Hétvégéhez képest elég korán felébredtem és nem tudtam mit kezdeni magamma, ezért felfedező-útra indultam a kasélyban. Mindenféle kis apróságot magamra aggattam vagy a táskámba dobtam. Megint sok ékszer virítótt rajtam több, mint aminek kellett volna, de nem baj. Mmindig is ilyen voltam. Szerettem, ha sok jó kis gyűrű van a kezemen.
   Folyosókon mentem át nézelődtem, míg végül eljutottam az erkélyre. Elfogott egy kis lustaság, ezért nem mentem ki a kastélyból, de ettől függetlenül szerettem volna egy kicsit a természet közelében lenni. A táskámban a szokásos túlélő felszerelés: egy kis régcsa, egy kis ital és egy könyv. Rellonba kerültem, de attól függetlenül eléggé szeretek olvasni.
   Kicsitom az erkélyre vezető ajtót és megcsap a friss levegő illata. Nem gondoltam volna, hogy a levegőnek lehet illata, de most, majd nem három nap folyamatos bent lét, elzárkózva a természettől, máris nagyon jó volt kicsi kiülni.
   Körülnéztem kicsit és közelebb léptem a kerti korláthoz. Végig pásztáztam a virágokat, majd leültem az egyik fotelbe, és elővettem a készleteim. Törökülésbe húztam a lábaimat, majd fellapoztam a könyvet. Nem nagyon tudtam rá figyelni, ezért két-három oldal múlva becsuktam. Leraktam az asztalra és falatozni kezdtem, miközben a gyönyörű kertet figyeltem, ami pillanatok alatt megnyugtatott.
   Kicsit a másik oldalra is elnéztem, arra pedig Bogolyfalva utcáit láttam tekergőzni. Csend és nyugalom honolt. Gondoltam oda is költözöm, olyan jó volt kicsit egyedül lenni. Általában legszívesebben pörögtem volna, vagy legalább sportoltam volna. Ilyenkor a reggeli rituálé részét képezi, hogy elmegyek futni, de ma ezt hanyagoltam. Így már majdnem négy napja nem végeztem testmozgást, amitől dühös lettem magamra, hogy ahelyett, hogy mozgok és ne hagyom magam eltunyulni inkább üldögéltem ott, mint hogy fussak. Megnyugtattam magamat, azzal, hogy mivel már majdnem négy éve futok kihagyán nélkül nem ettől a pár naptól fogok ellustulni.
   Hamar elfogyasztottam mind a kettő gofrit és a narancslé is hamar eltűnt a hasamban. Újra magamhoz vettem a könyvet és olvastam. Már nyugodtan tudtam olvasni, nem zavart semmi. Megnyugtatott a táj és a csend.

Olvasás közben egy kevésbé vidám levitás prefektus trappol ki az erkélyre, nem valami nyugodtan. Mérgesnek, dühösnek tűnik és nem véletlenül jöt ide. Meg szertne nyugodni vagy csak azt hitte egyedül lesz. Gondoltam, ha várok még egy öt-hat percet a kert vagy Bogolyfalva utcáinak látvány megnyugtatja.
   Ismét belemerültem az olvasásba, és vártam, amíg biztosan meg nem nyugszik. Hadd gondolja át mi a problémája és ne kelljen, rám figyelnie. Miután már nem annyira néz ki úgy, mint aki felfal ha odamész, akkor majd megkérdezheted mi a gond. Addig jobban jársz ha hagyod. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt majd én fogom magamnak mondani, így becsuktam a könyvet, az asztalra dobtam, majd feltámászkodtam a székből és elindultam a korlát felé, óvatosan megközelítve a  prefektust.
   Odamentem mellé és én is a korlátra támaszkodtam. Ránéztem és láttam, hogy kicsit megnyugodott, úgyhogy megszólítottam.
   - Szia! - köszönök neki. - Minden rendben? Gondolom, hogy nem éppen egy rellonos idegennek fogod majd elmondani, de azért érdeklődöm - mosolygok rá megnyerően, hátha elmondja a gondját és attól megnyugszik kicsit.
   Oldalra pillantottam és figyeltem a falut és én még az eddiginél is jobban megnyugodtam. Óvatos mosolyra húztam a számat.
  - Nagyon meg tud nyugtatni a kilátás, nem? - próbálom oldani a felszültséget, pont én, aki eddig mindig csak szította. Nem éppen volt ez mindig jó, de legalább a testvéreimet, tudtam kicsit zargatni. Ők a Roxfortba mentek, én viszont a szüleink halála után, elköltöztem ide, Magyarországra az egyik nagynénémhez, így kerültem ide. Megtanultam a nyelvet és amellett még kviddicsezni is tudok, a nagybátyám által.
  Sokszor annyira dühösek lettek rám, hogy ki akartak zárni a házból, de én csak mosolyogtam, ezért nem tették. Nem is értettem, mi ennek az oka, de nem zavart, legalább nem kellett kint éjszakáznom.

