37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Pearl Wildheart összes hozzászólása (95 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 6. 14:12 Ugrás a poszthoz



Lassú, megfontolt, evező csapásokkal közeledett a part felé. Már egy órája a tavon volt és sikerült is megfigyelnie a körülötte lévő állatokat, melyek majd az egyik kiadásra ítélt könyvének illusztrációjához fognak kelleni. Hátizsákjának zsebébe gondosan elrejtette a régi típusú mugli fényképezőgépet és a vele készített képeket, melyek majd tökéletesek lesznek ahhoz, hogy egy alapot adjanak. Gyermekkönyvet szeretett volna ugyanis kiadatni, és úgy gondolta, jelenleg egy egészen realista képekből álló rajz lesz az, ami a legjobban fogja kiegészíteni a tökéletesen rímelő, verses, dallamos sorokat. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy a férfi, akit még soha életében nem látott előszeretettel lógatta le a lábát az összetákolt stégről, és a távolság miatt arca jótékony takarásba került, ezáltal pedig a lánynak lehetősége nyílt pár igazán megkapó felvételt készíteni. Nem volt igazán nagy zseni a fotózásban, azonban elismerően bólintott mikor a gép a kattintás után azonnal kidobta a képet, mely akár a történet főszereplőjét is ábrázolhatta volna.  Imádta a megfelelően nagy távolságot, azt hogy nem kellett magyarázkodnia, hogy miért is csinál fényképeket, és azt is, hogy ez a titokzatosság kellően felcsigázta. Arcára mosoly ült ki, majd mikor elégedettséggel eltelve a parthoz érkezett, nem messze a stégtől, és szinte már nem is figyelt a külvilágra. Gondolatai a leendő könyv elkészülte körül kalandoztak, és azon, hogy mennyire fantasztikusan fog mutatni egy ilyen magányos, ám annál tökéletesebb alak, a hattyúk és kacsák között. És természetesen mivel a gondolatai abszolút másfelé jártak, a környezetével most nem is nagyon törődött, egészen addig, míg szeme sarkából meg nem látta a hatalmas termetű hattút, mely behúzott nyakkal, totyogó léptekkel közeledett felé.
A lány egy pillanatra meglepődött, hiszen soha nem látott még hattyút ilyen közelről. Valahogy mindig is imádta őket szemlélni tisztes távolból, megetetni őket kenyér darabkákkal, azonban ez a kifejlett példány túlontúl nagynak és mérgesnek tűnt, ő pedig ösztönösen hátrálni kezdett. Igazából határozottan jól is tette ezt, hiszen a nagy álmodozásban sikerült megzavarnia ezeknek a csodás madaraknak a napi rutinját, így tehát az ellenséges viselkedés teljesen jogos volt.
Pearl arca egy pillanat alatt váltott hófehérre, majd mikor a hatalmas szárnyak teljes valójukban váltak láthatóvá, és a narancsos csőr fenyegetően csipkelődve indult a lány felé, az egy hangos sikoltást követően, kezében a táskájával rohanni kezdett az ismeretlen férfi felé, nyomában a hattyúval. Táskájába görcsösen kapaszkodva, kipirult arccal botladozva közeledett a megmentője felé, és igaz a hattyú már egyáltalán nem követte a pánik teljesen eluralkodott a testén és elméjén. Lábában felbukva vágódott el a sekély vízben, és áztatta is el magát, a gépről, a táskájáról és képekről nem is beszélve. Őrült módjára kapta fel a kihullott darabokat, majd ha a férfi a segítségére sietett, akkor szinte már gyermeki félelemmel ugrott annak nyakába és könyörgött azért, hogy megmentsék egy gyilkos hattyútól.
- Kérlek védj meg! – kiabálta, majd zokogva bújt az erős karok közé miközben a remegés hatására a táskáját a földre ejtette. Fényképezőgépe egy hatalmas koppanással adta meg magát, és természetesen a férfiról készült képek is a földön landoltak felfedve létezésüket az esetleges kíváncsi pillantások előtt.
- Biztos hogy meg akar ölni… - zokogta a lány, majd mivel két perc alatt nem történt semmi lassan elapadtak a könnyei, és szipogva emelte fel a tekintetét a férfira, akit sikerült teljesen eláztatnia a ruhájával és persze a könnyeivel. És mivel még mindig túlontúl intim volt a  közelség arcára mélyvörös pír költözött, és azonnal próbált szabadulni a szikár test védelméből.
- Elnézést, sajnálom….
Utoljára módosította:Pearl Wildheart, 2015. április 8. 21:30
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 6. 18:21 Ugrás a poszthoz



