36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Második emelet - Sharlotte Johanson összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Le
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. november 3. 19:34 Ugrás a poszthoz

Cassie

Miután nagy nehezen felkelt, rápillantott az órarendjére, azonnal rájött, hogy sok ideje van, és el kellene indulni egy kis felfedezőútra a kastélyba.
Elindult, majd hosszas bolyongás után egy folyosóra érkezett. Az tele volt gyönyörű nők báli ruhás portréival. Lépett még párat, majd megállt, hogy csodálhassa a képeket.
Bambán meredtek szemei a kecsesen portrék között ide-oda libbenő, beszélgető hölgyekre. Közben gondolataiba mélyedt. Gondolkozott azon, hogy milyen jó lenne olyan főúri pompában élni, és olyan ruhákat viselni, mint azok, akik ezeknek a képeknek a múzsái voltak egyszer régen.
Tekintete mélyen elkalandozott a festmények világában, az zökkentette ki, hogy meglátott egy másik lányt.
Először nem nagyon foglalkozott vele. Lassan sétált tovább, és elveszett ezen csodás műtárgyak bűvöletében. Pár perc után már csak ezek jártak az eszében. Minden gondolata ezek körül forgott.
Persze gondolatáradata közepette sem felejtett el lépegetni, tovább haladni a soron. Nemsokára egész közel ért az idegenhez.
~Sárga pulcsiban van, tehát valószínűleg Navinés.~ jutott eszébe először.
Aztán figyelte, ahogy a lány figyeli a sok portrét.
Nem tudta megszólítsa-e, vagy ne. Tanácstalanságában közelebb lépett. Nagy erőt vett magán, aztán kinyögött pár szót.
-Szia. Hogy hívnak?- kérdezte mosolyogva, hogy barátságosabbnak tűnjön.
-Gyönyörű, nem? -kérdezte merengve.
Megint kissé ámulatba esett, aztán újra megszólalt.
-Navinés vagy?




Öltözet
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 7. 21:05 Ugrás a poszthoz

Meccs utáni gyenguszozás
Griffek-Lovagok

Első meccs: változó vélemény. Jó amiért nyertek, bár ezt odáig nem is fogta fel, és rossz, sokak között ő is lesérült. A többiekkel együtt szállt le a pályáról, de lábra állni már nem volt olyan egyszerű. Szerencsére kapott segítséget, anélkül egy lépést sem jutott volna, nemhogy el a gyengélkedőig. Ahogy lassacskán botorkált elnézegette a többieket. A fájdalmat nem igazán érezte, csak azokban a pillanatokban, amikor eszeveszettül belenyilallt, és olyankor arcán akaratlanul is megjelentek a fájdalmát tanúsító vonások. Még nem játszott, nem volt gyakorlott, és fájdalomküszöbe sem volt akkora, mint gondolta, de tisztában volt vele, hogy a kviddics ezzel jár, ráadásul ő jelentkezett. Nem is bánta, és remélhetőleg sosem fogja. Igazán szeret repülni, és szerencsére tudott másra gondolni. Anélkül igazi kínszenvedés lett volna eljutni a célhoz. Így is lassúra sikeredett,  már sóvárogva várta a pillanatokat, hogy leülhessen az egyik ágyra. Ezen momentum pár perc után be is következet.  Csapattársai elengedték az ágy mellett állva, és már saját erőből sikerült elhelyeznie magát ülő helyzetbe. Le, azaz felrakta lábát is, és akkor vetette rá az első komolyabb pillantást. Szörnyülködve tekintett végtagjára, majd a többi teremben lévőre. Akkor figyelt fel arra, hogy a másik őrző ágya mellé telepedett le, és csodák csodájára, a lábuk is ugyanolyan állapotban van. A sors iróniája, de ez kicsit sem érdekelte már, inkább őrülten várta a javasasszony érkezését. Hiába, a lelki fájdalommal így is jobb barátságot kötött, mint a fizikaival. Szinte már unatkozott is, de élvezve azt a nyugalmat, ami nem volt meg meccs közben. Újabb körbetekintés, az arcok vizsgálata. Még szerencsésnek gondolta magát, Kristóffal, Kath-el és a többiekkel ellentétben. őket olyan mértékben eltalálta a kis szörnyeteg, hogy tulajdonképp mozgásképtelenek. Néhányan. Elnézve játékos társait, látta, hogy az igazán súlyos sérüléseket szenvedők is bírják. Ez arra ösztönözte, hogy tegye félre szenvedéseit, és egy kicsit foglalkozzon másokkal is.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. január 18. 15:59
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 25. 14:42 Ugrás a poszthoz

