36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eliades Nesztor összes hozzászólása (29 darab)

Oldalak: [1] Le
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. január 25. 00:20 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


 A gépem itt lóg a nyakamban, persze, hol máshol volna, hiszen úgy volt hogy ma levadászok pár klassz tájat, amiket azután majd élő modellekkel is ki fogok próbálni. Erre nem bedöglött a drága? Hát, de! Szóval most kutathatom fel a szervízt, ahol helyrepofozzák.
 Nagy nehezen, kézzel-lábbal, papírral és tollal, tehát tőlem telhetően minden eszközzel felszerelkezve indultam el koradélután a motelből, ahol jelenleg dekkolok, hogy végül, hosszas activityzés után a falu roppant kedves, de jelelni nem tudó lakóinak segítségével itt kössek ki.
Benyitok az ajtón és megpillantok egy pasit a pulnál, valami vekkert figyel erősen. Előszedem a noteszem, tiszta lapot hajtok ki és felfirkantom rá amit mondanék, ha tudnék beszélni. Van nyelvem, meg hangszallagjaim meg mindenem, ami a dumáláshoz kellene, de mivel még azelőtt lettem tök süket, hogy megtanultam volna beszélni, így a szüleim nem erőltették a dolgot, később meg már engem nem érdekelt. De írni azt nagyon tudok, meg piszok jól olvasok szájról is, ami néha átok néha áldás.

- Jó estét! Siket vagyok, ezért így kommunikálnék önnel. Jól olvasok szájról is, ezt az esetleges félreértések elkerülése végett írom. Szóval itt ez a gép a nyakamban. Nem működik, amikor bekapcsolom csak zizeg, és szikrákat szór exponálás helyett. Megnézné, kérem?   

 Megállok előtte, megkopogtatom az asztalt, hogy felhívjam magamra a csóka figyelmét, majd illedelmes mosollyal az orra alá dugom a kis noteszkémet, tollal együtt, hátha nincs neki kéznél. Nem mindenki tart magánál tollat, vagy pennát, ezt már megtanutam. Kíváncsian várom mit lép, mert az egy dolog, hogy ilyen későn nyitva van, meg hogy állítőlag itt síptól az ekg-ig mindent szerelnek, na de ez mégiscsak egy varázs fényképezőgép, tükörreflexes és mozgó fotókat lő, már jobb napjain persze.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. január 26. 23:03 Ugrás a poszthoz

1. téma: Srác a stégen

 Amikor ideérkeztem, azt gondoltam, szuper ez a hely, tele sok klassz témával. No most úgy áll a dolog, hogy eddig egyet sem találtam. A kedvenc gépem tropa, úgyhogy most a póttal kattingatok és fogyasztom a megbűvölt filmet. Sétálok fel-alá, keresztül-kasul a faluban míg végül itt kötök ki. Egy stég mellett ami egy kis tó fölé nyújtózik. Jegyes kreatív fotókhoz ideális hely. Belekukkantok már jó messziről a keresőbe és az objektívvel élesre állok egy alakon. Egy srác az, fest éppen. Leengedem a kamerám, cetlit és tollat kotrok elő zsebemből és lefirkantom mondandómat.

Helló! Nesztor vagyok, fotós és siket, ezért írok, de jól olvasok szájról is. Szeretném lekapni ahogy festesz. Megengeded?

Cetlimmel felszerelkezve mind a 181 centiméteremet és 77 kilómat ruganyos lépteimmel odairányítom a sráchoz, akinek nyakában, most látom csak, egy jól megtermett görény dekkol. Intek neki, majd mosolyogva, óvatosan felé nyújtom a papírt és a tollat. Remélem nem zavartam meg és, hogy a jószág nem rögtön torokra támad, mert a készenléti kevlár sálamat speciel otthon felejtettem. Nem számítottam ilyen vérmes fenevadakra ebben a nyugis falucskában. Mondjuk az ujjaimat is bánnám, de ha neki az kell, vigyen inkább abból egyet.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. január 27. 19:21 Ugrás a poszthoz

1. téma: Srác a stégen - Sebastian

 Azt hittem nehezebben fog ez menni, de a kis srác nagyon jó fejnek tűnik és a jószág is nyugiban van. Míg válaszára várok farmerem zsebébe vágom kezeimet és körbenézek a tájon. Innen, ebből a szögből sem utolsó a látvány, megértem miért pont itt támadt kedve ecsettel bűvészkedni. Néha én is szoktam festeni, de csak ha valami olyat látok, amihez a kamerám kevés. Ekkor nyújtja a felém válaszát. Elolvasom, amit írt és visszaveszem tőle a cetlitömböt. Egy kérdés van rajta, ami szokványos az amatőr "modellektől. Elmosolyodom és felvésem az instrukcióimat.

- Csak csináld amit eddig, mintha itt sem lennék. Ne zavartasd magad, csak lövök pár képet és az a lényeg, hogy életszerű legyen, nem beállított. Tudod amolyan életkép lenne.

 Visszanyújtom a cetlit, illetve csak mutatom felé, hogy el tudja olvasni. Ha ezt megtette elkezdek a keresőt a szememhez illesztve megfelelő beállítást találni. A fények ideálisak, a srác alakja és a kép amit éppen fest is jól illenek a hangulathoz. Kattingatni kezdek, először pár próbát lövök, míg blende nyílást állítok, a legjobb hatás érdekében. Lassan járom körbe a srácot és igyekszem megfogni az alkotás pillanatát. Persze a kész képeken még sok utómunkázás lesz, de már látom, ha megnyitom a műtermemet, ezekből biztosan teszek ki a falra.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. február 1. 15:37 Ugrás a poszthoz

1. téma: Srác a stégen - Sebastian

 Elkészítem a szükséges mennyiségű fotót. Már tudom is mi lesz a címük, ha kiállítom őket egyszer. Ezek lesznek azok a pillanatképek, amik majd bemutatják a falu lakóinak életét, hogy egy ilyen kis helyen is mennyi klassz dolog és ember van. A művészi hajlamok kiélésétől a fafaragásig, vagy tudom is én mi lesz a széria utolsója. Ez a project kezdetnek épp ideális, mert én is meg tudok ismerni pár jó arcot és a helyet is ahol vagyok. Ez a kis tavi stég is pöpec, elhívom egyszer ide a rokonságot horgászni meg jó kis görög kaját csinálni. Közben míg fotóztam leolvastam a srác szájáról, hogy rám állította a kis görényt, bár szerintem nem az, de mindegy, meghagyom őket abban a tudatban, hogy nem vettem észre.

