes dolgokat. Annyira. Abban biztos vagyok, hogy éjszaka a legrosszabb, meg teliholdkor, mert akkor lehetnek itt vérfarkasok is. Mondták, hogy tanulhatnak itt olyanok is, így, akkor biztos nem jövök ki. Egy nagyobb reccsenést hallok, amikor megugrok picit és végleg elhagyom az erdőt. Látom magam előtt a vadőrlakot, hogy lakják is és közelebb merészkedem. Belesnék én az ablakon is, amikor lépéseket hallok. Biztos a vadőr! Lehet nem kellene itt lennem? Olyan késő nincs, de hamarabb sötétedik és nem épp ez a legális helye az udvarnak. Osonok hát, épp oldalra nézek, amikor rám köszönnek. Annyira váratlanul ér, mivel az ellenkező irányból hallottam a lépéseket, hogy felsikkantok. A szám elé kapom a kezem és fordulok a lány irányába, majd elnevetem magam.
- Jajh, ne ijesztgess! Azt hittem a vadőr jön leszidni, hogy összetaposok valamit – sóhajtok egy nagyot, hogy a megint hevesebb szívverésem lecsillapodjon. - Eltévedtél, vagy te is megnézed, mennyire ijesztő az erdő? - Lépkedek közelebb hozzá, amikor kiveszem, hogy nem valami kesztyű vagy egyéb melegítő van a kezében, hanem egy cica. Lehet rossz a szemem? Mindegy, mert ott egy cica.
- De aranyos! Mi a neve? - most már bátrabb vagyok én is. Ha van itt egy macska, már rossz nem lehet. Nekem nagyon hiányzik Pompadour.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nehezen tudom elképzelni, hogy itt fog érni a csúfos halál, hiszen Anya is megmondta, hogy az iskola biztonságos. Mégsem tudom teljesen elengedi és elfelejteni, hogy mégis lehet valami, ami majd felfal és amitől nekem végem lehet. Bizonyára az erdő az oka, hiszen nagyon régi, nagyon magas és sűrűn nőtt fákkal, illetve rettentő csendes. Ezt látva mindenkinek megfordul a fejében, hogy valami nincs itt rendben, hogy valaki figyeli és hasonlók. Máris olyan, mint egy ijesztő rémtörténet, horror mese. Azonban amikor rám köszönnek, hamar eljut a tudatomig, hogy bizony, nem itt fog érni a csúfos halál. Pontosan olyan ijedt és megilletődött a lány, mit én, aki végül szembekerül velem. Hála! A köszönése sem valami démoni nyelv, így hamar mantrázom magamnak, hogy nyugodjak meg. Megrázom lágyan a fejem, hogy mennyire bedőltem a nagyok rémes históriának! Én nem leszek ijedős! Ettől függetlenül, azért körbe is nézek, nem-e figyel tényleg valaki.
- Semmi gond, nem haragszom! Én sem figyeltem, azt hittem az vagy, akivel eljöttem ideáig – neki azonban nyoma sincs. Ezt majd kihagyom a mesélésből, amikor visszaérve találkozok vele, azonban arra pont jó lesz, hogy megmondjam neki, mennyire gyáva nyúl. Meg, hogy nem illik lányokat egyedül hagyni az erdőben! Még ha az csak a széle.
- Én kirándultam kicsit. Aztán éppen indultam vissza, de én is hallottam a zajt. Szerintem egymást hallottuk – nevetek megint egy picit, mert ez így már vicces inkább. Nem is gondolja az ember, hogy egy másik mennyire bele tudja képzelni magát valami rémes történetbe és akkor mindenfélére gondol. Ostobának érzem magam, szerencsére azonban bőven van mire figyelnem. - A vadőr állítólag kedves, hacsak nem a veteményest taposod le vagy rossz helyen sétálsz – abban azonban nem vagyok biztos, hogy nem vagyunk-e ott most, ahol nem kéne. Vagy mit ültettek a lábunk alá. Így inkább nem kockáztatom meg, hogy bekopogjak, sokkal jobban érdekel és tetszik nekem a cica. Most merek csak közelebb sétálni hozzá.
- Szia Zelma. Én Natália vagyok, te pediiiig…? - Sajnos nem tudom kitalálni a neveket, azonban kérdezni merek. A cica közben lekerül a földre, így megállva guggolok le és nyújtom felé a kezem. - Nekem is van cicám, otthon van a Nagyival jelenleg. Az ő neve Madame Pompadour. Trükköket nem tud, de nagyon hangosan dorombolni igen – meg hát, kunyerálni, azt melyik macska nem. Anya szerint el lett kényeztetve, szerintem pedig olyat nem lehet. Ahogy odaér hozzám a macska, már simogatom is vagy épp játszok vele, ha úgy szeretné. Tekintetem azonban a lányra emelem.
- Én még meg akartam nézni ott oldalt, hogy milyen az a nagy kidőlt fa. Állítólag sok a gomba és érdekesek. Meg akivel jöttem, azt mondta, lakik ott rókacsalád is, de neki már nem hiszek… Mindenesetre, ha van kedved, megnézzük együtt? Aztán vissza tudunk menni, igen – bólogatok. Nem egy nagy túra, tudom, de… ennyi még belefér, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Az évnyitó óta nem tudom kiverni a fejemből azt, ahogy Zóra rám nézett és beszélt velem. Amit mondott. Persze, azóta többször is találkoztunk, órákon vettünk részt, azonban még mindig nem olyan, amilyennek szeretném, ami volt. Továbbra sem értem, mi lehet a gond, csupán csak sejtéseim vannak. Anyának nem is mertem erről beszélni, amikor csacsogtam neki valamiről, azt mondtam, minden rendben és szuperül megvagyunk. De nem. Így, amikor az egyik órán páros feladatot osztottak ki, azonnal kalimpáltam, hogy vele lehessek együtt. Pankával is akarok, ne értsen félre senki, azonban itt talán lesz olyan alkalom, amikor mindent meg tudunk beszélni. Remélem. Kezdek úgy izgulni, mint amikor megismertem őket. Vagy inkább ideges vagyok? Mert lehet, sőt biztos, hogy én is morcosabb voltam párszor és úgy válaszoltam vissza, de nem teljes akarattal. Jó lesz már ennek a végére járni!
Az csoportos feladatra szerencsére kaptunk elég időt, így hétvégére esett a nap, amikor idő is volt rá. Hihetetlenül sok mindent kell megtanulni, nem is értem, hogy fog ez a fejembe férni mind? Sóhajtva, a könyveimmel felpakolva sétálok a tanulószoba felé, ahol remélem ott lesz Zóra is. Elvégre, elmondtam neki sokszor, hogy most szeretnék nekiállni, remélem nem lesz morcos és zárkózik a körletébe. Oda még nem jutottam be, de ami késik, nem múlik! Mert tervezem én ám! Sietve lépkedek most mégis be a terembe majd keresem is a lányt. Hamar meglelem, így már ott is vagyok és leteszem mellé a könyveimet.
- Szia! Remélem nem késtem sokat- mert kicsit eltévedtem idefele jövet, azonban amilyen hatalmas ez az iskola, senkit sem lep meg. Leülök mellé és fordulok is hozzá. - Mielőtt elkezdjük, tudunk beszélni? Nem a tananyagról, másról - tűröm fülem mögé egy tincsemet. Azt mondják, ilyenkor hasonlítok legjobban Anyára, amikor komoly vagyok.