36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Első szint - összes hozzászólása (1487 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 49 50 » Le
Fehér Beatrix
INAKTÍV



RPG hsz: 43
Összes hsz: 306
Írta: 2012. december 6. 18:52 Ugrás a poszthoz

Lau <333333

Némi bolyongás után Trixi megtalálja a tükörtermet a Déli szárny első emeletén, s ekkor már nincs is más dolga, mint végigmenni a folyosón valami hideg hely után kutatva. Hát persze, az erkély! Amint meglátja, egyértelmű, hogy oda kell mennie. Brr! Tényleg jól jönne egy kabát, de szerencsére a pulcsi is elég meleg. Levélre számít, úgyhogy alaposan meglepődik, mikor egy manó állja útját.
- Ó igen, én... Akkor jó.
Nyögi ki végül meglepetésében, és valószínűleg meglehetősen bambán bámul egy darabig, aztán gyorsan összeszedi magát, és igyekszik minél értelmesebben bólogatni.
- Igen... Ez a Fénylő lelkek Udvara!
Mosolyodik el megkönnyebbülten, mert azt legalább rögtön meg fogja találni. Igaz, melegebb valószínűleg ott sem lesz.
- Nagyszerű, köszönöm! Benézek majd, feltétlenül!
Ígéri, és már szalad is az udvar felé, de előtte megkérdezi a manótól, mi a neve - csak hogy könnyebben megtalálja majd a kastélyban. A kis lénynek Kuksi a neve. Na, ezt nem lesz nehéz megjegyezni!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 16. 20:21 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19.


Trullus, Petrificus Totalus, Tarantallegra...
Mondogatom magamba az átkokat. Ráhajtottam a tanulásra, most, hogy úgy áll a szénám, ha Lyrától veszek különórákat, tehetek szintvizsgát. Őszintén, reménykedtem benne, hogy ő is benne lesz, a múltkori kis óránk is egész kellemesen telt, leszámítva a verejtékcseppeket. Azért bízom benne, hogy legalább az elején, de kizárólag elméleti síkon maradunk, még mindig nem érzem jónak magam ebben a varázslás dologban, és igen talán, mondom talán, egy kicsit félek is attól, hogy a levegőbe küldöm az egész kócerájt. Így könnyebb, a kastély lakóinak nagyobb része a faluban van, így a kastély már-már üres.
Az Erkély felé veszem az irányt, mondván, egy kis levegő nekem is jár, nem? Persze a kezemben egy bögre kávé, anélkül egy tapodtat se, főleg, mert az segít ébren maradni. Mit ne mondjak vannak kissé unalmas részek a jegyzetekben, de tuti, arra fogna kérdezni, és ezek nem olyan tárgyak, amikből nyugodt szívvel készíthetnék puskát, na meg... nem is tudom, azt hogy kell. Eddig semmi szükségem nem volt rá, ha jobb jegyet akartam, megdupláztam a magántanár órabérét. igen, Gregory rávezetett,  hogy így meg lehet oldani a dolgokat, azt viszont nem tudom, itt mit szólnának hozzá.
Kilépve az ajtón, összébb húzom a kabátot magamon, mert egyből megcsap a hideg, majd egy nagyot szippantok a friss levegőből. Oké, megfagyok, de legalább nem alszok be az állott légkörtől, ami a klubhelyiségünkben uralkodik. Jó pont.
Nem csodálom, hogy senki nincs itt, így nyugodt szívvel sétálok el a korlátig, hogy aztán onnan járjam be tekintetemmel a helyet, ami láttatni engedi magát. Egy dolog van, amit pofátlanság lenne megcáfolnom, ugyanis a hely maga tényleg gyönyörű, csak ne lenne minden áldott nap heringparti. Igen, azzal is tisztában vagyok, hogy kezdenem kéne valamit már a túlzott antiszociális jellememmel, vagy legalább is egy kicsit megnyílni, Sibelle - a nő aki nevelt, és aki mindent tud rólam- is ezt mondta, de a francba is... az piszok nehéz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 16. 21:11 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde

*A legjobb időszak a kastélyban. Alig vannak itt, mert tanítási szünet van. Vagy lemennek a faluba, vagy hazalátogatnak. Én is nemsokára ezt fogom tenni, de még van pár napom itt. Eléggé messzinek tűnik az az idő, mikor láttam a családomat. inden évben egy nagy rokoni karácsonyt csinálunk a szentestén és utána való napokban pedig járjuk a közelben élő családtagok házát. Testvéreim is hazajönnek aznap és így mindenkit láthatok. Ők az egyik legbiztosabb pont az életemben.
Az Iskolát is megszerettem. Az a néhány ember, akit ismerek kedvesek és a többi diákkal sincsen még bajom. A kis Lilt láttam már régen, pedig egyszer össze kéne futni vele. Majd megkeresem.*
~A házukhoz még sem megyek, mert lehet, hogy megesznek.~*A gondolatra elmosolyodok, mert felrémlik bennem a találkozásunk. Aranyos és ő volt itt az első és az egyetlen, akinek meséltem az életemről.
A folyosókat járom, amik panganak az ürességtől. Egy farmerkabátot viselek, amire egy sálat veszek fel, mert tervezem, hogy majd kiegyek. Még nem arra veszem az irányt, hanem a kastély annak a felébe, ahol ég annyira nem jártam. Elég furcsa, hogy nem ismerem még a Kastélyt, de a legtöbb napom azzal telt, hogy elmegyek egy órára, utána pedig vissza a szobába és ott valamivel elszórakoztatom magam.
Otthon sem voltam nagy közösségi ember. Ott volt Norbi és a tesók. Volt egy zenekarunk. Ez elég furcsán hangzik, mert hogy tudnák zenélni, ha nem hallom, de ez nem így van. A zene egy rezgés és a dobolásnál érezni lehet. A gitározás és az éneklés nem nagyon menne, de a dob az fontos számomra.
A Déli részen lehetek nagy eséllyel és az első szinten. Benyitok az egyik ajtón. Elcsodálkozok, mikor megcsap a hideg levegő. Szorosabbra húzom magamon a kabátot és kilépek. Aztán fordulok is vissza, mikor észreveszek egy lányt odakint, de aztán megállok. Gúnyos mosoly tapad az arcomra. Már rég szórakoztam. Odaállok mellé és megszólítom.*
- Szia...Úristen valami nem stimmel. Nem hallom a hangomat. Mi lehet vele? Te hallod?* Kétségbeesett fejet vágok és a fülem felé nyúlkálok. Elég hangosan próbáltam mondani, de majd kiderül mi lett belőle.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 16. 21:44 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19


Talán nekem mégis a magány a tökéletes társ. Hozzátenném, eddig sem feszítettem meg magam annak érdekében, hogy kezdjek valamit ezzel a mások szerint tarthatatlan állapottal, egyszerűen csak úgy gondoltam, nincs szükségem senkire. És még így, tizenhat éves fejjel is ezt gondolom, csak hozzátenném a cseppnyi félelmem is. Félek attól, hogy ha el kezdek ragaszkodni valakihez, őt is elveszik tőlem, vagy saját akaratából mond le rólam, mindkét eset megtörtént már. Az anyámat a szemem előtt ölték meg, mikor öt éves voltam, az apám úgy döntött, hogy nem kellek neki, ezért lepasszolt ahhoz a döghöz. Így talán érthető a karácsonyhoz való szkeptikus hozzáállásom. Sose ünnepeltük meg, egy átlagos hétköznap volt. karácsonyfát jobb híján csak filmekben láttam, meg az árusító helyeken akkor még csupaszon. Nem volt sem pulyka, sem ajándékok. Gregory általában tajtékzott, mikor megkóstoltam Sibelle bejglijét, mondván ez nagyon hizlal. És akkor Boldog karácsonyt Ophelia. Nem járkáltam temetőbe, na nem azért, mert kész akarva tartottak vissza, nekem nem volt erőm ahhoz, hogy lepörgessem magam előtt azt a jelenetet, ami még most is rendszeres látogatója a rémálmaimnak, és tudtam, ha elmennék anyám sírjához, ez elkerülhetetlen lenne, plusz nem akartam összefutni apámmal, haragszom rá, hiába küldte pár éve azt a levelet, addigra már újraépült a védőburkom, és masszívabb lett, mint valaha. Mi sem bizonyíthatná jobban, mint hogy itt vagyok már jó ideje, és egyetlen ember nincs, akit a barátomnak mondhatok, még azok is csekély számban vannak, akikkel emberi módon viselkedtem. De nem bánom, nem fogom hagyni, hogy bárki is bármi fogást találjon rajtam.
Sóhajtok, nem értem miért agyalok mostanában ilyesmin, nem értem, miért kell folyton megerősítenem ezt a szikla szilárd elhatározásomat, hisz nem tűnik úgy, hogy át kéne gondolnom, hajlandó vagyok-e szemet hunyni efelett, márpedig csak akkor szoktak mérlegelni, nem?
Szerencsére egy hang meggátol abban, hogy tovább folytassam az agykerekeim forgatást, és rendesen összezavarodjak a végére. Persze halkan felmordulok, nem hiányzott a társaság, az sose hiányzik.
- Passz, szerintem elhagytad. Menj és keresd meg- oké, aláírom, hogy nem ez a legkedvesebb módja a lereagálásnak, de akkor is, ráadásul már már üvölt.
- Figyelj, mivel lereagáltam a dolgot, valószínűleg hallottam is, így talán egy cseppet visszavehetnél a hangerőből, mielőtt kiszakítod az én dobhártyám- fordulok felé, miközben képzeletben jól vállon veregetem magam. Ez egész.... normálisra sikeredett.

