Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Még egészen új vagyok ezen a helyen, és hiába imádom a kastély hűvösét,az iskola varázsát, néha még elfog a honvágy. Valami olyan helyre indulok, ahol reményeim szerint jobban fogom érezni magam. Ez a hely végül a nyugati szárnyban elhelyezkedő, csarnokszerű helyiség lett. Amikor belépek egy pillanatra igazán kicsinek érzem magam, olyan hatalmas a terem, de ez az érzés hamar elmúlik, és otthonoság érzete veszi át a helyét. Tiszteletudó hangon köszönök a könyvtárosnőnek, majd felfedező útra indulok a polcok között. Könnyű mosollyal simítok végig néhány könyv gerincén, és szívom be a könyvtár jellegzetes illatát. Kissé régies, de üdítő könyvillat lepi be a helyiséget. Lehunyom a szemem, és az arcomon még szélesebb mosoly jelenik meg. Egy kicsit máris csillapítja a magány érzését bennem, mert a könyvek mindig is az otthoni házra emlékeztetnek, ahol nincs olyan szoba, ami ne lenne tele különbező méretű és formájú nyomtatott olvasmányokkal. A bagolykői könyvtár tökéletes rendje nem hasonlít a ház művészi káoszára, de mégis a hely hangulata egészen ugyanaz. A betűk világa mindig is örömmel töltött el, és ez most sincs másként. Szinte hangtalanul, nagyon halkan dúdolgatva olvasgatom a címeket, és kezdem kellemesen érezni magam. Több dolgot is keresek, egyrészt egy könyvet a bűbájtan tanuláshoz, másrészt valami kellemes regényt a magam szórakoztatására. Csak a kedvenceimet hozhattam el otthonról, és hiányzott már valami új történet. Egyszer-egyszer megállok, és leemelek egy könyvet a polcról, és kinyitom. A fejemet oldalra billentve olvasok bele, majd kissé a fejemet rázva sóhajtok fel, ha nem találom hasznosnak. Végül két kötet a kezembe kerül, de még mindig érdeklődve nézelődök, túlságosan is szeretem a könyveket. Amikor egy régi könyv kerül a kezembe és por száll fel belőle tüsszögni kezdek, mire inkább becsukom és visszatolom a helyére. Még néhányat tüsszentek, és óvatosan körbepillantok, remélve, hogy senkit sem zavartam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az a fránya porallergia, lehet, hogy megint szednem kellene a gyógyszerem. Még van nálam az utazóládámban valamennyi, és a szüleim is tudnak küldeni, így megspórolok néhány utat a Gyengélkedőre. Nem mintha akkora fáradság lenne, de nem szeretném közkézre adni az allergiám. Bár akkor már inkább ezt, mint a gyerekes félelmemet a sötétben. A nyakamban lógó madár medálhoz érek, az aprócska fém érintése megnyugtató.
Amikor egy hangot és lépések zaját hallom, még egy újabb fél fordulatot teszek és szembenézek valakivel. Kissé elnyílik a szám, ahogy a pillantásomat a felém lépő fiúra szegezem. Figyelmeztetem magamat, és összezárom az ajkaim. Úgy tűnik mégiscsak megzavartam valakit, pedig már reménykedtem, hogy mindenki annyira elmélyedt az új tudás megszerzésében, hogy nem tűnt fel senkinek sem.
- Sajnálom, nem akartalak zavarni a tanulásban - mondom gyorsan, de ez is csak egy tüsszentés közepette sikerül. Méltatlankodva sóhajtok fel, hogy lehetek ennyire szerencsétlen?  Egy pillanatig ránézek, majd elkapva a tekintetem sütöm le a szemeim. Nem akartam senkit sem megzavarni a tanulásban. Újra felé fordítom a tekintetemet, és csak akkor látom meg a felém nyújtott zsebkendőt.
