32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
A kastély - Déli szárny - összes hozzászólása (3835 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 127 128 » Le
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:37 Ugrás a poszthoz



A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:38 Ugrás a poszthoz

fejetlenség


Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2014. április 14. 17:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:39 Ugrás a poszthoz

A folyosóról betérve egy kellemes kis előtérbe érünk, ahol a titkárságvezető ül jobbra az asztalánál. Rajta keresztül lehet bejutást kérni az igazgatóhoz.


Ha belépünk az ajtón, szemben az ablak, előtte egy asztal, tele papírokkal, pennákkal, miegyebekkel. Mögötte az igazgató széke, előtte két bőr ülőhely az érkezőknek. Az oldalsó falakon könyvespolcok húzódnak a plafonig. Jobbra nyílik egy keskeny ajtó, amely a privát szobákba vezet. Balra egy kandalló, mellette cserepes növény a földön. A míves tapétájú falon egy óra és néhány kép függ.
Utoljára módosította:Hercegh Kriszpin, 2017. február 13. 17:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:40 Ugrás a poszthoz

Trófeaterem


A vitrinek üvegétől csillogó teremben olyan védelmi bűbájsorozat van, amilyet elképzelni se lehet, hiszen az iskola egész történelme ezen a helyen lett eltárolva. Itt van a legkedveltebb tanároké és házvezetők neve, minden eddigi iskolaelsőé, az összes díjazott kviddicsjátékosé, és másoké, akik kiemelkedtek az iskolatársaik közül valamivel.
A nagy rendetlenség csak először zavaró, ha az ember már kétszer végig ment rajta (érdeklődés vagy büntetőmunka), könnyen felismerheti az átlósan felépített, és évekre, díjakra lebontott rendszert. A falak mentén aranyoszlopok díszítik a termet, melyek mindegyikébe bölcs mondások vannak vésve, és összesen tizenkét darab található belőlük. A padló világos színű, de mintha csillámot szórtak volna végig rajta, úgy csillog, ezzel is kiemelve, hogy ez a terem a történetünk feltárásában kulcsfontosságú szerepet tölt be. Ha az erre járó felpillant, a mennyezeten láthatja az alapítás évének dátumát római számokkal felróva egy alapítási kép alján, melyet a készítői nagy gonddal és pontossággal festettek fel, hogy mindenki jól láthassa, mennyire fontos volt ez a momentum az iskola életében.

Futtasd végig szemeid a kupákon és más díjakon, de vigyázz, maszatos manccsal ne tapogasd a vitrin üvegeit! A szemfülesek észreveszik, hogy néhány helyen hiányzik egy-egy kitüntetés. Vajon hol lehetnek?
Többek között az ő neveikkel találkozhatsz, ahogy a serlegeket nézegeted:

Iskolaelsők

Az év diákjai

Az év prefektusai

Az év tanárai

Az év házvezetői

Az év házvezető-helyettesei

Házkupa
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2021. április 1. 18:34
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:44 Ugrás a poszthoz



Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:44 Ugrás a poszthoz



Az átrium elején, még a tanári előtt, szemben a színjátszósok próbatermével helyezkedik el a nagyobb méretű, világos szobája. Ha éppen nincs bent egyik író se, akkor sem áll meg az élet: ha épp nem a sarokban álló, hatalmas, rozoga nyomdagép ontja magából bődületes zajjal a tömérdek frissen nyomott újságlapot, akkor is bizonyosan kattog valamely írógép a huzatosan elhelyezett asztalok egyikén. A helyiségben a barna szín dominál, körben a falakon az Edictum összes korábbi megjelenése megtalálható, évfolyamok és számok szerint rendezve.
Az itteni társaságot a tinta illata és a készülő friss cikkek okozta izgalom köti össze, örömmel segítenek egymásnak, és szívesen gondolkoznak együtt. Igazi csapatszellem járja át a helyiséget, igazán öröm betérni ide.


A szerkesztőség tagjai

Főszerkesztő
Vajda Olívia

Főszerkesztő-helyettes
Raven Hargraves - Raven

Szerkesztők
Angelica Black Wing - Holdange
Anna Weißling *
Bossányi Karola - Karcsi
Csepreghy Péter
Drinóczi Gerda Vivien - Eve
Kőszegi Róza Amélia
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - Kisherceg
Rothstein Elektra - Elektra
Szávai Eliza
Thomas Middleton - cinnamon roll
Vizsnyiczky Heléna Sára
Zippzhar Mária Stella - csillagvirág


* ők karakterileg (tehát a játékban) nem tagok, álmodóilag alkotnak, segítenek
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2020. november 24. 22:21
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:45 Ugrás a poszthoz

A déli szárny egy eldugottabb szegletében kapott helyet az iskola színjátszó-körének próbaterme. Az épületet elzáró ajtón díszelgő tábla tudatja az erre tévedőkkel, hogy merre is jár, de bejutni nem egyszerű, hiszen nem szeretné egy színészpalánta sem, hogy darabjaikba bepillantást nyerjenek a nem kívánt személyek, vagy épp holmijaik közt kotorásszanak.
Belépve viszont elénk tárul a hely nagysága, a széles, magas szoba fénnyel teli, kellemes összhangot áraszt, némi felfordulással. Az első, szembetűnő dolog az ajtóval szemben lelhető, rövidebb oldalon elhelyezkedő színpad. Alacsony, és sokkal apróbb, mint egy igazi színpad, három lépcső vezet fel a deszkákra, a vörös bársony függöny mögé. E mögött rejlik a varázslat hatására szabadon változtatható háttér, mely alapállásban hófehér, tiszta felület. Oldalt, ahol hivatalosan a művészbejáró lenne, csak egy-két, apróbb, és kézileg eszkábált kellék kapott helyet, pár darab elhajigált szövegkönyv, és egy, a háttérzenét szolgáló mágikus gramofon.



A terem két hosszanti fala közül, a jobb oldalin helyezkednek el a hatalmas ablakok, melyeknek párkányain puha párnák, babzsákfotelszerű alkalmatosságok láthatók, a kényelmes ücsörgést szolgálva. Ezek előtt, vagy magukra a párkányokra felhelyezve kaptak helyet a székek, melyek a felolvasópróbák, vagy az épp meghívott, vendégnézők ülőalkalmatosságai gyanánt vannak kihelyezve. A próbák során sokszor a terem közepére kerülnek, maradnak is ott, míg helyükre nem pakolják őket egy kis pihenés gyanánt. A szemközti falnál már jóval kevesebb szék kapott helyet, mondhatni elenyésző számú, mivel a teret inkább a mahagóni színű, hosszan elnyúló vállfás szekrény foglalja el, ahol a sokszínű, és méretű jelmezek kaptak helyet. Rendezetlenül, sebtiben odapakolt módon lógnak egymás mellett, alattuk a hozzájuk tartozó kellékek, és cipők sokaságaival. 




Végül pedig maga az ajtó mellett elterelő falrész maradt hátra, melyen egy hatalmas, tükörfelület látható, belmagasságnak ugyan nem megfelelő mérettel. Ez segíti a színészek mozgásának begyakorolását, a jelmez tökéletes összhangjának tökéletességét, és persze, egy próbaterem nem is létezhetne tükörfal nélkül.
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2014. április 14. 17:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 5. 19:42 Ugrás a poszthoz

