Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

Ebbe már otthon is belefutott. Az első csókját is egy csókolj meg egy vöröst napon kapta, egy félreeső folyosószakaszon a Griffendél klubhelyiséghez vezető átjárót rejtő falikárpit takarásában. Jóvót, bólogatna ha kérdeznéd, kövi évben meg már csapott is egy post-itet a talárjára, hogy szabad a gazda.
Új év, új szokások, abban ugyan nem lehetett biztos, hogy a diákság itt is olyan szívesen száll-e be a buliba, mint angliai társai, igazából úgy volt vele, hogy a lehetőséget kár volna nem megadni - így hát, mint már kitalálhattad, Hörb bizony megadta. "Ingyen scók" feliratot hirdet a tábla (a magyar abc trükkös), alatta "#csókoljmegegyvöröstnap" szerepel (Herb rájött a trükkre), és bizony elégedett, mert fura pillantások helyett nevetést tapasztal a folyosón. Ráadásul vele nevetnek, nem rajta - fontos különbség! Még pár táblát (ezúttal mindenhol helyes betűkkel) kicsap az asztalokra, jól észrevehetően, majd háztársaihoz csatlakozva reggelizni kezd, bele-belemenve a környezetéből érkező ugratásokba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

Alig több mint egy hete érkezett, tőle ne várd, hogy tudni fogja ki kinek a barátnője. A fiú úgy van vele, hogy mivel csókolj meg egy vöröst nap van, nem pedig csókoltasd meg magad egy vörössel nap, ezért a felelősség nem őt terheli, ha valakinek a valakije... Khm, mégis rossz néven venné a dolgot. De hát egyrészt, miért venné, ez csak egy játék? Másrészt ő csak egy táblát aggatott a nyakába, a partner döntése volt az egész. A harmadrészt és negyedrészt felsorolandó érvek majd akkor érkeznek, ha valaki tényleg konfrontálódni kíván, de félni egy pillanatra se rettegjen senki: a srácomat nem olyan fából faragták, aki meghátrálna egy morcos követelődző előtt.
Az Andrássy lányt sem ismeri, egyelőre saját évfolyamát és az eridont memózza, a többi ház majd utána jön szép sorjában. A magabiztos fellépésre azonban kíváncsi-huncut-érdeklődő-kihívó (válaszd ki a neked tetszőt) tekintettel fordul ki az asztal mellől, fél lábát a padon átvetve, a mellette ülök pedig izgatottan ficeregnek arrébb, nehogy bárminek is útját állják. Határozott, nem mondom, ennyi fut át Hörb kobakján, mielőtt feje hátrabiccen a lány álló helyzetéből adódó magasságkülönség miatt, féloldalas mosolya elvész a csókban, tenyere a rellonos derekára rebben. A kicsit-több-mint-egyszerű-puszi éreztén a döbbenet cérnavégnyi hajszálvékony éppenhogycsak meglegyinti, de mosolyát elnyomva, ezen felülkerekedve elégedett elánnal csókol vissza, nehogy alulmúlja a lány elvárásait.
Az asztaltársaság egy része húúzik, egy más része nevet, de Hörb nem zavartatja magát: neki ez abszolúte rendben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

Be kell vallania, elég menőnek érzi most magát azért. Egy nálánál idősebb, gyönyörű lánnyal smárol a nagyterem kellős közepén, és őt kérték fel, nem fordítva, szóval... Hűha, valaki szedje le a gyerek egóját, mert elkóborolt a tetőt tartó árkádok alá, és még a végén nagy pörgésében magára dönt valamit.
A füle vége vörösre vált, ahogy elválnak egymástól, de Hörb teljességgel természetesen kezeli a zavarát is, hangosan nevet fel a lány búcsúzó szavaira. Persze, zavarba jött, de ettől ki ne jött volna? Még élvezi is, ahogyan az asztaltársaitól kapott reakciók széles skáláját is. Szóval a lánynak hála ma még több rellonos is rá fogja vetni magát? Ha ilyen elánnal, akkor csak nyugodtan! - Köszönöm - kiáltja még a lány után, de hangjában még mindig mosoly bújkál, így halványan kérdő hangszínt kapnak az egyébként kijelentést szántak. Tenyereit combjához dörzsölve, és karácsonyi ajándékra váró kisgyerekek mintájára sűrűn oda is csapkodva fordul vissza hát reggelijéhez. Asztal alatt lába jár, teljesen fel van villanyozva a gyerek, hát kész adhd-s pillangó, harsányan veszi fel a beszélgetés folyamát ott, ahol elejtette, és már ismét elvegyül a Nagyterem átlagos forgatagában. Itt egy riposzt, ott egy csipkelődés, nem lacafacázik a gyerek.
Egészen addig, amíg szeme sarkából meg nem pillant egy mellette elvillanó vörösesbarna üstököt. Fejét oldalra kapva próbálja megragadni a levitás srác talárjának szegélyét, és miközben kissé kihajolva tatja, másik keze már az asztalon heverő táblák közül vesz el egyet. - Hé hé hé hé szervusz fiú, Herb vagyok, te vörös vagy, kapsz egy táblát nézd!
Csoro Zalán, menekülj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

