Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

A kép még mindig túl élénken égett a fejében ahhoz, hogy ezt elrontsa, de mégsem hagyhatta, hogy ez a remek lehetőség elvesszen. Mintha valami titokzatos belső erő kényszerítené, hogy szekálja a másikat a még nem is biztos, hogy crusha miatt. De igazából hazudok. Nem is olyan titokzatos. Ez csak szimplán egy Marina Darik vonás.
- Most az űrlényre, vagy Lokira gondolsz? - vetett rá pimasz mosolyt. Azonban azonnal lefagyott, amikor meghallotta a következő kérdést. Mielőtt még kijavíthatta volna a nevét, egyszerűen minden eltűnt a fejéből, csak nagy fehérség maradt. Esküszöm, ha most látta volna Keserű prof, nagyon büszke lett volna rá. Csakhogy Mae annyira nem tudta ezt értékelni.
- Mondjuk azt, hogy nincs esetem. Vagy... csak nem sétált még szembe velem. - Hazugság. Pontos név van rá. Ombozi Boróka. Azokkal a telt ajkakkal, a csípős stílussal és a folyamatosan fürkésző szemekkel. Már a gondolatba is belesajdult a mellkasa, de semmiképpen nem merte kimondani. Hogy nézne rá a másik, ha tudná?
Az éneklés szerencsére valamennyire elvette a figyelmét az összes aggálya felől, bár a tüzes rellonosról kevésbé tudta. Ámbár kezdte megszokni, hogy valahogy mindig ott bujdos az agya hátsó részében valahogy.
- Igen, ő nem is vészes tanár. Bírom benne, hogy nem erőlteti rám a magyar varázslást, hanem jó neki, ha az angol varázsigét mondom néha - bólintott rá, bár ennél többet nem nagyon értett a tantárgyhoz, szóval ezt a részt is ráhagyta a szőkére. Igazából ő csak a zseni volt, aki kitalálta ezt az ötletet, meg elmondta mitől különleges a sör. Ezért nem is értette, hogy Amélia miért a csomagolón képzelte el őket. Hiszen láthatta a saját szemeivel mennyire hajlandó igazi kétkezű munkát végezni.
- Jajj nem Csibe. Ha mi odakerülünk, akkor nem pakolgatunk meg ilyesmi. Mi a kreatív osztályon lennénk. Kitaláljuk az ízeket, posztereket meg reklámokat gyártanánk. Csupa olyan hasznos dolgot, amit az átlag emberek képtelenek elvégezni, mert egy kis dobozkában élnek. Minket, barátnőm, nem lehet skatulyába csúsztatni - bólintott elégedetten a barna, mintha csak egy Martin Luther King beszédet mondott volna el.
- Ezt örömmel hallom, mert szerintem is veled van a legnagyobb esélyem arra, hogy meglegyen ez a sör. Pontos adatot nem ígérek, mert rettentő rosszul tippelek - jelentette ki magabiztosan. Igazi számolásokról pedig egyszerűen csak nem beszélt. Hát komolyan, ki az a mazochista, aki szereti a számmisztikát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ahogy az elhomályosult világ lassanként újra kitisztul, és a szemem is hozzászokik a sötéthez, a megmentőm arca is körvonalazódik előttem. Csak egy-két pillanat kell hozzá, hogy elérjen a felismerés: a kedves idegen mégsem annyira idegen. Még túl kótyagos a fejem ahhoz, hogy a neve eszembe jusson, de biztos vagyok benne, hogy ő Sári barátja. Nemrég az egész lány hálókörletet felverte az álmából az Eridon-toronyban, amikor a szobatársamnak szerenádot adott. Nem mellesleg tavaly ilyenkor még évfolyamtársak voltunk, és a legtöbb óránk közös volt. Bár csodálnám, ha emlékezne rám, amennyit év vége felé bejártam az óráinkra...
A zaklatottan fejemben cikázó gondolatok közül újból a fiú hangja ránt ki, pontosabban az, hogy a karja óvatosan megmozdul a hátam alatt, és maga felé húz. A testem ösztönösen megrezzen majd megfeszül egy pillanatra az érintésétől és közelségétől, de szinte azonnal el is múlik. Nem tudom azért-e, mert biztonságban érzem magam tőle, vagy egyszerűen annyira kimerült mindenem az elmúlt percekben, hogy amúgy is képtelen lennék rá. Talán mindkettő.
A melegség, amit a kabát nyújt azonnal körülölel, és érzem, hogy lassanként elkezd visszatérni belém az erő. Végre úgy érzem, képes vagyok megszólalni.
- Köszönöm. - Ez a legfontosabb dolog, amit el szeretnék mondani ebben a pillanatban. Nem tudom, mi történt volna, ha ő nincs itt. Ez az egy szó azonban pár pillanatig megint kimerít annyira, hogy csöndben maradjak és erőt gyűjtve újból a fák tetejét kémleljem.
- Honnan tudtad, hogy mi hoz vissza? - fordítom a fiú felé a fejemet újból, amikor úgy érzem megint van erőm megszólalni. Olyan ösztönösen tudta, hogy hogyan segíthet, hogy úgy érzem talán több köze van az ilyesmihez, mint nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Megrázom a fejemet az első kérdés hallatán, aztán eltöprengek a többin. Elméletben tudom a válaszokat, elméletben.
- Nem lehet tudni, nincs jele. Nem korhoz kötött, de tény, hogy leggyakrabban kamaszkor körül jelentkezik. Viszont hallottam már olyat, hogy felnőtt volt már az illető, amikor először kitört belőle. Általában valamilyen erős negatív érzelmi dolog kell hozzá, ami felébreszti a szunnyadó erőt, hogy megvédjen. Hozzád közel álló halálhíre, vagy éppen akár halálközeli élmény például. Nem igazán szoktak erről beszélni az elemisek, hogy mi történt velük, ami miatt kitört, nem is illik megkérdezni, emlékeztetni őket a rosszra – válaszolom nyugodtan a fiúnak. Nem árt tudnia az utóbbit, mert van aki tényleg nagyon kiakad emiatt. Vagy ahogy eszébe jut, újraéli ismét irányíthatatlan lesz az erő, ha még nem tudja annyira uralni. – Nagyon ritka az, ha pozitív kitöréses valaki. Meg hát nem annyira nagyon ritka ám. Nem tudsz úszni és beleesel a tóba. Életveszély. Még ha ott is a pálcád és meg tudnád oldani, akkor is az elemed életveszélynek fogja érzékelni és akcióba lép. Ha valaki úgy közelít, hogy bántani akar, azt is. Lehet hogy nem is bántana, mégis kitörhet. Ezért kell minél előbb megtanulni irányítani, megtanulni lazítani, lenyugodni mindenféle helyzetben, hogy ne törhessen ki.
