Yooji

Sok- sok meglepetéssel jár a tanulás, és jelenleg nem csak a fiúnak. A nonverbális igék ezek szerint csak éppen, hogy egy pár percet fognak majd akkor igénybe venni, amikor sor kerül rájuk, ami nem kis szó. Elismerően néz rá, aztán következik a felmérés...
A gömbben lévő levegő, csakúgy, mint Yarnál, mocorogni kezd, azonban a szabályosság, és fokozatosság megfigyelhető benne. Mondhatni az eddigi legjobb teljesítmény, ami fogjuk rá, hogy elvárható tőle.
- Szép munka. Volt már eddig ezzel a mágiaággal dolgod?
Más sejtése nincs a tanerőnek, ezért a fura kérdés, de aztán csak a gömbre fókuszál, mindössze pár pillanatig, mire az eltűnik, ő maga pedig feláll a helyéről.
- Mivel ezzel már nincs mit gyakorolni, lássuk, mire vagy képes nagyban. Gyere velem!
Int a fejével, és kezével is, aztán ha Yooji is felállt a helyéről, a domb tetejére kíséri, ahonnan szinte minden belátható. Nem túl nagy a tér, de nem is kicsi.
- A feladatod ugyanaz, mint az előbb. Levegőáramoltatás, csak nagyban. Előbb próbáld meg ugyanúgy, ahogy a gömbbel, és ha nem megy, akkor kapsz tanácsot.
Innentől pedig csak csendben figyel, és lassan távolodik, hogy még csak véletlenül se zavarjon be a gyakorlatba. Keresztbe teszi a kezét, és körülbelül öt méterre áll meg a fiútól, pont olyan távolságra, hogy még érzékelhető, hogy ott van, de nem zavaró, ahogy "leselkedik".

//Kérés ugyanaz //

Elemi Mágia óra (2nd) - Erdős Tanárnő (szigorúan így, nehogy megint baj legyen)