AJÁNDÉK ÉRKEZETT!
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2012. december 16. 21:55
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Derik Fenmare
INAKTÍV


Rellon szavazás felelős
RPG hsz: 37
Összes hsz: 486
Írta: 2012. december 17. 17:18 Ugrás a poszthoz

Bonnie
Nov. 21. este

Újabb öröm a mai napra, úgy tűnt, kezd kialakulni egy beszélgetés a kviddicsről. Szereti ezt a sportot, és most, hogy végre játszhatja is, egyre inkább odavan érte.
- Igen, teljesen új vagyok. Az volt az első meccsem, nem sokkal a belépésem után. Amolyan dobjuk be az újoncot a mély vízbe eset volt. Na persze egyáltalán nem bánom. - hogy is bánhatta volna, hisz' tényleg úgy érezte, első alkalomhoz képest egész jól helytállt, és pontot is szerzett. Azt, hogy nem ők nyerték meg a meccset már nem az ő hibájának érezte, egyszerűen csak így jött össze. - Hogy mi motivált? Jó kérdés... Mindig is érdeklődtem a kviddics iránt, de nézni soha nem szerettem igazán. Túl gyorsan történik minden, néha pedig olyan hosszú, hogy lehetetlen végig nézni. Unalmas, vagy szimplán alig látni belőle valamit. Ezért inkább ki akartam próbálni. Szerencsére sikerült, és nem is mostanában szeretném abbahagyni.
A beszélgetés szinte teljesen elvonta a figyelmét az egész napos unalomról meg rosszullétről. Egyre jobban kezdte magát érezni, ami azért elég természetesnek mondható egy fiú számára, ha egy lány közelében töltheti el az idejét. Főleg akkor, ha egy szintén Rellonosról van szó. Végighallgatja, amég a lány elmeséli, hogy miért is kellett újrakezdenie az iskolát. Az okokra nem akart rákérdezni, hisz' mégis csak most ismerkedtek meg, ez pedig biztos valami személyesebb dolog. Aztán a lány ismét teával kínálta.
- Köszönöm, nem kérek többet, még a végén nem fogok tudni aludni, és egész éjszaka téged kell, hogy zaklassalak itt kint az erkélyen. - neveti el magát. Ismét más vizekre evezik a téma.
- Nagyon jól állok az edzésekkel. Az első kviddics edzésre is késve érkeztem, úgy, hogy a Rellon – Kviddics pálya távolságot futva tettem meg. Egyre gyakrabban vagyok kénytelen így közlekedni, szóval tekinthetjük ezt akár egyéni edzésnek is. De a kviddics edzéseken kívül mást nem csinálok, csak a nonverbális varázslást szoktam gyakorolni, de annak semmi köze a sporthoz. - átfut az agyán, hogy igazából semmilyen rendszer szerű terve nincs a napokra, hetekre. Elmegy az órákra, a kviddics edzésekre, meg néha ki-be zárja a lakatot, a többi idejében meg csak úgy van, vagy hagyja, hogy alakuljanak a dolgok maguktól.
Aztán egy érdekes kérdést kap a lánytól, ami meglepi. Testvére nincs, családja tud róla, hogy mit csinál, de különösebb támogatást nem kap. A durvább rész a barátok. Milyen barátok? Alig ismer itt valakit, nem hogy barátai lennének. A mugli világból pedig menekült, ott végképp nincs senki, akit barátjának tekinthetne. Néhány pillanatot haboz a válasszal.
- Nem különösebben, de nem is kell. Támogatom én magam épp eleget. - Ennyivel el is intézi a választ, nem akar jobban belemenni. Egyelőre megtartja sajátjának a problémáját, hogy nincs senkije, aki közel állna hozzá.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 17. 18:40 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde
Dec. 19



*Az Erkélyből lehet látni a korcsolyapályát. Már egy ideje tervezem, hogy meglátogatom, de még nem szántam magam rá. Öt éves korom óta tudok korcsolyázni. Nem profi szinten, de most már ritkán esek el. Többi téli sporthoz nem értek. Sohasem voltunk síelni így azt nem tudok, több meg annyira nem is jut eszembe. Valami varázslat lehet a jégpálya felett, mert nem nagyon akadályozza a korcsolyázókat hó, vagy csak a manók reggel már eltakarították.
A legtöbb ember nem így reagál az ilyen dolgokra. Már többször csináltam ilyet, mikor kicsi voltam csak utálatból, vagy tényleg olyan rosszul éreztem magamat, mikor nagyobb lettem akkor már csak szórakozásból, ha mérges lettem inkább mást csináltam. A kicsi gyerekek elszaladtak a nagyobbak meg kétségbeestek és mentegetőzni kezdtek. A lány mondatán ledöbbenek. Elhagytam? Megállom, hogy ne mosolyodjak el, mert akkor itt vége lenne a színdarabnak. Ugyan olyan kétségbeesett arcot vágok, mint eddig, míg leolvasom a szájáról a következő mondatot. Elég hangosra sikerült, aminek örülök. Színészkedni nagyon jó dolog. Sok mindent el lehet vele érni és a hazugságot is lehet nevezni színészkedésnek.*
-Tessék? Nem hallom amit mondasz.*Nem csökkentem a hangerőt. Kedvelem a lányt, mert más. Nem lehetett neki sem tökéletes a gyerekkora, mer akkor nem vált volna ilyenné. Kár, hogy belé futottam és nem másba, mert másból más reakciót váltott volna ki és könnyebb dolgom lett volna. Hirtelen gondolatból elé lépek és megfogom a vállát. Elég gyorsan csinálom és hirtelen, így nem nagyon tudna ellenkezni, bár lehet, hogy egy szuper nő. Megpróbálom lejjebb venni a hangerőt, vagyis amennyire tudom érzékelni.*
- Te voltál az, aki tette ezt velem. Megátkoztál.* Erősebben fogom a vállát, úgy hogy ne fájjon neki, de ne is tudjon szabadulni. Nekinyomom a terasz rácsának és egy kicsit kidöntöm. Vigyázok rá, hogy ki ne essen. Látom a szemem sarkából, hogy valami megjelenik a sarokban. Óvatosan visszaengedem a lányt és felmutatom a mutató ujjamat.*
- Ájj!* Elengedem, és odamegyek a dobozhoz, ami megjelent. Számítok rá, hogy valamit csinálni fog a lány, de most nem rá figyelek. Nem érdekel, hogy mi fog csinálni, testtel nem nagyon tud bántani engem, varázslattal meg nyugodtan, ami nagy problémát okozna azt még úgy se ismerheti annyira.
Az egyik dobozon az én neve áll a másikon pedig Ophelia LaFonde, amit nagy nehezen kilogikázok, hogy a lányé lehet. Hátrafordulok és felé nyújtom.*
- Tied!* Kibontom a saját csomagomat, ahogy kinyitom a tetejét egy gömböt fedezek fel benn, aminek változik a színe. Kiveszem és jobban szemügyre veszem. Benne egy fenyőfa található, ami úgy néz ki, mintha mozogna és meg sem kell rázni, hogy essen a hó. Elmosolyodok.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 17. 20:20 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19


Már megszokhattam volna, hogy ebben a kastélyban sehol sincs nyugtom, mégis újra és újra rám jön a káromkodhatnék, mikor valaki engem tisztel meg a figyelmével. Milyen kár, hogy nem kértem belőle, de persze tudom, hogy ez rajtam kívül senkit nem érdekel.
Meg kéne döbbennem azon, hogy a srác egész egyedi módon kezdi felvenni a beszélgetés fonalát, konkrétan szinte belevisít a fülemben, de a hosszú percekig tartó csend miatt ez jobban irritál, mintha egy mizuval állt volna elém, talán ezért is reagálom le a szokásosnál taplóbb módon, bár azt hozzá tenném, nem sok az eltérés, épp csak egy kicsit mogorvább vagyok, amit az álmaimnak is betudhatnék, de kivételesen ennek az esetnek köze sincs ahhoz, pusztán az idegesít, hogy nem hagynak békén.
- Nem hallod? Akkor olvass a számról... Vagy halkíts, vagy fogd be- szép tagoltan mondom, még artikulálok is mellé, de egy remegéshullám tör elő bennem, ami megállásra késztet, így veszek egy mély levegőt. Mikor azt említettem, egy időzített bomba vagyok, tényleg nem hazudtam, képes vagyok egy jelentéktelen apróság miatt is kiakadni, és hát... volt már, hogy a berendezés látta kárát, persze akkor még nem tudtam, hogy van varázs erőm, arra meg már gondolni se merek, hogy mi lenne ebben az állapotomban. Nem akarom megtapasztalni, ezért is kényszerítem magam arra, hogy nyugodjak le.
Mikor megfogja a vállam, a szemeim megvillannak, és ez semmi jót nem sejtet. Utálom, ha hozzám érnek, főleg akkor, ha nem kértem, vagy engedtem meg, ennek viszont nem tudom az okát, talán, mert kiskoromban senki nem babusgatott, vagy ilyesmi, végül is tökmindegy, hisz a lényegen, miszerint irtózom a fizikai megnyilvánulásoktól, nem változtat.
- Szívem, hidd el, ha én átkoztalak volna meg, nem a hallásod vettem volna el- kíméletlen, rideg mosoly kúszik az arcomra, tapasztalatból tudom, hogy ez többeket arra késztet, átgondolják a dolgokat, mellesleg elég magabiztosan lépek fel, még így, hogy simán lelökhet innen. Veszélyérzetet már rég nem érzek, vagy ha mégis, egyszerűen figyelmen kívül hagyom.
Mikor a sarokba megy, én csak összevont szemöldökkel, keresztbe font karral nézem, mire készül. Nem, nem csinálok semmit, többek közt, mert erre számít, így megvárom, míg megnyugszik, vagyis nem számít rá, mindenesetre jó a memóriám szőke létemre, és nem felejtek.
- Tuti, nem- nem palástolom a döbbenetet a hangomban. Sose kaptam karácsonyi ajándékot, karácsony se volt nálunk, ugyanolyan hétköznapnak számított az a nap, mint bármi más, még csak a ház se volt feldíszítve, mert Gregory utálja. Hosszas gondolkodás után, kinyitom  a dobozt, és látom a nyakláncot, amin egy rénszarvas medál lóg. Egy kósza pillanatig átfut valami mosolyféle az arcomon, aztán kifejezéstelen tekintettel vágom zsebre.
- A tied jobb- teszem hozzá, mert szeretem a hógömböket, régen gyűjtöttem is őket, csak sajnos áldozatul estek egy dührohamomnak. Előfordul.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 17. 21:37 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde

~Épp azt csinálom, figyelhetnél és meglátod!~
*Annyi mindent vágnék most a fejéhez. Utálom, ha sértegetnek, mert inkább én sértegessek, mint valaki engemet. Még sem teszem, mert akkor kiesnék a szerepemből. A szavakat, amit mond nem fájdalmat okoz inkább csak sértődést. Meg fogom fogadni egyszer a tanácsát.*
-Hö?*Kiabálom ezt még. A lökésem hirtelen éri, de nem félelmet, hanem utálatot látok a szemében. Számon mosoly húzódik el. Jó dolog utálatot kelteni embereknek, már bántam meg, de elég sok mindent elvesztettem, így nem kell foglalkozni a következményekkel. Ahogy kitaszítom a korláton pár pillanatig megfordul a fejemben, hogy nem sok embernek hiányozna ez a lány, ha ennyire utálatos ismeretlenekkel. Meg van mindene boldognak kéne lennie. A következő mondatán elmosolyodok de csak pár pillanatra.*
~Ha mást vettél volna el már rég nem itt lennél!~
*Gondolom, hogy mire gondolt. Semmi kép sem járna jól a csaj. Tönkre menne az élete, ha egyáltalán maradna. Ezt se mondom ki hangosan, amihez nagy akaraterő kell. Vágok egy értetlen fejet, aztán kimondom a végszót. Azt hittem, hogy azzal az egy szóval már is tudni fogja, hogy csak hülyültek vele, de nem így lett. Most először látszik az arcomon a csodálkozás. Az eddigi mondatai miatt okosabbnak hittem. Valahogy még is érzek valami hasonlóságot kettőnk között, de ezt nem ismerném be.
A hógömb tényleg tetszik, még nem volt sohasem ilyenem. Mugli boltokban láttam már hasonlót, csak azt meg kellett rázni és nem váltogatta a színét. Elkapom még a mondatát, amin már tényleg csak mosolyogni tudok.*
- Szerintem is Ophelia!- A nevét elhúzzom és gúnyosan mondom ki. Különben semmi bajom a névvel, de könnyen lehet csúnyán mondani. Most jön az, amit már rég tervezek. Visszarakom a dobozba a hógömböt és a lány felé fordulok. Kezemet magam elé veszem. Elkezdek mutogatni a kezemmel, tudom, hogy a lány nem érti, mert akkor már rég rájött volna, hogy már rég óta hallássérült vagyok. Mindent hozzávágok, minden utálatot de a lány ezt ne érti és nem tud védekezni ellene. Nem fog megszólalni, csak jelel, de közben figyeli a lány reakcióját.*  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 17. 22:03 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19