Fejtem ki, majd szusszanok egy nagyot. Erről a dologról igencsak sokat tudnék beszélni, de hogy vajon én fáradnék ki előbb, vagy a beszélgetőtársam az egy igencsak jó kérdés. Mint ahogy a hoppanálósak is azok. Egyik bonyolult témából megyünk a másikba.
- Ehgen, mert nagyon kell koncentrálni, na meg kicsit émelygős is a dolog. Nem tudom, hogy van-e valami határ, hogy mi a maximális távolság. Valószínűleg inkább csak azért van, mert megviseli a szervezetet, és nem azért mert ne lehetne annál messzebb hoppanálni. De elvileg simán lehet a világ másik végére menni – van is tervbe véve jó sok úti cél, ahova szeretnék eljutni így. Méghozzá nem is egyedül.
- Vagy elmehetsz mondjuk edzőnek, akkor nem feltétlenül sérülsz meg annyira – jut eszembe egy ötlet. Repülne, meg minden, csak nem meccsen. Talán kevésbé veszélyes. Ha viszont játszani szeret úgy kifejezetten akkor ez nem lesz megoldás.
- Akkor a tipli előtt elpucolunk mi is – mosolygok majd bólintok is egyet, jelezve hogy ezt eldöntöttem. Nem óhajtok összeakadni itt a sok diákkal. Kinn a kastély előtt már inkább, hisz kevesen vannak akik nem az épületben laknak. – Akkor jó, örülök, hogy nem halsz éhen!
Széles mosoly költözik az arcomra, amikor elfogadja a meghívást, szuper!
- Rendben, akkor majd kitaláljuk hogy mikor legyen a nagy kajálás. Most viszont szerintem elindulok kifelé, köszönöm hogy mellém szegődtél! – hálálkodok miközben lassan feltápászkodom a lépcsőről. Kicsit esetlenül intek búcsút a srácnak, aztán halkan lépkedve elhagyom a kastélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Óóó, értelek – bólogatok nagyokat, hogy minden változó, főleg az, hogy mikor és hogyan jön elő. Én mondjuk azt hittem, olyan, mint a „sima” mágia, amikor csak úgy, néha random is történik valami, nem kell tragédia és igencsak rossz élmény, akár csendes pillanat, de úgy nézem, ennek a mágiának a jele igencsak drasztikus árat kér, úgymond. Jó hogy megjegyzi, hogy nem illik megkérdezni, mikor és hogyan, mert már nyitottam az ajkaimat arra, hogy megkérdezem tőle, hogyan, de becsukom és inkább mást válaszolok.
- Jaj, nem akartam én a rossz élményeket felhozni, csupán csak az érdekelt, van-e egy bizonyos kor, ameddig kijön az emberen ez, de akkor nagyon változó. Az, hogy hogyan, hát meg változó, nincs is hozzá közöm, csak mint elméleti dolog – zárom is le egyelőre, hogy végképp ne higgye azt, hogy belőle is ki szeretném hozni azt az emléket. Nagyon jó, hogy ilyeneket tud és ügyes, nincs semmi kétség, hogy ami történt, az valami jót is hozott, ha rossz volt, bár remélem, hogy ő egy kivétel és neki nem volt olyan szörnyű élménye. Az már más, hogy azért érdekelt, hátha bennem is lapul valami, az mellett, ami nem épp kiemelkedő képességként van számon tartva nálam, sőt, inkább lefelé, de mivel nem reménykedem ebben, illetve, nem szeretnék és nem is kívánok magamnak traumát, így aztán, le is „mondok” a képzelgés további részéről és rá figyelek.
- Ez mondjuk igaz. Sima pánik helyzet, igen. Én mondjuk lehet a bagolyházban kapnék „jelet” rá, mert egyszerűen már a gondolata is elborzaszt – nevetek kissé zavartan, de a fóbiám számára ismert. – Ez teljesen érthető, azért járunk eleve ide, hogy az alap mágia is biztonságos legyen, hát akkor, ami ennyire más és ennyire kijön az emberből, még veszélyesebb lehet. Akár rá is, szóval tanulni kell. Hát, nem mondom, hogy irigykedem, mert nagy felelősséggel jár – szeretem, hogy válaszol és ki is fejti, nem kell kérlelni, persze, nem is várom el, de mindig érthetően és jól mondja el, ami éppen érdekel, mert miért ne érdekelne. Ezért jó beszélgetni, nem csak az alap kérdésekből áll, hanem ilyenekből is, plusz, most kvázi tanulok is valamit, mind az elemiről, mind pedig a hoppanálásról, hátha utóbbi jelen lesz az életemben később.
- Áhháá! Tehát egyszerűbb kisebb távokat, és pihenni. Az tudom, hogy lehet veszteni végtagot is, így jobb óvatosnak lenni – fintorgok kicsit, hogy baromi rossz lenne azért elhagyni valamit, mert mohón azonnal Kínában szeretnék lenni. Brrr.
- Az is igaz, még átgondolom – mosolygok felé, hogy ez nem is rossz ötlet, de senki se venne komolyan engem, nézzen csak rám, de ki tudja, lehet be is jönne. Majd később kifejtem neki, ha találok végre valamit, amire azt mondom, na EZ kell.
- Simán – egyezek bele, hogy menjen, menjünk, mert ha az a tömeg kiszabadul onnan, akkor bizony hangos lesz megint és akkor visszatér az, ami miatt kimenekült onnan. Felállva porolom le magam, felveszem a talárt, amit leterítettem, hogy ne a kövön üljünk, majd rá pillantok.
- Rendben, várom! És jobbulást, remélem nem fog kínozni a fejfájás tovább. Bármikor ücsörgök veled idekint – nevetek egyet, majd integet én is, és fordulva indulok meg a körletem felé, ahol megvárom Petyát és jól ki fogom faggatni, hogy miről maradtam le. Addig jól elolvasom a képregényt, amit hoztam magammal. Valamelyiket.

