Lassú, megfontolt, evező csapásokkal közeledett a part felé. Már egy órája a tavon volt és sikerült is megfigyelnie a körülötte lévő állatokat, melyek majd az egyik kiadásra ítélt könyvének illusztrációjához fognak kelleni. Hátizsákjának zsebébe gondosan elrejtette a régi típusú mugli fényképezőgépet és a vele készített képeket, melyek majd tökéletesek lesznek ahhoz, hogy egy alapot adjanak. Gyermekkönyvet szeretett volna ugyanis kiadatni, és úgy gondolta, jelenleg egy egészen realista képekből álló rajz lesz az, ami a legjobban fogja kiegészíteni a tökéletesen rímelő, verses, dallamos sorokat. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy a férfi, akit még soha életében nem látott előszeretettel lógatta le a lábát az összetákolt stégről, és a távolság miatt arca jótékony takarásba került, ezáltal pedig a lánynak lehetősége nyílt pár igazán megkapó felvételt készíteni. Nem volt igazán nagy zseni a fotózásban, azonban elismerően bólintott mikor a gép a kattintás után azonnal kidobta a képet, mely akár a történet főszereplőjét is ábrázolhatta volna. Imádta a megfelelően nagy távolságot, azt hogy nem kellett magyarázkodnia, hogy miért is csinál fényképeket, és azt is, hogy ez a titokzatosság kellően felcsigázta. Arcára mosoly ült ki, majd mikor elégedettséggel eltelve a parthoz érkezett, nem messze a stégtől, és szinte már nem is figyelt a külvilágra. Gondolatai a leendő könyv elkészülte körül kalandoztak, és azon, hogy mennyire fantasztikusan fog mutatni egy ilyen magányos, ám annál tökéletesebb alak, a hattyúk és kacsák között. És természetesen mivel a gondolatai abszolút másfelé jártak, a környezetével most nem is nagyon törődött, egészen addig, míg szeme sarkából meg nem látta a hatalmas termetű hattút, mely behúzott nyakkal, totyogó léptekkel közeledett felé.
A lány egy pillanatra meglepődött, hiszen soha nem látott még hattyút ilyen közelről. Valahogy mindig is imádta őket szemlélni tisztes távolból, megetetni őket kenyér darabkákkal, azonban ez a kifejlett példány túlontúl nagynak és mérgesnek tűnt, ő pedig ösztönösen hátrálni kezdett. Igazából határozottan jól is tette ezt, hiszen a nagy álmodozásban sikerült megzavarnia ezeknek a csodás madaraknak a napi rutinját, így tehát az ellenséges viselkedés teljesen jogos volt.
Pearl arca egy pillanat alatt váltott hófehérre, majd mikor a hatalmas szárnyak teljes valójukban váltak láthatóvá, és a narancsos csőr fenyegetően csipkelődve indult a lány felé, az egy hangos sikoltást követően, kezében a táskájával rohanni kezdett az ismeretlen férfi felé, nyomában a hattyúval. Táskájába görcsösen kapaszkodva, kipirult arccal botladozva közeledett a megmentője felé, és igaz a hattyú már egyáltalán nem követte a pánik teljesen eluralkodott a testén és elméjén. Lábában felbukva vágódott el a sekély vízben, és áztatta is el magát, a gépről, a táskájáról és képekről nem is beszélve. Őrült módjára kapta fel a kihullott darabokat, majd ha a férfi a segítségére sietett, akkor szinte már gyermeki félelemmel ugrott annak nyakába és könyörgött azért, hogy megmentsék egy gyilkos hattyútól.
- Kérlek védj meg! – kiabálta, majd zokogva bújt az erős karok közé miközben a remegés hatására a táskáját a földre ejtette. Fényképezőgépe egy hatalmas koppanással adta meg magát, és természetesen a férfiról készült képek is a földön landoltak felfedve létezésüket az esetleges kíváncsi pillantások előtt.
- Biztos hogy meg akar ölni… - zokogta a lány, majd mivel két perc alatt nem történt semmi lassan elapadtak a könnyei, és szipogva emelte fel a tekintetét a férfira, akit sikerült teljesen eláztatnia a ruhájával és persze a könnyeivel. És mivel még mindig túlontúl intim volt a közelség arcára mélyvörös pír költözött, és azonnal próbált szabadulni a szikár test védelméből.
- Elnézést, sajnálom….
A lány egy pillanatra meglepődött, hiszen soha nem látott még hattyút ilyen közelről. Valahogy mindig is imádta őket szemlélni tisztes távolból, megetetni őket kenyér darabkákkal, azonban ez a kifejlett példány túlontúl nagynak és mérgesnek tűnt, ő pedig ösztönösen hátrálni kezdett. Igazából határozottan jól is tette ezt, hiszen a nagy álmodozásban sikerült megzavarnia ezeknek a csodás madaraknak a napi rutinját, így tehát az ellenséges viselkedés teljesen jogos volt.
Pearl arca egy pillanat alatt váltott hófehérre, majd mikor a hatalmas szárnyak teljes valójukban váltak láthatóvá, és a narancsos csőr fenyegetően csipkelődve indult a lány felé, az egy hangos sikoltást követően, kezében a táskájával rohanni kezdett az ismeretlen férfi felé, nyomában a hattyúval. Táskájába görcsösen kapaszkodva, kipirult arccal botladozva közeledett a megmentője felé, és igaz a hattyú már egyáltalán nem követte a pánik teljesen eluralkodott a testén és elméjén. Lábában felbukva vágódott el a sekély vízben, és áztatta is el magát, a gépről, a táskájáról és képekről nem is beszélve. Őrült módjára kapta fel a kihullott darabokat, majd ha a férfi a segítségére sietett, akkor szinte már gyermeki félelemmel ugrott annak nyakába és könyörgött azért, hogy megmentsék egy gyilkos hattyútól.
- Kérlek védj meg! – kiabálta, majd zokogva bújt az erős karok közé miközben a remegés hatására a táskáját a földre ejtette. Fényképezőgépe egy hatalmas koppanással adta meg magát, és természetesen a férfiról készült képek is a földön landoltak felfedve létezésüket az esetleges kíváncsi pillantások előtt.
- Biztos hogy meg akar ölni… - zokogta a lány, majd mivel két perc alatt nem történt semmi lassan elapadtak a könnyei, és szipogva emelte fel a tekintetét a férfira, akit sikerült teljesen eláztatnia a ruhájával és persze a könnyeivel. És mivel még mindig túlontúl intim volt a közelség arcára mélyvörös pír költözött, és azonnal próbált szabadulni a szikár test védelméből.
- Elnézést, sajnálom….
de jobb később, mint soha... szokták mondani :*
de hízelgő hogy el akarsz venni xD *közben felvesz egy kesztyűt a fiú mellett mert lefagytak az ujjai * 
*lesüti a szemét és a lábával a földet piszkalja * ohm azért nem vagyok en olyan drága *hebegi *