Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Doléance rémisztően giccses aranyszínű talárjában csücsül a tanévnyitó ünnepségen. Nem azért viseli ezt a hacukát, mert olyan nagyképű lenne, nem is azért, mert nincs ízlése, hanem azért, mert az apukájának nincs: kilenc éve, elsős kislányának, szeme fényének ezt a dísztalárt választotta, a lány pedig - mivel ritkán adódnak ünnepi alkalmak, amire felvegye - még nem nyűtte el, sőt, ahogy nőtt az évek során (bár nem sokat), a méretéhez igazította a ruhadarabot. Doléance szerette a megszokott öltözéket viselni, ezért is látható gyakran a fehér hálóingszerű nyári ruhájában és a fekete lakkcipőjében például, esős időben pedig sárga gumicsizmában. Az arany színű dísztalár is egy állandó darabjai közül.
Ahogy az illik, a lány a tanárok asztalánál kuksol, a lehető legközelebb szeretett levitásaihoz, onnan kacsint néha rájuk, de alkalmanként átinteget más asztalokhoz is, ahol kedves ismerősei diskurálnak vagy figyelik az igazgató beszédét.
A lakoma elején a lány teljesen lefoglalódik azzal, hogy a kávéhoz odakészített kockacukrokból tornyot építsen, ezért minden érdekesről lemarad - például a rejtélyes bűzbombás akcióról is. Ráncolgatja egy kicsit az orrát, de fel sem néz, mert akkor készül éppen a kockacukortemplom tetején a kereszt.
A Levita győzelmének hirdetésekor szomszédja oldalba böki. Felpattan a székről, hogy a hirtelen elébe kerülő Wickler professzortól átvegye a házkupát. Dagad a tizenévesnek tűnő házvezetőcske a büszkeségtől. Ez volt az első éve volt háza, a Levita élén, és milyen ügyesen dolgoztak keze alatt a szfinxpalánták! Ráadásul az igazgató úr (aki számára mindig olyan volt, mint egy másik nagypapa, pedig volt egy kedvenc, sajátja is) még puszit is ad neki. Ezt pironkodással fogadja, majd bódultan újra leül. Tanulva az előbbiből, most már jobban figyel a beszédre, épp csak a templommakett kockáit böködi a pálcájával, hogy minden kockacukor más színt kapjon, de amúgy nagyon koncentrál az elhangzottakra.
Amikor kihirdetik az év házvezetőjét, már annyira túlcsordul az örömtől, hogy szinte szétdurran a feje. Kótyagosan lép ki az aranyserlegért, és a házkupa mellé helyezi, ki sem lát mögülük. Ez elég kellemetlen.
Idén jó sok díjat osztanak ki a vizsgaeredményekért is. A nyuszilány mindent belead a Villőnek járó tapsba. Ismeri a nyertest, kuncogva emlékszik vissza az esetre, amikor Dóri rájött, hogy a filigrán lány, akit bőszen tegezett addig, a házvezetője.
A mestertanoncok jutalmazása közbeni tumultust Doléance arra használja fel, hogy észrevétlenül kislisszoljon a kilátást zavaró serlegek mögül, és végre a háza diákjai közé ülhessen. Meghajlított háttal tipeg végig a soron csöndes lépteivel - amelyet amúgy is elnyom a taps -, míg nem talál egy üres helyet egy elsős mellett. Remek! Megismerheti az utánpótlást!
- Szia! - köszön széles mosollyal, ahogy elfoglalja a rá váró széket, kihasználva a csöndet, amíg Ármin beszédbe nem kezd. - Hogy érzed magad? Üdv a Levitában!
Körbeinteget a többi levitásnak is, aki észrevette, hogy Doléance odalopózott közéjük.
- Én vagyok a házvezetőtök - magyarázza az új lánynak, ha nem lett volna még egyértelmű a díjkiosztás alatt -, ne árulj el! - kacsint Alinára. Minden egyes elsős nevét megjegyezte a beosztás alatt, ezért bemutatkozásra nem vesztegeti az időt.
- Hogy megy a varázslás? Izgulsz? - kérdezi, és rafináltan mosolyog, cukkolva egy kicsit a lányt, hátha megijeszti, hogy itt már varázslatokat is tudni kéne...