Elizabeth

Néha minden hátborzongatóan egyszerűnek tűnik. Ahogy ott álltam a szobám közepén és néztem magam a szemközti tükörben minden tiszta volt és világos. Tudtam, mit kéne tennem, hogyan kéne folytatnom az utam és az is nyilvánvalóvá vált, hogyan védhetném meg azokat, akiket szeretek, akikért az életemet is eldobnám. Még csak kérniük sem kellene, én ott lennék, hogy vigyázzak rájuk.
Mindannyiukra.
Ez természetesen lehetetlen. Ha most David itt állna mellettem, valószínűleg lecsapna és közölné, hogy nem hagyja, hogy megölessem magam. Ez nem játék. Tudom, hogy nem az, de ő is vigyáz rám, nem igaz? Akkor miért nem hagyja, hogy én is ugyanígy tegyek?
Ezek a kérdések követték egymást a fejemben és kezdtem úgy érezni, hogy talán mégsem annyira világos ez az egész ügy. Talán mégiscsak jobban oda kellene figyelnem jelentéktelennek tűnő részletekre. A részletek fontosságát nem lehet eltúlozni, én mégis semmibe veszem őket. Minden aprócska jelnek szerepe van a hatalmas kirakóban, ami az életemet képezi. Meg kell tanulnom bánni velük és a helyükre illeszteni a darabokat.
Azzal a határozott céllal indultam el a szobámból, hogy szívok egy kis friss levegőt. Már napok óta nem voltak rémálmaim, ami több, mint valószínű, hogy a kimerültségnek és az ezernyi apró teendőnek tudható be, amivel lekötöttem a gondolataimat. Megpróbáltam mindig menekülő utat keresni a magány és a csend elől és ez egészen jól működött. Eddig.
A lábaim csak vittek előre és rájöttem, hogy semmi kedvem sincs elhagyni a kastély területét, csupán csak ki akarok lépni egy kicsit a megszokottból; ezért is indultam olyan irányba, amerre azelőtt még sohasem jártam. Aggasztott Jess eltűnése. Kinéztem belőle, hogy fogja magát és elmegy az apámhoz, csak hogy végre egy kicsit megnyugodhassunk; mindketten. Bíztam benne, hogy elég okos, hogy ne keveredjen bajba, de ha mégis megöleti magát, én megfojtom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 5. 20:52 Ugrás a poszthoz

Katherine

 Szabadság. Ennyivel tudom jellemezni az életemet. Legalábbis most. Most, hogy már majdnem egy hónapja szakítottunk Daviddel – újra -, ráadásul a vizsgáimnak is vége, nem törődöm semmivel sem. Nincs senki, aki megakadályozhatna abban, hogy valami hülyeséget csináljak. Néhány napja, újra meglátogattam a szülő városomat, illetve a szüleim sírját. Sosem hittem volna, hogy aki megölte őket, az pont egy olyan bűnöző, akit nekik kellett volna elfogniuk, ráadásul legjobb barátnőm szüleivel együtt. Ám, egyikőjük sem tudta megtenni ezt, ugyanis mindegyikőjüket a halálba sodorta az az ember. Nem tudom, hogy azóta elfogta-e bárki is, de ha igen, másképp néznék a Sorsra. Na jó, rá sosem néznék másképp, csak csúnyán, hiszen Ő rontott el mindent. Nem, igazából nem csak Ő, hanem én is. Még mindig hallom nagyi szavait a fejemben: A te hibád, hogy ez történt anyáddal! A te hibád, hogy meghalt a lányom! Ezt azután vágta a fejemhez, miután felébredtem a kórházban. Ugye milyen kedves? Mindig is magamat hibáztattam a történtek miatt, pedig én nem csináltam semmit. Persze, könnyű másra fogni mindent, de 7 évesen mit tehettem volna? Még a körülöttem lévő dolgokat is alig fogtam fel, nemhogy varázsoljak és megvédjem a szüleimet. Most már mindegy, nem igaz? Ami elmúlt, elmúlt. Ráadásul, nagyi sincs már az élők között, lassan egy éve. Mégsem érzem magam magányosnak, annyira. De csak azóta, mióta megkaptam anya nyakláncát és a képet vele együtt, ami az utolsó rólunk, hármunkról. Apa, anya és én. Mennyivel másabb volt minden akkor még, és soha nem hittük volna, hogy ez lesz a vége, még ők sem.
Ahogy álltam az ablak előtt és kifelé bámultam, rájöttem, hogy most már az ősz közepén járunk, ami azt jelenti, hogy hamarosan itt a szülinapom és egyúttal a szüleim halálának évfordulója. Valahogy mindig frusztrált voltam, amikor erre rájöttem, most mégsem éreztem az elmúlást. Igaz, hogy egyedül voltam, mégsem tudtam szomorkodni, legalábbis ma nem. Kiléptem a szobámból, és mentem, amerre a lábam vitt. Őszintén szólva, voltak olyan helyek a Kastélyban, amiket még nem fedeztem fel, így jól jött, hogy vakon követtem saját magamat. Mikorra föleszméltem végre, fogalmam sem volt arról, hogy hol is vagyok. Hasonlított a Harsogó portrék folyosójára, de mégsem az volt, hiszen csöndesebb volt, sokkal. Nem sok diák sétált errefelé, de meg kellett tudnom, hogy hol is vagyok, így utamat egy szőke hajú lány felé irányítottam. Már majdnem ott voltam, amikor is megcsúsztam. Hogy hogyan? Ne kérdezzétek, nem tudom a választ.
- Aú, ezt meg hogy csináltam? – a sajgó hátsó felemet fogtam, ugyanis sikerült pont rá esnem. Megmondtam, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 5. 22:58 Ugrás a poszthoz

Elizabeth

Veszély. Mindenhol. Mégis élvezem.
Tulajdonképpen ez a játszma tanított meg rá, hogy észre vegyek jelentéktelennek tűnő gesztusokat, szavakat, eseményeket, hogy olvasni tudjak másokban. Elég volt csak egy kicsit gyakorolnom, csak egy kicsit hagynom kibontakozni magamat, máris gyorsan ment. Olyan volt, mintha mindig is képes lettem volna rá, csak éppen sohasem foglalkoztam vele. Valószínűleg hasznát vettem volna a régi életemben, azonban akkor senki és semmi nem érdekelt. Csak én voltam és a saját, tökéletesnek titulált világom. Egy hely, ahol én irányítottam; egy baráti kör, akik minden egyes szavamra hallgattak; egy világ, ami csak és kizárólag az enyém volt. Minden fiatal lány álma, nem igaz?
Csakhogy az én álmom darabjaira hullott, mikor a szüleim az iskolába küldtek, majd mikor itt megtaláltam a helyemet kiderült, hogy az egész életem egy hatalmas hazugság volt. Olyan emberekhez ragaszkodtam, akiknek semmit sem jelentettem, azoknak pedig, akiket kicsit is érdeklek nem a lényem, a létezésem a fontos, hanem a megölésem. Vicces. Azt hittem, ilyen csak és kizárólag a filmekben van. Ha nem velem fordul elő, valószínűleg elgondolkozom rajta, hogy a beszélgetőpartnerem teljesen normális-e.
Őszintén szólva, az elmúlt pár hétben ezt a kérdést rendszeresen felteszem magamnak, ha nem Jessie-vel beszélgetek. Ő az egyetlen, akit elfogadok olyannak amilyen, de a többi ember egyszerűen kiszámítható és abszolút nem gondolkodnak. Gyerekjáték megtudni, mi is játszódik le a fejükben, miközben szemközt ülnek veled és édes mosollyal cseverésznek valamilyen jelentéktelen dologról. Nem találkoztam még igazán tehetséges hazudóval. Érdekes lenne.
A lányt már akkor észre veszem, mikor befordul a sarkon, de különösebb figyelmet nem tulajdonítok neki, egészen addig, amíg meg nem indul felém. A testtartása magáért beszél, a mozdulatai ékesebben szólnak, mintha ő maga ejtené ki a szavakat. Ahogy elcsúszik halvány mosoly kúszik az arcomra, ami gyorsan tova is illan, de nem mozdulok.
-Megtippelem! –vetem fel, de nem várok semmiféle reakciót sem. –Eridon és eltévedtél.
Kíváncsian várom a következő lépést. Sohasem próbálkoztam még ilyesmivel. Sohasem mondtam ki nyíltan, hogy mire sikerült rájönnöm. Érdekel, mit is fog kezdeni a helyzettel.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. október 5. 22:59
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 6. 17:45 Ugrás a poszthoz

