Szép estét  

Denis A. Brightmore - le ám

Étkezést követően baglyom érkezett otthonról, melyben az egyik barátnőm mesélt hosszasan arról, hogy mi is történt vele az elmúlt fél évben, milyen események történtek az egykori osztályomban, hogy viselkedik Balázs, és még ehhez hasonlóak. A levél több oldalas volt, a borítékon jól látható volt, hogy mugli bélyeg került rá, azonban hála a postán dolgozó varázslóknak, mégis csak eljutott hozzám a levél.
Délután még sokáig olvasgattam a levelet, mindeközben magam előtt láttam a történéseket, néha mosolyogtam, olykor viszont elszomorodtam, s eszembe jutott, hogy már soha többé nem lehetek velük, és örök életre titkolnom kell előttük valódi kilétemet, amit úgy sem értenének meg. Amiről úgy sem beszélhetnék büntetlenül.
Hosszú ideig gondolkodtam azon, hogy mit is írhatnék válaszul, mire jött az ihlet, s helyet foglaltam az asztalomnál, hogy papírra vethessem gondolataimat. Pechemre a pennám hegye elkopott, a tintám pedig kifogyott az üvegből.
- Nemsokára jövök Sára, csak járok egyet- A gólyalak másik bitorlója felé jeleztem távozásomat, azután a blúzomra vettem egy szürke, hosszított kardigánt, ami nagyjából combközépig ért. Mivel elég hűvös volt, farmert viseltem még, s hozzá tornacipőt.
A sétám kicsit hosszúra sikeredett, hisz jó fél óra után a déli szárny első emeletén kötöttem ki. Az egyik diáktól hallottam, hogy odafönt van egy klassz erkély, s mivel korábban még sosem jártam arra, gondoltam kinézek, hogy magasból is szemügyre vehessem az iskola csodálatos világát.
Csöndesen lépdeltem az erkély elé, gondolataimba merülve, lehajtott fejjel, így történhetett meg, hogy neki sétáltam az ott tartózkodó srácnak.
- Bocsánat- Azonnal elnézést kértem, miközben megemeltem fejemet, s kékjeimet a fiú tekintetébe fúrtam. Ekkor döbbentem csak le igazán, mert nem csak, hogy tiltott dolgot művelt, de olyan varázslatot is használt, amit korábban még soha nem láttam szabad szemmel.
- Te dohányzol? Mi volt az előbb az, amit az ujjaddal csináltál?- Egymás után halmoztam el a kérdésekkel, hangomat felháborodottság szőtte át, mit a kíváncsiság tüze is hevített.

Denis A. Brightmore - a kislány kíváncsi

- Mondtam, hogy bocs – még a szemeimet is megforgatom, ez az első reakcióm az idősebb srác viselkedésére, aki meglehetősen mogorvának tűnik. A viselkedését azonban nincs időm kielemezni, hogy mi végett lehet ilyen undok, hisz sokkal inkább leköti figyelmemet a dohányzása, az a különleges, szúrós szagú füst, mely szaglószervem membránjait karcolgatja, a ritka varázslatról már nem is beszélve.
Látva passzívságát, s azt a mufurc viselkedését, legszívesebben oldalba suhintanám, de erről már egy ideje leszoktam, és édesanyám is arra tanított, hogy viselkedjek minden helyzetben nyugodtan, és udvariasan, még akkor is, ha azt a másik fél nem érdemli meg. Kizárólag emiatt fújtam ki a levegőt, s higgadtam le, anélkül, hogy szóvá tenném a viselkedését.
- Nem is úgy értettem azt a kérdést, ahogy – jegyeztem meg, miközben közelebb léptem a korláthoz, és lepillantottam a mélybe. – Csak úgy tudom, hogy ezt a tevékenységet tiltják, nem mellesleg maga a cigaretta is tiltólistán van. Meg nem értem, hogy mi a jó benne, talán cukorka íze van? Mert hogy a füstje büdös, az egész biztos. – Soha életemben nem gyújtottam rá, igaz esélyem sem volt rá, mert anyám sem dohányzik, és az ismeretségi körömben sem élt senki ilyen szerekkel.
- Jó, de mégis milyen varázslat? Még csak pálcát sem használtál hozzá. Meg tudod még egyszer csinálni?- Szemeim kíváncsiságtól ragyogtak, s még egy mosolyt is elengedtem felé, annak ellenére, hogy ő továbbra is felháborodottnak tűnt.

