Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Korinna

Tulajdonképpen már csak azért jött be, mert Zójával lett volna egy fél órás kis megbeszélése a gyakorlat kapcsán - amolyan szakmai dolog, amikor elmondja az ember lánya minden kételyét és meglátását egy tapasztaltabb szakmabelinek, hogy aztán jól átrághassa és megemészthesse mindezt néhány jól irányzott kérdés hatására -, csakhogy ideérve mindössze egy üzenet várta, miszerint valami családi ügy miatt nem ér ide mégsem a mentora. Kapott azért olvasni egy széljegyzetekkel ellátott tudományos folyóiratot, amelyben valaki (minden bizonnyal Zója volt az elkövető) gondosan bekeretezte zöld tintával az egyik, szocializációs közegekről szóló cikk címét. A rövid kis összefoglaló alapján a tanulmány a hangsúlyt elsősorban az iskolára és a kortársakra helyezi, nem a családra, ami számára meglepően hasznos olvasmánynak ígérkezik máris tekintve a disszertációja tervezett témáját. Máris bővült a szakirodalmi listája is, még ha semmi újat is nem tanul esetleg ebből az olvasmányból, noha megtanulta már, hogy előre nem ítélkezik. Ki tudja, milyen végkövetkeztetést von le és milyen tanulmányokra és felmérésekre hivatkozik ez a bizonyos Dr. Edmund Fellow. Ugyan új még számára a név, de ez nem jelenti, hogy ne lenne a saját területén szakértelem, mégiscsak széles egy horizontot ölel fel a pszichológia is, hiába viszonylag új tudományág egy fizikához vagy matematikához képest. Ezzel a cikkel a kezében éri a meglepetés, hogy Korinna betoppan - mindössze a tömör két mondatos összegzést sikerül elolvasnia -, így hát egyelőre félreteszi és helyet foglal, hogy meghallgassa a lányt, akihez kedves bátyján - mert az a három perc ilyen sokat számít - keresztül majdhogynem rokoni kapcsolat fűzi tulajdonképpen. Ami azt illeti, szakmailag már csak ezért sem pátyolgatná, pusztán barátilag teheti meg, mert hát van ám etika itt is, nem is akármilyen, illik komolyan venni, másrészt meg mindig is vágyott egy nővérfélére. Imádja Milánt, ez tény, de egy lánynak mégiscsak kell más lányok társasága, akkor is, ha az a bizonyos illető úgy káromkodik, hogy tengeren edzett matrózok lányos zavarba jönnek tőle és megszeppennek. Ugyan megpróbálta már elmondani, hogy ő itt ezen a ponton egyébként nem szakmai segítség, csak baráti, de süket fülekre talált, úgyhogy végeredményben egy kis pátyolgatást rendjén valónak tart még. Elvégre csak hallgat. Ha tanács kellene, úgyis ajánlja Zóját nyugodt szívvel, mint diplomás, tapasztalt pszichológust, hiszen ő még csak gyakornok, megfigyelni és felméréseket végezni van itt hivatalosan. Kitartóan hümmög, amíg Korinna a tényállást ecseteli, majd előre dőlve térdére helyezi a könyökét, állát pedig tenyerébe fekteti elgondolkodva.
- Uhh... meglehetősen nárcisztikusnak tűnik, bár nem az én tisztem diagnosztizálni - állapítja meg. Tulajdonképpen amennyit eddig abból a nőből látott, nagyon is az, és szegény gyerekeit a lehető legkevésbé sem irigyli e tekintetből, hiszen mellette felnőni sem lehetett egy élvezet, és akkor még szóba se került az önbizalom, önértékelés, stb. kérdése, egészséges kapcsolatról nem is beszélve. Kissé zavartan vakargatja meg lófarokba kötött haja alatt a tarkóját. Mindig bizseregni kezd a bőre, ha kényelmetlenül érzi magát.
