36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Első szint - összes hozzászólása (1487 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 49 50 » Le
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 9. 20:29 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint

A fiú, aki egy idő után már észrevette, hogy nincs egyedül, most felém fordult. Mikor bocsánatot kér, csak mosolygok rajta. Milyen kedves, hogy ezért a semmiségért képes tőlem, elnézést kérni.
-Ugyan. Nem számít! -motyogtam, de nem voltam benne biztos, hogy érti mit mondok, ugyanis első találkozásoknál, vagy nem birok megszólalni, vagy annyira halkan, és érthetetlenül szűröm ki fogaimon a hangot, hogy senki sem bír megérteni. Azért reméltem, hogy ő hallotta, vagy legalábbis úgy tesz, mint ha hallotta volna, ugyanis nem szerettem volna még egyszer el ismételni, amit mondtam, mert az olyan kínos lenne.
-Ja, csak...izé...szóval... -kezdtem bele. -Nem csináltam semmi különöset...vagyis hát..izé... -próbáltam folytatni. Soha nem sikerült még normálisan társalogni, mindig összehordok mindenféle butaságot. Na és ilyenkor igen sokszor használom az "izé" szócskát. -Szóval... -vettem erőt magamon. -A lényeg, hogy nem zavartál meg semmiben, mert konkrétan nem csináltam semmit. Csak úgy gondolkoztam! -fejeztem be a mondatot egy levegővel.
Hihetetlen! Sikerült egy értelmes mondatot végre kiböknöm!
Ezután még szívesen mondtam volna neki, hogy üljön le, vagy kedvem lett volna társalgásra indítani, de mivel nem tudtam, hogyan szólítsam meg inkább ültem tovább a helyemen, és vártam, hogy ő mondjon valamit.
Közben megigazítottam a sapkámat a fejemen, és ellenőriztem, hogy meg van-e még a pálcám. Kezdett hűvösebbre fordulni az idő, úgy, hogy összehúztam magamon a kardigánomat, majd kedvesen mosolyogva ránéztem az idegen fiúra.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 20:47 Ugrás a poszthoz

[Adél]

Még mindig nem értem, hogy nem vettem észre. Nem szoktam ilyen figyelmetlen lenni. Viszont amikor alig hallhatóan megszólal, kezdem sejteni, mi lehetett a probléma. Olyan csendes... Mintha észrevehetetlen próbálna maradni. Vagy csak képzelődöm?
Mindenesetre megkérdezem, mit csinált, és erre is egy elég bizonytalan választ kapok. Oldalra döntöm a fejem, úgy figyelek rá, míg végül sikerül egy levegővel közölnie valamit.
- Milyen az a csak úgy gondolkozás? - kérdezek vissza, mert a semmi, meg a csak úgy gondolkozni azok olyan válaszok, amik általában nagyon is valamik és fontosak. Legtöbbször arról van inkább szó, hogy a másik nem szeretné elmondani. Persze nem akarom faggatni, de azért kihúzom a széket, amin az előbb ültem, a támlával a lány felé fordítom, és úgy ülök le, hogy a szék támlájára tudjak támaszkodni.
Közben jövök rá, hogy mennyire illetlen vagyok, hiszen még be sem mutatkoztam. Fel is állok szinte rögtön, és a széket fogva, de kicsit megdöntve, nyújtom előre a másik kezemet, hogy bemutatkozzam.
- Bocsi, megfeledkeztem az illemről... Bálint vagyok. Rentai Bálint. Téged hogy szólíthatlak? - kérdezem meg, hogy ne legyen ebből később probléma. Bízom benne, hogy a barátságos mosoly az arcomon megnyugtatja. Valahogy az volt eddig a benyomásom, kicsit félénk fajta. De igazán nincs mitől tartania. Nagyon helyes lány. Még így sapkában is, bár szerintem nincs ennyire hideg. Ha pedig elfogadta a jobbomat, óvatosan rázom meg a kezét, majd visszadöntöm a széket és leülök, úgy ahogy az előbb is.
- Mennyire tűntem idiótának, hogy egy könyvet röptetek a levegőben? - szegezem neki a kérdést, de közben mosolygok, remélve, hogy őszinte választ kapok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. április 9. 21:49 Ugrás a poszthoz

Gregci

Igazából úgy kellene éreznie magát, mintha valami mesébe csöppent volna: a herceg éppen elrabolja a bálról a vállán, megnézik őket, álmélkodva, ő szépen van öltözve. Sajnos azonban ott a tény, hogy a herceg nem szőke, nincs lova és pimasz, mint a bűn, ő pedig nem hercegkisasszony és főleg nem fogja nyugalomban tűrni az elrablását. Ahogy kiértek a teremből, dobolni kezd Greg hátán és nyivákolni, hogy eresszék le, bár abban sem biztos, hogy mezítláb akar járkálni a hideg kövön, hogy aztán jól felfázzon. Nem hiába mondják a lányokra, hogy pisisek, elég érzékenyek. Ha tudná, hogy Leent is éppen most rabolja el az a Tarzan ember, biztosan szedné a pálcáját és megátkozná a rellonost, noha alapjáraton nagyon nyugodt és félős kislány. A barátaiért rúgkapál és harap, az biztos, Leenért főleg.
Haladnak a folyosókon, ő kitartóan próbál lejutni a fellegekből, Greg viszont nem mutat semmi hajlandóságot a megszabadításra egészen az erkély eléréséig. Pedig már éppen akarta kérvényezni, hogy akkor vigye őt fel az úriember a Levita hálóiig és ott ejtse ágyba, aztán mehet a dolgára. Mérgében néha jönnek ilyen durcás megjegyzések, mikor kinyílik a csipája, és pont, mikor elsütné, landol a talajon két lábbal. Azonnal igyekszik letaposni elrablóját annak ellenére, hogy tisztában van a ténnyel, a fiú meg sem fogja érezni, mert rajta van cipő, Runán pedig nincs. Nem is csoda, hogy egyik lábáról a másikra kezd állni a hideg talajon. Végül áthidaló megoldásként a fenyegetőzést követően két kis kezével Greg két karját fogja meg és feláll a cipőire.
- A lábadon fogok állni, mert nincsen cipőm, így! Ráadásul elszalasztottam a táncot is miattad. – Ez vaskos füllentés, valójában eszében sem volt táncolni egész este, de gondolta, majd most mindent a zsiráf orra alá dörgöl, hogy érezze tettének súlyát.
- Ezt már nem tudod helyrehozni, úgy bizony. Pedig igazán vártam erre az estére. – Égni kezdenek a kicsike fülei a folytonos füllentéstől, de ez a sötétben nem valószínű, hogy feltűnik. Legfeljebb, ha Greg valamely bőrfelülete hozzáér a lányka füléhez, érezheti annak melegét, ám a zavart arckifejezés durcázással vegyítve már elég nyomravezetés lehet, hogy éppen félrebeszél itt valaki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gregor H. Polter
INAKTÍV


Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
Írta: 2014. április 10. 01:20 Ugrás a poszthoz

Runaci. Cheesy

Imádom, hogy kedvenc kis hercegnőm milyen kis eltökélt tud lenni, ha egy cél eléréséről van szó. Vegyük például az első összekoccanásunkat. Egy könyvszekrény tetejéről vetődött rám, mein Gott! Ráadásul nem is én voltam a célszemély. Most is annyira szabadulni akarna a biztonságot jelentő karok közül, csak mondjuk szerintem abba nem gondolt bele, hogy meztélláb ez a kő annyira nem meleg. Sőt! Kifejezetten hideg.
Úgy tűnik, hogy nem elég az neki, hogy egyszer rátaposott a lábamra, hanem most már rendszeresített vendég szeretne lenni rajta. Szép dolog, mondhatom! Először jól megtapossa, aztán meg szőnyegnek használja. És még engem hív pimasznak, hát menten hanyatt verem magamat.
- Na, mi van, nincs orrvérzésed? - kérdezem némileg álnokul, hiszen tisztában vagyok ezzel a nagyszerű képességével. Legelső alkalommal is instant elkezdett vérezni az orra, pedig csak ránéztem. Komolyan, ennyire nem lehet valakinek ekkora problémája egy ellentétes nemű jelenlétével. Ja, de, Runának.
- Ó, tényleg? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, ezúttal komolyan a kíváncsiság miatt. Eszembe nem jutott volna soha, hogy esetleg táncolni akarna. Láttam már orra esni a folyosón (kiemelném, a _sík folyosón, ahol semmi útakadály sincs) a tulajdon lábában, nem annak a bálozós fajtának tűnt, aki még egy keringőt is szívesen eltáncol, ha úgy adódik. De mindegy, úgy tűnik, ebben félre ismertem.
A következő megjegyzésre már nem reagálok szóban semmit, más köti le a figyelmemet. A nagy magyarázásban a kisasszonynak elszabadult egy kósza tincse, az után nyúlok, hogy visszaillesszem a helyére, a füle mögé. Csendben, mondhatni koncentrálva hajtom végre a manővert, biztos vagyok benne, hogy fülig pirul tőle, ha eddig még nem tette volna meg, de ebben az egy mozdulatban nincsen semmi hátsó szándék vagy rosszakarás, egyszerűen csak helyre tettem a dolgokat. Érzem, hogy ég a füle, mintha felgyújtották volna, de nem tudom, hogy azért, mert zavarban van, vagy mert hazudott. Lehet mindkettő opció. Önkéntelenül is elmosolyodok, hogy hogy lehet ennyire szerencsétlen, majd bal kezembe fogom az ő jobbját, a sajátomat pedig óvatosan átcsúsztatom a derekára. Lépek egyet előre, majd jobbra, közben figyelem a reakcióit. Ha nem teljesen dinka, rá fog jönni, hogy ezek tánclépések.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
Írta: 2014. április 11. 19:41 Ugrás a poszthoz