Elemi mágia - 1 felvonás

Mosolyogva biccentek egyet a tanárnő felé köszönömképpen, aztán már nyílnak is az ajkaim, hogy megadjam kérdésére a válaszom:
- Nem - felelem egyszerűen, de aztán tovább folytatom, mert úgy érzem, ezzel még nem teljes a mondandóm. - Nem volt, de odahaza nagy hangsúlyt fektetünk az elemekkel való együttélésre, azok tiszteletére. Együtt élünk a természettel, ismerjük.
Beszéd közben lassan hordozom körbe a tekintetem a közelemben lévő fákon, azok levelein, a virágok szirmain, a gyepen és persze a levegőn, melyet bár szemem nem foghat fel, mégis látom a jelenlétét, ahogy a leveleket táncoltatja, érzem, ahogy megfogja a kezem. Pillantásommal üzenek nekik, tekintettel rájuk, miközben róluk beszélek, aztán a tanárnőre nézek, komolyan. Fűzhetném még a szavaim, mégsem akarom túlragozni mondandóm, úgy érzem, azzal csak veszítene értékéből, holott így se hordoz magában annyit, mint amennyit valójában kellene. A természet csodái nem önthetőek szavakba.
Megörülök, mikor a professzornő maga után int, én pedig kérdés nélkül követem őt. Ha a gömbbel már nincs több dolgunk, akkor valóban jól teljesíthettem, és a dicséretet nem csak biztatásnak szánta.
- Igenis - felelem az újabb feladat ismertetése után, majd a lábaim elé pillantok.  Hálát érzek a fű iránt, amely puha szőnyeget terít elém, hogy megkönnyítse lépteimet, de ugyanígy köszönetet mondhatok a földnek, mely ágyát adja a zöld gyepnek, a víznek, mely táplálja, és a szélnek, mely elhozza a vizet oda, ahol járok. Persze ez a terem nem a valós természet, varázslat, de jelen esetben nem foglalkozom efféle körülményekkel, csak igyekszem elmélyülni a környezetben, érezni a virágok illatát. Szerencsére ez nem kerül nagy erőfeszítésembe, hiszen jó kapcsolatot ápolok vele, és szeretem az időmet a szabadban tölteni.
Ezúttal nem hunyom le a szemem, csak sóhajtok egy mélyet, s kifújva a levegőt felemelem a fejem. Látom a szél útját, ahogy felfrissíti a fák lombjait, ahogy széjjel szórja a haldokló virágok szirmait, porait, ezzel új életeket teremtve. Egy körforgásnak lehetek a szemtanúja, amelynek a részesévé kívánok válni. Nem csak nézni akarom, részt akarok benne venni. Ez ötletre felemelem jobb kezem, s lassú mozdulatokat indítok meg. Nem is csodálkozom magamon, az lenne a furcsa, ha nem vinném bele ebbe a mágiába is a fizikai kontaktust, a mozgást, a táncot. Simogatom a levegőt, mintha így próbálnám megszelídíteni, majd egyre összetettebb, de továbbra is lágy mozdulatokat teszek a jobb, s immár a bal kezemmel is besegítve. El is mozdulok eredeti helyemről, néha kicsit erre, kicsit arra lépek. Bár jelen pillanatban még nem tisztázódnak fejemben cselekedeteim miértjei, nem tétovázok, azt cselekszem, amit ösztöneim súgnak.
Táncra hívom a szelet. Ehhez képzeletemmel is hozzájárulok, s hamarosan érzem is, ahogy lágy szellő cirógatja meg arcomat, és kezd el keringeni körülöttem. Aztán távolabb suhan tőlem, szeretetem széthordozva a környező virágoknak, majd ismét visszatér hozzám. Úgy érzem, kialakul köztem, és a levegő között egy mélyebb kapcsolat, mely során igazán együtt tudunk működni, én életem őt, ő pedig derűvel töltődik, s ezt a csodát megosztja a többi elemmel is. Ám valami nem stimmel. Hirtelen negatív gondolatok úsznak a fejembe, s én egy szempillantás alatt megszüntetem a széllel való táncot, megállok ott, ahol voltam, s leengedett kezeimet nézem. Ez így mind szép és jó. De ugye nem csak ebből áll ez a mágia. Kétlem, hogy mindig és mindenkor csak a szép dolgokra használnám az erőmet. Halkan hümmögök egyet a felismerésre, mely szerint talán túlságosan elkényelmesedtem, majd igazítok tartásomon, s visszanyerve komolyságom a tanárnő felé fordulok, véleményét várva. Közben megpróbálok visszaemlékezni arra, mit is műveltem az előbb.

Yar

A házi feladat kétes teljesítése után a gyakorlást egy új feladattal ötvözik most, ami egyszerre lehet elkeserítő, és mégis valamelyest biztató. Semmi kommentár, semmi hozzáfűzés, csak hogy rendben. Ezen egy picit el is csodálkozik a nő, de gyorsan túllép felette. Csak figyel, érzékel, amikor a fiú nekilát a feladatának, ami nem is megy rosszul ahhoz képest, hogy... De azért még van mit javítania rajta. Amikor végez, és ismét felgyorsította a kívánt szintre, elengedi magát, és vár, akkor kezd csak el beszélni Julianna is.
- Nem is rossz elsőre, azonban a lassítás egy picit gyérre sikeredett. Még egyszer!
Unszolja továbbra is, elvégre nem azért vannak most is itt, mert fel kellett volna adni a fiúnak a jövőjét. Térdelőülésbe helyezkedik, és egy picit összeszűkített szemmel néz rá, és magyaráz a kezével is elmutogatva, amit mond.
- Próbáld meg azt a lassításnál, hogy arra gondolsz, és azt érzed, hogy a levegő megáll, a tér, idő egyaránt. Ez remélhetőleg egy picit segíteni fog benne. Hasonlóképpen, mint a múltkor, hasonló az érzet milyensége, de más a tartalma. Az azonban rajtad múlik, hogy mennyire figyelsz oda.
Próbál neki még többet segíteni, és reménykedik benne, hogy ezúttal jobban fog menni a fiúnak a mutatvány, hiszen ő sem szereti, ha valaki csalódik, és rossz tapasztalatai vannak. Még akkor sem, ha ez saját hibájából történik.