Katherine

 Egész életemben mindig azzal voltam elfoglalva, hogy másoknak jó legyen. Arra sosem gondoltam, hogy magamnak örömet okozzak. Egyszerűen nem volt rá szükségem, ugyanis már az is mosolyt csalt az arcomra, ha másnak segíthettem. Közben persze mindig ott volt a fejemben a kép, hogy az én hibám az egész gyilkosság. Talán ezért is menekültem ebbe az irányba. Így legalább megnyugodhattam és nem volt rossz a lelkiismeretem. Na jó, ez az egész egy nagy badarság. Ebből talán csak az igaz, hogy egész életemben segítettem másoknak, amit szerettem. Olyan nehéz mindennap úgy a tükörbe nézni, hogy ne a bűnbakot lássam magamban, hanem egy egyszerű lányt, aki tehetetlen volt akkor. Annyira, de annyira irritáló ez az egész, hogy legszívesebben kiállnék egy szakadék szélére azt kiabálva, hogy: Elég volt! Jó is lenne, szép is lenne, csak éppen ezzel semmit sem tudnék megoldani. Nem baj, most már olyan mindegy, hiszen nem tudok mit tenni az ellen, ami a múltban történt, nem igaz?
Valahogy ez a gondolatmenet mégsem szegte kedvem, mert ez a nap, annyira más volt, mint a többi. Hogy miért? Nem tudom, de más volt és kész, fogadjátok el. Széles mosoly terült szét az arcomon, mint mindig. Tudniillik, én még akkor is mosolygok, amikor legbelül már rég sikítanék. Ez egy igen jó képesség, mert ezzel legalább nem kell elárulnom az igazat, úgyis mindenki beveszi. Nem mondhatnám, hogy ezzel hazudok a barátimnak, inkább csak elhallgatom a bajom. Sosem tudtam az ilyenekről beszélgetni, és nem is fogom ezt elkezdeni, legalábbis most nem. Most úgy is minden rendben van, azt hiszem. Hiszen, nincs senki, aki megmondhatná, hogy mit tegyek és mit ne. Nem kell még egyszer végig szenvednem, hogy olyasvalakit veszítek el, akit igazán szeretek és szabad vagyok. Ugyan, mit kívánhatok még? Bah... sok mindent. Igaz, hogy a barátok mindenben mellettem állnak, de mégis szükségem van egy családra, A családomra. Mit tehetnék? Az ég világon semmit, és ebbe belenyugodtam, most már tényleg.
Ahogy ez az egész gondolatmenet végigpörgött a fejemben, észre se vettem, hogy teljesen eltévedtem. Megakartam kérdezni egy lányt, ám még oda sem értem hozzá és máris elestem. Hogy miben, azt nem tudom, de amint megvizsgáltam, rögtön rájöttem a "titokra". Egy igen nagy tócsa terült szét a padlón és nekem sikerült pont ezen elcsúsznom. Kezdők hibája, illetve az én szerencsétlenségem.
- Jól tippeltél! El kéne járnod lottózni - mondtam, és rögtön folytattam is mondandóm. - Ha esetleg nem tudnád, az egy mugli találmány.
Hangomban semmi ellenszenv nem volt, egyszerűen csak tudattam a lánnyal, hogy igen ügyes a tippelésben.
- Te meg Rellonos vagy, ha jól sejtem. Nem tudod véletlenül, hogy hol a búbánatba vagyok? - kérdeztem tőle, miközben föltápászkodtam. Komolyan, ennél a folyosónál még a Harsogó is jobb és ez igen nagy dicséret tőlem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 6. 23:19 Ugrás a poszthoz

Elizabeth

Sohasem voltam olyan, mint mások. Ez tény, de ennyire kívülállónak sem éreztem magamat még, mint az elmúlt pár hétben. A saját életemet néztem kívülről. Nem én irányítottam, csak benne voltam és hagytam, hogy a dolgok megtörténjenek, mintha ez így normális lenne. Egyáltalán nem volt azt, tudtam, de mégis hogyan törhetnék ki ebből az átkozott üvegburából?  Olyan voltam, akár egy porcelán baba. Az egnem körülvevő emberek igyekeztek megóvni attól, ami rám várhat. Miért? Én is meg tudtam volna tenni! Nem hülye vagyok, csak veszélyben élek. Ez még nem ok arra, hogy papírba csomagoljanak és bezárjanak egy dobozba.
Azzal nyugtattam magamat, hogy amíg én jól vagyok, addig Jess és David is jól van. Talán butaság volt, hiszen Jessie-t nem lenne valami nagy művészet elkapni; annak ellenére, hogy nagyon okos néha nagyon meggondolatlan is tud lenni, márpedig Nokedli nem fogja tudni megvédeni, ha bajba keveredik. Mert még nincsen közvetlen veszélyben, arról már értesültem volna. A megfigyelő képességem maximumra volt kapcsolva és minden kis furcsaságról igyekeztem tudomást szerezni. Ez volt az oka, hogy gyakran keveredtem a harsogó portrékhoz –megjegyzem, itt hallottam azt a szóbeszédet, hogy a barátnőm és az exem együtt vannak– és erre a folyosóra is azért jöttem. Bár nem tudatosan, de amikor szépen lassan összeraktam a képet róla, hol is vagyok, már nem tűnt olyan rossz ötletnek megállni egy kicsit.
Sejtettem, hogy a lány valami ilyesmit fog felelni. A csillagok állására is foghatnánk, de valójában semmi köze sem volt a véletlen egybeesésekhez. Egyszerűen tudtam és kész.
-Ez nem azon múlt, mennyire vagyok szerencsés. –jegyezem meg halvány, kiszámíthatatlan mosoly kíséretében.
A tócsát már akkor felfedeztem a padlón, amikor az eridonos leányzó megcsusszant rajta, de megvártam, míg magában összerakja a képet. Nem akartam minden választ megadni neki, az túlságosan… egyszerű lenne. Így érdekesebb lesz a végkifejlet. Nem akarom én bántani a lányt, sem szóval, sem máshogyan, egyszerűen csak túlságosan kíváncsi vagyok. Ritka alkalom, de előfordul.
-Elcsúsztál egy tócsában és az a két festmény hamarosan megöli egymást. –intek a szóban forgó alakok felé. –Ebből arra következtetek, hogy ez a Fejetlenség Folyosója. És igen, Rellon. –biccentek aprót.
Fogalmam sincs, a lány mit olvasott le az arcomról és mire jutott a válaszaimmal kapcsolatban, mindenesetre visszatérek a képek tanulmányozásához, akik nem éppen kedvesen szidják egymást valami miatt, amiről nekem halvány fogalmam sincsen. Mindenesetre őket eléggé felbosszantotta.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 7. 22:08 Ugrás a poszthoz

Katherine

 Hogyan tudnám jellemezni az életemet? Hmm, hadd gondolkodjak. Sok mindent tudnék rá mondani, de azt hogy unalmas, semmiképpen sem. Már az külön izgalom, hogy boszorkány vagyok, nem igaz? De igen. Persze félvér vagyok, de így is tudtam kiskoromban, hogy varázsló vagyok, még ha a mugli dolgokhoz is voltam hozzászokva. Persze, az arány ugyanakkora, hiszen mindkét társadalomról ugyanannyit tudok. Ez nem meglepő, legalábbis szerintem nem, hiszen félvér vagyok, mint ahogy azt az előbb elmondtam. Apa anyukája, amikor még élt, sok mindent mesélt nekem a muglikról és a szokásaikról, míg az apukája a varázslókról alakított ki nekem egy képet. Mindkettejüket nagyon szerettem, azonban már semelyikük sem él. Anyu részéről, mindketten varázslók voltak a nagyszüleim és mindketten szerettek, addig a napig, amíg nagyapa meg nem halt. Akkor nagyiban eltört valami és teljesen megőrült. Majd miután az egy szem lánya, az élete, a kincse meghalt, még jobban megutált. Kedves, nem igaz? Hát persze, hiszen mindig is engem vádolt. Egészen a halála előtti hétig. Akkor valahogy képes volt arra, hogy vége leírja, hogy szeret. Igen ám, de utána egy héttel később meghalt, ugyanis a betegség győzedelmeskedett rajta. Én meg itt maradtam, egyedül. Igazándiból, már rég egy árvaházban kellene lennem, de mégsem vagyok ott. Eddig rejtély, hogy miért, de egyszer úgyis megkapom a választ. Ha nem most, akkor hamarosan. Valahogy mindig közbeszólt a Sors, az én „öreg barátom”, szóval most sem lesz ez másképp. Igaz, már majdnem egy éve, hogy meghalt a nagyi, szóval eddig még – ismétlem, még – megúsztam. Aztán ki tudja, lehet, hogy holnap kapok egy levelet, hogy azonnali hatállyal hagyjam el a Kastélyt. De akkor sem tenném meg, de nem ám! Hiszen a kastély az én otthonom.
Igazándiból, csak most jöttem rá, hogy talán mégsem kellett volna úgy sietnem és akkor észrevettem volna, az előttem elterülő nagy és széles tócsát. Mégis az ellenkezőjét tettem és megint nem néztem az orrom elé. Elizabeth, te sosem tanulsz a hibáidból? Nagyon úgy néz ki, hogy nem. Most már mindegy, már megtörtént, aminek meg kellett történnie. Bár nem lett belőle semmi baj, csak a hátsó felemet érte egy kisebb fajta ütés, az önbizalmamat nem. Amúgy sem vagyok az a fajta ember, aki ezek után el kezd sírni, vagy összehúzza magát vagy aggódik, hogy csorba esett a „hírnevén”. Hiszen, ez minden emberrel megeshet, bár nagyobb a valószínűsége, hogy pont velem.
- Az lehet, de akkor is jól tippeltél! – elmosolyodtam és az egyik festményre szegeztem tekintetem. Érdekes, hogy itt mennyivel halkabbak a portrék, bár némelyik így is képes összeveszni a másikkal. Pont ennek a részesei lehettünk a lánnyal.
- Az sosem baj, legalább két bosszantó alakkal kevesebb – megvontam vállamat. Nem tudom, miért mondtam ezt, de volt benne némi igazság. Néha nagyon tudtak idegesíteni,  ráadásul, az egyik igen goromba volt, még régebben. Persze, megkapta a magáét, de akkor is, semmi alapja nem volt annak, hogy belém kössön, mégis megtette.
- Szóval a Fejetlenség Folyosója? Találó név – újból elmosolyodtam. – Egyébként, Elizabeth vagyok!
Nem éreztem késztető szükséget arra, hogy bemutatkozzak a lánynak, mégis megtettem. Hiszen tudjátok, az illem úgy kívánja. Azért reménykedem benne, hogy nem egy bájcsevegés vagy egy monoton, száraz beszélgetés lesz ebből az egészből. Nincs kedvem hozzá, nagyon nincs.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. október 11. 00:01 Ugrás a poszthoz