//köszönöm a játékot <3 //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ábrándos tekintettel nézek körül és igazítok el pár kicsúszni próbáló lapot a nálam lévő paksamétában. Úgy fest lassan kiadják a Rubya naplót és nem csak a verseket, hanem annak tudományos részen felüli teljes tartalmát. Egy tragikus élet történetét. Vallomásokat szerelemről, szenvedélyről, veszteségről. Az utat, ami végül olyan hamar ért véget, hogy az embernek a szíve összeszorul, ahogy csak rá gondol. Kezemben a nagy halom irattal baktatok. Célom az Igazgató irodája, ahol azóta, hogy Éjféli kisasszony elment elég nagy a fejetlenség. Másodjára kérték be a havi gyengélkedői szerekről szóló kimutatást, mert amit felvittem, az elkeveredett. Ez nála sosem fordulhatott volna elő, amilyen sarkos és precíz nő volt. Nem igazán barátságos, de ez már mellékes. Sietnem kellene, mert még nem etettem meg Lexet és már biztosan ott toporog a tálkája mellett. Macskám növelte a kezelések hatékonyságát, így hivatalosan is megkapta a terápiás kisállat titulust. Büszke vagyok rá nagyon. Út közben oda köszönök pár nekem köszönő diáknak és angyali mosolyt küldök feléjük. Lassan közeledik a vizsgaidőszak, így egyre kevesebben vannak ilyenkor a csarnokban. Sok tanulót látok a könyvtárban együtt görnyedni a tananyagok felett. Néhányan még hozzám is jönnek, hogy korrepetáljam őket, amit szívesen meg is teszek. Aztán nemrég egy különleges nevű nő is járt nálam, aki a tanácsomat kérte. Egy medált szeretett volna, ami segíti az "igazságvadászatban", ahogy ő fogalmazott. A rutil kvarcot ajánlottam neki. Nem sok mindent árult el, hogy mire kell neki, de azt ígérte tudni fogom, ha sikerrel járt és a kő a hasznára vált. Úgy legyen! Bálint megint elfoglalt és ismét alig találkozunk. Kezdem megszokni, hogy csak névleg állunk párban. Talán az első évfordulónkon, Valentin napon majd sikerül megint kicsit közel kerülnünk egymáshoz. Kijelenthetem, hogy zajlik az életem. Mindig történik valami érdekes. Sosem unatkozom és ezt nagyon szeretem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Strakhova professzor

Nem mondanám hogy sietős a dolgom. Éppen elvégzek pár szorgalmi feladatot a szobámban, ezért úgy döntök kimegyek egy kicsit a friss levegőre. Melegen felöltözök és lesiettek a lépcsőn, majd mielőtt átvágnák a klubhelyiségen intek pár ismerősnek, akik mosolyogva mérnek végig. Ugyanis, mióta ide kerültem nincs sok időm a tanulás miatt, amikor meg volna, hogy egy kicsit lazuljak pár baráttal, nem vagyok jó hangulatban. Ilyen vagyok. Ilyenek vagyunk mi nők, hallottam egy pár fiútól. Haladok szépen lassan, amikor megérzek egy illatot a konyhából. Nem tudom hogyan, mert nem éppen a szomszédban van a konyha. Csodálkozom is, mert már régen nem volt ilyen éles a szimatom. Otthon, amikor anyukám sütött valamit, már a játszótéren megéreztem a finom süti illatát. Tudni illik, a játszótér a házunktól körülbelül annyi távolságra van mint a konyha. Hirtelen korogni kezd a hasam, de csak kicsit. Ha nagyon, ha kicsit korog, már várom a vacsorát.  Le lassítom a lépteimet, mert megérkeztem a lépcsőhöz a bejárati csarnokba. Mindig odafigyelek a lépteimre, nem szeretnék legurulni. Otthon egy hatalmas lépcső van, el lehet képzelni hányszor csetlettem-botlottam. Éppen leérek, hálistennek épségben, amikor (nem is én lennék) megbotlok, és egy kemény dolognak esek neki. Az a bizonyos kemény dolog egy ember. Konkrétabban egy nő. Egy nő hátának estem neki az imént.
-    Kérem ne haragudjon! Megsérült? Istenem hogy lehetek ilyen ügyetlen? – szégyenkezek a fejemet fogva.
Pár másodperc múlva felismerem a hölgyet. Strakhova professzor asszony volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az egész egy pillanat műve. Pont háttal állok a lépcsőnek, hogy még egyszer átfussak a halom tetején lévő papíron, amikor valaki nekem esik. Előre vetődöm a tehetetlen lendülettől és a lapok ezer meg egy irányba repülnek szét a kezemből. Mintha hó esne úgy hullanak lefelé, beterítve a csarnok padlóját. - Oh ne, ne, ne!- kiáltok fel reflexből oroszul, és kezedek kapkodnin a lap9k után ügyetlenül és teljesen feleslegesen. Ekkor hallom meg a hátam mögül jövő hangot. - Semmi baj, nem...nem sérültem meg...és te? - fordulok a diákhoz akinek köszönhető ezek szerint az incidens. Barátsagos kékjeimmel gyorsan végigmérem és némi megnyugvással látom, hogy megúszta egy kis szégyenkezéssel. Szerencsére mi ketten nem estünk el, viszont az irataimnak rosszabb sors nem is juthatott volna. Mivel sajnos pár diák átgyalgolt néhányukon még az előtt, hogy pálcámat előhúzva összeszedhettem volna őket. - Ennek a titkárságon nagyon nem fog örülni, igaz? - emelem meg az egyik jókora lábnyommal megszentségtelenített lapot és úgy pislogok hol rá, hol a diáklányra angyali ábrázatommal, hogy attól még a legkeményebb szívek is összefacsarodnának. Közben sorra röppennek elém és rendeződnek kusza halomba előttem az iratok gyászos küllemű földi maradványai. Próbálom őket egy kicsit összerendezni, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyul. Akad olyan is ami elszakadt attól, hogy áttrappoltak rajta a szorgos diák lábak. Veszett fejsze nyele az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egész életemben próbáltam kerülni az ilyen és ehhez hasonló szituációkat. Pár évig sikerült is, de minden olyan mint a balszerencse áradása. Az ember hiába várná végre a megváltást, állandóan bénázik. Megváltás? Na jó nem abban az értelemben, hanem végre kiszabaduljak az ügyetlenség fogságából, szóval így már egy kicsit világosabb lehet. Körbe nézek, és meglátom hogy pár diák elég feltűnően bámul, én nem is törődők velük mert a segítésre koncentrálok.
-   Nem semmi bajom, köszönöm! – próbálok minél több papírlapot össze szedni, és pár laponként a professzor asszony kezébe adom.
Kicsit meglep amikor páran szinte átgyalogolnak a lapokon. Most komolyan ennyire nem törődnek másokkal? Nem értem hogy az emberek hogy lehetnek ennyire ellenszenvesek, nemtörődömök egy másik érző lénnyel. Felháborodásomnak azonnal szót is adok.
-    Most minek kell áttaposni a papírokon és rajtunk? – kérdezem szigorúan az elhaladottaktól.
Egy nevetés hangzik el a kiscsapat közepéből. Ránézek a professzor asszonyra, mérgesen. Persze nem rá vagyok mérges, hanem a többiekre, és nem kevés önuralom kell hozzá hogy utánuk menjek. Komolyan, kihalt az emberiségből a jó. Mármint a jó tulajdonságok, persze tisztelet a kivételnek.