Zoé

Napja teljesen átlagosan telt, semmi szokatlan nem volt benne. Nem törte össze magát, bajba sem keveredett, tehát nyugisnak könyvelhető el. Hazaérkezése után azonban nem töltött többet házában mint pár percet. Az előző egy, szobafogsággal töltött hónap után teljesen felszabadultan indult útjára. Nem mintha betartotta volna azelőtt is a dolgot, de mégis jobb volt egy cseppet úgy mászkálni, hogy nem kell tartani bátyjától, aki bármikor megjelenhet és leszidhatja. Szinte ugrálva indult hát meg kastély felé, ahova elég gyorsan fel is ért. Ok nélküli boldogság ült ki arcára, kivételesen nem gondolkodott el rajta, hogy vajon miért lehet. Csak ment egy határozatlan irányba, hogy majd lesz valami. A Nyugati szárnynál távolabbra nem igazán akart menni, inkább rótta a lépcsőfokokat felfelé. Csak a második emelten állt meg, ahol útját tovább folytatta, és hamar elért egy számára még ismeretlen helyre. Az ajtót kinyitva egy nagy terekkel rendelkező szobába jutott, ahol először a sok kéket vette észre. Beljebb lépve tekintete ide-oda cikázott a berendezésen, kisebb meglepődés is megjelenhetett arcán. Az ajtót behajtott maga mögött, és bár nem akart túlságosan is gyerekes viselkedést produkálni odasietett az ablakhoz és úgy nézett ki a tájra, mintha életében nem látott volna olyat. Belül próbált megnyugodni, de a boldogság, amit csak úgy érzett, nem engedte annyira, amennyire akarta, vagy éppen szükséges lett volna. Nehezen sikerült elszakadnia a látványtól és útját az egyik fotel felé vette. Nem volt fáradt, de nőiesség sem volt felfedezhető abban, ahogyan ledobta magát. Vigyorgott csak magában, de a nevetés még nem tört rá, ahogyan továbbra is örömteli arckifejezéssel tekintett körbe majd dőlt hátra kényelmesen. Nem tartott sokáig, már fel is kelt, de csak egy rövid útja volt az asztalhoz, ahol megpillantotta a sok finomságot. Szinte kötelezőnek érezte, hogy odasétáljon, és birtokba vegyen valamit elfogyasztásra. Nem gondolkodott sokat, a sütemény mellett döntött, de már elhatározta, hogy teát is fog csinálni magának később. Visszatért előbbi ülőhelyéhez, és sokkal szebben, mosolyogva ült le. Akkor, időben bővelkedvén kezdett el egy kicsit gondolkodni, hogy vajon mi lelhette, de semmi választ nem talált, pedig nagyon elmélyült a dologban.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 25. 16:27 Ugrás a poszthoz

Zoé

Ok nélküli boldogsága bár huzamos ideig tartott, voltak benne ingadozások. Amíg a társalgóba fel nem ért teljes mértékben magába kerítette az érzés, és még ott is, az elején. Aztán magányával nem tudott mit kezdeni, és az unalom kezdte elnyomni az örömét, amit érzett. Gyorsan próbált ellene tenni, lefoglalni magát. Először a teakészítéssel próbálkozott, ami ugyan eltartott egy kis ideig, de csak az járt fejében, hogy mennyivel jobb lenne, ha lenne ott valaki. Aztán a kandalló elé ült le, de ott még rosszabbnak érezte a dolgot. Végül az ablakhoz próbált sétálni, és a tájra letekintve kicsit nosztalgiázni. Ez viszonylag visszahozta a boldogságát, főleg a közelmúlton elmerengve. Ez persze nem azt jelentette, hogy nincsenek problémái, csupán azt, hogy figyelmen kívül hagyja egy kicsit őket, hogy úgy igazából tudjon élni, nem pedig a társadalmi korlátok között szorongani. Nem foglalta el magát sokáig, szinte pár pillanat után eszébe jutott minden, és megújult örömmel vethette neki magát a délutánnak, amit tervei szerint ott tölt abban a helyiségben, kiélvezve, hogy bárhova mehet végre. Visszasétált hát az asztalokhoz, ahol a süteményeket felfedezte, és addig magával hordozott teája mellé vett még abból is. Felváltva fogyasztotta őket, néha megállva és mosolyt eresztve a semmibe. Kis idő után útját a fotel felé vette, ahol legelőször ült, majd ezt a tevékenységét a kihagyás után folytatta. Az édesség hamar elfogyott, így csak a nagy bögre tea maradt, ami ki tudja milyen keverékből készült, de az íze csodálatos volt, ráadásul forró. Néha vetett egy pillantást a kandallóra, ahogy kortyolgatta a nedűt, és olyannyira elmerült a lángokban, hogy észre sem vette az idő közben megjelenő lányt. Csak mikor köszönt, akkor pedig Sharlotte a fejét is hirtelen a hang irányába fordította.
- Szia - mosolyodott el, majd pár pillanatig nézte, ahogy a másik is elmerül a cikázó lángnyelvekben. Ezalatt volt ideje kicsit végigmérni, és ismerős is volt számára a megjelenés, de ötlete sem volt, honnan. Csak rémlett neki, hogy látta már, ami elég valószínű, mivel minden sarkon összefuthat itt mindenkivel. A lány azonban nem csak egy ilyen félpillanatból volt ismerős számára, hanem máshonnan. Azt azonban nem tudta volna megmondani, hogy mégis hol látta.
- Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - fordult végül felé, teáját letéve és beszélgetést kezdeményezve - valljuk be, elég sablonosan. Mindig van valami téma, amiből kiindulhat, de ott igazából semmi sem volt. Érdeklődhetett volna a lángokról, de akkor biztos hülyének nézte volna a másik, és inkább elkerülte volna messziről. Ez a fajta indítás pedig általában bejön. Hacsak nincs olyan állapotban az ismeretlen, akkor bizonyára egy igen kellemes beszélgetést kezdett meg, ha pedig nem, az sem baj. Akkor csendben marad, és valahogy megpróbálja majd figyelmen kívül hagyni az ott lévőt. Teáját fél perc után újra kézbe vette, de tekintete a lányon maradt, mert nagyon érdekelte már, honnan ismerheti, meg a puszta léte is, hogy ki ő.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 25. 20:40 Ugrás a poszthoz

