Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Már ősz közepétől vártam a havazást, amióta már egy-két makacs levélkén kívül lehullottak a falevelek a fákról. Szerettem nézni a színeket, ahogy egyesével válnak el a fa ágaitól és lassan hullnak a földre, de az ünnepek közeledtével egyre jobban vágytam a téli tájra. Végre esik a hó. Megfogadtam magamnak, hogy valamikor időt kerítek kimenni egy kicsit levegőzni és szeretem megtartani az ígéreteket, még ha azokat magamnak is teszem. Egy szabad délutánon elérkezettnek láttam az időt, úgy éreztem semmi sem akadályozhat meg. Gondosan felöltöztem, sál, sapka, kesztyű, kabát és elindultam kifelé az iskolából. Először még az utat követtem, ami szintén havas volt egy kicsit. Eléggé csúszós volt, így nem is erőltettem a dolgot, inkább lekanyarodtam az útról és változtattam úticélomon. Eredeti tervem a Bagolyfalván lévő vásár volt, de a faluba vezető lejtőn féltem lemenni, nem hiányzott nekem a csonttörés. Az aszfaltozott útról letértem és a mezőn mentem keresztül. Talpam alatt ropogott a több mint tíz centis hó, legszívesebben hóangyalt csináltam volna, de győzködtem magam, hogy azért azt nem kéne, már nem vagyok kisgyerek. Csöndben mentem, hátha látok valamilyen állatot, de sajnos nem volt szerencsém. Átszelve a nagy mátrai rétet elértem az erdő széléhez. A faházhoz szerettem volna menni, de itt egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy melyik ösvény vezet hozzá, vagy legalábbis felé. Beléptem az erdőbe és elkezdtem irányzékban megközelíteni. A táj annyira szép volt, nagyon szerettem volna lefesteni, de hát nem hoztam magammal semmilyen felszerelést, és ha itt kint rajzolnék, akkor nagy eséllyel megfáznék. Megtaláltam az ösvényt és sikerült beazonosítanom, hogy merre is vagyok. Innentől körülbelül tíz perc gyaloglás volt ahhoz a bizonyos fáig. Csöndben tettem meg az utat és figyeltem, hátra látok egy erdei állatot. Mocorgásokat éreztem mindenhonnan, kicsit mérgelődtem is, hogy lehet szemüveg kéne nekem.
Annyira el voltam foglalva az állatokkal, hogy alig vettem észre a hatalmas, vastag törzsű, korhadt fát és mellette a létrát, ami felvezet a házhoz. Alulról alig lehet rájönni, hogy ez nem csak egy átlagos fa, de valószínűleg pont ez volt a cél. Elkezdtem mászni felfelé. Kicsit aggódtam, hogy leesek, mert a rátapadt hó miatt nagyon csúszósnak látszott, viszont ezúttal nem fogok lemondani célomról, mint a karácsonyi vásár esetében. Lassan, de biztosan közeledtem a házhoz. Bele sem mertem gondolni, hogy nekem innen még le is kell majd jönnöm. Már voltam itt fent, de akkor nyár volt és nem tűnt ennyire veszélyesnek. Szerencsére épségben megérkeztem. Mielőtt bementem volna a hívogató házba, körülnéztem, hogy fentről is megcsodálhassam az erdőt. Hirtelen madarak sokasága vált láthatóvá számomra, én pedig nem győztem csodálni őket. Pár percig csak álmodoztam és álmodoztam, hogy bárcsak én is tudnék velük szabadon repülni. Nagyon vágytam a repülésre, kiskoromban mindig azt kértem szülinapomra, hogy hagy repülhessek. Persze, így visszagondolva már én is röhögök magamon.
Kicsit csípte a hideg az arcomat, ezért rávettem magamat, hogy abbahagyjam a bámészkodást és bemenjek a házba. Benyitottam az ajtón, körülnéztem, hogy van-e bent valaki, de a ház üres volt. Besétáltam a szoba közepére, látszólag nem sokat változott legutóbbi látogatásom óta, talán egy-két véséssel van több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem vagyok valami sportos típus, az extrém sportoktól pedig egyenesen irtózok és a faházba való feljutás kicsit arra hasonlított. Veszélyes volt és magasra kellett másznom. Nagyon kapaszkodtam, ennek hála épségben feljutottam a csúcsra. Megmásztam a Csomolungmát, majd rögtön körül is néztem. Teljesen máshogy feslett fentről az erdő. Jó volt lenni a lombkoronaszinten, kicsit olyan érzés volt, mintha madár lennék. Legszívesebben el is repültem volna, de sajnos röpképtelen élőlény vagyok.