-   Nagyon sajnálom, nem is tudom mit mondjak. Nem tudom mit szólnának a titkárságon, de ezek milyen lapok? Bocsánat. Milyen lapok voltak? – kíváncsiskodom kicsit bánkódó tekintettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A hideg lassan kezdett a bőre alá kúszni, mint valami furcsa méreg. Egyre feljebb, minél közelebb kúszva a szívéhez. Az azonban már túl erős volt az elmúlt évek megmérettetései után. A benne lévő melegséget pedig csak még inkább megerősítette Fanni egyetlen szava. Azzal, hogy nem adta fel. Hogy visszatért hozzá. Hogy valakin sikerült segítenie.
Egy apró mosoly bukkant elő a szája szegletébe, csak hogy utána azonnal eltűnjön, ahogy felnézett a borús égre. A hold fénye sápadtan világította meg a gyors felhőket, mintha csak figyelmeztetni akarnák Zsombort a közelgő esőre. De vajon a folyadék nem mosná csak el a fájdalmat?
- Az ember sok mindent megtanul egy elmegyógyintézetben - szólt vissza keserű mosollyal Zsombor egy pillanatnyi habozás után. Még mindig nem volt benne száz százalékig biztos, kinek mennyit mondhat el a múltjából. Persze amellett, amit már eleve tudnak, hiszen a pletykák olyan erővel söpörtek végig az iskolában több ízben, hogy csoda lett volna, ha valakit elkerülnek. Pláne egy olyan embert, aki a hírek alanyának barátnőjével lakik egy szobában.
- Jobban vagy? - fordult a lány felé a göndör, hogy jobban szemügyre vegye. Arcába a vér kezdett visszaköltözni, és már szemei sem azt az űzött félelmet tükrözték, mint mikor rátalált. - Gondolod menni fog, hogy besétáljunk a kastélyba? Ígérem segítek - küldött egy megnyugtató mosolyt a lány felé, és felállt. Majd két kezét Fanni fele nyújtotta, hogy felsegítse.
- Csak óvatosan, semmi hirtelen mozdulat, oké? - figyelmeztette, és minden mozdulatát úgy figyelte, mintha porcelánból lennének a barna csontjai és bármelyik pillanatban elrepedhetnének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egyre sűrűbben érnek olyan pillantok, amikor magamra sem ismerek. Ez is egy ilyen pillanat volt, hiszen nem vagyok olyan hülye, hogy ne tudjam megjegyzésemmel hova fogunk elkanyarodni. Az agyam hátsó zugából suttogta egy direkt hang, bár én foglaltam szavakba, kezem mégis megáll a homlokomon, sőt, egész testemmel kérdőn pásztázom Marina arcát. Mosolyog, biztos jól szórakozik a kis teóriáin, ami nálam idegszaggató agyalásokig fajult. Szemforgatás a válaszom, semmi több.
 Ugyan kiül valami érzelem az arcára, de ember legyen, aki le is tudja azt fordítani, tehát kissé csücsörítve várakozom, majd bólintok. – Ez az egész túl van értékelve – nyúlok a konyharuháért. - Ráérünk, most vannak fontosabb dolgok, kihívások, mint… - el sem hiszem, hogy ezt mondom – a dzsulebrid? – és őszintén szólva jelenleg tényleg nem érdekel más. Teljesen rákapcsolódok ennek a receptúrának a folyamatára, az agyam járását a bájitaltanon megszokott pályára állítom, hiszen annyira nem ütköznek meg. De most más mágiához folyamodok és pálcámat elővéve rásegítettek a sör készülésére.
 Nincs helye felesleges szavaknak, pedig szívesen beszélgetnék még a tárgyakról. Helyette percekkel később megrökönyödve hallgatom a karrierista beszédét. A rajzfilmekben ilyenkor emelik a karaktert pódiumra, növelik meg a fejét, ilyesmi és ebben a pillanatban Marinat pontosan így képzelem el, ami széles mosolyra késztet. Az is benne van, hogy minden rám vetülő pillantás skatulyába tesz abban a bizonyos dobozban, és itt ez a lány, aki nagy lelkesen életemben talán először egészen mást mond. Ezt az ajtót nem nyitom ki, kulcsra zárom és ignorálom mielőtt melankóliába csöppennék, miközben, őszintén, most jól érzem magam. – Ez így nem is hangzik rosszul – töröm a fejem. – Én írnék szlogeneket, te pedig képzeld csak el, ha levezényelhetnéd a karácsonyi sör szezonját.
Még az hiányozna, pontos adat az esélyeire, amihez fel kellene érnem. – Jobb is így – ujjammal a jegyzetemre bökök és a pipák mentén követem azt a rengeteg mindent, amit az utóbbi órákban véghezvittünk. Az újabb szűrésen túlesve, már nem maradt más csak megfigyelni, hogy az élesztő hatott e. – Marina… - kezdem, szemem lassan engedi el a gömbölyded betűimet, hogy lássam a lány figyel e és nem egy másik univerzumban duzzog vagy dolgozik a kreatív osztályon. – Mindjárt kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szerencsére a diáknak nem esett baja. Nekem sem sikerült elesnem, csupán a papírjaimmal parkettáztam ki a bejárati csarnok padlóját. Lehet ma nem kellett volna ki sem kelnem az ágyból. Egy jó könyv és Lex társasága. Ennyi. Semmi más nem. Bezzeg most mégis itt vagyok. Kezemben egy csomó megtépázott lappal mentem ami menthető, de főleg a tanári méltóságomat. - Ne foglalkozz velük - ingatom a fejemet ajkaimat vonallá préselve és figyelve az elhaladó társaságot. Vannak renitens diákok, akik szemrebbenés nélkül gázolnak át mindenen. Sok dolog elveheti a kamaszok eszét. - Nem a te hibád - mosolygok a lányra. Nekem jött. Igaz. De baleset volt, így nincs okom se leszidni, se bántani amiatt, ami történt. - A gyengélkedő e havi leltárja volt rajtuk, amit már másodjára vittem volna fel - magyarázom és most, hogy az utolsó kóbor irat is a karomban pihen ismét megindulok a lépcsősor felé - Te merre, hová tartottál éppen? - kérdezem visszapillantva vállam felett és bevárva, hogy a lány esetleg csatlakozik-e hozzám, mert pont arra visz az útja. Ha egy felé tartunk talán kicsit tudunk beszélgetni, mert ahogy elnézem lett némi bűntudata a véletlen botlás miatt. Megesik az ilyesmi. Mivel nem szándékosan lökött fel, hanem tényleg csak egy pillanatnyi megingás okán, remélem hamar el tudom nála boronálni a dolgot és nem emészti majd magát rajta soká. Kár lenne. Az iratokból tudok másolatot készíttetni, meg talán az irodán sem harapják át a torkomat. Nem lesz itt semmi baj. Érzem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Bagolykő Mágustanodában töltött majdnem három évem alatt, még nem fordult elő velem, hogy lemaradtam volna a vacsoráról. Nem vagyok lusta természet, nem okoz gondol a pontosság sem, így mindig időben megérkeztem az étkezésekre.