Pörög, hogy ne pörögne egy ilyen nap ilyen délelőttjén. De ez nem jelenti azt, hogy erőszakosan nyomulna mindenkire, vagy... Legalábbis... Nem teszi ezt sokáig, csak kicsit, és ha a másik nem vevő rá, akkor abbahagyja. De legalábbis visszavesz valamennyit. Ahogy Zaza (elég cuki egy becenévhez, nem gondolod?) távolodni próbál, ugyan el nem ereszti, de fejével, vállaival automatikusan kicsit kijjebb hajol az aurájából, lazítva a karoláson. Izgatott vigyora is szelídül, szóval úgy összességében bár továbbra is látszik rajta, hogy lelkes, azonnal kapcsol és igazodik a húzódozáshoz. Szósöl szkillz vagy mi. Arra mondjuk nincs felkészülve, hogy a másik a hajszínének tényét kezdje el letagadni a tábla egyértelmű visszautasítása helyett, így pislognia kell kettőt, hogy összerakja hogy is jön ez ide... Amikor látszik, hogy a levitás, well, vörös. - Dee? - kérdez vissza kétségekkel telve, visszaeresztve a plusz táblát a padra, és még épp mielőtt Autumn becsatlakozna a kis csoportosulásba, enyhe bólintással meg is erősíti magát, összevont szemöldökkel - de. - Csavart módja ez a tiltakozásnak... Levitások.
A fiú vállát még mindig nem eresztve pillant a lányra, barátságos mosollyal szemlélve a dolgokat. - Szia! - viszonozza a köszönést automatikusan (még ha annyira nem is neki szólt), és lazán de folyamatosan bólogatva - olyan kalaptartós kutyaként -, várja, hogy a lány végigmondja amit szeretne, és utána folytathassa a maga kis üzletét Zalánnal. - Herb - segíti ki készségesen. Mert hát egy illedelmes jófiú rejlik a csiricsáré táblácska alatt.
Hmm... A kezdeti jóindulat valameddig idáig tartott. Először csak szemöldöke szalad fel, azután egész feje biccen félre, halacskásan pislog párat, majd patpatol párat csoro Zalán - valószínűleg mostanra eléggé izzadó - vállán. Cingár slight smile-ja mögött eldalol magában egy kecses bazdmeget, és egy - bocsáss meg nekünk egy pillanatra - kíséretében egyszerűen fogást vált a levitáson, és szépen addig tipitopizik előtte körbe, hogy hátatfordítsanak az eridonosnak.
- A csajod, vagy zaklat? Figy, ismerem a morzekódokat, üss kettőt ha mentselek meg, hármat, ha tettessek halottat. - Sutyorgása közben már nem tartja fent a mosolyát, inkább a másik arcát fürkészi, hogy onnan is olvashasson. Igazság szerint most már a kezét is csak azért tartja rajta, hogy a "zárt" kis terük meglegyen, de karja nem simul a másik hátához, egyedül tenyerével érinti, és ha a másik akar, simán el is léphet. Férfikódex hatszázkilencvennegyedik fejezet, második bekezdés, negyedik sor, ha nő van felpaprikázva, mindig ajánld fel a segítséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

