Leonie

 Alig vártam már ezt a napot az életembe. Hónapok óta erre az egy estére készültem. Hajnali 4 óra óta ébren vagyok, ugyanis nem tudtam aludni már az izgalomtól, hogy elérkezett a nap, amikor beköltözhetek újdonsült iskolámba. Pár óra vonat út után már csak néhány lépés választ el attól, hogy belépjek az ország... mit az ország... a kontinens leghíresebb varázsló iskolájába.
~El sem hiszem, hogy itt vagyok.~
 Morfondírozok magamban, majd lenyomom az iskola ajtajának súlyos kilincsét, mely kattanással jelzi, hogy az út szabad, bebocsátást nyertem.
 Elég hűvösre jár már az idő, mikor kipirult arccal belépek a Bagolykő Varázstanoda hatalmas, boltíves kapuján, egyenesen a Bejárati Csarnokba. Jobb kezemben közepes méretű bőröndöm, bal kezem a zsebemben, hogy legalább azt megóvjam a fagyhaláltól. Bőrkabátban, sportcipőben és sálban érkezem a hideg ellen valamelyest védekezve.
Amint beljebb érek körbepillantok nyüzsgő gyerekcsoportokat, tanárokat, prefektusokat vagy legalább valami élő jelenlétet kutatva, azonban észreveszem, hogy az aula teljesen kihalt... Rövid gondolkozás után úgy döntök, hogy elindulok keresni valakit, aki tud segíteni útbaigazodni. Kissé bátortalanul elindulok az egyik nagy kőlépcső irányába, hátha az emeleten több sikerrel járok.

Leonie

Az ismeretlen lány úgy bukkant elő a semmiből, mintha ott sem lett volna eddig. Lehet, hogy odahopponált, vagy csak prédáját várta, mint egy anyapuma az őserdőben. Hirtelen nem tudtam mit akarok előbb. Halálra ijedni, avagy a lány szorításába belehalni. Egyik verzió sem tűnt túl kecsegtetőnek, így próbáltam mély levegőt venni (hiszen az mind két problémámra megoldás volt abban a pillanatban, csökkentettem pulzusszámom és több oxigénhez jutott a tüdőm). Örök hálát adtam Istennek mikor végre elengedett és sikeresen túléltem ezt a "magánakciót".
~Hihetetlen, hogy egy ilyen apró, törékeny lányban mennyi erő van. Na mindegy.~
- Neked is szép estét! Ööö... Igen, az lennék. Nem kell köszi, ez így tökéletes volt.
 Most, hogy kicsit távolabb kerültünk egymástól, végigmértem a lányt. Vörös haj, szép szemek, ölelkezés... Mi kell még?!
- Köszi a szívélyes fogadtatást. Egyébként Cristian Dean vagyok. De szólíts csak Crisnek. Téged, hogy hívnak?
 Kérdeztem mosolyogva, majd én is megöleltem a leányzót. (bár kissé finomabban mint az imént ő engem) Furcsa, hogy alig ismerkedtünk meg máris szimpatikus volt a lány. Talán az ölelés miatt. Talán nem. Sugárzott belőle a szeretet és a kedvesség. Legalábbis az első benyomásom ez volt róla.

Leonie

Azon gondolkoztam, ez a lány vajon mindig így viselkedik-e, vagy csak most kivételesen a mai estén jött rá az 5 perc. Inkább tartottam valószínűbbnek az előbbit.
~Hogy lehet valakiben ennyi energia?~
 Forgattam, majd dörzsöltem meg szememet, hogy egy kicsit csillapítsam időközben kialakult fejfájásomat, amit valószínűsíthetően Leonie hadarása és beszédáradata váltott ki.
-Öhm, aham, igen, értem.
 Bólogattam hevesen mondókája közben, mintha érteném miről van szó, pedig halvány lila gőzöm nem volt róla. De legalább úgy tűnt. Legalábbis remélem. Igazából nem zavart a lány jelleme. (a fejfájás okozását leszámítva) Sőt! még örültem is neki, hogy itt van mert legalább kevesebbet kellett beszélnem... mindaddig míg következő kérdése fel nem csendült.
-Most volt vonatom. Elég messziről jövök. És te hogyhogy még nem alszol? Várj... hadd tippeljek! Megittál 2 liter kávét! Neeem, az túl kevés ahhoz, hogy valaki így pörögjön. Legyen inkább 4 liter energiaital.
 Mondtam neki vigyorogva és reméltem, hogy veszi a lapot és nem fog megsértődni. Legkevésbé sem akartam már a legelső "barátjelölt" emberkét megbántani aki az utamba került. Pláne nem ezt a lányt, aki mindemellett még aranyos is volt.
- Nem kell, hagyjad csak, elbírom, nem olyan nehéz.
 Feleltem, majd folytatni kezdtem rövid gondolkodás után.
- Melyik ház... melyik háááz... Áh, megvan! Navine! Akkor sejtem te Eridonos vagy.
 Állapítottam meg nagy büszkeséggel.
- Ööö... értem. Hát mégsem ácsoroghatunk itt egész végig a sötétben. Vagy mégis?     Mik a terveid? Elvégre, te vagy itt régebb óta. Én még azt sem tudom, hogy a szobámat merre találom.
 Néztem a lányra kérdőn, majd egy laza mosolyt is magamra erőltettem.  