Yooji

A gyakorlat pontosan úgy sikerül, ahogy annak kell, nem is csoda annyira, hiszen az elmondottak alapján ez érthető is. "Élj velük, légy egy közülük!"
- Ez egy tökéletes felfogás, neked pedig egyenesen zseniális. Egyszer ellátogatnék arra, hogy megnézzem, hogy is működik.
Yooji keze, gondolatai által a szél megmozdul. Fokozatosan gyorsul fel, egy erősebb szélig, majd ugyanígy, lassan változik vissza álló légtömeggé. Ez elismerésre méltó, és mivel nagyjából erre az órára nem is lenne több dolog, amit meg kell tanulni, lassan mehet, egy kis házival kiegészítve a dolgot.
- A következő óráig lévő feladataid listája.
Nyújt át neki egy pergament, rajta pár sornyi instrukció.
- Pofon egyszerűek. Számodra mindenképpen. Az első az, hogy ezt, amit most csináltunk, kijössz ide egyedül, és megpróbálod minél feltűnésmentesebben megoldani. Lesz segítségül itt egy tükröd, vagyis hasonló, amiben láthatod, hogy mit hogyan csinálsz, és mellette azt, hogy mit érzel, mennyi a koncentrációd. Ez egy skálán fog majd megjelenni, aminél lesz egy határ, amit ha elérsz, bizony még gyakorolni kell. A cél a szint alatt maradása.
Kis szünetet tart, majd rátér a második feladatra.
- A második. Mivel rajtad kívül Yarista az egyetlen, aki aeromágustanonc, vele fogsz gyakorolni. De csakis annyit kérek majd a részedről elvégezni, amennyit ő is tud. A cél nem az egymás kiiktatása, hanem a tanulás. Vele kell gyakorolnod, aztán írsz belőle egy kb. fél oldalas irományt, amit elég a félév végére megcsinálnod.
Két feladat kilőve, maradt még egy.
- Ígérem, az utolsó már pofonegyszerű lesz. Az pedig a következő.
Mivel nem vettél részt a fiatalabbak óráján, ezért a feladatod az, hogy a negyedévesektől ami ebben az évben nekik az elmélet. Ebből is csak az igéket tartalmazó listát, és a nonverbalitás- elemi mágus cselekedet különbségeit. Ezt jövő órán visszakérem.
Mivel mind a három feladat instrukciókkal magyarázatokkal kiadva, ezért a tanerő feláll a helyéről, megvárja, míg Yooji ugyanazt teszi, majd vele együtt indul el kifelé, a terem bejáratánál pedig elbúcsúzik.
- Három hét múlva találkozunk, addig is gyakorolj, és csináld meg, amit kértem.
Bólint, majd sarkon fordul, és elvonul vissza, hogy rendbe hozza, amit még kell, és előkészüljön a másnapi elméleti órára.

Elemi Mágia óra (2.)

