Ahogy próbáltuk Miklóssal felfedezni a dolgokat, nagyon féltem. Minden annyira ismeretlen. Nagy, és vastag falak, ki tudja mi vagy ki rejtőzik mögöttük. Olyan ez a ház, mint egy labirintus. Pedig csak egy sima lépcsőn járunk. De már ez titokzatos. Dehát anya akarta, hogy idejárjak. Megírta a végrendeletében, amit még betegágyán íratott le mamával. Mindegy. Most mással kell törődnöm. Azt írták a levélben, meg kell találnom a megfelelő utat...
-Ööö, azt mondtad víz színű a szemem? Ezt majd egyszer emesélem, hosszú.- s mosolyog a fiúra. - Miklós, mindent megbeszélünk még ma egy tea mellett, van nálam, - s kacsint egyet- de most találjunk végre itt egy lelket, aki segít nekünk eligazodni. Olyan ez, mintha tűt keresnénk a szénakazalban.. Mellesleg, te ajánlotta fel, hogy hozod a táskákat.. Lett volna egy praktikus megoldásom...-s széles mosoly jelenik meg arcán.