Úgy tűnik, ez közös bennünk. Én is úgy vagyok, vele, hogy inkább én sértegessek, mint más engem, csak hogy, én ezt meg is teszem. Nem látom okát annak, hogy vele másképp viselkedjek, mint bárki mással, aki pechére az én társaságom választotta. Nevezhetnénk akár önvédelmi mechanizmusnak is, mert tény, hogy mikor egyedül vagyok, nem ilyen vagyok, csak hogy... azt senki nem fogja tapasztalni.
Kedvem támad letörölni a mosolyt a képéről, de mg mindig serényen nyugtatom magam, nehogy valami ostobaságot csináljak. Nem szeretném, ha kicsapnának, hiába érzem úgy, jelenleg megérné. Igazából minden ehhez hasonló alkalommal ezt érzem, nem szeretem, ha közelebb kerülnek hozzám, semmilyen módon, és általában nem is hagyom... általában, de ki számított arra, hogy a srác nem fog duzzogva elhúzni? Hisz sokan megtették már, mindig elértem a célom anélkül, hogy hasonló kellemetlenségekben lett volna részem. Talán el kellene ismernem, vagy hasonlók, de ez még jobban irritál. Ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy szándékosan erőltetik maguk rám, hogy ezzel is húzzák az idegeim, pedig azokkal nem jó játszani, Gregory ódákat mesélhetne róla, hisz nála többször senki nem tapasztalta ezt.
Ha a szemembe mondaná, hogy megvan mindenem, szemközt röhögném. Pont én vagyok az, akinek semmije sincs, csupán csak eljátssza az elkényeztettet, de inkább leszek apuci kicsi lánya, mint olyan, akit szánjanak azért, mert végtére is árva. Mert hiába vagyok Gragoryval papíron, egy szép szót nem kaptam tőle soha. Csak elvárt dolgokat, de nem dicsért, ha valamit meg rosszul csináltam, tajtékzott, és elhordott minden semmire kellőnek, aztán még a fejemhez vágta, hogy hálás lehetnék azért, amiért felkarolt. na kösz, ha lett volna ötévesen némi szabad akaratom, tuti rohadtam volna inkább az utcán, minthogy vele legyek egy fedél alatt. De ezek mind olyan dolgok, amiket nem vagyok hajlandó megosztani senkivel, mert egyszerűen nincs közük hozzá.
Hogy miért nem jöttem rá, hogy csak hülyül? Mert egyszerűen teszek arra, mi van vele. Ha talán tényleg halláskárosult, tuti nem azt várja tőlem, hogy egyből sajnálkozzak, és mondogassam, de rossz neki, meg a többi. Vagy ha még is, akkor rossz ajtón kopogtat, de... nem is tudom, én is pont azért nem beszélek, mert semmi szükségem a sajnáló tekintetekre, hisz itt vagyok nem?
- Legalább normálisan ejtenéd ki- mormogom, miközben a szemem forgatom. Oké, mivel francia vagyok, meg kéne szoknom, hogy itt cseppet máshogy ejtik, és meg is szoktam már, de had kössek már belé.
- Activytizni akarsz? Várj... kitalálom... szék- vonom fel a szemöldököm. Oké, vágom én, hogy jelbeszéd, de hát egészségére, engem az is hidegen hagyna, ha a szemembe mondaná az összes szitkot, ami eszébe jut rólam. Az ilyenek már leperegnek, hisz nem magamat adom, és jelen esetben a sértéseket bókként kezelem, mert akkor úgy tűnik, jól játszom a szerepem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 17. 22:44 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde

*Ne szép dolog felhasználni más kikészítésére a süketséget, de ha már megkaptam, miért ne tegyem. Ha valaki vak azt is kihasználja, bár azt azok is sokkal rosszabbul megteszik, akik nem azok. Felvesznek egy fekete szemüveget és egy fehér botot, aztán segítséget kérnek valakitől mondjuk a buszon, aztán a kedves ember szegényebb lesz egy pénztárcával. Ennek szemtanúja voltam, csak egy dolgot rontott el a pasas, elrakta a botot mielőtt elment volna a busz. Nem segítettem annak, akinek a pénztárcáját elvitték, de meg kellett volna tennem. Azt hittem, hogy a rabló okos és akkor dicsértem volna a teljesítményét, de így csak szánalmas volt. Nem kapták el, de attól még lelepleződött.Látszik a lányon, hogy gondolkozik. Érzem, hogy valamiben nem volt igazam.*
~Lehet, hogy mégsem olyan tökéletes az élete?~
*Jobban belegondolva, nem csak kívül látható gondok lehetnek. Barátokkal, családdal vagy akár az aggyal is gond lehet. Először az agyra gondolok, de ezt gyorsan el veti, mert annyira nem hülye a lány. Barátokkal nem lehet akkora gond, hogy ilyen ember legyen belőle. Marad a család. Elváltak a szülei? Nem akkor már rég nem lenne itt hanem valahol sírna, mert biztos kimondta volna a rossz szót, a Sajnálomot. Egy kicsit igaz, hogy direkt erőszakolom ki belőlük ezt a szót, de így tudom meg, hogy bármi barátság lehet köztünk vagy menjen innen, amilyen gyorsan csak tud. Térjünk vissza lányhoz. Ha nem váltak el, akkor csak két dolog lehet, vagy meghaltak, vagy elhagyták őt. Nem érzek együttérzést, mert nekem ott van a családom, talán csak az, ami biztos az életemben.
A nevére való megjegyzésén csak mosolygok, mert én nem fogom tudni máshogy kiejteni, mert nem hallom, hogyan kell kimondani, így ha egyáltalán találkozok még vele, biztos nem tudom máshogy mondani. Activity? Elneveti magát. Már nem tudok csak mosolyogni a lányon, de aztán elkomolyodok. Ezt a lányt észhez kéne téríteni, hogy van folytatás ilyen helyzet után, csak egy baj van, hogy én is pont ebben a cipőben járok. Még is ki mondom.
- Te nem ilyen vagy. Nem mondtál nekem semmit még is megismertelek. Miért mutatod magadat ilyennek miközben teljesen ás vagy. Te...* Elhallgatok nem akarom kimondani, mert azzal elismerném az igazat, ami ebben a helyzetben a legrosszabb. *
-...Olyan vagy én. Tagadhatod nekem teljesen mindegy, de tudod hogy igazam van.* Az 'én' szót undorral mondom ki, de legbelül érzem, hogy igazam van.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 14:35 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo
Dec. 19.


Vélhetőleg a srác már rájött arra, nem én vagyok a megfelelő ember ahhoz, hogy valaki idegein táncolhasson, ráadásul komolyan meg kell küzdenem azért, hogy nyugton maradjak. Nem áll szándékomban titkolni, ha t ehetném, már rég a sz*rt is kiátkoztam volna belőle, de ez több okból kifolyólag sem lehetséges. Az ellenszenvem csak nem múlik, nem is szokott, mondhatjuk úgy is, berögződöttség, amiről talán én magam tehetek, de ez egyáltalán nem érdekel. Inkább a tájat kezdem el kémlelni, mert engem nem zavar a csend, ami beállt közénk, és azt a másik is csak várhatja, hogy én meg fogom törni. Halvány mosolyféle kúszik az arcomra, most, hogy sikerült elhallgatnia, nem is olyan rossz társaság, persze tudom én, hogy ez azért van, mert így könnyebben tudom ignorálni, mint ha folyton a fülembe motyogna, bár azt is meg lehetne szokni egy idő után, de fájdalom, nekem sose volt annyi türelmem.
A szél felkerekedik, így én is fázósan fonom keresztbe a karom magam előtt, oké, ezt át kellett volna gondolnom,hisz tél van, nem kéne egy szál pulcsiban itt feszítenem, de nem gondoltam volna, hogy idáig maradok kint, viszont, ha a szobámban váró jegyzetekre gondolok, elhúzom a szám.
Tehát, vagy a fagyhalál, vagy újabb átok, nehéz kérdések ezek, mert igazából egyikhez sincs sok kedvem, főleg, hogy rendesen feltépázták az idegeim... újfent. Esküszöm, írok Sibellenek, hogy a következő csomagjával együtt, küldjön már Xanaxot is, mert ez az állapot tarthatatlan.
Az idilli csendet is muszáj megtörnie, ráadásul nem is akárhogy. Felhorkantok, majd kétkedve meredek rá.
- Mondhattad volna, hogy titokban agyturkászi pályára készülsz. És mégis miből gondolod, hogy más volnék? Megérzés? Vagy csak te sem vagy képes elhinni, hogy lehet valaki ekkora tapló, hát sajnálom, hogy nekem kell közölnöm veled a cudar tényt, de így van- a hangomból csak csöpög a gúny, mert ami azt illeti, rendesen beletrafált, és a legidegesítőbb az egészben, hogy ezt ő is tudja nagyon jól. A következő megjegyzése hallatán felnevetek, gúnyosan, és még csak nem is bánom.
- Olyan lennék, mint te? Lássuk csak, talán te is végignézted ötéves korodban, ahogy megölik az anyádat? Esetleg téged is lepasszolt apád valaki másnak, csak, mert nem kellettél neki? Ha így van, tényleg piszkosan hasonlítunk- a hangom metsző, mert olyan könnyedén jöttek ki  a szavak a számon, hogy az már-már ijesztő. Viszont, ha csak e-féle módon tudom érzékeltetni vele, mennyire hülyeség az, amit állított, hát egye fene nem bánom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 19. 18:26 Ugrás a poszthoz