---

Izgatottan, nagyon izgatottan vártam a következő órát. Eléggé felpörögtem a múltkori teljesítményemtől, és most nagyon vártam, hogy még tovább tudjak fejlődni. Ahogy a tanárnő kérte gyakoroltam. Eleinte nem nagyon akart menni, de rájöttem, hogy azért mert nem koncentráltam eléggé. Az agyam mindig máshol járt. Hogy egész pontos legyen lenn a faluba, egy étterembe és annak is a konyhájában. Félreértés ne történjen nem a konyhán van a hangsúly, hanem a benne ténykedő kócos szakácson. Azt hiszem lassan kijelenthetem, hogy Bánfai Odett végre nem szingli. Úr Isten, de fura ezt kimondani vagyis leírni. Bár még nem akarok elkiabálni semmit sem! Tehát lényeg ami lényeg: elég nehéz úgy babrálni a levegővel, hogy közben nem is ott jár az agyam. Azonban amikor végre sikerült kikapcsolni a gondolataimat, és a pillangók is kireppentek a pocimból, akkor végre összejött aminek össze kellett jönnie. Sikerült felmelegítenem a levegőt. Hosszú gyakorlás után megértettem, mit is akar a tanárnő azzal, hogy éljem át, mintha én lennék amit csinálok. Lelki szemeim előtt az lebegett, hogy most az én testemből árad ez a forróság, és ha "meggyulladok", akkor forrni fog körülöttem a levegő. Mondjuk ezt duplán is el tudom érni, ha ott van mellettem Csongi. Akkor is forr a levegő, csak akkor másképp. Tényleg sokat segített, hogy magam elé képzeltem a piros színt, meg olykor egy hatalmas máglyát. A vége felé már egészen jól belejöttem, és csodásan elszórakoztam vele. A levegő felmelegítése nagyon jó tud lenni akkor, amikor nagyon hideg van.
Széles mosollyal sétálok be a terembe, majd célirányosan tartok a mi kis külön termünk felé. Viktorral - a másik piromágussal - még nem nagyon sikerült összefutnom, de remélem hamarosan erre is sok kerül.
- Jóóóóó napoooot! -
Jól elnyújtva, hangosan köszönök, majd tekintetemmel a tanárnőt kezdtem keresni.

Yar

Sok "szenvedéssel" jár a kezdet, de ez mindenhol így van. A túlzott udvariasság bár cseppet feltűnik mindkettejüknek, azért nem kell neki akkora feneket keríteni, így nem is kerül szóba. A csend végig megmarad, egészen addig, míg a fiú be nem fejezi az ismételt próbálkozást, ami jóval sikeresebbnek bizonyul, mint az első. Gyakorlás és segítség. Úgy tűnik ez lesz nála a megfelelő módszer. Azután, hogy minden úgy sikerült, ahogy annak kellett volna már az óra elején is, és ami az elvárható tőle, léphetnek is tovább.
- A feladat hozzád mérten tökéletes, így ha nincs kérdés, akkor kapod a következő feladatot.
Mosolyodik el, majd a gömböt eltünteti a fiú kezéből, hogy helyette egy jóval nagyobbat tegyen az előző helyére. Látszólag ugyanaz, de ha hozzáér a fiú, akkor azt tapasztalhatja, hogy még "tiszta" a gömb, és annak tartalma. Hogy mi is vele a feladat?
- Ezzel ugyanaz a feladatod, mint múltkor. Csinálj vele, amit akarsz, de lehetőleg ne azt, mint amit most megtanultál. A cselekvésed legyen ösztönből, és megint nem fogok segíteni. Tehát összefoglalva. Mutass nekem még valamit, valami újat, valami mást. Rád bízom, hogy.
Unalmasnak tűnhet a feladat, mint amit már a múltkor is eljátszottak, de mégis más. És nem mellesleg oka is van annak, hogy ez így történik, és nem másképpen.
Nem kell rohanni az órákkal, a fiú még bőven ráér mindent elsajátítani, emiatt a sokszori, újbóli próbálkozás, látszólag ugyanaz. Ugyanazon, de nem ugyanaz az esemény.