A hold ezüstösen csillogta be az iskola tornyait, melyek sziluettje feketén rajzolódott az éjszakai égboltra. A hűvös őszi éjszakában nem jutnak el idáig a környező erdő zajai. A csendet pusztán halk verdesés töri meg, ahogy egy denevér ide-oda cikázva közeledik az egyik torony erkélye felé. Alakja helyenként kirajzolódik a hold előtt, máskor a sötétségbe vész. Láthatóan Bogolyfalva felől érkezik, röptének néha a falu pislákoló fényei adnak hátteret. Egy denevértől kissé talán szokatlan módon nem kezd el az erkélynek helyet adó torony körül röpködni, hanem egyenesen a korlátok fölé repül. A verdesés zaja hirtelen marad abba, s a következő pillanatban az árnyak közül Eugene sápadt arca világlik elő. Testének többi részét fekete ruha fedi, így alakjának kontúrjai továbbra is a sötétségbe vesznek. Lassan lép a korláthoz, s köpenye alól elővillannak hófehér kezei, melyek a kisvártatva a korláton pihennek meg. Mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakad fel, miközben másik keze egy fehér zsebkendőt halászik elő egyik mellső zsebéből, mellyel értő gonddal törli meg a szája szélét. Értő szemek felismernék azt a nappal vörösen rikító folyadékot, amitől megtisztítja arcát. Eugene azonban úgy tudja, hogy nincsenek jelen értő szemek.
A zsebkendő rövidesen ismét eltűnik a férfi egyik zsebében, mialatt Eugene kedvtelő pillantást vet az elé táruló látványra. Ezen az éjszakán nem kellett órát tartania, mondhatni maga rendelkezett az idejével. Ki is használta az éj minden percét, s most jólesőnek érzi a szemlélődést, miközben az éjszakai hűvös lég lágyan simogatja arcát.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Holló I. Rita
INAKTÍV


Inez|Rita
RPG hsz: 7
Összes hsz: 24
Írta: 2012. október 11. 20:33 Ugrás a poszthoz

Pont éjfélt üt az óra, a hold pedig az égbolt legtetején áll. Halovány fényt nyújt, de épp eleget ahhoz, hogy Rita lásson valamit a kastély folyosóin. Pár napja találta meg a Bagolykőt, csúf szürke macskájával együtt, akit még út közben vett magához. A cica farka rövid volt, és alig volt rajta szőr. Lábai mocskosak voltak, bundájáról pedig ne is beszéljünk. Bűn ronda macska volt, de Rita megsajnálta szegény állatot. Szóval ők ketten most épp feltérképezték az első szintet. A lány kezében egy ugrálókötél volt látható. Mielőtt még elindult volna a kastélyhoz vezető úton, bement a szobájába, s megszerezte ezt a játékszert. Ugyanis, ez volt a kedvence. Miközben lépkedett a kis állatkájával, visszagondolt azokra a napokra, mire eljutott a Bagolykőbe. Mivel semmi kedve nem volt lebegve megtenni a hosszú utat, felszállt egy vontra, s azon utazott el ideáig. Az utolsó előtti vagonban foglalt helyet, egy kissé rozoga, büdös ülésen. Rajta kívül talán öten voltak még ott. Egy idős házaspár, két gyerek, meg az anyjuk. Az idősek aludtak, s a bácsinak még a nyála is kifolyt a száján. A két gyerek pedig szépen csendben ült, s a szendvicsüket majszolták. Az anyjuk pedig a vonatablakán nézte az elsuhanó tájat. Rita is ezt tette. Hol nyulat, hol őzikét látott, máskor pedig csak fákat, s bokrokat pillantott meg. Végül megérkeztek. Leszálltak. Rita átült egy másik vonatra, ami már Bogolyfalvába szállította. Ott már nem sokat kellett ülnie. Ott diákokat vélt felfedezni, és pár idősebb banyát. Orrunk bibircsók volt, hajuk pedig ősz volt. Mikor aztán megállt a vonat, s a lány leszállt a járműről, meglátott egy macskát. Igen, azt a macskát, amit végül örökbefogadott. Nevet még nem talált neki, így csak simán cicának szólította.
Most pedig itt sétálgatott az első szinten, míg az erkélyre nem ért. Ott megállt, ugyanis megpillantott, egy fehér bőrű férfit. Odament hozzá, s kissé félénken megszólította:
 - Jó estét!


Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. október 12. 07:26 Ugrás a poszthoz

Kissé összerezzen, mikor megszólítják. A hang irányába fordul, miközben igyekszik minél gyorsabban zsebébe rejteni az ekkor már vörös foltokkal tarkított, fehér zsebkendőt.
- Jó estét!
Viszonozza az üdvözlést, miközben végigpillant a hozzá érkező szellemen, és kis kedvencén. Eugene most találkozik először szellemmel, azonban ezt nem éli meg nagyobb traumaként, mint bármely muglik által természetfelettinek mondott élményt a mindennapokban. Azt azért el kell ismernie, hogy bár nem sokkoló vagy félelmetes, a férfi elé táruló látvány, amit a gyerekszellem és az elnyűtt macska nyújt, kissé bizarr.
- Egy kis éjszakai séta?
Szövi tovább a beszélgetés fonalát csevegő hangnemben, miközben azon morfondírozik, vajon mit akarhat tőle éjnek évadján egy szellem? Már épp megjegyzést tenne az éjszakai levegő üdítő frissességére, mikor eszébe jut, hogy ez esetleg kissé tapintatlan megjegyzés lenne.
- A hold ma igazán gyönyörű arcát mutatja.
Marad továbbra is a semleges területen, míg meg nem bizonyosodik a szellem szándékairól.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Holló I. Rita
INAKTÍV


Inez|Rita
RPG hsz: 7
Összes hsz: 24
Írta: 2012. október 14. 17:36 Ugrás a poszthoz