Rimóczi Tímea Sára
Kora reggeli órákban

Szikrázó napsütésre keltem a minap. Pár hete sikerült végre három másik lánnyal egy külön szobába beköltözni. Az ágyam pont az ablak alatt van, így én vagyok az első, aki négyünk közül D-vitamint szívhat magába. Nem is lustálkodtam sokat, egyből kipattantam a puha fekhelyemből és villámgyors tempóban öltözködtem fel. A lányok még aludtak, szóval igyekeztem halk maradni.  A klubhelyiséget is elhagyva a folyosóra léptem. Minden kihalt, csak egy-két ember kószál fáradtan a kastélyban. Nem sokkal később jöttem rá, hogy még nagyon korán van, ezért ez a nagy üresség mindenütt. Nem aludhattam túl sokat, de ennek ellenére még sem vagyok fáradt. Ezt kihasználva lassan lépkedek végig a folyosókon és próbálom felidézni a helyeket, ahol már jártam. Elhaladok pár ismerős tanterem ajtaja előtt, viszont rengeteg idegen bejárattal is találkozom. Rendkívül hajt a kíváncsiság, hogy mindenhova bekukucskáljak, és megismerjem, mit rejtenek a falak. Azonban mégsem így teszek, csak rakom egymás elé a lábaimat, egy pillanatra se állok meg. Egy fél óra bolyongás után, mikor már tudatába voltam annak, hogy teljesen elvesztem megtorpanok. A folyosó végén fényt látok. Lépteimet megszaporázva igyekszem a fényforrás felé. Hirtelen egy nagy, kétszárnyas ajtó előtt találom magam. Ahogy kilépek, egy gyönyörű szép terasz tárul elém. Noha a kastély többi részéhez képest ez igen kicsi, a hely hangulata kárpótol bennünket. Kisebb fotelszerű ülőhelyek és asztalkák foglalják el a terület nagy részét, na meg a rengeteg növény, mint valami kisebb műkert.  A fekete korláthoz andalgok, mely az erkélyt szegélyezi. A látvány egyszerűen elképesztő. Eláll az ember lélegzete a kilátástól, ahogy a hajnali fényben megcsillan a táj. Ha jól veszem ki, akkor Bagolyfalva utcáira kapunk rápillantást.
Mély levegőt veszek, szemeim lecsukom, a fejemet pedig hátrahajtom. A szikrázó kora reggeli napsütés ellenére elmondhatjuk, hogy csípős hideg van, de ez egyáltalán nem zavar, pont jól esik, én pedig kiélvezem minden egyes percét.
Utoljára módosította:Laduver Nerella Rodé, 2014. április 11. 19:41
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
Írta: 2014. április 11. 20:10 Ugrás a poszthoz

Laduver Nerella Rodé
Kora reggel


Nem nagyon tudtam aludni az éjjel. Április eljövetelével már nem volt annyira szükség a vastag hálóruhára, meg is bántam, hogy abban aludtam. Éjszaka totál úgy éreztem, hogy menten megsülök a takaró alatt. Gyorsan kimásztam olyan öt-hat óra fele, mikor már kezdett lassan világosodni, belebújtam fehér mamuszomba, magamra kaptam egy talárt, és kisétáltam a gólyalakból.
Úgy döntöttem, lenézek a klubba, de még mindenki az igazak álmát aludta - vagy másfelé csatangolt el. Nem csináltam belőle nagy ügyet, vállat vonva a folyosókat kezdtem el róni, mire megtaláltam egy apró fénysugarat, ami egy kétszárnyú ajtóhoz vezetett. Mikor kiértem, a szám is tátva maradt a látványtól.
Egy csinos kis falura nyílt kilátás valami terasszerűségről, ha jól vettem ki a hajnali félhomályban.
A padló fából volt, elvétve akadt benne fehér márvány. Egy asztal körül fotelszerű székek és rendes, hagyományos ülőalkalmatosságok is fellelhetőek. Leginkább a míves korlát az, ami megfog. Micsoda rajz születhetne ebből! Vagy akár egy jó kis dalszöveg is, kár, hogy senkit sem ismerek, aki dallamot komponálhatna az eddig meglévőkre.
Két szóval élve: tökéletes ihletforrás. Kellőképpen romantikus, csendes, hangulatos kis hely annak, aki pihenni vágyik, vagy csak unalmában elütné valamivel az időt. Kissé még hűvös van, ezért jobban összehúztam magamon a vékonyka talárt, és már is jobb lett a helyzet. Ezt követően nem ám a székre/fotelszerű székre ültem, mint minden jól nevelt gyerek. De nem ám! Hanem egyenesen a korlátra. Időközben ki is próbáltam, hogy leesnék-e, de érdekes módon, valami visszarántott.
Gondoltam, ez is a mágia, de főleg a kastély egyik csuda-csodája, hogy megvédje a diákokat az esetleges balesetekről, meg a szintén előforduló kritikus pillanatkoról, bár nem hinném, hogy olyan sokan óhajtanának kinyiffanni a suliban. Minden esetre, sose lehet tudni, mikor mit szándékozik elkövetni ellenünk a sors nevezetű valami.
A tesztelés után nem aggódtam, lábamat lóbálva, a kezemmel támaszkodva bámultam a messzeségbe. Leírhatatlanul gyönyörű a környező vidék, érdemes lenne kirándulást szervezni a napirendembe. Mondjuk egy következő hétvégi napon, ha nem lesz túl sok tanulnivaló.
Hét óra fele arra lettem figyelmes, hogy mocorgás támadt a hátam mögött, Odafordítottam félig a fejem, hogy rásandíthassak az érkezőre. Egyáltalán nem volt ismerős.
- Szia! - üdvözöltem a leányzót. Idősebb lehetett nálam valamivel. Vártam egy kicsit a beszéddel, nem tudhattam, mennyire van kedve barátkozni, ismerkedni. Vagy esetleg közösen énekelgetni valamit. Na, igen. Zenemánia borítékolható a részemről.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
Írta: 2014. április 11. 20:56 Ugrás a poszthoz

Rimóczi Tímea Sára
Kora reggeli órákban

Lelkesen szívom magamba a friss levegőt és a nap sugarait. Örülök, hogy végre nem lustálkodok és kimozdultam. Kellett már ez. Talán kimehetnék a rétre futni, vagy csak sétálni egyet. Nagyon hiányzik már a mozgás. Mondjuk kellemesebb társasággal, ami pedig még nem nagyon akad. Csalódottan fújom ki a levegőt. Vállaimmal kisebb köröket írok le, kinyújtva az éjszaka elaludt izmaimat. Hátat fordítok a lenyűgöző tájnak, kezeimmel pedig mindkét oldalt megfogom a kerítés legfelső vékony fekete rúdját, s újra szemügyre veszem az erkély minden apró szegletét. Mikor magam mellé pillantok, egy leányzót veszek észre. Vajon mióta lehetett itt? Csak most érkezett, vagy már előttem is itt volt, csak nem vettem észre? Ha az utóbbi, akkor viszont kitűnő kém vagy akármi hasonló válna belőle. Egyáltalán nem vettem észre semmit, egyetlen hangot, egyetlen árnyékot sem. Talán ez inkább az én hibáim listájára írható, hogy ennyire figyelmetlen vagyok.
Mindenesetre a lány nem tűnik zavartnak, annak ellenére sem, hogy egyenesen a korláton ücsörög. Kicsit elkerekednek a szemeim, nem tudom, hogy ő hogy nem fél a leesés veszélyétől. Végül is az ő dolga, ennek ellenére azért nem szeretném, ha leesne, legyen ez a lány bárki. Nem utolsó sorban, biztos vagyok benne, hogy engem vonnának elsőként felelősségre, hogy miért nem figyelmeztettem a diáktársamat, mikor teljes tudatában voltam annak, hogy igen is veszélynek teszi ki magát. De hát ki vagyok én, hogy megmondjam, ki mit csináljon? Elég nagy lány, remélem, ő tudja, mit csinál.
Az ismeretlen felém biccent, majd köszönt.
- Szia! – Üdvözlöm én is, habár ez így elég kínosan jött ki. Fogalmam sincs, mióta lehettünk egymás mellett, és hogy egyáltalán ő eddig észrevett-e, vagy neki se esett le, hogy nincs egyedül. Inkább tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna, és csak most léptem ki ide. Megköszörülöm a torkom és kinyújtom a kezem a lánynak. – Laduver Nerella Rodé! – Igyekszem minden egyes részletet lassan, érthetően és artikulálva kimondani, mert akadtak már problémák a nevemet illetően. – Félreértések elkerülése végett, még az elején mondom, hogy a Laduver a vezetéknevem. – Gondoltam még inkább ideje korán letisztázom, mert sokak számára, nem elég egyértelmű.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
Írta: 2014. április 11. 21:33 Ugrás a poszthoz

Ella Cheesy

Meglepetten reagáltam a nevére. AZ egészből csak az Ella maradt meg, még sosem hallottam ettől furább nevet.
- Ööhm, szia... - nyökögtem ki, kisebb fáziskéséssel, kínos csenddel fűszerezve. - Rimóczi Tímea Sára. Te külföldi vagy?
Ez a kérdés igazából vicces volt a részemről, mert már én is megkaptam jó néhányszor, főleg a tájszólás miatt. Hát még akkor mekkorát néznek egyesek, akik kevésbé tájékozottak a nyelvjárásokat tekintve, mikor közlöm velük, hogy palóc vagyok, nem külföldi. Erre jön a megrázkódtatás: de akkor most a palóc az magyar?
Érdekes szituációk szoktak ebből kisülni, többnyire pozitív a vége, elvétve akad, aki egy picit félrehallja a származásom. Azt viszont nem szeretem, mert nem azonos a két nép. Más nyelv, más kultúra, stb.
Kíváncsi voltam, erre vajon mit felel Ella.
Elfogadtam a felém nyújtott barátság jobbot, egyébként se úgy nézett ki, mint akitől tartanom kellett volna. Mindeközben, persze, eszem ágában sem volt lekecmeregni a kényelmes kis ülőhelyemről, noha a másik lány, akit mostantól Ellának fogok hívni, mert az könnyebben megjegyezhető, szemlátomást pont attól lehetett kissé kiakadva.
- Nyugi, nem esek le. Mágikus erőtérrel van védve, senki sem eshet le - magyarázom, mivel nemrég leteszteltem, hogy biztonságos-e. Persze, majd bolond lettem volna kockáztatni, ha tudnám, hogy nem biztonságos... a kastélyban a tanárok odafigyelnek ránk, vagyis, reméltem, hogy így tesznek, tuti ezt is ők húzták fel az erkély köré. Egy eridonos tulajdonság kipipálva, bátorságom folyamatosan fokozódott, ahogyan egyre jobban belemerültem a mágia, de főleg a suli rejtélyes világába.
Nem gondoltam, hogy le kéne szállnom onnét, lehet, hogy a fotelek, székek kényelmesebbek lettek volna, de így szebb a kilátás, és többet kaptam a friss, üde szellőből.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
Írta: 2014. április 11. 22:05 Ugrás a poszthoz

