Milán
Megérkezett. Már alig várta, noha tudta, hogy a barátkozással óvatosan kell bánnia, és Áronnak, az ikerbátyjának mindenkiről be kell számolnia. Na, persze, csak a megengedett kereteken belül, természetesen. Áron szerint húgának mindenből a legjobb dukál. Még barátokból is. Kissé lelohasztotta kedvét, mikor belépett a bejárati csarnokon a kis fióka, és elbizonytalanodott. Neki ezt a hatalmas poggyászt most fel kéne cipelnie a toronyhoz? Akkor bizony bajban lesz, talán túl sok mindent hozott el otthonról egyszerre…
Pedig őő… kétszer is meggondolta, hogy mit szükséges hoznia feltétlenül. Ja, igazság szerint nem gondolta végig, csak bepakolta, ami épp eszébe jutott. Ha apukája nem szólt volna r-á, tuti a fele szükséges eszközt otthon hagyja. Főleg a könyveket. Ki nem állhatta az olvasást, pláne, hogy diszlexiával küszködött, és kissé gyengén is látott, de szemüveget, ill. kontaktlencsét esze ágában sem volt hordani. Nem ment volna el orvoshoz semmi pénzért, azt se szerette. Szerencsére nem a Roxfortba vették fel, így legalább az angollal nem kell szenvednie.
Végül jobb ötlet híján, miután kicsodálkozta magát, szépen rácsüccsent a bőröndjére. Minek menjen tovább, ha úgyse tudja, merre az arra?
Nem igazán zavartatja semmi, csak vár, amíg arra téved valaki. Vasárnap délután ez meglehetősen nehézkes dolog, a levitások biztos halálra tanulják magukat, a navinések elvannak magukban, ééés a zöldek… na igen, tőlük azért tartott, bár apja meséi szerint itt annyira nem vészes a házak közötti háború. Csupán külön-külön szívatják egymást a diákok, de eddig még kisebb-nagyobb csetepatéknál nem volt durvábbról tudomása.
Verekedni meg nem tilos, csak tanár meg ne lássa. főleg azt ne lássák meg, ha ő kezdte.
Lány létére inkább volt fiús természetű, hála Áronnak, aki még siklóernyőzésre is megtanította, és nagyon bejött neki ez az extrémsport. A gondolkodás már nem annyira.