Soha nem gondolta volna hogy ilyen nagy sebességgel képes mások karjaiba repülni. Pláne úgy, hogy nem igazán bírja a testi kontaktot. Ehhez képest most mint egy gyermek, úgy csüng a kellően izmos férfitesten és lélegzik be a nikotin füstös illatát. Az első sokkon túl lendülve és magán a tényen, hogy épp egy abszolut ismeretlen ember karjai között szuszog rögvest zavarba jön. Nem kedveli a testi erintkezéseket és ez csak és kizárólag egy véletlen eset lehetett melyre a későbbiekben biztos hogy nem lesz büszke. Arca vörösen izzik és a csípős hidegben is olyan érzése van mintha forróságtól hevült lenne. Az pedig hogy a férfi nem is igazán érti a problémáját hamar szöget üt a fejébe. Zavarodottan pillant hátra majd mikor realizalja hogy a támadoja idő közben eltűnt szinte mar kétségbeesetten néz fel a férfira aki jó par centivel felé tornyosul.
- Annyira sajnálom! Rossz helyen kötöttem ki  és megtámadt egy hattyú. Azt hiszem elestem és hogy meghalok. Talán pánik roham lehetett... - had árja miközben szemügyre veszi a férfi markáns arcélét, a kelleténél hosszabb tincseket és a több napos borostát. Természetesen a sötétlő folt sem kerüli el a figyelmét melyet ő maga okozott és ami miatt valószínüleg tartozni fog egy uj ruha darabbal. A tilzott közelséget megszakítva lep hátra majd hogy szerencsetlenseget tetézze bukik fel a nem olyan régen elejtett fényképezőgépben. Hogy nem túl szerencsés az imát biztos így tehát ha nem kapják el nagy lendülettel a fenekére huppan.
- Ezt nem hiszem el! - meltatlankodik, majd egy sajnalkozo pillantással szemléli ezer evés gépét melyet 10perc alatt sikerült megölnie. Az már más kérdés hogy ez felveti azt is, vajon a férfival mennyi idő alatt végezne...
Utoljára módosította:Pearl Wildheart, 2015. április 8. 21:30
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 10:13 Ugrás a poszthoz

Unatkozom.... -.-
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 20:31 Ugrás a poszthoz