És még az egészből ő jön ki rosszul! Furák ezek a magyarok, szokásaik vannak, kínosan viselkednek, ha valaki kihúzza magát alóluk, de aztán... Az is baj, ha beleállsz a játékba? Hmph. Azt még csapongó tinédzsersrác agyával is fel tudja dolgozni, hogy a nem-is-igazán-vörös-csak-vöröses srác és a megmentésére viharzó eridonos között van valami, de odáig már nem jut empátiával, hogy ezt a felfedezését, nos, magában is tartsa. Ajkait lebiggyesztve hagyja végül, hogy a mentőövként felkínált karokat lefeszegessék (ő csak segíteni akart, de van az a dolog a pokolba vezető úttal, meg a jó szándékkal, ugye), és csalódottan téblábol immár elveszett magányos csónakként, két viharvert sziklafal között. Egyik oldalhoz se merne nagyon csapódni, nem bocsátkozna most hirtelen kárbecslésekbe. - Értem - nyugtázza a létező legsemlegesebb hangon a visszakozást, és még ha nem is ért egyet vele, a hirtelen arcszínváltozás kiváltja belőle a tapintatosságot (a mit?), így nem forszírozza tovább a témát... Lenne akivel tenné, de az is egy állat, és neki már nem árt. Zalán jelenleg inkább úgy néz ki, mint akinek... Hát, minden IS árt.
- Én nem szek- - veti pillantását ezúttal Rue felé, és még egy pillanatnyi zavar ideéig kapkodja is kettejük között, észre sem véve, hogy önkéntelenül túrt tincsei közé. - Felajánlottam, oké! Jézus, nem kell itt rögtön nekemesni, hol vannak azok a híres eridonos szociális készségek? - "nem vagyok ideges", mondaná, ha bárki kérdezné, de közben mindenki látná, hogy hamar idegbe jött. Herb Herb...
- Köszönöm, csinálok magamból hülyét, nem merheti mindenki, na majd én, Jézus, de ha végig sem hagyod mondani a kérdésemet, meg a válaszát, meg a kérdésemet, meg a válaszát, hanem modortalanul betolakszol egy privát - jól megnyomva, kihangsúlyozva, mert bizony privát - beszélgetésbe, az szekálás! Jézus, és még csak nem is vicces. - Kedvenc leprikónunk ezt olyan sebességgel darálja el, hogy a fordítómedálnak igencsak meggyűlhet vele a küzdelme. És ó, beza a kis kirohanáson még az se segítene, ha Rue is dalra fakadna - sőt, gyönyörű lenne, ahogy mind a ketten egyszerre riposztolnak a másikra, zöngő hangzók kakofóniájában. Ismét beletúr a hajába, pírra érzékeny bőrének hála pedig az orcáján két kis rózsaszín folt egyre határozottabban tolakszik a nagyteremben ülők figyelmébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

- Háddedadádedéhé! - fortyog, de nem veszélyes a gyerek, csípőre vágott kezeivel maximum a jóízlésnek és modornak árt, senki másnak. A levitás srác miatt dönt úgy végül, hogy kiszáll a beszélgetésből (amit előtte befejeztek), de sajnálja magát is, a helyzetet is, szentül érzi: őt itt félreértették, jót akart, aztán már semmit nem akart, csak haverkodni Zalánnal, aztán már azt sem volt szabad... Hát neki aztán mégse mondják meg, hogy kivel mikor mit és mit nem, aki nem az aki megmondhatja, mert nyilván aki igen az igen, de aki nem ő az nem ő és nem is lesz, szóval hagyja csak rá!
Csak áll és hápog, nagyon gyűri magában a visszavágást, de hát ugye amelyik kutya ugat, az nem harap (olyan nagyot). Végül a nyilvánvaló oszlatásra csalódottan biggyeszti le szája szélét, és mint egy meg nem értett, meleg, ötvenes, kopaszodó, megfázós drámatanár, képzeletbeli sálja helyett táblácskáját hátravetve fordul el, fejét felemelve, sértetten. Akkor nem csókollak meg. Akkor ma már senkit nem csókolok meg! Igen.
A magában keltett elhatározást egészen szünet végéig emlékezetébe tudja még idézni, aztán az, hogy utána mi történik... Már egészen másik lapra tartozik.