Leonie

Szórakoztatónak találtam a lány virgoncságát és csodálattal töltött el, hogy ilyen késő órákban még mindig ennyire eleven. Valahogy úgy éreztem, hogy Leonie élénksége átragadt rám és álmosságom kezdett kicsit alábbhagyni. Kezdett érdekelni a fiatal eridonos, lévén, hogy én is mindig társaságkedvelő voltam mióta az eszemet tudom és ő sem tűnt túl magába zárkózódónak... Ha értitek mire gondolok.
- Hát egy muglivárosból jöttem, ugyanis csak apu varázsló a családban. Mindenki más csak egyszerű mugli. Kicsit furcsa ott élni. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogyan tudnak varázslás nélkül létezni. Pláne, hogy otthon nekünk sem szabad varázsolni... Még egy egyszerű zárnyitó bűbájt sem lehet használni, ha esetleg az alsó szinten felejtetted volna a kulcsot és te épp az emeleten tartózkodsz.
 Kezdtem bele élettörténetembe mosolyogva, látván, hogy érdekli a leányzót.
~Úgyis ráérünk.~
Gondoltam, hiszen még előttünk állt az éjszaka és beszélgetőpartnerem nem tűnt úgy, mintha az elkövetkezendő 4-5 napban aludni szeretne. (na jó, ez természetesen csak vicc)
- Szóval anyu mugli, apu varázsló mint az imént említettem. A nőszemély akit anyunak nevezek csak a nevelőanyám, mert apa és a vérszerinti anyám nincsenek túl jó viszonyban, ha érted mire célzok. Nagyon szeretem a nevelőanyám, elvégre egész kicsi korom óta ő nevelt, tehát csak apai ágon vagyok varázsló. Mindig is érdekelt ez a téma ezért is jelentkeztem ide. Nagy álmom, hogy egyszer nagy mágus legyen belőlem és sokan ismerjék a nevemet. És te honnan jöttél?
 Tettem fel a kérdést. Majd hatalmasat fújtam, elvégre nem minden nap mesél az ember ilyen hosszú történeteket. Legalábbis én biztosan nem.
- Hát, végülis ráérek, de akkor már inkább üljünk le.
Mutattam a földre, letettem bőröndömet, majd helyet foglaltam a kőpadló egy négyzetméternyi részén és megpaskoltam magam mellett a földet, utalva arra, hogy üljön mellém.

Leonie

Engem is megmulattatott a lány megállapítása, miszerint világuralomra török, nem csak őt. Hangom megrázta a bejárati csarnok hatalmas falait úgy, hogy talán még az ablakok is beleremegtek. Reméltem, hogy ez nem hallatszódott el a hálókörletekig, különben rövidesen bajba kerülhettünk volna és annak nyilván Leonie sem örült volna, a házától való pontlevonások végett.
- Velem jöhetsz. Lehetsz a hű segédem a világ elfoglalásában. És mindenen amit megkaparintunk 50%-ban osztozunk majd. -mondtam vigyorogva
 Nagy érdeklődéssel hallgattam Leonie történetét. Néha-néha nevettem egyet, volt mikor mosolyogtam és volt mikor szimplán csak figyeltem arra amit mondott. Szerencsére nem futott túl sok szálon a story (sőt, meglehetősen egyszerű volt), ezért mindent megértettem és még követni is tudtam az eseményeket.
- Te aranyvérű családból származol, igaz? -bukott ki belőlem a kérdés, majd folytattam.- Igen, eltudom képzelni a nővéredet. Igazi nők...
 Sóhajtottam, majd valami apró tárgy után kutattam a földön. Szokásom volt ugyanis, hogy lekössem magam kisebb dolgokat dobáltam a levegő, majd elkaptam. Például pici köveket, vagy épp az elmaradhatatlan gumilabdámat, azonban az jelen esetben a bőröndöm legalján pihent, szóval az szóba sem jöhetett. Fintorral jeleztem, hogy keresésem nem járt eredménnyel, tehát nagyon úgy fest, hogy nyugton kell maradnom. Felnéztem a földről, egyenesen a lány szemébe, elmosolyodtam, majd reméltem, hogy válaszolván kérdésemre majd ő megtöri a csendet.