- Figyelj... nem tudom, mit tanácsolhatnék, de ha van kedved, karácsonyozz velünk. Majd rábeszélem Milánt, hogy hívja meg Andrist is, kétlem, hogy sok erőfeszítésbe telne, és ha akarod, az egész szünetet is nálunk töltheted. Kipakolom Milánt a vendégszobába és megkaphatod az ágyát. Kikapcsolod a telefonod, végignézünk egy rakat karácsonyi filmet, körmöt festünk, nem foglalkozol anyáddal egy hétig, én meg nem beszélek a dolgozatomról. Jó lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Korinna

- Ó, értem - közli a felismerést követően. Érzi, hogy belenyúlt most valamibe, amibe nem kellett volna. Tekintve, hogy inkább barát, semmint szakember ebben a pillanatban, már csak bonyolult kapcsolatukat tekintve is - na jó, nem annyira bonyolult, csak ilyen baráti-sógornői-félig meddig testvéri-ventillálós valami, még nem sikerült pontosan meghatároznia -, nem az ő tisztje boncolgatni az egészet. Sokkal inkább arra hajlik, hogy egyszerűen teret ad Korinak, aztán majd úgyis megoszt mindent, amit meg szeretne osztani. Fájdalmas dolgokat különben is kár felpiszkálni, amíg valaki nem áll rá készen magától, úgyhogy ő aztán nem fog belemászni ebbe. Bocsánatot sem kér azért, mindössze tudomásul veszi az egészet és itt leáll.
- Persze, hogyne - feleli a felvetésre aztán nyomban, még el is mosolyodva. - Milánnak is jót tesz, ha Andris a közelében van, szóval már csak ezért is megtenném, de amúgy is, kedvelem is. Jó gyerek. Örülök, hogy a bátyámmal egymásra találtak - folytatva inkább erre a témára térve ki, ami valóban szívügye, hiszen mégiscsak az egy szál ikertestvéréről beszél, aki iránt sokszor már-már szinte valami anyai gondviselő szeretettel viseltetik. Néha már erőt kell vennie magán, hogy emiatt nehogy pátyolgatni is elkezdje, hiszen semmi szüksége rá a fiúnak, ennek nagyon is tudatában van. Csak hát Milán mégiscsak a szeretett és féltett testvére, ösztönös a dolog, tehát muszáj tudatosítania és dolgoznia vele.
- Milán olyan kis muja tud lenni. Tudod, az a tipikus okos gyerek, aki nem beszél emberi nyelven és mindig én fordítottam neki a világot Milánra meg Milánt a világra, féltettem is, hogy mi lesz vele, amikor én a Herzbergben maradtam a kutatásom miatt, ő meg eljött, de most, hogy van Andris, egészen megnyugodtam, hogy túl fog élni mindent. Na persze, nem olyan drámai a helyzet, csak néha nagyon más világban él és kell valaki, aki nem engedi leesni a lépcsőn, miközben ő ki se lát a könyvéből. Szóval én csak örülnék neki, ha Andrist rá lehetne venni, hogy karácsonyozzon nálunk - mondja most már nem is terelve a témát, jön ez magától is, de talán még Korinnának is jót tesz, ha a testvéreikről beszélnek.
- Viszont ha karácsonyra nem is, újévre mindenképp csatlakozhatnál kicsit. Nem én fogok főzni, hanem anya, én csak zöldséget pucolok, szóval eskü, minden ehető lesz - tartja fel a két kezét, ugyanis úgy néz ki, hogy hajlamos túlfűszerezni az ételeket, amit nem mindenki szeret úgy, ahogy ő eszi. Sőt, többnyire senki nem szereti annyi fűszerrel az ételt, mint ő szokta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Kislány

Riley-nak valami sürgős dolga akadt. Úgy fél órája kóválygott be egy kissé kába, kótyagos bagoly pottyant az ölükbe, szó szerint, miután egy hangosabb csattanást követően már csak puszta kíváncsiságból is kinyitották az ablakot. Szegény párának hosszú útja lehetett, hogy megpróbált az üvegen át berepülni, végtére is okos madarak ezek. Legalábbis ő aztán nem az a nagy természettudós, nem jártas a zoológia varázslatos birodalmában, de csak nem véletlen lett pont ez a tollas jószág a bölcsesség jelképe. Mindegy is, a lényeg, hogy a levél, amit hozott, Rileynak szólt, aki aztán el is porzott nagy sebességgel, mint a gyalogkakukk ama híres mugli rajzfilmben, ahol a prérifarkas folyamatosan sikertelenül próbálja meg elkapni, ráhagyva a rendelőt. Akármi is volt a levélben, fontos és főként sürgős lehetett, ő viszont ennél bővebb magyarázatot nem kapott. Nem mintha kérte volna. Nem szokása mások ügyeibe ütni az orrát, mert meggyőződése, hogy úgy mégiscsak tovább él az ember, ha ezeket a bizonyos ügyeket az emberek önként mondják el (sőt még fizetnek is érte, hogy elmondhassák), és nem ő kotorássza elő belőlük. Ami Zóját illeti, ő ma bent sincs, úgyhogy most aztán végképp övé az egész rendelő. Akár még hátra is dőlhetne, hogy no lám, ő itt hirtelen a fő agyturkász, tessék csak jönni, ennyire viszont épp nincs el magával. Végtére is még csak halad a diploma megszerzése felé. Tanulja a szakmát. Ahelyett, hogy esetleg lábait az íróasztalra felpolcolva terpeszkedne el a székben a büszkeségtől dagadó májjal, hogy itt maradt egyedül - nem mondhatni, hogy tervezett volt az egész -, inkább az egyik fotelban talál magának helyet szakdolgozata jegyzeteit az ölébe helyezve, hogy sárga filctollal kijelöljön néhány fontosabbnak ítélt fogalmat, esetleg megjegyzéseket, gondolatokat jegyzeteljen a margóra, addig azonban nem jut el. Kopognak. Leteszi a jegyzeteit, és ajtót nyit, hogy egy láthatóan alsós leányzóval találja szembe magát.
