Loise

Mostanában teljesen egybeolvadnak a napjaim. Unom már ezt az állandó sablonosságot és szürkeséget. Olyan, mintha nem is történne velem semmi, kivéve két hetente egyszer, amikor valakivel összefutok és egy kicsit eldumálunk. Régebben állandóan a társaság központjában szórakoztam, minden napra volt programom és soha nem unatkoztam. Én most is szívesen folytatnám ezt az életmódot, de valahogy nem jön össze. Tudom, hogy ez nagy részben tőlem függ és el is határoztam, hogy valamit kitalálok.
Mára egy újabb közösségi programot agyaltam ki: elindulok a folyosókon és ha találok valakit, akinek van kedve velem gitározni és énekelni egy jót, akkor a feladatot kipipáltnak tekintem. Már a Nyugati szárnyban járok, amikor beugrik a tökéletes helyszín. Hol is lehetne jobb közönséget és társaságot találni, mint a társalgóban?! Gyorsabbra veszem a lépteimet, de azért figyelek, hogy a lépcsőfordulókban ne essen baja a gitáromnak. Két perc múlva már a helyiség ajtaja előtt állok. Halkan kinyitom azt, de sajnos nem nagyon nyeri el a tetszésemet, amit odabent látok. Össz-vissz egy-két ember lődörög a teremben és egyikőjük se tűnik túl bizalomgerjesztőnek, kivéve egyvalakit. Lépek egyet jobbra, hogy jobban megfigyelhessem a szőkeséget, aki a teáját kortyolgatva üldögél. Ő is mintha kicsit magába lenne fordulva, de sokkal szimpatikusabb, mint a többiek. El is indulok felé határozott léptekkel, majd megállok közvetlenül előtte.
- Szia! Zavarlak? Mielőtt agyamentnek néznél, amiért csak úgy megszólítalak, inkább szólok, hogy tényleg nem vagyok normális, de szerintem jó értelemben. -vigyorogva nézek a szőkére és kíváncsian várom a válaszát. A legrosszabb ami történhet, hogy elküld a fenébe és ma se lesz társaságom... Szerintem megéri próbálkozni.

Loise

Az elmúlt pár napban bőven volt időm gitározni, ugyanis semmilyen tervezett programmal nem kellett számolnom. Szinte minden délután 2-3 órát gyakoroltam, ami mostanra hatásosnak bizonyult. Egy hónap alatt sikerült annyit fejlesztenem a gitártudásomon, mint az elmúlt fél évben összesen. A legelején rohamtempóval haladtam, szinte egyik napról a másikra tanultam meg az alapokat. Aztán jött egy időszak, amikor csak tökéletesítettem mindent, de úgy tűnik most újra a fejlődés szakaszban vagyok. Ennek persze nagyon örülök, mert ugye az ember haláláig tanul.
Mára is egy kis gitározást találtam ki, csak az eddigiektől eltérően közönséggel együtt. Sokkal jobb úgy zenélni, ha nem egyedül ülsz a szobádban, hanem van társaságod. Nehéz elmagyarázni, mert ez egy olyan érzés, amit csak az ismerhet, akinek volt már része benne. Legegyszerűbben úgy lehetne elmagyarázni, hogy béke van. Mindenki összedolgozik és nem számít, hogy milyen hangod van, csak a részvétel a fontos. Ha pedig részt veszel, akkor kapsz valami olyat, ami jó érzéssel tölt el és ad egy kis plusz energiát. Ezért imádom a zenét!
Hamarosan meg is találom a legelső áldozatot, aki a nem túl mindennapi bemutatkozásom után is szóba áll velem és ez mindenképp egy jó kezdet. Ismerősnek tűnik a lány és a neve is, de egyenlőre nem tudok rájönni, hogy honnan. Persze lehet, hogy csak képzelődök, ugyanis szokásom az ilyen, de idővel úgyis kiderül.
- Nagyon örülök Loise! Én Nicholas, de hívhatsz Nick-nek vagy Niko-nak is. Ahogy tetszik. -Egy kacsintással zárom a mondatot, majd leülök Loise mellé.
- Amúgy, nagyon szép neved van! Még soha nem hallottam, de bejön. -mondom egy mosoly kíséretében. Szerintem ez csak a beceneve, de lehet, hogy nincs igazam, ugyanis tényleg most hallom ezt először.
-Hú, ez egy jó kérdés! Azt hiszem 5-6 éve. Te játszol valamilyen hangszeren? -
Nagyon örülnék, ha egy zenésszel futottam volna össze, mert akkor közösen is játszhatnánk. Jó, erről persze még nagyon korai beszélni, mert lehet, hogy utálni fogjuk egymást. Mondjuk az első benyomásom pozitív, de bármi megtörténhet.
~Mekkora pesszimista vagyok...~
- Persze! De lehet, hogy nem lesz olyan jó... -Már amikor megkérdezte, tudtam, hogy mit fogok játszani. Ezt a dalt körülbelül egy hete tanultam meg, de nagyon szeretem játszani és énekelni is.
- Azért ha ismered, akkor segíthetsz! -vigyorgok Loise-ra. Az ölembe veszem a gitárt és elkezdek játszani. Eddig azt mondták, hogy jó hangom van, de szerintem bőven van mit javítani rajta. Azt viszont állíthatom, hogy imádok énekelni.

