Árpád-házi Szent Erzsébet templom, Erzsébetváros, Rózsák tere. És majd Laoiseach

"Az embernek előbb Istent kellett megtalálnia, hogy megtalálhassa az ördögöt." Bukowskira tavaly, egy téli délután bukkantam rá, mikor Budapesten sétálva benéztem egy könyvesboltba. Elkezdtem olvasni az ott talált könyvét, és beleragadtam. Megvettem, kiültem a Duna mellé a Margitszigeten egy padra, s kiolvastam az egészet. Nevettem a mondataim, az írói képein, a megmondó őszinteségén. Érdekelni kezdett ez az ember, bogy vajon tényleg ilyen volt, ami átjön az írásából, vagy csak ennyire jól írt? Színész volt inkább, megjátszva az önképét, vagy hús-vér lázadó, aki totálisan hedonista az életre? Tényleg ennyire falta a nőket, vagy szégyenlősebb volt ennél, s a leírt története csak puszta képzelet, vágy a magabiztosságra? És nem ilyenek vagyunk mi emberek is? Felvesszük az élet folyamatát, gőrdítjük magunk előtt a lényünket, néhol még mások lényét is, hogy aztán az egész belefolyjon egy hatalmas nagy vízesésbe. Össze-visszatörve magunkat, hiszen az élet nem csupán egyoldalú: nem csak jó, vagy rossz. Zúzások és hegygerincen ólálkodó fenevedek vannak. Számomra ilyen hinni. Minden és semmi reciprokát megszorozva a sorssal, kivonva belőle az emberi jellemet.

Elza holnapután tud jönni ide, Budapestre, de én már ma ideérkeztem. Ismerkedem a várossal, az élet dolgairól beszélünk apámmal a teraszon egy sör mellett, miközben a legújabb verséről mesél, vagy az öcsém visz el az egyik romkocsmába, hogy megmutassa a városi életet. Így késő délután úgy döntöttem, sétálok egy kicsit, hagyni a lelket a kibontakozásra. Harangoznak. Felnézek, a épület hatalmas, az előtte való kert emberekkel van teli, gyerekek is rohangálnak vagy épp illedelmesen állnak a felnőttek mellett, de azért lassan megindul mindenki befelé. Templom. Méghozzá igen, ez egy római katolikus templom. Az órámra pillantok, 17:53. Tízperc, és kezdődik a mise, gondolom, hisz máshol is hatkor kezdődik. Belépek a kovácsoltvas kapun, a kerten át, a beszélgetés foszlányok és a halk nevetések mellett, s egyszerűen béke száll meg. Mondhat bárki bármit, egy ilyen helyen senki sem tudja megjátszani magát, mert akarva-akaratlanul is kibuggyan a lelkének az igazi énje. Látod, milyen. Lehet, hogy nem szeretné az illető, de te látod. Észleled, észreveszed, elédlöki valami.

Rózsaablak. Köszönök az ajtóban álló lelkésznek, ki köszönti és pár szót vált az emberekkel, majd besétálva a templomba, automatikusan a szenteltvízhez megyek. Azatyaésfiúésaszentléleknevében. Elfoglalok a baloldali utolsó sorban egy ülőhelyet. Vajon miért van az, hogy emberek többsége kételkedik a hivőségben? Kételkedni persze szükséges, az intelligencia egyik alapkelléke, de miért úgy kételkedik az ember a hitben, hogy ki se próbálta? Hogy lehet úgy véleményt mondani valamiről, amit meg sem ismertünk, rá sem néztünk, kérdéseket sem tettünk fel róla? Próbálkozni nem szégyen.

17:58.