- Csókolom - köszön vissza elmosolyodva, félig-meddig így igyekezve jelezni, hogy neki aztán nem kell ám így köszönni, nem harap és különben is csak pár évvel idősebb. Legrosszabb eseten is héttel, ha jól számolja.
- Miben segíthetek? Még nem találkoztunk, Fellegi Nóra vagyok, pszichológus gyakornok. Se Riley, se Zója, ha őket keresnéd, de ha bármi sürgős, én is szívesen meghallgatom, mi a baj. Gyere csak be nyugodtan - tárja szélesebbre az ajtót, utat engedve a diáknak. Panaszokat bármikor szívesen meghallgat amúgy is és sokszor már az is hatalmas segítség, ha van kinek panaszkodni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Róbert

Meglepetten pislog párat, de azért nem esik a földig az álla attól, hogy valaki ennyire nem akarja, mások is tudják, hogy itt járt. Társul még némi stigma a pszichológus látogatásához, mintha ugyan minden esetben azt jelentené ez, hogy az illető bolond is, holott sokkalta sokrétűbb az egész és összetettebb, minthogy könnyedén lehessen levonni ilyesféle következtetéseket. Sőt, még a nagyon problémás esetekről sem mondaná soha, hogy bolondok. Azt azért gonosznak érezné. Legfeljebb másként érzékelik a világot, mint a nagy többség. Most azonban maradjunk ennél az alanynál, akiből hamarosan valaki más lesz, mint az imént volt. Sehol sincs már a kislány, helyén egy sármos fiatalember ácsorog, aki nem sokkal lehet idősebb nála, ami azt illeti.
- Wow, ez aztán a megtiszteltetés, de miért is? - kérdezi meg még mindig kissé megemelve a szemöldökét, merthogy a név neki nem sokat mond. Ha letett is valahol valamit az asztalra, az biztos nem a tudományok terén történt, mert arról biztosan olvasott volna már. Vagy azért, mert az iskolai munkaközösség tagja? Mintha a tanári listán látta volna. De az is lehet, hogy ő a gondnok, ki tudja, csak az egója ilyen méretes. Ezek valahogy sosem érdekelték különösebben, amíg a tanulmányi osztályról egy emberrel elég egyezkednie a papírokat illetően, a többi pedig a két iskolapszichológuson áll vagy bukik. Tanárokhoz, mindenféle kapcsolattartókhoz és kirendelt dolgozókhoz semmi köze. Egyedül a szociális munkást próbálta felkeresni, hogy hátha tud mondani bármi számára érdekeset, de amióta itt van még nem sikerült elkapnia. Helyet foglal azért most az egyik fotelben, mutatva közben felfele tárt tenyérrel írva le egy egész félkört a kezével, hogy foglaljon csak helyet a másik ahol éppen neki jólesik.
- Majd beszélek Riley-val, hogy felgöngyölíteném ezt a szálat, mert jó esetnek tűnik a szakdolgozatomhoz. Azért nem fogom most áttúrni a dolgait egy levélért, ha nem bánod - válaszolja. Megoldja, hogy minden jó legyen, de azért megvannak a maga szabályai, és ezen a pénz sem változtat. Pont hogy az nem igazából, mert csak meredten bámul az erszényre, és nem sokon múlik, hogy meg ne jegyezze, visszavehetne a srác az egójából kicsit. Csakhogy az nem lenne se jó, se szakszerű indítás.  