Ophelia LaFonde


*Mosolygok és megrázom a fejemet. Akinek bármi rossz történt az életében észreveszi, hogy nem ilyen igazából. Nem kell hozzá sokat gondolkozni, csak a szemébe kell nézni. Igaz, hogy akinek tökéletes az élete inkább elmenekül előle és így nem fedezi ezt fel, vagy csak le akarja beszélni, hogy ilyen tapló legyen, ami teljesen lehetetlen. Én ezt nem akarom csinálni, mert semmi hasznom nem lenne belőle. Azért nem hagytam eddig ott, mert valakinek meg kell mondania neki és azt egy olyannak, akinél be kell ismernie, hogy igaza van. Ha nem teszi meg veszít. Nem fog dicsőséget érezni, semmit nem fog érezni. Nem találkoztam még hozzá hasonló emberrel, de még is mintha már ezer éve tudnám, hogy mit akar. Biztos nem fog semmi történni kívülről semmi, de belülről legalább egy kicsit megváltozik, vagy elindul arra felé. Nem tudom, hogy szeretnék e Opheliával még találkozni, de ezt el kell mondanom neki.*
- Nem kell ahhoz agyturkászi diploma, hogy kimondjam a nyilván valót. Ne hidd, hogy mások ezt nem látják csak inkább elkerülnek. Tőlem tegyék meg. * Felállok és közel lépek hozzá, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. A következő mondata közben sem veszem le róla szemem. Minden világossá válik. Nem rossz ember, csak az Isten megnehezítette az életét és így ő is megnehezíti mások életét. Ahogy elmondja a történetét, tagadja, hogy bármi közös lenne bennük, de még is megosztja velem és ezzel igazat ad. Bár neki is igaza van. Nem tudom milyen érzés szülők nélkül felnőni és azt sem, hogy az apuka mi képen lehet ilyen embertelen. Soha nem is fogom ezeket megtudni, de azt tudom milyen egyedül lenni. Mikor mindenki segíteni akar, de közben csak ártanak. Mindenki ugyan úgy akar vele viselkedni, de közben a szemük mást tükröz. Igaz az a mondás, hogy a szem a lélek tükre. Bármit teszel a szemed az igazat tükrözi. *
- Tényleg nem láttam meghalni anyámat és apám se te szított el. De te hallod a zenét és hallod, amit mondok. Nem a te szüleid azok akik azon veszekednek, hogy kinek a hibája volt az egész, miközben teljes az én hibám volt. Nem veled beszélnek úgy mintha teljesen más lennél, de közben én nem érzem, hogy változtam. * Nyugodtan mondom, egyhangúan. Sehol nem viszem fel a hangomat, mert nem azért mondtam, hogy sajnáljon, csak legyen egy kis viszonyítási alapja. Még nem fejeztem be.*
- Most hülyének nézel, mert azt gondolod, hogy mellé beszélek és nincs bennünk közös, de van. Egyedül vagyunk mindketten. Azt hisszük, hogy az élet elárult minket és senki sem szeret. Tényleg nincs sok közös bennünk, de ez az. Azt akarod mondani, hogy nem vagy egyedül? Előbb gondolkozz egy kicsit.* Befejezem, nem mozdulok és a szemem is a szemén van úgy, hogy lássam, ha elkezd beszélni.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 19:02 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo



Mosolyog? Mégis miért? Szerintem egyáltalán nem vagyok vicces, vagyis remélem meg nem fordul a fejébe, hogy talán röhejes volnék... vagyis felőlem megfordulhat, csak a fejemhez ne vágja. Csak akkor tűröm, ha sértegetnek, mikor én is ezt teszem, és most bárki mondhat bármit, egész normális vagyok. Okét, talán a srác ebből semmit nem vesz észre, de én érzem, hogy vele egy fokkal visszafogottabb vagyok, mint bárki mással, akivel eddig találkoztam, már csak a miértjére kellene rájönnöm.
Kedvem támad elfutni innen - életemben először-, mikor boncolgatni kezdi, hogy mi márpedig akkor is hasonlítunk. Francokat. Nem hiszem el, nem akarom elhinni, ha mégis így lenne, min változtatna? Mert az én hozzáállásomon, tuti nem, na jó... talán egy kicsit jobban érezném magam, mert tudom, legalább egy ember van a kastélyban, aki ugyanannyira elcseszett, mint én, de mást nem is várhatnának tőlem.
Igen, az lenne a legjobb, nem érezni semmit, bár eddig is gátlástalanul tapostam át mindenkin, ha kedvem volt hozzá, és igen, ezek ellenére is nyugodtan tudtam aludni, már amikor nem köszöntek rám a rémálmaim, mint mostanság. Ingerülten sóhajtok, olyan tekintet lövellve felé, hogy lássa, nagyra értékelném, ha nem feszítené tovább a témát.
- És te miért nem tudod megtenni? A r*hadt életbe, neked miért fájna, ha nem vághatnád a fejemhez? Szerinted nem vagyok vele képben, szerinted nem tudom, hogy nem csak nekem ilyen elcseszett az életem? Mégis miért kell a fejemhez vágnod, ha? - nem kiabálok, nem is tudnék, hisz újabb dühroham kerít hatalma alá, beharapom az ajkam, és inkább hátat fordítok neki mielőtt hülyeséget tennék.
- Nem sajnáltatom magam, ha így lenne, minden jöttmentnek elmesélném, némi lesajnáló, vagy együtt érző pillantásért, de nincs szükségem rájuk, sőt... pont ezért vagyok ilyen amilyen... többek közt...- hagyom függőben a végét, mert mondtam, hogy belőlem nem lesz nyitott könyv, az, hogy elmondtam pár aprócska tényt, még nem jelent semmit, Gregoryról viszont nem vagyok hajlandó beszélni, egy, mert tényleg marhára bepöccennék, kettő, mert az egész pasi nem ér annyit. Komolyan... rajta kívül még senki halálát nem kívántam.
- Neked se lehetett könnyű, aláírom, de tőlem ne várj se sajnálatot, se együttérzést, ha azt mondod, tényleg hasonlítunk, nincs szükséged rá. Mellesleg, eljutottál idáig, nem?- vonom fel a szemöldököm, ahogy megint szembe fordulok vele, de egyből hátrálok is.
Francba, mikor jött ennyire közel?
Nem bírom, ha valaki a közelemben van, ezért tapadok már-már a korláthoz. Ezt viszont nem tudom, honnan jött, de nem is lényeges, a lényeg, hogy csak óvatosan, nálam tényleg komolyan kell venni a tisztes távolságot.
- Oké, talán igazad van, de mégis ez min változtat?- kérdem gúnyos éllel a hangomban, mert felettébb érdekel, mire akar kilyukadni a másik.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2012. december 19. 19:03
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 19. 20:18 Ugrás a poszthoz

Ophelia

*Egy kicsit elgondolkozok a válaszon. Miért vágtam mindent a fejéhez, hirtelen én sem tudom. Aztán eszembe jut, mert nyerni akartam és bebizonyítani az igazamat. Az a versenyszellem késztetett a kérdésre. Már rég elmehettem volna és akkor nem kellett volna megtudnom róla semmit. Nem ismerném és csak egy ember lenne a kastélyban akiről hallok dolgokat. Csak út közben jöttem rá arra, hogy a lány meg tudna tenni valamit, legalább is a segítségemre lenne.*
- Mert nem vagyok egy olyan, aki valamit félbe hagy és bevallom, nem akartam, hogy nyerj. Most már tudom hogy ki vagy és értelek, de az életed tényleg elcseszett.> Mondom neki az igaz. Még nem hozom fel neki azt a tervet, amit kigondoltam, mert eléggé ki van rám akadva és ez nagy eséllyel úgy is marad, de az idő még nem jött el.
Ahogy megfordul ökölbe szorul a kezem. Késztetést érzek, hogy beverjek neki egy hatalmasat. Felé nyúlok, de aztán lerakom a kezem. Emlékszem, hogy hogyan viselkedett mikor ezelőtt megfogtam. Elmondtam neki, hogy mi a bajom, még is simán hátat fordít nekem. Tudom, hogy éppen beszél, de így nem látom, hogy mit. Ekkor tudom jobban megfigyelni. Szép hosszú szőke haja van és az alakja is szép. Minden srácot megkaphatna, de ő inkább megutáltatja magát velük. Teljesen logikátlan, amit művel. Nem hiszem, hogy volt már pasija, de ez a téma most hanyagolható. Dühöt érzek belül, mert nem szeretem, ha valamiről lemaradok, de most még is megállt kell parancsolnom magamnak. Nem mutathatom ki a gyengeségemet.
Lassan megfordul és felém néz, még elkapom a nem szót, de ebből nem tudom kitalálni az előző mondatait. Sértve érzem magam.*
- Bocsáss meg, hogy erre nem válaszolok, de nem láttam mit mondtál, de azért köszi.* Mondom gúnyosan. Egy lépést hátrál közben. Biztosra veszem, hogy nem szereti, ha valaki közeledik hozzá. A következő kérdését már le tudom olvasni a szájáról. Elmosolyodok. Itt az idő, hogy elmondjam neki, amit akarok.*
- Neked max annyi, hogy elgondolkodsz az egészen, nekem annál több. Azt akarom, hogy gyere el hozzánk karácsonykor és üldözd el az egész rokonságot. Hülyén hangzik és a válaszodat máris látom, de hallgass meg. Én is meg tudnám tenni, de akkor elveszteném az egészet és tudod milyen rossz család nélkül lenni. Csak annyit kérnék, hogy takarodjanak el a házunkból, mert tudok egy olyan dolgot, amit nem akarom, hogy megismétlődjön, mert különben megölök valakit és ez nem vicces.* Nem akarom elmondani neki a teljes igazságot, majd ha igent mond akkor sem most. Ha nem akkor meg nem kell neki tudni róla. Ő az egyetlen ember, aki meg tudná ezt tenni semmi lelkifurdalás nélkül és meg nem akarom, hogy tönkremenjen a családom, ha elszúrok bármit is.*
-Nem ismersz én se téged és az benne a jó. Miért kéne igent mondanod? Mert szórakoztatva szenveszthetnél embereket.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 21:02 Ugrás a poszthoz

Park Min Wo


Kellett nekem ez, mint púp a hátamra, de komolyan. És még azt hittem, hogy kivételesen lesz egy nyugodt estém, ha már az éjszakáim nem azok, de nem, valakinek mindig  bele kell rondítani az elképzeléseimbe, aztán meg döbbenve tapasztalják, bunkó vagyok.
Ha valaha is éreztem, nem kéne ennyire magam  ellen játszanom, mostanra le nem tudnának lebeszélni róla, amúgy is a falaim már eléggé megerősödtek az idők során, szinte lehetetlen őket ledönteni.... igen sajnos, csak szinte... mert bármennyire hihetetlen is, még mindig érző lény vagyok, az egy dolog, hogy ezt mindenféle módon próbálom megcáfolni.
- El sem kellett volna kezdened- vágok közbe, rossz szokásaim egyike. Senki nem kérte, hogy szemeljen ki potenciális célpontnak, akit megszívathat, magára vessen, hogy ilyen vége lett.
- Tévedsz.... még most sem tudsz rólam semmit- fanyarul felnevetek, miközben azért kicsit helyre teszem. Tud egy öt éves kislányról, akinek már csak ilyen gyatra élet jutott, de én hol vagyok öt éves? Még mindig úgy gondolom, hogy az a tizenegy év a mérvadóbb, amit LaFonde-ként éltem végig,és ha azt mondom, jobb lett volna egy árvaházban, nem hazudok. Az, hogy elcseszett egy életem van, nem újdonság, nem is reagálok rá, felesleges, és már így is többet beszéltem a kelleténél.
Megint nem gondolkodtam, mikor hátat fordítottam neki, komolyan néha nagyon szerencsétlen tudok lenni én magam is, persze ezt a világért se vállalnám fel, de ezt tényleg nem kellett volna, na mindegy.
- Csak annyit, hogy tőlem ne várd, hogy sajnáljalak, nem foglak- most már egyenesen hozzá intézem a szavakat, köntörfalazás nélkül. A hangom tárgyilagos, de csak őszinte voltam, hisz már rég nem érzek olyat, hogy empátia.
Végighallgatom a tervét, de az arcom kifejezéstelen, magamban azért elismerően biccentek, csakhogy ezt ő nem láthatja.
- Legyen.... úgysincs programom karácsonyra- gúnyos mosolyom szegezem rá, és persze az a fránya gúny a hangomból sem maradhat ki.
- És mégis hogy szeretnéd kivitelezni? Gondolom, a szüleid azért kíváncsiak lesznek arra, ki az akit hazaviszel- vonom fel a szemöldököm, miközben rávilágítom az aprócska hibákra, mert valljuk be, én se szívesen engednék egy idegent a házamba.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 20. 12:41 Ugrás a poszthoz