Odett

Az érkezés kora, hogy most biztosan el ne késsen Julianna. Még jó, hogy valamivel, azaz jóval korábban elindult, hiszen még el sem kezdődött az óra rendes ideje, de Odett már vidáman köszön. A nő előlép a lávafolyó mögül, ahol addig tartózkodott, majd neki is hirtelen jókedve támad, látva, hogy a lánynak nem csak a hangja, hanem úgy a lénye vidámságtól sugárzik.
- Mi a jókedv oka?
Kicsit tolakodó lehet, de csak udvarias kérdezősködés. Ezután int a fejével, meg a kezével, hogy Odett kövesse őt, majd a múltkor már megismert területre érve leheveredik. Megvárja, míg a lány is ugyanezt teszi, keresztbe teszi lábát, és valahogy olyan jógás ülésbe helyezkedik, és mosolyogva adja ki az első instrukciókat.
- Nos, lássuk, mi lett a melegítésből, ami a múlt órán fel lett adva. Lássuk!
Csapja össze a tenyerét, és máris megjelenik a lány számára az ismert gömböcske.
innen pedig egyelőre most az övé a terep, a tanerő csak figyeli, hogy mire jutott ebben a pár hétben.

Elemi mágia - 2 felvonás

Az első órám óta sokat foglalkoztam a levegővel, hiszen bőven kaptam feladatot a Tanárnőtől, és amúgy is az én érdekem, hogy minél ügyesebben tudjam kezelni, vagy szebben fogalmazva minél ügyesebben tudjunk együtt működni. Némileg foglalkoztam az elmélettel is, de inkább a gyakorlatra helyeztem a hangsúlyt, hiszen az a fontosabb, meg aztán az én fejemben különben is könnyen ragadnak az infók, világosan át tudom látni a helyzeteket, a cél mindig az, hogy meg is tudjam valósítani.
Kisebb-nagyobb sikerélményekkel, de felhőtlenül veszem az utam a keleti szárny felé, hogy beszámolhassak Erdős tanárnőnek. Többnyire elégedett vagyok magammal, úgyhogy nem fogom lógatni az orrom, de azt se képzelem, hogy szuperhős vagyok, még messze a profi szint, ami egyébként az én szememben a 4 elem együtteséből adódik, amit persze sosem érhetek el. Legalábbis elképzeléseim szerint. Nem mondom, hogy nem hiszem, hogy nem tudnám megcsinálni, de nem is foglalkoztat a dolog, nem vágyom rá, mint ahogy a világuralomra sem. Szóval nem erőltetem a többi elemet, csakis a sajátomra koncentrálok.
- Szép napot, Tanárnő! - köszönök hangosan, mikor belépek a tisztásra, és mélyen meghajolok, ahogy közelebb érek a professzornőhöz. - Készen állok az újabb megmérettetésre - teszem hozzá kicsit játszva a hangommal, és ezzel is jelezve, hogy nem veszem én olyan halálosan komolyan a dolgot, nem kell tőlem ilyen téren tartani.
Aztán csöndben, és mint egy jó kisfiú teszem össze kezeimet magam előtt, miközben az utasításokra, kérdésekre várok. Tekintve, hogy az utóbbi időben sokat voltam itt, egyre felszabadultabb vagyok, és egyre jobban el merek ringatózni az elemi mágiában.