Vékony, nagyon kislányos hangon szólította meg az ismeretlen férfit. Nagy kék szemeivel ránézett, s várta, hogy visszaköszön-e neki a fekete hajú középkorú férfi. Nem kellett sokat várnia, üdvözölte őt. A lány mosolygott, s letette a földre ugrálókötelét. Helyette a macskáját vette a kezébe. Csúnya szürke bundáját simogatni kezdte, mire a cica dorombolni kezdett.
 - Igen, az. Nem tudtam aludni, így arra gondoltam körbe nézek a kastélyban, mert még nem ismerem a helyet. Nemrég jöttem. - mondja. Szemeivel a férfit nézte. Leginkább a fehér bőrét bámulta. Túlságosan fehér volt. De lehet, hogy így született... különösebben nem zavarta. Haja fekete volt, és rendezetlen. Legalábbis úgy tűnt, mintha nem fésülködött volna. Fekete ruhát viselt magán, ami még jobban kihangsúlyozta túlságosan is fehér bőrét.
Mikor a férfi megjegyezte, hogy a hold a mai éjszakán milyen szép, Rita felbámult az égre. Eddig nem is nagyon figyelte a holdat, de most már ő is látja, hogy igaza van a férfinak. Tényleg szép volt.
 - Igen - mondja. - Mellesleg Rita vagyok. Holló Inez Rita. A bácsit hogy hívják?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. október 14. 18:00 Ugrás a poszthoz

Eugene a kislány szavai nyomán elgondolkodik, vajon hogy nézhet ki, amikor egy szellem alszik.
~ Egyáltalán mi szüksége lehet rá? ~
Gondolja, de rögtön el is mosolyodik magában a kérdésen. Ennyi erővel ugyanezt kérdezhetné magától is. Bár azt, amiben ő leledzik, a legtöbben aligha hívnák alvásnak, mégis - jobb kifejezés híján Eugene így szokott rá hivatkozni.
~ Biztos valami hasonló lehet a lány esetében is. ~
Vonja le a következtetést.
- Az én nevem...
Kezd bele a válaszba, de meg is torpan azonnal. Ha a kislány tud valamennyire franciául, még a végén megijed. Mindazonáltal a férfi erre gondolhatott volna akkor, amikor bemutatkozott az igazgatónak. Tulajdonképpen mókás, hogy hozzá tud nőni az emberhez egy név - még ha felvett is.
- ...a nevem Eugene Carnage.
Fejezi be a mondatot.
- Itt tanítok az iskolában. Vámpírológiát.
Teszi hozzá mintegy mellékesen, majd úgy ítéli meg, jobb, ha ezek a szavak nem lebegnek kettejük közt túl hosszan, így másfelé tereli a témát.
- És hol kaptál szállást? Remélem meg vagy vele elégedve.
Közben azon tűnődik, vajon milyen igényei lehetnek egy szellemnek szálláshely terén?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2012. október 21. 14:22 Ugrás a poszthoz

Révay professzor

Jelentkeztek a boltomba eladónak, és ez bizony azzal jár, hogy néha beszélnek kell az igazgató úrral is a diákok tanulmányi eredményéről, hiszen feltétele volt annak, hogy ott dolgozhatnak nálam a tanulmányi eredmények szinten tartása. Úgy gondoltam, hogy személyesen az ilyesmit jobb intézni, így legalább nem fog elveszni a papírok között semmi sem. Ennek érdekében pedig öltözetemmel is jelezve komolyságomat megjelenek ma az iskolában. Úgy gondoltam, hogy vasárnap nincs olyan sok teendője Wickler úrnak és belefér egy félóra az életébe, amikor is teljesen átrághatjuk a részleteket a diákokat illetően.
Amikor otthonról elindulok még verőfényes napsütés van. Legalábbis ahhoz képest, hogy ősz van mindenképpen. Én pedig angol vagyok, akiknél nyáron van olyan idő, mint most itt, szóval egy könnyed ruhában indulok el utamra fel az iskolába. Nem is sejtem, hogy bizony ez nem lesz egész nap így, ezért nem is hozok magammal semmit. Úgy gondoltam, hogy bajom nem eshet az út során, így hát még a példám is otthon maradt. Innen pedig elhopponálni nem tudok, erről egy védőbűbáj gondoskodik. Ezért amint vége a megbeszélésnek arra kényszerülök, hacsak nem akarok kisétálni a hideg esőre jelenlegi ruházatomban, hogy itt töltsek el némi időt, amíg ki nem süt a nap, vagy legalábbis kicsit nem javul az idő, hiszen hiába vagyok angol, megfázni még én is megtudok, ami nem lenne túl szerencsés a holnapra való tekintettel. Ám az idő nem úgy tűnik, mintha nagyon meg akarna javulni legalább egy negyedórára.. Így már csak az a kérdés, hogy hova is menjek? Az iskolai helyszínek, amelyekhez sok emlék fűz most egyáltalán nem vonzanak, már kinőttem belőlük. Már nem vagyok diák. Szóval lehetne inkább valami olyan hely, ahol nem diáknak tűnök és még sosem jártam. Hiszen nem szerettem a tanárok köreiben mozogni. Ez a hely pedig nem más, mint a tanári. Talán akad itt valaki, akivel eltölthetem unalmas perceimet, esetleg óráimat. Pár kopogást megejtek az ajtón, aztán besétálok rajta abban a reményben, hogy nem egyedül kell meginnom itt egy teát, hanem akad egy régi tanárom vagy esetleg egy új, akire már nem is kell tanárként tekintenem. Általában van mivel eltöltenem az időt, de most éppen nincs nálam semmi, szóval fel kell találnom magam.
 - Elnézést, van itt valaki? -
Nézek körbe a terembe embert keresve néhány lépést beljebb lépve eközben az ajtótól. Éppen olyan a hely, mint vártam. Tipikus tanári. Már egészen elszoktam az iskolától így furcsa, hogy itt-ott tankönyveket és dolgozatkupacokat látok, amin persze semmi meglepő nincs. Sok tanár jobban szeret itt, a tanáriba javítani, mint a lakosztályában. Én sem viszem a hálószobámba a dolgaimat, minden a dolgozószobámban van és ott is marad. Nem jó dolog keverni a munkát és a magánéletet.

Öltözet
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Révay Nándor
INAKTÍV


Mr. Aurorparancsnok
RPG hsz: 63
Összes hsz: 119
Írta: 2012. október 21. 14:29 Ugrás a poszthoz

Forerst kisasszony


Lassan egy órája ücsörög a pergamanek felé görnyedve, amivel nem is lenne problémája, ha nem egy olyan helyen kellene tennie, ahol mindennél jobban utál lenni. A legfelháborítóbb mégis az, hogy kötelezik rá. Mert a jelentéseket nem lehet elvinni a tanáriból, mert mindig eltűnnek. Ha valamit, akkor azt biztosra lehet venni, hogy ezek nem Révay hibájából történtek a múltban, mert ő aztán olyan gyorsan szeret túl lenni mindenféle ilyen kötelezettségen, hogy ideje sem lett volna a tekercseknek elvesznie. De most, néhány bárgyú majom miatt kénytelen ebben a nyilvános tanáriban kitölteni az íveket.
Nem szeret itt lenni, mert ezt a helyet a diákok és tanárok is átjáróháznak használják, bezzeg az ő szobáját egyik sem meri megközelíteni. Leszámítva néhány bolondot és néhányat, akik nem bánták meg. Talán ilyen is akad, ha nagyon keresgélünk a történelemben. Lassan dolga végére ér, amikor valami szükség a másik helyiségbe szólítja, valami, amit korábban ott hagyott, s most kell, hogy befejezhesse végre a papírmunkát és mehessen a lakosztályába a kísérleteihez. A kopogást, mint olyan tökéletesen hallotta, de a maga részéről nincs itt senkinek és mint ahogy szinte mindig, most is figyelmen hagyja. Semmi humorérzéke már megint egy gödörbe esett ostoba gólyánál játszani a hős, szőke herceget, sem pedig azután a haszontalan kopogószellem után romeltakarítani és halálra rémült csitriket istápolni. Ma bizony mindenki elmehet a búsba.
Pennája végével állát cirógatva futja még egyszer utoljára az iratot, hogy a keresett információhoz jusson, amikor ismét a helyiségbe érve rájön, hogy nincs egyedül. Fejét nem emeli fel, csak ingerülten felszusszan és kékjeit alig kiemelve a pergamenből készül olyan barátságtalan folytatásra, amilyenre csak telik tőle... de..
De bizony, merthogy az előtte toporgó nem egy idegesítő gólya, de még csak nem is egy szerencsétlen mestertanonc. Szemöldökét felvonja, ajkai megfeszülnek, majd lassan emeli fel végre fejét, hogy jobban szemügyre vegye a nőt. Van mit rajta nézni, Nándor pedig nem is fukarkodik sosem a pillantásokkal. Leereszti a pergamenlapot, miközben fölöslegesen kutakodik memóriájában egy név után. Fölöslegesen teszi, mert egyébként sem tudja kollegái nevét. Egyedül Felagundot és az új javasasszonyt jegyezte meg, s ez neki igazából elég is volt. De arról nem volt szó, hogy új Kollegina jön, vagy csak ő nem figyelt szokásához híven. De ha volt is, azt biztosan nem említették, hogy ennyire szemrevaló lesz.
- Jó napot! - köszönti a nőt nyájasan, s ahogyan közelít felé, úgy hordozza végig rajta éhes kék szemeit. A vörös tincsek, amelyek a leginkább megfogják, tagadhatatlanul az a zsánere. Hamar megállapítja azonban, hogy nem Kollegináról van szó, a kisugárzása, a testbeszéde gyorsan elárulja. - Segíthetek, Kisasszony? - nagyon reméli, hogy kisasszonyról van szó, vétek lenne egy ilyen gyönyörű nőért, ha anyuka lenne. És persze ha a porontya miatt jönne panaszkodni. Talán épp rám? Az kizárt... Ugyan ki merné elújságolni otthon, miket művel ő itt?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2012. október 21. 14:43 Ugrás a poszthoz