Néhány hideg perc után úgy döntöttem bemegyek a házba. Így is tettem, benyitottam és beléptem a helyiségbe. Bent már jobb idő volt, viszont a világítással gondok voltak. Pontosabban szürkület uralta a ház belsejét és csak az ablakokhoz közeli részeket láttam tökéletesen. Elkezdtem sétálgatni, felfedezni az újdonságokat. Olvasgattam a fagerendákba karcolt szövegeket, találtam friss szerelmes idézetet is.
Egyszer csak zajra lettem figyelmes kívülről, de nem láttam senki sem. Azt sem tudtam hova szaladjak hirtelen, megijedtem, hogy egy auror közeledik és szándéka, hogy lebuktasson és megbüntessen. Bíztam benne, hogy csak képzelődök, de a léptek egyre hangosabbak lettek. Nincs mit tenni, nem tudok hová menekülni, de miért is kéne, hisz nappal van és már nem vagyok elsős. Biztattam magam, hogy biztos csak egy másik diák, de azért nem a szoba legmegvilágítottabb részére álltam. Szerencsére igazam lett és tényleg egy tanuló nyitott be, vagyis a kinézete alapján az lehetett. Benyitott a házba. Először nem láttam tisztán az arcát, de mozdulataiból arra következtettem, hogy észrevett és megijedt tőlem. Jobban megnéztem az arcát, mire elmosolyodtam. Régen látott háztársam érkezett meg. Kedves mosollyal az arcomon indultam el felé, elhaladva az egyik ablak mellett, hogy ő is felismerjen engem.
- Szia Lénárd! – Köszöntem neki. Arcomon látszott a meglepettség, de az öröm is, hogy újra láthatom. Ismerjük egymást, de már régen volt alkalmunk beszélgetni. Megálltam előtte és elkezdtem faggatni.
- Hogy vagy? Rég láttalak. Mi újság veled? – Mosolygok barátomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szerencsére nem egy auror, de még csak nem is egy prefektus lépett be az ajtón. Lénárd volt az, aki kicsit megijedt, amikor meglátott egy másik alakot a szobában, vagyis engem. Teljesen megértettem, nem voltam valami kivilágított helyen és mostanság nem sikerült összefutnunk. Éppen ezért húzódott mosolyom a fülemig, amikor felismertem. Lassan elkezdtem felé közeledni, majd megszólítottam. Kis idő után ő is felismert. A nevem hallatára egy icipici kis bólintással helyeseltem. Lénárd sem gondolta, hogy találni fog itt valakit, én sem, de nagyon örültem, hogy így alakult.
- Én is meglepődtem, de nagyon örülök, hogy ismét találkozunk. – Nyugtattam, hogy nincs egyedül, teljes mértékben együtt éreztem vele. Megtudtam, hogy eddig még elkerülték a téli betegségek, bár az idevezető úton nem nagyon volt melege. Nem lehetett könnyű neki hozzászoktatnia magát a mínusz fokokhoz, nem hiszem, hogy Ausztráliában ennyire lecsökkenne a hőmérséklet. Látszólag vacogott is Visszakérdezett, miközben elindult a szoba belseje felé, egyenesen a fotelekhez. Én is követtem őt, láttam, hogy megnézi, nem túl hidegek-e, de arckifejezéséből láttam, hogy nem vészesek. Mielőtt válaszoltam volna én is megérintettem az egyiket, elvégre én könnyebben felfázhatok, mint a mellettem lévő fiú, nekem sem mindegy, hogy milyenek a fotelok. Egészen melegek voltak, mintha valaki egy kihűlést gátló varázslatban részesítette volna őket. Lehuppantam a bal oldaliba, hogy Lénárd a jobbomon legyen.