Zoé

Ahogy a lányt felfedezte és visszatért a lángok bámulásából már nem foglalták le előző gondolatai. Mindegyik az ismeretlenre terelődött, aki szokatlanul ismerős volt számára, éppen ezért kattogott rajta az agya. Teájába bele-bele kortyolt, ami lassan fogyni is kezdett, de ezzel előrébb nem jutott, ugyanúgy gyötörte az érzés, hogy nem tudja. Bemutatkozott és viszont köszönt is, de ahhoz, hogy a másik is elárulja a nevét kellett egy kis idő. Furcsállta is, de arcán nem jelent meg a gondolat, csak nézte tovább. A neve utáni két szó azonban olyannyira meglepte, hogy az arckifejezésében tükröződött.
- Sharlotte, mint már mondtam - tette le teáját és ujjait összekulcsolva maga elé helyezte kezét.  Fel sem tudta fogni az első pillanatokban a visszakérdezéset, majd egyszerű elbambulásnak tudta be.  Nem nézte hülyének, hiszen bárkivel megesik, hogy nem figyel oda. Vele is történt már hasonló így teljesen megérthető volt a szituáció.  Az italhoz is visszatért volna tisztázva a dolgokat, de a bögrére pillantva szomorúan vette tudomásul, hogy elfogyott. Azonnal indult volna csinálni újat, de a kérdésre válaszolt inkább, melyre elmosolyodott.
- Igen, és szerintem Te is - mondta sejtelmesen, de belül remélte, hogy nem mond hülyeséget, mert azzal nagyon beégne. Viszont ezt a pár szót kimondva fel is pattant, és el is indult ismételten az asztalok irányába. Előttük megállt, majd Zoéra nézett és a süteményekre felváltva. Nem tudta eldönteni, mit is tegyen; csináljon a lánynak is valamit, vagy feltűnés nélkül foglalkozzon csak magával. Végül nem az utóbbi mellett döntött, hanem inkább még egy csésze forró ital készítése mellett szavazott. Hamar elkészítette, sietett is egy kicsit, ám határtalan kedvességében és boldogságában ezt nem látta elégnek. Odasétált az egyik szekrényhez, majd feltérképezve, hogyan is kell, hangos nyikorgás keretein belül kivett egy kistányért és ugyanígy vissza is csukta azt. Az asztalhoz visszatérve teasüteményeket pakolt az tányérra, majd a másik bögrét is kezébe véve indult meg a lány felé. Mellette állt meg, de rá nézett, közben mosolygott.
- Tessék, csináltam teát és hoztam sütit is - vetett még egy mosolyt a Navines irányába, majd letette a kezében lévő dolgokat. Ha gondolja majd úgy is elfogyasztja, ha nem, akkor meg mindegy. Lassan ő is visszatért az itókájához és azzal indult vissza a kandallóhoz. Útja közben összesedett egy fekete párnát és a szőnyegre letéve azt rá, ráült. Néha a lángokra, majd a lányra pillantva kezdett neki az újabb keveréknek.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 26. 12:39 Ugrás a poszthoz

Zoé

Az apró botlásra egy kedves, megértő mosollyal felelt. Nem is kattogtatta rajta az agyát túlságosan, elkönyvelte, hogy megtörtént, és kész. Amint végül rákérdezett Zoé a házbeli hovatartozására, szinte azonnal rájött, honnan ismerős. A viszonylagos helyeslést ismét egy mosollyal fogadta, és el is indult teáját pótolni. Azonban úgy döntött, nem csak magával foglalkozik, készít a másik lánynak is. Így is tett, ezután pedig el is juttatta az italt és a süteményeket is hozzá. Ahogy átadta, a köszönetre is csak mosollyal tudott válaszolni. Nem sokkal később a saját bögre ismeretlen teakeverékével sétált vissza a kandalló elé, ahol le is telepedett. Ismét a cikázó lángnyelvek bámulását választotta, hol tekintete leragadhat és elmélyülhet, bár nem is gondolkodott, csak mosolygott a semmibe, ahogyan az a pár deci forró csoda is fogyni kezdett. Nem merült el annyira a tevékenységben, hiszen sokkal jobban lefoglalta az a bizonyos ok nélküli öröm, aminek okát már nem is kereste, tudta, hogy nem fogja megtalálni. Éppen ezért vette azt is észre, hogy a lány közelebb jön hozzá, ráadásul le is ül. Akkor már tudta, sőt, szinte várta a pillanatot, hogy megszakad a csönd, ez pedig be is következett. A hang irányába fordította fejét, majd tekintetét lesütötte, mintha gondolkodna.
- Igazából nem tudom. Csak elindultam, hogy majd lesz valami, és ide jutottam - vonta meg vállát. Nem akarta az unalmas részletekkel untatni, hogy mit miért tett, ennyi tökéletesen elég lesz, meg lehet érteni. A becenevet újabb mosollyal díjazta, bár furcsa volt. Mindenki Lotténak hívja, így ezt még meg kell szoknia.
- Te hogy-hogy itt kötöttél ki? - kérdezett vissza egy korty tea után érdeklődést mutatva. Nem csak színlelve, mert tényleg tudni akarta, mi a válasz. Hasonló-e az övéhez, vagy valami teljesen más? Kíváncsi természete kezdett kibontakozni, ahogy figyelte a mellette ülőt. Egyre több dolgot akart tudni, de ezt természetesen a boldog arckifejezéssel elfedte. Megtanulta már, hogyan kell. Jó lenne színésznek is, de azt teljesen más szituációnak véli.