- Köszönöm - szélesedik el a mosolyom, és most már nem fordítom el a fejem. Nincs valami jó arcmemóriám, így nem tudom megmondani, hogy találkoztunk-e már, de valami mintha halványan rémlene. Elfogadom a felajánlott papírzsepit, és kifújom az orrom. Végre már nem birizgálják az orromat az apró szemcsék. A zsebembe gyűröm, majd újra megszólalok. - A portól tüsszögök, - magyarázom, annak ellenére, hogy magam is tudom, hogy ez egyértelmű. - és szerintem már nem érdekel ez a könyv. -  Kissé elnevetem magam, hogy megnyugodjak. Fél kézzel magamhoz szorítom a kezemben tartott könyveket, és kissé zavartan pillantok fel. - Mit tanulsz? - kezdek el csacsogni kissé hadarva, hogy még ez is jelezze, hogy kissé zavarban vagyok. Sokat fejlődtem az utóbbi időben, de még mindig bennem volt egy fajta tartás az új emberektől. Ha már így az ügyetlenkedésemből beszélgetni kezdtünk, ne hagyjuk elúszni az alkalmat. Az egyik új fogadalmam volt, hogy többet fogok ismerkedni és most nem látok jobb lehetőséget ennél. Bár lehet, hogy először azt kellett volna megkérdeznem, hogy ki is ő, mert szerintem már láttam, de abban biztos vagyok, hogy nem beszéltünk még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Elnevetem magam. - Akkor jó - mondom kissé kifújva a levegőt, ezek szerint nem zavartam túlzottan. Leengedem a bal kezemet, ahogy kissé nyugodtabb mosollyal pillantok rá. Kedves, határozottan kedves. Látod, Blanka, nem kell ennyit szerencsétlenkedni, nem fogják leharapni a fejed. Lazul a testtartásom, ahogy próbálom kicsit kényelmesebben érezni magam. Ne gondoljon olyan szerencsétlennek.
- Én is bűbájtant akartam ismételni - mondom rápillantva, majd lenézek a kezemben tarott könyvekre. - Sötét varázslatok kivédésével nagyjából tegnap végeztem - teszem hozzá. Nagyon szeretem azt a tárgyat, és szinte többet tanulok abból, mint bármi másból. Ezért gondolják azt, hogy apám szakmája jobban vonz, de ez nem feltétlenül igaz.
Kissé bátrabban kezdem fűrkészni az arcát. Biztos vagyok benne, hogy nem egyszer láttam már, pedig nem sokfelé jártam eddig. Talán levitás és arra felé láttam? Határozottan lehetséges.
- Köszi, egyfajta kabala - mondom, újból megérintve a nyakamban lógó madárkát. Igazán szeretek ezt a medált, és semmi kincsért sem tennék egy lépést sem nélküle. Visszafogtam magam, és nem kezdtem el értelmetlenül, talán kissé idegesítően csacsogni a medál eredetéről. Az angliai utazásról, ahol meglátogattam anya iskoláját, és a mellette lévő piciny falucskában kaptam, ezt az egészen egyszerű, minden különlegességet nélkülöző nyakláncot. Kissé oldalra billentem a fejem, ahogy a fiúra nézek. A homlokomat ráncolva próbálok valami emléket felidézni és egy névhez, vagy legalább egy helyhez kötni az arcát, de nem igazán sikerül. Talán be kellene mutatkoznom? Végül is az leegyszerűsítené a dolgokat. Tényleg illene összeszednem a bátorságomat egy ilyen aprósághoz, de lehet, hogy ez csak valami csökönyös butaság.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Ugyan, dehogy. Nem tartasz fel - rázom meg a fejem ránézve. - Alapvetően valószínüleg olvasás lett volna a tanulásból, pedig azért igazán nem ártana ismételnem - vonok vállat, beszéd közben a kezemben lévő regényre bökök. Követem a tekintetét és a könyvekkel telepakolt asztalra nézek, ahol feltehetőleg ő ült ezidáig. - Azért feletébb hálás lennék, de nem életbevágó - mondom halvány mosollyal. Kissé elpirulok, amikor közelebb hajol, és pár pillanatra szükségem van, hogy meg tudjak szólalni. - Igen, egy galamb, bár apa mindig azzal viccelődik, hogy sorszerűbb lett volna a szfinxet választani - mondom, ezzel utalva az iskolai házamra. A Levitára, amibe egészen biztos vagyok, hogy ő is tartozik.
