Dimi
viselet

Minden ünnepet szeret, az adott témához illő díszeket készít saját kezűleg és ha ajándékozós, akkor a meglepetéseket is kézzel csinálja. Elpepecsel az apró virágokkal, a színekkel. Minden pillanatát élvezi. Aztán pedig az ünneplését.
Ez a nap nem az a nap amikor bármiféle kedvességgel kellene készülnie. Ez az a nap, amikor a nagypapája már korán reggel az éjjeliszekrényére helyez egy kaspó virágot, melyet később elültetnek az anyjával és a nagymamájával közösen. Egészen kicsi kora óta így megy ez, el sem tudná képzelni a nagypapa köszöntése nélkül a nőnapot.
Szabad napocska lévén napját a városban tölti, elnézi a kirakatokat teli virággal és ilyen-olyan köszöntőkkel, na meg a plakátokat, melyek az esti bulira invitálják a hölgyeket. Van, ami szigorúan tizennyolc év felettiek számára van. Pont olyan, amire bár szívesen bemenne, valószínűleg arcának pirossága elárulná; semmi keresnivalója a lenge ruhás férfiak között.
Mosolyogva fordul sarkon és pillantja meg a férfit, aki virágkoszorút oszt és a távozó néni után pillant. Mosolya kiszélesedik, szökellve indul meg a férfi felé. Úgy érzi, egyáltalán nem idegen számára ő, mindenféle zavar nélkül szólíthatja meg.
- Ön készítette a koszorúkat? - pislog Dimire érdeklődve. - Mert ha igen, engem is megtaníthatna rá. Szeretem a virágokat a hajamban.

Dimi
viselet

Nem ismeri a férfit, de ez nem tántorítja el attól, hogy barátkozásba kezdjen. Zselyke sosem volt olyan típusú ember, aki visszariadt volna a kapcsolatok kialakításától. Teljesen normálisnak tartja, hogy amikor valaki szimpatikus számára, azzal megpróbál kapcsolatba lépni. Már egészen kicsiként is ilyen volt, pusziosztó cukorfalat.
Most pedig cukiságával és kíváncsiságával a koszorús férfit támadja le, aki nagy szerencséjére nem reagálja rosszul le a dolgot. Sőt! A lányka széles mosollyal nézi meg magának a karján tartott koszorúkat, majd a pólójára is vet egy pillantást. Halkan kuncog fel.
- Azok a legszebbek - mutat az ő általa készítettekre és nagy büszkén húzza ki magát amint a fején landol egy ilyen kicsit csálé, de ettől tökéletes alkotás. Minden formában, színben, fajtában imádja a növényeket, így elképzelhető, hogy virágkoszorúval a fején fog addig járni, amíg le nem hervad onnan.
- Nekem is így menne ilyen hamar? - csodálkozik el. Lelkesen emelkedik lábujjhegyre egy pillanatra. Vigyorog ott magának még úgy is, hogy a mellettük elsuhanó idegenek furcsa szemmel néznek rá. Nem értik a boldogságot.
- Jaj! Egyébként Zselyke vagyok és köszönöm a virágot - pillog a férfira mikor az visszafordul felé. Kezet is nyújt, úgy hivatalos. Hiszen új ismeretséget kötöttek.

Dimi

Kiszélesedik a mosoly arcán. Kezeit összefűzi maga előtt és egy kissé felhúzza a vállát. Sejtette, hogy nem véletlenül találkozott ma a férfival. Feldobta a napját már azzal, hogy ott ácsorgott és koszorút osztott, az ilyen emberek sosem lehetnek rosszak. Zselyke pedig imádja az ilyeneket, minden egyes találkozás hozzátesz valamit a boldogságához. Boldogságmanója a fejében örömtáncot jár.
- Hűha, neked aztán szép a kezed - elcsodálkozva, résnyire nyitott ajkakkal figyeli a férfi kezét és húzza vissza két kezével fogva. Vékony ujjait végighúzza a bőrén, majd egy kis idő után elengedi. Fel sem tűnt a lánynak, hogy letegezte az egyébként láthatóan nála jóóóval idősebb férfit. Nem számít. Ha mégis, majd szól.
- Azta! Persze - felcsillan a szeme amint meglátja, mennyi koszorú vár még kiosztásra. Most már nem az az elsődleges, hogy megtanítsa a készítésükre, sokkal inkább a közeledő lányok, akik elé már be is perdül. Édes mosollyal köszön rájuk és kérdezi, hogy elfogadják-e ezeket a szépségeket. Elég megnyerő tud lenni, nem túl rámenős, de ahhoz eléggé, hogy elérje; mindannyian színes virágokkal a fejükön nevetgéljenek tovább.
Zselyke büszkén kihúzva magát, fején a koszorút félkézzel megigazítva reppen vissza Dimihez és újabb adagot helyez a karjára. Beáll mellé és nézi, kinek adhatnának.
- Van feleséged? Ha nincs, lehetne ő. Szép az aurája - mutat az ujjával a közeledő, csinos szőke nőre. Határozottan el tudná képzelni a medvemancsú mellett.

Kolos
este valahol

Kolosnak gondjai vannak. Talán ezért mondott igent Zselykének amikor felvetette, hogy menjenek el valahová, mert szeretne végre felnőtt nélkül élni. A fiú pedig amúgy is olyan nagy, hogy mellette biztonságban érezheti magát.
Nagy vigyorral az arcán jelent meg a lakókocsinál és kopogott be a megbeszélt időben, ahonnan sétálva indultak el az egyik bár felé. Zselyk izgatott, nagyon, hisz még nem járt ilyen helyen. Útközben belekarol a fiúba, megszorítja a karját és nagyot sóhajt.
Odabent azonban a fények, a zene és az emberek sokszínűsége azonnal eltereli a figyelmét, ő pedig lenyűgözve néz végig a helyen.
- Hát ez... - nem tudja, milyen szóval fejezze ki magát, de Kolos láthatja az arcán, mit gondol a helyről.

