Dr. Evena Noxen

 A nap már nagyon hiányzott a zimankós tél után. A fűben ücsörögve élveztem, ahogy a zene  az iskolatársaktól átszűrődik az én oldalamra. Elmerengtem, miért vagyok egyedül. Az év során eddig nem nagyon ismerkedtem. Jobb szeretem, ha mások nyitnak felém, bár ez a dél-európai mivoltomnak ugyancsak ellentmondott. Szerencsére elég élvezetet okozott a zene hallgatása ahhoz, hogy elterelje figyelmemet.
 A mugli-világ leghallgatottabb slágerei az utóbbi időkben kedveztek anyanyelvemnek, de az iskola nem nagyon. A tanítást megszokni még nehezebb volt, mint gondoltam. Olyannyira, hogy megint elfeledkeztem magamról. Ez gyakori szokásommá vált az utóbbi időkben. Sokszor elbotlottam saját lábamban, vagy legurultam egy-egy lépcsőn, amin a többiek jól szórakoztak. Én kevésbé. A tavacska mellett is sikeresen elvesztettem az egyensúlyom, mikor álltam volna fel, hogy visszamenjek a szürke könyveim mellé.
 Nehezen tápászkodtam fel a földről, mert nem sikerült időben a kezemet magam elé tennem. Leporoltam magam, és meglepetten konstatáltam, hogy senkinek nem tűnt fel annyira az attrakció. Azt viszont sajnálattal vettem észre, hogy a mustársárga nadrágomnak búcsút mondhatok. A térdem sajgott és valami piros csöpögött az orromból is... Megint eleredt a vérem.

Dr. Evena Noxen

-¿Te sientes bien?- jött egy hang azon a nyelven, amit jó ideje nem hallottam.
-¡Sí!- vágtam rá reflexből. Fogalmam sem volt, honnan tudta, hogy beszélek spanyolul, de tetszett, hogy van itt valaki, aki emberi nyelven beszél. Elővette a pálcáját, de látszólag várt valamire. Egy hang nem akart kijönni a torkomon, de így legalább szemügyre tudtam venni a hölgyet, aki segít. Nagyon kedves arca volt, ahhoz képest, hogy orvos... Szerencsére tőle nem jött ki a fehér-köpeny-fóbiám... Az egész életem egy nagy "rendelőbe mászkálás" lehetne, ha nem tudna mindenki arról, milyen szerencsétlen is vagyok. De már a környezetem hozzászokott és figyelnek rám.
-La sería buena...- feletem szintén elképedve. Nem igen jutott eszembe, hogy is van magyarul az a pár szó, de látszólag nem is kellett. Kellemesnek éreztem a nyelvem dallamosságát az itteni silány hangsúlyok helyett. Szerintem az arcomra is kiült egy furcsa vigyor, pedig még mindig a piros folyadék volt a fókuszban. Merthogy nem állt el a vérzés...

Dr. Evena Noxen

 Mikor meghallottam, hogy rendbe lettem hozva, kissé esetlenül próbáltam felkelni a földről. Nem mertem körülnézni, mennyien figyelték az akciót vagy épp a reakciót, de igazából mindegy is volt. Le mertem volna fogadni, hogy mindenki minket bámul, függetlenül attól, az elejétől jelen volt, vagy csak később csatlakozott be a bénázásomba. El tudtam volna süllyedni. Nem is kellett volna érte a tóba ugranom, a föld is megfelelő lett volna a szégyenemnek.
- Yo soy agradecido. - feleltem a cipőfűzőm szugerálva, hátha kikötődik és kapok a sorstól egy lehetőséget a figyelem középpontjának átadására. Éreztem, hogy iszonyatosan lángol a fejem. Valószínűleg egy vulkán elbújhatott volna mellettem és az egész nagytermet meg tudtam volna tölteni melegséggel a cudarabb időkben. Gyűlöltem ennyire szerencsétlen lenni, bár Ő is pont ezt kedveltem benne.