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 26. 18:46 Ugrás a poszthoz

Zoé

Mennyire egyszerű is lenne, ha mindig, minden problémát figyelmen kívül hagyva tudnának az emberek boldogok lenni. De ez nem ilyen egyszerű, és sokan nem is érthetik, nem foghatják fel, de vannak, akik elfogadni sem tudják, hogy bárki a sok gond mellett egy kicsit kiszabadul a burokból, és él. Szükség van rá, bármennyi rossz gyűlik is össze, teljesen más szemszögből láthatjuk, ha egy kicsit megpróbáljuk elfelejteni őket.
- Igen, szinte sohasem tervezek. Mindent a sorsra bízok, had történjen úgy, ahogy kell, hiszen véletlenek nincsenek - mosolyog ismét. Még véletlenül sem akar belekezdeni a végeláthatatlan filozofálásba, de ennyit azért muszáj volt közölnie. Ezt muszáj volt, hogy jobban átláthassa a lány is, milyen ő, bár nem ismerhette. Ebből azonban sok minden kiderül, felesleges magyarázkodások nélkül is.
- Nos, hát itt a tökéletes alkalom. A gondolataimmal én sem szeretek egyedül maradni - nézett újra rá. Teljes mértékben megértette ezt az egyszerű mondatot, de nem csak a szavakat, hanem azt, ami mögötte van. Az a sok frusztráló gondolat, ami magányunkban egyszerre tör ránk, a múlt borzasztó, vagy éppen szomorú képei, érzései, amik visszajönnek olykor, pedig nem szeretnénk. Ez ellen viszont semmit nem tudunk tenni, el kell fogadni. Lehetséges ugyan, hogy a társasággal próbáljuk elűzni őket, de az sem tart örökké, nem lehet mindig valaki mellettünk.
- Nem kell rá esélyt adni. Az mindig meg van, és aminek meg kell történni, az akkor is meg fog, ha nem akarod - nevetett kicsit fel. Akkor már hülyének is nézhette Zoé, mert nem mindenki érti meg furcsa gondolkodásmódját. Aki viszont igen, annak elég gondolkodni valót ad tömör, de annál összetettebb mondataival. Elég furcsa tud lenni, főleg ha valami külső hatás miatt előtörnek belőle a mélyebb gondolatai. Nem az átlagos, "élet nagy problémái" gondolatok, hogy mi legyen a vacsora, vagy hasonlók, hanem az életről megfogalmazódott ideái. Az pedig, ahogyan tálalja őket néha meg is ijesztheti az embereket, akik azután örömmel tűnnek el, nem keresve egy idióta társaságát.
- Kérsz esetleg még valamit? Ott az asztaloknál - nem tudom láttad-e - van egy csomó minden. Sütemények, a teák meg üdítők - kérdezte teljesen új irányba sodorva ezzel a beszélgetést. Természetesen folytatódhat a másik témával is, de egy kicsit biztosan megszakad, minimum pár szóval. Ezeket kimondva fel is állt, és elindult az előbb említett bútordarab felé, mert szüksége volt már valami süteményre is az itala mellé. Pár lépés megtétele után már ott is volt, és ugyancsak teasüteményt szedett volna magának, de ahhoz előbb tányérra volt szüksége. Hamar szerzet magának a szekrényből, és visszatért az asztalokhoz. Ha a lány kér valamit, neki is visz, de addig vár.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 29. 18:07 Ugrás a poszthoz

Zojééé Grin

Nem éppen megszokott, teljesen természetes beszélgetést folytattak, de tökéletesen megértették egymást. Hiszen nem állunk le minden sarkon valakivel az elmélkedésről és a sorsról trécselni, de ez akkor bevált. Valami különös oknál fogva, ha nem is ismerték egymást, a gondolkodásmódjuk hasonlónak bizonyult, éppen ezért értették meg annyira egymást. Legalábbis ő ezt érezte, de, hogy viszonozva van-e a dolog, azt nem tudta.
- Én sem tudom őket nagyon befolyásolni. Csak úgy vannak, és szinte saját életet élnek, lehetetlen gátat szabni nekik, bármely tekintetben - mosolyodott el, az ismételt egyetértésen. Nem tartotta már furcsának a dolgot, megesik az, hogy összetalálkozik két személy, akik nagyjából egy hullámhosszon vannak. Amikor Zoé elmosolyodott, neki is önkéntelenül egy görbület csúszott arcára, valami köszönetképpen. Nem sokkal később  ő is úgy dönt, hogy süteményre van szüksége. Addig is elpusztított már párat, de nem vette észre magát, csak szüksége volt rá. Felpattant hát, miután teáját lerakta a földre. Abban még volt, nem foglalkozott vele. Meghagyta későbbre, legalább lesz oka felállni, és mondani valamit, ha nem találna beszédtémát. Megint érdeklődött, hogy kell-e a lánynak valami, de az nemleges választ adott. Az ő kérdésére elmosolyodott, majd kicsit fel is nevetett.
- Igen, ha megfeledkezem magamról, akkor sokat eszem - nézet fel a tányérról a lányra, miközben el is indult vissza a kandallóhoz. Pár lépés megtétele után eredeti helyére ült vissza, a fekete párnára, ügyelve, hogy ne döntse fel a bögrét, amiben az ital volt. Tekintete ismét a lángokra tévedt, de nem ragadt ott le, inkább továbbment, és a falakon végigfutva a mellette ülőn állt le.
- Nem tudom, mi az oka, hogy nem mutatsz túlzott érdeklődést az édesség iránt, szerintem finom - fordítja fejét mosolyogva Zoé felé - Azért, ha kell valami, csak szólj - tette hozzá kedves hangon, majd visszafordult, és a teát nézte, ami még mindig a földön pihent. Nem hitte, hogy a másik nem képes rá, csak éppen olyan kedvében volt, hogy mindent szívesen csinált. Hirtelen ötletei támadtak saját kérdésére, melyek közül felmerült, hogy magával a süteménnyel van baja, vagy annak minőségével, esetleg megunta, szeretne vigyázni az alakjára, vagy valami teljesen más. Agya önkéntelenül is végigvette a lehetőségeket, miközben bambán nyúlt a bögre felé, hogy kézbe vegye, és igyon belőle. Amint ez megtörtént, további kábulatában a semmibe meredve kezdett iszogatni, csupán a lány nemsokára érkező hangja zavarta meg.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 2. 18:38 Ugrás a poszthoz