Révay professzor

Hiába vártam, hogy majd valaki lesz bent, amikor kékjeimet körbejártatom az senkin sem akad meg, csak feltűnik, hogy néhány tanár igen rendetlen, legalábbis az asztalán mintha az őskáosz uralkodna, de ez nem igazán foglalkoztat. Nem vagyok tanár és nem is szándékozok az lenni. Eszembe sem jutna az, hogy gyerekeket tanítsak és utána órákat görnyedjek a dolgozatok fölött. Ez nem nekem való munka. Én imádok utazgatni, járni-kelni a nagyvilágban, a tanári pálya pedig elég kötött. Számomra túlságosan is. Az ajándékbolt éppen elég kötöttség nekem, aminek az ügyét jöttem ide intézni és itt is ragadtam egyedül... Vagy mégsem?
A tekintetemet a kis ajtó felé fordítom, hogy az vajon mégis mit rejthet, amikor ott feltűnik egy férfi, vagyis hogy tanár. Nem tudom, hogy ki lehet. Engem valószínűleg nem tanított, és a tanárigárda jószerével már kicserélődött amióta én elballagtam innen, így a szemben álló, illetve felém haladót sem ismerem, ami jobb is. Kicsit furcsa lenne azt hiszem, ha egy volt tanárom nézne rám így, mint ahogyan most ő. Ugyanis nem tudja elkerülni a figyelmemet a mustráló tekintete, ami egyébként jól esik, ugyanis elég helyes archoz tartoznak azok a kék szemek.
 - Jó napot! Őszintén szólva nincs szükségem segítségre, csak társaságra. Ebben az időben nem akartam elindulni ilyen ruhában, innen meg ugyebár nem lehet hopponálni... Remélem nem zavartam meg. -
Egy pillantással én is végigmérem, egy mosoly kerül az arcomra, először persze azt nézem meg leginkább, hogy van-e gyűrű az ujján, csak hogy tudjam, mégis hogyan álljak hozzá. De szerencsére, nincs sehol se egy jegygyűrű, vagy annak a helye, tehát valószínűleg a férfi szabad, vagy csak barátnője van. De a pillantásából nem erre következtetek. Szóval nyugodtan megengedem magamnak azt, hogy némi kacérságot is csempésszek.
 - Janey Forerst vagyok, örvendek a találkozásnak. -
Nyújtom felé a kezem a bemutatkozás mellé, amihez újfent egy apró huncut és sejtelmes mosoly, illetve egy kacér pillantás kapcsolódik, melyet egyenesen a kék szemeibe intézek. Valóban örülök a találkozásnak. Megölne az unalom, ha az eső elálltáig egyedül kellene ülnöm/állnom/sétálnom itt a kastélyban és malmozhatnék, mivel az ódon falak és a diákok nem kötnek le. A mestertanoncokat meg nem is tudom, hogy hol lelhetném fel. Szóval valószínűleg igen unalmas percekkel nézhetnék szembe.
 - Hogy-hogy egyedül vasárnap ilyentájt? -
A kérdésemnél viszont már finoman körülnézek, hogy azért biztos legyek abban, hogy ketten vagyunk, hiszen a pillantások néhány egyéb gondolatot indítottak el, persze semmi elvárás, csak kíváncsiság. A tanári kar most már nem tabu és ezt lehet ki is kellene használni... Mivel bizony egy árva lélek sincs itt rajtunk kívül. A vasárnap nem éppen a tanárok munkanapja, ami most talán mázli? Hm... majd még kiderül. Kíváncsian várom, hogy most, hogy már nem diák vagyok milyen kapcsolatokat is tudok kialakítani néhány tanárral.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lévay Hanna
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 33
Írta: 2012. október 21. 15:57 Ugrás a poszthoz

Woodarn

Könnyed, meleg és nyárias idő köszöntött be a mai nap  reggelén, bár már az előző napok is folyamatos felmelegedést sejtettek. Alapjába véve gyűlölöm, és ki nem állhatom ezeket a szikrázó nappali fényeket, de meg kell barátkozzak vele, mert kéne némi energiát belevinnem ebbe a fáradt és nyomott napba. Már csak megszokásból is figyelmesen méregetem a diákokat, akik bármiféle ostoba csínytalanságot vihetnek véghez. Ezek a mai ördögök ugyanis bármiből gúnyt űznek, és sajnálatos módon ha rajta kapom őket valamin, kegyetlenül meglakolnak.
Az erkélyre kiérve máris hunyorítani kényszerít a napfény, ami erőteljesen hatol felém. Naná, hogy ezt kellet választanom! Lenézve a korláton megpillantom a réten leledző embereket, és konstatálom, hogy milyen magasan is vagyok. Nem is gondolná az ember. Elvégre a folyosóablakokat nehezen lehetne nyitogatni... A korlát egyik részén zöld virágok és egyéb növények kaptak helyet, és ezen a részen egy fotel van elhelyezve. Tehát odaülve kevésbé vakítana a napfény, de egyelőre boldogulok, és a fekete korlátot markolva gondolkodom az élet nagy dolgain, többek között azon, hogy vajon idén is megpályázzam-e a repüléstan tanársegédi posztot. Igazság szerint a szívemhez nőtt túlságosan is, de félek, hogy bírom-e még szusszal a feladataim terheit.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 21. 16:13 Ugrás a poszthoz

Hanna

Nem szeretem a magánéletem más orra alá dörgölni, így valószínűleg senkinek sem tűnt fel a viselkedésemen, hogy a megszokott rugalmasság és vidámság mögött komoly problémák lapulnak. Nem szeretem a pletykákat, sosem szerettem. Mindig rettegek, amikor hallok egyet. Legtöbbször elkerülöm őket, egyik fülemen be, másik fülemen ki. Most azonban mást is hallottam... Aki fontos volt számomra, arról. A legrosszabb az egészben, hogy én addig nem tudtam róla, nem nekem mesélték. Én csak hallottam a folyosón, járőrözés közben. Két diák... Egymásnak... A visszhangzó, nyirkos folyosón. Hát, igen. Talán igazat mondtak. A legijesztőbb az volt, hogy reálisnak véltem. Egyértelműen reálisnak, hiszen számtalanszor volt már ilyenre példa. Így tehát, pár nap gondolkodás után tiszta vizet akartam önteni a pohárba. Felkerestem Hannát, beszélnem kellett vele. Nem bírtam tovább.
Elsiettem az erkélyre, de egy kicsit sajnos késtem. Sokszor visszarohantam még a tükör elé, hogy biztos jól nézzek ki. Számomra ez még mindig ugyanolyan fontos, mint az elmúlt években. És nekem még mindig fontos a lány... De úgy néz ki -velem ellentétben- ő mások felé is kacsintgat. Majd most kiderül az igazság...
-Szervusz, Hanna... -biccentettem felé, közelebb és közelebb lépdelve, majd jól levágva magam az egyik ülőalkalmatosságra- Köszönöm, hogy eljöttél. Talán a véletlen műve, talán a sorsé, de beszélnünk kell. Van sejtésed arról, hogy miért, s miről? Szívesen meghallgatlak...
Fájt ránézni, így igyekeztem távol maradni tőle. Valahogy zavart ez az egész, ez a helyzet. Hálás voltam magamnak, hogy így intéztem el, de mégis megalázó volt számomra. Ciki... Rossz... Nem nagyon hittem volna, hogy pár évvel később egy ilyen nap is eljön. De hát ez van.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lévay Hanna
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 33
Írta: 2012. október 21. 16:31 Ugrás a poszthoz