Denis A. Brightmore - a háromszög az oka


- Hogy?- Sok mindenre fel voltam készülve, többek közt arra, hogy majd a srác letol, amiért megjegyzést tettem a tevékenységével kapcsolatban, de még azt is kinéztem volna belőle, hogy rám ordít, netán belökdös, és elhajt. Elsőre legalábbis ez tűnt a legkézenfekvőbbnek viselkedése alapján. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy majd felém nyújtja a füstölgő szálat.
Meglepődtem, hirtelen azt sem tudtam, hogyan is reagáljak, hisz anyám mindig azt mondta, hogy idegenektől, kétes kinézetű alakoktól ne fogadjak el semmit. Ebben az esetben azonban azt is figyelembe kellett vennem, hogy egy iskolában voltam, a srác nem tűnt vérszomjas fenevadnak, és még soha életemben nem éreztem a bűzlő szál ízét. Éppen emiatt estem dilemmába, mintha tiltott gyümölcsöt tartottak volna felém, úgy fürkésztem a fehér szál izzó végét.
- Csak azért, hogy ne hidd azt, hogy most ettől majd beijedek. –Igyekeztem amolyan nagylányos módon kezelni ezt a váratlan helyzetet, hogy ne nevessen rajtam, de borzasztóan izgultam. Ha valóban elengedte ujjai közül a szálat, akkor gyámoltalan módon átvettem tőle –egyáltalán nem a megfelelő módon tartva, majd ajkaim felé emeltem a füst-rudat. Közben fél szemmel a srácot fürkésztem. –Így szokták, igaz? –Leküzdve végül minden ellenszenvemet, engedtem a kíváncsiság csábításának, és beleszívtam. Nagyot kortyoltam a bűzös anyagból, és ezzel elindítottam bensőmben a köhögés lavináját. Nem csak, hogy megszédültem, s a szemembe hatoló füst marni kezdte a szemeimet, de még heves köhögés is rángatta testemet.
-Khh khhhh ez normális? Hogy lehet, hogy te nem köhögsz ettől?- Értetlenül pillantottam fel a nálam jóval magasabb srácra, miközben visszanyújtottam felé a szálat. – Rettentő furcsa, valamit biztos rosszul csináltam- Megráztam a fejemet, soha nem hittem volna, hogy ilyen katasztrofális érzés lehet ez.
- Gyógyszerek? Miféle gyógyszereket szedsz? – Megint csak összeráncoltam a homlokomat, mert a fiú láthatóan egészségesnek tűnt.  – Nem azért kérdezem, mert azt ki akarnám próbálni- tettem még hozzá, mielőtt azt gondolná, hogy a kíváncsiságom határtalan.
- Ez tök érdekes, varázslat, amihez nem kell pálca. Ez olyan , mintha valami különleges képességed lenne. Az van, igaz?- Nem tehettem arról, hogy számomra érdekes volt ez a téma, és újabb kérdéseket szült bennem.  A fiú azonban továbbra is barátságtalannak tűnt, legalábbis a modorát illetően. Mégis, volt benne valami izgalmas és ismeretlen.
- Nem, de látom, hogy téged zavarlak. Szimplán vagy ennyire bunkó, vagy egyszerűen csak a társaságot nem kedveled?- Pillantásomat a tekintetébe fúrtam, miközben feltettem őszinte kérdésemet. Ami a szívemen, az a számon, s lehet, hogy fiatalabb voltam nála, de annyira azért nem, hogy visszavonulót fújva elrohanjak a szobámba.
Figyelmemet váratlanul terelte el tekintetéről az a különös háromszög, mely a tenyerén tűnt fel a semmiből.  – Ez micsoda? – Keze után kaptam, meg is érintettem a tenyerét, aztán gyorsan vissza is rántottam a kezemet.