- Jól vagyok, köszi. Múlthéten jöttem vissza a suliba, mert haza kellett utaznom két hétre vigyázni a húgomra. – Válaszoltam végül kérdésére. Egyik lábamat keresztbe tettem a másikon, hogy ezzel is kicsit melegedjek, de elővettem a pálcámat és egy rövidke bűbájjal a szobába hőt varázsoltam. Nem lenne jó, ha megfáznánk. Igaz, melegebb volt itt bent, mint kint, de azért biztosra akartam menni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Leültünk a fotelekre, majd elővettem a pálcámat és kicsit megnöveltem a szoba hőmérsékletét. Muszáj volt, mert nem szeretek hidegben egy helyben üldögélni és ahogy ismertem Lénárdot, ő sem. Társam ennek hatására kicsit lazított öltözködésén. Miután eltettem a pálcámat én is így tettem, kicipzáraztam fekete kabátomat, kötött bézsszínű sálamat letekertem a nyakamból, majd sapkámat is levettem. Kesztyűm nem volt, azt otthon hagytam felelőtlenségem miatt, de megoldottam egy egyszerű zsebre tétellel. Mondjuk a létrán nagyon nem esett jól a hóban, jégben tapicskolva felmászni ide, de kibírtam.  
Ölemben lévő ruhadarabjaimat piszkálgattam, amikor társam megkérdezte, hogy mennyi ideig voltam távol.
- Két hétig, pontosabban tizenöt napig. De nekem egy örökkévalóságnak tűnt. A tinédzser húgommal már nem tudok olyan jól beszélgetni, mint anno. Igaz, akkor még inkább játszottam vele, de akkor is.  – Mondtam még mindig az ölemen lévő sálat birizgálva, majd ránéztem társamra. Arcom kicsit komollyá változott.
- Eddig úgy gondoltam, hogy a testvérem is varázsló és nem csak én a családból, de még nem mutatkozott meg a varázsereje. Kezdek aggódni. Nem szeretnék egyedül lenni boszorkány, mert az olyan érzés, mintha nem is a családba tartoznék. - Bele sem mertem gondolni, hogy akár csúfolhatnának is, hogy sárvérű vagyok. Eddig még nem mondták nekem, de nem is szeretem hangsúlyozni származásomat. Fogalmam sem volt, hogy miért mondtam el mégis Lénárdnak. Nem néztem ki belőle, hogy zavarja ez az információ. Meg hát a csúfolódás az elsősöknek is gyerekes viselkedés már, mi meg lassan felnőtté válunk, nem csak papíron is.
- De, jó sokat kell pótolnom. Teljesen elvesztettem a fonalat, pedig ha jól akarom megírni a záróvizsgám, akkor muszáj lesz megtalálnom. A tananyag egymásra épül, vagyis ha eddig valaki jól tanult és még jó agya is van, akkor nem annyira vészes. Nekem sajnos nincs jó logikai készségem, ezért nekem sok időbe telik megtanulnom a dolgokat. Most már viszont kicsit elegem van, szeretném, ha az életem nem csak a könyvekről szólna. – Mondtam ki őszintén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Lénárddal leültünk a fotelekben és elkezdtünk beszélgetni. Magam sem értettem, hogy miért meséltem a húgomról, utólag elgondolkodtam, hogy miért érdekelné őt, de azért jó érzés volt megosztani vele. Amikor észrevette, hogy már mondtam egyszer, hogy meddig voltam távol, kicsit elmosolyodtam, de teljesen megértő arccal. Velem is sokszor előfordult az ilyesmi, még ha figyelek is a másikra. Nyugtatott, hogy a kamaszkor nem könnyű és mesélt is az ő testvéreiről, akik még nem kamaszok, de közel állnak hozzá.  
Komoly pillanatok következtek, amit én idéztem elő. Tényleg aggódtam, hogy én vagyok csak varázsló a családból. Hangjára felnéztem Lénárd szemébe, tekintetünk találkozott. Együttérzése megérintett, kicsit talán elpirultam, amit fokozott még az utána következő szótlan pillanatok. Végül ő szólalt meg előbb, egy kérdéssel.
- Nem tudja, hogy léteznek varázslók. Igazság szerint én sem tudtam, amíg rá nem jöttem képességemre. – Felidéztem magamban annak a bizonyos napnak az emlékét. Nagyon ideges, de egyúttal boldog is voltam. Különleges nap az életemben, az biztos. Lénárd is mesélt magáról, megtudtam, hogy náluk is ő az egyedüli varázsló, de velem ellentétben, ő egészen jól kezeli. Magabiztossága ragadós volt, átgondoltam a helyzetet. – A gond csak az, hogy a szüleimen kívül nem tudja senki nálunk, hogy boszorkány vagyok. Ha pedig a húgom megtudná, hogy én az vagyok, ő pedig nem, akkor kiakadna és féltékeny lenne.