Kolos

Szülei tudta nélkül lógott most meg. Na nem mintha nem lenne neki szabad, de azért jobb, ha nem látják abban a ruhában, amihez alapból még elég hideg van kint így este. Mégsem fázik, az izgatottság és Kolos szívdöglesztő látványa különös melegséggel tölti el.
- Rád bíztam magam - bólint mosolyogva, mert így is van. Hiába a néhány évi kihagyás, a fiú még mindig ugyanúgy ismeri őt. Nem is csinál titkot valójában a gondolataiból.
Eléggé zavarba jön amikor a helyhez érve Kolos megfogja a kezét, ám a bár ahogy Kolos is mondta, lenyűgözi. Meg is állapítja, aztán miközben nézelődik szorosan a másikhoz simul, nehogy elvesszen a tömegben. Nekiütközik embereknek, akiket ez láthatóan nem zavar, ő pedig elcsodálkozik. Aztán a színek változnak, az ő szája pedig fülig ér.
- Máris? Nem korai az még? - pislog fel rá és a füléhez hajolva kérdez, hisz a zene elnyomná a hangját enélkül. Aztán szépen amíg a koktélra várnak, ő az egyik bárszékre felülve leveszi magáról a kabátot.

Kolos

Ne igyunk sokat. Zselyke nem hogy sokat, még keveset sem ivott. A szilveszteri éjféli pezsgőt leszámítva teljesen új neki ez az egész, eddig egészen más érdekelte, ezekre a dolgokra nem volt barátja. Milyen jó, hogy Kolossal újra egymásra találtak.
Nézi az embereket, a fényeket, meg ahogy a csapos kitölti nekik az italokat. Kivételesen Kolosra nem néz egy ideig, látta őt már elégszer. Így elkerüli a figyelmét az az aprócska dolog ahogy végigméri, csak azt kapja el, ahogy a bók előtt még figyeli.
Elpirul, lesüti a tekintetét és halványan elmosolyodik. Már megint zavarba hozza. Hogyha a fiú ezt strigulázza, akkor elég hamar díjat fog érdemelni.
- Köszönöm. Te is...jól nézel ki - őszinte mosollyal nyúl felé és túr egy picit a hajába ott, ahol nem annyira tökéletes. Hozzáigazítja a többihez, majd követi a másikat a tevékenységében. A színek közül némi hezitálás után a narancssárgát veszi kezébe. Beleszagol, majd ahogy a fiú, úgy ő is lehúzza. Mindenféle várakozás és szagolgatás, kóstolgatás nélkül dönti le. Kicsit marja csak a száját, de ez nem zavarja annyira, hogy ne vegye a következő kört, azaz a zöldet magához.
- Nem tudtam, hogy ez jobb, mint a kakaó! - csodálkozva néz rá.

Kolos

Büszke magára amikor megigazítja azt az egyetlen kiálló tincset. Vannak mozzanatok, melyek nem hozzák zavarba, vannak amik igen. És nagyon úgy tűnik, Kolos mosolya sokkal inkább elpirítja, mint az, ha hozzáérhet a hajához.
- Mostantól csak ilyet iszok - bólogat lelkesen és tartja a fiúval a tempót már amennyire tőle telik. A színek elég hamar fogynak, a poharak koppannak a pulton. Zselyke pedig nem érez még sok mindent, csak azt, hogy valami folyton vigyorgásra készteti. Valószínűleg közrejátszik az is, hogy idő közben mindkettejükről lekerült a kabát és a régi vőlegénye olyan szexisen fest az ingében, hogy még a lányt a lábáról levarázsoló illat nélkül is el tudna veszni most benne.
- Máris az utolsó? - lebiggyeszti ajkát és felsóhajt, de megemeli az utolsót is. A fiú szemébe néz mielőtt lehúzná, aztán összeszorított szemmel rázza meg a fejét. Felnevet, lábaiban érzi, hogy nem bír már egy helyben ücsörögni. Lendülettel pattan le a székről, ami hülye ötlet, mert ebben a pillanatban meg is szédül és a padlómegcsókolása helyett Kolosba kapaszkodik.
- Bobocsi - hebegi fel-felpislogva. - Táncolunk? - mosolyodik el, majd ha Kolos észhez téríti és lefejti magáról, már kapható is a bulizásra.

Kolos

Azt Kolos nem mondta el, milyen tempóban kell ezeket célszerűen fogyasztani, vagy mondjuk elsőre hogy kellene ahhoz, hogy ne essen fejre egyenesen a székről abban a pillanatban, amikor megpróbál talpra állni. Nem is érti, hogy tudnak lányok magassarkúban mozogni így, neki ez még stabil cipőben is nehézkes. Nagy mázli, hogy van kibe kapaszkodni, aki nem löki el magától. Sőt, még be is vezeti a táncparkettre.
Látta már Kolost táncolni, igaz, az még évekkel ezelőtt volt és tíz éven aluliaknak szóló zenére történt az eset. Úgy sejti, azóta javultak a mozdulatai, bár biztos benne, hogy csalódni azt bizony nem fog.
A sok ember között egy csomóféle illatot érez, szagokat is, testmeleget, a talpa alatt ropogást. Ahogy lenéz, újra beleszédül a világba. Néhány üvegszilánkon tapos, melyekről odébb lép a csípőjét rázva. Élvezi a dolgot, mindig is szerette a zenét és a táncot, egyáltalán nem megy neki rosszul.
- Ezt így szokták? - teszi fel a kérdést lábujjhegyre állva amikor Kolos magához húzza. Oldalra pislog, egy másik párt keres, akiknél azt látja, hogy a lány keze a fiú nyakában van. A másik párnál pedig csak a mellkasán. Utóbbit választja, úgy még esélyesebb, hogy ha egyesen néz, akkor nem a másik fényben megcsillanó szemeibe kell néznie, hanem az ingére. Bár ez is hiba, ugyanis amikor ez megtörténik, becsípett fejében megjelennek a gondolatok azzal kapcsolatban, mit rejthetnek a ruhadarab gombjai.

Kolos

Jól érzi magát, túlságosan jól. Mintha egy méterrel a föld felett repkedne. Kicsit szédül, épp csak annyira, amennyire még nem érzi rossznak. Újabb színes italok járnak a fejében, na meg a fiú, akivel ez a közelebbi mozgás is tökéletesnek tűnik. Forog, pörög, hajába túr. Kezd így is egy kicsit melege lenni, pedig sok mindene kilóg, de annyira azért nem, hogy esetleg szóljon; menjenek ki.
Zselyke csak egy pillanatra fordít hátat és néz el a mosdók irányába, mire visszafordul, valaki áll Kolos mellett. Elkapja a pillantását amivel végigméri és ettől nem zavarba jön, inkább kellemetlenül érzi magát. Egy lépést hátrál, nem akarja zavarni a barátját a beszélgetésben, eltáncol ő ott magában is. Mosolyog, forgolászik, kezeit feltartja és közben persze rájuk is pillant.