Zojééé

Hihetetlen volt számára, hogy valakivel ennyire képes ugyanazon a véleményen lenni. Ugyanazok a gondolatok, valószínűleg hasonló érzésekből eredően. Ugyanaz a felfogás és értékelésmód. Ilyet el sem tudott képzelni. Igaz, hogy van olyan személy a Bagolykőben, akivel hasonló lehetetlen dolgokat tudnak összehozni, de ekkora egyetértésre soha nem számított senkitől.
Sosem volt a nyugalmasságáról híres, ehhez méltón nem bírt egy helyben maradni sokáig. Ezért volt szüksége mászkálásra, hogy ide-oda vándoroljon asztal és párna között. De a sütemény és tea nagyon jó érvnek bizonyult ehhez a "függőségéhez". A lányra csak mosolyogni tudott, ezzel dolgozta fel kellőképpen a hasonlóságot, és azt, hogy majdnem ugyanolyan az életszemléletük. Persze, vannak dolgok ,amikben biztosan máshogyan vélekednek, de ez a téma, a sors, összekötötte őket, ilyen szempontból.
- Én sem azt mondom, hogy az életem az édesség, elvagyok nélküle is, de olyankor, mikor sok tárul elém egyszerre, akkor képes lennék az egészet eltüntetni - mondta, ahogy visszaült. Fejét is a lány felé fordította, úgy hagyták el száját a szavak. Szereti, ha megvan az a bizonyos kontaktus, ami egyszerűbbé teszi a kommunikációt, bár sok esetben nem szükséges. Akkor sem volt, mert hangján is érezni lehetett a folyamatosan áramló kedvességet és megértést, de mégis jobbnak látta így. A szűnni nem akaró mosolya akkor is kint ült arcán, tudva, hogy nem kell onnan levándorolnia egy jó ideig. Felajánlotta a segítségét, amire már sokkal oldottabb hangulatban válaszolt a másik. Ennek örült és ő is felnevetett.
- Vannak kapcsolataim, de majd meglátjuk - nevetett még mindig vele, az addig kezében lévő bögrét letéve. Nem volt már benne semmi, és ez normális esetben arra ösztökélte volna, hogy menjen oda az asztalhoz, és készítsen újabbat, de akkor nem érdekelte, próbálta figyelmen kívül hagyni.
- Milyen gyümölcsöket szeretsz - már ha szeretsz valamilyent? - kérdezte meg pár másodperccel később. Nem tudta, honnan jött a kérdés, valószínűleg, ahogy lepillantott az epres süteményére, az ihlet megragadta. Ő maga a legtöbbel ki van békülve, de a kedvenceit, mint mindig, ott is előnyben részesíti. Remélte, hogy nem nézi majd hülyének Zoé, mert nem biztos, hogy azonnal tud majd asszociálni erre az indokra, vagy éppen eszébe sem jut.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 9. 15:31 Ugrás a poszthoz

