Nem vagyok komplett, őszintén nem vagyok komplett! Már hetek óta nem vonultam ki a szobámból, kivéve a tanórákra, de amint lehetséges volt vissza is másztam sötét és nyirkos rejtekembe. Őszintén szólva semmi, de semmi kedvem nem volt érintkezni a külvilággal, bár igazából nem történt semmi, ami visszatartott volna, azért mégis rosszul éreztem magam. Igazából nem történt, de valahogy kezdtem teljesen reménytelennek érezni egy bizonyos valakihez való közeledésemet, így inkább a könnyebb, önsanyargató utat választom ahelyett, hogy még jobban ráhajtsak. Emiatt nem is igazán értem, hogy mit keresek itt a nagyteremben, csúnya ruhákban, kócos hajjal és leszegett fejjel egy zsemlét majszolgatva. Szinte mindenki boldog körülöttem, az összes nyomi kis diák boldogan szaladgál ide-oda a fincsi kis vacsorájukkal, fájdalmasan szánalmas. Tolok egyet kezemmel a zsömlén, hogy beljebb menjen számba, elgondolkodom rajta, hogy a fejemet is megcsapkodjam-e, hogy rágásra késztessem azt, de inkább a nemleges válasz mellett döntök, hiszen valljuk be, egész hülyén mutatnék úgy, ehelyett magamtól kezdek el rágni. Amúgy nem igazán érdekel, hogy hova ültem le, felőlem akár a tanári asztal is lehetne, mondjuk akkor lehet, hogy már elküldtek volna... Kezdek olyan lenni mint Britney Spears, komolyan kezdek hasonlítani rá, kivéve azt, hogy az elhízás helyett én krónikusan lefogyok és nem vagyok annyira híres sem. Még.

Mikor leülök észre sem veszem azt, hogy nekimegyek valakinek, az érzékszerveim kezdenek kihagyni mostanában, érdekes... Bár mintha papír sercegését hallottam volna, nem igazán tulajdonítok neki nagy jelentőséget, a zsemlét leveszem az asztalról és betömöm a tízedét a számba, nem igazán van most gusztusom az evéshez, de muszáj, különben félő, hogy éhen halnék. Na jó, annyira talán még nem rossz a helyzet, bár a szobatársaim és öcsém szerint nem festek túl jól, mikor ezt szóvá teszik általában annyival válaszolok, hogy "És?". A zsömle majszolásában egy női hang szakít meg, ami mellőlem jön, aljas rágalom, hogy én nem ülök jó asztalnál?
- Nagyot tévedsz - kezdek bele fel sem nézve, továbbra is előre meredve - te ülsz rossz asztalnál, várj, hadd nézzek körbe, hogy biztos legyek - persze az utolsó pár szót teljesen ironikusan mondom, egy kis mozdulatot teszek hozzá a fejemmel, hogy hitelesebb legyek.
Úgy néz ki zsenilialitásom végleg cserben hagyott, ahogy körbenézek Rellonos ismerősöket és ismeretleneket pillantok meg, néhányan bámulnak, néhányakat meg egyáltalán nem érdeklem, igazából az a lényeg, hogy béna vagyok és rossz asztalhoz vetettem le magam mikor beléptem a terembe. Mielőtt befejeztem, azaz módosítottam volna a mondatomat előkaptam a telefonomat és blogoltam egy gyorsat. "FAIL - a Rellonosok asztalához ültem xD". Miközben pötyögöm a rövidke szöveget szinte mindenki furán bámul rám, szívesen használom a menő felrúnázott elektronikus készülékeimet mások előtt. Persze elképzelhető, hogy nem kéne megosztanom a varázsvilág összes titkát, mert még kinyír a kormány vagy ilyesmi, de a Britney-szindrómában szenvedőket - azaz engem - ez elég hidegen hagyja.
- Ja, hát bocs, tényleg nem jó az asztal... Bocsi... - a nyakamhoz nyúlok és megvakarom, a brit tudósok azt mondják, hogy ez a hazugság jele, de ki hisz manapság a brit tudósoknak, őszintén?! Kimutatták, hogy a birkák egoisták, hogy január tizenhatodika az év legszomorúbb napja, hogy a pénz nem boldogít és még azt is, hogy nincs tökéletes férfi. Valószínűleg még nem találkoztak velem.
- Amúgy, nagyon zavarok itt, vagy maradhatok még pár percet?