- Egy beépített átalakítónak köszönhetően muglit is, meg varázsképeket is tudok vele csinálni. Ezek most simák lesznek.

 Írom le válaszomat a felém tartott telefonján lévő kérdésre. Nem vagyok nagy barátja az okos kütyünknek. Van egy mobilom, ami jó arra, hogy sms-t írjak ha kell, de jobban ki vagyok békülve a papírral meg a tollal. Az olyan autentikus. Közben meglátok egy fekete madarat elrepülni a falu felé.

- Beleegyezel, hogy majd kiállítsam a legjobbat belőlük ha megnyílik a műtermem?

 Folytatom az írást, majd a kész szöveget a festő fiú és a görénye felé tartom. Valami azt súgja, hogy jobb, ha a kis ragadozó is látja, mert akkor nem fogja szó érni a ház elejét. Míg várok a feleltére megkordul a gyomrom, de nem veszek róla tudomást, inkább elpakolom a gépemet a táskába ami eddig a vállamon üresen lógott. Kezd sötétedni is, a fények sem olyan jók már, de szerencsére sikerült elcsípnem őket, amíg megfelelőek voltak.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. február 1. 21:12 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


 El sem hiszem, hogy ekkora fájinság történhet itt velem. A csóka a pultnál nem vette el tőlem sem a papírt, sem az írószerszámot, hanem normális artikulálással és jelekkel kezdett el kommunikálni velem. Igaz, hogy egy olyan dialektusban, ami picit nekem furcsa, talán mert túl tiszta és udvarias, régimódi mozdulatvilágú, de így is királyul megértettem. Elég érdekes fazonnak látszik, a bőre fehérebb, mint azt várná az ember ahhoz a sötétségű hajhoz amije van. Aztán meg hórihorgas is és a szemében az a fajta csillogás van, ami miatt talán nem kekeckednék vele egy sötét sikátorban, vagy egy füstös kricsniben. Amúgy viszont korrekt, mert elmondja, hogy nem ő a fő szervizes és ha azt szeretném, hogy szakavatott szemek és kezek kotorásszanak a gépemben, akkor várjak másnap délutánig.

- Rendben, itt hagyom. Holnapig nem hinném, hogy lemaradok életem képéről, bár fene tudja, előhalászom majd a tartalékot. Sosem lehet tudni, mikor vág orrba a múzsa, vagy mi a fene, tudja? Amúgy a nevem Eliades Nesztor. Nem tudja véletlenül, hogy más is tud itt jelelni, vagy ön az egyetlen, akihez fordulhatok, ha nem értik meg, hogy csak egy kiló kenyér vagy egy liter tej kell?

 Próbálok barátságos gesztusokkal jelelni és hozzá persze a nevem után kezet is nyújtok a komának, hogy meglegyen az illem tiszteletköre. Nem vagyok az a nagyon hú de körülményes fajta. Ha már egyszer valakivel "anyanyelvemen" tudok társalogni nem zavartatom magam olyan dolgokkal, mint a kásakerülgetés. Nem vagyok én macska.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. február 20. 22:42 Ugrás a poszthoz

Krisztina

-Azt a rohadt! - gondolom, egy nyögéssel kísérve, amikor derült égből a képemben landol egy újság, és még a szívroham is kerülgetni kezd. Épp dobozolom befelé a holmimat, mint Tóték, mert megtaláltam Bogolyfalván az új műtermemnek való helyet és pár nap múlva viszik el a cuccokat. Zsömle persze ekkor szalad be hozzám elhaladva alattomos támadóm mellett. Jókor jön, tényleg...Pedig az volna a dolga, hogy figyelmeztessen, ha érkezik valaki, vagy, ha mondjuk felforrt a teavíz. De ez a jámbor merlincsapása, néha igencsak fáziskésésben van, mint a mellékelt ábra is mutatja. - Megvesztél? Mi franc van? Miért vágtad ezt hozzám!? - vésem rá zsebemből reflex szerűen előkotort jegyzettömbömre a kérdést a velem szemben álló dühös szőkeségnek, és az orra alá dugom, miután kihámoztam arcomból a bulvárlapot. Míg válaszára várok rápillantok arra a cefet papírhalomra, ami majdnem kárt tett bennem, mert olyan erővel jött, hogy be is törhette volna az orrom, ha rossz szögben kap el. Messziről és ezer közül is felismerem a munkáimat, és amit látok az bizony az egyik igen khm...érdekes, okés igen ledér, de még tűréshatáron belüli képem róla, Krisztáról, aki modellt állt nekem. - Na basszus! - nem jut más eszembe, csak néhány igen ízes káromkodás, mert már értem mi lelte és hozta ki belőle a némbert. Ha jól kombinálok, akkor azt hiszi én tetettem bele a képet ebbe a veszedelembe. pedig nem így van, viszont tippem akad rá, hogy hogyan került bele mégis. Ha nem vág hozzám megint valamit akkor igyekszem majd elregélni neki, de addig is lehet jobb volna fedezékbe vonulnom?
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. február 21. 20:39 Ugrás a poszthoz

Krisztina
(Segítőm:Zsömle)