A mai este azonban regényemmel a mellkasomon ébredtem. Körülbelül vacsora előtt egy órával telepedtem az ágyamra, kezemben a könyvvel, hogy a szabad órácskámat eltöltsem. Úgy tűnik viszont, a hosszú keddig nap jobban megviselt, mint gondoltam. Az időt meglátva azonban azonnal kiment a szememből az álom. Korgó gyomromat hallgatva nem tudtam viszont ott maradni. A taláromat felkaptam az egyszerű melegítőmre, és úgy indultam, vagy inkább rohantam a konyha felé. Már nem volt sok időm a takarodóig, azzal együtt pedig a járőrözésig sem, így sietnem kellett.
A konyha felé haladva elkapok egy-két rosszalló pillantást néhány portrétól, ám zajt szerencsére egyikük sem csap. A lehető legcsendesebb léptekkel haladok a folyosón, és már épp kezdek örülni, hogy nem futottam össze senkivel. Az örömöm azonban korainak minősül, mert ahogy a konyha ajtajához érek, majdnem belefutok a Navine felől érkező lányba. Zavarodottam megrázom a fejem, de aztán alaposabban megvizsgálom a lányt. Felismerem, mert a múltkor egymás mellett ültünk átváltoztatástanon. A neve is ott van valahol, valahol az agyam mélyén.
- Hello - nyögőm esetlenül. Közben megpróbálom kicsit rendbe rakni az elaludt hajamat. - Hát te? - mert egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mit keres ilyenkor a konyha előtt. Nyilván azt ami én.
Közben még mindig a neve után kutatok, hiszen be is mutatkoztunk a múltkor. Igaz ami igaz, nem szóltunk sokat egymáshoz az óra alatt. Lopva az órámra pillantok. A kismutató vészesen közeledett a tízes felé, nekem meg egyre jobban kellett sietnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Gyerekkoromban nem egyszer voltam rossz. Főleg, amikor a nagyinál voltam. Imádtam a házát. Míg otthon kötöttek a szabályok, a maminál mindent lehetett. Vacsorára csokit enni, reggelire csokis kekszet és éjfélig fent maradni. A mai napig járok a nagyihoz, de olyan ritkán találkozunk. Most egy kicsit elhagyatott érzésem van. A szégyenkezés mellett rám jön a honvágy. Nyugi Zay, már nem kell sokat várni mert hamarosan szünet. Gondolataim azonban vissza siklanak a csarnokba. Hiába merengtem nagyokat, hallottam mit mondd mellettem Strakhova professzor.
-    Már elengedtem őket tanárnő, valaki menthetetlen. – mosolygok derűsen a nőre.
Visszagondolok vannak nagyon rendes diáktársak, és biztos vagyok benne hogy a számuk több mint ezeké. Elengedem. Viszont folytonosan visszatér a rossz érzés. Béna vagyok. Úgy körözött felettem ez a két szó, mint a dögkeselyűk. Jól esnek a tanárnő szavai, miközben nézek rá csodálattal. Nem volt még sok szerencsém Strakhova professzorhoz, de már párszor összefutottam vele. Igen kedvesnek tűnt, most még inkább. Már nem tűnik, hanem az is.
-    Értem, én az udvarra tartok Nasia néni, éppen egy órája lebeszéltem pár barátnőmmel találkát. De nagyon szívesen segítek ha szeretné. – mondom határozottan állva.
Annyira persze nem akarok modortalan lenni hogy magára hagyjam a tanárnőt, nem tudom hogy szükség van-e még rám, de nagyon szívesen vagyok a társaságában, mert nem lehangoló temetkezési vállalkozó, hanem egy csupaszívű, derűs teremtés. A csajok megtudnak várni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Néha napján jó egy kicsit settenkedni. Otthon, miután mindenki nyugovóra tért, elkapott egy érzés: éhes vagyok. Leszaladtam, kinyitottam a fridzsit, kivettem pár nasit és gyorsan felszaladtam a szobámba. Anyu másnap megkérdezte, hol vannak bizonyos dolgok. Én nem hazudtam, meg mondtam megettem őket este. Kicsit leszidtak, éjszaka ne tejszeleteket hanem banánt egyek, vagy inkább semmit. „Nem fog tudni jól aludni kislányom!”. Hányszor hallottam ezt. A mai estén keveset vacsoráztam, és még le sem feküdtem. A klubhelyiségbe gubbasztottam a sötétben, más társaságom nem is volt, csak a pattogó tűz. Némán merengek, amikor megkordul a pocakom. Jézus, rosszabb vagyok Micimackónál. Egyébként a génjeim jók, ehet bármennyit, egy dekát sem hízok. Ellenben az unokatestvéremmel Laurent-el. Annyit mondja hogy kövér, hiába mondom hogy tök jól néz ki, nem figyel rám. A belső a fontos. Na mindegy, lapozzunk. Szóval megéheztem, ezért elhatároztam magam meglátogatom a Konyhát. Te jószagú, rettentő régen jártam már lent. Most ennek is eljött az ideje. Pár perc múlva, éppen ki is lépek. A szívemhez kapok, mert meglátok egy árnyat a bal szemem sarkából. Biztos valami macska. Miután lenyugodok, el is indulok. Néptelen a folyosó, szinte meg sem lepődnék ha a falak visszavernék a járásom hangját. Várjunk, visszaverik. Azért nem is hallom, mert nem figyelek oda rá. Annyira tanakodok, hogy hirtelen sikkantok egyet. Persze, nem örömömben. Majdnem nekimentem egy lánynak, aki szintén a konyhához érkezett.
- Hőőő, mi a … ? – kezdek bele megrémülten.
- Jaj, hello. Ne haragudj, nem számítottam rád… – kapok a mellkasomhoz.
- Hogy én? Ja! Én csak megéheztem, gondoltam lejövök a kis angyalokhoz. Hőő, istenem! – lihegek, mint aki mindjárt infarktust kap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

Túl van értékelve. Igen, ezt Mae határozottan érezte minden egyes alkalommal, amikor Boróka közelében volt. A szervezete, a gyomra, a mellkasa, az agya, egyszerűen minden fizikai része túlértékeli a nőt. Hiszen mit adott neki, amit más ne tudna? Elfogadást. Szenvedélyt. Izgalmat. Túl van értékelve. Jól mondta barátnője.
– Majdnem, csak d helyett g-vel a végén – bólintott a lány határozottan, mintha minimum olyan hatalmas kérdéseket tárgyalnának meg, minthogy bolognai vagy a milánói a finomabb étel. Vagyis.. pontosan ugyanaz volt a kategória. De mind a kettő lényeges.