Ophelia


*Szó nélkül hagyom a következő kijelentését. Én lennék a hibás, hogy elkezdtem? Ha ő kedvesen válaszolt volna erre nem került volna sor. Nem csak én vagyok a hibás, hogy mindketten teljesen ki vagyunk akadva egymásra. Ebből nem lett volna veszekedés, ha mások lennénk.*
- Tévedsz, a semminél többet tudok. Todom a nevedet, hogy mi történt veled kiskorodban és tudom, hogy nagyon hamar robbansz.* Nyugodtan mondom ki a szavakat, mert csak az igazat mondom és ebben nem lehet semmi sértő, bár lehet, hogy felfújja. Amikor megfordul szétvet a méreg. Bunkó dolog tőle, de most nem tehetek semmit. Lehet, hogy csak vissza akar vágni ezzel. Türelmetlenül várom, hogy forduljon vissza. Egy megjegyzést nem hagyhatok ki, amit látszik rajta, hogy elfelejtette. Nem mondja el mit érez igazából, így én sem teszem szóhoz, hogy tudom mi járhat a fejében.*
-Nem is hittem, mert különben a beszélgetés máshogy alakult volna.* Ezzel biztosítom, hogy én sem sajnálom és nem is fogom. Majd ha én teszek valami olyat, amit sajnálnom kéne, akkor lehet használni ezt a szót, de ha semmi közöm az egészhez, akkor semmi értelme. Az emberek mikor ezt a szót használják, hazudnak, mert nem tudhatják milyen lehetett akkor.
A terv, amit kieszeltem akkor jött ég létre mikor megtudtam, hogy a Lit nevű pasas is jön karácsonykor hozzánk. Már öt éve nem volt nálunk, de amikor volt az maradandó élmény volt. Minden nap mikor az Anyja a szemére veti az Apjának, hogy az ő hibája szívesen elmondanám, amit tudok, de nem teszem, mert akkor tönkre menne a család és a testvéreim is megtudnák és ők azok, akik semmiről nem tehetnek. Először úgy gondoltam, hogy én megoldom és elkergetek onnan mindenkit, de Ophelia megkönnyítheti a dolgomat. A következő kérdésén nem tudok meglepődni, mert én is gondoltam érre és ki is találtam valamit, de nem hiszem, hogy tetszene neki.*
- Igen azok lesznek és van rá ötletem. Nem fog tetszeni, de hallgass meg. A barátnőként jönnél, mert arra nem mondhatnak nemet. Miért is tennék, ha a süket fiúk egy lányt hoz a házba. Nem kell csinálnod semmit, olyan lenne, mintha csak te is eljöttél volna valamilyen rendezvényre és néha rám kell mosolyognod, ennyi.* Mondom a választ és nagy eséllyel nemet mond, de tényleg ez lenne a legjobb megoldás.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. december 21. 09:46 Ugrás a poszthoz

Nalaa ^^<3

2012. 12. 21.  A rettegett dátum, a Maják szerint. Ugyanis azt jósolták, hogy ma eljön a világvége. Csak egy gond van. Én nem hiszek ebben, ugyanis már sokszor megjósolták, hogy mikor lesz vége a világnak és sosem következett be. Egyszer biztos be fog, de nem ma. Valaki még filmet is készített a világvégéről, nem is egyet, amiket én sosem néztem meg, mert nem is érdekelt és tudtam, hogy azoknak a filmeknek nincs is értelme. Mivel szinte senki nem hisz már a világvégében, sokan viccelődni is szoktak vele. Például: A Nasa szerint tényleg elsötétül az ég december 21-én, a jelenség neve: Éjszaka. Vagy: A világvége lassan olyan lesz, mint a szülinapod. Minden évben megtörténik egyszer. De vannak olyanok is, akik halál komolyan veszik ezt az egészet. Ugyanis ásnak a földbe egy gödröt és 21-én oda mennek, hogy ők ne haljanak meg.
Na, mindegy. Itt az idő, hogy elmenjek valamerre. Most elméletileg órám lenne, de nincsen kedvem bemenni, így hát úgy döntöttem, hogy elmegyek az erkélyhez. De még semmi kedvem nem volt felöltözni, ezért most kéne magamra kapnom pár ruhadarabot. Felkelek az ágyamból és a nagy szekrényhez megyek, hogy kivegyek belőle pár ruhát. Pár perc alatt ki is választok egy kék inget meg egy farmernadrágot. Nem úgy minta nők. Ők képesek vagy fél órán át kiválasztani, hogy mibe menjenek el sétálni, vagy moziba. Miután magamra kapom a nadrágot és az inget, felhúzom a lábamra a cipőmet és el is indulok. Próbálok feltűnés nélkül eljutni az erkélyig, hiszen nem lenne jó, ha valaki elkapna. Elvégre prefi vagyok és azoknak kötelességük órákra járni. Nos… ez nekem most ki fog maradni. De majd elkérem a házit Yartól, vagy valakitől.
Halk léptekkel megyek a folyosókon és egy kicsit később meg is érkezek az erkélyre. Kinyitom az ajtót és a huzat kissé felborzolja barna hajam. Beljebb lépek és a legközelebbi széken helyet foglalok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 21. 13:39 Ugrás a poszthoz

Körtee <3 ^^

Csodás, ám de hideg napnak indult a péntek. Nem volt kedve bemenni az óráira. Talán a vészesen közelgő ünnepek, testvére hazatérése, a mára beharangozott világvége, vagy csak a lustasága  volt az ok, de véletlenül sem akart bemenni az óráira. Az otthon ülés azonban elég hamar megunta, így első gondolata egy séta volt. Össze kellett kicsit szednie magát. Felvett egy kényelmes kék felsőt és egy fekete farmert. Arra jött a téli öltözet, mert azért hidegnek hideg volt. Hamar el is indult, testvére még aludt akkor. Egy ideig járkált a faluba, de azt annyiszor tette már, hogy semmi élvezete nem volt benne. Így muszáj volt rászánnia magát arra, hogy fellátogasson a kastélyba. Nem sietett, csak céltalanul bolyongott. Az sem érdekelte volna, ha valaki rajtakapja. Hosszú útja után egy folyosóra ért, annak a végén pedig látott egy teraszt. Azonnal rájött, hogy az kell neki, el is indult oda. Ahogy közelebb ért észrevette, hogy társaság is akad. Ha prefektus, az sem baj, neki is órán kellene lenni. Odasétált hát a korláthoz, és nem tudván, hogy észrevette-e a fiú megszólalt.
-Szia.- köszönt, ahogy felé fordult, aztán rögtön eszébe is jutott, hogy be kellene mutatkozni. Nem akart illetlen lenni.
-Sharlotte vagyok. Johanson. Téged hogy hívnak?- mutatkozott be megszokott forgatókönyvvel, bambán mosolyogva. Azt nagyon jól csinálja, és sűrűn is; ez egy jó tulajdonsága. Míg a válaszra várt nekidőlt a korlátnak, és lenézett a falura. Elgondolkodott...Milyen kevés ideje lakik lenn, és mégis mennyinek tűnt. Nosztalgiázna is, bár nem tudja, lesz-e rá lehetősége.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2012. december 21. 17:49
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2012. december 21. 18:15 Ugrás a poszthoz

Sharlotte és Zachary

Egyre izgalmasabbak a napok itt az iskola falai között. Cupido már nem búslakodik az ablakban, és csak mereng a messzibe. Sokkal jobb elfoglaltságot talált magának, mégpedig az íjászkodást, amit már régóta űz. A minap is összeboronált egy párocskát a kísértetházban, és azóta még jó pár fiatal kapott nyilat a popsijába. Jó érzéssel töltötte el a pici szívét az, hogy szerelemmel megajándékozhatja az embereket, főleg így Karácsony előtt. Mennyire szép dolog, amikor ezt a csodás ünnepet az ember a szeretteivel, a szerelmével tölti. Eléggé lehangoló tud lenni szomorú, magányos embereket látni. De Cupido megfogadta, hogy tenni fog ez ellen.
Ma is az iskola falai között repkedett, amikor is az erkélyen egy fiút, és egy lányt pillantott meg. Pontosan arra a momentumra ért oda, hogy a két diák bemutatkozott egymásnak. Cupido ismét önelégült fejjel nyúlt az apró nyílért, majd megcélozta a lányt és lőtt. Azonban ez a nyíl nem talált. Cupido egy hatalmasat csapot apró tenyerével a homlokára, majd egy nagy sóhaj is elhagyta a testét. Újabb nyíl után nyúlt, majd ismét a lányt nézte kis céltáblának. Hamarosan az aprócska nyíl újra szélsebesen megindult, és meg sem állt a lány testéig.
Cupido végre még önelégültebb mosollyal nézte őket. Lehet, hogy egy újabb szerelmespár köszönheti neki ezt a csodálatos érzést. Mit sem törődve a továbbiakkal, hátravetette az íját, majd tova' reppent, újabb párokat keresve.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zachary Alex Williams Circle
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 563
Írta: 2012. december 23. 16:23 Ugrás a poszthoz

Nala ^^ <3

Úgy döntöttem, hogy ma szabad napot fogok kivenni. Elvégre itt a világvége, hát élvezzem ki az utolsó napomat. Bár az előbb már mondtam, hogy nem nagyon hiszek abban, hogy véget ér a világ és mindannyian meghalunk. Sőt, szerintem nem is fog eljönni a világvége. Legalábbis reménykedek benne. Még nem halhatok meg! Még nincsenek gyerekeim, nem is töltöttem be a 18-at. Ez szörnyű! Nevetek egy kicsit magamban, aztán felkelek az ágyamból. Leveszem magamról a pizsamámat és egy farmert meg egy inget. Ahhoz képest, hogy az erkélyhez igyekszem, elég lazán öltöztem fel. Hiszen ott kb. ugyanolyan az idő, mintha odakinn lennék. Mielőtt még elindulnék, átgondolom újra, hogy ki akarom-e hagyni az óráimat a mai nap. Végül úgy döntök, hogy egyszer lóghatok. Bár lehet, hogy pont emiatt fognak kitenni a prefik közül. De hallottam olyan prefektusokról is, akik néha-néha ellógták az órákat és mégsem vették el tőlük a jelvényüket. Abban bízok, hogy senki sem lesz az erkélyen.
Tehát el is indulok. Ám most nem akarok nagy zajt csapni, még a végén tényleg elkapnak. Szóval amilyen halkan csak tudok, úgy haladok a folyosókon. Szerencsére az erkélyhez vezető úton nem kell elhaladnom a Bibircsókos banya portréja előtt. Még a végén ő lenne az, aki beköpne. Az a banya nagyon szeret pletykálkodni, utálom őt. Bár ami azt illeti, nem sok festménnyel vagyok jóban. Emlékszem, mikor megérkeztem a suliba, az első dolgom az volt, hogy beszóljak a festményeknek. Nos, azóta nem nagyon szeretnek engem, de az imént említettem, hogy ez kölcsönös.
Pár perc alatt megérkezem az első szintre, ahol meglátom az erkély ajtaját. Már csak pár lépés, most már nem kaphatnak el. Legalábbis remélem. Kinyitom az ajtót, s mikor belépek, a szél belekap egy kicsit a nagy hajamba. Beljebb megyek és a legelső székre leülök. Feltűröm az ingem ujját, s behunyom a szemem. Nem gondolok semmire, csak pihenek. Úgyis ez az utolsó tanítási nap. Vagy lehet, hogy van holnap is, de arra biztos nem megyek be. Hétfőn már 24.-e, és ha jól tudom, haza lehet utazni és kezdődik a szünet. Ám a nagy pihenésemet az ajtó csapódása zavarja meg. A francba! Most az egyszer nem akartam társaságot, erre bejön egy lány. Szuper! Már épp mondanám neki, hogy prefektus vagyok és mégis mit keresek itt, de akkor biztos beköpne, hogy én is lógtam az óráról. Én pedig hiába hazudnék, nem tudnám magam kimagyarázni. Nagyon rosszul tudok füllenteni.
 - Zachary Alex Williams Circle. – árulom el neki a nevem közömbös hangon. – Lógsz az órákról, mi?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 24. 14:19 Ugrás a poszthoz