- A titoktartás ebben a szakmában alap, de jólvan. Akkor mondjuk... mesélj magadról, mi vett rá, hogy pszichológust keress? - kérdezi egyelőre kissé hátradőlve, ölébe húzva a jegyzeteit, hogy az egyik üres pergamenre jegyzeteljen majd, amennyiben szükséges. Kíváncsi rá, hogy mi hozta ide a fiút, és mi az, ami ennyire szégyelendő ráadásul, hogy az égvilágon senki nem tudhat semmit róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Róbert

- Rendben - válaszolja egy bólintás kíséretében Riley-t illetően, arra viszont inkább nem reagál, hogy láthatóan micsoda sokkhatás volt a másiknak szembesülni a ténnyel, hogy valaki nem ismeri. Akárki is ő, a Herzbergben biztosan nem zengett ódát senki róla, ahogy az egyetemen sem botlott még a nevébe. Meglehet, hogy sportoló, de akkor meg az a magyarázat, hogy Nórit a legkevésbé sem érdekli a sport nemes művészete, a legtöbb, amire hajlandó, az néhány jógapóz a szobája magányában, de ezen kívül sem nem űz, sem nem követ semmilyen sportágat. A nevet feljegyzi magának, amint elhangzik. Majd utánanéz, mi az, amitől ennyire fontosnak érzi magát a másik, hogy mindenkinek ismernie kellene. Érdeklődve hallgatja addig is a felsorolást - beleásítani nem lenne túl professzionális, de ha ez nem egy terápiás ülés lenne, hanem mondjuk egy randi, meglehet, hogy megtenné -, amíg fel nem hozza a másik a könyvet. Meglepetten pislog. Jól hallotta? Ez most tényleg komoly? Tényleg komoly, mert meg is kapja a kezébe a kötetet, szívecskékkel a pont helyén, ahol csak olyan i betű akad. Még egy fél pillanatig mered erre a szürreális képre az orra előtt, aztán összecsukja és az asztalra teszi.
- Jó, majd elolvasom, de most foglalkozzunk inkább azzal, hogy mi is a probléma, amiért itt vagy. Biztosan nem azért jöttél, hogy megkapjam ezt a kötetet dedikálva, bár elismerem, megtisztelő - közli, merthogy azért ez már így épp inkább közönségtalálkozóra hasonlít vagy valami olyasmire, márpedig ő nem kért belőle. Mi több, azt se tudja, miről szól az egész könyv. Na jó, lehet sejteni. Öndicséret... hm, vajon mit kompenzálhat a srác ezzel a magatartással? Vannak még nem teljesen körvonalazott elképzelései máris, ahogy ebbe belegondol.
- Szóval... mi az amiről egy pszichológussal szeretnél beszélgetni? - kérdezi meg ismét, direkt kérdezve így és nem csak egyszerűen azt, hogy miről akar vele beszélni, mert még leragadnának ott, hogy micsoda csodákat vitt végbe és mekkora legenda, annak meg nem sok értelme lenne azon túl, hogy ír róla egy kisebb fejezetet a szakdolgozatában.  
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Róbert

- Most nem rólam van szó, de amúgy többnyire igen, habár szoktam lazítani is - válaszolja, miközben kényelmesen hátradől még egy kis fészkelődés után a fotelban, jobb lábát pedig a balon átvetve combjára helyezi a jegyzeteit. Miközben a másikra figyel, a lap sarkában ösztönösen kezd firkálgatni oda-vissza húzogatva a tolla hegyét, apró kis vonalakat festve sűrűn egymás mellé. Nem is néz oda, inkább a fiúra figyel, akinek láthatóan nehezére esik megfogalmazni, mi is a gondja, inkább tereli a témát. Mintha gyengeségnek élné meg, hogy valamivel nehezen birkózik meg. Sőt nem is gyengeségnek, egyenesen hibának, amiről senki nem tudhat, márpedig ahhoz, hogy segíteni tudjon, neki legalább nem ártana tisztában lennie ezzel a gonddal. Biztosítja is róla, hogy nyugalom, már csak a szakma szabályai miatt is köztük marad minden elhangzó szó, nem kell attól tartania, hogy mindent viszontlát majd a legközelebb megjelenő Edictumban.