Ezen az asztalon nincsen kávé, így kockacukor sem jár, Doléance szétnéz a környéken, mivel lehetne játszani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Alina, majd a kidőlt Iza és barátai

Láthatóan jól meglepte a lányt, de ez szokványos, így miközben észrevétlenül eltiedüli a vele szemben ülő sütis villáját, és a sajátjából meg abból próbál várat állítani, hagy egy kis időt Alinának, hogy összeszedje magát.
- Szó szerint - mosolyog rá Doléance. Tényleg varázslatos. Néha arra gondol, amikor nincsen semmi dolga, csak a szobájában ténferegni, mert a kastély nagy része órán ül, miközben ő nem tanít semmit, hogy vajon az adott pillanatban hány bűbáj születik meg éppen. Biztosan rengeteg. Egy teremben gyakorolnak varjút változtatni gitárrá, egy másikban a kereplő bűbájt veszik, míg a sötét varázslatok kivédése órán higgasztó átokkal próbálkozik a sok diák. És akkor még nem is beszéltünk a varázslatokról, amik a kastélyban dolgoznak állandóan, vagy a bájitalokról, amiket Felagund professzor kezei alatt rotyogtatnak a gyerekek. Sok-sok varázslat egyetlen, bár nagy birtokon.
- Bizony érzékeny a pálca - helyesel a lány letéve a villákat. Képtelenség varázslat nélkül rábírni őket, hogy állva maradjanak. - De hamar össze fogtok barátkozni.
- Miféle ráolvasásokat? - kérdezi izgatottan. A bűbájtémára mindig ilyen hevesen reagál, a kezdő boszorkányok és varázslók első varázsmondókáit pedig különösen szereti hallgatni még akkor is, ha azok nem sikerülnek.
- Nagyon köszönöm - sugárzón fogadja el a gratulációt a nyereményekre vonatkozóan. - A többiek nélkül nem sikerült volna - ismeri be szerényen.
- Háromezer-kilencszázhetvenhat pontunk lett - idézi vissza a korábban hallottakat. - Ezerhétszáztizenkilenc ponttal győztük le a második helyezettet. Remélem, jövőre is sikerül!
Közben megtapsolja Nedrát, a Levitások kviddics-csapatkapitányát, aki ugyan személyes okokból ki kellett húzza magát tavaly év végén a szfinxkviddicsből, de szerencsére helyettese, Keiko és a többi lelkes levitás addig is tartotta a frontot. Doléance tudja, példát kellene mutatnia azzal, hogy nem beszélget, miközben Ármin, a kviddicsbajnokságok vezetője beszél, de a lakoma végén már a diákok amúgy is nehezen tudják türtőztetni magukat, itt a Levita asztalánál például folyamatos csicsergést hall - bár a közelében duruzsoló beszéd aggodalmas jellege már nem jut el a házvezetőcske tudatáig.
- Felvetted a repüléstant? - kérdezi halkan asztaltársától, hogy a következő kérdése az lehessen, érdekli-e Alinát a kviddics. Erre azonban már nem kerül sor, mert egy újonnan érkezett, de már végzős csemete magasodik fölé, megszólítva őt.
- Oké - biccent Doléance nyugodtan a rosszul lett diák hírére. Nehezen lehet kibillenteni lelki világát, és mióta a félájult Rubyát összeszedte Szegeden egy utcáról, már nem érheti nagyobb trauma. - Hol? - pattan fel, és egy bocsánatkérő búcsúintéssel kénytelen ott hagyni a gólyát az asztalnál.
Elég könnyű észrevenni a padsorok között fekvő szőke másodikost a mellette térdelő barátnőjével. Doléance ugrásnak beillő nagy léptekkel ott terem a lányoknál. Ha lenne ideje morfondírozni, biztosan megfeddné magát, amiért ennyire nem figyel a levitásaira. De ha cselekedni kell, ilyen gondolatokra nincs idő. Megállapítja, hogy a lány nincs magánál, eszébe jut tájékoztatni Bálintot és az újonc Dashát, hogy nyugodtan üljenek vissza a helyükre, a gyengélkedőbe fogja vinni Izabellát, majd - Dolosan halvány bosszúságára, hogy a Bagolykő területén nem lehet hoppanálni - pálcájával elővarázsol egy gyerekekre méretezett kandallót, amelyben már fel is csapnak a zöld lángok. Az aranytaláros házvezető guggoltában belép a lobogó fénybe, Iza bűbájjal felemelt testét is magához vonzza, és néma szavaira kandallóstul, ájult lányostul felszívódik a Nagyteremből.