Körte ^^ <3

Azon a pénteki napon, amikorra  a világvégét beharangozták, úgy döntött nem megy be az óráira. Valami különös érzése volt, és véletlenül sem akart ellátogatni bármelyikre. Persze a világvégében nem hitt, és nem az 'utolsó nap' jól alakulása miatt döntött így. Ő sem tudta miért. Egy ideig otthonában tartózkodott, aztán ezt megunta és elindult egy kisebb útra. Azonban a faluban is annyiszor járt már, hogy nem látott benne semmi jót, így elindult a kastély irányába. Olyanra nem vetemedett, hogy mégis ellátogat egy órára, csak valami nyugis és biztonságos helyet akart, ahol tud gondolkodni. Céltalanul bolyongott eleinte, aztán egy folyosó végén megpillantotta a számára alkalmas helyet. Közelebb érve azonban felfedezte, hogy nincs egyedül, ám ez sem okozott számára problémát. Köszönt és bemutatkozott, ami után a korlátnak támaszkodva nézte a falu havas képét. A válaszra várt, és közben azon gondolkodott, látta-e a fiút már valahol, mert nagyon ismerős. Amint meghallotta a fiú hangját furcsa érzés fogta el. Nem tudta mi az, de azonnal megfordult. Aztán a név után jött még pár szó. Nem túl kedves hangzással, de már az sem érdekelte. Miután kábulatában sikerült felfognia mely szavak is voltak ezek, semmi gondolkodás után közelebb ment. Csak közelített és közelített a fiúhoz. A tudatalattija vezérelte, azt sem tudta mit csinál, de ha tudta volna, akkor sem tehetett volna semmit ellene. Mikor már egészen közel volt, alig harminc centire, akkor szólalt csak meg, de úgy, ahogy nagyon ritkán teszi.
-Igen, lógok. Baj?- mondta valami mély és szenvedélyes hangon. Nem zavarta a közelség sem, hiszen ő teremtette. Tetteit nem felfogva állt a fiú előtt reakciót várva, majd ismét elkezdtek kicsúszni a száján a szavak.
-Látom Te is...Mi lenne, ha hasznosan töltenénk?...-hajolt közelebb és vetette fel első gondolatát ugyanazzal a hangnemmel. Közben egy olyan érzés kerítette hatalmába, ami az előzőhöz hasonló volt. Vajon szerelem, vagy csak vágy? Ki tudja... Mindenesetre ilyen viselkedést életében nem produkált, akármennyire össze volt zavarodva érzelmileg.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2012. december 25. 23:45 Ugrás a poszthoz

Derik
Nov. 21 este

Látszik a fiún, ahogy kiül az öröm az arcára, hogy ez a téma igazán kedves számára. Szinte felcsillannak a szemei, mint kisgyereké mikor ajándékot kap, mikor a kviddicsről érdeklődik nála Meggie. Nincs ezen mit túlmagyarázni, a lányt is érdekli a téma, na meg persze kíváncsi lélek is és szereti kipuhatolni a nyilvánvaló dolgok mögött rejlő tartalmakat. Ugyanis, biztos volt benne, hogy azért játszik, mert érdeklődik a sport iránt, de kicsit az ő szemével próbálta a témát körüljárni. Egyből a közepébe is vágott, hiszen látta a legutóbbi meccsüket, amin Derik szépen teljesített.
- Új vagy, de ahogy a meccset láttam azért nem jöttél zavarba a pályán, tetted, amit kellett. A kviddicsesek szemében általában látom azt a tüzet, ami kell a sporthoz, ez igazán szimpatikus, nekem legalábbis. Jó ezt látni, édesapám is ezért szerette ezt a sportot.
Mondja mosolyogva, ami a fiúnak vélhetően semmit nem jelent, de még magát is meglepi vele, hosszú idő óta az első alkalom, hogy nem kerülgeti se sírás se a bánat mikor ez szóba kerül. Talán az változott az utóbbi időben a leginkább, hogy elkezdett az emberek felé bizalommal lenni vagy legalábbis feltárulkozóbb lett az életét tekintve. Nem zárkózik el egy „hagyj békén” vagy egy „mi közöd hozzá” kijelentéssel, nem tér ki a válaszok elől és önmagától is hajlamos olyan részletekre kitérni, amikre eddig nem figyelt oda, hogy tudassa a nagyvilággal.
- Túl gyorsan történik minden, ha nézed? Nem tudom, én azt vettem észre, hogy a pályán lévők is így érzékelik. – nevet fel -Mondjuk ők élvezik azt a tempót, a néző meg, úgy is azzal törődik, hogy akinek szurkol az előbb-utóbb gólokat szerezzen és a kis „aranyost” összeszedje. – utal itt a cikeszre, szereti így nevezni.
Most már a kviddicses is feloldódni látszik ténylegesen, nem zárkózik el a beszélgetéstől, mikor elfogyott a tea egy széles mosollyal még hozzáteszi az előbb elhangzottakhoz.
- Látod, mondtam én, hogy mellettem még a legrosszabb napjukat élők is beszédre kényszerülnek. – nevetgél ismét, bár már azon is, amit a srác mondd. – Ugyan jól viselem én a zaklatást, sőt néha szükségem is van rá, különben képes vagyok eltűnni, úgy hogy ha keresnek, se találnak rám magányomban.
Immár az edzésre terelődött a téma, amiben már ő is jobban otthon érzi magát, bár a kviddics se áll tőle messze, ez mégis aktuálisabb most. Kérdéseket intéz a rellonos felé, és örömmel hallgatja mi is a helyzet nála. A késésen és a hatalmas futva megtett távolságon csak jókat mosolyog. Nem az a fajta, aki aztán annyira szigorú tudna lenni bárkivel vagy önmagával, de általában nem ismer tréfát ilyen téren, mégis megesik nála is, hogy elkésik egy vagy két edzéssel. De ez az előnye az önálló edzésnek, a követelményt teljesíti, de maga osztja be az idejét, ami határozottan tetszik neki, imádja irányítani a saját életét, de ha valamit nem sikerül, akkor már eléggé szétcsúszva érzi magát, ez meg is szokott rajta látszani.
- Értem, akkor neked is sűrűek a mindennapjaid, vagy csak a kviddics-iskola páros időbeosztása túl sűrű?
Ezután próbál kicsit érdeklődni ő róla, nem csak a tevékenységeiről, hátha sikerül valamennyit megtudnia, de van egy olyan érzése, hogy megint valami kényes téma közepébe nyúlt, ám nem az a fajta, aki ezt csendben megbújva tűri, inkább még kukacoskodik kicsit, persze jó szándékkal.
- Nem tudom, de vess meg, vagy tudd be annak, hogy lány vagyok, de nem értelek. Mi az, hogy nem kell? Sosem vágytál arra, hogy valaki odamenjen hozzád egy mérkőzés után és azt mondja „barátom, büszke vagyok rád” vagy, hogy „szép volt”? – ekkor egy picit elnéz, majd visszatekint egy fokkal komolyabban Derikre. - Bár megértelek a tekintetben, hogy én is egyedül csináltam végig a legtöbb dolgot az életemben, egy emberre számíthattam, de az ő életét sem akartam a magaméval bombázni, főleg amilyen problémás ember vagyok néha. – mosolyog a végén, ami szól a mondandójának is de annak is, hogy magát meglepve már megint olyanokról fecseg amiről csak úgy nem szokott, biztos volt valami abban a teában… vagy  a levegőben van valami más ma?
Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2012. december 26. 00:03
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Császár Valentin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 27. 21:20 Ugrás a poszthoz

Miss McSouthernwood




Levegőre volt szüksége, de ugyanakkor egy kis nyugalomra is. Már teljesen elege volt a karácsonyi mizériából, a giccsből, ami minden sarokból áradt. A bálon szinte teljesen megfeledkezett magáról az ünnepről, szórakozni próbált, ami elég jól sikerült, de hamar elmúlt.
A fiú nem ment haza az ünnepekre, egyáltalán nem érezte szükségét, hogy megjelenjen a családi vacsorán, és úgy tegyen, mintha minden rendben lenne. Persze ezt az anyja, Anna egyáltalán nem tudta elfogadni. A reakciója persze nem igazán lepte meg Valentint. Anna már valószínűleg tisztában lehetett vele, hogy Valentin élvezi, ha őrjöngeni láthatja, mert nem sokáig bombázta a leveleivel. A fiú csak keserűen mosolygott anyja hisztérikus üzenetein, majd sorra összetépte őket, és egyenként a kandallóba hajította.
Miután nem érkezett több levél, egy darabig még az ágyon feküdt, a plafont bámulva, aztán feltápászkodott, hogy összeszedje magát. Lecserélte a pólóját egy szürke ingre, magára kapott egy fekete, hajszálcsíkos zakót, felhúzott egy fekete nadrágot, belebújt egy félcipőbe és kisétált a szobájából.
Hosszas sétálás után az erkélynél állt meg végül. Benyitott a kétszárnyú ajtón, majd körbenézett.
Felemelte a balját és a zakója alól kibukkanó órájára pillantott.
Elég későre járt már, így nem csoda, hogy egy árva lélekkel se találkozott. Ennek persze kifejezetten örült, mivel semmi másra nem vágyott igazán, mint egy kis magányra.
A korlátra támaszkodott, majd áthajolt felette, és egy sóhaj kíséretében lenézett a mélybe. Jobbjával benyúlt a zakója zsebébe, előhúzta a flaskáját és belekortyolt.
Az orráig se látott, de nem zavarta. Az a kevés fény, amit a haloványan pislákoló gyertyák nyújtottak, bőven elég volt neki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 27. 23:08 Ugrás a poszthoz

