A vacsora, ami éppen megjelent az asztalomon, nem igazán érdekelt. Tőlem akár egész ökör is lehetne. Egyszerűen belemerültem a rajzolásba; így még szinte sosem mutatkoztam nyilvánosság előtt. Elvégre minek lássák ők, hogy nekem ehhez tehetségem van? A végén még rendelni akarnának tőlem vagy valami, akkor meg a végén fel találnám őket robbantani egy direkt elszúrt ártással.
Tehát, rajzoltam. Nem nagyon komolyan, igazából egy kis firkantásnak indult, de nem is lett annyira szörnyű. Egy emberi szemet, illetve egy elég bozontos szemöldököt lehetett látni a lapomon. Úgy gondoltam, ez nem lett annyira rossz, hogy félbehagyjam... azonban a vacsora illata - vagy inkább szaga - megütötte az orrom - na meg egy fiú is a kezem, aki épp mellém huppant le.
Felvont szemöldökkel meredtem a fiúra. Egyrészt, meglökött, és majdnem kettészelte a ceruzám a rajzkezdeményt. Egy másodpercen múlott a dolog... másrészt, ahogy végigmértem a fiút, láttam rajta, hogy ő bizony a legkevésbé sem illik a Rellon asztalához. Szétcsapott haja és arckifejezése nem igazán hatott meg - mi közöm van nekem ahhoz, hogy mennyire igénytelenül jelenik meg társaságban? -, szinte észre sem vettem, azonban testalkata némi aggodalomra adhatott okot. Persze, ez sem különösebben az én problémám, de valahogy szúrta a szemem. Lehet valaki vékony, de ez már túlzás egy kicsit. Különben is... mit keres itt? Hiszen ez a Rellon asztala. Még mindig. Ő pedig, ha jól tudom, Levitás - láttam néhány kviddicsmeccsen kék talárban feszíteni, és ütögetni a gurkókat... nekem meg túl jó az arcmemóriám. Bár név szerint nem tudnám elmondani, ki ő...
- Rossz asztal, hacsak nem váltottál házat. - mondtam neki, majd szedtem magamnak egy kis ragut. A rajzomat biztonságos helyre tároltam el ideiglenesen, a bőrtáskámba, közvetlenül a ceruzák és a dugdosott kritikai érzékem mellé.
Tehát, rajzoltam. Nem nagyon komolyan, igazából egy kis firkantásnak indult, de nem is lett annyira szörnyű. Egy emberi szemet, illetve egy elég bozontos szemöldököt lehetett látni a lapomon. Úgy gondoltam, ez nem lett annyira rossz, hogy félbehagyjam... azonban a vacsora illata - vagy inkább szaga - megütötte az orrom - na meg egy fiú is a kezem, aki épp mellém huppant le.
Felvont szemöldökkel meredtem a fiúra. Egyrészt, meglökött, és majdnem kettészelte a ceruzám a rajzkezdeményt. Egy másodpercen múlott a dolog... másrészt, ahogy végigmértem a fiút, láttam rajta, hogy ő bizony a legkevésbé sem illik a Rellon asztalához. Szétcsapott haja és arckifejezése nem igazán hatott meg - mi közöm van nekem ahhoz, hogy mennyire igénytelenül jelenik meg társaságban? -, szinte észre sem vettem, azonban testalkata némi aggodalomra adhatott okot. Persze, ez sem különösebben az én problémám, de valahogy szúrta a szemem. Lehet valaki vékony, de ez már túlzás egy kicsit. Különben is... mit keres itt? Hiszen ez a Rellon asztala. Még mindig. Ő pedig, ha jól tudom, Levitás - láttam néhány kviddicsmeccsen kék talárban feszíteni, és ütögetni a gurkókat... nekem meg túl jó az arcmemóriám. Bár név szerint nem tudnám elmondani, ki ő...
- Rossz asztal, hacsak nem váltottál házat. - mondtam neki, majd szedtem magamnak egy kis ragut. A rajzomat biztonságos helyre tároltam el ideiglenesen, a bőrtáskámba, közvetlenül a ceruzák és a dugdosott kritikai érzékem mellé.