A Dal

Loise

Áldom a sorsot, amiért nem maradtam a szobámban, hiszen akkor most nem találkoztam volna Loise-al és egy újabb unalmas délután várt volna rám. Ehelyett most itt vagyok és nagyon jól érzem magam, főleg, mert a lány is nyitott és érdeklődő. Mindig is szerettem az ilyen embereket, akik szívesen ismerkednek és szinte mindent bevállalnak, persze tiszteletben tartva a korlátokat. Biztosan azért vonzódom annyira az ilyen egyénekhez, mert magam is hasonló vagyok. Az tölt fel, ha társaságban lehetek és új arcokkal találkozhatok, ugyanis szerintem minden egyes ember valamiben különleges. Általában a találkák alkalmával ezeket a különlegességeket szoktam keresni és megfigyelni. Szerintem nincs is érdekesebb, mint a barátaink reakcióit tanulmányozni és később fölismerni a személyes vonásaikat. Lehet, hogy ez az egész így őrültségnek hangzik, de ha belegondolunk, akkor nagyon is sok értelme van. Persze ez az egyéni véleményem és ezt mindenkinek jogában áll megcáfolni.
- Nekem is az a kedvencem. Úgyhogy jól választottál! Már az elején plusz pont. -mondom elégedetten és kedvesen mosolygok a lányra. Örülök, hogy a Nick nyerte el a tetszését, mert ez illik leginkább rám és otthon is így hívtak a barátaim meg a családom. Loise megerősíti a ki nem mondott megállapításom, mi szerint ez csak a beceneve. Nekem még jobban is tetszik, mint a teljes, bár az is különleges.
- Csak őszintén! -
Hamar jön a témaváltás, amit nem is nagyon bánok, mert rögtön egy kellemes meglepetés ér. Álmomban se gondoltam volna, hogy ő is gitározik, de ezzel máris bevágódott nálam. Na persze nem mintha eddig nem lett volna szimpatikus...
- Mit is mondhatnék...?! A lábaid előtt heverek hercegnőm! -mondom neki nevetve, majd meg is hajolok előtte a hatás kedvéért. Ritkán találkozom olyan lányokkal, akik gitároznak is. Persze előfordul egy-kettő, de azok nálam máris bekerülnek a kedvencek közé. Lehet, hogy ez a gyengepontom, úgyhogy jó lesz vigyázni. Ráadásul a szőkeség kinézetre is eléggé ott van a topon. 
~Nagy bajban leszek én még...~
Loise kedvesen bíztat, hogy játsszak neki, úgyhogy nem is kell sokáig győzködnie. Veszek egy mély levegőt és belekezdek a darabba. Az elején kicsit remeg a hangom, aztán belejövök és az is sokat segít, hogy nem egyedül kell énekelnem. Mikor lehúzom az utolsó akkordot, valami kellemes boldogság járja át a szívem. Tényleg olyan, mint ahogy azt a lány is megfogalmazza.
- Ennek örülök! És gyönyörű hangod van! -bókolok. Nem szoktam olyat mondani egy lánynak, amit nem gondolok úgy, mert én is utálnám, ha az orromnál fogva vezetnének és játszadoznának velem. Sajnos már előfordult, de soha senkinek nem kívánom azt az érzést. Főleg amikor kiderül az igazság... Na ezért tisztelem ennyire a nőket, sőt minden embert. Loise-ra nézek, de nem igazán tetszik amit látok. Gyönyörű, rendezett arckifejezéssel ül, de valami még sincs rendben. Ez pedig a szeme... A szeme, ami soha nem hazudik.
- Mi a baj? -kérdezem komoran, de aggódva. Nem ismerem még a lányt, de nagyon tiszta lelkűnek tűnik, ezért zavar, hogy valami bántja őt és remélem, hogy elmondja, mert úgy talán tudok segíteni neki.