Sára
Kora reggeli órákban

Ahogy gondoltam, a kínos hangulat megmaradt. Na de sebaj, majd kialakul ez még. Az ismeretlen bemutatkozott, így már nem ismeretlen többé. Neki is két neve van, én pedig kapásból a Sárát jegyzem meg. Legalábbis magamból kiindulva, én is inkább a második keresztnevemet szeretem jobban, sőt leginkább a Rodót, de ez esetben maradjunk inkább csak a Sáránál. Nem sok mindenki szereti, ha becézik, mi pedig körülbelül félperce vettük észre egymást, tehát nem gondolom úgy, hogy olyan viszonyban lennék, hogy becéznünk kéne egymást.
Külföldi? Én? Pff... Kezd unalmassá válni, hogy minden egyes alkalommal magyarázkodnom kell a nevemmel kapcsolatban. Legalábbis itt, a Mágustanodában. Bezzeg otthon, senkinek se volt idegen se a vezeték-, sem pedig a keresztnevem. Meg persze, már megvoltak a kialakított barátságaim, ők pedig már tudták nagyon jól, hogy miről is van szó. Nem hiszem el, hogy ennyire ritka nevem volna.
- Nem, nem vagyok külföldi. - Csalódottan sóhajtok egyet. - Magyar származású vagyok, a nevem is teljesen magyar. - Noha az meglehet, hogy az eredete nem magyar, mint például a Vanesszának, vagy a Krisztiánnak sem, ám nem hiszem, hogy tőlük valaha is megkérdezné akárki, hogy külföldiek-e? Lehet legközelebb bölcsebb lenne csak annyit mondani: Rodó vagyok. Ezzel le is zárhatnám a történetet és nem kellene magyarázkodnom, hogy "nem, nem Laduver a keresztnevem", és "igen, magyar származású vagyok". Habár se a szüleim, sem pedig a testvérem nem rendelkeznek hétköznapi névvel, lehet okosabb lett volna valami egyszerűbbet kitalálni. Na de majd legközelebb figyelmesebb leszek.
Sára elmondja, hogy a korlát egy mágikus erőtérrel van körbevéve, így ő biztosan nem eshet le. De ezt mégis miért mondja? Komolyan ennyire minden az arcomra lenne írva? Ennyire lerí rólam, amit gondolok? Ha valóban így van, az nem egy túl szerencsés dolog, inkább káros, mint hasznos tulajdonság. Kezd kicsit elmenni a kedvem...
Mindenesetre erőt veszek magamon és igyekszem nem ezt a látszatot kelteni. Halvány mosolyt erőltetek az arcomra, próbálok pókerarcot mutatni, nem szeretném, ha egy idegen olvasna belőlem.
- Na és te melyik ház tagja vagy? - Töröm meg végül a kialakult kínos csendet, bár a választ már sejtem. Legalábbis azt, hogy mi nem lehet a válasz, ugyanis a Navinések között még egyszer sem láttam őt, bár ki tudja? Lehet, csak a nagy tömegben elkerültük egymást.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. április 11. 22:13 Ugrás a poszthoz

Gregci  *___*

Az esti szellő hűvösen nyalogatja vállait, a bőrén egyenként púpozódnak fel az apró kis libabőr göböcskék,  csak az árnyékos viszonyoknak köszönhető, hogy nem tűnik fel azonnal a beálló változás. Ahogy Greg cipőin ácsorog apró termetével, egy adott pillanatban belehasít a gondolat, hogyan nézhetnek ki egy kívülálló szemében. Ő, aki belekapaszkodik vékony kezecskéivel a magas rellonosba, Greg, aki szinte suttogva ejti ki gunyoros szavait, de közben egy centit sem hátrál... Belepirul a gondolatba is, még a tekintetét is elkapja arcmagasságból mellkas szintre.
- Nincs. Általában első találkozáskor reagálok rosszul, de most már nem ér meglepetésként a külsőd. – suttogja kissé rekedtes hangon közben lelépvén, illetve –botladozván inkább a cipők nyújtotta platformról. Hagynia kell egy kis távolságot kettejük között, vagy meg hallani fogja Gregor is a megszaporázott levegővételét. Kínos ez a helyzet, rendkívül kínos, ennek ellenére elfelejtette, vagy inkább tudat alatt szándékosan nem engedte el a férfi karjait. Tényleg táncolni akart? Nem, ez vaskos hazugság, de talán most nem bánna egy kis andalgást a táncparketten. Szinte riadtan eszmél rá, micsoda abszurd, lányos gondolatok színezik ki rendszerezett, logikus eszmefuttatásait. Ez biztosan ő? Nem valaki mást rabolt el a sárkányporonty?
Összerezzen az érintéstől, pupillái kissé jobban kitágulnak a kelleténél, pillantása pedig önmagától felvándorol Greg szemeit keresve. Fel sem fogja, hogy a haját igazították helyre, csak a tényt konstatálta, hogy hozzáértek, beléptek az aurájába. Ég az egész arca és most már nem csak a hazudozástól, sőt érezhetően remeg is a hűvös légkörtől. Nincs rajta semmi felső, csak a pántos ruhája, plusz mezítláb is. Kedve lenne átölelni magát a hideg ellen, vagy beljebb húzódni az épületbe, ehelyett elönti a zavar forrósága, mikor vékony kacsóját a nagy kéz körbezárja, derekát pedig a másik kéz ejti rabságba. Kitalálja azonnal mi a cél és csodálatos módon nem esik hasra attól a pár lépéstől, amivel Greg mozdulatait leutánozza.
Olyan érezhető az a magasságkülönbség és mégis egy idő után, mintha úszna a dallamtalan tánccal együtt Gregor vezetésén csüggve. Szemei lecsukódnak egy pillanatra, füleiben felcsendül egy lágy dallam kísérőnek és akarva-akaratlanul mind közelebb és közelebb bújik a fiúhoz. Vonzza a teste melege és a hamis biztonságérzet; a pillanat varázsa egy kis időre elhiteti vele, hogy egy kétballábas hercegnő, akit éppen egy herceg forgat tánc közben. Nem szőke, nincs lova, pimasz, de van benne egy megmagyarázhatatlan melegség is. Talán téved, talán csak illúzió, de most ott van, szeretné elhinni, hogy az a picike biztonság, amit ez a helyzet szült, nem csak holmi illúzió, ami darabjaira törik ébredés után.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. április 11. 22:42
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gregor H. Polter
INAKTÍV


Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
Írta: 2014. április 12. 02:38 Ugrás a poszthoz

Runa. ^^ Smiley

Hát nem furcsa? Elhoztam egy csajt az évnyitó kellős közepéről, aki valószínűleg a háta közepére se nagyon kívánna, és kikerülne, ha tehetné. Csak nem teheti, mert nem hagyom neki, hogy csak úgy elmenjen mellettem, minden szó nélkül. És magam sem értem, hogy miért...
Mosolyt csal az arcomra, ahogy zavarodottan próbálja magát kimagyarázni az orrvérzéses dologból. Szóval már nem lepem meg, mi? Meg tudom érteni, nem én vagyok a legmeglepőbb külsejű fazon ezen a vidéken, vannak itt más, sokkolni vágyó emberek. Érzem, ahogy a kis súly távozik a lábfejemről. Meglepetten pislantok a talaj irányába, ahol Runa arca is található. Nem tudom, miért lépett le, de így csak magának tesz rosszat, biztosan meg fog fázni, ha ott marad. Sóhajtok egy nagyot, lehetetlen egy gyerek. Inkább felfázik, csak kerüljön távolabb. Nem értem annyira a dolgot, mármint oké, adtam rá okot neki a múltban is és nem is olyan régen is, hogy ne bízzon meg bennem, de ezt kicsit túlzásnak érzem.
Mulatságos látni rajta a zavart, amit a haja eltűzésével okozok, de most az egyszer nem adok hangot ennek. Törékeny most ez a pillanat, nem hiszem, hogy máskor is adódik majd alkalmam zavarba hozni az érintésemmel, úgy, hogy ne kezdjen el sikítani velem. Hűvös szél tör be közénk hirtelen, nem olyan nagy erővel, de épp elég arra, hogy megborzongassa az apró, előttem álló lányt. Gyengém, ha egy nő fázik mellettem, így egy pillanatra elengedem a kezét, lekanyarítom magamról a zakómat és a vállára terítem. Érezni fogja még benne a meleget, amit a testem termelt, így hátha nem fog annyira fázni egy darabig.
Visszafogom a kezeit az enyémbe, majd felemelem és ismét ráállítom a lábamra, lényegtelen, mennyire kapálózik miatta. Ennek két oka is van, az egyik, hogy nem szeretném a gyengélkedőre vinni, mert megbetegedett, a másik meg, hogy úgyis én lennék hibáztatva miatta. Tudom. Érzem.
Egész jól le tudja követni a lépéseimet, ami meglep, mert tudom, hogy mennyire kétballábas a szentem. Bár ez a lábaimon állva talán kisebb kihívás, na de mégis csak Runáról beszélünk, aki képes bármilyen sík felületen elhasalni. Közben érzem, hogy mind közelebb és közelebb húzódik, így elengedem a kezét és a dereka is megszabadul az enyémtől, helyette átölelem, államat a feje tetején nyugtatom. Továbbra is teszem egyik lábam a másik után arra a nem hallható dallamra, ami a fejemben él. Egyszer megállok, és nem mozdulok többet onnan. Szimplán csak élvezem Runa közelségét, hogy átölelhetem, hogy most végre nem kiabál velem, mert hozzányúltam. Hogy elfogadta az érintésemet.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. április 12. 05:57 Ugrás a poszthoz

Greg  ^^

Ráugrott egy könyvespolcról és belepuszilt Greg fülébe- ez indította el a kölcsönös furkálódást. Ha idejében észreveszi annak idején, hogy nem David navétázik el alatta a könyvtárban, ennek a rellonosnak ma este eszébe sem jutott volna kilopni őt a bálról, de érzi, hogy kevesebb lenne lélekben. Minden találkozásnak és történésnek helye van az életben, legalábbis valami ilyet próbált elmagyarázni a nagynénje, mikor két hete meglátogatta őket Székesfehérváron és felmerült a közöttük levő rokoni viszony. Ez is ilyesmi lehet, mert ebben a percben örül, hogy Greg a vállára kapta és eliszkolt vele az évnyitóról.
Képzeletében az erkély benépesült más keringő párokkal és teremre cserélődött maga a külső helyszín is világító, hatalmas csillárral, csilingelő zenével, és teljesen természetes, hogy odabújjon Greghez, miután a fiú zakójának melege felolvasztotta a pillanatnyi hideglelését. Eltelik pár pillanat, mire - számára észrevétlenül- dúdolni kezd, de immár egy, az előbbi gondolatbelitől teljesen eltérő dallamot, két is keze pedig elereszti a rellonos tenyerét és vállát automatikusan, amint Greg is ezt teszi vele. Ahelyett, hogy újabb fogást keresne rajta, tenyerei a fiú hátára csúsznak és átölelik az egész embert; a magasságkülönbség miatt mulatságos a látvány, de majdnem derékban csügg partnerén.
Csak akkor eszmél rá, hogy dúdolt is, mikor a dal végére ér. Kicsit meglepődve pislog maga elé egy teljes másodpercig, aztán fel Gregre (sajnos így többet nem lehet állpihenőnek nézni a fejét), de további vörösödés és hiszti helyett egyszerűen elmosolyodik a tiszta szívből jövő öröm színezetével.
- Most egészen olyan ez, mint Hamupipőke meséje. Sajnos a cipőmet már elvesztettem. Hajaj, vajon így mi lesz most? - kuncog fel halkan továbbra sem eresztve öleléséből az idősebb mestertanoncot. Számít valamiféle gúnyos visszavágásra, de most még az sem haragítaná meg; túl szép volt ez a néma kis tánc.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. május 13. 19:30
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
Írta: 2014. április 12. 10:41 Ugrás a poszthoz