Elnevette magát Amélia felvetésén. Lehet, hogy még nem beszélgettek olyan sokat ők ketten, de abban a pillanatban valahogy úgy tűnt, hogy ők mégis képesek klappolni valahogy. Talán Kiscsibe nem is volt olyan unalmas könyvmoly, mint ahogy Loki meséiből tűnt neki.
– Oké, ezt az ötletet nagyon adom. Olyan jó főnök lennék, mint senki. Egyrészről folyamatosan haladna a munka, mert folyton ott lennék és ösztönözném őket, másrészt pedig egy csomó közös programot szerveznék nekik, hogy összeszokjanak. Például a pénteki szünnapok helyett beiktatnék egy közös iszogatást szles játékot. Két csapatra osztanám őket, hogy legyen vetekedés is köztük – agyalt a lány, és csak úgy dőltek belőle a szavak, ahogy szoktak. És még csak nem is érezte magát rosszul.
Neve hallatán azonnal ránézett Améliára. – Inkább csak Mae vagy Rin. Vagy bármi, amit kitalálsz nekem. Csak a szüleim meg a tanárok szoktak a teljes nevemen szólítani, és pont ezért nincs pozitív csengése – magyarázta meg, amit már egyszer meg akart, csak akkor éppen le volt döbbenve a kérdés miatt, amit a szőke ráküldött, mint egy atombombát. Totális pusztítást is végzett…
Ahogy a lány ajkait elhagyta az a két szó, a barna azonnal pattant is le az asztalról, ahol eddig ücsörgött, hogy belenézzen a mágikus kondérba. Mélyet szippantott a gőzből, mintha egész addig nem azt szaglászta volna. – Jó illata van, nagyon is – bólogatott hevesen, teljes lázban. – Mit kell csinálni még? Kellek hozzá? Úristen, nem hiszem el, hogy megcsináltad – szorította magához – ma már másodszor – a szőkét Marina örömében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Elegedtem én is ezt az egészet, pont úgy, ahogy a lány mondja. Ezt bólogatva közlöm is gyorsan vele. Igaza van. Mindig lesznek udvarias, segítőkész diákok, meg olyanok, akik átgázolnak mindenen, házuktól függetlenül. Tartoztam az ördögnek ezzel az úttal és nem bánom. Attól, hogy a papírok egy része cifet-cafat, mi még a diákkal lehetünk csipet-csapat pár folyóméteren keresztül. - A lelki támogatás jól esne, mert szinte biztos, hogy odafenn leszedik rólam a keresztvizet, ha ezeket meglátják - csúsztatom szét legyezőszerűen a karomon lévő paksamétát - De nem szeretném, ha miattam váratnád meg a barátnőidet - mosolygok a lányra nem csak szám görbéjével, hanem világoskék, ártatlan pillantású szemeimmel is, miközben teszek pár lépést felfelé azon a lépcsőn, amin a lány érkezett. Kedves lánynak látszik. Láttam már néhányszor és ha jól emlekszem a navine ház tagja. Eddigi tapasztalataim szerint ők a tanoda békés lelkei. Nem igen hallottam olyat a tanáriban, hogy egy sárga kárt csinálna. Nem szokásuk randalírozni sem, amennyire őket ismerem. Ezért is volt egyértelmű pár másodperc után, hogy az előttem álló lányka sem direkt lökött fel engem papírostól, mindenestől. Kedvesnek látszik, olyan akit tényleg érdekel a másik ember. Simán itt is hagyhatotz volna. Persze ezt még most is megteheti. Szíve joga természetesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nagyon nem ment, hogy lefoglalja magát a hálókörletben. Annyi minden várt itt felfedezésre, hatalmas ez az iskola, és hát… Zselyke kíváncsi természet, ott lapult benne a felfedezhetnék, ki nem hagyott volna egy ilyen túrát. A konyháról már hallott, és végre el is talált ide.
- Oh… öhm… helló! – köszönt zavarában véletlenül kínaiul, amikor meglátta, hogy már volt ott valaki, aki nem házimanó. Elsőre megrémült, mert nem szívesen botlott volna egy épp járőröző prefektusba.
- Kisasszonyom! – sipítozott az egyik manó, és nemsoká őt is beterelték, és alaposan agyontraktálták mindenféle finomsággal. – Micsoda öröm!
- Izé… Zselyke vagyok – mutatkozott be végül, mert a nagy rohanásban elfeledkezett cseppet róla egy percre, hogy nem egyedül tartózkodott ott. Na, jó, a kajaillat is sikeresen elvonta a figyelmét, nem csak a manók lelkesedése.
A manók unszolására aztán megkóstolta azt az ételt, amit tálaltak neki: madártej. Még soha nem evett, úgyhogy először meresztett is nagy szemeket rá, hogy ez meg mi a  csoda.
- Melyik madártól van? – érdeklődött, gyanakodva turkálva a kaját, megfeledkezvén az illendőségről.
- Ó! Hát a kisasszony még nem evett ilyet? – Aztán felvilágosították, hogy a madártej csak az étel neve, és hogy valójában miből is áll.
- Ó, de hát akkor ez nem is hangzik olyan rosszul! – csillant fel a szeme. Aztán be is habzsolta az adagot. - Köszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hirtelen fejfájás kezd el kínozni. Olyan mint egy hirtelen földbevágó villám. Az arckifejezésemen nem látszódik, de eléggé meggyötör. Gondolom nemsokára front köszönt be, ezért hasogatok belül. Sosem bírtam jól a hirtelen időjárás változásokat. Szó szerint megrontja az embereket, rossz értelemben. Mondjuk jó értelemben sem lehet megrontani embereket.  What? Next. Amennyire gyorsan jött, annyira hamar tovaillant. Jobb is, mint hogy órák hosszáig tartson, annál kínkeservesebb nap ne jöjjön el sosem. Szinte el sem tudom képzelni hogy ezért megszidják Nasia nénit. Olyan kedves, és ilyesmi miatt nem szokták leharapni az emberek fejét.
-    Ugyan, nem lesz semmi baj! Ó, kedves hogy ennyire figyelmes velem, de megtudnak várni, nem lesz belőle nagy tészta! – mondom mosolyogva.
Annyira békés kisugárzást áraszt magából a tanárnő, mint egy arkangyal. Angyali teremtés. Volt egy ilyen szomszédunk is, amikor Washingtonban laktunk távol a nagyitól. Persze idősebb volt, de ugyanannyira kedves mint ő. Sokszor vigyázott rám, amikor a szüleim hivatalosak voltak bizonyos eseményeken. Finom csokis keksszel várt, de tejjel egyáltalán nem. Nem is volt rá szükség, mert attól csak elálmosodtam volna, és ezzel gondolom tisztában volt. Sajnos már két éve nincs köztünk Mrs. Marsh, de jóval előtte elköltöztünk. Voltam a temetésén, de nem sokan voltak ott, úgy emlékszem csak egy unokaöccse volt. Kegyetlen az élet. Néha ilyen dolgokról is kell beszélni, nem csak a jókról. Kiráz a hideg ha rágondolok hogy egy nap mindenki oda kerül Elkezdek fellépni a lépcsőre, de visszalépek hozzá, és belekarolok. Szívből remélem nem veszi tolakodásnak, nálam ezt a szimpátia jeleként lehet felfogni.