Loise

Loise társaságát nagyon kellemesnek találom és mostanra semmi kétségem nem maradt afelől, hogy jó ötlet volt ismét kimozdulni egy kicsit. Végre nem az unalmas és megszokott napjaim folytatódnak, hanem van egy kis esemény. Jó, persze ez most nem olyan nagy dolog, hogy leültünk beszélgetni, de mégis megismertem egy új embert. Amondó vagyok, hogy minél több barátod van, annál biztosabb, hogy nem maradsz egyedül.
- Akkor hallottál valami újat. De ha jobban tetszik, akkor nevezhetjük piros pontnak is, bár én nem ezt szoktam használni. -felelek vigyorogva. Nem értem, hogy miért nem hallott még a plusz pontokról eddig, de előfordulhat. Nekem is volt már olyan, hogy valaki egy számomra ismeretlen kifejezést használt, ami amúgy teljesen természetes, csak én nekem azelőtt senki nem említette és ezért furcsa is volt első hallásra. Mindenkivel előfordul, de ahogy már korábban említettem: "Az ember haláláig tanul."
Loise egy kicsit mintha meglepődne, amikor elmondom a véleményem. Gondolom nem is hiszi el elsőre, de majd ha jobban megismer, akkor ő is rájön, hogy ezt teljesen komolyan mondtam. Sajnos vannak, akik a komoly dolgokat kizárólag csajozásra használják és később kiderül, hogy a véleményük egyáltalán nem egyezik az általuk elmondottakkal. Na ezekből lesznek az óriási félreértések és pofára esések, természetesen a lányok részéről. Ergo érthető, hogy kevésbé bíznak a fiúkban.
- Jól van, csak vicceltem! -Még a végén itt mindent komolyan vesz, aztán nagy félreértésbe leszünk. Persze nem tagadom, hogy tetszik a lány, így első látásra, de azért nem fogom rögtön letámadni. Mondjuk volt már olyan korábban, de igyekezek visszafogni ezt a vágyat és egyben rossz tulajdonságot. Vannak olyan lányok, akiknek még tetszik is ha valaki rögtön belecsap a közepébe, de ő szerintem nem ezek közé tartozik. Igazából fél óra alatt nem tudok róla általános véleményt mondani. Lehet, hogy csak jó napja van és máskor meg mindenkivel bunkó. Nem mintha rögtön elítélném, de ki tudja...
- Köszi, ez kedves tőled. Én sajnos csak ezen az egy hangszeren játszok, de annál több időm van gyakorolni. Viszont most te jössz! Nagyon kíváncsi vagyok a tehetségedre. -mondom egy mosoly kíséretében, közben már nyújtom is felé a gitárt. Kíváncsi vagyok, hogy ő milyen szinten van hozzám képest. Simán el tudom képzelni, hogy valami virtuóz és rendesen le fog alázni, de nekem akkor is megéri. Legalább lesz valaki akitől tanulhatok itt a suliban.
Óvatosan rákérdezek a szomorúsága okára, de meg is lepődök, hogy milyen könnyen megnyílik nekem és beavat valami személyes tapasztalatába. Persze nem kérdezek rá, hogy kit vesztett el, így is eléggé megviseli a dolog.
- Ne haragudj. Nem tudtam, hogy ilyen érzelmi kötődésed van ehhez a számhoz. Gondolom, hogy nem egy vadidegennel akartad újra elénekelni, legalábbis első alkalommal. - Egyáltalán eszembe se jutott, hogy pont egy olyat sikerül választanom, ami nem csak egy átlagos dal az életében. Kicsit bűntudatot érzek emiatt, mert nem tudom biztosra megmondani, hogy ezzel megbántottam-e vagy csak az emlékezés érinti kellemetlenül. Remélem, azért nem olyan szörnyű a helyzet...