A családi témáról áttértünk a tanulásra. Felnevettem, amikor megrázta a fejét. Neki sem lehet könnyű, a magyar nyelv nagyon nehéz, a negyedikes, illetve az ötödikes tananyag meg akkor is bonyolult, ha valaki anyanyelven tökéletesen beszéli a magyart.  
- Legalább te hibátlanul beszélsz angolul. – biztattam, hogy nagy előnye van a többi diákhoz képest. Persze az iskola diákjainak fele nem magyar, de akkor is. Én például tudok angolul, de mégis csak gondolkoznom kell a szavakon és a mondatok összerakásán, szóval nem megy csípőből.
- Szeretem az állatokat, vagyis eddig az a terv, hogy mestertanonci képzésen veszek részt, ha lehet bestiaszakértő, vagy valamilyen egyéb szakon. Annyi minden érdekel engem, lehet, hogy az utolsó pillanatban fogok dönteni, amit egyébként nem szeretnék.  – Válaszoltam, amikor a terveimről kérdezett. – És Te hogy látod magad előtt a jövőt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mindig nagyon izgulok az ehhez hasonló nagy ünnepségeket, rendszerint már jóval korábban gondolkozok a ruhámon és azon, hogy vajon mi hogy lesz. Ez a bál sem kivétel, ráadásul ötödikesként még táncolnom is kell. Szüleimnek hála nagyon hamar megtanultam a társastáncokat, szeretem is őket, a keringő pedig még kedvenceim közé tartozik, de mégis csak sokan fognak minket nézni. Próbáltam az ünnepség ezen részére nem gondolni, inkább a ruhámra koncentráltam. Igyekeztem nem kitűnni, de szó mi szó, nagyon szeretem a nagyestélyi ruhákat. Szívem szerint egy habos-babos ruhát választottam volna, de az már túlzásnak éreztem, ezért egy sima lefutásúban egyeztem meg magammal. Hozzá fehér magassarkút vettem fel, de nem igazán szántam a megfelelő darab felkutatására sok időt, mert nem fog sokat látszani a ruhám alatt. Hajammal gondban voltam, de végül úgy döntöttem, hogy szabadon hagyom, nagy részét a jobb vállamnál előretéve.
Nem volt más hátra, már csak el kellett indulnom az ünnepségre. Noszogatásra volt szükségem, de most csak magamra számíthattam. Nem szerettem sosem a nagy tömeget, mégsem mondhattam le, hiszen megbeszéltem a találkozó idejét és helyszínét Ivánnal. Felemeltem ruhám alsó részét, hogy ne essek el benne és elindultam a Nagyterem felé. Vigyáztam, hogy a lépcsőket esés nélkül megússzam, ezért nem siettem, bár tudjam jól, hogy néhány perces késésben vagyok. Szerencsére gond nélkül megérkeztem, ruhámat is elengedtem, majd körülnéztem. Nagy tömeg volt a terem ajtaja előtt, nem lepődtem meg, csak így nehezebb volt megtalálnom táncpartnerem. Kicsit ideges lettem a sok ember láttán, reméltem, hogy nem nézek ki viccesen, se csúnyán, de túlöltözötten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Épségben és esés nélkül megérkeztem a nagyteremhez. Jó magassarkúban járónak tartom magam, de azért általában szoktam látni, hogy hova lépek, most viszont a ruha miatt gyakorlatilag vakon kellett végigmásznom a lépcsőket. A tömegbe érve ide-oda kaptam a fejem, vadásztam a sok arc közül a nekem kellőt. Ivánt annyira nem ismertem, csak látásból, esetenként váltottam vele néhány szót, de ennyi volt a kettőnk mögötti múlt. Talán ezért is lepődtem meg nagyon, amikor megkérdezte, hogy elmennék-e a bálra. Természetesen igent mondtam, elvégre nincs bajom a sráccal és így legalább jobban megismerhetem.
Egy velem szembejövő szempárra lettem figyelmes, elmosolyodtam, amikor megláttam Ivánt és rögtön meg is indultam felé. Kettőnk közül Ő szólalt meg előbb. A bókra szerényen elmosolyodtam.
- Szia! Köszönöm, te is jól nézel ki. – Kétségtelen, hogy nagyon macsó volt a ruhájában. Belekaroltam a felém nyújtott kezébe. – Mehetünk! – Bólintok, mikor megkérdezi, hogy mehetünk-e és rögtön utána elindultam a terembe. Iván rockosnak tűnt eddig nekem, nem gondoltam, hogy a tánc is a kisujjában van, de magabiztosságából erre következtettem. És valószínűleg ez csak egy dolog a sok közül, amit ma meg fogok tudni róla.