Hamarosan már vigyorogtam, de nem tudtam milrt, egyszerűen ilyen kedvem volt. Amikor elkezdet, mondani ezt a szép az életet, olyan hitetlenkedő pillantást vettem rá, mint még soha senkire. Persze, hogy szarkasztikusan mondta, de azért na!
  Valamin nagyon gondolkodott nem is a kilátást figyelte, ez lehet az oka, hogy még mindig ennyire ingerlékeny. Láttam az arcán, hogy nagyon koncetrál, hogy kieszelje valamit, csak ördög tudja, hogy mit.
  Elvigyorodtam, amikor úgy éreztem, kicsit előtörnek a kedvesebb részei és mér nem úgy válaszolt, mint aki fel akar falni vagy legszívesebben lehajítana innen. Amikor megpillantottam az arcán az összetéveszthetetlen bocsánatkérő kifejezést már fülig ért a szám. Nem tudom miért, de boldoggá tett. Kicsit furának tűnhet és az is, de nagyon!
  - Én Clarissa vagyok, de szólítsak Clary-nek - próbáltam tovább oldani a feszültséget. Ha már zavarom, akkor inkább terelem el a figyelmét, mint hogy hagyjam magában tépelődni. Már megint ilyeneket gondolok? Megbetegedtem, kedvesség bogyókat vettem be, vagy csak szimplán megőrültem?
  Visszatértem az igazi énemhez, aki már nem embermentőt játszik. Nem akartam, hogy itt örlődjön, de ez nagyon nem rám vallott, de aznap megengedtem magamnak, kivételesen.
  - Egyébként hányadikas vagy? Azt látom, hogy egy levitás prefektus - biccentek a jelvénye felé. - Milyen prefektusnak lenni? Gondolom, azért egy idő után megunhatod az emberek folyamatos kérdezősködését - mosolyodok el halványan. Ha már zavarjuk, akkor legalább mi is tudjunk meg többet a bagolyköves életről.
   Én is a falut kezdem el kémlelni és a távolban mozgó embereket, amint az utcákon sétálnak. Lehet, hogy ezért volt olyan segítőkész hangulatom, mert megnyugodtam. Ha már így alakult használjuk ki, egy évtizedben adódik ilyen egyszer, hogy én kedves vagyok valakihez, úgy igazán.

Még mindig ugyanolyan elutasítóan viselkedett, de én nem adtam fel. Szerettem volna, ha nem zárkózik be ennyire, csak nem tudom miért. Lehet, hogy ez a zaklatásra való hajlamom miatt van vagy éppen a hirtelen rámtört kedvességi hullám miatt. Fura, hogy megérkezem a suliba és elsők között egy levitással találkozom, nem egy házambélivel. Nem tudom az okát, de nem is zavart, majd velük is összefutok egyszer.
   Kezdett kicsit barátságosabbá válni és már ő is kérdezett. Egy kicsit átgondoltam miért is éppen itt reggelizem, de nem nagyon találtam rá okot.
   - Új vagyok, meg nem is volt kedvem a nagy tömeggel ebédelni. Három napja érkeztem, úgyhogy inkább magamnak elkezdtem felfedezni a sulit és így kerültem ide. Meg egy kicsit a természetben szerettem volna lenni - válaszolok a kérdésére. - Te már reggeliztél vagy még csak most mész majd? - érdeklődök. Már egy kicsit felém fordult, úgyhogy már haldunk.
   Elgondolkodtam, vajon miért lehet dühös. Tudtam, hogy nem fogja elmondani, de azért találgatni még szabad. Talán egy fiú miatt. Már negyedikes, azaz tizennyolc év körül lehet. Simán lehet barátja. Vagy családi gondok, de lehet hogy éppen tanulási. Mondjuk azt kétlem, mivel még csak most fog kezdődni a tanév, másrészt pedig levitás. Nekik ilyennel sosincs gondjuk.
   - Jársz valami szakkörre? - kérdezősködöm, és próbálok minnél többet megtudni a lányról. - Hallottam repüléstan szakkörről, szíjátszókörről meg DÖK-ről is.
   Én jelentkeztem is színjátszóba, repüléstanra és még leprikón nyelv szakkörre is. Nem tudom, hogy találtam rá, de elolvastam a kiírást és azonnal megtetszett.
   Biztos voltam benne, hogy az egyikben biztos, hogy részt vesz, ha már prefektus. Nem hagyhat ki ilyen kinálkozó alkalmat, hogy részt vegyen az iskola életében.