 A véreb, nem, nem a kutyám...A modellcsaj...Nagyon pipa. Oké értem én, hogy az idomain járathatja szemét mindenki, aki megvette azt a lapot, de nem én tehetek róla és ezt, miután odafordítja fejemet szembe az övével igyekszem neki is elmondani. Utálok beszélni, nagyon, de most jobban járok, ha megpróbálom. Jelelek is artikulált szavaim mellé, ez nálam automatikus, ha nem írok. - Nem... Én... Adtam el... A segédem lehetett, akit azóta kirúgtam... - nagyon furcsán beszélhetek, mert nem hallom magam, a hallásom alig 5%-os és az is csak a jobb oldalra korlátozódik. Ez a csekélyke mennyiség meg annyi, mint egy marék lepkefing. No szóval a lényeg az, hogy ellököm magamról a kezét, elnyöszörgöm a mondandómat, majd intek neki - Gyere! - mutatok előre a sötétkamrám felé. Zsömle ekkor a lábam mellé szegődik és követ bennünket. Ha jön a felpaprikázott leányzó, akkor csak az után szakad le, hogy adott esetben figyelmeztessen bármire, ha már mindketten benn vagyunk. Felkapcsolom a normál fényt, a vörös most kevés lenne. Egy papír után kotorászok az egyik dobozban, amin a szerződések felirat áll. Kitúrom az övét és az orra alá dugom. - Olvasd! - követelem tőle. A leiratban ugyanis az áll, hogy ha eladom a képeket azzal jogot sértek, amiért baromira megüthetem a bokám. - Van elég munkám, pénzem, szerinted kell nekem a balhé? Ettől is kiver a víz, aranyom! -írom le, majd ezt a cetlit is a szerződés tetejébe nyomom. Remélem felfogja, mert ahogy emlékszem csak hajügyileg szőke.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. március 1. 14:04 Ugrás a poszthoz

Krisztina

 Sóhajtása láttán kicsit lenyugszom, mert baromira felhúzta az én agyamat is, csak mivel nem vagyok egy tapló gyökér nem kezdek el pörögni mint a búgócsiga. Az más tészta, hogy legszívesebben a saját két kezemmel fojtanám meg azt a kis tetvet, aki ekkora slamasztikába húzott bele. - Már akkor bejöttél neki, amikor megcsináltuk a képeket, vagy csak megjátszotta mert kellett neki a lóvé... Gondolom a tudtom nélkül lemásolta őket... Bejárása volt ugyan a sötétkamrámba, de...Biztos kifigyelte a gépem jelszavát, amikor nem vettem észre...- írom le gyorsan és adom oda a következő cetlit a szép nőnek, mert basszus, tényleg az. A haja a szeme az arca, látok én attól függetlenül, hogy nem tanácsos. - A neve, Piski Donát, vagyis Dodó... De mit akarsz vele csinálni? Ha akkorát szakított, mint gondolom, akkor az a rohadék már biztos eltolta a biciklit valami olyan helyre, ahol még az anyja sem talál rá!- adom oda következő papírkát a lánynak és már fogok is bele a harmadikba. Ez a gáz ezzel, hogy ha sok a mondandód fogy a papír mint az istenátka - Ez hülyén fog hangzani, de bízd rám! Ne hempergőzz meg a sárban, ha még csak bokáig vagy benne! Oké? - nézek rá és utolsó szavamat le is jelelem és meg is formálom ajkammal, majd egy mosolyt is odafűzök rá. Tényleg nem látom értelmét, hogy ő indítson a csávó ellen személyes hajtóvadászatot. Nekem viszont megvannak az eszközeim arra, hogy, ha már így kiderült az igazság, akkor a nyomába eredjek..és ha megtalálom, azt a napot is megbánja, amikor betette a lábát hozzám. Álszent mocsok! Ezzel engem is tönkre tud vágni. Lehet ez volt a célja eredetileg is? Vajon hány ember képeit másolhatta le? Hamarosan ki fog derülni, attól tartok. - Kriszta, gyere, igyunk egy kávét erre a nagy ijedtségre, mit szólsz? - kérdezem az utolsó cetlimen és azt is átadom neki. Már több fecni van nála, mint egy iskolai memótáblán, de sajnos nincs jobb megoldásom, ő pedig tudtommal nem tanult meg az én nyelvemen beszélni. Kezdem azt érezni, hogy fel kellene vennem egy tolmácsot, de ezek után bízik meg a fene bárkiben is. Úgyhogy marad a papírozás. Remélem a velem szemben álló lehiggadt annyira, hogy nem gerjed rá a kávé témára, nincs benne semmi rossz szándék.
Utoljára módosította:Eliades Nesztor, 2018. március 1. 14:05
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. március 1. 14:55 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


 Látom kicsit megkönnyebbült, hogy beadom a gépem. Persze én is hagyom inkább főzni Kalliópét, pedig én sem vagyok elveszve ha hozzám vágnak egy fakanalat. No de lényeg a lényeg az én kis drágaságom jó kezekbe kerül, legalábbis bízom benne. Közben a férfi bemutatkozik, én is felé nyújtom jobbomat és artikulálom becsületes nevem. - Eliades Nesztor, örvendek! - rázunk kezet, az övé feltűnően hideg és csontos, nem vagyok egy majrés csávó, de picit megborsódzik a hátamon a hideg. No de nem hagy sok időt a dolog komolyabb végiggondolására, mert válaszol a kérdésemre. Elszomorodom, mert így marad a cetlizés, no de eddig is kibírtam eztán is menni fog. Az élet nem kényeztetett el eddig sem sok beszélgető partnerrel, már olyannal, akivel jelbeszédben tudok dumálgatni, de legalább ez a hórihorgas fazon tud, bár kicsit ódivatú jeleket használ. Fura, nem tudom mikor vagy honnan tanulta, majd egyszer lehet rákérdezek. Közben elém tol egy tacepaót. Rápillantok, majd előhúzom irattárcámat és nekiállok kitölteni az adataimmal. - Holnap hány körül jöjjek vissza?  - kérdezem miután végeztem a felvevő lappal és visszafordítom neki, hogy eltehesse és a másolatot nekem adhassa.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 13. 09:47 Ugrás a poszthoz

Jól voltak, nagyon. Amiktől libabőrős lettem azokat hallgatni fogom (ilyen a görög is ami nem jutott sajnos a döntőbe) Cheesy Nekem bejött az izraeli is mert egyedi és jól volt összerakva maga a dal.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 13. 11:31 Ugrás a poszthoz

:) A magyar dal üde színfolt volt és idén tényleg széles spektrumon mozogtak a dalok stílusilag.