David

Mint egyedüli nő a háztartásban, a legtöbb munka rá marad. Alex is segít neki természetesen, de sokszor kivonja magát mindenből így neki kell mindent megcsinálni. Ezt nem is bánja, hiszen az életben is így el kell majd boldogulni, ez pedig kellőképp felkészíti arra. Tehát mosogatás, takarítás, mosás, hasonlók tartoznak "munkakörébe".
Még az év kezdete előtt, olyan december 28-29. tájban találkozott olyan ruhákkal, amik se nem övék, se nem testvére tulajdonát képezik. Megpillantva őket azonnal előtörtek akkor még friss emlékei, mivel tudta, kiék. Sokszor eszébe jutott, hogy a tulajdonoshoz vissza kellene juttatni őket, de azt személyesen akarta intézni. Viszont nem volt ereje, meg éppen bátorsága írni Davidnek, hogy találkozzanak valahol, és az átadás megtörténjen. Emellett bocsánatot is akart kérni, leginkább testvére viselkedése miatt. Meg úgy mindenért, mert igaz, nem gondolta át akkor sem, és utána sem, mégis így illik.
Nagyon sokáig szépen összehajtogatva tartogatta a ruhákat szobájában, pontosabban az egyik éjjeli szekrényen, mintha valami ereklyékre kellene vigyáznia. Minden nap látta, de próbált nem foglalkozni vele. Egy idő után azonban már zavarta, de maga sem tudta miért, ezért minden esetleges negatív gondolatát leküzdve kezdett el levelet fogalmazni a fiúhoz. Nem tartott sokáig, csak a lényeg volt benne: szombat, este nyolc, társalgó, meg a ruhák visszaszolgáltatása, természetesen ennél valamivel szebben megfogalmazva. Amint végzett, baglya már el is szállt a levéllel, ami remélhetőleg célba is ért. Ám még akkor sem volt biztos, hogy a  történtek után valószínűleg nem túl rózsás kedvében lévő másik fél elmegy majd a találka helyszínére.
Ő maga viszont már fél nyolckor elindult, igaz, már sokkal előbb elkészülve, a pólót a nadrágot, a pulcsit és a kabátot nézegetve ült az ágyán, és gondolkodott. Mindent próbált érinteni ezalatt, de nem sikerült, mert az idő telt. Így egész egyszerűen csak berakta a darabokat oldaltáskájába és elindult, fel a kastélyba. Bátyjának nem szólt, nem akart feszültséget kelteni, hiszen meg van neki tiltva, hogy bármikor és bárhol is találkozzon megmentőjével. Természetesen a történet ezen részét Alex azóta sem ismeri, mert nem hajlandó beszélni az esetről. Az ő baja, ennyi.
Hamar elért a társalgóig, már tudta hol van, hiszen járt ott. Belépett, majd első útja a már jól ismert fotel felé vezetett. Levetette fehér kabátját, és végigpillantott rajta. Az volt rajta akkor is, mikor lelki szemeivel láthatta a dísztó mélyét. Levette az oldaltáskáját is, és normál esetben ledobta volna, de akkor nem tette ezt meg. Tudta, hogy a benne lévő dolgoknak semmi baja sem lenne egy kis huppanástól a fotelben, de akkor sem akarta még a legcsekélyebb esélyt sem megadni neki.
Nem ült le, inkább fel-alá járkált a helyiségben, várva a fiút, és tulajdonképpen a világon minden mást kizárva.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 10. 14:08 Ugrás a poszthoz

David

Hiába is ért fel hamar, várnia kellett, bár nem sokat. Elfogadta a helyzetet, hiszen még úgy is jobb volt, mintha el sem talált volna a társalgóig a fiú. Örült, de nem is magának a személynek, hanem annak az ottlétének, mivel így nem veszett pocsékba nagyjából fél órája. Azzal sem lett volna probléma, hiszen fél óra nem a világ, de azonnal ez jutott eszébe, amint megpillantotta Davidet. Nem számított semmi kedvességre, sőt. Semmire sem számított, nem várt semmit, de arckifejezésén akkor is meglepődött. Kicsit meg is torpant, de a fel-alá mászkálást nem hagyta abba, amíg a fiú el nem ért a kandallóig. Megjegyzésére csak egy kicsit gunyoros félmosolyt villantott, de azt nem láthatta, hiszen akkor éppen háttal állt neki.
- Hú... most megnyugodtam - mondta ugyanabban a stílusban, mint kezdte - Egyébként szia neked is - tette még hozzá mosolyogva, de már nem gúnnyal, hanem kedvesen. Semmi szemrehányást nem akart tenni, már nem foglalkozott akkor semmivel. Lassan elindult a fotelhez, olyasfajta céllal, hogy kiszedje a táskájából a ruhákat, hiszen tulajdonképpen csak azért hívta oda a rellonost, hogy azokat átadja, meg persze egy bocsánatkérést intézzen feléje a testvére részéről. El is jutott odáig, hogy kirakta az ülőalkalmatosság karjára a cuccost, majd kisebb sóhaj keretében elindult az asztalok felé. Hogy miért, maga sem tudta még, de aztán rájött, hogy valami innivalóra és talán süteményre is szüksége van, hiszen azért, hogy ott lehessen, kihagyta a vacsorát. Gyorsan, hangok nélkül eltüntetett egy szelet, csokisnak bizonyuló valamit, és ivott rá vizet, majd a ruhákhoz lépett vissza. Megfogta őket, majd ismételt sóhaj kíséretében indult meg, méghozzá a fiú irányába, a kandallóhoz. Ahogy David is ült, ő is ezt tette, tőle körülbelül egy, vagy másfél méterre.
- Először is, szeretnék bocsánatot kérni, Alex nevében, mindenért - tekintett le maga elé, majd fel a tanoncra - Másodszor pedig, én is szeretnék bocsánatot kérni - mondta saját magát lenéző hangsúllyal, bár arról fogalma sem volt, miért teszi azt. Miért is kért bocsánatot? A semmiért, de ez így volt jó, ezt kellett mondania. Kíváncsi volt még a reakcióra, a ruha-kupac addig ott várakozott előtte. Hiszen nem akart mindent egyszerre, csak lépésekben, de attól függetlenül gyorsan lerendezni.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. június 18. 22:37 Ugrás a poszthoz