Kolos

Egyszerűen csak nem akar útban lenni. A fiúnak itt sok az ismerőse, nem sajátíthatja ki. Majd amikor teljesen rá tud koncentrálni és akar is, akkor megint közel lesznek. Addig pedig türelmesen eltáncolgat magában, miért ne?
Nem hallja, csak látja, hogy Kolos mond valamit, majd a közeledő másik férfit veszi észre túlságosan közel magához. A hangját ugyan nem hallja, az nem ér el a füléig, de tapintását érzi magán, amitől eléggé leblokkol. Pislog nagyokat, megpróbál odébb lépni, ám nem tudja, hogyan kell ezt lereagálni.
Szerencse, hogy Kolos időben húzza el onnan. Úgy fogja a kezét, mint egy mentőövet, szalad utána át a tömegen. Nem érdekli, fellök-e valakit, csak ki akar onnan menni, maga mögött akarja hagyni az idegent.
Közel húzódik a fiúhoz, átfogja két kezével a derekát és hozzábújik. Lábujjhegyre állva le kell magához húznia, hogy a fülébe tudjon beszélni.
- Megfogott. Ugye nem a barátod? - kissé zaklatott, hallatszik a hangján, de a másik jelenléte teljesen megnyugtatja. Mosolyogva áll vissza elé és húzza a pulthoz, hogy most ő maga kérjen két erőset. Csak így, a pultos pedig rájuk nézve tölt két kicsi valamit.
- Hazaviszel ha nem tudok majd járni? - nevetve fordul Kolos felé és poharát emeli. Már a szaga is jóval erősebb az előzőnél, hát még az íze. Ezzel együtt viszont édes is, ami Zselykének eléggé tetszik.

Kolos

Az az ital amit a pultos véletlenszerűen tölt nekik valószínűleg valamiféle varázslócucc, nem egyszerű ital. Hirtelen üt, de itatja magát, és mire kettőt pislognak, már ott a második kis pohárka. Ez nem az az este amikor mértéket kellene tartani, mint amikor kakaóról van szó. Érzi a fejében, hogy nem a földön jár. Úgy néz Kolosra, hogy szinte érzi, amint apró csillagfényt szórnak a szemei. A második kör pohara már cukros a szélén, azt nyalogatja tovább mikor kiürül.
- Jó - bólogat nagyon vigyorogva. Nincs ellenére, hogy tovább bulizzanak, főleg ha olyan italokat adnak mindenhol, mint ez az utóbbi. A tömegben levő férfi sem zavarja már. Jön valami más, ami egy pillanat alatt fagyasztja le arcáról a mosolyt. Szemei elkerekednek amint megérzi, hogy mutatóujján nincs ott a gyűrűje. Kissé remegő kezét maga elé emeli, majd tekintete a padlóra vándorol. Kétségbeesetten kutat szemeivel a kis virágékszer után.
- Kolos! Eltűnt a gyűrűm. Meg kell keresnünk - botladozva indul meg néhány lépést, saját lábaiban akad el. Nem lát, nem érzékel, jól érzi magát, de meg van ijedve. Az az ő kincse valahol a táncoló lábak alatt.
Néhány méter átnézése után ajkát szomorúan lebiggyesztve bújik oda a fiúhoz. Valószínűleg feladja a keresést, pedig a gyűrű éppenséggel a hajában van, csak egy kicsit kellene oldalra is látnia.

Kolos

Szólásra nyitja száját, mondaná, hogy az az a gyűrű, amit tőle kapott, de már a gondolatában is belepirul és elakad a nyelve. Nem válaszol, inkább nézelődik egyik irányba, míg Kolos a másikba teszi ezt. Szomorú nagyon, hisz tíz éve megszakítás nélkül viseli az ékszert, melyet az akkor nyolcéves Ardai Kolos adott neki, mellyel megkérte a kezét.
Menedéket keres nála, átöleli, de ezelőtt még látja azt a pillanatot, amint megpróbálja megfogni a nyuszit. Vagyis majdnem orra bukik. A lány szemei kikerekednek, sietne oda hozzá, hogy megnézze, beverte-e az orrát, mire kell gyógypuszit adnia. Aztán mire odaér, már megfordul a vigasztalás és mivel nem találja a gyűrűjét, szomorúan ássa el magát mélyen a fiú ölelésében.
Még a szemét is lehunyja nem törődve azzal, hogy szédül. Tompán érzi, amint Kolos ujjai a hajában kezdenek matatni és a követező pillanatban elszakad tőle. Zselyke megütközve néz rá, meg a tenyerében tartott virágra. Arcába vér tódul. Kolos szemébe néz, néhány másodpercig tartja a szemkontaktust, aztán a tenyerére függeszti tekintetét. Lassan bólint.
- Azt mondtad, már bármeddig játszhatunk - mondja újra felpillantva rá, hogy a halkabb zene mellett hallja amit mond neki.

Kolos

Nem vette komolyan a gyerekkort. Imádott játszani, összekoszolni magát és utána élvezni, ahogy a nagyszülei, vagy éppen Kolos nagyszülei varázslattal megtisztítják őt és a ruháját. Szeretett a fiúval játszani, szerette őt nagyon. Most is. Nem tudná megmondani, milyen érzésekkel, már nem a vőlegényeként tekint rá, de mintha várna. Talán azért őrizgette a gyűrűt, mert tudat alatt arra vár, hogy egy napon eljön az a pillanat, amikor majd az a kijelentés újra elhangzik. Hogy vele szeretne élete végéig játszani.
Nem akar már válaszolni. Kellemetlenül érzi magát, mint valami gyerek, akit a szülei leszidnak, mert rosszat csinált. Száját rágcsálja és közelebb lépve hozzá kiveszi a kezéből a gyűrűt. Nem húzza vissza az ujjára. Kicsit habozik, majd a markába rejti.
Elfeledkezik róla, hogy a kabátját ott hagyta valahol a pult környékén, elfeledkezik arról, hogy ne tud egyenesen járni. Megindul a kijárat irányába és a szép színes hely már nem vonzza annyira. Friss levegőre vágyik és kevésbé arcpirító beszélgetésre. Nem kellett volna Kolos segítségét kérnie... Túl jó ő ahhoz, hogy ennyi idő elteltével is a leendő feleségeként gondoljon a homokozóban üvegkavicsokkal játszó kislányra.