A dánok nekem is tetszettek, már csak a viking téma miatt is. Wink

A közönség többre díjazott azért bennünket és ez jó! Smiley
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 13. 17:45 Ugrás a poszthoz

A polgárok mestere

 Ki vagyok csípve. Igen, úgy van, kötötem nyakkendőt, szóval irtó elegáns vagyok. Ennek tudatában sétálok be lazán a polgármesteri hivatalba, természetesen, ha már ilyen jófiúsban nyomom, akkor ügyfélfogadási időben. Hónom alá egy dosszié van csapva tele alaprajzokkal, meg ilyen nyalánkségokkal. Az előtérben legényesen leheveredem az egyik székre és addig várok, míg felém nem néz valaki.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 13. 18:23 Ugrás a poszthoz

Dr. Wittner

 Egy férfi érdeklődik, ha jól láttam a lánya iránt. Jó dolog ez a szájról olvasás. Amikor eltűnik ajtaja mögött én felkelek és odasétálok a hölgyhöz, majd egy levelet nyújtok át neki. - Jó napot! A nevem Eliades Nesztor, fotográfus és siket vagyok. A Polgármester úrhoz jöttem, néhány kérvény benyújtásának ügyében. Segítene kérem, hogy merre találom az irodáját - olvasható a papírlapon gépelt betűkkel. Kitettem magamért, hogy a legudvariasabb formámat adjam.

Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 13. 18:55 Ugrás a poszthoz

Dr. Wittner

 A hölgy, ha jól láttam Talán Márta a neve láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel. Tuti nem az az improvizálós kedves, mindent megoldó titkárnő fajta. Mindegy, az ajtóra mutat, követem ahogy odalép majd bemegyek utána az irodába, ahol az a férfi ül, aki az előbb a lányát kereste. Nem látom mit mondhat a nő de pár pillanattal később kimegy és engem nem tessékel ki. Ez eddig sima ügy volt. A polgármester jól olvashatóan mozgatja a száját, na ő már sokkal jobb fej, ezt egy mosollyal és egy biccentéssel ismerem el. - Eliades Nesztor, örvendek! - mondom hangtalanul, majd leülök lazán a székre és elé teszem a dossziét. Rámutatok és is igyekszem érthetően artikulálni, mialatt azt activity-zem neki, hogy nézze meg a tartalmát és előszedem az én kis noteszkémet meg a tollamat.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 13. 22:08 Ugrás a poszthoz

Dr. Wittner

 Értem a kérdést, tök jól csinálja továbbra is. - Valójában egy meglévő önkormányzati ingatlan kibérlését és átalakítását tervezem. Fotós vagyok és egy műterem - galéria - lakás kombinációt terveztem meg. Ehhez kérném a hozzájáárulását - írom le a jegyzetfüzetembe, majd elétolom, hogy elolvashassa. Tolla bizonyára van így azt magamnál tartom. Kíváncsi vagyok mit szól ehhez a beszélgetési módhoz. Mondjuk annak jobban örülnék, ha lenne egy tolmácsom, vagy legalább valami fordító masinám, de nem lehet minden tökéletes.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 18. 21:19 Ugrás a poszthoz

Krushnic Dimitri - 2018.05.18. 20:37
Handmaid's tale-t!!!444


Az jóóóóó! Yes!
Az Úr érlelje! Cheesy
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 18. 22:05 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz

 
 Zsömle és én, mi jó pasik slattyogunk egymás mellett és élvezzük a jó idő, mert az van. Befigyelt a nyár és hozta a haverjait a meleget, meg a napsütést. Így ma én is úgy döntöttem megfuttatom ebemet és magamat is idekinn. Nyakamban persze ott lóg csőretöltött fényképezőgépem, hisz fotós vagyok, vagy mi a szösz. Tehát itt vagyunk a réten, elvagyunk mint a befőttek, amikor is kiszúrok egy kolleginát. Nála is fotómasina van, de, hogy amatőr-e a lelkem, vagy hasonszőrűen régi motoros a szakmában mint én, azt innen mégy nem tudom. Laza léptekkel megindulok felé és hű ebtársam mellettem lépked. Kék farmert, fekete galléros pólót viselelek oldalamon egy kis táskával amiben úgy öt-hét szendó várja, hogy befaljam, ha találok majd rá alkalmas helyet. Na meg a ki füzetkém. Ahogy odaérek a lányhoz elő is szedem és ráírok pár sort - Szia! Nesztor vagyok, meg siket. Klassz a géped. Mióta fotózol? - érdeklődő arccal nyújtom felé a füzetkét, hogy olvassa el amit rávéstem. Közben Zsömle közelebboson és, mert ő az igazi nőcsábász, már be is igyekszik vágódni a lánykánál a nagy barna szemeit ráfüggesztős oldalra biccentett fejes ábrázatával. Amikor megkaptam a kiképzője nem mondta, hogy ilyen is tud lenni, csak azt hogy remekül teljesített az iskolában, ahol az egyik legügyesebb segytőkutyává vált. Ettől függetlenül azért csak megmaradt benne az a kedvesség, ami csak egy bohókás kölyökkutyára jellemző, pedig ránézésre inkább látszik ordas farkasnak.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 19. 00:23 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz

 Szó se róla beszédes kislány, annyi szent! Alig győzöm olvasni a szájáról amit mond, de azért nagyrésze árjön. Mondjuk úgy a lényeget megszűrtem magamnak. Nincs baj ezzel, hiszen honnan is tudhatná, hogy ha kedvezni szeretne, akkor kicsit lassabban és kevesebbet szokás mondania annak, aki nem hall, csak az artikulálása alapján érti meg. Ettől függetlenül kedves és Zsömléért is odavan kb annyira mint a fotózásért. - Úgy húsz éve, de komolyan inkább tizenöt éve fotózom - írom a füzetembe - Legjobban arcokat szeretek forózni, portrékat, és nekem a színesek és feketefehérek egyaránt játszanak mert például egy ragyogó zöld szemet a szürkeség megöl, de egy komoly témához, vagy művészibb beállításhoz meg pont az kell- folytatom - Na meg, amit ugye azt fotózom, amit a megrendelő kér, mert ez a munkám. Te még tanulsz? - kérdezem meg írásban és a papírt megint a lány felé mutatom, miközben lábamhoz visszaoldalgó, teljesen elégedett ebtársam fejét megsimogatom, jelezve neki, hogy maradjon, mert még elleszünk it egy darabig. A fények még csak most kezdenek majd finomodni, a rét pedig megtelni élettel és remélem emberekkel is, akikről jó képeket lőhetek. - Ma it sikerült elcsípned eddig? - faggatom, mert felkeltette az érdeklődésemet. Simán lerí róla, hogy nem csak úgy kattoktat a jó kis masinájával, amit apuci vett neki. Sok ilyen van az a baj. De ő lelkesen csinálja.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 19. 19:44 Ugrás a poszthoz