Wood

Talán a legutálatosabb napjaim a szimpla, unalmas, semmi tartalommal nem bíró varásnapok. Bennem van a késztetés, hogy leüljek tanulni, de valahogy nem megy, mert mindig eszembe jut valami, és mondjuk csak simán elkezdek bambulni. És akkor máris nem tananyagon jár az eszem. A felfogásom egyébként egyszerű: ha ezt a három, és most kezdődő negyedik évet legyűrtem, a többin is túl leszek - némi sikerélménnyel habosítva. A jellemem talán kicsit változott, mióta prefektus lettem. Egyértelműen a tudatában vagyok annak, hogy komolyodtam, és bár még maradhatott bennem valami abból a makacs leányzóból, aki elsősként voltam, de megtanultam magamban helyén kezelni a dolgokat. Merthogy igen, csak erre volt szükségem, máson nem gyakorolhattam a haraglevezetést. Mármint úgy, hogy folytonosan, általában egy magányos helyiségben, egyedül kötöttem ki. A barátaim aránya még mindig erősen közelít a nullához. Ez nem panasz, nem egyéb, szimpla kijelentés, hiszen tudom, ha lennének, akkor sem vágynék rájuk a nap minden órájában és minden percében.
Csakhogy a dolog másik oldala, hogy ott volt nekem Wood, akivel úgy érzem, egy kicsit kihűlt a kapcsolatunk. Eleinte lángoltunk, szerettünk, de szenvedélyesen és őszintén. Majd mindenki ment a saját dolgára. És az az igazság, hogy én az az ember vagyok, aki nehézkesen tűri meg maga mellett az embereket. Valahogy mindig máshogy érzek. De még mindig együtt voltunk, bár nagyon keveset találkoztunk, viszont a prefektusság közös bennünk, talán ez tartott volna össze minket eddig is? Hiszen ha belegondolunk, e kapcsán ismertük meg egymást.
- Wood, hagyjuk ezt a sejtelmes hangnemet, bökd ki, hogy mi a probléma.
Aha, szóval Wood belépett. Nem örült nekem, rajta nagyon könnyen észrevehetőek az érzelmei. Legalábbis nekem már van tapasztalatom. Az volt az érzésem, hogy Wood semmi mögöttes tartalom tudata nélkül gyanusítgat. Ugyanis semmi körítés nélkül belevágott a lényegbe. Fogalmam sincs, hogy kitől mit hallott, de nyugodtnak kell maradnom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 21. 16:49 Ugrás a poszthoz

Hanna

Az esetek nagy részében csak kerülgetem a forró kását, de most szerettem volna hamar túlesni a dolgokon. Nyilván érthető, hogy miért. Néhány másodpercig viaskodtam, harcoltam magamban. Nyilván nem könnyű az én helyzetem sem. Ez az egész valahol mindkettőnk hibája, hiszen egy kapcsolat két emberről szól.
-Hát jó... -sóhajtottam, majd folytattam is- Az utóbbi időben egy kicsit elhanyagoltuk egymást. Gondolom az új tanév miatt, vagy nem tudom, de ez az igazság. Így jött ki a lépés és kész. Ezzel gondolom mindketten egyetértünk. Nos, de ilyen másokkal is előfordult már, mégsem mentek szét! Te viszont, úgy hallottam rendkívül nyitott vagy a férfiak felé. Ott van például Rud... Vele mi van mostanában? Gondolom tudod, miért ne tudnád. -hadartam el, mivel kicsikét izgultam. Nem tagadtam volna ezt előtte sem... Azt azonban leszögezném, hogy nem kiabáltam. Higgadtan szóltam, bár hangomból érződött a csalódottság és egy kicsikét a harag is. Én nem akartam ok nélkül vádaskodni. Én sosem voltam féltékeny Hannára, nem kértem számon egyik tettét sem, de minden forrás azt bizonyítja, hogy mostanság összefutott az exével. Talán nem is egy alkalommal, de jól elbeszélgettek. Erre azért már jogosan rákérdezhetek, nemde? Szerintem nekem van igazam, s nagyon reméltem, hogy velem együtt Hanna is megérti ezt a helyzetet.
-Magyarázatot kérek, nem többet... Elrontottam valamit? -kérdeztem bágyadtan, de ugyanolyan energiával. Tombolt bennem valami odabenn, de még nem tört ki. Nem is akartam, hogy kitörjön. Sajnáltam, hogy nem megoldotta a problémát, hanem máshoz ment. Nem is értettem, hogy mi hiányzott neki. Talán a kalandvágy? Mellettem nem lehetett olyan élete, amilyen alapból volt, a bunkó és vakmerő Rellonos csajszi... Talán ez nem tetszett neki, mást nem tudok elképzelni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lévay Hanna
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 33
Írta: 2012. október 21. 17:13 Ugrás a poszthoz

Wood

Nagyon is jól sejtettem, mi van a háttérben, ugyanis bebizonyosodott, hogy az emberek nem bírják tartani azt a lepcses szájukat, azaz kénytelen-kelletlen szét kell kürtölniük olyan dolgokat, amihez nem hogy semmi közük, de még csak valós bizonyítékuk sincs! Javarészük viccnek találja kiszínezni a történeteket. Nem értem, mi ez az újdonság, hogy a pletykalapok kerítésen támaszkodó vénasszonyok szerepét töltik be... Ezt mindig is rühelltem, régen is így mentünk szét Ruddal, hát most azért sem fogom hagyni, és már csak azért is látom magam előtt a látványt, hogy Wooddal kézen fogva járkálunk a folyosókon.
- Férfiak? - kacagtam fel hidegen és hangosan, majd szempáromat mélyen az övébe fúrtam. - Nézd, szerintem te is beszélgettél már nőnemű egyeddel, nemde?
És ismét az a pozíció, ami már oly ismerős: hatalom a kezemben, mert felette állok, ő pedig a fotelben ül. Valahogy ilyenkor mindig erősebbnek érzem magam, egyszerűen csak tényleg felette állok. Nem tudom, milyen érzéseket táplál irántam, de az biztos, hogy nem fogok megalázkodni és bocsánatot kérni, mert nincs miért.
- Csakhogy tisztázzuk, Ruddal összetalálkoztunk, majd leültünk beszélgetni. Bevették álmai csapatába, viszont a Bagolykőben is tanul. Nem tudom, ezen mit kell felfújni - túrtam bele értetlenkedve a hajamba, és bámultam a tájra. Igazából meg sem láttam a nap narancssárga csíkjait a felhőkön, kezdett kicsit csökkeni a hőmérséklet.
- Eltávolodtunk egymástól, Woodarn - néztem rá, egészen halkan hagyták el a szavak a számat, teljesen másmilyen hangnemben, mint az előbb.
Még mindig olyan nagy távolság volt köztünk, mintha csak a valódi helyzetünket szimbolizálta volna. Mégiscsak egy légtérben egy levegőt szívtunk, de ő mégis a fotelben ült, én pedig mégis a korlátba kapaszkodtam.
Utoljára módosította:Lévay Hanna, 2012. október 21. 17:22
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 21. 20:42 Ugrás a poszthoz