Kolos

Ruhája túl vékony ahhoz, hogy a hűvös éjszakai levegőben csak ez legyen rajta. Összefonja maga körül a karjait és szedi a lábait amilyen gyorsan csak tudja. Sajnos százhatvan centi alatt az ember nem tud hipersebességgel sétálni, ezért csak lassan halad, de törtet előre, dülöngélve és újra meg újra elakadva a saját lábában. Koloshoz hasonlóan ő is majdnem orra bukik az utca felénél járva.
Behúzza nyakát amikor tompán hallani kezdi a közeledő lépteket. Kolos megjelenik mellette, a lány pedig megkönnyebbül, mert össze tudja húzni magán a kabátot. Hálásan pislog fel Kolosra.
- A nagyid megnagyobbította nekem - halkan jelenti ki, az utca jóval csendesebb, mint a szórakozóhely. Az az érzés, amivel ott hagyta most kezd alábbhagyni és örül, mert úgy gondolja, nem jött volna utána, ha nem lenne neki fontos.
Megtorpan. Hallja a szavait és felvonja rá a szemöldökét. Szembefordul vele, megáll az út közepén. Az sem izgatja, ha most egy csapat elefánt akar majd keresztülgázolni rajtuk. Míg egyik kezébe a gyűrűjét fogja, a szabaddal megragadja Kolos kabát alól kilógó ingét. Azzal ahogy közelebb húzza magához, egy lépéssel le is küzdi a köztük levő kis távot és lábujjhegyre állva teljesen meggondolatlanul, de nagyon is akarva csókolja meg őt.

Kolos

Sokat gondolt azóta Kolosra, ami nyilvánvaló azok után, hogy az egész gyerekkorukat együtt töltötték. Néhány héttel ezelőtt az újralátás valahogy egész másként hatott rá, Kolos már nem az a kisfiú volt, mint régen, ahogy ő sem az a lány. Felnőttek, az útjaik külön, egymástól távol indultak meg és hiába az új történés és közös nyomozás, nem is kanyarodnak egyfelé.
Nem beszél, csak cselekszik. Semmit sem vár Kolostól, nem adta jelét annak, hogy érdekelné, de Zselyke a tudtára akarja adni, hogy az a gyűrű nem csak egy gyűrű, hanem több annál. Emlékek vannak benne és érzések, melyek részéről még most is jelen vannak.
A gyűrűt szorongató ujjai ellazulnak, a virágot a csókot követően átadja a fiúnak. Nincs már rá szüksége, de eldobni nem akarja. Halványan elmosolyodva bólint és indul meg mellette olyan összeszedett léptekkel, ahogy csak bír. Teszi a lábait egymás után miközben a némaságban végig cipőjének orrát figyeli. Sejti, hogy azután, hogy becsukódik mögötte a ház ajtaja, nem fognak találkozni többet.
Otthon még elköszön és megköszöni az estét, mintha mi sem történt volna. Jobb mindkettejüknek, ha elfelejtik az egészet, Zselyke pedig keres valaki mást, akivel kipróbálhatja azokat a felnőttes tevékenységeket, amiket Kolossal akart.

Dimi

Zselyke egy kis álomvilágban él, mégsem egy elvarázsolt hercegnő. Csak örül mindennek, ami olyan hatással van a fejére. Ilyen például a férfi, meg a kezei. Sok mindent elárul az emberről a keze, egyből rengeteg gondolat fogalmazódik meg a lány buksijában arról, vajon mivel foglalkozik Dimi.
Elengedi a férfi kezeit, nem is igazán veszi a lapot. Általában csak azzal csinál ilyet, akivel azonnal megtalálja az összhangot, szóval tessék, Dimitrinek van egy új kis barátja Manócska képében. Persze ki tudja, talán csak néhány percre, néhány órára amíg virágot osztogatnak.
- Hajrá - súgja utána amikor a nő közelebb ér és most a kisasszony helyett maga a készítő teszi a fejére a koszorút. Ő meg csak ott áll és vigyorogva nézi őket. Drukkol neki, mert a nő a mosolyából ítélve is egy igazi, emberré vált tündér.
Integet a nőnek amint elsuhan, aztán kíváncsian felvonva szemöldökét fordul szembe Dimivel. Elgondolkodva pillant a hosszú, lebegő hajzuhatag után.
- Tavasztündér volt. Ha jobban megnézed, látni fogod a szárnyait, figyelj - mutatóujjával a távolodó nőre mutat és körberajzolja a képzelt szárnyait. - Miért nem mész utána? Én osztogathatom tovább a koszorúkat. El fogod szalasztani, ha nem sietsz - a férfira pislog és már oda is ugrik a ládához, hogy újabb alkotásokkal repdessen a közeledő hölgyek elé.

Dimi

- A szerelmet keresi. Biztosan nem talált rá tündérként. Hogyha egy tündér emberré szeretne válni, elveszíti a szárnyait - kissé szomorkásan sóhajt fel, de közben mosolyog. Hiszen a szárnyáért cserébe szerelmet kaphat. Ha pedig ő ehhez hozzásegítheti a nőt, akkor meg fog tenni ezért mindent. Például utána küldi a virágos férfit, Zselyke érzi, hogy nem lehet rossz vége.
- Elszalasztanád? Azt hittem, te nem olyan vagy - elhúzza a száját miközben egy kicsit talán ezzel akarja rávezetni a férfit a helyes útra. Nem is kell sokáig küzdenie érte, nagy vigyorral az arcán figyeli, amint Dimi meglódul a nő után.
A lányka szemei követik, épp csak annyi időre néz máshová, amíg egy koszorút nagy vidáman felrak egy babakocsit tologató anyuka vörös fejére. Jól állnak neki a kék virágok. Majdnem annyira, mint a tavasztündérnek, akinek a mosolya még így a távolból is elvarázsolja Zselyt.
Figyeli az eseményeket. Megesküdne rá, hogy az ellibbenő tündérnek egy pillanatra a szárnyait is látta. Dimitri pedig diadalmasan mutatja neki a telefont, melyben a megszerzett zsákmány most a nő telefonszáma. Zselyke vigyorogva öleli át a férfit, talán meg is bökdösi a virágokkal.
- Remélem megtalálja a szerelmet a Tündér - huncutság csillan a szemében amint felpillant az ölelésből a férfira.