Széplaki Alíz


 Ez a csacsogó lányka feladja most nekem piszkosul a leckét, mert nem győzöm követni a mondatait, amik csak úgy áradnak belőle, pedig tényleg kis helyes csajszi, meg kedves is persze, és érdeklődő. -Ha gondolod megmutathatom őket. Most még mindenem dobozban van, mert épp készül a galériám és műtermem, meg a lakásom, de kikotorhatom pár albumomat- írom neki és mutatom felé. Jó lenne már azt a francos fordító masinát beszereznem, mert ez így egyre gázosabb. Néhány mondatát nem sikerül értelmeznem és ebből még félreértés is lehet, na mindegy. Figyelem az egyetemi székfoglalónak is beillő előadását, melyben két mugli művészről ad nekem infókat. Csak mosolygok rá és beletúrok hajamba. Zsömle közben élvezi a simogatást, amit Alíztól kap. A kis genya úgy csinál, mintha nem dögönyözném eleget. Na ezért majd még számolok vele otthon. Előadja itt nekem a kitett kutyát... - Számomra Robert Capa és Szipál Márton képei a mérvadók, ha fekete-fehérről van szó, bár azt mondom inkább mindenki a maga szeme szerint fotózzon - talán megérti, hogy ezzel arra akarok utalni, hogy szép dolog a lexikális tudás és más mesterek ismerete, de a saját útját kell megtalálnia minden fotósnak. - A fények a fotós barátai, azok adnak a fekete-fehér meg a színes fotóknak is életet - teszem még hozzá. Nem tudok olyan sokat leírni, mint amennyit eljelelhetnék, ezért összesűrítem a gondolataimat, mint egy jó kis alaplevet. Ezalatt ő a munkáról beszél, meg hogy jó hogy szeretem. Csak bólogatok, mert igaza van. Klassz, hogy azt csinálhatom amit szeretek és amihez konyítok. Pálcával hadonászgatni nem az én világom, pedig nem vagyok qvibli teljesen, de valahogy sosem vonzott a dolog. - Az jól hangzik, de akkor te csaltál, mert már tudtad, hogy találkozunk! - vigyorgok amikor ezt a mondatot elolvastatom vele. Persze sejtem, hogy azért ez nem így van, de poénnak tök jó elgondolás. Kicsit elbambul, valamin nagyon elgondolkozott, de hamar visszatér közénk és folytatjuk a dumálást. - A természetfotózás legalább akkora kihívás mint a portré, szóval gratula a türelmedhez - húzom szélesre mosolyom, ahogy elismerem az erényeit - Nekem harminchárom évem alatt sem sikerült eleget kifejlesztenem magamban belőle. Amúgy ja, itt lakom, jelenleg egy matracon alszom a dobozaim között, mert már átpakoltam mindent, na meg néha otthon héderelek a szüleimnél és besegítek az éttermükben. Szereted a görög kajákat? - kérdezem, hogy kicsit másról is témázgassunk, ne csak a fotózásról, mert hiába szeretem szerelemmel, azért másból is áll az életem. Zsebre vágom kezeimet és kicsit kihízom magam mert büszke vagyok vegyes származásomra és arra, hogy jó fiú vagyok. Na persze nem mindig, de pszt, ez hadititok!
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 19. 21:56 Ugrás a poszthoz

Alíz


 Csak intek mosolyogva, amikor azt mondja kellemetlenség. Ugyan kislány, ne csináld már, hát nem ajánlanám fel, ha nem tudnám pontosan mi melyik dobozban van! Okos pasas vagyok, nem ejtettek a fejemre, bár a bátyám mindenütt ezt terjeszti, de tuti, hogy nem, szóval egész ügyesen boldogulok ám a logisztikázással. Mindenem a helyén van kinn és benn is arra mérget vehet. - Egy kiképzőközpontból, Zsömle a segítőkutyám. Jelez ha valaki jön hozzám, vagy visszafog ha nem vennék észre mondjuk egy közeledő kocsit, meg ilyenek - írom le és mutatom neki majd megvakargatom ebtársam fejét. Nem csak a házi kedvencem, annál sokkal fontosabb. Húzott már ki a pácból mikor egy nő miatt többet ittam mint kellett volna, szóval mi jó barátok is vagyunk. Végül csak megtudom, hogy csípi a görög kajákat. A felsorolásra nagyon vigyorgok, mert pont ezeket szoktam csinálgatni. - A családomé a legjobb Görög étterem az egész országban! - büszkélkedek el a lánykának - Tudok főzni, persze, nálunk mindenki tud, kivéve a bátyámat, ő a könyveléshez ért, a húgom viszont ha minden jól megy séf lesz - mesélek egy kicsit a családomról, akik a legfontosabbak nekem. Nélkülük nem tartanék ott, ahol most. Ők nem erőltették a varázslást és nem térítettek el a fotózástól sem. Hagyták, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Jó fej faterom van, ő tanított meg főzni, a mamám meg egy angyal mindenkit meggyőzött, hogy tanuljanak meg jelelni a kedvemért, vele is jóban vagyunk de akit a legjobban komálok az a hugi, rá emlékeztet egy kicsit Alíz. - Sokat sétálgatok, jó témákat keresve, úgyhogy már ismerem a falut, a pubban is voltam, tényleg baba hely - jegyzem le és mutatom neki a sorokat, amikor rátér egy témára, amitől bekattan valami nálam és nem tudom megállni, hogy ajánlatot ne tegyek neki. - Figyelj, én úgyis keresek egy segítőt, mert az előző asszisztensem egy kis gyökér volt, lenyúlta a képeimet és eladogatta őket. Na meg a kéróm is jó nagy lesz és ha gondolod üthetünk két legyet egy csapásra. Fotózunk és lenne egy saját lakrészed, aminek te vagy a góréja. Na mit szólsz? - nézek rá ahogy felé fordítom a jegyzettömböm és várom hogyan reagál a kérdésemre. Nyugiság van! Semmi hátsó szándékom nincs, nem vagyok cukrosbácsi vagy ilyesmi és a harminc körüliekre bukom, de tényleg jó lenne egy olyan segéderő aki értelmes és még fotózni is tud.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 21. 13:07 Ugrás a poszthoz

