36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Florence Pénelope Mercier összes RPG hozzászólása (4 darab)

Oldalak: [1] Le
Florence Pénelope Mercier
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 23. 11:48 Ugrás a poszthoz

Gregor

Hétvége, végre fellélegezhetett. Délután rajzolgatott valamit a naplójába, azaz kipipálhatta teendői listájából a napi bejegyzés című pontot. Mostanság rászokott erre a naplóírásra, na de sose késő. Talán csak kapcsolt, hogy valamiféle emléket kellene állítania az utókornak az itt eltöltött időkről. Sok értelme nem volt, de ha nagyon unatkozott, akkor két könyv között jó megoldásnak tűnt.
Mikor már alkonyodott -és ez a téli időszakban igen korán eljött- egy kis sétára indult. Kedvenc új ruháját húzta fel magára, amely képes az ilyen fagyos, havas időkben is meleget adni neki. Még anyukája küldte neki, otthonról... Hamar felkapta, s legyalogolt a faluba a félhomályos, lefelé vezető úton. Tetszett neki ez a táj. Amikor erre jár, mindig megcsodálja. A kihalt, élettelen világ, amely mögött mégis ott lapulnak az állatok. Bár a tavaszt jobban szereti, ennek is nagyon tud örülni.
Komótosan lépkedett, hiszen nem sietett sehová. Boldog volt, bár kifejezéstelen arccal gyalogolt. Lehelete meglátszódott a levegőben. Mikor leért, megtekintette az adventi vásárt. Mindjárt itt a karácsony, ő pedig még sehol sem tart. Szerencsére magánál tartotta pénztárcáját, benne kellő számú pénzzel, hogy ajándékot tudjon vásárolni szeretteinek. Imádja ezeket a vásárokat, ahol mindenféle kézműves dolgokat is árulnak, szeret járkálni a sorok között és csodálni az alkotásokat, amiket ő sajnos kevésbé tudna ilyen szépre csinálni. Nézelődése során egy kis papírszatyorba kerül néhány apróság. Angyalka dísz, kis szobrocska, agyagedény, stb... Nem sok, de pont elég a szüleinek, testvérének, barátainak. Még annyi luxust megengedett, hogy kért magának egy pohár forralt bort, majd ment is tovább. Nem szerette volna minden zsebpénzét elkölteni, még ha jótékony céllal is tenné.
A forralt bor melegen tartotta, de a sétálás közben aztán egyre enyhült a hatása. Kár, hogy Florence most nem hozott magával korcsolyát, talán csúszkált volna pár kört a pályán. De ha jobban belegondolt, talán nem is akart volna. Így tehát elhagyta a falu ezen térségét és sétálgatni kezdett az utcákon, újra. Fázni kezdett, s meg is éhezett. Csak akkor kapott észbe, hogy nem vacsorázott. Ráadásul jól elhúzta az időt, már régen a szobája melegében kellett volna lennie. Aggódó tekintetével körbepillantott.
-A francba! -húzta el a száját. Jó sötét volt már... Jobbnak látta, ha behúzódik valahová, ha már nem a szobájában van, érezze jól magát. A hóval belepte cégértáblát még éppen kitudta venni, ahogy az utcai fények megvilágították. A csárda volt az, tehát nem habozott bemenni. Odabenn kissé megilletődött, nem nagyon mászkált még ilyen helyeken. Mégis igyekezett úgy viselkedni, mint akinek ez a környezet átlagos lenne. Szétnézett, de sok ismeretlent talált. A falulakók és egyéb jelenlévők kíséretében ott ült egy fiú is. Hirtelen ő volt az egyetlen, akiről Florence jókat feltételezett volna, így megelőlegezve neki a bizalmat, megközelítette. Nagyjából egyidős lehetett vele, gondolta... A fiú mellett található bárszéken helyet foglalt, felé fordult és beszélni kezdett hozzá. Nem akart túl gyerekesnek tűnni, de másképpen nem nagyon mert elindítani egy beszélgetést.
-Szép estét! Ugye nem foglalt? -mosolygott, majd körbeszemlélt- Mit ajánlanál nekem fogyasztásra? Nem feltétlenül italra gondolok...
Florence Pénelope Mercier
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 24. 14:09 Ugrás a poszthoz