- Blanka, Fehéresi Blanka - mutatkozom be én is. Máté. Hát persze! Így már egészen világos a dolog. Hiszen annyiszor láttam, sőt még a pályán is számtalan alkalommal. Talán túl sokszor is ahhoz, hogy eddig ne beszéljünk. végül is így történt. Én nehezen beszélek az új emberekkel, és amint biztonságos volt egyedül használtam a seprűm. Addig ő szinte egészen biztos, hogy a többiekkel szokott repkedni. Mégis így a nevét tudva és visszagondolva már kicsit kitisztultak a dolgok. A legerősebb benyomásom róla a pályán van, ahol talán illet volna már beszélnünk. -  Jól repülsz - ül ki egy vigyor az arcomra, remélve, hogy ezzel a finom utalással az is eszébe jut, hogy tényleg nem kevésszer láttuk egymást, meg az, hogy nem vagyok azért, annyira szerencsétlen, mint aminek tűnök. Őszintén remélem, hogy nem tart szerencsétlennek, zavarna, ha valaki is annak tartana.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem is tudom, hogy miért hagytam magam rábeszélni, hogy eljöjjek ide. Nincs partnerem, és még a többieket sem látom sehol, ahogy számítok rá, nem is fogom. Szépen egyedül hagytak, mondhatom. A régi Blanka ilyenkor biztosan visszafordulna, vagy legalábbis az egyik sarokban ücsörögne szerencsétlenül.  Természetesen emlékszem a fogadalmamra, ezért inkább egyiket sem teszem, vagy legalábbis próbálok tenni ellenük. Nem mintha annyira sok ötletem lett volna, hogy mit is csináljak. Egy ideig elszórakoztam azzal, hogy bál középpontját, a végzősök keringőjét figyelem. Csodálatos volt, gyönyörű és romantikus. Egy pillanatra elfogott a vágyakozás a jövő iránt, ahol én táncolhatok így. Kissé mosolyogva ráztam meg a fejem: az még nagyon, igazán messze van, hiszen még csak elsős vagyok. Sokkal inkább kellene kiötölnöm, hogy most mit teszek. Végül lábujjhegyre állva pillantok körbe, és az asztalok mentén, igyekezve, hogy ne legyek útban, elindulok némi frissítőért. A töklevet kortyolgatva figyelek fel egy kissé érdekes hármasra. Vagyis először két fő, majd egy harmadik rohanta le az asztalt. Valószínűleg már illetlenül sokáig figyelhettem a jelenetet – amibe esetleg már így közbeléphettem volna, de a lány a segítségem nélkül is rendbe jött végül - , ezért inkább gyorsan elfordítottam a pillantásomat. Kissé felvont szemöldökkel újra felnézek. Arrafelé csak nem zavarok. Meg egyébként is máshol csak párocskákat látok, meg pár hozzám hasonlóan kissé szerencsétlenül álldogáló egyént. Akkor odamegyek. A gondolat még könnyű, a megvalósítás nehezebb. Mi van, hogyha mégis zavarom őket?  Felsóhajtva szidom magam a gyávaságomért, és már csak azért is elindulok. A poharat inkább lerakom, még a végén, a szerencsétlenebbik felemet ismerve, leborítanám valamelyiküket, az pedig nem jó ismeretségkezdés lenne. Végül újra kissé kétkedve felsóhajtva, és a körmömet piszkálgatva indulok el feléjük.
- Sziasztok – nézek rájuk félszeg mosollyal, és próbálok nem úg kinézni, mint egy ijedt nyuszika. Nyugi, nem fogják leharapni a fejed. Legalábbis addig vagyok biztos ebben az állításban, amíg zavaromban nem botlok el egy kósza cipőben és utána nem tudom megőrizni az egyensúlyomat. Kissé botladozva zuhanok be az üres helyre, a két eszegető diák és a virágkoszorút viselő lány közé. Saját magamat is meglepem azzal, hogy nem öltök olyan színt, amit egy paradicsom is megirigyelhetne, hanem csak egy kicsit pirulok el.  - Megkérdeznem, hogy leülhetek-e, de azt hiszem késő – nevetek fel kicsit zavartan, egy bocsánatkérő pillantás kíséretében. A szám szélét rágom, hogy ne kezdjek el értelmetlenségről csacsogni.
- Szép ez a bál - szólalok meg még egyszer egy rövidke csend után. A belépőmet tekintve ez a megszólalás, kicsit gyatra, de hát már ez is elég nagy teljesítmény tőlem. Próbálok kedves mosolyt vetni rájuk, közben azon tűndődöm, hogy mennyire nézhetnek idiótának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A szandálomat kezdem bámulni, miközben a fiú, vagyis Wolgi, és a felsőbb éves lány bemutatkozását hallgatom. Ne legyél már ennyire szerencsétlen - szidom magamat, úgyhogy halkan felsóhajtok. Az ajkamba harapva sütöm le újra a szemem, de a bemutatkozások után is csak kicsit bátorodtam fel. Végül már tényleg felnézek, és meleg, de egyben bocsánatkérő mosollyal nézek végig rajtuk.