Alíz


 Miutáán letisztáztuk a lakhatás dolgot, arra nemet mond. Tiszta sor, ha saját pecóra hajt, a korában nekem is ez volt a heppem. Szóval semmi gáz, majd adok fel hírdetést, hogy lesz egy kiadó lakrészem kezdő míűvészpalánta részére. A segédkezésbe viszont belemegy. - Na, Zsír! Akkor mit szólnál ha most vadásznánk pár jó témát és kattogtatnánk kicsit? Utána meg majd letárgyaljuk, hogy mi merre és, hogy lesz ezzel a segéd dologgal, mondjuk egy uzo mellet! Mert ahogy látom nagyon durván rá vagy kattanva - a fejemről le tudja venni, hogy nekem is bejön a nemzeti bocskorszíj ízű italunk, szóval nem vagyok nén semmi jónak az elrontója - De csak ha már ihatsz, mert szárazdajkaságról szó sem lehet! - javaslom neki mosolyogva, majd körbekémlelek, hogy merre tolhatnánk el a biciglit. Észre is veszek egy pár piknikezőt, akik nevetgélnek meg minden. Van velük egy kutya is, szóval ha hagyják akkor akár ilyen képeket is lőhetünk, hogy az ebekkel rendetlenkednek. Azokból vicces dolgok szoktak kisülni. - Odaskubizz! - vigyorgok friss sütetű társamra és rákacsintok széles vigyorommal. Ha rábólint már meg is közelítjük a csapatot, akik diákoknak tűnnek így közelebbről. - Amikor így a természetben fotózunk embereket, akkor mindig engedélyt kell kérnünk, a spontán pillanatok esetében is, mert utána gázos szituk lehetnek belőle, ha nem egyeztek bele - írom le és egyúttal fejemmel intek, hogy gyakorlás gyanánt elegyedjen velük szóba és győzze meg őket, hogy a fotózkodás jó buli. Addig én Zsömlével tárgyalom le közös nyelvünkön, hogy nyugodtan hemperegjen a fűben, haverkodjon eb kollégájával, meg hasonló gazdis dolgokat. Majd obit cserélek a gépen, hogy a hátteret el tudjam mosni a képen.  
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 24. 21:41 Ugrás a poszthoz

Alíz

 Komálom ezt a helyet, nagyon zsír, hogy ebtársam Zsömle is bejöhet velem. Mondjuk már beszereztem azt a kütyüt, ami fordítja a jelelésem, hála a fura fószernek, Adamnak a szervízből. A medencés hepaj után pár nappal szólt, hogy toljam oda a képes felem, mert szerzett egy ketyerét. Igazából persze nagyon nagyon udvariasan írta meg egy bagolyban, de nekem az picit már sok volt. Egy szó mint száz, most nálam van és boldog vagyok, a vigyor a fejemen azóta non-stop fenn figyel. Azért hálás voltam és vagyok is neki, mert így már úgy dőlhet belőlem a sóder, hogy csak na. Megkerestem pár mappámat és előhívtam azokat a képeket is amiket pár napja a réten lőttünk az én frissen sült segítőtársammal. Rá várok, hogy letárgyaljuk, mennyit perkáljak neki. Nem hiszem, hogy túltolná a kapzsiságot, annál sokkal cukibb, egyem a szívét. Jaj nem fujj, nem eszem belsőséget, max májat, de az meg akkor jó, ha hízik szóval, a csaj zsigerei kilőve. A húgomra emlékeztet, lehet meg s mondom neki, biztos jót nevet majd rajtam miatta. Kalliopé, vagyis nekünk csak Opi is ilyen kis babaarcú és kedves locska lányka. Imádom a fejét, a kis dilinyósnak! Annyit lehet vele hülyülni, na meg piszokul jól is főz, ami komoly szempont a mi famíliánkban. Szerintem még apát is kenterbe veri, de persze a faternak ezt nem toljuk az arcába. Túl jó fej, meg önérzetes görög is és ez a kettő veszélyes kombó. Az a tipikus onnan származom, ahonnan a demokrácia, meg a tzatziki és az úzó fajta. Szóval nála a kritikát csínján kell adagolni, szódával, főleg. Szódáról jut eszembe, ideje tolni egy kis folyadékot, meg tesztelni a masinát. Csak Alíz jönne már.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. május 30. 19:57 Ugrás a poszthoz

Alíz
 
 A leányzó késik, ez azért nem valami bölcs húzás, ha munkáról vagy zséről van szó. Nem komálom a pontatlan embereket, mert ez aláássa a tekintélyüket és, ha valaki nálam elrúgja a pöttyöst az akár meg is veheti magának az "ásd el magad" felszerelést. Oké, nem vagyok akkora tapló, hogy egy esélyt ne adnék még gátiszban, de ezt neki nem kell tudnia. - Helló csajszi, azt hittem már, hogy elraboltak a rőtsipkások útközben! - vigyorgok a totál zilált és mentegetőző lányra és végre a fordító kütyünek hála, melyet viselek karóra-karkötő és medál formájában jelelésem szavvakként, állítólag kellemes és hozzám illő férfihangon hallható - Semmi gond, megesik, hogy a csiga is elesik. Dobd le magad és fújj egyet, addig előszedem a képeket - mondom, majd jó mélyen belekotrok csalós tágítóbűbájjal feltuningolt hátizsákoba és három vasokos fotómappát és egy A/4-es méretű borítékot halászok elő, amiben a legutóbb közös ügyködésünk eredményei pihennek. Ledobom elé a cuccot, s mikor a pincér megérkezik ismét élvezkedem kicsit és rendelek magamnak egy hideg szűretlen barnasört, neki pedig 4 cent úzot, had viruljon a feje. - No lesd meg őket és halljuk mi a véleményed? - könyöklök fel várakozón, s míg ő böngészi a munkáimat én csodálom a ketyerét magamon, mint egy kisgyerek, aki a kezével meg úgy magával ismerkedik. Annyira bírom, hogy ez a három rész összeillik, egy szett igazából és teljesen pasis. Jó, ha csajos rózsaszín lenne akkor is hordanám, csak az picit cikisebb lenne, de így, ez baromi jó. Meg fogom még hálálni Adamnak, hogy beszerezte nekem.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. június 4. 23:13 Ugrás a poszthoz