Gregor

A csárda szokatlan hangulatvilágában csakhamar megnyugodott. Hirtelen biztonságban érezte magát, s valahogy az derengett előtte, hogy jó helyre jött. Mégsem csinált tehát hülyeséget azzal, hogy benyitott és a pulthoz sétált.
Egy laza sóhajtás után elegánsan helyet foglalt, majd figyelmesen hallgatta a fiú válaszát. Udvariasnak és szimpatikusnak találta. Pláne azután, hogy váltottak néhány szót. Szinte a második mondatnál megbizonyosodott arról, hogy a fiú nem egy betyár, hanem egy tisztességes fiatalember. Florence nem nagyon szereti a kocsmatöltelékeket. Na, de ha ez a fiú itt azt állítja, hogy nem nagyon szokott ide járni, akkor az csak jó a lány szemében. Vagy ha nem is szó szerint ezt mondta, azért Flore ezt vonta le. De mindegy...
-Köszönöm. Hát, nem tudom, alkoholt legtöbbször csak valami különleges alkalomkor szoktam inni. -jelentette ki kissé furcsállóan, majd közelebb húzódva a fiúhoz, halkan megjegyezte- Meg nem tudom, hogy az itteni árak mennyire arányosak a minőséggel... Nem szeretnék valami rossz löttyöt bevágni csomó pénzért, tudod... -fejezte be mondandóját, ügyelve arra, hogy a csapos úr meg ne sértődjön és meg ne halljon valami nem rá tartozó szöveget. Hát igen, az ilyen helyekkel ez a gond... Itt csak az a lényeg, hogy alkohol legyen, a minőségnek nincs nyoma. De honnan is tudná? Hiszen még sosem járt itt...
-De ha finom, és tényleg azt mondod, akkor megkóstolhatom. De szigorúan csak egy pohárral! -mosolygott, tudván, hogy ennyi idősen már nem árthat neki ekkora mennyiség. Semmiképp sem akart elzülleni itt, nem ezért jött ide. Ez csak egy csárda, szerencsére.
Az események gyorsan pörögtek. Florence legalábbis rá se pillantott az órára.
-Florence -nyújtotta oda viszonzásul kezét a fiúnak. Gregor... Szép névnek találta, szerencsére még nem találkozott más Gregorral a kastélyban, így nem lesz nehéz megjegyeznie.
-És te, mit keresel itt? Mindjárt itt a karácsony is, hazautazol majd? Honnan jöttél, Németország? -próbált valamennyire udvariasan beszélgetést felhozni, hiszen most mindenhez volt kedve és igazából bármiről lehetett volna mesélni neki. Így megragadta a közelgő karácsonyi témát, no meg a sablonos ismerkedős szöveget, s kíváncsian hallgatta a választ.
Florence Pénelope Mercier
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 24. 23:25 Ugrás a poszthoz

Gregor  Smiley

Hirtelen felcsillantak a szemei. Arca széles mosolyra húzódott, s látszottak rajta az izgatottság jelei is. Elöntötte a pír, illőnek találta Gregor udvarias viselkedését.
-Oh, igazán? -kérdezett rá a kijelentésre- Köszönöm, elfogadom. Jöhet! -erősítette meg magában a tényt, majd nyelt egy nagyot. Teljesen lázba jött, kíváncsi volt... Nem nagyon kóstolta még ezt a fajta italt, de bízott abban, hogy elnyeri tetszését.
De a sors úgy hozta, hogy ezen az estén több öröm is megadatik Florence személyének. És ki tudja, hol a vége? Igazából még senki...
Ismét csak mosolyogni tudott, lesütötte szemeit, majd újra a fiúra pillantott. Csak nem gondolta komolyan ő sem!
-Én? Ugyan... Mégis mi változott meg attól, hogy megjöttem, Gregor?-kérdezett vissza felettébb kíváncsian.
Közben volt ideje alaposabban szemügyre vennie az úrfit, akit eddig csak a szeme sarkából mert megfigyelni. Tényleg szimpatikus egy teremtés... És egészen értelmesnek is néz ki. Végre valaki, aki nem az a bunkó lélek, s nem modortalan egy nővel szemben. Flore tudta, hogy nővére is örülni fog majd, mikor elújságolja neki az este történéseit. Már alig várta!
-Jaa, így már mindjárt más! Szóval osztrák, sebaj, nem tévedtem olyan nagyot, igaz? Meg ne sértődj... -kuncogott- És mondd, milyen osztráknak lenni? Milyen sorsod van odakinn? Ausztriából honnan jöttél? Van hó és hegy, mi?
Szeret beszélgetni a tájakról, országokról, kultúrákról és az azokkal kapcsolatos dolgokról. Valahogy ezekről mindig lehet egy csomót mesélni egymásnak, ha beszélgetésre kerül sor.
-Sokan megjegyezték már... -mondta sejtelmesen- Igen, eltaláltad. A Mercier családnak amúgy is van azért valamekkora híre, de ez a kastélyban nem annyira mutatkozik meg. Tudod nem rossz franciának lenni, én büszke vagyok a származásomra. És mindig is úgy neveltek, hogy büszke is legyek. -merengett el- Szóval egyikünk se magyar, ez legalább egy jó közös pont, nem? Hogy boldogultál a nyelvvel? És hol az italom? -kérdezte nevetve, a pultnak támaszkodva-
Florence Pénelope Mercier
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 25. 10:36 Ugrás a poszthoz

