Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kissé bizony elkésett. Nem túlságosan, nagyjából az igazgatóhelyettes első pár mondatáról marad csak le, a továbbiakat azonban már ő is figyelmesen hallgatja, bár nem a kollegái mellől. Őket is kiszúrta már, ám egyelőre még nem szándékozik odamenni melléjük. Amíg a beszéd tart, nem óhajt feltűnést kelteni, ráadásul igyekszik is összpontosítani Merkovszky úr szavaira. Mialatt így tesz, végigtekint a diákokon, és igazából kellemes érzés járja át a látványra. Az ő szemeiben sok kis lehetőség ül ezeken a székeken, akikből még a megfelelő, helyes útmutatással remek polgárokat és még remekebb varázslókat lehet nevelni. Természetesen enyhe aggódással gondol arra, hogy nem véletlenül vannak itt, vagyis ezek a diákok az átlagosnál zűrősebb környezetben nevelkednek. Őszintén reméli, hogy még időben érkeztek ahhoz, hogy mindenkit a helyes útra tereljenek, aki csak rászorul. Rendkívül kifinomult megfigyelőképességével már el is kezdi kutatni a potenciális jelölteket. Rögtön Kamillára siklik a tekintete amikor a lány feláll a Rellonosok asztalától és átsétál az Eridonosokhoz, illetve fürkésző tekintetével a két fiatalembert is szemügyre veszi, akik mellé a lány ledobja magát. Elképzelése sincs, mi lehetett a hölgyikének az évnyitó közepén ennyire fontos, azonban az arcát igyekszik gyorsan memorizálni. Ha van róla már valamilyen feljegyzés, akkor hamar meg fogja találni, és esetleg ezt a példamutatónak egyáltalán nem vélhető magatartást is odafirkantja majd mellé. Éppen azon tűnődik, vajon miről beszélgethet a két Eridonos úriemberrel, akik közül az egyik láthatóan nagyon feszült, amikor hirtelen rádöbben, hogy az igazgatóhelyettes az ő ittlétükről beszél már egy ideje. Gyorsan felméri a távolságot önmaga és a kollegái között, majd pár rendkívül halk, ám annál nagyobb lépéssel be is hozza azt. Szerencsére az elhangzó hírre a diákok feszülten figyelnek, így legtöbbüknek nem is nagyon tűnhet fel a manőver, amelyet útközben a nő végrehajt. Végül megáll Vögel mellett, szépen kihúzva magát. Kösztümje, mint mindig, most is tökéletesen vasalt és úgy áll rajta, mintha csak neki teremtették volna. Dísztalárt nem talált szükségesnek felvenni. Egyedül a haján látszik a sietség, az ugyanis a szokásos, szigorú konty helyett most le van engedve, sötét fürtjei kusza hullámokban lógnak a vállára. Ezzel kissé elégedetlen is, azonban a helyzet nem menthetetlen. Kissé végigsimít a haján a kezeivel, ám mire felsorolják a neveiket, már a háta mögött vannak. Feigler sehol, és Farkast sem látja egyelőre. Az utóbbit még keresi tekintetével, az előbbiről azonban már régen lemondott, amelynek nyomatékosítására csak felháborodottan sóhajt egyet. Annak a férfinek egyértelműen fogalma sincs arról, mi az illem. Ha van, akkor is csak azért, hogy tökéletesen ellentétesen viselkedjék az elvárhatóhoz képest. Már meg sem lepődik ezen, azon ellenben annál inkább, hogy ez ennyi év után is zavarja még.
A mellette állóknak csak egy mosolyt küld, reggel találkoztak már, ráadásul egyébként sem lenne sok kedve azzal megtörni a csendet, hogy köszöngetni kezd nekik. Most Merkovszky úré a szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Jött rögtön, ahogy csak tudott. Felháborodásában még átöltözni sem volt alkalma, ugyanis már nem a szokásos kék kosztümjét viselte a kései órára való tekintettel, hanem csak egy szimpla fekete felsőt és egy farmert. Az volt az elképzelése, hogy a ma estét már csak egyszerű irodai munkával fogja tölteni, aztán pedig nyugovóra is tér... Ó hogy mekkorát, hogy mekkorát tévedett!
Kissé még a haja is kibomlik a sietségtől, az arca pedig eltorzul a felháborodástól. Mikor megtudta a hírt, szinte alig kapott levegőt, ennél súlyosabb mértéket pedig csak akkor öltött a helyzet, amikor ő maga is szemügyre vette a helyszínt. Csak azért nem ájult el helyben, mert sok csúnya dolgot látott már életében az aurorokkal való közös munkája során, így jobban bírta az átlagos nőknél a strapát. Ettől függetlenül azonban erősen a csúnya dolgok listájának élmezejében volt a mostani eset. Nem gondolta volna, hogy ezt pont a Bagolykő fogja produkálni, bár felkészítették arra, hogy semmi jót ne várjon... Na de ez aztán tényleg felháborító és mindennek a teteje, hogy ilyet egy iskolában...? És ha valaki megsérül? És egyáltalán hogy történhetett ez? És egyébként is, az igazgatóság hogyan hagyhatja ezt?
Így aztán első útja az igazgatói irodába vezetett, hogy elbeszélgessen kicsit egy-két illetékessel. Mondhatni tajtékzik, legszívesebben most záratná be az egész kócerájt. Olyan jelentést fog erről az esetről írni a Minisztériumnak, hogy ez a rémes hely csak úgy belekondul! Ha rajta múlik, olyan botrányt csinál ebből a mocskos és fertőző hozzállásból amelyet ez az iskolának nem nevezhető intézmény képviseli, hogy a következő ötven évben egyetlen jóérzésű szülő sem fogja ide íratni a gyermekét. Sőt, ha eléri a célját, megeshet, hogy soha. Bár a lelke mélyén még reménykedik, hogy szolgálnak neki valamiféle értelmes magyarázattal arra amit pár perccel korábban látott, magában már tudja – ezt egyszerűen nem lehet kimagyarázni.
Mikor megérkezik az ajtóhoz rögtön és türelmetlenül kopogtat az ajtaján. Egyelőre megőrzi modorát és viszonylag finoman teszi, de jajj az igazgatóságnak, ha kivárják a második kopogatást! Így sem teszik zsebre, amit a nő éppen rájuk készül zúdítani.