Valentina


A karácsonyi szünet gyorsan telt. Már most tudtam, hogy cseppet sem olyan hosszú, mint hittem, vagy mint amire készültem. Elrepült felettem az idő, akárhogy is nézem a helyzetet. Haza akartam menni, elvégre ilyenkor mégiscsak a család mellett van a helyem, de még mindig olyannyira haragszik rám apám, hogy nem volt hajlandó megengedni. Akármennyire kemény és nemtörődöm tudok lenni, ez azért engem is rosszul érintett. Egyetlen vágyam volt, hogy ne kelljen ebben a magyar kis porfészekben töltenem az ünnepeket, dehát érdekel bárkit is, hogy én mit akarok? Nem igazán hiszem.
Harisnyába, pólóba és pulcsiba bújtam, majd elindultam a kastélyban. Nem kaptam semmit itt az iskolában, otthonról jött egy csomag, amiben pénz volt, a nővéremtől néhány új ruha, egy képeslap, na meg könyvek. Örültem neki a magam módján, például most is az egyik új pulóveremben indultam el, hogy kitaláljam, mit szeretnék. Célba vettem először is a konyhát, ahonnan szereztem egy bögre forró kávét és egy szelet tiramisut. Minden rossz ellenére legalább a manók finom ételeket készítenek, és ha lemegyek hagyják, hogy én készítsem el magamnak az italaimat. Bár lehet, hogy ebben szerepe van annak is, hogy első alkalommal leszúrtam az egyiket, azt hiszem valami Philly-t, hogy kevés cukrot tett bele. Azóta van egy olyan érzésem, hogy félnek tőlem. Persze ez hol zavarna? Miután magaménak tudtam mindkettőt, elfogyasztottam még lent a sütit, és a kávé egy harmadát. Ezután indultam csak el a déli szárny felé, vissza a rellonba. Félúton azonban megtorpantam, és körbenéztem. Valaki állt a korlátnál, meglehetősen kihajolva rajta, nekem pedig gonosz mosoly kúszott arcomra. Halk léptekkel, észrevehetetlenül indultam el az erkélyajtó felé, amit olyan lassan és óvatosan nyitottam ki, hogy nem lehetett hallani. Mikor kiléptem, figyeltem arra, nehogy a cipőm kopogni kezdjen, bár ennek nem sok esélye volt a vastag és puha talpával. Léptem kettőt, majd bal kezemmel meglöktem kicsit az ismeretlent. Mindezt úgy tettem, hogy abban a másodpercben, ahogy löktem, ujjaim összekulcsolódtak a pólóján, és vissza is rántottam. Nem vagyok gyilkos. Csak szadista. Mikor láttam, hogy már stabil lábon áll, mosolyogva léptem el mellette, és vetettem neki hátamat a korlátnak.
- Remélem nem ijedtél meg nagyon. - hangomból csak úgy sütött a szarkazmus, miközben ittam egy kortyot a kezemben szorongatott bögréből. Szómiszó, nagyon élveztem ezt a kis hülyeséget, habár nem nagy dolog, engem szórakoztat. Így legalább megtanulják azt az emberek, hogy miért ne hajoljanak ki ennyire óvatlanul, még egy ilyen magas korláton se.


Ruha, amit visel
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2012. december 27. 23:16
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Császár Valentin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 27. 23:34 Ugrás a poszthoz

Miss McSadistic



Meglepetés. Valahogy mindig is gyűlölte a meglepetéseket, és alig néhány perccel az után, hogy áthajolt az erkély fekete korlátján, valaki emlékeztette rá, hogy miért is. A fiú kezéből kihullott a krómszínű flaska, le a mélybe, ami sokkal jobban bosszantotta, mint az, hogy egy idegen rángatta meg a zakójánál fogva. Miután az illető visszarántotta egyenesbe, Valentin egy hirtelen mozdulattal lendítette meg kezét támadója felé, de félúton a levegőben megállt az öklet. Ahelyett, hogy lepofozta volna a lányt az erkélyről, másik kezével olyan szorosan megragadta a csuklóját, hogy kiejtse a kezéből a bögrét, aztán egy erőteljes mozdulattal magához rántotta.
Akaratlanul néhány svéd káromkodás is kicsúszott a fiú száján.
- Az volt a kedvenc flaskám. Ráadásul még tele is volt. - Sziszegte visszaváltva magyarra, egy enyhe fintorral végigmustrálva a lányt, végül pedig az arcára függesztette kékjeit. Rémületet még véletlenül se lehetett észrevenni a fiú jegesen szikrázó, dühös tekintetében.
Szorosan fogta a lány csuklóját néhány pillanatig, majd mielőtt esetleg nekiállhatott volna szabadulással próbálkozni, ellökte magától, vissza a korlátnak, egy koránt sem gyengéd mozdulattal. Igyekezett éppen csak annyira erősen nekitaszítani a lányt a korlátnak, hogy érezze a törődést, majd kihúzta magát és odalépett szorosan eléje.
- Ki a franc vagy te? - Dörrent rá a lányra, egészen előrehajolt, alig néhány centi választotta el az orrát a lányétól, arcán pedig egyre szélesebb, gúnyos mosoly terpeszkedett.
Ujjait a korlátra fontra, kezeivel így két oldalról közre fogva. Esze ágában sem volt elengedni büntetés nélkül.
Utoljára módosította:Császár Valentin, 2012. december 27. 23:38
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 28. 00:33 Ugrás a poszthoz

Valentina


Imádok gonoszkodni, imádok kellemetlen meglepetést okozni. És imádom, amikor ez kettő az egyben módon sikerül. Mint most. Mosolyogva kortyoltam a kávémba. Már leeresztettem a bögrét, mikor elkapta a csuklómat és az előbb említett tárgy nagy csörömpöléssel tört össze a padlón. Úgy tűnik, nem kezdő emberbe futottam, ugyanis meglehetősen bátran tologatott ide-oda. Nem lettem feszült a fenyegetéstől, sőt, mosolyogtam.
- Úúú, és mi volt benne? Franc, kár az alkoholért.. - jelentettem ki, mintha nem is lenne ott, sokkal inkább saját magamnak szólt a második mondat, mint a velem szemben álló személynek. Halványan mosolyogva, fejemet enyhén rázva néztem fel az ismeretlen fiúra. Nem tudott meghatni, hogy ennyire felhúzta magát. Ő baja, én nem leszek miatta ideges. Sosem voltam kifejezettem befolyásolható, vagy félénk. Kivéve, ha pókokról van szó. Azoktól irtózom.
Nem mutattam ki, de meglepődtem, mikor nekitaszított a korlátnak. Attól egy pillanatig sem féltem, hogy esetleg ő  is megpróbálna kilökni, sokkal inkább az, hogy ennyire nem bír az idegeivel. Ha tudtam volna, hogy ennyire jó lesz a műsor, esküszöm még popcornt is hozok magammal a konyháról, hogy jobban élvezhessem. Ingyen mozi, amiben még szerepelhetek is, juhééj.
- Maga a Sátán megtestesítője. Probléma? - továbbra is mosolyogtam, kissé oldalra döntve fejemet, érdeklődést mutatva. Nem zavart meg a közelség egy kicsit sem. Ami egy kicsit kényelmetlen volt az maga a kiszolgáltatottság, hogy egy olyan pici helyen voltam nekitolva egy korlátnak, ami mögött egy egész emeletnyi mélység volt Nem tudom, ha kiugranék vajon túlélném e, bár  akár még esélyes is lehet. Elvégre, volt már rá több példa is, hogy valaki kiugrott a második, harmadik emeletről - rendes házról van szó -, ez pedig nem lehet magasabb, mint egy alacsonyabb panel második emeletének teteje. Körülbelül. - És te, Mr. Agresszív? - a franc szót úgy gondoltam elhagyom, legyen neki gyereknap. Nem vagyok sokkal kedvesebb magamhoz képest, csak most az egyszer ezzel a szóval. De mivel úgy érzem, még egy darabig itt kell majd dekkolnom, tartalékolnom kell pozitív energiáimból későbbre, még a végén kifogyok a gonoszságból, mint Télapó az ajándékból, akkor aztán kedves leszek és még a végén elterjed az a hír, hogy milyen aranyos vagyok. Én? Aranyos? Üldöz a hányinger. Már csak az kéne, hogy én osztogassam a cukorkát a mugli, illetve sárvérű gyerekeknek. Na jó, a fantáziálást azt hiszem jobb lesz abbahagyni, mert tényleg visszajön a vacsorám, és nem hiszem, hogy díjazná a velem szemben álló fiatalember, ha tiramisus lenne a cipője. Visszatérve a témához, elálldogálok én még a korlátnál, de ha sokáig ide leszek szorítva, biztos, hogy ellököm magamtól, idegesség ide, vagy oda. Nem fogok megijedni egy kis mufurctól, aki nem is tudom, rájátszik e, vagy valóban ilyen. Ahogy észrevettem elég sok ebben az iskolában a fellengzős diák, akik előadják magukat, hogy ilyenek, meg olyanok, aztán kiderül milyen kis tündibündi cukorbogarak. Hát persze. Na ez az, amit még nem bírok elviselni az emberekben. Általuk elnevezett "maszkot" húznak, és előadják, hogy milyenek, aztán amikor leteszik azt a bizonyos álarcot elvárják, hogy elfogadd olyannak őket, amilyenek valójában. Ezt nem. Ennyi erővel én is lehetnék vidáman mosolygós, kedves, barátságos, szerény és a többi, de kérdem én, mi a francnak? Ha elfogadnak így, ez van, ha nem, az ő bajuk. Még jó, hogy sosem érdekelt kifejezetten mások véleménye.
- Mondd csak, nem akarsz "véletlenül" hátrálni egy lépést? - ugyanúgy néztem rá, ahogy eddig is, nem is az zavart, hogy közel van, még mindig a hátamnál támogató korlát volt a hibás. - Vagy rángass magaddal, csapj a falhoz, pont nem érdekel, csak cseréljünk helyet. Vagy esetleg a flaskád után mennél, mert azon is segíthetek ám.. - közben persze az is megfordult a fejemben, miként csavarom majd ki a kezeimet az övéi közül, szerencsére több ötlet is megfogott, így egy fokkal egyszerűbben álltam a dolgok elé. Nem szokásom a könyörgés, most sem fogok, már az is nagy szó, hogy ilyet kértem. De zavar, és ezt nem fogom elnézni. A második mondatnál már fapofával beszéltem, színtelen, talán kissé lenéző hangnemmel. Így talán meggyőzőbb voltam, és segített. Vagy nem.
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2012. december 28. 12:56
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Császár Valentin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 28. 18:05 Ugrás a poszthoz