Yooji

November közepét alig hagytuk el, de már majdnem teljesen lement a két óra, mindenkinél. Oké, akadnak kivételek, de átlagosan elég tűrhető a részvételi arány. Jelenleg ismét a legidősebb diák vár a sorára, aki vidáman lép be, látszik rajta, és máris készen áll, mint mindig. Akárcsak a vele ugyanolyan elemes tanonc is. Mérhetetlen a hasonlóság köztük. Na de ezért is vannak mindketten ehhez a teremhez rendelve, és nem másikhoz.
A tanerő most kivételesen egy kicsit előkészült, és nem csupán a tisztás, hanem azon, az ösvények közepén már előkészítette a kis leplet, mely felett ismét lebegő tárgyak vannak. Csakis azért, hogy egy kicsit fokozza a hangulatot.
Ő maga mosolyog, mint mindig, lassan eleme lesz a mosolygás, és annak a tudománya is. Köszön, és máris a tárgyra tér, ami nem lehet meglepő.
- Helyes, de még mielőtt továbbmegyünk, lássuk, mit gyakoroltál mára. A negyedéves igéken kívül természetesen.
Bólint még mellé, és mindezzel arra céloz, hogy a múlt órai tevékenységet ismételjék meg, de ezúttal sokkal könnyedebben, és lazábban. Ezt ki is fejti egy picit.
- A különbség csupán annyi lesz a múlt órához képest, hogy most próbáld meg minden feltűnés nélkül, és nem csak az elemmel kapcsolatban fegyelmezetten, hanem magaddal szemben is. Tehát úgy, hogy rajtad minél kevesebb mutatkozzon meg abból, hogy mit csinálsz, és hogy egyáltalán te csinálod. Előre szólok, tökéletes nem lesz még, de ez is, mint minden: önszorgalom, gyakorlás, kitartás, és türelem eredménye.
Megint elmosolyodik, és innentől a fiúnak adja a terepet.

/Az eredmény teljes mértékben a te meghatározásod alapján dől el, nem fogok beleszólni ^^ /

Elemi Mágia óra (2.)

Elemi mágia - 2. felvonás

A nagy lelkesedés közepette futó pillantást vetek az óra eszközeire, amelyek nem messze tőlem lebegnek, majd igazítok tartásomon, és a Tanárnő szavaira figyelek, melyek az első feladatomat mondják el. Kicsit elgondolkodva bólogatok rá néhányat, emlékeim között felelevenedik egyik-másik gyakorlásom, amikor igyekeztem ezt a feltűnésmentességet elérni. Maga a levegővel való munka szinte mindig könnyen ment, azt azonban elérni, hogy ez ne járjon elevenséggel, nehéz volt megvalósítanom, hiszen én már alapjáraton is elég mozgékony vagyok, folyton jár kezem-lábam, legszívesebben csak táncolnék és táncolnék, vagy ugrabugrálnék. Persze képes vagyok én kontrollálni magam, nélküle nem is tudnék illedelmes életet élni, ám ha azt csinálhatom, amit igazán szeretek, akkor nehezebb visszafogni a gyerekesebb énem, amelyiknek folyton fülig ér a szája. Ezért van az, hogy a gyakorlati órákon többet pattogok, míg egy előadást képes vagyok moccanás nélkül végighallgatni.
Mielőtt nekilátnék az ismétlésnek, kicsit átmozgatom magam, hogy ne legyenek kötöttek az ízületeim, és ne essen nehezemre nyugton maradni, ne érezzem, hogy kellemetlen az ácsorgás. Ezt gyorsan letudom, s nyomban rátérek a lelki ellazulásra is. Nincs egy meghatározott menete sem ennek a folyamatnak, sosem haladtam még pontról pontra és mindig ugyanúgy, de a jellege, lényege ugyanaz: pillantásom lassan jártatom körbe a tisztáson, beszívom a levegőt és kifújom. Nem is tudom, hogyan lenne feltűnésmentesebb a munkám, ha csukott szemmel végezném, vagy ha nyitottal... Mindenesetre tovább fürkészem a környezetet, figyelem, merre jár a szél, hogyan mozog a levegő, miként kúszik a növények levelei között. Csatlakozom hozzá, én is kergetőzöm, bújócskázom, de óvatosan, nesztelenül lopakodom, nehogy bárki is észrevegyen bennünket. Halvány mosoly húzódik arcomra, ahogy észlelem, a fogócska intenzívebbé válik, és a körülöttünk lévő levegő áramlása megváltozik. Látom, ahogy egyik virágról a másikra szökken, ahogy bólogatnak rá a levelek, s ezt a mozdulatot játszom le jobb ujjaimmal, miközben kezeim nyugodtan pihennek oldalaimon. Nem tudom megállni, hogy ne vigyek bele egy kis fizikaiságot, nem is tudnám egyelőre e nélkül megoldani a feladatom, mindenesetre nem zavartatom magam, különben sem vagyok annyira mutatós, mint múltkor a táncikálásommal. Úgy gondolom, ez is teljesen korrekt teljesítmény, és ha belegondolunk, egy éles helyzetben se feltétlenül vennék észre, hogy mit csinálok az ujjaimmal.
Apró mozdulataim lassan lejjebb csitulnak, már csak néha-néha látszik tekintetem menetén, fejem fordulásán, hogy valamin ügyködöm, de igazán érzem belülről is, hogy egy vagyok a levegővel, és már nem is kergetőzünk, csak szaladunk, kéz a kézben. Egy erősebb széllöket után elterülünk a fűben, és kis hempergés után megnyugszunk. Így érzem én, és így csillapodik vissza a tisztás levegője is, mely felfrissülten ismét önállóan áramlik tovább.