Már ötödik éve élek itt Magyarországon és nagyon örülök, hogy kezdem egyre jobban megismerni a nyelvet és a szokásokat. A nagynénémmel mindig festettünk tojást, így amikor mondták, hogy a Bagolykőben is van ilyen lehetőség rögtön kaptam az alkalmon és lementem a rétre, ami ennek a színteréül szolgált.
   Magamhoz képest eléggé vidáman indultam el. A cipőm kopogását hallgatva értem le a tojásfestőkhöz. Találtam ott pár embert, de én egy szökés hajú lányt szemeltem ki magamnak. Vigyorogva közeledtem felé, majd odaültem mellé.
   - Szia! Clarissa vagyok - mosolygok megnyerően és a kezembe kapok egy tojást. Óvatosan szemlélem, majd zöldre festem. Megfogom ügyelve a ruhámra és lerakom száradni.
   - Eléggé jó idő van. Ezt szeretem a tavaszban - mondom és a felhők közül éppen kibukkanó napsugár felé fordítom az arcom, hátha valamit magába is szív, a hosszú tél után. Hamar el egy kis felhő takarta el a világosságot. Visszafordultam a tojáskánhoz, ami már kezdett megszáradni.
   - Melyik házba tartozol? - kérdeztem. Most, hogy új iskolába kerültem illene megismerkednem pár emberrel, hogy ne egyedül töltsem itt el az éveimet, ami úgysem fog bekövetkezni. Ha nem is pont rellonosokkal, de valahol el kell kezdeni az ismerkedést.
   Végig gondoltam, milyen unalmas lenne itt egyedül lenni legalább öt évig egyedül a tanulással. Kirázott a hideg a gondolattól. Kicsit hiányoztak a testvéreim, de néha meglátogatjuk egymást és ki tudja? Lehet, hogy a hugicám, majd ide fog járni. Persze erről még nem kell döntenie, majd ha eljön az ideje. Még van egy éve, hogy a Roxfortból levelet kapjon, azaz még jöhet ide is.

Még mindig gondolkodott és láttam, hogy megzavartam, mert egyedül akart lenni, de úgy tettem, mint aki ezt nem veszi észre vagy csak figyelmen kívül hagyja. Most már csak halvány mosollyal az arcomon néztem a tájat. Teljes csend és nyugalom. Csak a mellettem álló lány lélegzését és a szél fújását lehetett hallani. Reméltem, hogy valamennyire megnyugodott, de ha nem akkor már tényleg nem az én ügyem. Én próbálkoztam. Ő nem engedett, annyit, hogy akárcsak segíteni is tudjak. Egyáltalán nem ismertük egymást és biztos,  hogy így eléggé zavarónak is tűnhettem. Magamra erőltettem a szokásos modorom, majd úgy válaszoltam.
   - Nem - mondom, majd én is a tájat kezdtem el figyelni. Láttam a kérdésem után a zavarodottságot az arcán. hogy is gondoltam, hogy egy vadidegen prefektust arról kérdezek, hogy reggelizett-e már? Tényleg kezdtem megőrülni.
   Meglepődtem, amikor az eddigieknél többet mesélt magáról (vagy legalábbis arról amit itt művel), mint egész "beszélgetésünk" alatt. Láttam, hogy már hamarosan távozni készül és én ebben nem is akadályozhattam meg. Nem is lepett meg, amikor rá egy két- három perccel kijelentette, hogy hamarosan indul.
   - Ha már nem leszel ennyire bezárkózott, majd találkozhatnánk, hogy tényleg beszélgessünk is valamit - vetettem rá egy féloldalas pillantást. Lehet, hogy ezzel megsértettem, de mit tettem én azért, hogy ennyire zárkózott legyen? Semmit.
   Amikor majd megnyugszik, akkor talán majd találkozhatnánk és rendesen megismerhetnénk egymást. Mivel ő volt majdnem az első ember, akivel találkoztam, biztos oka volt annak, hogy összehozott bennünket a sors. Talán egyszer még barátnők is lehetünk. Na, azért ne szaladjunk ennyire előre! Ha úgy gondolja, hogy találkozna velem (amit kétlek), akkor úgyis megkeres.