Miss McSadistic




- Néha talán használhatnád a kis buksidat. Ja, igaz is... igazán felesleges volna megerőltetni, hisz valószínűleg teljesen üres.
A bögre csörömpölve hullott darabjaira a padlón, mikor a fiú elkapta a lány csuklóját, majd a korláthoz taszította. A lány arcára mosoly ült ki, ami Valentint elgondolkodtatta kissé. Már egészen biztos volt benne, hogy kivel is hozta össze a sors, s igazság szerint mélyen legbelül őszinte elismerését szerette volna kifejezni a barnának, amiért ilyen bátor volt. Azon is elgondolkodott, hogy szorulhatott ennyi merészség 160 centibe, de nem igazán volt ideje az eszmefuttatásokra.
A válaszra aztán hangosan felnevetett.
- Valóban? - Kérdezte érdeklődve. - Tudod, van egy rossz hírem. Az a poszt már foglalt. - Jelentette ki komoran, úgy, mintha épp azt közölte volna a lánnyal, hogy meghalt a kutyája, de a mondat végére visszakúszott az undok mosoly az arcára.
Ezzel a lány kérdésére is választ adott.
A következő kérdésére viszont már elfintorodott, megforgatta a szemeit és úgy tett, mint aki nagyon erőteljesen fontolgatja az ajánlatot. Persze a fiút a fapofa, vagy a lenéző, színtelen hangnem cseppet sem hatotta meg.
- Mondd csak, mikor fogod már be végre a szád? - Kérdezett vissza még mindig ugyan olyan csipkelődő hangon. Csak úgy sugárzott róla, hogy képtelen komolyan venni a lányt, sőt, meglehetősen viccesnek találta az önhittségét.
- De egyébként... - Hümmögte lassan eleresztve a korlátot. - Segíthetnél visszaszerezni. - Alattomosan elvigyorodott, és lassan hátrálni kezdett, de alig tett meg fél lépést, hirtelen leguggolt, kezeit a lány combjaira csúsztatta, aztán mögötte összekulcsolta az ujjait, úgy emelte a magasba.
- A helyedben nem mocorognék nagyon. - Jegyezte meg nyugodtan, majd kicsit előrehajolva lepillantott a mélybe. - Ha csak nem szeretnél te is ott kikötni.
Esze ágában se volt lehajítani a lányt a karzatról, csak szórakozni támadt kedve, s persze azt se hagyhatta, hogy a kisasszony büntetlenül távozzon. Egy kis lecke, hogy a lány megtanulja, hogy a Valentinnel való játszadozásnak ára van. Legközelebb talán inkább a saját súlycsoportjában fog ellenfelet keresni, például a fiatalabb lányok közt. Testhezállóbb feladat volna.
Utoljára módosította:Császár Valentin, 2012. december 28. 18:29
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 28. 19:34 Ugrás a poszthoz

Valentina


- Üres? Ahh. Most aztán beoltottál. Tudod, szokták mondani, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. - vontam vállat egyszerűen. Nem tudom, hogy van vele egy-két ember, biztos vagyok benne, hogy ő itt velem szemben a maga módján ért hozzá, így csak lecsaptam egy túl magasra dobott labdát. Lehet, hogy nem viccelt, de olyan sokszor hallja az ember ezt a sértést, hogy már nem nevet, nem sértődik meg rajta. Talán nem meglepő, hogy engem sem érintett meg túlzottan.
- Ki mondta? - kérdeztem egyszerűen, hiszen egyértelmű, hogy magáról beszél. Na és honnan tudni, hogy ő valóban rosszabb lenne e, mint én? Még nem mértük össze az erőnket, hogy úgy mondjam, így nem lehet tudni, melyikünk nagyobb bunkó. Vagy nagyobb Sátán, vagy hogy a francba mondják.
- Ha befogják. Másként - jelen pillanatban - erre nem sok esély van. Élvezem és élvezném. - mosolyodtam el újra, azzal a kis Sam-es mosollyal, amit mindig is irigyeltek tőlem. Mármint a testvéreim többek között. A nővérem sosem értette, hogyan tudok így mosolyogni. Ez olyan, mint, hogy úgy szemügyre tudok venni egy-egy embert, mintha a veséjéig látnék, pedig ez nincs így, mivel többek között nem nagyon érdekelnek más emberek. Visszatérve a szituációhoz, nem tetszett, hogy konkrétan semmibe vesz. Oké, lehet, hogy a szemében kicsi vagyok, de ettől függetlenül nem kell lekezelni. Nem tudom, ki volt az, aki kijött ide, és meglökte. Gyerekes csínyek ide, vagy oda, akkor még olyan mérges volt. Hihetetlen.
- Visszaszerzem, ha kapok belőle. - billentettem oldalra fejemet. Nem vagyok az a nagy ivós-alkoholizálós, mert az olyan menő, de mivel árat kell a segítségemért kérnem, így egyszerűbb ebben üzletelni. Nem akarok belebonyolódni a többi dologba, ami szóba jöhet, plusz amúgy is, ha már "kicsi" vagyok, így is épp eléggé le fog nézni. Na nem mintha most nem ezt tenné. De kit zavar? Miért adnék más emberek használhatatlan véleményére, ha egyszer van sajátom is? Ráadásul az sokkal jobb, mint holmi ismeretlen jöttmenté.
- A bibi csak az, hogyha ez így alakulna, te is jössz velem. - jelentettem ki félmosollyal arcomon. Közben mindkét kezemet a nyaka köré fontam, úgymond "kapaszkodtam", így bebiztosítva a zuhanást. Ha dobna, esik velem. Amúgy nem mocorogtam, nem is maga a felszólítás miatt, de mit ne mondjak, kényelmes volt. Szerencsére nincs tériszonyom, disznó sem vagyok, így tökéletesen elvoltam a Nevenincs gyerek kezében. Nem tudom, mit hisz, de nem vagyok valami betoji, így nem fog tudni egykönnyen rám ijeszteni. Az eddigi próbálkozásai meglehetősen gyengék voltak, még az sem segített, hogy sötét van. Ennél azért több kell. Lenéz engem, s én is őt. Ez egy igaz barátság kezdete.
Utoljára módosította:Samantha H. McSouthernwood, 2012. december 28. 20:47
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Császár Valentin
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 28. 20:29 Ugrás a poszthoz

Miss McSadistic




Meglehet, hogy alig néhány perccel ezelőtt még majd szétvetette a düh, de mikor sikerült alaposabban szemügyre vennie a lányt rájött, hogy teljesen feleslegesen bosszankodik a fruska aprócska csínén. Ettől függetlenül így vagy úgy, de a megleckéztetést szükségesnek érezte.
A szócsatázásban is kedvét lelte, de általában jobb szeretett bizonyítani, sem mint üres szavakkal dobálózni.
Merev, érzelemmentes tekintettel, s a szokásos maliciózus mosolyával vizsgálgatta tovább a lány arcvonásait. A lány újabb kérdése épp úgy suhant el a fiú füle mellett, mint már néhány korábbi is. A kevésbé fontos dolgokat általában figyelmen kívül hagyta, a lány locsogása pedig többnyire pont ilyen érdektelen tényező volt.
- Mindenki jól járna, ha kivágnám a nyelved, nem gondolod? - Kérdezte őszintén elgondolkodva merész ötletén, fejben pedig már épp a megfelelő varázsige után kutatott. Sajnálatos módon konkrétan ilyen nem jutott eszébe, de persze volt pár hasonló a tarsolyában. - Habár, ezt talán megbeszélhetjük. - A lány arcán megjelenő mosoly láttán az ő szája szeglete is feljebb kúszott. Jeges tekintetét néhány pillanat erejéig a lány ajkaira szegezte, s hagyta, hogy a gondolatai egy kicsit elkalandozhassanak. A lány válasza meglehetősen kellemes csalódás volt Valentin számára, de nem igazán tudta elhinni, hogy a lány vajon komolyan beszél-e, vagy inkább csak úgy tesz, mintha ilyen lenne. Ez utóbbi tűnt a fiú számára a legvalószínűbbnek.
- Milyen romantikus lenne. - Gúnyolódott tovább, közben előrébb lépett kicsit, és igyekezett a lány hátsó felét a korlátra helyezni. Mivel a kisasszony átkulcsolta a nyakát, kénytelen volt némileg előregörnyedni.
A lány nem kezdett el rugdosódni, se kalimpálni, csípni vagy karmolni, így Valentin nem is tartotta elég izgalmasnak ahhoz, hogy tovább tartsa a karjaiban.
- De inkább kihagynám. - Elengedte a lányt, s a nyaka köré tekeredő kezek után nyúlt, hogy lefejtse azokat magáról.
- Parancsolj, tiéd a terep.
Hátrált egy lépésnyit, fejét oldalra döntötte és úgy várta, mit tesz majd a lány.
Utoljára módosította:Császár Valentin, 2012. december 28. 21:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 28. 21:06 Ugrás a poszthoz

Valentina


Nem tetszett, hogy nem reagál semmire. Mármint oké, én is kihagyom általában a reakcióra nem érdemes dolgokat, de a ki mondta kérdésre elvártam volna egy választ. Ez a minimum. Ezért nem jó, ha két hasonló kaliberű ember botlik egymásba, mert csak idegesítik a másikat. Megszoktam, hogy én vagyok fölényben, és furcsa, hogy most majdnem azonos szinten vagyunk. OMFG.
- Engem leszámítva, így az ötlet elvetendő. - egyszerű voltam, lényegre törő. Lehet, sok idiótát megkímélne a szenvedéstől, sírástól, és megszeppenéstől, ha nem lenne hangom, vagy ha nem tudnék beszélni, de nem kell ettől félni. Szerencse, hogy a Roxfortban megtanítják a nonverbális varázslást korábban, így nagy előnyöm van a többiekkel szemben, bár azt meg nem mondanám, hogy ő itt éppen mennyi idős, de akkor se vinne rá a lélek, hogy megkérdezzem, ha csak ő lenne a világon. Elég hülye és értelmetlen példa, főleg tőlem, de nem jutott most jobb az eszembe.
- Mit kell ezen megbeszélni? Csacsoghatok még, elvégre téged ez zavar. Ha szeretnél ellene tenni - a nyelvem kitépése nélkül -, rajta. - mosolyogtam továbbra is. Röviden mondtam el, amit akartam, de most fog csak kiderülni, valóban zavarja e, és ha igen, akkor biztos, hogy nem fogok röviden fogalmazni. Mindent körbe lehet írni, még azt is, hogy fapapucs, így nem lesz vele nehéz dolgom. Az idegeire menni, látni, ahogy ketyeg a bomba, majd végül felrobban.. imádom azt az érzést.
Hagytam, hogy a korlátra tegyen, és az sem kerülhetett túl nagy erőfeszítésébe, hogy leszedje magáról a kezeimet, mivel magamtól is elengedtem. Megkapaszkodtam magam mellett, keresztbe fontam lábaimat, és ott ülve néztem rá vissza. Nincsenek egyensúly problémáim, így elücsörögtem a vékony kis fémrúdon gond nélkül, plusz, ha dőltem volna, akkor befele dőlök, mert úgy helyeztem el a súlypontomat.
- Enyém? Remek. - bólintottam, majd leugrottam onnan, ahol eddig ültem, lehajoltam, és elővettem a cipőmből a pálcámat. Szerencse, hogy nem ejtettek a fejemre, és nem vagyok komplett idióta. Hacsak nem járt lenn valaki, pillanatokon belül a kezemben foghatom azt, ami leesett.
- Invito flaska! - pár másodpercen belül már a kezemben tartottam, ugyanolyan egyszerűen lehajoltam, és visszadugtam az ogreláb cipőbe pálcámat. Ezután felegyenesedtem, és olyan közel léptem a fiúhoz, hogy csak néhány centi választott el minket egymástól.
- Ó, nézd csak.. mit hozott a Jézuska! - megrebegtettem a szeme előtt a flaskát, majd egy gyors mozdulattal beleittam. Persze nem úgy, hogy félrenyeljek, vagy fulladozni kezdjek, csak úgy, hogy ne kaphassa ki a kezemből. Két korty után el is emeltem ajkaimtól, és csábos mosollyal pillantottam fel a colosra. Most ha kell neki, már elveheti, nem fogom ellenezni. Elvégre az árát, annak, hogy megszereztem, megfizette. Ittam belőle.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Első szint - összes hozzászólása (1487 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 49 50 » Fel