Jurasevszki

Félhold van, pedig olyan érzés, mintha telihold lenne. Elza rászoktatott a hold nézésére, és azóta szüntelenül, automatikusan azt veszem észre, hogy nincs olyan este, hogy ne pillantsak fel az égboltra, hogy ne keressem meg az esti égitestet és csodálkozzak rajta egy picit, hogy milyen gyönyörű. Erre az érzésre tudom hasonlítani a szerelmet is, azt a valódit, és nem puszta fellángolásokat: újra és újra rácsodálkozni a másikra, és sosem gondolni arra, hogy abba is lehetne hagyni. Bár mondjuk csak olyan dolgot lehet abbahagyni, ami sosem volt igazán a miénk, ami nem égett bele a bőrünk alá, ami nem keringet a vérünkben sem. Futni voltam. így a lófarokba kötött haj, a még póló feletti pulóver és egy fekete tréningnadrág egy sportcipóvel elég ideálisnak tűnik egy Hotel Sport bárhoz. Sport után néhanap szükség van egy jó hideg sörre, úgy kétévente egyszer, de csupán azért, mert férfi vagyok, semmi másért.

A félholdnál is érződni szokott a teliholdas-full érzelmi vihar az emberek belsejében, de nem annyira gyakori. Most viszont rendkívül érzem, hogy érzek, hogy vannak filozófálásra váró szétcincálások és összerakások. Két nap múlva varázspszichiátria szakon lesz órám, pont filozófia. Az ember önmagát teszteli mindenben először, hogy aztán megérthesse a többi személyiséget.
- Egy sört szeretnék kérni, köszönöm - jelentem ki a pultnál, megkapom, fizetek, közben leültem oda, így rögvest elém is tolják a kész italt. A pultnál csak két-hárman ülnek. A pultossal kezdek el beszélgetni, pedig nem is ismerem, de az ilyenek a legjobbak. Vagyis ő kezd, valahogy az emberek megérzik, hogy velem lehet, nem fogom elküldeni a sunyiba. Az összes lélek különleges, és ha megleled a térképet hozzájuk, egy szempillantás alatt összekapcsolódtok.
- Itt sportoltál valamit? - fordul felém a pincér, miközben egy másik vendéget szolgál ki.
- Nem, csak az egyetem környékén meg még itt futottam, úgy körülbelül ssacper kb 15kilométert. A futás megnyugtat - nevetek fel. A teát szürcsölgető lányra nézek. - És szerinted?

Jurasevszki

- Ez a hely tényleg a sportkedvelőké - nevetek fel, mikor meghallom a teázó lány hangját, akinek a futás szintén megnyugtató. Vagy épp a pincér válasza, akinek szintén, de mondjuk ő inkább a boxra esküszik. Annyira nem is látszik rajta; nem az a tipikus rosszarcú, akire rögvest egy box kapcsán asszociálnánk. - Ennyire jó volt a futás, hogy majdnem az életedet is adtad érte? - kérdezek vissza a sérülés miatt a leányzótól. Valahogy az emberek akkor jobban megnyílnak, ha kérdésekre kell felelniük. Ha nem érzik azt, hogy sarokba vannak szorítva. A pultossrác közben elmegy pár centire, hogy az éppen idesétáló úriembertől elkérje a rendelését. Whiskyt kér, tisztán, jég nélkül. Van ebben a helyben valami báj és üdesség. Sportos elegancia? Felgyülemlett egoizmusú sznobság?
- Á, csak gondoltam megnézem kívülről az egyetemet, olyan jó nagy, biztos, kifáradok a futás végére tőle - válaszolok elnevetve magam, majd miután a sörből kortyoltam kicsit, válaszolok. - Varázspszichiátria, és összehasonlító vallástudomány szakokon tanulok éppen. Na és veled miújság? Tuti valami művészeti ágban leledzel!
A pultossrác, Ádám, visszatér közben, érződik, hogy örül a fiatalságnak személyünkben, a most ittülő 30-40sek mellett.
- Varázspszichiátria?
- Igen. Kicsit olyan, mint mikor egy részeg azt hiszi nagy erőben van, és elkezd keménykedni, de aztán elalszik az asztalon. Na, én vagyok az asztal. Fa, ami folyton éghető, változtatható, de sosem semmisül meg igazán.