Gregor

Egyáltalán nem gondolta volna, hogy a végén ilyen jól fogja érezni magát. Azt sem, hogy így megnevettetik... Vicces fiú ez a Gregor. Elégedetten bólintott, azaz értette a mondottakat. Ezek szerint nem csak Florence gondolkodott így. Egy idegen ember könnyen elveszik a csárda magányában, társaságban jó itt lenni.
Csodálkozva meghallgatta a fiú meséjét. Képzeletben meg is jelentek előtte a hegyek, a hó... az osztrák tájak. Konkrétan még nem járt arra síelni, de az Alpokot már elég jól ismerte. Az meg mindenhol Alpok, tök mindegy melyik ország! Amit mondani tudott Ausztriáról, az Bécs és más történelmi városok, bár Florence eddig csak a fővárosban fordult meg tartósan. Viszont, ha nem is nagyon hangoztatta, igazán szerette azt a kis országot, pedig nem sok köze volt hozzá.
-És hogyan keveredtél ide? Kalandvágy?-mosolygott barátságosan. Tényleg kíváncsi volt ennek a fiúnak az előéletére. Fontosnak is tartotta, hogy egy kicsikét a múltjával is megismerkedjen, az talán többet elárul Gregorról.
-Nekem anyukám magyar, így már könnyű nekem. Meg persze vittek ide egy csomót a nővéremmel, még amikor kicsik voltunk. Jó volt, nem rossz hely ez... Nem bántam meg az évek alatt, hogy idejöttem. Legalább lesz egy kis tapasztalatom. Bár az elején nem volt könnyű hozzászokni ahhoz, hogy itt vagy Európa másik végén és körülbelül nincs is melletted senki, aki támogatna és segítene... De azért nézd, valahogy csak felnőttem és ember lett belőlem. Szerintem nem is annyira rossz ember.
Mondta neki, s ahogy egyre csak mondta magából a szavakat, úgy kezdte magát egyre jobban biztonságban éreznie. Megnyugtató volt Gregor jelenléte, hogy valaki figyel rá és olyasmikről beszélnek, amiket máskor nem mondana el így első találkozásra. Ez az este azonban vidáman telt, ettől is volt különleges.
A pultos végre kihozta nekünk a rendelést. Florence gyengéden megragadta a poharat és felemelte. Egy darabig csak szemezgetett a löttyel, majd valamelyest aggódóan nézett Gregorra. A fiútól merítve bátorságot megnyugodott, sóhajtott egyet. A szemébe nézett, koccintottak.
A lány továbbra is próbált megbarátkozni az itallal, de engedett a kísértésnek. Egy őszinte mosoly után megtörtént, leküldte a pohár tartalmát. Megköszörülte a torkát, kicsit könnyzeni kezdett, de egyébként nem is viselte rosszul. Ügyes lány...
-Nem rossz -jegyezte meg vonakodva- Sőt... Finom. Köszönöm, jó ötlet volt megkóstolni.
Letette a poharat a pultra, majd a fiúra pillantott.
-Hol is tartottunk?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Florence Pénelope Mercier összes RPG hozzászólása (4 darab)

Oldalak: [1] Fel