Denis A. Brightmore - so sorry

-Pfúj, nem. Ez valami rém borzalom- Még a fejemet is megráztam, s kezemmel hessegetem arrébb a még ott köröző füstöt, ami még mindig erősen marta a szemeimet. Nem is értettem, hogyan képes szívni ezt a bűzös dolgot, amiben nincs semmi élvezet. Mikor megtudtam, hogy már legalább négy éve szívja, a szemöldökeim feljebb húzódtak, de inkább nem szóltam egy szót sem. Inkább csak kérdeztem, de bár ne tettem volna, ugyanis a srác elég támadóan reagált, sőt, lehajolt velem egy magasságba és a szemeimbe nézve vágta arcomba a szavakat. Vajon ezzel akart elijeszteni maga mellől, vagy sikerült belekérdeznem valami olyasmibe, ami beárnyékolja a valószínűleg rellonos srácot. – Oké, vettem a lapot.  Nem kívánsz arról beszélni, hogy miért szedsz tablettákat. Pedig nincs ebben semmi rossz, de ha nem, hát nem. Bocs, hogy rákérdeztem- Elnézést kérően pillantottam fel rá, majd közelebb léptem hozzá, és áthajolva a korláton azt figyeltem, hogy hová hullik az általa elhajított csikk. Ekkor vettem észre a tenyerén felsejlő jelet, s annyira érdekesnek tűnt, hogy mindenről megfeledkezve, butaságot csináltam. Nem tudhattam, hogy bűn megérinteni, ettől függetlenül nem illett volna csak úgy, engedély nélkül tapogatnom a karját.
-Bocsánat, én nem akartam, csak olyan érdekesnek tűnt. De most meg már nem látszik. Mi ez, valami különleges tetoválás, vagy ebből kapod az erőd?- Láthatóan nem örült a srác annak, hogy ezt tettem, éreztem a hangjából, és a pillantásából is. – Nem ezt akartam, de miért vagy ennyire kiakadva? Azért mert hozzád értem, még nem lesz semmi bajod, nem? Vagy miattam tűnt el az a jel?- Böktem mutatóujjammal a tenyerére.  – Tényleg nem akartam rosszat. –Sóhajtottam.
– Kiengesztelhetlek valahogy?

Denis A. Brightmore - palacsintát?

Figyelmesen hallgattam a srácot, aki végre már nem hárított, s még csak hátat sem fordított. Végre engedett a kíváncsiságomnak, és mesélni kezdett nekem arról a bizonyos háromszögről és a dimágiáról, amiről még sokat kell majd tanulnom, azt hiszem. Meglepett minden egyes szó, hisz azt tudtam, hogy mi varázslók tudunk varázsolni a pálcánk segítségével, a különleges képességek terén azonban tapasztalatlan voltam.
Váratlan volt, ahogy összekócolta szellővel a hajamat, de tetszett is, s még egy mosolyra is futotta tőlem, annak ellenére is, hogy a beszélgetésünket nem lengte körül baráti szeretet.
- Ez baromi jó, ha te pálca nélkül így össze tudod kócolni a hajamat, akkor el sem tudom képzelni, hogy mit tudnál tenni, ha valaki mondjuk rád támadna. Talán még fákat is képes lennél kicsavarni ezzel a képességgel? – Szavaim kérdésbe hajlottak, s persze szívesen megnéztem volna, ahogy a srác valami komolyabb varázslatot is véghez visz.
- Aha, az előbbiért, hogy miattam eltűnt a háromszöged. Nem akartalak megzavarni a koncentrálásban, meg letapizni sem akartalak, csak annyira érdekesnek tűnt, hogy látni akartam. Nekem ehhez képest semmilyen különleges képességem sincs, ha a palacsintasütés nem számít annak. –Sóhajtottam, egy kicsit talán még irigy is voltam rá, amiért őt ilyen extrákkal áldotta mega sors.  – Mutatsz még pár trükköt, mondjuk, ott sétál  az a két lány kalapban – Mutatóujjammal az udvaron mászkáló diákokra böktem. – El tudnád repíteni a kalapjaikat, hogy futniuk kelljen utána? – Elvigyorodtam, egész jó mulatság lehetett ilyesmivel viccelődni.
– Egyébként hogy hívnak? Csakhogy el tudjam mesélni majd a csajoknak, hogy micsoda mágus jár itt a falak közt. – Nevettem már előre, meg sem fordult a fejemben az, hogy ő talán nem akarná megosztani ezeket az információkat másokkal.

Sziasztok

Köszi Cesare Nekem meg az avid  

Hogy vagytok?

örülj neki:D

Denis A. Brightmore - az alkudozás jobb?