Dimi
viselet

Tökéletes az időjárás ahhoz, hogy így vasárnap délután, az iskolára való felkészülés előtt még megtalálják a legeslegjobb napozó helyet az új barátjával. Valójában a napokban fedezte fel igazán Bogolyfalvát, Dimi pedig épp kéznél volt amikor társra volt szüksége. Szóval egyszerűen kézen fogta és addig nézett rá szépen, amíg rá nem bólintott, hogy együtt töltsék a délutánt. Egy-két vidám óra mindenkinek kell!
Mezítláb, szandálját a kezében tartva szinte szökell a temető bejárata felé, ahonnan már csak meg kell találniuk azt a pontot, ahol a legjobb szögből, a legkevesebb bökdösős fűszál nélkül kiterülhetnek.
- Hoztam ám vízipisztolyt is - jegyzi meg vidáman miközben beljebb sétálnak. A hátára vetett színes hátizsákban van pár dolog, ami elég felesleges - mint például egy üvegbe zárt felboncolt béka -, de hasznos kis dolgok is. Ilyen a fegyver is, na meg a szendvicsek. Mogyorókrémeset és lekvárosat készített, ami után a barátja is biztosan megnyalja majd mind a tíz ujját.
Jobbját a homlokához emelve takarja el a szemét bántó napsugarakat. Valahol a táskájában maradt a napszemüvege, na de majd kiszabadítja onnan. Addig azonban így, hunyorogva, kezével takarózva néz körbe.

Dimi
viselet

Már az első pillantásra beleszerelmesedett a férfiba, de teljesen. Na nem pont úgy, nem akar a felesége lenni - talán -, inkább amolyan lelki társnak találja. Mintha ismerné már ezer éve, egy előző életben talán testvérek voltak. Vagy legjobb barátok. Minden megeshet. Zselykénél legalábbis. Szóval boldog mellette, vidáman mosolyog.
- Azzal veszélyes ám játszani - bólogat nagyokat miközben dumál és hol a pálcára, hol Dimire néz. Látott Zselyke olyasmit, hogy egy varázslat nem úgy sült el, ahogy kellett volna, aztán nagy dirr-durr volt és csúnya vég.
Dimi olvas, ő pedig figyel a szavaira. Mivel elvakítja a napsütés, nem nagyon tud olvasgatni. Néhány képhez azonban közelebb hajol, így tesz egy idősebb nénivel is, aki egy dupla sírban fekszik. A férje még él, még nincs eltemetve.
- Szerinted milyen élete volt? Boldog volt? A bácsi még él. Mi van, ha ő ölte meg a nénit? - homlokát ráncolva bújja a sírkő feliratát, közben próbál néha felpislogni a barátjára, hogy ott van-e még.
- Vannak itt szellemek? - csillan fel a lányka szeme. - Keressük meg a nénit és kérdezzük meg! - lelkesen pattan fel, majd kezd el forogni a tengelye körül. Keres. Csak egyszerűen keresi a bolyongó lelkeket, azokat, akik itt maradtak. Biztos, hogy tele van a temető.

Dimi
viselet

- Csokibéka-kép! - csillan fel a szeme. - Imádnám. Gyűjteném. Miért nem leszel az? Még lehetsz. Még...még megtérítheted a tavasztündért. Vagy valami olyasmi, nem tudom, mit kell a tündérekkel csinálni. Mármint...gondolom, hogy amit a méhecske csinál a virágokkal, de ééérted, nem úúúgy érteeem - belejön a dumálásba, Dimi talán nem is bírja követni. Zselykét nehéz amikor elkapja a hév. Kötetlenül képes bármiről fecsegni és eszébe sem jut, hogy esetleg illetlenség lehet. - Beporoztad már? - torpan meg egy pillanatra és egész komoly arckifejezéssel várja a választ. Elvégre őket egymásnak teremtették, Zsely pedig a legjobb Cupidoként intézte, hogy létrejöjjön a nagy bumm.
Könnyedén át tud térni más dologra, arra figyel, ami épp az orra előtt van, így jön például a néni sírja. Nézegeti, nézegeti, meg a férfit is néha. Aztán a szemét forgatva legyint, csendre inti.
- Ne. Az túl valóságos - húzza össze szemöldökét, mint a kisgyerekek, amikor az elképzelésüktől eltérő dologról akarják őket meggyőzni. - Alkut kötött? Hmmmm. Te tudnál annyira szeretni? De ez nem önzőség? Meghalsz és nélküled kell tovább élnie a szerelmednek - ajkába harap miközben a nénit nézi. Megrázza a fejét. Ő meg akarná beszélni ezt a szerelmével.
Szeretne szellemeket látni. Beszélni velük. Főként a nénivel és kifaggatni az alkuról. Diminek talán igaza volt. El is pillant abba az irányba, amerre a férfi, de sehol nem lát semmit. Kézen fogja inkább és tovább húzza, méghozzá egy olyan részre, ahol csak sírkövek vannak és mindent vastag fű borít. Kezeit széttárva fordul a másik felé, mintha csak azt mondaná; ez a miénk.

Dimi
viselet


- Mindenki hisz a tündérekben, hisz léteznek - forgatja meg a szemét. Ez tény, olyanok, mint a tündemanók, csak szépek és nem gonoszok. Valószínűleg ők felelnek az évszakok váltakozásáért és a szép virágokért. Meg a hópelyhekért.
- Eszedbe ne jusson, meghalnál! - megrovón vágja azonnal rá, talán kicsit jobban is bízhatna Dimi képességeiben, de jobb félni, mint megijedni. Hagyja inkább csak békén azokat a buta baleseteket, csinálja az, aki ért hozzá. Ebben az esetben Zselyke még a csokibékára való igényét is elfelejtené.
- Tudom ám, hogy porozza be a méhecske a virágot - kacsint erőteljesen a férfira, aztán nem erőlteti tovább a témát. Ő is megkapta már a maga hercegcsókját, a többire viszont még bőven ráér. Alig töltötte be a tizenhatot, elég csak ránézni, hogy az ember lássa; kislány ő még.
- Már hogy ne lehetne. Szeretet az, amikor kézen fogva, együtt haltok meg - válaszolja magabiztosan. Zselykének érdekes elképzelései vannak a szerelemről.
Kíváncsian forgolászik szellemek után kutatva és hagyja ott a sírt. A hátizsákja már a fűben landol amikor Dimi felveti, hogy ha ennyire kíváncsi, mi történt, kérdezze meg. Így is tesz. Csípőre vágva a kezeit a fa irányába fordul. Nézi egy percig, megbizonyosodik róla, hogy meg sem moccannak a levelek, aztán hümmögve felteszi az első kérdést.
- A férjed ölt meg? - erős kezdéssel úgy látszik, beletrafál a dolgokba. A temetőn egy erősebb széllökésbe belerezdülnek a növények, a fa lombjáról nem csak egy, inkább úgy tíz-húsz levél is leszáll. A lány meglepetten, sűrűn pislogva fordul Dimitri felé. - Hupsz...