Rozsos Annamária
Öltözék

Kielégítve könyvimádatomat lépek be a boltba. Nem tudom miért nem a könyvtárba mentem, de aztán eszembe ötlöttek a könyvvásárlás örömei és belevetettem magam a polcok közé. Óvatosan végighúztam az ujjaimat a könyvek oldalán és a címeket olvasgatva kutattam valami jó olvasmány után. Pár évvel ezelőtt olvasgattam egy keveset a muglik fiataloknak szánt könyveikből, amikben szerepelt a varázslás. Sok  eléggé valósághű művet is találtam, de néhány akkora őrültségeket tartalmazott, hogy el sem olvastam őket.
   Utána már nem a varázsvilágról szóló könyveket, hanem inkább a paranormális jelenségeket tartalmazókba vetettem bele magam. Jövőbelátók, bukott angyalok vagy éppen külön birodalmak. Érdekesek voltak, de hamar meguntam őket és visszatértem a varázslók könyveihez. Otthon rengeteget beraktároztam magamnak. Szépirodalom mellett néhány szakirodalmat is lehetett találni a polcomon, amik az egyed őrületeimhez tartoztak. Volt amikor ereklyekutató szerettem volna lenni (majdnem 4-5 évig), onnan elég sok könyv megmaradt. A sárkánykutatók munkája sokáig érdekelt és még most is szívesen lennék az.
   Sok könyvet amiket láttam a polcokon, már olvastam, de legalább hallottam róla. Valami olyat szerettem volna, amit még nem is ismerek. A bolt egyik kis eldugott zugában kész kincsesbányára leltem. Régi könyveket találtam a sárkányokról. Lehet, hogy ez most jobb lenne, mint bármilyen szép- vagy szórakoztatóirodalom. Átböngésztem a címeket, majd az egyiket kinyitottam és beleolvasgattam. Mindegyiket átlapoztam és a végén úgy döntöttem mindegyiket elviszem, így 4 könyvvel a kezemben folytattam a keresést, hátha még találok valami érdekeset.

Vandus

Érdeklődve figyeltem, hogy a többiek mit hoznak ki a tojásaikból. Utána ismét a mellettem lévő lányra figyletem, aki éppen bemutatkozott. A kiejtéséből arra következtettem, hogy francia. A neve is erre utalt.
   - Hívhatlak Vandának, vagy a Zsanettet használod inkább? - nem akartam megsérteni, azzal, hogy a másik nevén hívom, ha ő nem akarja. Jobb a békesség. Ki tudja melyik házba jár? Lehet, hogy Eridonos vagy épp Rellonos, amivel nem biztos, hogy jól járnék. Mondjuk nem nézném ki belőle, de jobb félni, mint megijedni.
   A biztonság kedvéért megkérdeztem, melyik házba való és angy megnyugvásomra Levitás. Mondjuk nem is nagyon féltem, de ha levendáztam volna, lehet, hogy dühös lenne és nem szeretném megbántani az első emberek egyikét, akivel találkoztam.
   - Én Rellonos vagyok - büszkén a házamra enyhén kihúztam magam. - Hányadikas vagy? Úgy vettem észre, hogy francia vagy, vagy tévednék? - kérdezem tovább. Örülök, hogy vele legalább tudok beszélgetni, nem úgy, mint az előző Levitással, akivel találkoztam.
   A tojásom hamarosan megszáradt és többet is beraktam festeni, majd száradni. A zöldre, szép kacskaringós betőkkel ráírtam, hogy Rellon és óvatosan leraktam. A többit vagy csak egyszerűen hagytam, de volt olyan, amire mintákat készítettek. Az egyikre egy sárkánnyal próbálkoztam, de nem lett valami fényes az eredmény.A többire inkább csak egyszerű kacskaringókat rajzolgattam.
   Hamarosan már majdnem hat-hét tojás volt körülöttem, aminek nagyon örültem. Így még talán a testvéreimnek is tudok párat küldeni.

