37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Greiner Júlia összes hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Le
Greiner Júlia
INAKTÍV



RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Elemi Mágia óra - egyedül
Írta: 2015. július 15. 22:40
Ugrás a poszthoz

Nagy nehezen, de legyőzte a késztetést, hogy elfusson a dolog elől, és elindult a Elemi Mágia órára. Ő vállalkozott. Érdekli a tantárgy, bár kissé fél még tőle. Jó lenne egy pici tapasztalatot szerezni. Mikor beért a terembe, körülnézett, majd mikor eljött annak is az ideje, figyelmesen, bár kissé aggodalmasan hallgatta a tanár úr szavait. Érdeklődve nézegette a tükröt, majd mikor a belépésre került a sor, megijedt. Szinte az utolsók között volt a sorban, és nagyon félt, mert hát Júlia eleve egy félős lány volt. Elfogadta a tükörfiú segítségét, majd miután belépett a tükörbe, csodálkozva kémlelt körbe. Most? Mi lesz? Fürkészni kezdte a többieket, hogy ellesse, ők mit csinálnak most. Ha az elemekről lenne szó... Erősen elkezdett gondolkodni, hogy vajon hozzá melyik elem illik? Talán a levegő? Talán a tűz? Netán a víz, esetleg a föld?
Greiner Júlia
INAKTÍV



RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Elemi Mágia óra - egyedül
Írta: 2015. július 16. 20:12
Ugrás a poszthoz

Kitisztul a szeme előtt a világ, így láthatja, hogy egy réten áll, messzi távolban erdő, hegyek. Itt érzi otthon magát! Még szívesen nézegetné álmai környékét, de ekkor észrevesz egy kidőlt fát, amin egy holló ücsörög. Kissé megijed, mikor a holló megszólal, de továbbá már nem szentel különösebb figyelmet a furcsa képesség megmutatkozásának. Végighallgatja a holló rövidke mondanivalóját, bár nem tudni, hogy a madár gúnyból vagy kedvességból kérdezte-e meg azt, amit kérdezett.
- Hát... Igen, mondhatni, hogy eltévedtem. Tudsz... Tudsz valami figyelemreméltót mutatni errefelé? Hova csöppentem? Mellesleg kérlek ne hívj kislánynak, tizennégy éves vagyok. - Miután az utolsó megjegyzést is elmondta, újra kémlelni kezdi a tájat, figyelemreméltót keresve. Nem mintha a beszélő holló nem lenne elég érdekes. Bár Júliát, a mesék nagy rajongóját nem lepi ez annyira meg, mint már említettem, hiszen a mesékben az állatok tudnak beszélni, és a való világban is kifejezik magukat így-úgy. Végül a lágy szellőtől valamiféle késztetést érez, hogy akár egy karmester, "irányítani" kezdje a szelet. Nagy meglepődésére a szél mintha tényleg arra fújna, amerre ő akarja. Leereszti kezeit, és kérdőn tekint a madárra.
- Ezt én csinálom? Hogyan? Az elemem a levegő? Egyébként... Jajj, be se mutatkoztam! Greiner Júlia Anna vagyok. Téged... Hogy hívnak? - Nem volt biztos benne, hogy a madárt hívják valahogy, de az illendőség megkívánja, hogy megkérdezze. Persze el kellene gondolkodni azon is, hogy jól van-e az, hogy ő egy tanórán leáll csevegni egy tollassal, miközben dolgoznia kéne. Repülni tud egyáltalán? Szél irányítása - pipa. Repülés...? Megpróbál felugrani és fent maradni, de nem nagyon sikerül. A közelben észrevesz egy viszonylag magasabb dombocskát, arra gyorsan felfut, majd leveti magát, kitárja karjait, és elkezd suhanni a holló felé. Már ha sikerül. Szemeit lehunyja, teljesen átadja magát az arcát simogató szélnek és a természet, a lég csábító hívásának.
Greiner Júlia
INAKTÍV



RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Elemi Mágia óra - egyedül
Írta: 2015. július 17. 21:48
Ugrás a poszthoz

