Megérkezés, Kiva

"Gareth, Gareth, mibe keverted magad" - gondolta volna, ha szokása lett volna megbánni, amit tett, de őszintén szólva, az emberek többnyire azt se hitték el róla, hogy szokása egyáltalán gondolkodni. Meglehetősen vidáman baktatott felfelé a faluból, mint aki otthon van, kényelmes tempóban galoppozva végig az úton. Külső szemlélő azt hihette, már unalomig ismeri a kastélyig kígyózó kitaposott ösvényt, pedig életében nem járt még Magyarországon se, nemhogy Bogolyfalván vagy környékén. Volt persze ebben egy adag dac, de dühe pillanatnyilag cigiszünetet tartott - Londontól idáig volt ideje lehűteni magát és le is foglalta a rengeteg látnivaló. Mindenesetre, elég szerencsétlen ahhoz, hogy egy teremtett lélekkel se találkozzon a birtokon, se a kapunál, se a bejárati csarnokban, ő pedig sosem tartozott azon türelmes, jótét lelkekhez, akik szépen leülnek a hátsójukra és megvárják, hogy értük jöjjenek. Miután négy-öt percet álldogállt, a híres-neves brit eleganciával földhöz csapta csomagjait és elindult, hogy felfedezze a helyet. Egyik kezében a pálcáját forgatta, amit sosem hagyott el, amióta megkaparintotta, a másikban egy mágikus filctollat egyensúlyozott. Egyszerű kis tréfacsináló volt - bármit is rajzolt az ember, csak tizenöt perccel később vált láthatóvá, így biztosítva elég időt az eltűnésre. Haladtában próbaképp megbökdöste a páncélok egyikét-másikát, ám azok meg sem moccantak, úgyhogy hamar elvesztette az irántuk táplált érdeklődését, s inkább a képek kezdték foglalkoztatni. Az első adag portré túlságosan élénk és hangos volt, így a földszintről felsétált az emeletre, továbbiak után kutatva. Bele is botlott egy folyosóba, ami tele volt keretekkel, melyeknek többségében csak a háttér ásított. Azonnal érezte, hogy ez az ideális alkalom, amit vétek lenne elszalasztani - az üres rámákkal kezdte, ezekbe rajzolt ezt-azt, hogy meglepetéssel "kedveskedjen" visszatévedő lakójának. Akadt itt karácsonyivá dekorált díszlet, de olyan is, amit disznóóllá alakított át, sőt, az egyik helyre katlant rajzolt, ami alatt vígan ropogott a tűz - a kép tulaja alighanem ebben fog fortyogni, ha felfedezi. Miután már négy-öt vásznat megtöltött mindenféle furcsasággal, kipécézett magának egy békésen alvó hölgyet. Egészen óvatosan lopózott hozzá, majd leheletkönnyen kezelve a tollat, pehelyző bajusszal és szakállal ajándékozta meg, valamint egy csíptetős monoklival, egy pár UFO-csáppal, pici tündérszárnyakkal, hárpiakarmokkal is ellátta, majd a háttérbe még kanyarított neki halfarkat is. Hátralépve elégedetten szemlélte művét, azon gondolkodva, mivel tehetné még tökéletesebbé, vagy esetleg nézzen-e új áldozat után.

Kiva

Rémlett, mintha lépteket hallott volna - a füle roppant érzékeny volt az ilyen zajokra, főleg ismeretlen, ellenséges területen - de az össz reakciója az volt, hogy leengedte a kezét és távolabb lépett a festménytől. Várt, nem fordulva meg, de a biztonság kedvéért egy hamiskártyás ügyességével feltűnésmentesen tünteti el ruhaujjában a pálcáját, mert akárhogy is, nem adja olcsón az életét. Kicsivel később harsan az Invito  és magában halkan szitkozódik - máris sikerült spiclibe, tanárba vagy prefektusba botlania, pompás, igazán pompás. A hang irányába fordulva azonban arcizma sem rezdül, merő ártatlanság és kíváncsiság, ahogy a sarok mögül előlépő lányt szemügyre veszi. Sajna, nincs elég ideje szépségének adózni, mert egy csúnya, csúnya kitűző rontja az összképet. Prefekta.
Affene. Túl sok időt tölthetett művészkedéssel, így a korábban kipingált kereteken már kezdenek látszódni a vonalak - azért van annyi lélekjelenléte, hogy ne forduljon meg és vegye szemügyre az összefirkált kereteket, azzal túl hamar leleplezné magát. Fejében ezernyi lehetséges menekülési útvonal, stratégia és lépés cikázik most, míg felméri a lehetőségeit - nem annyira a következményektől tart, pusztán a vérében van, hogy megúszni, amit tud.*
- Rongálni? Én?-*Az ismeretlen alighanem még életében nem látott akkora szemeket, mint amekkorákat most épp reá meresztenek, s a kistányérnyi kékekben őszinte döbbenet, sőt, megrökönyödés ül a gyanúsítás hallatán. Kiva iménti kijelentésével beletiport frissen hullott hó fehérségű, virágszál törékenységű lelkébe és Gareth pont úgy festett, mint akiben egy világ dőlt össze.  *
- A filcet a földön találtam és úgy tűnt, nem hagy nyomot.-*Kezd a mesébe, amit a lány is leellenőrizhet - ha most mondjuk a körmére húz egy vonalat, abból semmi sem fog látszani egy fertály óráig, ami rengeteg idő, főleg egy szorult helyzetbe került úriember számára. Bár, ha már van, ami látszik, akkor inkább öt perccel kell számolnia, mielőtt a következő keret is elszíneződik - ha pechje van, akkor pont az lesz a következő, ahol finom fehérneműt készített oda.