Nerella Smiley
Reggel


Elmosolyodtam, amikor magyarázkodni kezdett, nem kicsit volt ismerős a szituáció.
- Nyugi, én se vagyok külföldi, még is megkérdezik mindig. Palóc vagyok, Rimócról jöttem - bátorítottam. Szerintem ebben semmi ciki nincs, bár tény, hogy a névnaptárban sehol se láttam ilyen neveket.
Nekem viszonylag könnyen megjegyezhető nevem van, de mindenki úgy szólít, amelyiken jól esik: Timi, vagy Sára. Néha Sacinak is szoktak hívni kiskoromban, de mára leszoktak róla.
Az öcsém a legaranyosabb, Zalán, ő kicsinek nem tudta kimondani a nevem, így a Timcsiből lett Tünci, azóta is rajtam maradt.
Mikor rákérdezett a házamra, büszkén kihúztam magam:
- Eridon. És te?
Már csak azért is voltam ennyire büszke, mert így simán hordhattam egymás mellett a két kedvenc színemet, és már jó okom is volt rá: a házam színe a piros, de a sárgát is szeretem mellette.
- Hányadikos vagy? Én elsős, nemrég érkeztem. Körülbelül egy-két hete - eredt meg a nyelvecském, s míg a válaszára vártam, halkan dúdolgattam. Új dalszövegeken kattogott az agyam, már csak találni kéne valakit hozzá, aki dallamot is írna rájuk. Meg jó hangja is van.
Mikor már kezdtem unni a korláton ücsörgést, leszállingóztam onnét, jól is jött már, legalább egy órát ültem azon a keskeny peremen.
Az idő egyre jobb lett, ahogy múlt az idő. Nyolc óra fele már hét ágra sütött a nap. Gondoltam rá, hogy vissza kéne ballagni a klubba, és talán átöltözni valami normális ruhába, mielőtt még valaki más is meglát, és komplett idiótának néz. Csakhogy itt volt a félig-meddig idegen lány, Ella. Illetlenség lett volna csak úgy angolosan lelécelni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
Írta: 2014. április 12. 11:31 Ugrás a poszthoz

Sára
Kora reggeli órákban

Nem értem, hogy Sáráról miért gondolja azt bárki is, hogy külföldi származású. Talán van egy kis tájszólása a lánynak, de szerintem egyáltalán nem feltűnő. A nevéről nem is beszélve, ami teljesen "hétköznapi" és ismert. Mindenesetre jól esett ez a parányi együttérzés, habár biztos vagyok benne, hogy engem ez életem végéig el fog kísérni. Lehet, egyszerűbb lenne így bemutatkoznom minden egyes alkalommal: "Laduver Nerella Rodénak hívnak, a vezetéknevem a Laduver és akár hiszed, akár nem, magyar származású vagyok, ahogyan a nevem is". Mondjuk, nem tudom, hogy mások ezt mennyire értékelnék, valószínűleg komplett hülyének néznének, de úgy látszik így jártam..
Tehát Sára Eridonos, tudhattam volna. Reakciójából azt veszem észre, hogy ő erre nagyon is büszke. Valójában csak egy másik Eridonost ismerek, ő viszont teljesen más személyiséggel rendelkezik mint a mellettem ücsörgő Sára.
- Navinés vagyok. - Jelentem ki én is büszkén, hiszen szeretem a házamat és a tagjait is. A legjobb és leginkább nekem való helyre kerültem, persze túl sok más házba tartozó személyt nem is ismerek, de én tökéletesen megvagyok elégedve a sajátommal.
- Én másodikos, pont a vizsgák előtti utolsó pár hétben érkeztem. - És ismételten boldogsággal tölt el a tudat, hogy sárvérűségem és gigantikus lemaradásaim ellenére, sikeresen vettem az akadályokat és feljebb kerültem a szamárlétrán. Remélem minden egyéb nehézséget hasonló könnyedén veszek majd.
Sára hirtelen lepattant a korlátról, amit én egy nagyon jó ötletnek tartok. Varázslat ide, vagy oda, azért biztonságosabb, ha az ember két lábon áll a biztos, szilárd talajon. Aztán mintha menni készülne. Lehet, hogy már nem is áll le olyanokkal beszélgetni, akik nem Eridonosak? Elképzelhetőnek tartom. Ez esetben tessék, menjen csak, én aztán nem fogom feltartani. Ha valakit ennyire zavar, hogy nem egy házba tartozunk, akkor én nem állítom meg. De az is lehet, hogy talán más dolga akadt. Talán órára sietne én pedig akadályozom. Vagy megbeszélt valakivel egy találkozót. Vagy egyszerűen csak nem vagyok neki szimpatikus. Legyen szó bármiről, nem akarok az útjába állni.
Utoljára módosította:Laduver Nerella Rodé, 2014. április 12. 11:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 12. 13:39 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint


-Hát... a csak úgy gondolkozás az olyan... -kezdtem bele, aztán egy kicsit elbizonytalanodtam. Rájöttem fogalmam sincs, hogy milyen a "csak úgy gondolkodás", vagy, hogy egyáltalán szoktak-e az emberek csak úgy gondolkodni. Na, de azért gondoltam elmondom a fiúnak, hogy én, hogyan csinálom ezt, vagyis, hogy nálam ez mit jelent. -Én sokszor csinálom azt, hogy választok egy helyett, ahol nyugodtság van, és kényelmesen elhelyezkedem. Olyankor jutnak eszembe olyan gondolatok, amikre a hétköznapokban nem jut időm, hogy komolyan elmélkedjek rajtuk. Persze van amikor érdektelen dolgokon jár az agyam, de az már a "csak úgy lényegtelen gondolkozás" kategória. -mikor őszintén elmondtam neki a hülyeségemet, egy kicsit magam is meglepődtem. Normálisan tudtam hozzá beszélni. Egész sok összefüggő mondatot mondtam neki egyszerre, igaz, nem sok értelme volt. A fiú leült velem szemben és figyelmesen hallgatta, mit mondok, aztán bemutatkozott nekem.
-Milyen szép a neved! Nagyon szeretem azt a nevet! -mosolyodok el. -Engem Baranyai Adélnak hívnak! -mondtam halkan. -Szóval, Adél vagyok. -ismételtem meg hangosabban, hátha nem értette, bár a mondat végét megint elharaptam, no nem baj.
-Nos... Eléggé vicces voltál közben. -nevettem fel. -De semmiképp nem tűntél idiótának, csak...szórakozottnak, viccesnek inkább! -vallottam be, és nem bírtam ki, hogy megint el ne nevessem magamat. Nagy nehezen abba bírtam hagyni, és akkor megszerettem volna kérdezni, hogy melyik házba van beosztva, de megint kitört belőlem a nevetés, amikor eszembe jutott az a kép, ahogy megláttam Bálintot.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 12. 13:39
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
Írta: 2014. április 12. 14:31 Ugrás a poszthoz

Nerella
Reggel


- Navine? Nem ismerek egyelőre senkit onnan - gondolkodtam el egy pillanatra. - De most már igen.
Egy biztos, tartogatott még meglepetéseket számomra a suli.
- Szerinted kiröhögnek, ha így megyek végig a folyosón? Most már biztosan többen vannak kint. - kérdeztem kissé aggodalmasan. Nem minden nap lehet látni szombat reggel nyolckor diákot hálóing+talár+mamusz kombóban flangálni, reméltem, hogy azért nem tűntem olyan feltűnő jelenségnek.
A gyomrom jó nagy kordulással jelezte, hogy ideje lenne bepuszilni valami kiadós reggelit, amit öt óra körül elnyammogtam, az azóta már rég elfelejtődött.
- Hupsz, bocsi. Éhes vagyok, te nem kérsz valamit? - ajánlom fel, a nagyterem pedig sokkal közelebb lenne, de inkább a konyha felé venném az irányt.
Az idő picit hűvösebb lett, de talán csak a leheletnyi szélnek tudható.
Talárom összehúztam magamon, talán úgy senki se veszi észre, és gyorsan felsurranhatok átöltözni, úgy még kényelmesebb is lenne. Aztán meg visszajöhetnék ide lejegyzetelni a felmerült ötleteket.
Nem is késlekedtem sokáig.
- Mindjárt visszajövök, ha még szeretnél, beszélgethetünk - mosolyogtam rá Ellára, aztán gyorsan elszaladtam valami komfortosabb öltözet után.
ruha
- Itt is vagyok. Maradjunk itt, vagy körbenézzünk a kastélyban? Van valami programod mára? - kezdtem csacsogni, az a tea megtette a hatását.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Budai Éliás Andor
INAKTÍV