Kolos
csiniben
gramofon

Tésztás fakanalat tart a szájához és bár nincs egy gramofonból szóló énekesnő hangja, kívülről fújja a dalszöveget, melyet énekel is Ardai nagyi nagy örömére. Mármint tényleg, mosolyog és nevet rajta miközben a lány ott pörög és forog a konyhában két tésztakavarás között.
Itt-ott lisztes a haja, maszatos a keze és a szája szélén is csokikrém maradék van a kóstolásból, de ez nem gátolja meg semmiben. Abban főleg nem, hogy a legnagyobb dívának érezze magát a második nagyijával egy sima sütisütés közepette.
- Sweet sugar candyman - énekli tovább, majd egy perdüléssel visszatér a tészta utolsó keveréseihez. Továbbra is táncol, de már a tál fölé hajolva teszi mindezt, hogy megszagolja az alkotást. Hümmög, behunyja a szemét, lassan pedig előkerülnek a muffinpapírok. Ő válogatta és hozta a nagyinak meglepetésül. Szép színesek, van szívecskés is és olyan, amin ananászok vannak. Sokfélét vett, hogy sokat készíthessenek, mindeninek jut majd aki csak szeretne egy igazi Nagyi-Zselyciféle muffint. Vagy inkább cupcake-et, hisz a lány feltett szándéka szép színes díszítéssel ellátni minden egyes sütit.

Kolos
csiniben
gramofon

Rázza a fenekét, rázza a haját, amit egyébként még a sütés előtt felkötött kontyba, de a sok tánctól a fele lehullott és a nyakát csiklandozza. Világjárása alatt szerzett rengeteg olyan zenét, melyek mugliktól származnak és ez már eleve különlegességnek számít, hát még az olyan énekesnő hangja, mint a jelenleg Zselykével éneklőé.
Idő közben az első adag sütit a nagy kiveszi a sütőből és tálcára kerülnek, ahol majd a lány szépen díszítgetheti kedvére. Addig még azonban ki kell hűlniük és a második és harmadik adagnak is be kell kerülnie a sütőbe.
Teljesen lefoglalja, hogy ujjával lehúzza a fakanálról a krémet, majd lenyalja és ízre is megnézze, mit hoztak össze. Szemét behunyva a hirtelen oldalról jövő hangra összerezzen és halálra rémülve, hatalmas boci szemekkel kapja fejét Kolos felé, akit ezzel a lendülettel egy csíkban össze is ken a kezében szorongatott fakanállal. Szerencse, hogy a legtöbb csoki nem azon, hanem a száján van.
Ha nem lenne Kolos az ő első és egyetlenje, akkor most talán megmondaná neki, kit ijesztgessen legközelebb. Így azonban néhány pillanattal később felcsillan a szeme és elvigyorodik.
- Segíthetsz feldíszíteni, jó? De még várni kell, forró. Jaj! - észbe kapva kézbe vesz egy kanalat és a következő adagot kezdi el kimérni a színes papírokba. Sejtése szerint Kolos nem hozzá jött - hisz nem is tudhatta, hogy ott van -, ezért csendben lefoglalja magát ezzel amíg ő a nagyival...csinál bármit.
- Ó a cica bajszát - szisszen fel valamivel később, amikor a forró sütőbe saját kezűleg rakja be a muffinsütőt, az ujja pedig egy pillanat alatt hozzáér a fémhez és megégeti magát. Talán nem volt jó ötlet a nagy nélkül csinálnia.

Kolos
csiniben
gramofon II

Nem is tudja már, hány nap, vagy hány hét telt el azóta, hogy utoljára találkoztak, de régen volt. Épp ezért most néhány pillantással próbálja bepótolni a kihagyott időt, issza a látványát, na de hát a süti fontosabb most, mint holmi fiúk.
- Férfiak - néz össze a nagyival és megforgatja a szemét. Olyan, mintha ő is háziasszony lenne, éppenséggel Kolos felesége és rendszeresen eljátszanák ezt. Az asszony segítséget kér, de a férj csak beül a foteljába és elvárja, hogy invitoval minden az ölében landoljon.
Zselyke tenné a dolgát, ügyeskedik, de a készítés és díszítés inkább az ő asztala, nem pedig a forró dolgokhoz való nyúlkálás. Az ujja bánja, igaz, nem súlyosan. Miközben ajkaihoz emeli a kezét el is mosolyodik a fiú segítségén, aztán odébb lép, mielőtt még más testrésze is találkozna a forró dolgokkal.
- Vigyázz - vonja össze a szemöldökét kissé bizalmatlanul engedve, hogy Kolos a kezébe vegye övét és megvizsgálja. Kicsit olvadozik, mint tejben a vaj, ezt azonban csak a szája szegletében ülő mosoly jelzi. Talán a gyógyítója nem is veszi észre, de a nagy igen, aki megsimogatja Zselyke vállát és úgy tesz, mintha fáradt lenne, ezért átadja a terepet a fiataloknak. Zsely pedig tudja, hogy igazából csak kettesben akarja hagyni kettejüket. Ők ketten még hisznek...a tündérekben.
Bólint, majd ujjáról a virágokból fonott gyűrűjét leveszi mielőtt a csap alá dugná a kezét egészen csuklótól lefelé. Szabad kezével megtámasztja a fejét, tekintetét pedig a folyó vízre szegezi. Türelmetlenül sóhajt fel úgy egy perc után és kikapja a kezét.
- Meggyógyult! - vigyorog Kolosra és felé mutatja a rendesen működő mutatóujját. Ezután a következő dalra mozgatva a csípőjét táncol vissza a kihűlőben levő muffinokhoz, ahol a száját eltátva, lassított felvételben fordul a másik irányába. - Te nem vártad meg, hogy feldíszítsem? Kolos! Ezért most... Lecsap rád a haragom - azzal felkapja a lila habbal megtöltött díszítőt és közeledni kezd felé.