-    Szívesen elkísérem Nasia néni, ha gondolja indulhatunk is! Tudja, azt hiszem ez egy remek barátság kezdete – mosolygok majd elhallgatva figyelem a lépcsőfokokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Marina Darik tökéletesen helyt áll a cápákkal teli akváriumban, amit másnéven iskolai státusz hierearchiának is nevezhetnék. A lány vicces a maga humorával, abszolút komolytalan, - mégis, a fülekbe bogarat ültető elejtett megjegyzésekkel - kreatív, laza, elkényeztetett és egyértelműen gyönyörű. Mindenki maga szájízének sorolja ezeket pró vagy kontra oldalra. Gondolhatnánk, hogy a hirtelen rám ereszkedő féltékenység legjobb barátja személye miatt ered, ez nem így van, mert más a fontos, sem nem egy kéretlen crush után sóvárgó tini hisztije. Ez a lány ismeri önmagát. Látszik rajta, hogyha kétségei akadnak, fényévekkel hamarabb rendezi azokat, mint én tenném. Ezért érzek féltékenységet, amelyet kontrollálni képtelen vagyok, mégis arcomon halvány mosoly jelenik meg, ahogy Marina felnevet. Vajon milyen lehet úgy megszólalni, hogy nem félsz a szavaid következménye miatt?
Na, ő aztán nem aggódik, dől belőle a mondandó, folyamatosan beszél a fiktív munkájáról, mindeközben én tényleg azzal foglalkozom. A munkával. A feladattal, mert sikerülnie kell. Elfordulva megengedek magamnak egy szemforgatást, de korábbi mosolyom egyre csak szélesedik alatta. - Pénteki szünnap? - kérdezem, megragadva a levegővételének csendjét. - Ez is hipotetikus, vagy Dániában van ilyen?
Kezem jár, a dolgokkal foglalkozom, ahogy helyesbít a megszólításon. Rosszban lehet a szüleivel? Hiába igyekszem magamat emlékeztetni: “mindenkinek meg van a maga baja, légy kedves”, néha megfeledkezem róla. Lehet fel kellene tűznöm egy pergamenttel a tükrömre. Mindegy is, ezt a kérdést nem teszem fel. - Lássuk csak... - húzom végig kezeim közt a konyharuhát. - Nagycsibe? - fél szemöldököm szórakozott ívet vesz fel, majd hümmögök. Biztos, hogy nem fogom Rinnek hívni. A Marieról pedig mindig a Macskaarisztokraták jut eszembe, ahogy kibál a kisegér, hogy “kiscicák, kiscicák!”. Erre igazán nem szeretnék asszociálni. A Mae pedig... ‘mé... fonetikusan olyan furcsa, nem áll rá a szám. Hosszú agyalásom eredményeként bólintok - Akkor, Rin, amíg nem jön valami találó becenév.
-Igazán? - pislogok. - Dehát olyan kesernyés, meg... - ez büdös. Orrom hegye ide-oda zizeg tőle, ezzel most nem foglalkozom, ha azt mondja jó, ez esetben el is hiszem. Azt már nem, hogy újra magához ölel. Gondoltam, hogy fontos neki, na de, hogy ekkora örömöt okozzon néhány liter folyadék! Megszeppenve viszonzom az ölelést. Még ő is felém magasodik! Ez elképesztő...
-Keressünk valamit, amibe kiszedhetjük - érkezik megkésett válaszom. - Aztán csak annyi a dolgod, hogy vársz. Néhány nap - azzal újabb pipát a helyén tudok listámon. - Jaj, és ha megkóstoltad, pontosítsunk a recepten - emelem meg a füzetet. - Tudod, csak a sörfőző karrierista tervekhez.
Rin Darik magasról tesz az iskolai státusz hierarchiára, ahogy én is. Ez az egyetlen, aminek sosem vágyok megfelelni. Talán ezért is mondhatom, hogy a konyha falai közé beszorult büdös gőzben szereztem egy új, hamisan dalolászó barátot. Mindig van értelme ráharapni a kihívásokra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Helyeslően bólogatott Zselyke minden megállapítására, némelyiket pedig ki is egészítette. Mint például a nagytermi témát, az még igényelt némi plusz információt.
- Ha ide betérsz, gyakorlatilag mindig találsz bent embert, én még sosem láttam teljesen üresen - mondta, és eszébe jutott, hogy volt, hogy tanulni jöttek be nagyobb csoportok, vagy csak olvasni, esetleg beszélgetni, vagy gyülést tartani valami kapcsán, szóval nem csak enni, vagy bálozni, évet zárni vagy nyitni lehetett. - Ha mégis üresen találnád, lehetséges, hogy éjszaka van, és tilosban jársz, erre majd figyelj oda, mert büntit adnak érte.
Nem tapasztalatból beszélt persze, ő nem szeretett az éjszaka közepén egyedül bóklászni. Jobb volt társaságban, csak nem igazán talált hozzá partnert, aki ne félt volna a prefektusok vagy tanárok haragjától.
Vagy attól, hogy bekerülnek az Edictumba.
- Havonta jelenik meg az iskolaújság, zömében diákok szerkesztik, szóval időnként pletykák is vannak benne, amik nem feltétlenül igazak, de nagyon viccesek tudnak lenni. Meg sok izgi érdekességről is olvasni lehet benne, még mugli dolgokról is.
De persze nem dolgozott ő az újságnak, hogy reklámozza azt, Zselyke valószínűleg anélkül is rátalált volna előbb-utóbb, ha senki nem is szól róla. Az Edictum kézről-kézre járt, a tartalmát pedig gyakran traccsolták ki a diákok csoportokba verődve. Vagy épp a nagytermi asztaloknál ülve.
Mivel Lilkó imádta az állatokat, és a lovak lényegében szarv nélküli unikornisok voltak, az eridonos lány infójára jól fel is kapta a fejét. Közben tovább indult vele, hogy egy-egy karlendítés közepette mutassa, mi merre van. Időnként mondott is olyanokat, hogy "konyha" vagy "lejárat az alagsorba és a kínzókamrákba" de a díjlovaglás témája sokkal izgibb volt.