Minden túl gyorsan történt. Az egyik pillanatban még önfeledten fotózta a tájat, az állatokat, a másikban pedig már kissé közeli viszonyba került egy abszolút nem szimpatikus férfival. Vagyis, a nem szimpatikus meglátása, csak a második benyomása volt. Az elsőnél még tetszett neki, már ami a tetszés, eme különös formáját illeti. Hiszen soha nem volt oda a férfiakért, kivéve persze a bátyját, és az iránta való viszonzatlan érzelmeit, melyek hatalmas burát képeztek körülötte és elzárták mindennemű ismerkedési lehetőségtől.  Igaz azonban az is, hogy mivel már fiatalon sem tudott különösképpen mit kezdeni a túlzott érdeklődéssel, inkább bezárkózott. Az pedig, hogy most mintegy feldobva az eddigi eszméit vetette bele magát egy ismeretlen karjaiba, nos kellően zavarba hozta. Az arcán játszó pír egészen a válláig terjedt, és talán pont ennek is köszönhető, hogy mikor hátra lépett, felbukott a fényképezőgépébe is. Ekkor találkozott a földdel immár másodjára a délután folyamán ilyen fájdalmasan, és nem tudta visszafogni a nyöszörgést, mikor nagy nehezen feltápászkodott.
Szemöldökét összeborzolta, úgy nézett a férfira, aki immár a fényesen sütő nap sugarai alatt fölé tornyosult. Most nézte meg először úgy igazából, és mikor tekintete megállapodott az ujjak között tartott képeken ismét csak sikerült zavarba jönnie.
A kérdés persze teljesen jogos volt, hiszen tök ismeretlenül, az engedélye nélkül fotózta le, de egyszerűen úgy érezte, hogy a kép kihagyhatatlan és a pillanat könnyedén elrepül, akár csak egy tollpihe, ha nem cselekszik gyorsan.
- Nos, Pearl Wildheart vagyok, könyvkiadó. És az a kép az én képem... - mondta a lány, miközben egyik kezével kissé remegve simította ki a kusza tincseket az arcából, és a másikkal próbálta kikapni a férfi ujjai közül legféltettebb munkáját.
- A képet egy könyv illusztrációjához készítettem, mint amolyan ötlet és lehetséges grafikai megoldás, és mivel nem látszódik rajta csak a körvonalai, gondoltam nem sértek személyiségi jogokat. - hadarta, majd a kérdésre szinte már döbbenten vonta fel a szemöldökét. Oké, hogy általában üzleti kapcsolatai vannak, de azért a férfi sem gondolhatta komolyan, hogy valamit akar tőle...
- Tessék? Ki is maga? - kérdezett vissza a mit akar kérdésre, majd a férfi lélektükreit kezdte vizslatni.  Na meg nem utolsó sorban, abban a pillanatban eldöntötte, hogy nem szimpatizál.
Utoljára módosította:Pearl Wildheart, 2015. április 8. 21:29
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 21:09 Ugrás a poszthoz

mármint az unatkozást? Cheesy  Rolleyes
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 21:23 Ugrás a poszthoz

bocsi Smiley de jobb később, mint soha... szokták mondani :*
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 21:46 Ugrás a poszthoz

* Ő is előkeresi, mert már rég hallotta... *
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:01 Ugrás a poszthoz

Nekem vannak ilyen kattanásaim számok terén, és ez a szövege miatt kissé öhm... megszállottá tett. Cheesy
Te miket hallgatsz? Smiley
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:13 Ugrás a poszthoz

Omg xDDD mondjuk ezek nagy részét én is kedvelem, nagy Maroon 5 rajongó vagyok, és alig várom ogy végre egyszer erre egye a fene őket, mert tutira ott leszek a koncertjükön és minden számot üvölteni fogok kívülről úgy, hogy másnap nem bírok majd megszólalni xD
De Ed Sheeran is jöhet ám... ha úgy alakul... *.*
Meg mind, amit leírtál. Smiley
Hú amúgy nekem magáznom kellene téged? :O
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:24 Ugrás a poszthoz

Tegeződhetnénk? nem jön a számra a magázás Cheesy
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:26 Ugrás a poszthoz

hát én nem vagyok egy nagy taylor fan... szerintem egy hisztis luvnya, de amúgy sok száma van, amit rongyosra játszottak már a rádiók, és igen, én is többet ismerek, mint amiről tudok xD
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:30 Ugrás a poszthoz

igen *.* bár amúgy sok köze nincs a karihoz, mert hát pearl meg a csontok és a vér... khm... de a bedobott 3 kép közül ő lett a befutó Cheesy
amúgy még sulizol? vagy már meló? Smiley
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:35 Ugrás a poszthoz

Ahhh jó is az... Cheesy Én mostanában rákaptam a https://www.youtube.com/watch?v=vk_f4Is6ZHQ - erre, mert az edzésemen is szól, amire járok CheesyD
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:39 Ugrás a poszthoz

szia, üdv itt ismét ! Smiley
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:45 Ugrás a poszthoz