Hanna

Csodálkoztam, hogy még a férfiakat neveti ki. Nem értettem, mire ez a nagy gúnyolódás. Előjött az igazi arca? Vagy ez csak a problémák elől viselt álarc? Fogalmam sem volt, nem tudtam mit higgyek. Meginogtam, mint egy fáradt vándor. Túl sokat utaztam... Túl sok volt a harc és a küzdés az életem során, a napok túlélésébe elfáradtam. És ez a fáradtság a bajt is magával hozta. Pihennék, de nem tudok. Lassan már a harc végéhez érek. Idővel jobb lesz. Miért tántorodtam el, miért inogtam meg? Miért távolodtunk el egymástól? És ami a legfontosabb kérdés: Tényleg miattam történt ez, vagy Hanna hibája?
-Beszélgettem, nyilván. De Rud és te más tészta.
Feleltem neki, de már akkor kezdett elegem lenni az egészből. Csendben végighallgattam a lány mondandóját, a táj felé fordulva. Ökölbe szorított kezemnek támasztva a fejem. Közben nosztalgizátam, emlékek derengtek fel előttem. Emlékek... Szépek... Vajon lesznek-e még, ezek után? Miután mindent elmondott, fellélegeztem, s rögvest válaszoltam.
-Jó, beszélgettetek. Az még nem lenne nagy probléma. De nyilván miattad jött vissza... Nem hiszem el, hogy ott ne lenne mágustanoda. Mi a francot keres akkor itt? És persze ti egyből összetalálkoztok. Most akkor nem fogjátok újrakezdeni? Hiszen a múltkor ez miatt volt a szakítás. Mivel, amint említetted, eltávolodtunk... Most őt jobban szereted, nem? -kérdeztem, miközben szemeim már-már könnyesek kezdtek lenni. Valahogy fájt kimondani ezeket. És még jobban fájt hallani a szavakat. Eltávolodtunk.
-De mit tettem, elhanyagoltalak? Az nem lehet!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lévay Hanna
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 33
Írta: 2012. október 21. 21:07 Ugrás a poszthoz

Wood

Egy dolog tudja csak igazán megrázni az embert; mikor nem hisznek neki. Talán eljátszottam volna az esélyeimet? Talán már becsaptam máskor is, és most ezért nem hisz nekem? Persze van valóságalapja annak, amiről ő beszél, de ha egyszer rácáfolok valamire, akkor nem esik jól, ha kérdőre vonják. Még ha csak más ember lenne... de nem, az ő bizalmával még egyszer sem játszadoztam, úgy érzem. Persze Rud már volt több, mint barát, de nagyon megbántott, amit ugyan előtte próbáltam leplezni, nem hiszem, hogy túlságosan sikerült volna, legalábbis mindig bennem marad annak a fájdalomnak is egy darabkája. Most viszont sikerült szeretnem Woodarnt, és mellette teljesen mássá váltam. A személyiségéből kifolyólag én is sokkal felszabadultabb, mosolygósabb és boldogabb lány lettem. Mióta viszont ismét eltávolodtunk, visszakerültem ugyanazon kerékvágásba, ami majdnem, nagyjából azonos a régivel.
- Jó, ha nekem nem hiszel, kinek, mi? A pletykalaposoknak? A diákoknak a folyosón? Netán a banyaportréknak? Hát, rajta, csak tessék, nem gátollak meg! Ha akarj menj, és tőlem mindent megszakíthatunk. Igen, már füllentettem - másnak. De neked nem... Higyj, vagy ne. Ennyi az egész. Rud már nem érez semmit, igen rég. Hiszen akkor hogy lett volna szíve megszakítani mindent? Én kitartottam volna a távoli kapcsolattartás mellett is, legalább egy esélyt adtam volna neki.
Minden kijött belőlem szinte. Azt hinné az ember, értenek a szem különös, rejtélyes beszédéből.
- Nem szeretem jobban, nem érted?! - ez volt az a hangsúly, aminél már-már nem jött ki hang a torkomon. Akár egy vékony kis könnyfátyol is látható lett volna a szememen, ha egy gyors pislogással el nem tüntetem azt. Oda akartam rohanni hozzá és megcsókolni, annyira beleéltem magam a magyarázásba, hogy már-már előrehajoltam. Aztán vissza. A kilátáshoz. Üveges szemekkel. Engem nem lehetett meghatni. És való igaz, hogy most nem szeretném, hogy ilyesmi legyen úrrá rajtam, próbáltam felvenni valamiféle pókerarcot, kifejezéstelenséget. Talán már nem sikerült?
- Magyarázkodom, pedig nem kéne - motyogom bele a levegőbe.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. október 22. 10:06 Ugrás a poszthoz

Hanna

-Ajj, ne csináld már! Ne te akarj ebből az egészből jól kijönni! Te is tudod, hogy nem vagyok olyan, aki ezeknek hisz. Ne csinálj úgy, mintha mindig rájuk hallgatnék. Én csak tisztázni jöttem a dolgokat... -jegyeztem meg komoran, a lány felé pillantva. Hiába is, látszott rajta az idegesség, ahogy rajtam is. Szemeiből ugyanaz a fájdalom tükröződött, ami az én lelkemben fellelhető volt. Egy kicsit még várnom kellett, hogy megint mondjak valamit, hiszen féltem a sírástól. Nem akartam könnyeket, ez nem az a helyszín. Pár másodpercnyi sóhajtásos erőgyűjtés után viszont már képes voltam a feleletre.
-Hanna, hogy jut eszedbe ilyesmi? Szerinted én azért jöttem ide? Pont ellenkezőleg... A kapcsolatunkat akarom megmenteni, amíg még nem késő. Lehet ez egy probléma volt, amit még idejében, vagy éppen későn észrevettem. Nem szabad, hogy jobban eltávolodjunk.
Sikerült kimondanom, minden egyéb probléma nélkül. Boldog voltam, valahogy kezdtem felbátorodni... Olyan ez, mint egy zavaros pohár víz, amibe néhány homokszem is került. Kezd ülepedni, kezdem látni a pohár másik oldalát. Most azonban a "felkavaró vita" az, ami gyorsítja a leülepedés folyamatát. Érdekes. Tehát megoldást találtam... Egyszerre csak lenyugodtam, ellazultam a székben és fejem a széknek döntve behunytam mindkét szemem. Jó volt hallani. Jó volt érezni is... Tényleg nem hazudik, láttam a szemén. Ismerem már annyira ennyi év után. Tényleg szeret...
-Jó. -mondtam neki, majd egy apró mosollyal a kezéért nyúltam. Enyhén megszorítva szerettem volna tudtára adni, hogy most már megnyugodhat. A nehezén talán már túl vagyunk.
-Én csak megakartam menteni ezt az egészet... -ismételtem el neki
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lévay Hanna
INAKTÍV



RPG hsz: 12
Összes hsz: 33
Írta: 2012. október 22. 19:55 Ugrás a poszthoz

Wood

Mikor azt mondta, ne én akarjak ebből jól kijönni, úgy megbántott, hogy már szólni sem szóltam, egy hitetlenkedő pillantásnál többet nem kapott. Másnak lehet hazudnék, sőt, tudatos ugratásból becsapnék, de ez nem az a helyzet. Abból lehetne kikövetkeztetni valamit, hogy együtt láttak a volt barátommal, de még csak egy üdvözlő ölelés sem volt. Csak egy baráti puszi, az is Rud részéről.
- Ezzel egyetértek... Hm, megmenteni... kérlek, mondd el az érzéseidet. Ha most rám gondolsz, mi jut eszedbe rögtön?
Talán a friss levegő mindkettőnkre nyugtató hatást gyakorolt, ha itt ilyen ingerültek vagyunk, milyenek lehetnénk többnyire zárt térben? Nem is gondoltam bele, nincs miért.
Wood szemébe pillantva mindig is olyan mérhetetlen őszinteség sugárzott, mint még senki senkiében. Csillogtak a kis csokibarna gombok, talán ezért is fordítottam el állandóan a tekintetem. De valljuk be, ő sem méltóztatott túl sokszor rám nézni.
A kezemért nyúlt, én pedig leültem mellé. Egy kicsit elhúztam a kezem, de félúton megálltam. Nyugtalanított valami, sokkal jobban mindennél.
- De hogy gondoltál rólam ilyesmit? El tudod képzelni rólam?
Attól függetlenül, hogy tényleg nem vagyok valami önmegtartóztató ember, csak nem hagynám el lépten nyomon azt, aki iránt meglehetősen pozitív érzések kötnek. Vagy talán mégis? Kétségtelenül elfogult vagyok magammal - ahogy mindenki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
A kastély - Déli szárny - összes hozzászólása (3835 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 127 128 » Fel