Keiko

Haja nagyjából mint egy kisebb összekötözött szénaboglya, divatosan óriás póló, rövidnadrág és természetesen tűsarkú alkotta most az összképet, azaz ezt látta mindenki, ha véletlenül látóterébe Lotte is beleért.
Ez érdekelte azonban legkevésbé a temérdek más dolog mellett, ami nagy ívben elkerülte figyelmét. A tusa kezdete óta nem volt épp a legjobb passzban, már alapból rosszul érezte magát nagyjából mindig, Daniel hiánya miatt pedig talán ingerültebb is lett, mint előtte. Kevesebb időt fordít a környezetére, és be kell vallani, hogy a meleg se tesz jót neki, ez viszont már nem olyan probléma, amiért bárkit is okolni lehetne.
Talán a megszokottnál egy kicsit nyugodtabb lelkiállapotban, a magányban reménykedve és a kellemesen hűs levegőt élvezve baktatott fel a kastélyba, és arra igazándiból magasról tett, hogy mennyi lehet az idő, vagy mit szabad és mit nem. Csak ment előre, nyugis helyet keresve, aminek megtalálásához elsőképp egy hosszú és kimerítő sétát is túlélt, majd a társalgó mellett döntött. Benyitva azonnal észrevett néhány távoli diákot, de azok csak hárman voltak, és a lehető legmesszebb, a kandallónál lévő párnákon ülve trécseltek. Ott sem volt melegebb, de hidegebb sem, mint bárhol, de nem igazán ragadta meg a látvány. Beljebb lépve feltűnt még egy ablakban ülő lányka is neki, ő sem keltett benne nagyobb érdeklődést, de mivel egy hozzá viszonylag közeli fotelbe huppant le a nagy gondolkodásba belefogni, azért egy nem igazán kedves hangon kiejtett sziát odavetett neki a miheztartás végett, aztán bele is kezdett. Először elkönyvelte magában, hogy nincs egyedül, első negatívum kipipálva. Már ezen a ponton tudta, hogy hosszú lesz a lista.
Néhány másodperc telhetett el csupán, de az neki mégis óráknak tűnt, igazándiból azt sem tudta, hol kezdje el a dolgot. Annyi minden volt, hogy egyre inkább taszította a felismerés, és más tevékenység után akart nézni, ez azonban így már problémásabb lett volna, ezért csak ült, és képeket vágva nézelődött. A japán lányon ragadt le tekintete, nem mintha érdekelte volna mit is csinál, csak valamelyest megnyugtató érzés volt nem a semmibe bambulni, hanem valakire, legalábbis számára. Az megint mellékes és lényegtelen momentum, hogy erre mit reagál majd a másik. Ő csak nézett, mégis talán szokatlanul értelmesen.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. június 19. 20:19
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. június 27. 10:45 Ugrás a poszthoz

Keiko

A lány reakcióiból azonnal leszűri, hogy bizony nem az a teszek rá típus, és eléggé irritálja bizony, amit csinál. Már az első mozdulatnál, jobban mondva ahogy néz rá, a tekintetéből kiolvasható, testbeszéde pedig alátámasztja a feltételezést. Mit feltételezést? A tényt.
Csak halovány, és a külvilág felé semmit sem közlő félmosollyal figyeli, ahogy a lányka öszehúzza magát, és próbál valamit csinálni, hogy elterelje saját figyelét róla, de ez persze nem sikerül neki, ahogy várta. Mindenesetre azt nem kell jegyezni, hogy Lotti ebben nem leli örömét, viszont nem is zavarja.
- Baj kérlek.. az mindig van, és elég sok is. Ettől függetlenül te semmit se tettél. Még, és ez maradjon is így, oké? - a végére természetesen egy angyali mosolyt muszáj beiktatnia, amit ugyan ő nyugtatásképp szán az ablakban ülőnek, mégis sokkal frusztrálóbb, és furcsa érzéseket keltőre sikeredett. Mondanom sem kell, teljes mértékben elkerüli a figyelmét, és tesz is rá magasról. Egyáltalán nincs olyan kedve, hogy bájcsevegjen, vagy kedvesen álljon bárkihez is. Talán egy, vagy két ember lenne, aki ha beállítana hirtelen, akkor mosolygósan, édesen viselkedne, de mivel az lehetetlen jelen pillanatban, így marad ez a közömbös és negatív énje.
Még jobban összehúzza magát. Erre igazán semmivel sem reagál, csak magában könyvel el néhány dolgot, amit így feltehetően meg is állapít a másikról, annak reményében, hogy később hasznát veheti - másért nem tenné, ha nem érdeke nem cselekszik. Tekintetét is csak most emeli le a lányról, lassan és horrorisztikusan nyugodtan. Egy magazinért nyúl, aminek különböző - felesleges - példányai az asztalon hevernek, és csak fellapozza minden ok nélkül, hogy lekösse addig is valamivel a figyelmét. Még ha menne vele valamire, persze... A leányzónak ez csak percekre adhat megnyugvást, utána le is teszi, és számtalanaszor végigpásztázza szemével a termet, természetesen megakadva a másik íriszeiben. Furcsa, nem?
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. december 1. 13:26 Ugrás a poszthoz