- Mi az, ami kínos benne? - kérdezi meg felemelve a tollat, abbahagyva a satírozást is. Úgy gondolja, ez talán segíthet elindulni azon az úton, hogy feltárják magát a problémát, ha előbb körvonalazódik az, mitől is annyira nehéz beszélni róla. Az a sejtése, hogy akármiről is van szó, biztos csorbának éli meg az egója.
- Meglehetősen szokatlan, nem vagyok az anyukád, de ha ettől nem tereled a témát, legyen - mondja némi hezitálás után. Nem érzi ugyan a legszakszerűbbnek, de hátha tényleg segít. Ugyan neki belefér az is, ha terelik a témát, ideje van, csak ha ott leragadnak, semmi értelme ide járnia a másiknak, ugyanúgy magyarázhat mellé egy kávé fölött a haverjainak is, ráadásul az ingyen van. Leteszi a papírokat ismét az asztalra, rájuk a tollat, majd egy futó pillanatig jobb kezének mutatóujját szájához emelve megpiszkálja a körmét fogával - ezt majd kénytelen lesz megbeszélni Zójával első adandó alkalommal, azon gondolkodik -, de ez a pillanat gyorsan tovaszáll. Felkel, átül a fiú mellé és felé tartja a jobb kezét tenyérrel felfele.
- Szóval... mi teszi kínossá ezt az egész témát, kezdjük talán ezzel, és csak tisztázzuk, hogy bármi is az, nem ítélkezem. Segíteni szeretnék, úgyhogy ha esetleg ezen rágódnál, ez ne tartson vissza - mondja biztatóan, hátha ettől is jobb lesz kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Róbert

Ha most tudná, mikre is gondol a srác, jól helyretenné. Nem olyan könyvtárban kuksolást is szórakozásnak minősítő lány ő, ennél azért kicsit többet látott és tapasztalt a világból, és igenis szokása társaságba járni, bulizni, még ha nem is tombol úgy, mint egy átlagos amerikai egyetemista a tavaszi szüneten. Csakhogy most itt, kérem, éppen dolgozik, a munkája pedig nem követeli meg, hogy ilyen részleteket is tudjon róla bárki, aki ide betér, de még azoknak sem létfontosságú információ, akik csak úgy az iskolából ismerik és nem neki panaszkodnak a gondjaikról arra várva, hogy majd segít megoldani. Szerencsére azonban a gondolatolvasásból nemhogy mesteri fokozatra nem tett szert, de még az alapokat sem sajátította el, Róbert pedig nem gondolkodik hangosan, hogy megkönnyítse ezzel a dolgát e téren, így ezt el is engedhetik békésen és boldogan, koncentrálva a jelen pillanatra és a fiú még egyelőre ki nem mondott problémájára, amire tőle vár megváltást. Némi hezitálás után belemegy, hogy engedje megfogni a kezét, arra a gesztusra azonban végül a száját húzza el szemét forgatva. Majdnem a kezét is elrántja, nem sokon múlik.
- Tisztázzunk valamit... foghatod a kezem, ha ez megnyugtat, de pszichológust szeretnél vagy valakit, akit hazaviszel egy estére? Nem szoktam keverni a kettőt - közli és érezni a hangján, hogy most azért felcsattant. Nem nyelt karót, de a munkája szent és sérthetetlen, márpedig már az Etikai Kódex is tiltja, hogy bármiféle személyes kapcsolat legyen pszichológus és kliens között, szóval ezeket a határokat nem is érdemes feszegetni, vagy mindjárt az ajtón fogja kirakni a fiút, aztán mesélhet Riley-nak is, ha az visszaért.
- Mi az, ami az elköteleződésben annyira ijesztő, hogy inkább a menekülés mellett döntesz? - kérdezi, majd a következő kérdésnél megemeli a szemöldökét és nagy levegőt vesz, mielőtt újfent megszólalna. - Te aztán próbára teszed az ember türelmét, pedig sose szűkölködtem benne. Egyes számú szabály: a fehérneműm színe nem beszédtéma. Kettes számú szabály: ha velem akarod megtárgyalni a problémáidat, nem vagyok egyike a meghódítandó lányoknak. Megegyeztünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Róbert

- Remek - állapítja meg egy egészen elégedett mosollyal, majd ölébe véve a jegyzeteit újfent, ha már ezt ilyen szépen sikerült megbeszélni, figyelmesen pillant a másikra addig a fél percig, amíg az megint meg nem szólal visszatérve az iménti nagyon is ingoványos talajra. Fejét megrázva vesz nagy levegőt maga elé pislogva egy hosszú, nagyon hosszú pillanat erejéig, igyekezve elkerülni, hogy nagyon is szúrós tekintettel nézzen esetleg a férfira. Az nem lenne kicsit sem szakszerű, bármennyire is felháborító az, amiket mond. Sóhajt még egyet, megdörzsölve közben a homlokát, mintha ettől máris csak úgy pattognának fejéből a gondolatok, mint annak idején Zeusz koponyájából Athéné, aztán komoly arccal nézve fel végre meg is szólal.