- Úúú, erről mesélned kell! Hogy kell díjpacigolni? És van saját lovad meg minden? Ha van, azt mondjuk azt hiszem, nem hozhatod be, de a kisebb testűeket engedik, cicákat, patkányt, egeret, baglyot, kutyát esetleg, ilyeneket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy tűnt, hogy ez az este jól fog végződni. Még ugyen nincs takarodó idő, de azért nem ártana időben vissza is érni, tekintve, hogy az Eridon torony elég messze esett innét. És akkor persze, a kalóriák miatt se kell aggódnia, meglesz a napi testmozgás bőven, mire felér a hálókörletükbe, a napi izgalomról nem is beszélve, hogy el ne kapják itt őket.
- Ó, üdv – vigyorgott, de csak miután lenyelte azt a falat mártást a madártejből. Ezt  a kaját mostantól gyakrabban fogja követelni otthon, ideje lenne apucit is a konyhába ereszteni, bár ő is megtanulhatná, ha lenne a suli meg a sport mellett ideje erre is.
- Naná! – felelte. Miért ne kérdezhetne a másik lány, Maya? Ki tiltja meg? Ha meg olyan stílusban is teszi fel, akkor még szívesen válaszol is rá.
- Ja, félig kínai vagyok, és otthon inkább az ázsiai konyha dívik, anyu uralkodik a konyhában – kuncogta, belegondolva, hogy hányszor próbálta már apja otthon átvenni a főzést, ám anyuci nem engedett. Meglehetősen akaratos természet, aminek a vége mindig az lett, hogy az apja inkább elvonult és talált más elfoglaltságot magának. Így lehet, hogy modellezett hobbiból az apukája, és helyenként egész szép dekorációk sültek ki belőle. Például Zsezsi kedvence a puzzle-földgömb, azt nagyon bírja, ha tehetné, egy kis varázslattal felturbózná, hogy forogjon is, de ugye, a szabály az szabály, na, nem mintha most betartaná a szabályokat éppen. – És te? Te honnan jöttél? Amúgy sok ételt nem ismerek még, de hé, arra van az élet, hogy felfedezzem őket. Van még sok időm bőven hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

Mi sem jobb, mint egy random délutánt arra szánni, hogy sört főz a kastély konyhájában egy csomó manóval körbevéve, és közben azon agyalni, hogy milyen karriert tudnál így befutni. A legjobbak egyike volt, bár Marina elég sok ad hoc ötlettel szolgált környezete számára szinte mindig.
- Hát ha jól megy a munka, akkor igen. Ha kicsit rosszabb, akkor péntek délelőtt még bent kell lenni, de fontos, hogy meg legyen mindenkinek a hygge. Szóval nem nagyon szoktunk öt teljes napot dolgozni - magyarázta a lány. Feltűnt már neki, hogy a magyarok nem tudnak pihenni, de csak pár hete jutott az információ birtokába, miszerint vannak akik nem hogy a pénteket, de még a szombatot is végigdolgozzák. Hát azoknak aztán semmi életük nem lehet. Ráadásul lelkileg is kifacsart citromok lehetnek.
A lány prüszkölve felnevetett. - Nem éri felhasználni a saját beceneved rám. Pláne nem még rosszabb hangzásban - ingatta a fejét, mert tudta, hogy Amélia van ennél normálisabb, mintsem tényleg ezen a néven szólongassa majd. És hát nem is hagyná. Idegesítőnek tartaná.
Összeszűkült szemekkel méregette Csibét egy fél percig. - Kezdem azt hinni, hogy te még nem ittál sört - osztotta meg a lánnyal a feltételezését. - Add hogy ne ez legyen az elsőd. Bízom benned meg a főzési képességeidben, de ezzel nem vesztheted el a sörszüzességedet! - tágultak ki Marina szemei - és rögtön őt követték a manóké is, csak épp más indokból.
- Poharak, edények - bólintott a barna, és a kis konyhai segédekre nézett. - Van bármi ötletetek? - mosolygott rájuk. Teljesen kezdtek rá hangolódni a kis lények. Már nem voltak folyton láb alatt és nézték minden egyes kis mozdulatukat, hanem megértették, hogy Marina amúgy is túl úri gyerek ahhoz, hogy bármit egymaga keressen meg ebben a konyhában. Szóval azért felügyeletként ott voltak az ilyen alkalmakért, de amúgy tették a saját dolguk. Most pedig azonnal elmentek beszerezni a szükséges eszközöket.
- Pár nap? Nem elég egy sima hőmérsékletcsökkentést elvégezni rajta? - fordult vissza a szőke felé Marina. - Egy olyat, amit Ardainál tanultunk. Az nem is nehéz, és akár az egészre meg tudom csinálni - mutogatott a nagy kondér felé. Imádta meginni az alkoholt, de a legkevésbé sem értett hozzá. - Csak egy kicsit sem lehet megkóstolni? Csak hogy tudjuk, hogy egyáltalán jó-e az, amit csináltunk. Vagyis csináltál, mert én többnyire csak néztem - helyesbített azonnal a lány. Ő volt az agy. De sose venné el más érdemét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Csak próbálom kidörzsölni az álmot a szememből, ahogy haladok a folyosón. Halála csend van, még cipőm sem csak nagy zajt a kövön. Ezért nem is számítok rá, hogy találkozom bárkivel is. A konyhához befordulva így még jobban meglep, sőt megijeszt kicsit a navinés. Ahogy kis híján beleütközöm, arcomban találom göndör hajkoronáját, míg a sajátom kócosan szálldos a fejem felett. Kócos hajamba túrok bele esetlen köszönésem közepette, amit valószínűleg nem hallott a másik, mivel ő is abban a pillanatban szólalt meg. Én is csak lihegek, akárcsak ő, és zavartan birizgálom egyik kócos hajtincsemet.
- Aha - sikerül végre felnéznem rá, így most már a barna szempárt fürkészem. - Én... öhm... lemaradtam a vacsoráról - nem is tudom, miért érzem úgy, hogy magyarázkodnom kell, azt meg pláne nem, miért érzem úgy, van szégyellni valóm - Sietnünk kell - pillantok az órámra, ezzel elintézve, hogy ne kelljen a lányra néznem. - Mindjárt takarodó - teszem hozzá, bizonyítékképpen pedig felé fordítom a csuklómat, hogy lássa az időt.
Végül én indulok meg, és nyitom ki a konyha ajtaját. Odabentről kiszűrődik a sürgölődő manók zaja. Tányércsörömpölés és a vékony hangocskák egyvelege egy szinte már idegesítő szimfóniának hangzik. Az ajtót kitárva megvárom, hogy a navinés belépje rajta, majd én is követem. A manók egyszerre fordulnak felénk. Van, amelyik morcosabban néz, és inkább a helyiség másik felébe húzódik, mások viszont már fogják is a nagy tálakat, bennük a vacsora maradékával. Jobbomon feltűnik egy idősebb manó, és akár akarom, akár nem, kezembe nyom egy tányért, hogy az előttem álló másik már tegye is rá a frissen melegített csirkét.