RPG hsz: 1
Összes hsz: 16
Írta: 2014. április 12. 20:27 Ugrás a poszthoz

Harriet


 Elmélázva baktatok a folyosókon, magam sem tudom merre tartok. Az ismeretlen épület minden egyes pontjának látványát szívom magamba, mint hosszú tél után az első igazán melengető nap fényét a növények. Könnyen tájékozódom, s szinte kötelességemnek érzem, hogy az itt tartózkodásom kezdeti szakaszában felfedezzem magamnak, mit merre találok. Természetesen, ami evéssel kapcsolatos, azt rögtön megtaláltam. Így már biztos látogatója leszek a konyhának, egy-két elcsenhető falat reményében, mely energiát szolgáltat hosszú felfedezéseim alkalmával.
Habár a viselkedésemen és arcomon semmi nyoma, de legbelül igencsak zavarodottnak érzem magam. Hirtelen váltás volt számomra a mugli életből ebbe a varázslatos világba belecsöppenni. Jól alkalmazkodok, de ez a helyzet még az én mérőmmel is nagy falat, nehezen emészthető információk birtokosa lettem, s nehezen viselem, hogy az eddigi felfogásom a világról teljes hazugság volt. Én is éreztem magamon azt, hogy nem igazán tartozom oda, ahova azt mondják, nekem kell. Édesanyám vigasztaló szavai is másként hatnak, hogy már utólag magyarázatot nyert az elnézése a szétrobbanó villanykörték, felgyulladó tárgyak kusza kavalkádjában. Nekem is be kellett látnom, itt jobb helyem lesz, megtanulom kezelni a varázserőmet és a hozzám hasonló diákokkal nem lesz olyan érzésem, hogy rejtegetnem kell valódi énemet.
Kellemetlen érzés járt át, hiszen mások ebben a tudatban nevelkedtek, tudatosan készültek arra, hogy egyszer eljutnak az iskolába, s ott majd kamatoztatják tehetségüket. Az én gyorstalpalóm erről az egész fura világról jóformán semmit nem ért, s félek, olyan evidens dolgok fognak csodálkozást előhívni belőlem, mely nevetség tárgyává tesz a többi diák előtt. A történetükről semmit sem tudok. Ezek nyilván nem olyan dolgok, melyekre 'ráguglizok' otthon és mindent megtudok, mint a muglik ügyeiről.
Teljesen más világ. Valahogy érzem, hogy nekem jobb lesz itt. Megszabadultam a csipogó, villogó, rezgő ketyeréimtől, melyek felesleges időtöltésekkel rövidítette napjaimat. Szeretem érezni, hogy hasznosan telnek perceim, óráim, s most a felfedező utam is azt sugallja, van még mit megtalálnom ebben az óriási, ódon épületben.
Ahogy felmértem a terepet, miután befordultam az egyik folyosón, felfelé haladtam a lépcsőn, s feljutottam az emeletre, érdeklődve tekintgettem végig. Majd belső vívódásomat vállrántással elhessegetve megindultam az egyik irányba, addig sétálva, míg egy erkélyen nem találtam magam. Még kellemes idő volt, öltözetem is megfelelt az ilyenkor megszokottnak, én pedig kifejezetten nem voltam az a fázós típus, úgy véltem, megpihenek egy kis időre, míg nem folytatom utamat a kastély további feltérképezésére.
Ahogy kékjeim elkezdték fürkészni a távolt, felsínylett a falu apró fénylő pontocskái, a kellemes hangulat, távol a zsibongó tömegtől. Akaratlanul is mosoly futott végig ajkaimon, s szememet lehunyva szívtam magamba a friss, tiszta levegőt, mely nyugalommal töltötte meg testem minden porcikáját. Csendben figyeltem a távolt, járattam tekintetem a területen, melyet még a napokban be szeretnék járni. Ha már az otthonom lesz, ismernem kell és e mellől nem tágítok.
Mindig is hajlamos voltam órákba nyúló hosszú percekig hallgatni. Most is csak figyeltem a természet hangjait, a fákra visszahúzódó madarak ritkábbá váló csivitelését, a fel-felkelő szél susogását a már zöldellő lombok között. Nem tudtam levakarni arcomról a szelíd mosolyt, s mivel egyedül voltam, nem is zavart, hogy így kiültek érzéseim az arcomra.
Utoljára módosította:Budai Éliás Andor, 2014. április 12. 20:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Harriet Annika Sjölander
INAKTÍV


kicsi Sjöli
RPG hsz: 7
Összes hsz: 32
Írta: 2014. április 12. 21:50 Ugrás a poszthoz

Éliás


]Hosszú volt a mai nap. Ez a néhány hét, amit eddig itt töltöttem igencsak meglepő fordulatokkal van tele. Hiányzik a francia föld, azonban itt is ugyanolyan jól érzem magam, azt hiszem leginkább a társaságnak köszönhetően. Arról nem is beszélve, amikkel eltöltöm az időmet. Ismét egy kellemes csínytevésen vagyok túl, ezért lehet az, hogy egyik újdonsült ismerősöm elől menekülök fejvesztve a folyosókon, azt se tudom merre megyek, csak futok amerre visz az út. Már teljesen kifulladva, alig levegőtkapva fordulok be egy sarkon, és feltépem az első ajtót, ami a kezem ügyébe akad. Becsapom magam mögött, és bebújok a fotel mögé, nehogy észrevegyen. Idegesen figyelem, miközben tovább fut, majd mikor végre elér a nyugalom hozzám, két dolog tűnik fel; az egyik, hogy kint vagyok a szabadban, a másik pedig az, hogy nem vagyok egyedül. Lassan megmoccanok, és a magas alak felé fordulok. Felállok, kicsit leporolommagam, majd nem törődve a neveletlenséggel, végig mérem a fiút. Szőke haj, kék szem, egyedi, vagy valami hasonló stílus. Meg kell vallani nem rossz.
- Khhmm...hello. - szólalok meg végül, kellemetlenül érezve magam a hirtelen feltűnés miatt. A kiejtésem sokkal inkább angolos, de semmiképp sem magyaros. Nem akarom erőltetni azt ami nem megy, de muszáj lesz. - Zavarok? - pislogtam rá nagy nyitot szemekkel, miközben lehuppantam az egyik ülőalkalmatosságra, ezzel is azt mutatva, ha törik, ha szakad maradok. Abban meg csak reménykedhetek, hogy az illető nem rellonos. Elegem van már a zöld népből, a bunkóságukból, az állandó "ki-és-hogyan-tud-jobban-keresztbe-tenni-a-másiknak"-ból. Egyszerűen àtlépik a tűréshatáromat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gregor H. Polter
INAKTÍV


Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
Írta: 2014. április 13. 00:58 Ugrás a poszthoz

Runa. Cheesy

~ Minden okkal történik az életben - fut végig egy gondolat a fejemben, ahogy Runa vállára terítem a zakómat. És ahogy ebbe kicsit jobban belegondolok, tényleg így van. A sors nem véletlenül sodort bennünket egymás útjába. Valahogy a lány fejébe ültette a gondolatot, hogy rám akarjon vetődni arról a szekrényről, aztán a többinek már szabad folyást engedett. Csak annyi volt a szerepe, hogy elindítsa az események sorát egyetlen apró cselekvéssel. Aztán szépen hátradőlt, és panorámából nézte végig, ahogy egymást gyűrjük ott a könyvtár padlóján. Utána még volt számtalan kisebb találkozás, ha csak annyira is, hogy elsétáltunk egymás mellett a folyosón és épp csak egy odaszólásra vagy egy gunyoros mosolyra volt időnk. Furcsa az élet. Két ennyi mindenben különböző embert egymásnak tol, hogy na nesze, kezdjetek a másikkal valamit, aztán had lám, mi sül ki belőle. Furcsa.
Kellemes meglepetés, hogy Runa nem akar egyetlen egyszer sem elhasalni tánc közben, így legalább tudok arra figyelni, hogy vezessem és nem kell azzal törődnöm, hogy véletlen rosszul lép és borulunk. Most már én is meghallom, hogy dudorászik, kellemes hangja van eléggé. Igyekszem arra az ütemre lépdelni, amit ő diktál, hogy ne essen ki a ritmusból, és hadd foglalkozzon csak a dúdolással. Lesandítok rá innen a magasból, keresek rajta valami jelet vagy akármit, de most semmit sem tükröz az arca, csak csöndesen el van foglalva a maga kis énekével. Inkább nem zavarom meg, csinálja csak. Aztán mikor átfogom a magam hosszú karjaival, már nem nézem tovább az arcát, helyette a feje búbján támasztom  meg az államat. Érzem, ahogy a tenyerei a hátamra csúsznak és ez melegséggel tölt el. Eddig nem igazán kerültem szorosabb viszonyba nőkkel, az egyetlen ilyen személy az életemben a húgom. Ez is valami hasonló érzés, de valahogy másképp hat mégis. Ilyen lehet szeretve lenni?
Ahogy Runa abbahagyja a dúdolást, én is megállok. Egy pár másodpercig így állunk, majd mikor érzem, hogy fel akarja emelni a fejét, leveszem róla a sajátomat, szabad utat engedve neki ezzel. Nem tudom miért, de az újdonság varázsával tölt el látni a mosolygós arcát. Nem láttam még ezt a fajta kifejezést az arcán, és ez, valahol mélyen megmozdít bennem valamit. Valamit, ami melegséggel tölt el.
- Remélem nem bánod, ha azt mondom, hogy semmi kedvem visszamenni most a tömegbe - dörmögöm neki a magaslati levegőről. Viszont kezd kicsit kényelmetlenné válni ez az ácsorgás számomra, szóval leemelem hercegnőmet a lábamról, de csak azért, hogy egy másodperccel később a derekát átölelve tartsam fél kézzel magamhoz szorítva. Az egyik fotelszerű ülőalkalmatosságot veszem célba vele, úgy tartom Runát, hogy jómagam le bírjak ülni, ő pedig az ölemben landoljon. Így sokkal kényelmesebb, mint álldogálni. Kicsit beljebb húzom, hogy ne a combom végén ücsörögjön, átfogom, arcomat a hajába fúrom. Jelenleg ez a létező legkényelmesebb helyzet számomra a világon.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 13. 10:42 Ugrás a poszthoz

[Adél]

Kíváncsivá tett. El nem tudom képzelni milyen az a csak úgy gondolkozás, de ahogy elnézem ez egy nehéz kérdés. Valószínűleg ő sem gondolta végig, mit szeretett volna mondani. Végül azonban csak ad valamiféle magyarázatot, ami szerintem egészen vicces, így nem tehetek róla, nevetek egy kicsit rajta. De gyorsan abba hagyom, mert nem szeretném, ha azt hinné kinevetem vagy ilyesmi. Erről szó sincs. Egyszerűen csak elképzeltem a "csak úgy lényegtelen gondolkodást".
- Szóval most valami érdemlegesen gondolkoztál... - állapítom meg, nem túl bölcsen, aztán megkérdezem - Szabad tudni mi volt az? Vagy titok?
Csak érdeklődöm, ha nem akarja, nem mondja el. Én viszont elég kíváncsi természet vagyok. S mivel úgy gondolom, talán egy hosszabb beszélgetés is kisülhet ebből, inkább leülök. Közben viszont, arra is rájövök, hogy nem mutatkoztam be és ezt gyorsan pótlom is. A reakciója meglep, kicsit talán zavarba is jönnék tőle, de igyekszem nem mutatni, csak mosolyra húzom a számat, és illedelmesen válaszolok.
- A te neved is szép, Adél - ez amúgy igaz. Nincs még Adél nevű ismerősöm, így sosem gondoltam erre, de tetszik. S talán, attól, hogy neki is tetszik az én nevem, még jobban... Olyan fura, hogy működnek az ilyen dolgok.
Most azonban már tényleg leülök, és úgy kérdezem meg milyen benyomást keltettem a könyv röptetés közben.
- Ez megnyugtató - felelem mosolyogva, amikor válaszol, és nem bánom, hogy nevet. Hozzá vagyok szokva, otthon is mindig két nevető lánnyal vagyok körülvéve. Szerintem még szükségem is van rá. Viszont, mikor végre abbahagyja, úgy döntök, elmondom neki az okokat.
- Tudod, a volt sulimban, ha valamit nem akartunk megtanulni, mindig ezt csináltuk. Viccesebb, ha több könyv van, és összeütköznek... - magyarázom, és közben kiül az arcomra a vágyódás. Hiába érzem itt jól magam, azért hiányoznak a régi barátaim - az volt az elméletünk, hogyha van egy vicces emlékünk a könyvről, akkor könnyebb elolvasni...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 13. 15:02 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint^^