- Én is tudok táncolni, de kettőnk közül Te vagy szerintem a vezetőtípus, szóval menni fog.
Közben beértünk a nagyterembe, ahol nem lehetett nem észrevenni a fehérséget. A díszek, a ruhák, minden fehérben pompázott, sőt még a hó is szállingózott. Azt hinné az ember, hogy fázni fog, de a varázsolt hó nem volt hideg. Még jó is, hiszen az ujjatlan ruhámban én gyorsan megfáznék, az ünnepek előtt pedig nem lenne szerencsés dolog. Jobban megnéztem a termet, volt ott minden, még csokiszökőkút is. A nagy végzős táncnak még nem jött el az ideje, ezért érdeklődő arccal társamra pillantottam.
- Leülünk az egyik asztalhoz? - Kérdeztem tőle, felvetve az ötletet, de reménykedtem, hogy ha neki más elképzelése volt, akkor megosztja velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szeretek ismerkedni és barátkozni, talán ez vezényelt akkor is, amikor belementem, hogy Ivánnal menjek a végzős bálra. Mert ez az ünnepség fontos esemény számomra, elvégre is egy életben mindenki csak egyszer ötödikes és táncolhat ünnepeltként. Kedvesnek tűnt, bár valamit éreztem rajta, valami furcsát, némi visszahúzódást. Gondoltam ez csak az első félórában lesz látható rajta, aztán feloldódik és kiteljesedik majd.
Belekaroltam felém nyújtott karjába és együtt bementünk a nagyterembe. Mindkettőnknek káprázhatott a szemünk a fehérségtől, nekem tetszett a díszlet, igaz nem szerénykedtek a fehérrel, de Iván hangjából nem teljesen érződött a lelkesedés. Egy szerény kis mosollyal folytattam lépteimet, amíg fel nem merült az ötlet, hogy leüljünk az asztalokhoz. Ruhám alsó részét ismét felemelem, hogy lépni tudjak, majd óvatosan, ruhámra vigyázva átlendítettem egyik lábamat az asztal előtti padon, majd mikor már stabilan álltam rajta, a másikat is. Talán ez volt az egyik pillanat a kettő közül, amikor láthatóvá vált a magassarkúm is, a következő nagy valószínűséggel felálláskor és a padból való kimászáskor lesz. Leülök a sütikkel szemben és féloldalasan Iván felé fordulok, aki a jövőmről kérdez.
- Magizoológus szeretnék lenni. Az a tervem, ha minden jól megy és sikerülnek a vizsgáim, hogy itt maradok mestertanoncnak. – Meséltem egy kicsit magamról, majd szokásosan visszakérdeztem. – És neked vannak elképzeléseid? – Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy kibújjon a válaszadás alól, ha ezt a kérdésemet elintézi röviden és gyorsan, akkor kérdezek majd mást.
Bizonyára csak a cukorbetegek és a nagyon elképesztő emberek tudtak volna ellenállni az asztalon viruló finomságoknak. Elvettem egy csokis sütit és eszegetni kezdtem. Reménykedtem, hogy nem valami iszonyat lesz, de kinézete sem arra utalt és amint kiderült, fölösleges volt aggódnom, nagyon finomat választottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Engem nagyon érdekelnek az országok és a kultúrák, szeretnék mindent megismerni velük kapcsolatban és ez jó lehetőség volt, hogy megtudjak egy-két dolgot Ausztráliáról. Lénárd a déli részén lakott, amit valahonnan megsejtettem, a lakosság nagy része arra a területre költözik, ha jól tudom. Egyszer, az egyik barátnőm mesélte, hogy ők kint, Sydney-ben töltötték a karácsonyt, ezért is indult be a fantáziám, hogy ott akkor éppen nyár van. Én személy szerint el sem tudom képzelni, milyen lehet bikiniben ünnepelni, de talán, ha alkalmam lesz rá, megtapasztalom.
Egy kis viccelődés mellett megtudtam, hogy közel van hozzájuk a Kenguru-sziget, ami némileg behatárolhatóbbá tette a helyet, ahol lakhatnak. Nem akartam tőle megkérdezni, elvégre nem rám tartozik, nekem ez az információ bőven elég volt, hogy rájöjjek milyen környezetben nőtt fel.