Loise

Elsőre nem sikerül fölfognom, hogy miért emlegeti a magyar nyelvtanulást, de hamar összeáll a kép. Furcsa azt hallani valakitől, hogy "már kicsi korom óta tanulom a nyelvet", hiszen ez a természetes. Ennek ellenére nekem is nagyon hasonló az életem.
- Komolyan? Ez kemény, mert én is két nyelven tanultam meg beszélni és ráadásul pont az angol volt a másik. Mondjuk nekem a magyar jobban megy, mert anyukámnak ez fontosabb volt. Vagyis nem is jobban megy, de magyarul gondolkodom. -
Kicsit meglepett ez a közös tulajdonság, de ennek is csak örülni tudok, mert ha egy kis angolra vágyom, akkor csak meg kell keresnem a lányt és szerintem ő is szívesen beszél a "másik" anyanyelvén. Erről jut eszembe, hogy még nem is tudom, hogy hol találhatom őt meg.
- Valahogy ez kimaradt szerintem, de ha szenilis vagyok, akkor nyugodtan fuss, sőt... -Egy pillanatra elvigyorodom, majd folytatom.- Szóval te melyik házban is vagy? -
Kicsit elviccelem a hercegnős dolgot, de elsőre mintha Loise komolyan is venné. Emiatt kicsi megijedek, de végül látom, hogy minden oké nála is, így egy szempillantás alatt eltűnik a korábbi aggodalmam.
- Ilyen romantikus típus vagy? Bálok, hercegnő... És hol a szőke herceg? -kérdezem kisfiús mosollyal az arcomon. Jó, beismerem, hogy kicsit burkoltan rákérdeztem, hogy van-e valakije, de remélem, azért neki nem tűnik fel. Valahogy pont kapóra jött a lehetőség, hát akkor miért ne élnék vele?! Mondjuk egyenesen is megkérdezhettem volna, de akkor úgy tűnne, mintha valami hátsó szándékaim lennének. Úgyhogy teljesen jó ez így!
- Naná, hogy te! Gondolom már említették, hogy tehetséges vagy, hát most kíváncsi lettem! -
Kicsit meglep, hogy a lány nem számít a felkérésre, mert valószínűleg mindenki, aki akár egy pillanatra is hallja őt énekelni, az a rajongója lesz.
- Köszi! -
Igen, tudom, hogy nem szokás megköszönni, ha valaki annyit mond neked, hogy nem haragszik, csak nekem vannak ezzel kapcsolatban korábbi tapasztalataim. Röviden annyi a történet, hogy egy számomra nagyon fontos személlyel elég komoly konfliktushelyzet alakult ki köztünk és az egy borzalmas időszak volt nekem. Azóta mindenkinek megköszönöm, ha megbocsát nekem, még ha előzőleg nem is haragudott. Ez egy megszokás és nem is fogok már változtatni rajta.
- Ennek én is nagyon örülök! Szerintem most volt a legjobb, pedig már sokszor és sok mindenkivel eljátszottam a Hallelujah-t. -Ez tényleg így igaz! Loise annyira átélte az egész előadást és olyan sok érzelmet adott bele, hogy ezáltal lett tökéletes az egész dal. Mondhatni értelmet nyert, bár én nem szoktam ilyen kifejezéseket használni.
Az első számnál, már csak az övé volt nagyobb meglepetés. Soha nem hallottam még ezelőtt, de nagyon tetszett. A lány pedig, mint egy igazi profi. Hajlítások, hangszín, ritmus, minden rendben volt. Egy tökéletes előadást láttam/hallottam és még a kíséret is remek volt. Először csak bámulok Loise-ra, majd igyekezek összehozni legalább egy értelmes mondatot.
- Hűha! -Na ez nem volt értelmes, próbálkozzunk újra.- Nagyon, nagyon ügyes vagy! Örömmel leszek az ezredik ember, aki megkérdezi: Mit keresel te még itt? -
Kedvesen elmosolyodom és büszkén megveregetem a vállam.
- Éreztem én, hogy ide kell ma jönnöm! Amúgy mi volt ez a szám? Ne nézz hülyének, ha ismernem kéne... -