Yar

A sikeresnek mondható ismétlést követően újabb feladatra kerül sor, ami megint a fiútól igényel kreativitást, és szemfülességet. Na meg persze ráérzést, ami mindenkinél fontos tényező. Nem mond semmit sem a nő, csak figyeli, ahogy a másik koncentrál, és még a szemeit is becsukja. Erre kénytelen elmosolyodni, és magában meghajolni az akaratereje miatt, ami, mint a múltkor is, sikeres eredménnyel zárul.
A gömb előbb csak megmozdul, némán, de egy kicsit gurul az asztalon, ide- meg oda, majd, mintha egy zsineggel felülről húznák, megemelkedik, a közbeni gyors színezésnek köszönhetően pedig bárki észreveheti, hogy a levegő felfelé tör magának utat, vagyis próbál, de mivel nem szabadulhat, így a burkát is viszi magával. Nem gyorsan, inkább nagyon lassan, és csak egy jó tíz centire távolodik el az asztallapjától, de annál határozottabban. Mikor visszatér eredeti helyére, máris jön a reakció.
- Ügyes.
Meghökkent, és elismerő szó, de, hogy az eredményt is tudassa, azért még befejezi, és kiegészíti.
- Mivel nem volt nyitva a szemed, így nem láthattad. Ismételjük meg, de most te figyelj.
Utasítja, majd megmutatja neki, hogy mi is történt, amíg behunyta a szemét. A levegőnek most narancssárga színe van, a tetején pedig piros, hogy látni lehessen, melyik az, amelyik a legjobban dolgozik, melyik, ami csak éppen, hogy munkában van. Ez a gömbben forog, és mint egy körfűrész, halad előre, vagyis felfelé, majd szépen lassan visszafelé, hogy visszatérjen.
- Mesélj, mit csináltál, és mire gondoltál.
Nem csak szimpla kíváncsiság, hanem egyszerre tanulság is, és tanulás is Julianna számára, mint ahogy minden alkalommal. Amíg pedig nem kap választ, addig hallgat.