Bálint elnevette magát azon, amit mondtam a "csak úgy gondolkodásról" és a "csak úgy lényegtelen gondolkodásról". Nem csodálom, hogy nevetségesnek találta a magyarázatomat, mikor kimondtam már én is hülyének éreztem magamat. Nem sértődtem meg, hogy nevetett, mert örültem, hogy valami mulatságosat tudtam neki mondani, én is nevettem vele. Egy kicsit furcsának találtam, hogy ez az idegen fiú mennyire kíváncsi, de tudom, én is nagyon az vagyok, csak én általában nem merek kérdezősködni, hát ő úgy látszik, igen.
-Tudod, nem rég érkeztem ide, és minden olyan furcsa, és varázslatos. Hát nagyjából csak ezen gondolkoztam, meg, hogy mi lesz majd velem a későbbiekben. Persze, ezt még ráérek eldönteni, de ilyenkor mindenféle gondolatok cikáznak a fejemben, és nem bírom elnémítani őket. -magyarázkodok. Igazából őszinte voltam vele, mert tényleg ezen elmélkedtem semmi különösebb, titkos dolgon nem. Bár néha még eszembe jut a bátyám, mint az előbb, de róla nem nagyon szeretnék senkivel sem beszélni, főleg egy olyan fiúval, akinek éppen csak a nevét tudom.
Bálint mosolyog, és visszadicsér.
-Köszi! -mosolygok vissza rá. Ekkor Bálint úgy néz ki, véglegesen helyet foglal a mellettem elhelyezkedő székre. Kedves fiúnak tűnik egyébként, egy kicsit kíváncsi természetű, de egyébként rendesnek látszik, tényleg.
-Ez nagyon jó ötlet! -nevetek fel, mikor elmeséli, hogy a régi iskolájában, mit csináltak a könyvekkel. -És tényleg jobb volt így, hogy volt róla egy vicces emléketek?-kérdeztem kíváncsian. A történetet hallván, már én is nagyon belelkesültem, és vágytam arra, hogy Bálint meséljen még ilyesmi dolgokat az életéből.
-Mesélsz, a régi iskoládról? -érdeklődtem. -Mugli iskola volt? Miért jöttél el onnan? Jó volt ott neked? A Bagolykövet jobban szereted? -tette, fel egyszerre több kérdést is.
-Jaj, ne haragudj! -kaptam a szám elé a kezem, és zavaromban elpirultam. -Nem kellett volna rád zúdítanom ennyi mindent egymás után ugye? -reméltem persze, hogy azért idővel mindegyik kérdésemre választ ad. Még soha sem voltam valaki életére ennyire nyitott, soha nem kérdezgettem senkitől ilyesmiket, de most éreztem magamban egy megindíttatást, hogy meg kell tennem. Egy kényelmesebb pózt vettem fel a székemben, és mosolyogva figyeltem Bálintot, amint reagál erre a sok mindenre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. április 13. 15:57 Ugrás a poszthoz

Greg  Cheesy

Semmi közös nincs bennük első ránézésre: az egyik levitás, a másik rellonos alkat, egyikük könyvtárlakó, a másikuk hírből is kerüli, ha teheti. Runa félős és nem a tettek embere, Greg pedig embert lop az évnyitó bálról. Mégis ebben a percben tökéletesen megértik, hogy a másiknak mire van szüksége: Runa hercegkisasszonnyá vált, Greg melegséget kapott. A zakót csak Greg két karja tartja a helyén, hogy ne csússzon le a földre, mert a kislány saját fizikumához képest szorosan öleli a nagyra nőtt rellonost nyugodtan szuszogva bele az ingébe. Csöppet sem figyel már a hidegre, inkább hagyja a percet egybeolvadni saját kis lelkével. Még a tánc is ment, mert átadta magát az események folyásának és rábízta a vezetést Gregre, ami a félős természetét tekintve merész döntés volt; biztonságban érzi magát, ha tudja, hogy ő irányítja a vele kapcsolatos eseményeket.
Orcáit halvány pír színezi ki a hidegféle pirosság alatt: Greg állát az ő haja csiklandozza. Nagyon közel vannak egymáshoz, szinte illetlenül közel, de felháborodásnak nyoma sincs a lelkében, sokkal inkább kellemes öröm, gyengéd melegség simogatja a mellkasát. Ezek az érzések szülik az arcán szétterülő tündöklő mosolyt is, amit egyetlen gúnyos vagy ide nem illő szó sem tudna most letörölni. Eddig meg volt róla győződve, hogy a bálok csak formálisak és semmi érdekes nincs bennük. Ideje lesz változtatnia a véleményén.
- Nekem sincs. – bólint beszéd közben elengedvén Greget, hogy a fiú le tudja szállítani őt a lábairól. A zakó elindul szabadesni a padló felé, de még idejében odakap, hogy megfogja és visszahúzza magára (titkon szippantva egyet az illatból is) .
Nem kell messze menniük, találnak ülőhelyeket itt, az erkélyen is, bár arra nem számított, hogy Greg ölében fog landolni. Tagadnia is kár volna, fülig pirul az egész helyzettől, Greg kezétől a derekán, arcától az ő hajában, de mindezek elindítják az ő kezét is önálló életet élni: ujjai megtalálják a szénakazalszerű tincseket és óvatosan, kissé ügyetlen simogatni kezdik. Axelt vigasztalta így régen, még kiskorukban, de ennek semmi köze ahhoz a régi helyzethez. Barátját a hegedüléssel kapcsolatban bátorította így valahányszor elcsüggedt, de Greget nem kell istápolnia. Sokkal inkább érzi, hogy kell ez a gesztus ide, még ha hihetetlenül zavarba ejtő is. Holnap biztosan égni fog a feje egész nap és még azt sem tudja, hogy Leent nélkülöznie kell majd, mert Tarzan ellopta.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gregor H. Polter
INAKTÍV


Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
Írta: 2014. április 13. 19:38 Ugrás a poszthoz

Runa. ^^

Ez az egész kezd egyre szokatlanabbá válni. Mármint nem mintha nem tetszene a helyzet, csak érzek benne valami nem hétköznapit. Hogy ennek nem kéne így lennie, hogy nem helyes, hogy ennyire élvezem az egészet, hogy átfoghatom Runát, hogy végre nem menekül el, nem visít, nem kapálózik, nem akar véget vetni az életemnek, amiért hozzányúltam. Mintha csak attól félnék, hogy ez az egész kis varázslat egy pillanat alatt véget ér, bármikor tönkretehetem akár egy rossz mozdulattal vagy egy rosszul megválasztott szóval. Igen, ez a helyes megfogalmazás. Ez a szokatlan benne! Az, hogy félek. Pedig ez tőlem abszolút távol álló dolog, nem szoktam félelmet érezni semmivel kapcsolatban. Végül is, aurornak tanulok, gáz lenne, ha állandóan valamelyik sarokban gubbasztanék, mert ezt meg azt nem merem megtenni. Őszintén, szerintem akkor se pakolnám tele a gatyámat, ha valami középerős bűnözőt kéne üldözőbe vennem. Eddig a legrettegettebb rémálmom az volt, hogy a húgommal történik valami, de most, ebben a rohadt pillanatban attól tartok, hogy valamit elrontok és szétesik ez a kis világ, amit nehéz volt elérni.
Még azelőtt, hogy Runa megszólalna, finoman végigsimítok az arcán a kézfejemmel. Arcomra mosoly szökik, de abból az igazi fajtából, amit annyira ritkán tudok megmutatni bárkinek is. Igen, a válás, apám nem éppen példamutatónak mondható egy éves nevelése nyomott hagyott bennem, méghozzá eléggé mélyet. Hiába kerültem vissza anyuhoz és Tanjához egy év elteltével, már semmi sem volt olyan, mint régen. Teljesen kifordított önmagamból ez az idő, gyökeres személyváltozás következett be. A mai napig csak a húgommal tudok normálisan, mondhatni emberien viselkedni. És most úgy látszik, valaki más is dörömböl azon a rozsdás, acél ajtón, ami a szívemen van és bebocsátást szeretne oda nyerni.
Néma bólintással nyugtázom, hogy ő sem szívesen szivárogna most vissza a nagyteremben található nyüzsgésbe. Teljesen meg tudom érteni, kellemesebb társaság vagyok, mint ott bárki más - kiabálja valahonnan mélyről az egóm, bár tudom, hogy igaza van a drágának. Aztán felkapom Runát és egy fotelbe csücsülök, ő meg az ölemben köt ki. Érzem rajta, hogy egy kicsit feszült lett a helyzettől, de nem szól semmit, csak némán pironkodik, ezért hálás vagyok neki. Hirtelen érzékelem, hogy ujjak kapaszkodnak bele a hajamba, jól esik, hogy kicsit birizgálja a fejemet, visszaad valami régi érzést. Mikor még kisebb voltam, anyu gyakran altatott el így, mikor magamtól nem ment az álomvilágba való átkerülés. Lerohan a nosztalgia jóleső érzése, én meg kiemelem a fejemet Runa hajzatából. Minden gondolkodást mellőzve nyomok egy puszit az arcára, majd hátradőlök a fotelben, magammal rántva őt is ebbe a félig fekvő pozícióba.
- Így tudnék maradni... - csúszik ki hirtelen a számon. Úgy tűnik, most nem igazán tudok vigyázni arra, hogy mit mondok ki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 14. 12:42 Ugrás a poszthoz