Nem még nem találkoztunk, újonc vagyok. Smiley  Vagyis régóta játszó, de egy ideje nem fórumozó, iderángatott új tag, aki épp ismerkedik, mert tökre senkit nem ismer... Cheesy
Pearl vagyok *kezet nyújt*
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 22:55 Ugrás a poszthoz

örülök a találkozásnak  Cheesy *aprót pukedlizik és mosolyog, majd el is kapja a kezét, mert nem bírja a túlzott testi kontaktot. *

Ó akkor jó Smiley mindig azt hiszem hogy a fórumokon mindenki 16 éves, vagy fiatalabb... látszik, hogy én köbö annyi voltam mikor kezdtem xD
És így már nem is érzi magát user sem olyan öregnek xD

Szia Barbi! Smiley Vannak!

És csak nyugodtan, Professzor! Smiley
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 23:02 Ugrás a poszthoz

Ó köszönöm, Barbi! Ma mindenkit tegezek, remélem nem gond..  Rolleyes

Remek hír ez Adam! jobban is érzem magam tőle. Cheesy

Régen amúgy voltam tagja az oldalnak, nagyon nagyon régen... Cheesy
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 23:05 Ugrás a poszthoz

Adam Pears Fulton volt a becses nevem asszem, rellonos voltam, és ez még a Serenes időkben volt, mert a szobatársam volt CheesyD
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 23:07 Ugrás a poszthoz

jó éjt Barbi! remélem még összefutunk! Smiley
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 23:09 Ugrás a poszthoz

én csináltam, mert Dorka rábeszélt, hogy az nekem jó lesz... hát eddig még csak ő kérdezett... meg a napi Ask... de kaptam sok lájkot ... ami furi :O
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 23:13 Ugrás a poszthoz

hát megsértődsz ha azt mondom, hogy nem emlékszem a nevekre? Serenre is csak azért, mert rákerestem Mathias Lauridsenre, mert az aviját én találtam neki. Cheesy

dehogy veszem, hajrá Cheesy
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 23:18 Ugrás a poszthoz

ó rád kerestem.. emlékszem, így már. De mi nem játszottunk szerintem Cheesy vagy ha igen, akkor nagyon keveset. az én karim túl.... antiszoc volt az emberi kommunikációhoz xD
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 8. 23:20 Ugrás a poszthoz

emlékszem mert a berecki zolit kedvelem mint embert, és ez megmaradt CheesyD
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 9. 06:30 Ugrás a poszthoz

hopp kicsit kidőltem Cheesy Dorie *.* Boldog éjfélt, és 6 óra 30 percet! Cheesy
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 9. 08:23 Ugrás a poszthoz

Egy bögre kávé utan már csodás a reggel. Legalább is en kb. Addig vagyok álmos... *lerangatja róla a takarót es BC egy jegeskávét nyom a kezébe *

Szia Bálint! Neked is!
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 9. 08:37 Ugrás a poszthoz

Nekem nincs xD
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 9. 09:01 Ugrás a poszthoz

Túl idős vagyok hozzád es neked már van egy fél nejed. Nem?  Grin de hízelgő hogy el akarsz venni xD *közben felvesz egy kesztyűt a fiú mellett mert lefagytak az ujjai * Grin
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 9. 09:55 Ugrás a poszthoz

24 vagyok xD
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 9. 10:16 Ugrás a poszthoz

Mintha egy elhagyott pénz lennék amit a földön találtál... Cöhh xDD
Mennyi ajánlat Shocked
*teljesen zavarba jön es a feje bubjaig elpirul*
Pearl Wildheart
INAKTÍV



RPG hsz: 19
Összes hsz: 103
Írta: 2015. április 9. 10:25 Ugrás a poszthoz

  Pirul *lesüti a szemét és a lábával a földet piszkalja *  ohm azért nem vagyok en olyan drága *hebegi *
Minden nővel igy flortolsz? Pirul
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Pearl Wildheart összes hozzászólása (95 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel