Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bááál! És fogadás. Ugyanis. Ugye én nem járok bálokra, érhető okokból, mert műlábbal táncolni elég nehéz. De Annelievel fogadtunk, azt mondta, hogy nem merem megcsinálni, hogy félmeztelenül, vörösre festett arccal és festékes felsőtesttel, illetve egy rózsaszín virágkoszorúval a fejemen jövök el a bálra, ráadásul úgy, hogy rövidnadrágban, amiből kilátszik a műlábam. És hát, én ne merném megcsinálni? Abban fogadtunk, hogy ha eljövök, akkor íjászbemutatót kell tartania, így hát szerelésemet megtoldottam egy tegezzel, és egy íjjal. Így léptem oda Katához, ahhoz a lányhoz, aki olyan roppant szomorú volt egyik nap, ezért odamentem hozzá megkérdezni, hogy mi a baj. És hát mondta, hogy nincs kivel mennie a bálba, én meg felajánlottam. Tökre örült neki!
Szóval, odaléptem hozzá, és egy mosollyal az arcomon dicsértem meg, hogy milyen csinos, és kértem elnézést a szerelésem miatt, mert azt hiszem, ez a festékes-virágkoszorús-virágosgatyás-íjas téma túlságosan is kimerítette a bohém fogalmát. Igaz, hogy a műláb kicsit bezavart a képbe. Szégyelltem is magam valahogy, hogy ennyire közszemlére teszem a dolgot, de hát a fogadás miatt muszáj volt. Pedig nem szoktam ám így járni, na mindegy.
Felajánlottam a lánykának a kezemet, hogy bevezetem a terembe, mint ahogy az igazi hölgyeket szokás az igazi bálokban, és közben őszintén reméltem, hogy a lábamon nem lepődött meg olyan nagyon.
- Hát, izé, szóval nem nagyon tudok táncolni ezzel a lábbal így, de ha gondolod, megpróbálhatom majd. - mondtam kicsit zavarban a lánykának, mikor beléptünk a párnás-mécseses nagyterembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Amióta itt vagyok, inkognitóban közlekedek a folyosókon, ami azt jelenti, hogy napszemüveget húzok fel, hosszú nadrágot (amiben nem látszik a lábam), és a lehető legkevésbé járok furán. Ma is így indultam el reggel az óráimra; nem volt megállás, először Legendás Lények Gondozása, most pedig bájitaltan következett, aminek semmiképpen sem örültem, mert utálok dolgokat összekeverni, főleg, mikor olyanokra kell figyelni, hogy jobbra keversz meg balra, meg hogy mennyire kedvesen simogatod meg a kanalat, és különben is, ha az egyik gyógynövény levelének széléből két morzsával többet raksz bele, akkor felrobbansz. Nem, az ilyen aprólékos dolgok nem az én asztalom.
Szóval, valamiért át lett helyezve az órám, úgyhogy az egyik folyosón kellett várakoznom. A lépcsőn való felmászás után alaposan körülnéztem, abban reménykedve, hogy lepacsizhatok majd valami ismerőssel, de természetesen senki sem volt ott, akit ismerhettem volna. Másodikosok vártak a mellettünk lévő teremnél, és ha én keresztezem az utam a másodikosokkal, akkor ott sosem szokott semmi jó kisülni; a múltkor egy másodikos rellonos kislány követelte, hogy ugráljak a folyosón, és majdnem leátkozott, hogy nem tettem meg, tehát azóta egy kicsit tartok a 15-16 éves lányoktól. Azért amikor én ekkora voltam, nem voltak ilyenek.
Szóval, leültem egy padra, és elővettem pár papírt – kottákat. Az új előadásra kellene gyakorolnom, mert a tanulás és az éjszakai edzések mellett alig tudok időt szakítani rá, amit hihetetlenül sajnálok, pedig énekelni is szeretek. Bár mostanában nyújtás közben szoktam énekelgetni a dalaimat, néha rám is nyitnak érte az edzőteremben a tanárok vagy a prefektusok. Általában csütörtökönként hajnali fél kettő körül.
Halkan dudorászni kezdtem magamban, hogy „step to the step of the drum that rolls insi-i-ide”, gyakorlatilag halkan nyikorogtam egy kicsit. A többiek már megszokták, hála a jó égnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

„Be your enemy, or lover”, dúdoltam magamban, azonban egy leányka leült mellém, illetve hogy mellettem húzta fel a nyakkendőjét és a talárját. Igazán szép lányka volt egyébként – ahogy kicsit nézegettem, eszembe jutott, hogy ő lehet a pszichológusnő lánya, ugyanis már hatvanhárom pletykát hallottam ebben az iskolában, és ilyenek is eljutnak hozzám, sajnos. Azt azért sajnálom, hogy magamról nem hallom vissza a dolgokat.
Visszapillantottam a kottákba. Egyáltalán nem biztos ez, persze, csak azt mondták páran, hogy kék szemű és kivételesen szép, meg adtak róla egy felületes leírást. Megint kombinálok, pedig én is utálom a pletykákat, borzalmasan utálom, mikor az emberek számukra idegenekről terjesztenek hülyeségeket.
Ahogy ismét felpillantottam, láttam, hogy a lány táskája lefelé kezd csúszni az asztalról; gondoltam, hogy utána kapok, mert miért ne, kedves leszek, de aztán kicsit félresikerült a dolog. A táskát igazság szerint elkaptam, de sikerült annyira hevesen nyúlni, hogy az egyensúlyom felborult, szóval egy isteneset tanyáltam a folyosón. Ennek köszönhetően lábam beütöttem a kőbe, és a műlábam, nos, lecuppant a helyéről, aminek extra bizarr hangja volt mindig is. Hűha, hát, az inkognitómnak annyi, azt hiszem. Még a szemüvegem is lerepült. Bár, a lábam elsodródása azt hiszem, feltűnőbb lehet; ugyanis azt sikerült tökre elvesztenem. Hirtelen nem is tudtam, merre lehet.
– Hú, ezt kicsit elrontottam. – nevettem. – Bocsi, ha megijesztettelek.
Ahogy feltérdeltem (mondjuk viccesen néztem ki, mert ugye a jobb térdem nincs meg, tehát a felsőtestem imbolygott kicsit), odaadtam a lánynak a táskáját, gondoltam, hogyha már ezért mozdultam, legalább megpróbálom megmenteni a helyzetet. Mondom, bohócnak kellett volna mennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mert igggggeeeen, sikerült! Bastien Bataille, a híres akrobata egy széken sem tud megülni!
A lány igencsak meglepődhetett, azt hiszem, ugyanis majdnem nagyot káromkodott (már hallottam, ahogy indítja), de a cuppanás furcsa hangja megtorpanásra késztette ebben. Nem is volt ez nagy baj, a káromkodás (a magyar káromkodás) bántja a fülemet, nem szeretem hallgatni, főleg ilyen szép lányoktól nem.
Felnéztem rá, odaadtam a cókmókját, ő pedig egy köszönöm és pár pillanatnyi némaság után kimondta: „ismerlek!”. Arcomról hirtelen leolvadt a vigyor, de pár pillanat múlva ismét visszavarázsoltam. Ezzel sokszor találkoztam, amióta itt vagyok, de hát ez ilyen. Nem fogok miatta máshogy viselkedni.
– Ah, nem ismersz, maximum csak hallottál rólam! – jegyeztem meg. Vicces, az emberek azt mondják, hogy ismernek, miközben csak annyi történt, hogy hallották a nevem és/vagy láttak már a cirkuszban. Nem ismernek, ó, nem. Senki sem ismer engem nagyon.
Hátrapillantottam, s láttam, hogy a lábam a folyosó másik oldalán kalandozik éppen, megrögzötten gurulva. A legtöbben félve ugrottak el előle, senki sem lett volna olyan kedves, hogy ideadja. Természetesen.
Megvártam, amíg egy kicsit elül a csend, és mindenki beszélni kezd. Nem értem, miért maradt mindenki csendben egyébként. Csak valaki elesett, nem?
– Invito láb! – közöltem a lehető legegyszerűbben, immár pálcával a kezemben, az pedig (a fejeket kissé veszélyeztetve) indult el felém a levegőben. Igen, erre megint nagy ijedtség támadt a folyosón. De hát nem csicskáztathatom ezt a lányt, hogy menjen el odáig. Ha az ember lába lejön a helyéről, csak nem hagyja önfeledten gurulni egyedül, nem igaz?
Amint a végtagpótlóm sikeresen megérkezett (a lányt nem veszélyeztetve), rögtön fel is húztam a gatyám, és a csonkomhoz illesztettem.
– Ah, putain, comment tu peux faire ça?! – méltatlankodtam, mikor nem sikerült megidéznem a bűbájt. Egy kissé zavarba jöttem, na meg a varázslási képességem sosem volt a toppon, legfőképp stresszhelyzetekben. – Hagyjad, mindjárt megleszek vele! – mondtam teljes derűvel fordulva a lányka felé.
Végül persze sikerült visszacuppantani a végtagot a helyére, ami nyugalommal töltött el. Nem kellett fél lábbal elevickélnem a gyógyítóhoz, mint múltkor, hogy „ugyan, öcsém, rakd már vissza”. Igen, nos, aki gyógyítónak tanul, annak azt hiszem ezt már kéne tudnia. Meg tudom is, csak néha bestresszelek.
Arra nem kértem meg a lányt, hogy rángasson fel a földről, mert feltételezhetően hetvenhat kilót nem bírt el. Az elesésre már megvan a technikám; nemes egyszerűséggel leültem, bal lábamat behajlítottam, majd feltornáztam magam a kezemmel, úgy, hogy a jobb lábamat ne kelljen behajlítani. Néha megmakacsolja magát az ilyen elválásokkor, olyankor nem tudom behajlítani. Szerintem ilyenkor megsértődik.
Felállva (a lány fölé magasodva) láttam, hogy ő teljesen elpirult, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
– Ó, ne aggódj, egy idő után megszokod, hogy néznek. – mondtam vidáman. – Bocsi egyébként, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak, meg ilyenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Látott, és amellett, hogy ez kicsit kellemetlenül is érintett, azért ilyenkor büszke is voltam magamra, és örültem neki, hogy az embereknek megmaradt, hogy két lábbal hogy teljesítettem a színpadon. Mindenki erre emlékszik, nem pedig a porondmesterkedéses kabaréimra, ez pedig nagyon jól esett, ezek szerint tényleg nem voltam annyira rossz, bár sokszor úgy éreztem. Mindig a maximumra törekedtem, de sosem sikerült valahogy igazán, az embereknek mégis tetszett. Ez nagyon jó érzés volt!
– Tényleg? – mosolyogtam rá. – Tökre kíváncsi lennék, hogy mi a véleményed. Mármint, úgy értem, hogy nem azért mondom, hogy ajnározz, meg ilyenek, csak te nem az a hangos fajta vagy, és nektek sokkal jobban számít a véleményetek, mint azoknak, akik sikítoznak, meg ilyesmik, érted.
Olyan furcsa volt, mert annak ellenére, hogy a lány látott már többször is, nem tartozott a sikítozós emberek közé. Velük sincs bajom igazából (azon kívül, hogy nem értem, mire a nagy felhajtás), csak néha jól esik az ilyen csendes figyelem, hogy nem verik nagy dobra azt, hogy láttak már, esetleg szeretik, amit csinálok, illetve csináltam. Őszintén furcsa érzés, hogy van aki engem figyelt olyan nagy szemekkel kiskorában, mint én Ignácot.
A lábam viszont nem akart nagyon visszamenni a helyére; nagyon kedves volt a lánykától, hogy ennyire aggódott. Úgy éreztem, hogy komolyan mondja, amit mond, és ez is olyan jó volt, hogy nem csak bájologni és tetszelegni akart…!
– Aha, meglesz! – győzködtem őt is, és egy kicsit magamat is, de végül csak sikerült; a műláb a helyére került, és ismét minden normális volt.
– Ó, jaj, hallottam is erről! – összevontam a szemöldököm, és megvakartam a tarkómat. – Akkor te is tudod, milyen érzés.
Szegény lány, komolyan sajnáltam. Én sem szeretem nagyon ezt a felhajtást, meg hogy összesúgnak a hátam mögött, gondoltam, hogy ő sincs oda ezért – legalábbis nem annak a fajtának tűnt, aki imádta, ha ő van a középpontban.
– Izé, tudom, hogy tudjuk egymás nevét, de azért mutatkozzunk be, mert anélkül fura lenne. – mondtam kissé zavartan, mert hát még is milyen dolog lenne az, hogy bemutatkozás nélkül hívjuk egymást a nevünkön? – Sébastien Bataille.
Kezet nyújtottam, s amennyiben a lány elfogadta, csak finoman fogtam meg a kezét, a kézfeje felfelé fordult, mint ahogy a hölgyeknek kell, mert egy lánnyal illetlenség úgy kezet fogni, mint egy férfival, legalábbis szerintem.
A lábamra mutatott, én pedig rávigyorogtam.
– Ja, most már rendben lesz, bár azt hiszem, egy ideig meg fogja makacsolni magát, és nem tudom majd behajlítani a térdem. De sokszor csinálja ezt, ne aggódj, nem a te hibád!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ami azt illeti, szegény lánynak hirtelen nem is nagyon tudtam mit mondani. Azért egy ing ott feszített ám a kezemben, szükség esetére, elvégre ki tudja. Kezemet nyújtva neki vezettem be őt a terembe, miközben magyarázni kezdtem.
- Hát, az van, hogy egy fogadás miatt nézek ki így. Remélem, nem bánod. - mondtam halkan, amolyan bocsánatkérő szemeket meresztve a lányra, mert azért mégiscsak elég durván néztem ki így.
És akkor Annelie felment a színpadra, és bejelentette a keringőt, a partnerem nevét is mondva. Mordizomadta! Áh, erről teljesen megfeledkeztem! Kata is felpillantott rám, kissé ijedten, s kinyilvánította az egyértelműt, hogy ezt bizony ő is jól elfelejtette. Keringőzni...?! Én, akinek olyan a mozgása, mint egy robotnak?!
Minden aggodalmamat véka alá rejtve álltam fel, hajoltam meg a lány előtt, s nyújtottam a kezemet, hiszen az mégsem járja, hogy ne keringőzzön a végzős bálon, meg amúgy is, kibírom, valahogy megoldom, mint ahogy mindig szoktam. Alapjáraton amúgy tökre "kecses" a mozgásom állítólag, már a láb nélkül, amikor ugrálok a trapézokon, meg ilyesmik, de hát ezzel a lábbal, nos... ha talán gyakoroltam volna a keringő-dolgot, menne is. Na mindegy. Megoldjuk.
- Gyere, még a végén lemaradunk! - mondtam mosolyogva. - Előre is bocsi a silány tánctudásomért.
Azzal pedig felvezettem a lányt, felkapva magamra az inget. A vörös arc miatt azért jó páran megnéztek, még Annelie arcát is láttam, aki valószínűleg pukkadozott a nevetéstől. Na, semmi gond, legalább nem látszott a vörös festék alatt, ahogy elsápadok a lámpaláz miatt. Mindenki minket nézett, a kezem pedig kicsit remegni kezdett. Az rendben van, ha éneklek, vagy konferálok, és azért néznek. A tánc... az teljesen más.
A zene felcsendült, én pedig léptem egyet, ugye, úgy, ahogy a keringőket kezdeni szokás, mert az az egy szerencsém van, hogy amikor még megvolt mind a két lábam, anya megtanította ezt, hogy a Beauxbatonsban tudjak táncolni a bálokon, szóval, ezzel nem lett volna probléma. De a mozgásom így... egy kicsit darabos volt és furcsa. Izzadni kezdtem, szégyelltem magam, hogy kiálltam ide táncolni, zavaromat azonban igyekeztem elrejteni, ahogy vezettem a lánykát. Furcsák voltak egy kicsit a lépéseim, de tűrhetőek. De nézzük a pozitív oldalát; legalább a ragasztóbűbáj nem engedett el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mert igen, Sébastien Bataille immár keringőtudását is prezentálta az egész iskola előtt, vörös fejjel, virágfüzérrel, igen, ugye, ezen nem lepődik meg senki. De legalább megnyeretem a fogadást. Oké, nem érte meg.