Az, hogy mindenem megvan kicsit félreérthető kijelentés volt, utólag rájöttem. Reméltem, hogy nem fogja rosszul értelmezni, különben nagyon égnék. Nem vagyunk gazdagok, én pedig közel sem vagyok elkényeztetve. Talán azért érzem így, mert nincsenek nagy vágyaim, van egy elképzelésem a jövőről, azt meg szeretném valósítani, de ennyi. Ez lehet rossz is és jó is. Én általában a jelennek élek, az aktuális pillanatból szeretnék kihozni mindent.
Helyeselve bólogattam Lénárd megjegyzésére, tényleg az a fontos, hogy együtt legyen a család. A kívánságlistára felnevettem, de nem miatta, csupán magamra gondoltam, hogy ha én is írnék egy kívánságlistát, tuti elhagynám még mielőtt kézbesíteni tudnám. Ha cetlikről van szó, én nagyon szerencsétlen vagyok, mindig elkavarom őket valahová.
- De, a keresztanyám családja, vagyis az unokatesómék Spanyolországban laknak.  Időnként meglátogatjuk őket, legtöbbször nyáron, mert így egybekötjük a nyaralással. Együtt tudunk lenni velük és még szállást sem kell fizetni. – Meséltem. Nagyon szeretem Spanyolországot, az ottani családtagjaimnak köszönhetem, hogy megtanultam viszonylag gyorsan spanyolul.
Nagyon jó volt beszélgetni Lénárddal, gyorsan eltelt az idő. Pár óra múlva együtt elindultunk vissza a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Annak ellenére, hogy sokan tagadják, az emberek vágynak a nagyvárosi életre, ha nem is egész életükben, de tini korukban biztosan. Így vagyok ezzel én is, igaz, már felnőttes éveim kezdetén járok. Bár nem vagyok egy falusi lány, meg kell hagyni, hogy se Siófok, se Veszprém nem veheti fel a versenyt az ország fővárosával, Budapesttel, arról nem is beszélve, hogy jelenlegi lakhelyem a fák között van eldugva a Mátra közepén. Vágytam már egy kis nagyvárosi kiruccanásra, ami szerencsére az ölembe hullott. Egyik kedves ismerősöm, régi muglis osztálytársam az egyik budapesti egyetemen folytatja tanulmányait és üzenetet küldött, hogy nem akarunk-e találkozni.
Az egyik szabad hétvégémen, vagyis a mai napon meg is ejtettük ezt a kis találkozót. Megnéztünk pár híres látnivalót, mikor megéheztünk beültünk egy étterembe. Nagyon jó volt újra látni őt, illetve mászkálni kicsit a fővárosban. Az egyetem mellett viszont kénytelen volt dolgozni. A Váci utca egy fogadójának árusa volt és ezen a szombati napon délutános. Hogy kihasználjuk a lehető legtöbb egymással tölthető időt, így elkísértem a fogadóig, ahol könnyes búcsút vettünk egymástól, de megfogadtuk, hogy szervezünk még ehhez hasonló összejöveteleket. Miután bement az üzletbe elgondolkoztam, hogy mitévő legyek. Még korán volt a hazainduláshoz, ezért elhatározta, hogy ha már itt vagyok ezen a híres utcán, legalább körülnézek, ha úgy adódik, vásárolok valamit. Úgyis eljön nemsokára a húgom születésnapja és itt könnyebben tudok hozzájutni a muglis csecsebecsékhez, mint a Bagolykő közelében. Elindultam végig az utcán, több boltba bementem, egyben találtam is egy jó pólót, ami illett a testvéremhez. Nem került megfizethetetlenül sokba, ezért megvettem. Általában az általam vett ruhadaraboknak örülni szokott.
Tértágító bűbájjal megáldott válltáskámba tettem az ajándékot, majd az üzletből kiléptem és haladtam tovább. Ahogy elhaladtam egy vendéglő mellett, az ajtaja hirtelen kinyílt és egy férfi lépett ki rajta. Félreszökkentem, de talán csak én éreztem így a meglepettségtől, mert nem szerettem volna nekimenni. Valószínűleg kívülről csak egy nyugodt kikerülésnek tűnhetett, leszámítva azt, hogy jobb vállam hozzáért.