Láttam, hogy már tényleg mindjárt elege lesz belőlem és gondoltam békében is hagyom. Nem volt valami beszélgetős hangulatban, de próbálkoztam, még egy kicsit, de biztos voltam benne, hogy el fog menni. Azon csodálkozok, hogy nem kezdett el velem üvöltözni és küldött büntetőmunkára.
   A falut kémleltem és vártam, hátha kicsit nyitottabbá válik, de aznap nem volt valami beszélgetős hangulatban. A végén már nem volt remény, ezért hagytam is. Még majdnem öt percig álltunk csak csendben és meg sem lepődtem, amikor csak fogta magát és ment is az útjára.
   Még álldogáltam ott egy keveset, és kémleltem a falut. Hirtelen rám tört egy érzés, hogy be kéne pótolni a futást, amit elhalasztottam. Aztán mégis leültem és folytattam az olvasást.
   Közben mégis gondolkodtam és nem tudtam figyelni az olvasmányomra. Bepakoltam mindent a táskámba, és még üldögéltem egy keveset és a kertet figyeltem. Már majdnem dél volt, így összeszedtem a dolgaimat és elindultam vissza a szobám felé. Gondolkodtam, hogy elmenjek-e enni, de már egész nap nem mozdultam ki, hanem a saját könyveimből olvasgattam, majdnem éjfélig.

Vanduci

Vidáman festegettük a tojásokat néhány nem lett olyan jó, néhányat viszont imádtam. Gyönyörűeket készítettünk, de volt olyan is, amit véletlenül összetörtem, de azon csak nevettem. Vigyorogva összeszedegedtem a darabokat, majd kidobtam őket.
   Láttam, hogy örül, annak, hogy rájöttem, hogy francia, de nagyon egyszerű volt, a beszéde és a neve miatt. Nagyon szívesen tanultam volna többet franciául, így meg is kérdeztem.
   - Ha nem gond, kicsit tudnál tanítani franciául? Nagyon jó lenne, mert már valamennyire beszélem a nyelvet, de jobban megszeretném ismerni - mondom és reméltem, hogy igent mond. - Ha gondolod én cserébe tudok segíteni a magyarban. Persze, ha szükséged van rá, mert úgy látom elég jól beszélsz - mosolyogtam rá. Reméltem, hogy elválalja a tanításomat, mert nagyon érdekel a nyelv és úgy érzem, hogy egyáltalán nem beszélem a franciát, csak nyökögök.
   Kellemetlen, hogy valamit mondanom kellene és ehelyett ilyen angol-német-francia nyelven kezdek beszélni, amit általában meg is értenek, de biztos, hogy egyszerűbb lenne a francia, csak magában.
   - Valamennyire, de szerintem jobban is sikerülhetett volna - mutatom felé a kis furcsaságot. Kicsit elcsúszott a szeme. Lehet, hogy jó lett, de én nagyon kritikus vagyok magammal és amikor bármit csinálok, mindig úgy érzem, mintha valami nagyon csúnyát csináltam volna.
   - Én még csak most kezdtem a sulit - vigyorgok rá. Újabb tojást kezdtem festeni. Megint zöld lett, amiből már majdnem négy darab is volt. Volt kék, sárga és piros is, amire a házak neveit írtam fel.
   Később egy madár szállt a fára és Vanda meg is kérdezte mi az. Jobban megnéztem és szerintem egy pacsirta, lehetett, de nem voltam benne biztos.
   - Szerintem ez egy pacsirta lehet, de nem vagyok benne biztos - gondolkodtam még egy keveset, aztán már nem is nagyon érdekelt és visszatértem a tojásfestéshez.

Anna

Hamarosan már hét könyv volt a kezemben és már alig bírtam el és ki sem láttam mögüle. Nem is figyelve, hogy ül-e más az asztalnál csak  leraktam a könyveket és le ültem. Kikémleltem a könyvek mögül és egy lányt pillantottam meg az asztal másik oldalán.
   - Zavarok? - kérdezem, de mivel nem kezdett heves ellenkezésbe, maradtam a helyemen. - Egyébként Clarissa vagyok - biccentettem a lány felé és az ölembe vettem a könyveket, hgy valamennyire kilássak. Kivetettem a stócból az egyik sárkányos könyvet, majd el kezdtem lapozgatni.
   - Te keresel valamit vagy csak úgy betértél? - kérdezősködtem egy kicsit, közben fel sem pillantottam a könyvből. Érdeklődve figyeltem a sárkány testfelépítését.
   Mosolyogva lapozgattam a könyveket és egyiket sem kezdtem el rendesen olvasni, inkább csak a képeket nézegettem. Eljutottam a közepéig, amikor valamiért elkezdtem a hozzám legközelebb álló könyvespolcot kémlelni, hátha találok valami érdekeset. Hamarosan egy nagyon régi könyvet szúrtam ki, ami odavonzott magához, így felrakodtam az eddig kiválasztottakat az asztalra és pillanatok alatt a könyvespolchoz suhantam és már le is vettem magamnak. Egy mágiáról szóló kötet volt, amit ki is sajátítottam magamnak, a könyvkupacom nyolcadik tagjának.
   Leültem és elkezdtem olvasni. A mágia kialakulása, az első varázslók és hasonló témákról szó benne. Nagyon érdekelt és teljesen bele is merültem. Nem figyeltem semmi másra, az időérzékem is eltűnt, de úgy egy tíz percet olvashattam. Ránéztem a szembeülő lányra és leraktam a könyvemet.