Alíz

 Nagyon odavan a csajszi a késés miatt és mossa is magát piszkosul. CSak vigyorgok egyet és legyintek, amolyan "hagyd a rákba, felejtős a téma" módon. Viszont annak tényleg örülök, hogy lelkes, mert ez azt jelenti, hogy jól meg fogjuk érteni egymást, ami a mi szakmánkban azért nem nagy hátrány. A polpozíciómat tartom nála, mert a képeim mellett a kütyüm is bejön neki. Oké, nekem is, mert így legalább nem kell Shakespeare-i szonetteket írogatnom, hogy kapjak a kezembe teszem azt egy obit fotózás közben. - Nekem ez, az és az ott - mutatok rá jelelés és annak lefordításával egy időben a sorban három képre. Az elsőn egy lopott, lágy csók van, amit stikában lőttem, amikor senki sem figyelt rám. Ebben jó vagyok, be tudok olvadni, mintha ott sem lennék. A másikon a kutyák ülnek és néznek egymásra nagy szemekkel, mintha épp kitárgyalnának valami fontosat, míg a harmadikon a velem szemben lévő lányka arcképe figyel. Az élességet a szemeire állítottam, míg a háttér elmosódott, hála az objektívnek, így kap teret a ragyogás, ami ott ül a pupilláiban. Az hiszem mind egy-egy jól elkapott kép lett. Az utolsón meg Alíz olyan kis bájos, mint a húgom. Nem tudtam kihagyni, hogy le ne kapjam. - Hogy ízlik a mi híres úzónk Virágszálam? - kérdezem és klassz látni, hogy hallja amit jelelek. Ez a masina irtó jó cucc. Már írtam is róla az otthoniaknak, meg persze arról is, hogy végre találtam valakit, aki talán nem cseszi át úgy az agyam, mint az a kis görény, aki az előző segédemnek merte hívni magát. Én vagyok a marha hogy bíztam benne. Remélem ezzel a csajszival nem esem pofára megint, mert akkor baromi pipa leszek. Épp elég volt jól beverni a kis mocsok pofáját, majd bevinni az őrsre és feljelenteni. Még megpróbálta kimagyarázni a nyomorult pondró. Azt hitte publikálni tettem félre azokat a képeket. Hogyne...

Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. október 10. 19:43 Ugrás a poszthoz

Luna - holdfény az éjszakámban

 Zsömle meg én, csak így mi ketten, sétálunk csendben a tó partján. Lehoztam csavarogni egyet csak úgy mint férfi a férfival. Valójában az az igazság, hogy úgy el volltam havazva melóval az utóbbi hetekben, hogy csak olyankor álltam fel a gép elől, amikor Zsömmel kijöttem járni egyet-egyet. Szerncsétlen baromira unja magát, vagy alszik, vagy eszik, ha épp nem ezt a két dolgot csinálja, akkor engem figyel azokkal a nagy bánatos szemeivel. Fene egye meg az érzelgős fajtámat, hogy ennyire hozzám nőt ez a behemót. Itt szaladgál, csaholva kerget valamit, amit elvileg meglátott, de lehet, hogy csak a saját farkát. Fene tudja. Minden esetre ő le tudja vezetni a feszültségét, én meg csak állok és bambán bámulok kifelé a fejemből, amiben csak a gondolattaim visszhangoznak. Na nem azért mert olyan üresség van belül, félreértés ne essék. Egészen más az oka. Klassz az a kütyü, amit Adamtől vettem, és így már értek minden nekem mondott szót és engem is értenek, viszont a zajokat, amik körülvesznek továbbra sem hallom. A nap még pont fenn könyököl a látóhatáron, onnan sasol, mint egy vörös fejű katona. Persze csatát vesztett, mert amint felkel a hold neki lőttek. A magam részéről bírom ezt az időszakot, meg a hajnalt. Akkor ugye pont fordítottá válik a meccs és az éjszaka úrnője lép le a színről utat engedve párjának. A görögök és más népek sok néven emlegetik őket Luna és Sol, Artemis és Apollón, ahány ház annyi szokás. Nekem a Luna tetszik a legjobban, mert egyszerű, szép és kecses, mint egy nő testének íve. Hogy el tud kalandozni az ember egy egyszerű természeti jelenséget látva...  
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. október 10. 21:12 Ugrás a poszthoz

Luna

 A szaglásom kifinomult, na nem annyira, mint négy lábú komámnak, de azért megérzem a közelemben elhaladó illatát. Semmi feltűnő, én mégis utána fordulok és egy nőt látok sétálni. Szőke haja és formás idomai láttán beindul a mozi odabenn. A ház és a közös gyerek, meg egyebek helyett kicsit másfelé kalandozom a filmen, amikor kacsolok. Már azon tanakodom miként érjem utól és szólítsam meg, amikor az én hű haverom gondoskodik a megoldásról, mert tiszta erejéból nekiszalad a nőnek, hogy csókjaival hevesen üdvözölje. - Zsömleee! Nee, ne, ne! - szaladok oda a duóhoz azonnal és kezdem húzni inam szakadtából drága szőrös cimborám, aki a maga jó súlyával igen nehéz esetnek bizonyul, s valamiért a vezényjelekre sem akaródzik neki reagálni. Mondjuk nem csodálom, az alatta kiterült hölgy szebb mint hittem. - Ha már így levette a lábáról, had mutassam be, a neve Zsömle, én pedig Nesztor vagyok, a pasas akire elvileg hallgatnia kellene - segítem talpra a nőt mosolyogva, ha hagyja, ha nem akkor az után teszem meg mindezt, hogy ismét a lába és nem a háta alatt van a talaj. - Mivel kárpótolhatom? - érdeklődöm azon az egészen kellemesnek mondható hangon, melyet a megigézett fordítógép ad nekem. Továbbra is mosolyogva figyelem, de bocsánatkérőn nézve rá mert igazából tényleg ciki ez a helyzet. Remélem nem kap tőlem frászt, feltéve, hogy Zsömesztől nem kapott. Míg válaszára várok gyors és kivételesen nem fotós szemmel mérem fel a terepet. Fekete farmerbe bújtatott lábak és fenék, laza dzseki és jókora színes körsál emellé bájos arc és mutatós hajkorona. Szép, nagyon szép, én meg mázlista vagyok...
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. október 11. 16:33 Ugrás a poszthoz

Luna

 A hölgy nem kér a segítségemből. Nagyon nem veszem a lelkemre. Nincs nekem bajom a független, erős nőkkel. Együtt éltem kettővel is egy jó ideig. Az anyám és a húgom sem pont egyszerű esetek, szóval megszoktam. Persze akkor jó vagyok, ha rászorult a konzervre a tető, na mindegy. Hamar túllendülünk a bemutatkozáson, de nem állom meg, hogy megjegyzést ne tegyek - Nagyon szép neve van. Sokan jöttek ezzel már, ugye? - kérdezem és huncut kisfiús mosolyom nem lankad, hiába látom rajta, hogy nem esett jól neki Zsömle hirtelen üdvözlőköre - A Hold istennőjét hívják így, gondolom tudja - folytatom, egy kicsit filozofikusan, már amennyire ez hallható a hangból, amit a szerkezet ad nekem. Mintha szinkronizálva lennék...frankó, olyan vagyok, mint egy híres színész, akinek magyar hangja van! Állati! A magamban való örömködést a nő szavai szakítják félbe. - A lehetőségek? - emelem államhoz kezem és enyhén borostás állam kezdem vakargatni - Egy csodás vacsora az ország legjobb görög éttermében, egy séta Zsömlével és velem itt a szép kis tó partján, egy pohár ital a pubban vagy...- picit talán erős lesz, de ha már kigondoltam kimondom - Csevegés a falu legkényelmesebb kanapéján, vagyis nálam - amikor ideáig eljutok Zsömle úgy néz fel rám, mintha valami hülyeséget mondtam volna. Komolyan néha rosszabb, mint a bátyám. Az is kamasz korunkban minden csajozós szövegemet baromságnak tartotta. Úgy könnyű, ha első óta vagy együtt a suli legszebb csajával. Na, sebaj, nyugtatólag megvakarászom kutyám fejét, bár nem tudom neki, vagy nekem van-e erre nagyobb szükségem.  
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. október 20. 20:35 Ugrás a poszthoz

Luna

 A szépséges hölgy kissé be van még mindig rágva rám, ez süt a nonverbális jeleiből. Az ilyen viselkedésre a igazi gyógyír a tánc és az uozo, de mivel sajnos, egyelőre még nem tartunk ennél a résznél ezt egyelőre nem említem meg. Szerencsére, mert miután végigsorolom mikkel szeretném vagy tudnám kiengesztelni megtörik a jég és egy csodás mosoly önti el azt a szép arcát. - Szóval pizza, hm... - morfondírozok látványosan, majd elvigyorodom - Szuper! Akkor irány a Félszemű, vagy van olyan hely ahová szívesebben menne? - kérdezem meg, mert ugye van, akinek bevált helyei vannak, amiket szeret meglátogatni, főleg ha épp fájdalomdíjat zsebel be egy heves ebtámadás okán. - Nem zavarja, ha Zsömle is velünk tart? - faggatom tovább a virágszálat, miközben immár kicsit megkönnyebbülten vakarászom a fejét jókora vadállat barátomnak, aki sokkal kellemesebb vacsorapartner, mint gondolná. Ritkán kunyerál és azt is olyan ártatlanul és emiatt sikeresen teszi, hogy már fontolgatom, hogy leckéket veszek tőle. Hold hölgyem válaszának fényében indulunk el oda ahová ő szeretne. Nincs nekem bajom a pizzával, főleg, ha azt egy olyan nő társaságában ehetem meg mint a mellettem álló fehérnép. Igazából szinte bármit mondhatott volna, szóval ez így pont jó. A levegő már egy kicsit hűvös lett, ahogy a napot elnyelte a látóhatár, úgyhogy klassz lesz egy meleg helyen kiengedni a gőzt és közben felmelegedni, mint a töltött káposzta.
Eliades Nesztor
INAKTÍV


Szinkronizált-Siket-Fotós
RPG hsz: 42
Összes hsz: 52
Írta: 2018. október 22. 23:37 Ugrás a poszthoz

Folytatás a Kis tavacskától

 Idefelé jövet elmeséltem a hölgy kérdésére válaszolva, hogy igazából fotós vagyok, akit most a gépe elé szögez a munkája és ha nem volna hűséges négy lábú társa akkor napokig ki sem dugná azt a görög orrát a friss levegőre. Szerencsére azonban Zsömle szinte menetrend szerűen vágyik a természetbe, így én mint jó gazdája kihozom őt, bár inkább úgy fest a dolog, hogy az ebem sétáltat meg engem. A pizzéria nem ismeretlen számomra, legalábbis a kínálata nem, mert rendeltem már innen ennivalót. Na erre mondaná apám, hogy főzzek magamra, ahelyett, hogy más főztjét eszem. Néha nincs az ember fiának kedve kotyvasztgatni, de ezt értesse meg valaki egy konyhafőnökkel, aki a szakácsok közt is a legmakacsabb. Mindegy. Hála az égieknek a Félszemű kutyabarát hely, így most szőrös barátom egy tál víz és a lábam mellett hever, míg mi az étlapot nézegetjük. - Mit szeretne enni? - érdeklődöm mialatt a szemem vadul járatom a sorokon, míg végül kiszemelek egy szemrevaló ennivalót magamnak. Sosem voltam az a nagy ínyenc és kísérletezni sem most fogok, szíval maradok egy jól bevált régi klasszikusnál a Négysajtos pizzánál, amin trappista, füstölt, kékpenészes és mozzarella sajt adja a finom quartett tagjait. Ha megkapom Lunától a választ el is oldalgok megrendelni azt amiket választottunk és hamarosan vissza is térek az asztalra téve a két szem dumakukoricát, akik jelzik majd, ha kész az ételünk.    
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eliades Nesztor összes hozzászólása (29 darab)

Oldalak: [1] Fel