A zene olyan kis finom volt és lágy, én meg a furcsa mozgásommal olyan esetlenül éreztem magam! Mellettünk elhúzott egy páros, akik szinte profin pörögtek a parketten. Hát, ez nekem így nem megy. Megforgattam a lányt, csak finoman, megpróbálván elképzelni azt, hogy nekem nincsen vas a jobbos helyén amúgy, és teljesen tök jól tudok mozogni.
Majdnem megbotlottam. Bosszús sóhaj kíséretében nyeretem vissza egyensúlyom. Merlinre, miért nem tudok táncolni?! Ehh.
Vége. Ahogy a zenének vége szakadt, fellélegeztem egy kissé; finoman meghajoltam a lányka előtt, mármint úgy főhajtósan, mert ugye ezt így szokás. Ah, vége! És nem haltam bele. Annelie megpukkadhat ott, ahol van! Eljöttem ilyen arccal, és még táncoltam is a nyitótáncban! Ha ezzel nem nyertem meg a fogadást, akkor semmivel! Bár tény, hogy a festék fele már az ingemen volt a folyamatos izzadás miatt. Akármennyire is vagyok porondmester, még mindig baromi lámpalázas tudok lenni esetenként.
- Hát, ha nem haragszol... akkor igen, elég volt. - nevettem rá. - Valahogy lámpalázam van, ha táncolnom kell. Ezért is bénázok.
Annak rendje és módja szerint vezettem le a lányt a parkettről, és mintha csak a gondolatait találtam volna ki, az italos asztalhoz mentünk. Kérdésére összevontam a szemöldököm, ahogy a sok furcsaságot figyeltem. Utoljára a Beauxbatonsban voltam bálon, ez a sok magyar dolog olyan izé volt.
- Mmmmmmh, de. - mondtam még mindig koncentrálva. - Az mi, nem tudod? - böktem az egyik furcsaság felé. - Bocsi, de olyat még nem láttam.
Amint a lány válaszolt, tekintetem továbbsiklott, amíg végül a puncson állapodott meg. Óóó, milyen régen ittam ilyet!
- Puncsot? - kérdeztem, de zavaromban rögtön bele is rúgtam az asztalba, ami miatt a tálak tartalmának fele a fehér terítőkön landolt. Fene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Így nyáron elég sok a szabadidőm ahhoz képest, mármint bent vagyok a cirkuszban sokszor, nem arról van szó, de leginkább a próbákon, hiszen a tematikus kisebb előadásokhoz a hangomra, az irányításomra, vagy arra a másfél lábamra egyáltalán nincs szükség. Így esett, hogy bizony elvállaltam egy munkát a Cirkusz mellett, pedig már így is kettészakadok néha, de oda se neki, gondoltam. Különben is, mi lenne velem pörgés nélkül? Erre inkább ne válaszolj.
Tehát nagyon korán kellett kelnem ezen a szombaton, mármint úgy komolyan, már hajnai négykor fent voltam, hogy lemenjek a konyhába kakaózni, mert nekem ez segít felkelni, nem a kávé. Szóval, az a lényeg, hogy miután felöltöztem meg kakaóztam, elindultam a faluba, hiszen hajnali ötkor kellett kezdenem, mint konyhai kisegítőnek.
Le is csoszogtam szép lassan a faluba, közben, dúdolgattam magamban, és azon filozofáltam, hogy milyen jó lenne már végre az anyanyelvemen beszélni. Ahogy mendegéltem, és beértem a gyakorlatilag üres kis utcácskába, igyekeztem valami franciát dúdolni, de nem jött össze, ugyanis folyamatosan az Alíz dalai jártak a fejemben, úgyhogy inkább azt gyakorolgattam. Igaz, már mindet tudom kívülről, és amúgy is folyamatosan éneklem, amikor csak tudom, de olyan jó kis dalok, és olyan magasan kell énekelnem! Mindig is imádtam magasan énekelni.
A Cukrászda elé érve egy kicsit megigazítottam magamon a dolgokat, mármint kisimítottam a pólómat, meg megigazítottam a gatyát a lábamon, aztán tétován benyitottam. Odabent senkit sem láttam, de a földre pillantva láttam, hogy ráférne jó pár alapos Suvickus. Beljebb léptem hát, és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Mmmmmöhmmm... bonjour... akarom mondani, helló, van itt valaki? - kérdeztem hangosan, még egy lépést beljebb lépve a cukrászdába. Azt mondták nekem, hogy várni fog itt valaki, a fene egye meg. Korán jöttem volna?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Alig hoppanáltam vissza a birtok határába, máris rohanásba kezdtem. Mert vizsgaidőszak! Nekem meg hatalmas a lemaradásom gyógynövénytanból, mármint tényleg baromi nagy - Felagund professzor úgy fog megbuktatni, hogy a feladatlapomra mínusz két pontot ír majd, mert még a nevemet is elfelejtem majd ráírni nagy izgalmamban, ha most nem kezdek el tanulni.
Futólépésben sem csúszott ki alólam a lábam, aminek felettébb örültem egyébként, mert hát végre megtanultam normálisan felragasztani - azt hiszem, ez az egyetlen jellemfejlődési pontom az elmúlt egy tanévre visszatekintve, ami azért elég siralmas, na mindegy.
A könyvtár előtt megálltam egy kicsit (majdnem továbbszaladtam, ezért), és megpróbáltam lenyugodni, hogy ne úgy lépjek be, mint valami kiskölyök - lesimítottam a kócos hajam (semmit sem ért), s mégis kissé csapzottan léptem be a könyvek közé.
Tilda néninek köszöntem is, aztán gyors útbaigazítást kértem tőle, hogy hol találok sok-sok gyógynövényes könyvet - ő megmutatta a polcot, én pedig egy hálás mosollyal köszöntem meg neki, majd hatalmasra nyílt szemeimet a könyvekre szegeztem. Ez rengeteg, tudatosult bennem a szörnyű tény.
Végül aztán alaposan megrakodtam magam, és elindultam az egyik asztal felé, de a kezemben imbolygott a két könyvkupac. Nem tudom amúgy, mit gondoltam, mert ennyit életemben nem olvastam még egyszerre, már amennyi könyv a kezemben volt, de azért naivan lepakoltam őket az egyik asztalra, közben pedig szurkoltam, hogy a környezetemben ülő diáktársaim ne szúrják ki, hogy következő este én fogok énekelni a cirkuszi előadáson, amire talán elmegy valamelyikük.
Kinyitottam magam előtt az egyik könyvet, ami annyira nagyon vastagnak tűnt, és elkezdtem olvasni a sorokat, miközben aprólékosan jegyzeteltem. Meg fogok bukni. Jaj, meg fogok bukni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Azért amikor beléptem az üzletbe, és szóltam, hogy amúgy hahó, itt vagyok, tökre eszembe jutott, hogy este próba lesz azért a Cirkuszban, és hogy az milyen jó lesz, mert az Alízra próbálunk majd, és azért most már hamarosan itt a turné...!
Egy nagyon kedves női hang szólt, hogy ő ott van elöl, úgyhogy el is indultam abba az irányba, vagyis hát odabicegtem, még mindig dúdolgatva, és megláttam Minát, akivel eddig már beszéltem egyszer, akkor igen kedves volt, annak ellenére, hogy elég nagy felfordulást okoztam a folyosón, és mindenki minket nézett.
- Aaah, szia! - mondtam vidáman, majd kezére pillantottam, meg úgy alapjáraton arra, hogy mit csinál - kézzel takarított, pedig sokkal egyszerűbb lett volna, ha pár bűbájjal próbálja meg, azt hiszem. Idősebbnek tűnt, talán végzős lehetett vagy negyedikes, úgyhogy nem gondoltam, hogy ez problémát okozhat neki.
- Hát izé, én vagyok a kisegítő, meg ilyenek. - mondtam magasra szökő hangon. - Ömm, segíthetek? Pálcával egyszerűbb.
Ha Mina megadta az engedélyt, akkor odamentem hozzá, és elővettem a pálcámat. Igaz, egy-két varázslat nem ment elsőre (pedig a Suvickus elsős bűbáj e szerint az iskolarendszer szerint...), de azért igyekeztem, és nagyjából foltmentessé varázsoltam a pultot. Eztán Tergeoval próbálkoztam, ez pedig valamiért jobban ment - a Cirkuszban is én szoktam csinálni néha a takarítást a színpad környékén, amikor épp ráérek, szóval ez ezért ment jobban. Ezzel a koszt szedtem fel a földről, bár utána kicsit szállt a por. Prüszköltem egyet.
- Mh, hm. - fejeztem ki elmélázásomat azzal kapcsolatban, hogy talán még dolgoznom kéne a takarítóbűbájokon. Végül aztán ismét nekiveselkedtem a dolognak. Közben akaratlanul is énekelgetni kezdtem, hogy "and if we die, tomorrow, what’ll we have to show"...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Hát, nem is a jobb lábad. - mondtam nevetve, megpaskolva a műlábam kezdetét, melyet elfedett ugyan a nadrág, de a textil mégsem úgy simult rá, mint a balosra. Igaz, azért dolgozok most, hogy olyan lábat tudjak majd szerezni, amivel tudok majd akrobatizálni, de csss! Igen, erre is a szekrényíró Mimi inspirált egyébként.
A lányka elpirult, én meg elmosolyodtam erre, mert aranyos volt, ahogy a pírrózsák kiülnek az arcára. Igaz, hogy nem értettem, miért pirul el, de mégiscsak édes volt, na, és hát a szép az szép marad akkor is, ha nem értem az okát.
Húú, annyira fellelkesültem, hogy esetleg talán segíthetek valamiben, hogy bele se gondoltam, milyen béna tudok lenni, ha pálcás varázslatokról van szó - azért a magántanulóskodásnak is vannak hátrányai -, és rögtön el is kezdtem felfordulást csinálni. Ah, Bataille, pourquoi tu ne penses pas avant le faire?!*
Egy óra múlva?! Jaj, pont most intéztem el, hogy minden tiszta kosz legyen, ráadásul pár varázslat is elég volt hozzá. Inkább kissé lelombozott arckifejezéssel eltettem a pálcámat, és csak néztem a szálló port. Merlinre, olyan béna vagyok! És nem csak a lábam miatt.
- Ne haragudj. - motyogtam csalódottan. - Sosem mentek a pálcás varázslatok túl jól. Magántanuló voltam kiskoromban.
Azonban mikor rájöttem, hogy mit csinálok - nevezetesen, hogy éppen búslakodom valami miatt, ráadásul ezt valaki más előtt teszem -, rögtön felélénkült az arcom, és ahelyett, hogy ott álltam volna, mint egy nagyra nőtt csalódott gyerek, inkább seprűt ragadtam, és söpörni kezdtem.
- De kész leszünk! - jelentettem ki, és elvetemülten nekiestem a padlónak, amolyan "márcsakazértisfeltakarítalak" módon. Aztán megint dúdolgatni kezdtem, majd hangosan is kimondtam a szavakat (ezzel spoilerezve az Alízból egyébként), aztán mikor észbe kaptam, gyorsan ránéztem a lányra.
- Húha, nem zavar, ha dudorászom? Muszáj, gyakorolni kell az őszi előadásra. - hadartam még mindig söpörve. - Illetve nem muszáj, ha nem szeretnéd, nem csinálom, de komolyan. Mondd nyugodtan. Sokakat nagyon idegesít ez a magas hangom, amivel most is beszélek.
Ekkor megfordult a fejemben, hogy talán nem kéne ennyire gyorsan és sokat beszélni, ráadásul ekkora magasságbeli ugrásokkal meg főleg nem, mert a hangerő miatt fülsértő lehetett. Igen, ez is egy szakmai ártalom; annyira hangosan beszélek sajnos, mintha folyamatosan Sonorus alatt lennék. De hát megszoktam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nagyban jegyzeteltem, mert hát az mégsem járja, hogy ne tudjak semmit a gyógynövényekről, amikor gyógyító szakon vagyok, meg ilyenek. Hajj. Sóhajtottam egyet, és kinyitottam egy másik könyvet, amiben a nekem kellő anyagrész másik fele volt fellelhető, mint ahogy ez kiderült. Onnan is elkezdtem kiírogatni dolgokat, totális parában, hogy jaj, meg fogok bukni. Az nagyon nem volna jó.