Már magam előtt látom a többiek arcát, ahogy mesélek nekik a srácról, aki ilyen különleges képességek birtokában van. Lora egész biztos további kérdéseket tenne fel, szerintem egy kicsit ő is olyan kíváncsi, mint én vagyok. Sára meg, ő szerintem már látatlanban is oda és vissza lenne a fiúért, s biztosan azért rimánkodna, hogy mutassam be neki. Pedig, ha tudná, hogy mennyire arrogáns és bunkó ez a fiú, akkor lehet, hogy messziről elkerülné. Nekem talán csak szerencsém van, vagy jó génekkel vagyok megáldva, hogy el tudom viselni a szemtelenkedést, Sára azonban elég labilis leányzó, neki nem hiányozna egy ilyen fiú társasága.
- Azt hiszem, ebben most igazad van. Míg nem tudod, hogy mit is uralsz, elég veszélyes lehet- Elgondolkodva állapítottam meg, s mivel elnézést kértem tőle, már nem nyomta a lelkem bűntudat. Őszinte nevetésével szerzett nálam egy jó pontot, hisz először láttam meg benne felcsillanni némi emberséget, ami egyúttal azt is jelezte felém, hogy talán nem is olyan szúrós ez a srác, mint amilyennek mutatja magát.
- Helyes, akkor szerintem nem fogod rossz néven venni azt, ha sütök neked –Mosolyogva reméltem, hogy elfogadja a meghívásomat és ezzel letudjuk kezdeti botorságomat, mellyel megzavartam őt talán egy számára fontos pillanatban.
Gondolataim közben csak visszatértek a képességéhez, annyira érdekes volt számomra, hogy még többet akartam látni belőle, s kicsit fel is élénkültem, elkapott a hév és a gonoszkodás apró lángja kerített hatalmába. Igaz, nem akartam rosszat azoknak a lányoknak, inkább csak viccnek gondoltam az egészet, amit a srác már inkább komolyan vehetett. Fél pillanat alatt leállított, így a széles mosoly is eltűnt az arcomról.
- Mi az, beijedtél? – Kíváncsian vontam fel a szemöldökömet, ahogy pillantásom a srác tekintetébe fúrtam.  – Pedig azt gondoltam, hogy vagány srác vagy, de úgy látszik, hogy tévedtem.- Nem hagyott nyugodni a dolog, és nem is értettem, hogy miért ijedt be, hisz nem kértem tőle bonyolult dolgot. Lehet, hogy mégis csak félt a következményektől?
- Hihetetlen vagy, tudod? – Halkan sóhajtottam egyet, miközben kihúztam magam, s megforgattam a szemeimet. Nem értettem, miért ignorálta a kérdésemet, s miért titkolta előttem a kilétét.
- Natalya Lauwens  vagyok, nem kémkedem utánad, nem vagyok báránybőrbe csomagolt farkas sem, azt hiszem. Most már elárulod a neved?  Megígérem, hogy senkinek sem mesélek erről és titokban tartom, ha cserébe mondjuk nyomon követhetem az erőd fejlődését. Mit szólsz hozzá? Szívesen vezetek róla feljegyzéseket és dokumentálom is neked, ha szeretnéd. – A fejemben valahogy izgalmasnak tűnt, hogy egy képességet megismerhessek a srác által. Egészen izgatott lettem, s máris azon gondolkodtam, hogy ki kéne vennem néhány könyvet a témával kapcsolatban.

Andrej

A varázslények kiskereskedéséből sétáltam a Boglyas tér irányába, hogy ott megtelepedjek az egyik padon és egy kicsit élvezzem a napsütést. Sajnos nem jártam szerencsével, ugyanis hiába szerettem volna saját baglyot vásárolni, a kereskedelemben azt mondták, hogy jelenleg nem kapható, mert az új madárkák még nem érkeztek meg, s legalább két hét, mire beszerzik a tollasokat.
Emiatt egy kicsit csalódott voltam, hisz már azon gondolkodtam, hogy majd milyen nevet adjak a madárnak, hová helyezzem el a kis kalitkáját és mikre tanítsam meg. Ezzel azonban még várnom kellett.
Egyetlen dolog vigasztalt, az időjárás és a nap melengető sugarai, melyek lágyan simítottak végig bőrömön.
Mivel egész jó idő volt, szoknyában és blúzban sétálgattam, mellőzve a kötött ruhadarabokat.
A térre érve már éppen le akartam ülni az egyik padra, amikor észre vettem egy nagyon is ismerős arcot, ezért inkább felé vettem az irányt, s már csak mellette fékeztem le lépteimet.
- Szia Andrej? Hogy vagy és mi járatban Bogolyfalván? Hogy sikerültek a vizsgáid?- Érdeklődtem kedvesen, még mindig hálás voltam a fiúnak, mert az ő bájitalainak köszönhetően tudtam átaludni az éjszakákat.

Szép napot