- Elnézést. – Mondtam az idegennek, aki valljuk be, nagyon elegánsan volt felöltözve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kicsit szomorú voltam, hogy barátnőmnek pont ma délután kellett dolgoznia menni, de hát ilyen az élet. Ez a fél délután is több volt, mint a semmi, megbeszéltük az elmúlt évek nehézségeit, élményeit és tapasztalatait. Jól eltöltöttük a rendelkezésünkre álló időt és bár már ismertem Budapest nevezetességeit, voltam is már szinte minden híres helyen, mégis jó volt újra eljönni és a barátnőmmel megcsodálni őket. Délután elindultunk a Váci utcához és azon haladva elkísértem őt a fogadóhoz, ahol dolgozott. Tudtam, hogy mit érez, én is dolgozok a suli mellett, elvégre nem szeretnék nagy terhet jelenteni a szüleimnek. Ők is megmondták, most már felnőtt vagyok. Csak eléggé nehéz a mostani időszakban, a vizsgák mellett nem könnyű megfelelni a főnököknek, márpedig a záróvizsgámnak muszáj jól sikerülnie.
Elköszöntem barátnőmtől és elindultam nézelődni. Az egyik boltban találtam is egy jó pólót a húgomnak, ezzel legalább letudtam a szülinapi ajándékvásárlást. A butikok mellett elhaladva annyi sok jót láttam, most hirtelen minden a szemem elé tárult, amire szükségem volt. Többek között egy irattartóra is. Otthon már minden iratom szanaszét hevert, nem mintha rendetlen lennék, de ha vizsgára készül az ember, képes elkeverni mindenféle lapokat. A cetlikről nem is beszélve, azok a halálom. Ezért is vettem magamnak a kastélyi átmeneti szállásomba egy irattartót, de mellette tollakkal és egyéb szükséges eszközökkel is felruháztam magam, ha már a papír-írószer boltban jártam.
Alig vettem észre az egyik vendéglőből kilépő férfit, nem tagadom, megijedtem és igaz, hogy félreugrottam, mégis hozzáért a vállam. Elnézést kértem tőle, majd tekintetét követve én is lenéztem. Megláttam lábamnál földön heverni az imént vett irattartómat, ami valószínűleg akkor eshetett le, amikor oldalra léptem.
- Igen. Szerintem én ejthettem el. – Egy kicsit kínosnak éreztem a helyzetet, bele sem mertem gondolni, hogy mennyire bénának nézhetett engem. De nagyon udvarias volt, amiért felvette nekem, igazi úriember. – Köszönöm szépen. – Köszöntem meg kedvességét mosolyogva, aztán beleraktam azt is a feneketlen táskámba. Visszanéztem a férfira, mondani akartam valamit, de egy szó sem jött ki a számon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Gondolataimmal annyira el voltam foglalva, hogy nem vettem időben észre a mellettem lévő vendéglőből kilépő férfit. Még éppen időben félreugrottam, de így sem tudtam teljesen elkerülni. Mindezek következtében elejtettem az imént vett irattartómat. Számítottam rá, hogy valami udvariatlan megjegyzést fog tenni, de nem így lett, miután elnézést kértem, felvette az elejtett holmimat. Megköszöntem és beleraktam a táskámba a szökni kívánó tartót, hogy a következőkben biztosan ne történjen ilyen. Még egyszer meg akartam köszönni segítségét, de a férfi elindult. Bizonyára meglátta, hogy mondani készülök valamit, mert néhány lépés után visszafordult. Azt mondta, hogy gondterheltnek tűnök. Tényleg úgy néznék ki? Nem éreztem magam frusztráltnak, még csak rossz hangulatom sem volt, igaz az előbbi eset kicsit ijesztő volt. Egyetlen gondom volt csak, hogy vajon elérem-e a következő vonatot, vagy lekésem.
- Nem, jól vagyok. – Nagyon figyelmes férfival volt szerencsém találkozni, mások talán a szúrós megjegyzés után rögtön elhagyták volna a terepet.
– Minden rendben, köszönöm, kicsit sietek, hogy elérjem a vonatom. - A Keleti pályaudvar nem épp közel volt, de egy busszal meg tudtam oldani, csak el kellett jutnom a Váci út végéhez. Bogolyfalvára meg egyébként sem indul minden percben vonat.