Adél

Úgy látszik nem titok, mert egy kis idő után válaszol, s bár nem mondja ki, úgy értelmezem, hozzám hasonlóan ő is mugli családból kerülhetett be a varázsvilágba. Ha pedig igazam van, akkor azt is értem már, min gondolkozott annyit. Vagy legalábbis sejtem. Nyilván őt is foglalkoztatják ugyanazok a dolgok, amik engem is foglalkoztattak.
- Értem. Ezek szerint a te családod sem tolong a varázslóktól - teszek egy megállapítást, kissé bizonytalanul, de érezhetően megerősítést várva. Fogalmam sincs itt mi a módi, de Koreában, nekem kijelöltek egy idősebb diákot, aki szintén mugli származású volt - elvégre a származás az nagyon fontos arrafelé - hogy segítsen az első napokban. Azt biztosan tudom, hogy itt nem olyan szigorú az elkülönítés a vér alapján, és ettől azért könnyedebbnek érzem magam. De az is száz százalék, hogy egy olyan embernek, aki előtte nem látott mágiát nehéz elsőre beilleszkedni ebbe a világba. Utána meg, az a fura, ha visszakerül a teljesen varázslatmentes környezetébe.
Miután kapcsolok, és bemutatkozunk, kölcsönösen megdicsérjük egymás nevét, majd elmesélem, miért is csináltam azt amit. Szegény könyv. Ha a könyvtáros látta volna, nyilván kiakad.
- Nem mindig... Legtöbbször nem... - válaszolom aztán nevetni kezdek a dolgon, mert valójában szánalmas - ... de utána már nem volt több indokunk nem elolvasni.
Megvonom a vállam. Lehet a többieknek használt ez a trükk, nekem nem igazán. Viszont szokássá vált, ami belém rögződött.
- Az elején, amikor a lebegtetést és ehhez hasonló bűbájokat tanultunk, akkor arra fogtuk, hogy csak a tananyagot teszteljük - magyarázom tovább, ahogy visszakalandozom a múltba. Olyan, mintha egy másik életben lett volna, pedig csak négy éve, hogy én is becsöppentem a varázslók társadalmába.
Kérdéseire hirtelen nem tudok válaszolni, de amikor bocsánatot kér, csak megrázom a fejem.
- Semmi baj. Ennél többre is tudok válaszolni, nagyon edzett vagyok - felelem mosolyogva, mert valóban, egy-egy szünetben a családom minden tagja külön-külön tesz fel ennyi kérdést...
- Az az iskola, ahol könyveket lebegtettünk, logikusan varázslóiskola - kezdek bele nyugodtan, és egyáltalán nem is utalva arra, hogy tulajdonképpen butaságot kérdezett - előtte persze mugli suliba jártam - toldom még meg, mert tökéletesen megértem azt is, hogy még nehezen áll rá erre az agya. - A varázslóiskolám, Szöulban volt. Tizenhárom éves koromban költöztünk ki, mert apám ott kapott egy megbízást. Most viszont lejárt a szerződése és visszajöttünk Magyarországra. Ezért hagytam ott az iskolát, és iratkoztam át ide. Eddig nekem tetszik, de azért hiányoznak az ottani barátaim.
Azt hiszem, mindenre válaszoltam, amit tudni akart. Azt hogy én maradni szerettem volna, és tulajdonképpen "erőszakkal" hoztak vissza, nem fűzöm hozzá. Így belegondolva tényleg nem olyan szörnyű. De hogy itt maradok-e vagy a suli után visszamegyek Szöulba azt még nem döntöttem le. Nem is kell még, hiszen messze van.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. április 15. 00:29 Ugrás a poszthoz

Greg  *.*

Már kezdte elfelejteni, milyen érzés a biztonság, aztán belépett az életébe a nagybátyja és megmutatta neki. Sikerült elfogadnia, de most, ebben a pillanatban mégsem az Ádám-féle biztonságérzet keríti hatalmába, hanem egy új, ismeretlen válfaja. Ez a típus megdobogtatja a pici szívét, akadozóvá varázsolja a nyelvét és csomót köt rá, de még a szavai sem akarnak normálisan felszínre bukni, csak ostobácskán, szakadozva. Mégsem akar hanyatt-homlok elmenekülni Greg elől. Ahhoz a fajta baráti biztonsághoz sem tudná viszonyítani, amit Axel iránt érez, hiszen barátja jelenléte sosem késztette pirulásra, még akkor sem, mikor megdicsérte ezért vagy azért, de most Gregtől folyton ég az arca. Szinte akármit csinál a fiú, ő érzi, hogy a forró vízként átzubogó zavar már megint elárasztja, ugyanakkor az agya csilingel, hogy minden rendben, safe zone. Megfoghatatlan és az a legijesztőbb, hogy tudományosan egy épkézláb magyarázat sem jut eszébe, amivel feltárhatná a rejtélyt. Sem a rúnaismeret, bűbájtan, átváltoztatástan, de még a bájitaltan sem fogja elmagyarázni neki, mi ez a zavargás. Ne gondoljunk ugyan kolosszális méretekre, de igenis jelen van olyannyira, hogy nem tudja ignorálni a kicsike.
Szempillái riadt madárkák módjára rebbennek meg a simítástól, de nem húzódik el egy csöppet sem, meg sem rezzen a teste, csak a tekintete nem jut Greg állánál följebb és pirulása ordítozva hirdeti, hogy nem tudja, mit tegyen, de jólesik a gesztus. Mi több, az igazi meglepetés akkor éri, mikor végre hajlandó tényleg ráemelni tekintetét a daliás hercegúrra: az a mosoly eddig nem ilyen volt. Ebben a változatban sokkal több a melegség és a kedvesség, igazibbnak, őszintébbnek hat a többinél. Egy pillanatra még a lélegzete is elakad a meglepetéstől, de ez a kis intermezzo biztos nem fog feltűnni Gregnek; nem kezdte szaporábban szedni a levegőt, hogy elárulja magát.
Egy hang sem hagyja el a torkát, míg ülőhelyzetbe nem kerülnek, s még akkor sem teszi szóvá az igencsak pironkodásra okot adó helyzetet. Nem volna szíve összetörni az üvegbúraszerűen törékeny légkört és Greg is teljesen más embernek tűnik most. Határozottan kíváncsi, ki rejtőzött eddig a gúnyos, csipkelődő, kötekedő rellonos álcája mögött. A hajába fúródó arc, önállósulva korcsolyázó ujjai mind-mind irreálisnak és paradoxonként mégis teljesen természetesnek tűnnek. Mintha nem is most először kerülnének ilyen meghitt közelségbe. Végül is első találkozásukkor Greg mellkasán landolt, a fiú megmentette a kilapulástól, ő pedig volt szíves szó szerint testközelbe kerülni hozzá, de ez a mostani abszolút másféle közelség, sokkal kellemesebb és gyengédebb.
Figyelme teljesen elkalandozott, így már csak azt érzi, hogy az arcának nyomódnak a forró ajkak, hogy még tovább fokozzák pirulását immár lángolásba. Az egész arca olyan vörös, mintha láza lenne, eközben meg automatikusan dől Greg után, mert más választása nincs is (és nem is ellenkezik) . Hogy határtalan zavarát elrejtse és a másik tudtára hozza, hogy immár ő maga sem tudja, mit csinál, egész egyszerűen magához öleli a fiút, most ő vonván Greg arcát haja rejtekébe. Másik kezével a vállakat fonja körbe, így pont Greg fülébe tud motyogni- a hangja is elment az előbbi puszitól (kislányom, ideje megedződnöd) .
- Még... Még egy kicsit lehet. Szabad. Csak ne nézz rám. Iszonyatosan vörös vagyok. Biztos meg fogok fázni és megy fel a lázam, de nem baj, csak ne nézz ilyenkor az arcomra, jó? Csak... csak... Még egy kicsit lehet. – Esetlenül, ostobácskán nyögi a szavakat, azt sem tudja, mi mást tehetne. Még a szemeit is összeszorította, de remegni szerencsére nem remeg, csak nagyon határozottan öleli a fiút, mint akinek tényleg feltett szándéka, hogy ne engedje senkinek sem az arcát meglesni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gregor H. Polter
INAKTÍV


Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
Írta: 2014. április 15. 02:39 Ugrás a poszthoz

Runa. ^^

Az egész helyzet kezd egy kicsit valószerűtlen, álomba illő dologgá transzformálódni. Nem mondom, hogy hercegnek érzem magamat, mert akkor hazudok egy jó vaskosat, de Runát teljesen bele tudom helyezni a hercegnő szerepbe. Csak hagyjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a viselkedése általában inkább hajaz egy neveletlen fajtára. De el kell ismernem, az este második felében azért kitett magáért, szó se róla, megérdemli a herceglány címet.
Édes, ahogy nem mer rám felnézni, miután megsimítottam az arcát, mintha csak félne attól, hogy mit fog az arcomon látni. Pedig ott egy fehér holló féle ritka madár, egy őszinte mosoly várja a gazdáját. Akármennyire is igyekszik azt mutatni, hogy nem lepte meg a látvány, le lehet olvasni az arcáról a hirtelen viharként jött meglepődöttséget. Nem teszem szóvá, mint oly sok mindent ma este, de úgy tűnik ez egy ilyen nap. A kihagyott ziccerek napja.
Kicsit úgy érzem magam, mintha ki lennék fordítva, és a külső lenne belül, a belső meg kívül. Ugyan lényegében még semmit nem mutattam meg, ami belül van, mégis olyan, mintha le lennék teljesen csupaszítva a lány előtt, láthatná azt, amit mások nagy eséllyel soha nem fognak megpillantani. Mert gondolkodjunk csak el szépen, vajon hány ember fogja látni azt életemben, hogy ilyen gyengéd is tudok lenni. Megsúgom, kevés, nagyon-nagyon kevés. És ez így is van rendjén, had higgyék csak azt mások, hogy olyan vagyok tényleg, mint amit kifelé is mutatok. Ők csak a felszínt kapirgálják, de nem is baj, nem érzem problémának, hogy nem akarom magamat csak egynehány ember előtt "felfedni".
Úgy néz ki, egy kicsit elkalandoztam fejben, mert arra eszmélek fel, hogy ismételten haj takarja be a fejemet, méghozzá hosszú barna. Aztán a halk, kicsit dadogó hangot is meghallom a fülem mellett. Egy pillanatra kicsit megijedek, hogy mit mondhattam néhány másodperccel ez előtt, mert marhára nem emlékszem rá, de valószínűleg nem lehetett egetverő dolog, mondjuk Runa megint a végtelenségig és még tovább elpirult. Felkönyökölök és visszalököm magunkat rendes ülőhelyzetbe. Megnyugtató érzés a szinte kapaszkodó kéz a vállamon, a világért sem akarnám, hogy elvegye onnét.
- Gyere, felviszlek a körletedbe - mondom, majd átnyúlok a térdeinél, és biztos fogást keresek a hátán, majd felállok a fotelből. Na, ez a tartás így igazán hercegnős lehet a számára és még vagyok olyan úriember, hogy a Levitáig is elviszem.
Halkan csukódik mögöttünk az erkélyajtó, ahogy szépen lassan távolodunk a folyosó halovány derengésébe. Van egy olyan ézésem, hogy a mi mesénknek itt még közel sincs vége...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV



RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
Írta: 2014. április 15. 21:18 Ugrás a poszthoz