Sosem gondolta volna, hogy egy madárral fog ilyen jól kijönni.
- Mindegy, szerintem hanyagoljuk ezt a témát, úgy sem a koron múlik itt bármi is. - Mondja, majd leül a fűbe, és a hollóra figyel, miközben jobb kezén lévő mutatóujját az égre szegezve körkörösen mozgatja, ezzel a szelet kicsit megmozgatva. Élvezni élvezi, függetlenül attól, hogy nem láthatja mutatványát, hiszen érezni érzi a szél kellemes susogását.
- Bocsáss meg, de eddig még nem hallottam Zylira földjéről. De azt meg kell hagyni, hogy nagyon szép vidék. Jártál már máshol is, vagy nem hagytad el sose Zylirát? Én is szívesen maradnék örökre itt... Csak tudod... Nem lehet, csak egy óra keretein belül vagyok itt, már ha érted, mire gondolok. Látogató vagyok, s majd... Később el kell mennem. - Reméli, hogy ezzel nem sértette meg a fekete maradat, elvégre tetszik neki ez a föld, de nem lehet örökre a tükör lakója. Á, szóval Aeromágus! Jó tudni. De... Holló?! Füst?!
- Elnézést, bocsánat az illetlen kérdését, de... Mi vagy te? - Júlia alig mondta ki, máris elröstellte magát, és legszívesebben a föld alá bújt volna szégyenében. Hamarosan választ is kapott kérdésére, és ekkor már egy picit jobban érezte magát.
- Örvendek, Bestram. Szép név. Kitől kaptad? - Nem nagyon akar kitérni a madár személyes múltjára, de érdekli, hogy egy elementálnak vannak-e szülei, vagy ki neveli fel őt. Honnan kapja a nevét?
- Olvastam már az elementálokról. Keveset. Az olyan, mint a patrónus, csak az elemi mágusoknak van, és ők is "csinálnak" maguknak. Jól mondom? - Nagyon elkezdte érdekelni a dolog, és meg lehet állapítani, hogy már elég hasznosnak lehet ítélni az órát, hisz Bestram elég sokra tanította, és még korán sincs vége.
- Repülni? Szárnyalni, mint a madár? - Kapta fel a fejét Júlia, ujja megállt, ebből kifolyólag a szél is elcsendesült, és Júlia sóhajtott egyet. Mindig is vágyakozva nézte a fülemüléket és az egyéb madarakat otthon, ahogy igazán szabadak lehetnek, szállhatnak. Így hát itt az ideje, hogy ő is kipróbálja. Ekkor hirtelen szertefoszlik barátja.
- Bestram?! Bestram? Te vagy az a fekete füst? - Kérdezte meghökkenve Júlia, majd ijedten figyeli, ahogy a hollóból lett füst a háta mögé gomolyog, és szép, fekete szárnyá simul össze. Egész furcsa, elmondhatatlan érzés, de kifejezetten jó. Meghallgatja a holló, vagyis a levegőelementál tanácsát, és el is kezd erősen, közepes tempóban csapkodni a kezeivel, ami némi lámpalázat ébreszt benne, maga sem tudja, miért. Látni lehet, ahogy lassan, egy-két centire elemelkedik a talajtó. Ettől fellelkesül, és még gyorsabban, erősebben kezd csapkodni. Menni fog ez!
Greiner Júlia
INAKTÍV



RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Elemi Mágia óra - egyedül
Írta: 2015. július 19. 20:57
Ugrás a poszthoz

Kicsit megilletődött, tudni illik ő azt hitte, hogy Zylira a birodalom neve, és nem annak a tulajdonosáé. De tévedni emberi dolog.
- Már bocsánat a kérdésért, nagyon illetlen vagyok most, de... Tudtad, hogy ez az egész, csodás birodalom egy tükörben van? És... - Itt kissé megakadt a nyelve, és szívesebben szívta volna vissza mindazt, amit mondott. Büntetésből meg is próbálta felpofozni magát, amit savanyú ábrázattal arcdörzsölés követte. De ezt megérdemelte.
- Mármint... Én úgy tudom. Legalábbis én egy tükrön keresztül jutottam el ide. - Kicsit elpirult, de úgy érezte, hogy ezt muszáj volt közölnie. Persze ezzel senkit sem akart megsérteni. Amit ezután a holló mondott, arra csak bólogatott, és nézegette a mezei virágok táncát a szellőben, miközben kicsit maga is rásegített a szélnek. Elmosolyodik, mikor a madár valami meghajlásfélét mutat be.
- Bocsánat, bocsánat, még nem nagyon vagyok otthon a témában. De hát ezért vagyok itt! Jó tudni! - Majd csak bólogat, sőt, fel is nevet az elementál utolsó mondatára. Miután Bestram szárnyá alakul a hátán, végighallgatja további utasításait. - De jó, nekem bőven van képzelőerőm! - Most kiváltságosnak érzi magát valamennyire, még akkor is, ha nem az. Ő eddig is tudta nagyon jól, hogy a képzelet a legnagyobb fegyver, de most... Most már biztos benne. Neki is fut, majd elemelkedik a talajtól. Tudja, hogy sikerülni fog. Már érzi, hogy hasít a levegőbe. Nincs határ, vár az ég! A végtelenbe és tovább!
Greiner Júlia
INAKTÍV



RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Elemi Mágia óra - egyedül
Írta: 2015. július 19. 22:18
Ugrás a poszthoz

Repül! Szárnyal! Egy ideig csak ezt élvezi, és nem figyel, legalábbis nem reagál Bestram szavaira. Végül, mikor az elementál újra eredeti testet ölt, megpördül a levegőben, majd ránéz a madárra, és értetlenkedve megszólal:
 - Hidak? Miféle hidakról beszélsz, Bestram?
- Júlia tényleg nem értette. Ezt hogy kéne elképzelnie? Úgy, mint egy normális, hétköznapi híd? Esetleg valami különlegesebb? Nemsokára már nem zaklatja különösebben a dolog, így, várva Bestram válaszára, meglöki magát még egyszer majd élvez a menetszelet. Nemsokára megjelenik a láthatáron egy torony. Júlia érdeklődve néz a madárra.
- Egy torony? Hol vagyunk? - Hirtelen egy ötlettől vezérelve nekilódul, és elhadarja a madárnak:
- Verseny a toronyig! - Alighogy ezt kimondta, akár a gyorsúszásban, elkezd kalimpálni a lábaival, és a kezeivel megpróbál levegőt fújni maga mögé, ezzel gyorsítani. Izgalmasnak ígérkezik ez a hely. Ki tudja, talán Zylirával kapcsolatos a dolog? Nagyon izgatottan várja a dolog végkimenetelét.
Greiner Júlia
INAKTÍV



RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Elemi Mágia óra - egyedül
Írta: 2015. július 22. 19:50
Ugrás a poszthoz

- Jól van, megértettem. - Arra nem akar kitérni, hogy ennyit alapból is kiokoskodott, ezért csak egy "akkor most beszéljünk valami másról" dologgal lezárta a témát. Őszintén szólva megkedvelte a madarat, és a madár is viszonylag őt, és nem akarta, hogy ez máshogy legyen. Bestram illemtudó, és kiszűri a legapróbb bakikat is. Begyorsít, majd mikor egy cinkos mosollyal sújtaná a levegőelementált, az elszáguld mellette, és hiába próbál Júlia gyorsítani, bő fél perccel hamarabb ér oda, és várja be a lányt. Mikor Júlia is eléri az erkélyt, átlendül a korlát fölött, és nevetve néz a madárra.
- Egy kezdővel lehettél volna kíméletesebb is... - Persze ezt nem lenézően mondja, sőt! Tetszett neki a kettejük kis versenye, sőt! Az ilyen apró részletektől lesz az ember napja csodás! Júlia már pedig ezt jól tudja, hisz neki az élete az apja halála óta szörnyű lenne, ha nem lenne annyi apró, kedves, szép emlék, vele, meg Júlia többi barátjával; a kutyájával, az erdőszéli fán ücsörgő baglyával, és az ő kis erdeje többi lakójával. Persze semmi sem az övé ott, neki nincs semmi tulajdona. Pusztán a barátai mind, jó barátok, kiket néha meglátogat, és nem cipelheti őket mindenhova. Ha valami velük kapcsolatos tulajdona van a lánynak, akkor az a barátságuk. Az tényleg csak az övé meg a barátaié. Erre majd később visszatérünk.
- Itt lakik Zylira? Szép lakhely... Benézni? Ezer örömmel! Szabad?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Greiner Júlia összes hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Fel