Vandus

Mosolyogva festegettem tovább és beszélgettünk egy keveset a magyar nehézségeiről, meg sok minden másról is. Felvetette, hogy tanujunk együtt más tárgyakból is. Nekem az ötlet nagyon tetszett és elkezdtem összeszedegetni, milyen tárgyakat vettem fel.
   - Hát, felvettem, bűbájtant, repüléstant, gyógynövénytant, mágiatörténete, mugliismeretet és elemi mágiát. Te miket választottál? - jó lett volna együtt tanulni valaki mással, mert egyedül, nem tudom, hogyan fogok megbírkózni, majd a rengeteg anyaggal.
   Újabb tojásokat kezdtem el festeni és már egyre több volt ott mellettem, azt sem tudtam, hogyan viszem majd fel a kastélyba. Aztán eszembe jutott, hogy van varázserőm, vagy akár csak berakom a táskámba, az egyik felét.
   - Én nem hoztam magammal fényképezőt, de örülnék, ha nekem is tudnál adni, majd egy képet a madárkáról - mondom neki kicsit lelkesebben a szokásosnál. - Van egy albumom, amibe mindenféle dologról gyűjtök képeket. Kívételes alkalom, hogy elfelejtem elhozni a sajátomat.
   - Hát nem nagyon vagyok valami állatbarát, de a macskákat nagyon-nagyon szeretem. Van is egy csak folyton elkóborol és nem hoztam le, nehogy eltévedjen a kastélyban vagy a környéken valamerre - elmosolyodom, ahogy a kis fehér szőrgombolyagra gondolok, aki lehet, hogy éppen akkor is a párnám alatt szunyókált. - Neked van valami háziállatod? Gondolom őzikét nem tartasz a levitában, de mondjuk nyulat? - érdeklődtem. Tényleg érdekelt a válasza! Végre egy ember, akivel valamennyire sikerült összebarátkoznom és reméltem, hogy tényleg lehetünk barátok.

Annus

Figyeltem, ahogy a lány kilő a polcok közé, mint egy golyó és úgy kutatja, azt, amit keres. Óvatosan megrántottam a vállam és folytattam a könyv olvasását, ami elég érdekesnek tűnt.
   Felpillantottam és pont a legközelebbi polcon kiszúrtam egy alkímiával foglalkozó kötetet, amit azonnyomban ki is sajátítottam magamnak és félbehagyva az előzőt azt kezdtem el olvasni, óriási lelkesedéssel. Érdekes volt és nem is tudom, miért maradtam a boltban miért nem mentem vissza a kastélyba. Valami ott tartott. Lehet, hogy találok még egy könyvet, ami nélkül majd nem fogok tudni élni. Ennek kicsi a valószínűsége, de legalább több időt tölthettem a könyvek között.
   Elgondolkodtam egy kicsit, majd ismét folytattam az olvasást és fél óran keresztül le sem tettem a könyvet. Vigyorogva, mint aki jól végete dolgát, hátradőltem és kicsit pihentettem a szemeimet. Pimaszan csillogó szemekkel fontolgattam, hogy visszaamegyek a kastélyba és teszek egy újabb kirándulást, de a végén mégis maradtam. Újra kinyitottam a könyvet és olvastam tovább.
   Eszembe jutott a lány és meg is kérdeztem, hogy halad a kereséssel:
   - Meg lett a könyv? - nem tudom, hogy tényleg érdekelt-e, vagy már annyira unatkoztam, hogy ez érdekelt a legjobban, hogy egy vadidegen megtalált-e egy könyvet, amiről azt sem tudom, hogy mi az.