Sára
Kora reggeli órákban

A kora reggeli csípős hideg kezd kicsit melegedni, de azért ha egy nagyobb széllökés éri az erkélyt, azt igenis megérzi az ember és ez nem feltétlen kellemes.
Sára pedig elég lazára vette a figurát, ugyanis még mindig hálóing és mamusz van rajta, habár a talárja elég sokat eltakar, olyannyira, hogy eddig még fel sem tűnt az öltözéke. Önkéntelenül is kicsit elmosolyodom, de jobban belegondolva semmi különös nincs ebben. Ez egy bentlakásos iskola, teljesen természetes, ha olykor valaki a hálóruhájában flangál, habár az kevéssé kellemes érzés, mikor rajtad kívül mindenki a rendes napi öltözékét viseli. Olyankor bizony rád törhet az alul öltözöttség érzése... mondjuk legrosszabb esetben - legalábbis én biztosan, - ráfognám arra, hogy még viszonylag új vagyok, nem igazán tudom, mi a szokás. Persze ennél sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldás, ha simán csak átöltözne.
Hirtelen megkordul Sára gyomra én pedig halkan felnevetek. Mosolyogva ránézek:
- De igen, én is nagyon éhes vagyok. - Már egy jó ideje nem ettem semmit, a tegnap esti vacsorám is csak pár falatból állt, szóval ideje volna megtölteni a gyomromat. Mielőtt bármi mást szólhattam volna, Sára elrohant, de pár perc elteltével már vissza is jött. Csak pislogtam, hirtelen nem értettem miről van szó. Néhány pillanat után megvilágosodtam, hogy csak ruhát cserélt, vagy nem tudom mi mást csinált még, de a lényeg, hogy már itt is van.
Programom? Nekem? Bár úgy lenne..
- Teljesen szabad vagyok a mai nap - mondom egy erőltetett mosollyal az arcomon. - Szóval, ha van kedved körülnézhetnénk, ugyanis még mindig nem sikerült minden szegletét felfedezi a kastélynak, nem beszélve a kastélyon kívüli területekről. - És tényleg! Vajon mennyi idő szükséges ahhoz, hogy teljesen biztosan eltájékozódjak egymagam is a kastélyban? Egyáltalán lehetséges ez? Biztosan beletelik jó pár hónapba, de ha ehhez ez szükséges én bevállalom. Hajt a kíváncsiság, a tudni vágyás, az akarat. Valami mélyen mindig motoszkál bennem és nem hagy nyugodni. Folyamatosan csak kérdéseket gerjeszt bennem, amikre úgy érzem, hogy egyszerűen muszáj megtalálnom a válaszokat. Amúgy meg, ki az, aki ne szeretne minél többet megtudni arról a környezetről, ahol élete következő jó pár évét el fogja tölteni?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Szikszai Attila
INAKTÍV



RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2014. április 21. 18:45 Ugrás a poszthoz

Park Ha Eun

A tanári kar tagjainak nevetségesen kevés hely jut arra, hogy egy-egy fárasztó tanóra után kiszellőztessék a fejüket. A kastélyban, ha a tanév teljes kapacitással zajlik, mindig nagy tömeggel számolnak. Az épület falait ritkán hagyhatják el, hiszen ügyelnek a rendre, foglalkozásokat tartanak, így nincs idő kiruccanásokra. A tanári szobához viszonylag közel esik azonban egy kényelmes kis erkély, amely Attilának aznap pont ideális volt arra, hogy két szünet között kiugorjon levegőzni. Kávét, teát nem hozott magával, s olvasnivaló sem akadt kéznél, de akkor éppen olyan fáradt volt, hogy valahogy még ez sem tudta érdekelni.
Érkezése után a második lendületből adódóan helyet foglalt az egyik, számára szimpatikusabbnak vélt ülőalkalmatosságon. Kényelmetlenebbül ült, hogy jó kilátást kapjon az innen nyíló panorámára, no meg hogy az idevezető bejáraton is rajta tudja tartani a szemét.
Tudta jól ugyanis, hogy nem néz ki túl szépen a henyélő tanár látványa, aki úgy punnyad az erkélyen, mintha valami délutáni napozógyík volna. Nem, ő csak pihenni jött ide néhány pillanatra. Szusszanni, egy levegővételnyi pihenőidőt nyerni, hogy aztán, mintha mi sem történt volna, újból a mély vízbe ugorjon.
Nem volt körülötte senki. A vastag falak jól szűrték a zajt, a távoli zsongás tompított ricsaja ezúttal nyugtatólag, kikapcsolónak hatottak rá, mintha csak egy alfa rezgéshullámokat kibocsátó berendezésben tétlenkedne.
Azért mégiscsak hiányolt egy könyvet... Ott és akkor eldöntötte, hogy a következő tanítási nap alkalmával munkába indulás előtt hóna alja alá kapja az esti olvasmányt, mert ez így túlságosan unalmas lesz a későbbiekben.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Ha Eun
INAKTÍV



RPG hsz: 22
Összes hsz: 420
Írta: 2014. április 21. 19:17 Ugrás a poszthoz

Szikszai Attila

Egész gyorsan eltelt ez a nap, de nem történt semmi említésre méltó. Persze, mit is várok, hisz tanítási idő van, mindenki hajt, már most, hogy év végén a lehető legtöbbet nyújtsa, de én... Hát, én is tanulok persze, és az órákon is figyelek, meg minden, de azért kéne valami izgi is az életembe, mert ez így eléggé unalmas. Kalandot akarok! Csupa nagy betűvel. Valami izgalmasat, amiben az adrenalin szintem az egekbe szökik. Mondjuk a szobatársaimon néha egész jól szórakozom, és adnak némi jó élményt, ahogy a házam többi tagja is, a tesómról nem is beszélve. Na igen, Min. Igaz, hogy egy iskolában élünk, sőt mi több, egy házban is, de szinte sosem látom. Mintha direkt kerülne. De mégis miért kerülne egy ilyen bájos személyt, mint én. Ja, bájos... Inkább bajos, idegbajos. Főleg ha a személyes teremet megzavarják. És hát, Min ezt gyakran megteszi, szóval így már kicsit értem.
Most, hogy a napnak vége, és már semmi dolgom sincs, viszonylag jókedvem van, így egy kis sétára indulok a kastély falain belül, egy jó könyvvel a kezemben. Egy másik nagy kedvencem, a Bartimaeus után, Nalini Singh Angyali vadász című kötete. Persze korhatáros könyv, de kit érdekel az? Van aki betartja az ilyen szabályokat? Nagyon kevesen, sőt, szinte senki. Ezt a könyvet is, a kötet első részét már kétszer elolvastam, most futok neki harmadjára, de még mindig elbűvöl, és rabulejt. Teljesen a könyvbe merülök,  hagyom, hogy lábaim vezessenek valahova, ahol nyugodtabban tudok olvasni. És itt lyukadok ki, az Erkélyen. Jó választás, lábaim, szép munkát végeztetek. Csak egy a bökkenő, hogy nem vagyok egyedül, ugyanis egy másik ember, illetve férfi, asszem tanár is itt tartózkodik.
- Nahát, nem a legszebb látványt nyújtja így, ugye tudja? - Igen, tudom, nem illik ilyen hangnemben, így beszélni egy tanárhoz, de akkor is. Hogy tud így ülni? Már csak ránézni is rossz, annyira kényelmetlennek néz ki. Talán mazochista a tanár? Hm... jó kérdés. De ha igen, akkor... Na jó, hülye gondolatokat toljuk félre, és lépjünk tovább ezen a számomra kicsit vicces szituáción. Odalépek az Erkély korlátjához, s hátamat nekidöntve figyelem a tanerőt, s hogy mit felel a nem túl udvarias kijelentésemre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 22. 11:16 Ugrás a poszthoz

Bálint^^

ne haragudj, hogy ilyen későn válaszoltam...  Rolleyes

Bálint rájön, hogy mugli családból származom. Egy kicsit zavarba ejtő az, hogy most már tudja, és akkor talán máshogy fog rám nézni, de aztán még egyszer végig gondolom, mit mondott: „A te családod SEM…” Ettől megkönnyebbülök, mert ezek szerint, az ő családja is mugli.
- Hát igen… - ismerem be. – Muglik vagyunk. Én is csak nem rég hallottam, hogy létezik ez a varázsvilág. Egész pontosan, a levélből tudtam meg, amit küldtek, hogy ide fogok járni – eléggé meglepett minket otthon a hír. A szüleim sem tudtak róla, hogy van ilyen, vagy, hogy én oda fogok járni. –De van itt egy ismerősöm. Az unokatestvérem! – jelentem ki büszkén. Még mindig örömmel tölt el, ha arra gondolok, itt van velem Rodó.
Bálint bevallja, hogy az a könyves szórakozás, amit műveltek, nem is vált be, általában. Nevetek rajta egy kicsit. Nagyon vicces, amiket mesél, és ahogyan elmeséli a dolgokat. Persze remélem tudja, hogy nem kinevetem őt, hanem tényleg csak viccesnek találom!
- A tananyagot tesztelitek? És ezt bevették? – kérdezem érdeklődve. Nagyon lázba hoz ez az egész történet, hogy mit szóltak hozzá a tanárok, hogy mások is tették-e utánuk ezt a szórakozást…
Amikor sok kérdést teszek fel neki egyszerre, ő nem veszi zokon, szinte azonnal válaszol, mindegyikre. Azért nem esik le magamtól, hogy varázslóiskolába járt előtte is, mert egy kicsit meg vagyok még zavarodva. Tényleg nem rég fedeztem fel ezt az egészet, ami, ha jobban belegondolok, egy másik világ.
- Hűha! Ez nagyon érdekes! – jelentettem ki, és csendben hallgattam tovább, hogy mit mesél. Utána elképzeltem a régi barátait. Mivel feltételezéseim szerint Bálint japán, talán kínai, ezért a barátait is úgy képzeltem el, ahogy ő néz ki. Sok kicsi Bálintot láttam magam előtt, ahogy reptetik a könyveket egy padon.
- A barátaid is olyanok, mint te? Szóval, hogy érted… - célozgatok, de nem merem teljesen kimondani, amire gondolok, félek, hogy teljesen butának nézne emiatt.  
- És a Bagolykő után, mit fogsz kezdeni? Mi szeretnél lenni? – érdeklődöm tovább, ugyanis kíváncsi vagyok, mik az elképzelései. Én, még nem döntöttem el, mi szeretnék lenni, az is lehetséges, hogy majd csak az utolsó pillanatban jut eszembe valami, a jövőmre nézve.
Olyan fajta ember vagyok, aki legtöbbször a végére hagyja a döntéseket, ami nem túl pozitív tulajdonság…
Utoljára módosította:Szabó-Kelemen Zsombor, 2014. április 29. 13:26
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Első szint - összes hozzászólása (1487 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 49 50 » Fel