- Először is bocsánat, hogy így... betörtem - keresem a megfelelő szót viharos érkezésemre, miközben szabadkozom. A hangom egész határozottan cseng, és ennek örülök. Közben azon tanakodom, hogy lehet, hogy mégiscsak megzavartam... valamit. Végül is, majdnem mindenki táncol, lehet, hogy ők is akartak. Mármint nem tudom, hogy ki és kivel, de lehet és akkor zavarhatok. Ugyan, ezt verd ki a fejedből! Eddig nem táncoltak, és azzal, hogy ideültem semmire sem köteleztem senkit. Nem kötelező velem beszéni, egyáltalán nem. Őszintén szólva én is táncolnék, csak nincs partnerem, egyedül meg nem állhatok neki táncolni, anélkül, hogy bolondnak néznének, arra meg nem igazán van szükségem.
- Amúgy Blanka vagyok - mondom végül a nevemet is, egy újabb rövid körbenézéssel egyetemben. Kicsit azért zavarban érzem magam, és alkalmatlankodónak, de ezt végül magamban tartom. Csak egy kevés bátorság kell, egy kis bátorság.
- Örülök, hogy megismerhetelek titeket - csevegek tovább, bár biztos vagyok benne, hogy nem egészen tudtam eltüntetni csacska félelmemet. Detti kérdésére kissé érdeklődve fordítom rá a tekintetemet. Van valami a hangjában, és a pillantásában, ami még inkább felkelti a figyelmemet, valami ami egyszerűen arra ösztönöz, hogy mondjak igent. Mosolyra húzódik a szám, ahogy felnézek.
- Én mindenképpen benne vagyok, azt hiszem egyedül úgy sem lehet valami szórakoztató estém - mondom, ahogy enyhe izgalom önt el. Talán mégiscsak jól érezhetem magam. Óvatos pillantást vetek a másik két egyénre. Kicsit még mindig zavarban vagyok, úgyhogy én is rágcsálni kezdek egy színes valamikkel díszitett süteményt, ahogy elcsendesedjek. Inkább, minthogy elkezdjek rettentő gyorsasággal fecsegni valami értelmetlenségről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Vállat vonva nézek a fiúra, azért nem feltétlenül van így.
- Sosem árt ismételni, de ez azért jól hanzgik - mondom elvigyorodva, miközben visszanézek rá. Végül is csak fel tudok egy kicsikét oldódni. Azért szeretek tanulni, így különösen nem számít, hogy pár órát még erre töltök vagy nem. Különben is nagyon szeretem a könyvtárakat, otthonosan érzem magam erre.
- Köszönöm - mondom, bár az "elég ügyes" jelző annyira nem nyűgözött le, de elhatározom, hogy majd megmutatom neki milyen jó is vagyok. Ha olyan kedvem lesz, lehet, hogy ráveszem, hogy repüljünk egyet, de ez még a jövő zenéje. Igazából a csökönyösségemből telne rá, de bátorságomból nem biztos.
- Kicsi korom óta szeretem, nagyon sokat néztem, és apám is játszott diákkorában, ő is hajtó poszton - mondom könnyű mosollyal. Kissé homlok ráncolva nézek rá, ahogy gondolkozok. Ő azt hiszem terelő, azt a posztot is viszonylag szeretem, de szinte mindent. Vagyis sokkalta inkább imáadom ezt a sportot, mint szeretem. Az ajánlatára, hogy leüjek elmosolyodok, mivel nem nagyon volt üres asztal, ezért roppant módon hálás vagyok érte. Szeretem a kedves embereket. Lekapok még egy könyvet a polcról, azokat a kezembe véve lépkedek közelebb az asztalhoz. A szabad helyre lerakom a könyveket, és mosollyal az arcomon ülök le.
- Én örülnék, ha még Sötét Varázslatok Kivédését kellene tanulnom, az az egyik kedvencem, a gyógynövénytan mellett. Te miket szeretsz? - kezdek el vidámon cseverészni, amikor visszajött.Kinyitok egy könyvet, de aztán meggondolom magam, és érdeklődve nézek a fiúra.