- Figyelj... én most itt nem vagyok egy meghódítandó célpont. Ezt felejtsd el, ott van arra néhány kollégád, vagy hatvan mestertanonc és akkor még nem is beszéltem a falubeliekről, ha segítséget szeretnél, akkor engem lehagysz erről a listáról - magyarázza, közben úgy fogva össze a két kezét, mintha könyörögne a másiknak ezzel párhuzamosan, hogy őt tényleg hagyja ki ebből a sorból. Pont elég megfelelő alany van hozzá a környéken, hogy ő kimaradhasson ebből a jóból és kívülállóként figyelhesse, mi is zajlik éppen körülötte. Van ebben persze némi önzés is, de hát hol talál még egy ilyen hatalmas egóval rendelkező hímneműt egy négyzetkilométeren belül? Sehol.
- Van nővéred? Vagy húgod... esetleg unokahúgod, aki még tabunak számít? - kérdezi meg, abban reménykedve, hogy akad ilyen nő a másik életében és akkor mondjuk azt mondhatja, hogy őt is tekinthetné éppen ilyen tabutémának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Korinna

- Jaj, nagyon. El ne áruld nekik, de tisztára ilyen fura fangörl hajlamokat hoznak ki belőlem, amit utoljára szerintem a Hollófiúk váltott ki belőlem... mármint Adam és Ronan. Néhány ponton eléggé... nem mondanám gáznak, de szóval eléggé furcsa logikája van a sztorinak pár ponton, de ők valami hihetetlenül szépen felépített dinamikájú páros... - magyaráz teljesen belelkesedve hirtelen, félig-meddig abban a reményben, hogy Korinna talán osztozik is ebben a rajongásban, de ha nem, akkor majd csak ráragasztja előbb vagy utóbb úgyis.
- Uhm... hát szerintem anyáék is biztosan értékelik, ha ott van, én meg... száz százalékig örülök neki, ha már egyszer Milán olyan hihetetlenül boldog tőle - válaszolja, igyekezve nem leragadni a kellemetlen témánál, amit láthatóan a saját családja a lánynak éppenséggel jelent.
- Szuper - válaszolja széles mosollyal az újévi ígéretre. - Kérsz egy teát amúgy? Van egy rakat ízesített, de gyógynövényes is akad, ha esetleg azokat jobban szereted - ajánlja fel hirtelen, amint eszébe jut, hogy tulajdonképpen ezt eddig teljességgel el is felejtette, pedig igazán bő a választék és egy beszélgetés mellé a tea amúgy is mindig jó tud lenni. Elneveti aztán magát a túlfűszerezés hallatán.
- Jaj, velem is ez a baj. Mindenki arra panaszkodik, aki csak kóstolta a főztöm, hogy ilyen fűszeresen nem is tudják, hogy lehet egyáltalán megenni. Egyszer egy szobatársam közölte, hogy ennyi erővel lávát is zabálhatnék, körülbelül ugyanaz lenne a hatása, szóval biztos én vagyok a hétfejű sárkány, csak még nem tudok róla - magyarázza kuncogva közben, mert ezt éppenséggel nagyon viccesnek találja.
- Imádom egyébként a csípőset, szóval nekem abszolút bejön az ilyen extra erős indiai meg a magyar meg ilyenek, de ha azt szeretném, hogy a többiek ne okádjanak tüzet, akkor talán inkább valami sokkal visszafogottabb választást ajánlok, mondjuk... nem is tudom, mit szólsz rakott krumplihoz? Összerakhatnánk ketten. Meg lencséből fasírt, mert az úgyis kötelező újévi, már a lencse, és van hozzá tök jó receptem, csak felezni kell a csípős paprikát és a fokhagymát belőle. Meg nem is tudom, ami nem fűszeres, de szeretem, az ilyen majonézes sajtos kukoricasaláta... ha kéred a receptjét, szívesen odaadom. Nagyon finom ám.