Kolos
csiniben
gramofon II

A gyűrűt még visszahúzza az ujjára miután a ruhájába törli vizes mancsát. Kicsit még érzékeny az elégetett ujja, Kolos gyógyító ereje azonban sokat javított a helyzeten. Nem a víz, természetesen.
Egész idáig azzal volt elfoglalva, hogy az ujja ne essen le a helyéről, szóval sokként éri a dolog. Egy muffinnak lába kélt. A nagyi nem lehetett, Kolos pedig le sem tagadhatná úgy, hogy még éppen az utolsó darabot majszolja. A lány háborút indít és egészen sérti az egóját a Törpilla megnevezés.
- Megbánod, hogy így neveztél, te...te...te mamut! - sűrűn pislogva találja meg a megfelelő jelzőt a fiúra, aki előbb lendül támadásba nála. Ám Zselykének meg sem kell mozdulnia ahhoz, hogy Kolos csúfosan elbukjon. A lábai előtt ér földet a rózsaszín csík. Nézi, nézi, fél szemöldöke felemelkedik és vigyorogva néz az ellenségre.
- Semmi baj Kolos, én is félnék a helyedben magamtól. Nem baj - maszatos fejét ingatva lépi át a földet ért krémet, majd az asztal szélére rakja a kezében tartott fegyvert. A gramofonból szóló zene szövegét kezdi el először csak dúdolni, majd énekelni Kolosnak, és ha ő vevő a dologra, akkor el is kapja mindkét kezét és megtáncoltatja a sütiben úszó konyha közepén. Ide-oda forog, pörög és ezzel együtt külön előadást tart a partnerének. Néhol lábujjhegyre állva lehúzza magához és puszit nyom az arcára, egy-egy résznél pedig a pólójánál fogva húzza magához közelebb. Csak egy szokásos Zselyke, akitől Kolos már elszokhatott, ám...a végére tartogatja a meglepetést. Az utolsó sornál megkapaszkodik a fiú nyakában, majd hátradől, ahogy azt a táncosok szokták. Remélhetőleg Ardai megtartja őt és nem koppan a feje. Ha pedig rendes befejezést kap a dal meg a tánc, Zselyke a tervei szerint lekapja az asztalról a lila krémmel megtöltött díszítőt és megnyomja a közepén Kolos arca felé tartva.

Dimi
viselet

Senki nem tud elfeledkezni a tündérekről. Ezt mindenki tudja. Aki hisz, annak nem jut eszébe két nap után, hogy jaj, ma még nem is hittem. Úgy látszik, Dimi földhözragadtabb, mint Zselyke azt gondolta, de ettől függetlenül még szereti őt.
- A kedvemért válassz kevésbé életveszélyes rekorddöntési kísérletet - lebiggyeszti ajkát, a napsütés ellenére is olyan cukin néz, ahogy csak tud. Ennek pedig ki tudna ellenállni? Senki! Na ugye. Remélhetőleg a férfi szíve is megesik rajta és nem próbálkozik olyasmivel, ami az életébe kerülhet. Zselyke akkor felügyelet nélkül maradna, azt pedig senki nem akarhatja.
Kuncog a férfi meglepettségén, meg a tojáshéjas megjegyzésen. A lányka nem sietteti a dolgokat, várja a hercegét, mert hisz benne, hogy létezik az igaz szerelem. Neki meg is van az igaz szerelme, ott is van a tőle tizenpár évvel korábban kapott eljegyzési virággyűrű, csak hát Kolos mintha egy másik világban élne és nem vesz tudomást a hercegnőről.
- IGEN. Például...példáuuuul piros szívecske formájú marcipánként - vigyorodik el az édességre gondolva. - Úúú és tudod mi csomagolt szeretet még? Jártál már a Mézesfalásban? Csokipocak! - lelkesen mondja el, mi az, ami nála a szeretet egy fajtája. Ez van, ha az embert mélyebben érintik a világ apró dolgai.
A szeretet más formája a temetőben egész...változatos. Zselyke eljátszik a gondolattal, miért fekszik egyedül a sírban a néni, aztán mintha mindketten jártasak lennének szellemidézésben és a velük való kommunikációban, feltesz egy túlságosan személyes és talán sértő kérdést. A válasz nem marad el, ő pedig hirtelen meglepettségében nem is tud mit mondani. Hátralépked a férfihoz és hozzábújik miközben tekintetét az ijesztő fán tartja.

Kolos
csiniben
gramofon II

Nehéz felhúzni Zselykét úgy, hogy annak valami következménye is legyen. Mondjuk sikítson, vagy elküldje melegebb éghajlatra az embert. Ez mondjuk Kolossal nem is fordulhatna elő, ahhoz túlságosan oda meg vissza van érte... Inkább tánccal, mókával vezeti le, hogy a fiú nem hagyja szó nélkül a méreteit. Ha pedig már azt mondta, nem tudja összekenni, hát csak azért is meg fogja tenni.
Élvezi, nagyon is azt, hogy így ugrabugrálnak ketten, kívülről tudja a dal szövegét is, amit nagy beleéléssel énekel is neki. Ilyenkor szerencse, hogy picike és amikor hanyatt dől, táncpartnere és élete hercege könnyedén meg tudja tartani. Zselyke pedig beveti a tehetségét és miközben a fiút leköti a fiússága, ő fegyvert ragad, amit egy diadalittas "há" felkiáltással nyom a másik arcába. Széles vigyor rajzolódik ki arcára, ott kuncog a karjai közt az üres kinyomóval. Azzal viszont nem számolt a tervezés közben, hogy ha Kolos megtartja, akkor utána nem tud majd menekülni.
- Csudába - csúszik ki a száján magasabb, halk hangon miközben egy álma válik valóra és Kolos felpakolja őt a pultra. Annak ellenére, hogy tudja, bosszú következik, csillognak a szemei és mosolyog. Hát még a szíve hogy pörög, hisz a herceg olyan közel kerül hozzá hirtelenjében, ahogy még talán nem is látta. Hisz Zselyke nem emlékszik szinte semmire a buliból, aminek a végén még egy csók is elcsattant. Nyel egy nagyot, állja a másik tekintetét egészen amíg ő el nem lép előle.
Szemeivel a bosszúhoz szükséges eszközöket keresi, ám mire felfedezi, hova igyekszik Kolos, már látja a dőlő mozdulatot és érzi a rántást, amivel ő maga is földre kerül. Azaz egyenes a hideg, cukorhabos járólapon kiterülő Ardai fiúra, akit ezzel a lendülettel sikerül le is fejelnie egy picit.
- Ahhahuuhuuu - nyaffan a homlokát fogva, ami találkozott a másik állával. A fájdalomnál azonban nagyobb a vidámság és mikor a tenyere alatt meglátja az eddig is lila, de most még maszatosabb arcot, nevetni kezd, hogy abba belerázkódik mindene. Elcsukló hangon dől el teljesen a matracul szolgáló fiún, arcát a nyakába temeti. Akaratlanul is magába szívja az illatát.
- Most már kvittek vagyunk szerintem - szólal meg a nevetésből visszatérve a valóságba. Fél kezével félig feltámaszkodik, a másikkal pedig Kolos arcához nyúl. Mutatóujjával szed le valamennyi lila habot róla, aztán megkóstolja, milyen. - Mmmhmmm - bólogat - tökéletes.

