Évnyitó-Végardó Erik

Megvolt a beosztás. Az eridonos asztal felé indulok. Tanácstalanul nézek körül. Az idegesítő dísztaláromban rémesen melegem van, és nem is túl kényelmes, szóval nem örülök igazán, hogy fel kellett vennem. A hajammal már csak azért sem csináltam semmit, a szokásos, borzas, "vörös szénakazal" stílusban maradt.
Végignézek az eridonos társaságon. Na igen, szimpatikusak. Vidámnak látszanak, és állítólag pont olyan vakmerőek és kalandvágyók, mint én. Sok kalandban lesz még itt részem, az biztos. Tulajdonképpen sejtettem, hogy az Eridonba fognak beosztani. Persze, mugli születésű vagyok, nem járt rokonom a Bagolykőbe, de ha tényleg jellem alapján osztanak be minket a házakba, akkor, lássuk be, várható volt, hogy ide kerülök. Egy kicsit sem vagyok beképzelt, állapítom meg.
Most komolyan, hová üljek?! Nem ismerek itt senkit. Nézelődöm, és hirtelen azon kapom magam, hogy szomorú képpel ácsorgok az eridonos asztal előtt.
 - Szedd már össze magad! - korholom magamat némán, és gyorsan megállok egy hely előtt, egy barna hajú srác mellett.
- Hali! - intek neki. - Ideülhetek?
Remélem, a fiú nem mondja majd azt, hogy foglalt a hely. Az kicsit égő lenne. Már így is túl sokat ácsorogtam tanácstalanul.
 - Amúgy Hennie vagyok. Henrietta Regan. - mutatkozom be.

Végardó Erik, Elena Rose

Nagy megkönnyebbülésemre a srácnak nincs ellenvetése az ellen, hogy leüljek mellé. Bemutatkozik. Erik a neve.
Megjelenik egy barna hajú lány. Nem túl kedvesen szól rám, hogy a hely neki van foglalva. Hallom a hangjában a fenyegetést.
 - Bocsesz - mondom fagyosan, a lány szemébe nézve. Idősebbnek tűnik nálam, így nyilván többet is tud. Egy varázsigével elintézhetne. Nem kéne feldühíteni, de nem biztos, hogy tudok majd uralkodni magamon. Nem féltékeny vagyok, hog  is lehetnék? Egyszerűen csak nem szeretem, ha dirigálnak nekem. A fenébe is, hiába karatéztam hét évet, ha itt ilyen egyszerűen kiiktathat bárki, aki jobban ért a varázsláshoz, mint én! Ami mondjuk nem nehéz, tekintve, hogy soha életemben nem varázsoltam még. De nem az a lány vagyok, aki megijed egy másik lánytól, aki alacsonyabb, mint én, még ha idősebb is.
Meglepetten veszem észre, hogy Erik kicsit arrébb lökdösött, helyet szorítva a barna hajú lánynak.
 - Nem magyar név - mondom Eriknek valamivel kedvesebben. - Apám angol, anyám magyar, úgyhogy én is angol nevet kaptam.
Megvárom, amíg az igazgató befejezi a beszédet, aztán felállok, és a barna hajú lány szemébe nézek. Teljes magasságomban kihúzom magam, és megállapítom, hogy tényleg nyilvánvalóan alacsonyabb nálam. Sokra megyek vele. Sokáig tudnám sértegetni, de nem teszem.Inkább csak azt mondom:
 - Megyek is. Szia, Erik és, hm... Barnácska! - jut eszembe a megfelelő szó. Ha én vöröske vagyok...   - Ne rajtam próbálgasd a hatalmad! - teszem hozzá a lánynak címezve, és körülnézek másik hely után.

Kőszegi Brigitta Hanna

Lényegesen kellemesebb így, dísztalár nélkül. Bár ez a normális talár is szokatlan nekem... Egész életemben nadrágot és pólót hordtam, simán, nem vettem rá ezt az idegesítő talárt. Majd biztos megszokom...
 - Jó napot kívánok! - köszönök a könyvtárosnak. Körülnézek. Könyvek minfenütt. De hát mi mást vártam egy könyvtárban. Sosem olvastam túl sokat, mert nem bírtam ülni a fenekemen, de azért szeretem a könyveket.
Belépek az olvasótérbe, és körbepillantok, olyan könyveket keresek, amik nem tudományos vagy a tananyaggal kapcsolatos témákat taglalnak, hanem egyszerűen szórakoztatásra szánták őket. Kedvenceim a fantasyk. Végigmegyek a polcsorok előtt, fantasyre utaló címet keresve. Mivel hirtelen nem találok, visszamegyek a könyvároshoz.
 - Elnézést, merre találok fantasy könyveket? - kérdezem óvatosan. Feláll, visszavezet az olvasóterembe, és mutat egy polcot, ahol ilyen könyvek vannak.
 - Köszönöm szépen - mondom, és végignézek a polcon. Leveszek egy szimpatikus könyvet, és leülök, de nem temetkezem bele azonnal, mint szoktam, ha véletlenül meg tudok ülni öt percnél tovább a fenekemen. Várok, hátha erre jön valaki.