Miután megigazítottam táskámat elindultam előre, amerre a férfi is akart menni, mielőtt még visszafordult volna felém. Lépteimet szaporáztam, de nem rohantam. Úgy terveztem, hogy az éjszakára érek haza, de mivel a barátnőmnek dolgoznia kellett menni, ezért kicsit hamarabb vége lett a találkozónak, mint azt vártam és talán így volt némi esélyem elérnem a négyórás vonatot is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Hát kezdetét vette a végzős évem is. Túl gyorsan jött el ez az év, igazán telhettek volna lassabban a percek, órák, holnapok. Félek a záróvizsgától, nem akarom egyszerűen, már most izgulok tőle. De még csak az elején járunk, épp hogy csak vége a szünetnek. Ezt igyekeztem tudatni magammal is, ezért barátnőmmel szerveztünk egy kis hétvégi kikapcsolódást. Én még úgysem voltam a barlangfürdőben, de azt hallottam róla, hogy nagyon jó hely, sokan szeretnek odajárni. Osztálytársammal az egyik órán beszéltük meg az időpontot és egyáltalán magát az ötletet.
El is érkezett a várva várt nap. Nem, nem esküvőm lesz, az még odább van. Sajnos. Megérkeztem a bejárathoz, majd azon bemenve rögtön meg is pillantottam a recepciót. Ha jól emlékszem, akkor bent találkozunk, mert így az elsőre érkező gyorsan le is tud foglalni két pihenőrészleget. Végigálltam a sort, ami ezen a napon átlagos méretű volt, majd sorra kerülve megvettem a belépőt.
A medencék a föld alatt voltak, mint ahogy arra számítani is lehetett. Lementem a lépcsőn és szembetaláltam magam az öltözőkkel. Nem volt meglepetés számomra, a fürdőkben ez így szokott lenni. Először az öltözők és utánuk a medencék. Már otthon felvettem a fürdőruhám, így nem kellett időt szánnom az átöltözésre, egyszerűen csak kibújtam felsőmből és nadrágomból, aztán magamhoz véve a törölközőm elindultam a medencék felé. A látvány fantasztikus volt, a medencék csodaszépen csillogtak kékségüktől, a vízfüggöny és a pihenőhelyek is szinte magukkal ragadtak. Egy jól látható helyen megálltam és lefoglaltam két heverésző helyet, ahol párnák voltak. Lepakolás után leültem és elkezdtem olvasni a magammal hozott divatújságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Viszonylag gyorsan beértem a barlangfürdőbe. Eddig minden csodálatos és gondmentes volt, biztos vagyok benne, hogy ez így is marad a nap folyamán. Megérkezve a medencékhez kerestem kettőnknek egy jó kis helyet, ahová lepakolhatunk és ahol heverészhetünk. Ezen a viszonylag jól belátható helyen le is ültem és elkezdtem olvasgatni egy divatújságot. A legújabb francia darabokat mutatták meg benne, amik engem különösen érdekeltek. A nagy lapozgatás közben nem vettem észre a felém úszva közeledő barátnőmet, így eléggé megijedtem, amikor felbukkant mellettem a víz alól és köszönt. Megrezzentem, majd rögtön felkaptam a fejem a hang irányába, ami láttuk be, nem volt messze.
- Szia! A frászt hoztad rám! – Mondtam nevetve miközben becsuktam a magazint és a táskámba csúsztattam. – Jövök be hozzád. – Azzal felálltam és gyorsan bekontyoltam a hajam, mert nem szeretem, ha vizes lesz ilyen helyeken. Nyáron persze jól jön a kánikulában, de mivel beltéri, illetve földalatti ez a fürdőzőhely, ezért jobban véltem szárazon tartani fürtjeimet. Körbenéztem, hogy merre található a mellettem lévő medencébe vezető lépcső és mikor rábukkantam, elindultam felé. Nem volt messze tőlem, így nem papucsban tettem meg az utat.
Amint ráléptem az első lépcsőfokra, megéreztem a víz kellemes simogatását. Teljesen jó volt a hőmérséklete, így bártan lépkedtem tovább, amíg hasamig nem ért a víz. Nem volt mély a medence, azon a szakaszon ahol mi voltunk legalábbis. Aztán ki tudja, hogy ha elindulunk hátrébb, akkor milyen lesz. Odalépkedtem az osztálytársam mellé és belemártóztam nyakig a vízbe.
- Könnyen idetaláltál? – Kérdeztem tőle, mert én az idevezető úton többször is elbizonytalanodtam, hogy helyes irányba tartok-e. – Vagy már voltál itt?