Liza
Néhány hete ismerte meg az egyik új lányt, aki vagy később érkezett, vagy ő nem figyelt fel rá az első hetekben. Az biztos, hogy most már van hangja, mindig pezsgés van mellette. Manut ez szórakoztatja, kicsit a húgára emlékezteti, ő is mindig ilyen kis lökött, amikor kettesben vannak. Ráadásul, ez a lány mugli származású, így nagyon sok érdekességet tanult meg tőle a hetek alatt. Meséltek neki otthon ezt-azt a varázstalan emberekről, de valahogy mindig övezte a kérdést valami tabu. Mindenesetre rengeteg inger éri a suliban, mert a tanórákon is rengeteg érdekességet hall meg persze a diáktársaitól is, különféle nemzetiségű diákok járnak ide. Mesélték neki, hogy viszonylag nemzetközi suli, nem fog kilógni a nevével, de nem gondolta,hogy ennyire. Picit meg is van szeppenve, mert eddig volt a családja és most itt él és mozog körülötte ez a sok ember. Itt van ez a Liza-lány is, egyszerre aggódik érte és egyszerre olyan neki, mintha egy két lábon járó dokumentumkönyvet nézne a muglikról. De azért csak jobb lenne, ha nem volna önveszélyes.
- Szerintem ma jobban ment, mint a múlt héten. Nem lehet, hogy túl erősen markolod a pálcádat? Tudod, hogy nagyonakarom?
Kérdi a folyosóra kilépve, eltorzult arccal. Rühelli, ha itt van órájuk, mert meg lehet őrülni mire kiérnek a lépcsősorhoz.
- Nézd, így!
Mutatja a saját fáján. A csuklója stabilan áll, az ujjaival lazán tartja a pálcát.
- Hmm... éppen lehet, gondolom meg tud sérülni a mag, ahogy behelyezik a fába. Milyen pálcád van?
Úgy gondolja, hogy ha valamiféle toll van benne, akkor esetleg a kis pihék elmozdulhattak a procedúra közben.
- Gondolom bejöhetnek, ha be tudják.... ha tartani tudják a szájukat. Így nem viselkedhetnek órán.
Az utolsó mondatot hangosan, már-már sziszegve préseli ki a fogai között, ahogy elhaladnak egy röfögősen hahotázó boszorkány festménye mellett, aki egy borospoharat szorongat. Délelőtt már inni? Hallatlan.