Kolos
csiniben
gramofon II

- Sok danoninot ettem - jelenti ki büszkén, nevetve, amikor már nem fáj a feje. Ha gyorsabban kapcsolna, akkor ezért gyógypuszit kérne, mert nem az ő hibája volt ez az aprócska baleset, hanem a kemény állú Ardai fiúé.
Együtt nevetnek fetrengve a maszatban, meg a káoszban, amit pillanatok alatt okoztak. Hiába Zselyke volt előbb a konyhában és kelte össze az arcát, a haját és úgy nagyjából mindenét csokimasszával, Kolos még nála is többet visel magán a sütikből.
A felül fekvő bozontos nem csak a süti illatát szereti, hanem Kolosét is, így persze, hogy utóbbi bódítja el kissé, nem a sütőből szálló illatok. A nagy táncolásban teljesen megfeledkezett arról az adagról, amire kicserélte az ujját megégetőket. Talán ideje lenne kivenni, ennél azonban még van fontosabb dolga. Méghozzá meg is kóstolni az élő, lélegző, cukormázas sütijét.
- Maradj így, megeszlek és kvittek leszünk, te sütilopós szörnyeteg - rávigyorog immár az ölében ücsörögve, majd könnyedén előre hajolva kidugja a nyelvét és egy csíkban lenyalja az arcáról a díszítést. Ujja segítségével törli le szája széléről a maradékot amikor már mindkettejük orrába beférkőzik a süti enyhén égett illata. A lány szemei kikerekednek, aztán nagy lendülettel próbál felállni. Így félúton felfelé még talán kétszer át is esik Koloson, háromszor belerúg és ágyékon térdeli, mert elakad a ruhája. Utóbbi egyébként nem olyan könnyű eset, mielőtt elérné a sütőt visszarántja valami, amibe beleakadt az anyag alja. A lendülettől Zselyke fenékre ül nem messze a leendő férjétől.
- Szedd ki! Odaég! - kétségbeesetten néz a másikra, aki az előbb is egy pálcaintéssel megoldotta a helyzetet. Valószínűleg az életmentő, vagyis sütimentő lépés után kap a nyakába egy lelkes tanítványt a bozontos személyében, hogy megtanítson neki olyan varázslatokat, amiket ő már rég tud és megkönnyítik a mindennapi életet.

Kolos
csiniben
gramofon II

Élvezi ő bárki társaságát aki elviseli minden bohócságát, de valahogy Kolosét még jobban. Ez legfőképp azért van így, mert nem emlékszik a buliban és utána történtekre, legalábbis a nagy részére nem. Arra igen, hogy táncoltak, meg mintha érezte volna magát már ennyire közel a fiúhoz, de semmi másra.
Hiába nyávog Kolos, Zselyke élvezettel eszegeti az Ardaikrémet. Talán ez az első és egyetlen alkalom rá, hogy megtegye, főleg, ha azzal a néhány ütéssel-rúgással amit pillanatokon belül rámér, még ki is nyuvasztja szegény embert.
Nagy mákja van, mivel a férfias szenvedésen kívül nagyobb baja nem esik Kolosnak, annál inkább a sütinek, meg az ő fenekének amint rácsüccsen a ruhája okán. Szegény nagy arcát jó, hogy Zselyke nem látja. Háttal van neki és még oda is tartja a kezeit a szeme elé, mintha akkor ő is és az odaégett sütemény is eltűnnének.
- Sajnálom Nagyi - biggyeszti le ajkát szomorúan a kicsi lány a nőre nézve. Aztán miután ő mindent helyrerak - na, talán honnan tudja ilyen jól a varázslatokat? - a hölgyemény odakúszik először az asztalhoz, ahonnan kiszabadítja a ruháját, majd Koloshoz. Bűnbánóan mereszti rá zöld szemeit. Nyúl felé, de nem is tudja, hol kellene megsimogatnia, hogy a fájdalma eltűnjön.
- Hát most már biztos nem kéred meg a kezem - sóhajt fel a vállait felhúzva.

Kolos
csiniben
gramofon II

Tényleg nem akarta tönkretenni Kolos testrészeit, főleg a beporzórendszerét nem. Ez világosan látszik az arcán is, bűnbánóan és szomorúan néz férjjelöltjére, akit ezzel a húzásával meggyőzhetett arról, hogy jobb, ha inkább az utcán összeszedi az első lányt, csak ne Zselyke álljon majd az oltár előtt.
Felkapja a fejét a nagyapa említésére. Ő sem látta azóta, hogy elvitték. Annak ellenére, hogy nagyon szereti az Ardai nagyszülőket, meg sem fordult a fejében, milyen lehet bemenni a bácsihoz. Öreges, furcsa szagú helyet képzel el, ahol gyógyszerekkel tömik, ezt pedig nem akarja látni. Megérti Kolos reakcióját teljesen, sőt. Apró koruk óta ismerik egymást, szinte félig-meddig a lány is Ardai, látta, hogy néz a fiú a nagyapjára.
- Mehet máskor a nagyapához Kolos, Nagyi? Már terveztünk valamit együtt mára - hirtelen gondolkodás nélkül, a legangyalibb arcával fordul a nénihez, hogy hátha megesik rajta a szíve és mivel annyira hisz az ő szerelmükben, elengedi vele Kolost. Igaz, nincsenek tervei, de sebaj, majd lesznek. Vagy valami fedősztori, a fiú úgysem akar vele lenni, csak a nagyi elterelésére van szükség.
- Megígérem tiszták leszünk. És a sütiket is befejezzük. Várj! - felpattan a földről és a kissé zilált állapotában odalép a pulthoz, ahol még van pár díszítő eszköz és színe hab. A sütikből kettőt maga elé pakol és kicsit elszöszölve vele szép színes díszítést varázsol a muffinok tetejére. Az egyiken egy Zs, a másikon egy K betű rajzolódik ki. - Ezt küldjük neki.