Aztán hirtelen egy kezet éreztem meg a vállamon, aminek következtében pergamenemet átszelte egy nagy tintafolt, akkora hévvel fordultam meg. Megijedtem úgy hirtelen.
Egy lányt láttam magam mögött, és már éppen megint megijedtem volna, hogy esetleg valaki megint felismert - hát a fene vigye már el! -, de aztán kiderült, hogy csak pár könyv érdekli azok közül, amik halmokban feküdtek előttem. Ó, így már más a helyzet.
- Ó, persze, nyugodtan! Vidd, ami kell. - mosolyogtam rá, de azért szurkoltam, hogy legalább a kinyitott könyveket hagyja már meg, ugyanis az mindenképpen kellene a jegyzeteléshez, amit kinyitottam, igen.
- Bocsi, hogy elvittem mind a polcról. - szabadkoztam, amint rájöttem, hogy elég mohó voltam, és végignéztem a kupacokon. - Csak eddig nem volt nagyon időm a gyógynövénytannal foglalkozni, és most kéne bepótolnom ezt a rengeteg mindent.
Hát igen, a tanulás nem bizonyult számomra olyan fontosnak ebben az évben, mint a cirkusz. Pedig azért elég sokba kerül itt a tandíj, foglalkoznom kellett volna vele, meg különben is, azért csinálom, hogy a cirkusznak jó legyen, és ne kelljen új embert alkalmazni majd gyógyítónak, hanem elég legyen csak engem. De persze, ez kihullott a fejemből a sok próba és előadás közepette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Kissé sok helyre megyünk, ez kifárasztja az embert, meg ugye a vizsgák meg minden, igen, azokra is tanulni kell, de még mennyit...! És mindeközben az Alízt próbáljuk és adjuk elő!
Sok minden összejött, gondolkodni sem nagyon volt időm. Aznap este sajnos nem is gyakoroltam, pedig akartam - a szokásos titkos edzésemet lefolytatni, amikről eddig nem nagyon tudtak a többiek. De nagyon fáradt voltam, úgyhogy aznap nem mentem. Kár volt.
Már éppen elaludtam volna, de félálmomból felriasztott pár kiabáló férfihang. Első körben nem tudtam volna megmondani, mit kiabálnak egymásnak magyarul, vagy hogy épp kik, de amikor kissé kitisztult az elmém a kábulatból, felültem az ágyamban, aztán meg felszereltem a lábam, hogy megnézzem, mi az isten csapása folyik kint.
A "segítened kell" kiáltást a sátor felől hallottam, de nem igazán fogtam fel, hogy esetleg komoly baj lehet, gondoltam, pár társulati tag hülyéskedik, vagy valami; lassú, ügyetlen léptekkel indultam el a bejárat felé.
- Mi van már, srácok? - kérdeztem gyakorlatilag félig csukott szemekkel; pislogtam.
Vöröset láttam meg magam előtt, és a térdelő Haroldot, meg Mátét... Vöröset... Annelie szőke hajából rikító vöröset... eszméletlen... fekszik... fölötte a karikák...
- Qu'est-ce qui...? - motyogtam, ahogy hatalmas szemekkel néztem a jelenetet. Megsérült.
Ne. Nem sérülhetett meg ő is. Annelie. Él még? Reflexszerűen mozdultam, odamentem hozzájuk, lábam megnyikordult, olyan hevesen térdeltem le. Nem. Nem.
Gyógyítónak tanulok, igaz? Ezt kellett volna megmutatnom, nem? Persze, hogy de. De nem tudtam. Némán tudtam fölötte térdelni, és ennyi. Teljesen leblokkoltam.
- Gyógyítót kell hívni... - mondtam ki hangosan is ezt a rendkívül éles meglátást.