Meccs után

Annyi még rémlik neki, hogy az első büntető milyen kellemesen alakult, és az is, hogy mennyire imádta akkor azt a bizonyos rellonos terelőt, levegőt alig kapott, és csodaként elkönyvelhető az is, hogy egyáltalán fent maradt a seprűn. Aztán volt még egy büntetője a rellonnak, de abból már alig van meg valami. Repül a kvaff, nyújtja a kezét, az  a hirtelen és éles fájdalom, és hiába akar a seprűhöz visszanyúlni, egyszerűen képtelen rá, mert elsötétül minden.
Amit lát, az sötétség, de csupán mert szemei csukva vannak. Él, minden bizonnyal, és ezt is csak onnan gondolja, hogy már-már szavakkal kifejezetlenül fáj szinte az egész felső teste, de jobbnak látja, ha most nem kísérletezik azzal, milyen lenne, ha mozogna, mert így is a tűrőképessége határait súrolja.
Fejében szépen lassan kialakul a káosz, ahogy ezerféle gondolat özönlik be egyszerre, hogy most mi van, mi lesz, és egyáltalán mi volt, azaz mi történt. Keresi az okokat, és közben feltűnik az is neki, hogy talán nem is olyan messze beszélnek mellette. Hát persze, a gyengélkedőn van, és belegondolva amilyen irtást végeztek a pályán, a játékosok egy bizonyos része, de leginkább a navine csapatának nagy része biztosan itt végezte.
Amit felismer, az Kristóf és Amira hangja, őket biztosra, már hogy egy kicsit nyugodtabban látja át a dolgokat. Persze képletesen, mert még mindig csak csukott szemmel hallgatja a néhány ággyal arrébb lévő emberkéket, és éppen azon van, hogy kinyissa végre szemeit, hogy ténylegesen felmérhesse a helyzetét. Neki ez a legfontosabb most, mert bizonyára nem akar sehova menni, és nem is tudna, az sem mellékes.
Akkora erővétel végül is nem kell neki ahhoz, hogy kitekintsen a fejéből, mint gondolta, de az, hogy csak a plafont látja, az egyre frusztrálóbb. Tisztában van vele, hogy kegyetlen lesz a mozdulat, ha már anélkül is meg tudna halni kitartás hiányában, de azért fejét jobbra fordítja hirtelen, hogy annyit ne kelljen szenvedni, és lássa az összegyűlt kis csapatot. Nem kell, hogy tudomást vegyenek róla, de tényleg, jó neki így.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. december 12. 15:39 Ugrás a poszthoz

Mihael és Emma

Kivételesen nem azért volt számára kínszenvedés az elalvás, mert a gondolatok nem hagyták nyugodni. Jó, részben igaz, de simán ment volna, a fájdalom hátráltatta csak rendesen. Nem akart gondolkodni, sokkal inkább hagyni mindent, és aludni, mert akkor minden sokkal egyszerűbb, és nem kell foglalkozni a jelen problémáival. Viszont miért is lenne minimum ennyire jó? Hát már lassacskán hajnali kettő felé járt az idő, amikor miután már mindent átvett magában háromszor, unalmában elnyomta az álom.
Odabent persze teljes sötétség, de ennek is örül. Persze, ameddig élvezheti, hogy tényleg pihenhet végre, még ha kétes is ennek az állapotnak az időtartama. Csak akkor válik pontossá számára, hogy alig sikerült valami szunyálni, mikor egy kezet érez arcán, és amint a szavak is eljutottak hozzá némileg megnyugszik, és szemeit is hirtelen kinyitja. Esze ágában nincs sikítani, de ha nem Mihael lenne, aki zargatja, akkor az lenne a következő kérdés, hogy túléli-e. Na igen, az lényegtelen, hogy félholt állapotban mozogni is alig tud, de kinyírná, aki felébreszti. A fiú viszont kivétel, és ahogy ismerteti a tervét, Lotte szája is mosolyra húzódik. Már a hangvételéből is, de tényleg... milyen természetes helyzet már.
- Menjünk.. - azzal a lendülettel pedig - kicsit sem tartva attól, hogy az állapota nem engedné -, próbál felülni. Persze csak úgy sikerül, hogy lassan, fokozatosan, kezével kitámasztva magát. Aztán már csak a távolból hall hangot, lányé, ám rögtön nem ismeri fel, és a kegyetlen rossz fényviszonyok mellett is látja, ahogy az átok Misikét éri el. Azt most nem tudja felfogni, hogy ki és mit csinált, csak hogy Mihael összerogyott mellette, és most a földön fekszik.
Csakhamar a tettes is megjelenik, pontosabban előbukkan, mert ahogy felismeri, rájön, hogy tényleg, ő a közelben volt eddig is, de Emma is biztos lehet benne, hogy ha kicsit más lenne a helyzet... akkor kicsit másképp érezné most magát. Mert bizonyára minimum tudat alatt büszke magára, hogy megvédte háztársát, de Lotti annyira már nem örül neki.
- Most mit csináltál? Ja és.. köszönöm szépen! Hogy milyen aranyos vagy!.. - nem hangosan, inkább átlag beszédhangján szólal meg, tekintettel a még ott alvókra, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy szarkazmussal, és valamennyire leplezett dühtől telve forduljon háztársához. Nem érdekli, hogy más esetben mi lett volna, hogy akkor valóban köszönné - ha egyáltalán külső beavatkozásra lett volna szükség -, most ez a helyzet van, és szíve szerint üvöltene. Ezt nem a holléte miatt nem teszi meg, hanem mert csak rontana az amúgy sem pont jól alakult dolgokon. Szóval elnézegeti a fiút ott az ágya mellett, és mivel mozogni feleslegesen nincs kedve, előbb kitalálja mit kezdjen, csak ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Második emelet - Sharlotte Johanson összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Fel