Yooji

Az ügyködés, és a gyakorlat végrehajtása közben szinte semmit nem venni észre abból, amit csinál az ujjával, egy bizonyos pontig.
- Ne csalj!
Hangzik a gyengéd instrukció, bár látszik, az ellazulós mozdulatokból is, hogy ez nehéz lesz. Ezért lehet egy ideig még el is nézni, na meg nem egyszerre a profi szint elérése a cél, szóval a gyakorlás az rengeteget fog segíteni. A szél ereje, és mozgása szinte már természetesen hat, ami így is hatalmas eredmény, még akkor is, ha az az ujj mozog. Amikor végez, akkor még egy kis időt vár, amíg le is nyugszik a fiú, aztán egy pár mondattal összefoglal.
- A ne lehessen észrevenni rajtad, azt főként úgy értelmezzük, hogy semmi rendkívüli mozdulatot nem teszel. Ha merev vagy, és egy helyben állsz, az inkább vall a mozgásra, mintha mozgatod a kezed, vagy inkább a lábad. Persze nem árulkodóan. Hanem például felemeled behajlítva a kezed félig, felfelé tartod a tenyered, hagyod, hogy azon átsikoljon a levegő, majd felemeled, és útjára engeded. Ettől függetlenül teljesen profi munka. Kezd lenni.
Mosolyodik el, majd a lepel felé mutat, ahol a következő feladata van.
- Nos. A feladat egyszerű. Nyolc gömb, négy elem, kettő- kettő mindegyikből. A feladatod az, hogy hajtsd végre rajtuk a tanult varázslatokat, amiket átnéztél a mai órára a negyedéves anyagból. A föld, tűz, és víz elemeknél jól sikerüljön, a levegőél viszont tökéletesen. Kéretik nem az elementalista mivoltodat használni!
Vet véget már az elején a csalásnak, s megint csak figyelni fog.

//szintén minden döntés a tiéd//

Elemi mágia óra 2

Lori

Lori jóval előbb megérkezik a terembe, de nem véletlenül. Most, kivételesen van oka a tanárnak is, hogy egy cseppet később érjen oda, de ez nem publikus. És nem utolsó sorban nem is lényeg.
Amikor ő is megérkezik, csak némán áll, nem szól semmit, csak a lány reakcióit, és viselkedését figyeli, majd amikor már elégnek tűnik, akkor lépked még közelebb, és szólal meg a szokásos stílusban, és hangnemmel.
- Szép délutánt kívánok neked! De vágjunk bele. Ne haragudj, hogy elkéstem. Lássuk, mit hoztál mára.
Mosolyodik el, és a múltkori helyre csüccsen le. És bár elég kusza volt az első mondata, vagyis mondatösszessége, ettől függetlenül reméli, kivehető volt belőle a lényeg, és nem csak neki, hanem Loreleinak is. Ha pedig akar, akkor csak kérdezzen.
Miután leheveredik, máris előbukkantja a szokásos gömböt, most vízzel benne, és hagyja kibontakozni, és érvényesülni a lányt.

Elemi mágia 1.óra

~Mi, elemi mágusok mindig tanulunk. Életünk végéig.~
Ezzel nem lesz gond, gondolta magában Enikő. A folyamatos tanulás értelmet tud adni az életnek, mikor semmi más nincs. Ezek szerint az elemi mágiával mindig tud majd foglalkozni, nem lesz olyan, hogy mindent megtanult, amit csak lehetett, és hátradőlve a székben elégedetten nyúl valami máshoz. Enikő fokozódó izgalommal várta, hogy végre csinálhasson valamit.
Figyelmesen hallgatta a tanárnőt, majd egy bólintással jelezte, hogy megértette a feladatot. Lenézett a gömbre, ami az imént jelent meg, és mielőtt kinyújtotta volna felé a kezét, végiggondolta, hogy mit is akar csinálni vele.
Mozgatni kéne, de hogyan? Enikő a tanárnőre, majd a gömbre nézett. Vett egy nagy levegőt, és lassan a gömb felé emelte a jobb kezét. Elképzelte, hogy mikor megmozdítja majd az ujjait, a gömbben lévő víz meg fog mozdulni, apró hullámok keletkeznek és a végén újra sima lesz a víz felülete. Ez így gondolatban nem tűnt olyan nehéznek. Lassan elkezdte mozgatni az ujjait, de mikor érezte, hogy így nincs hatással a vízre, más mozdulatokkal próbálkozott. Lassú, egyenletes mozdulatokkal próbálta mozgásra bírni a gömbben lévő vizet.

Elemi mágia óra 2.

Tanárnő
Elemi mágia óra (1)
Okt. 15


Ez a határos-határtalan kérdés kicsit megzavar, de azért értem, hogy a tanárnő mit szeretne mondani, így határozottan bólintok. Amikor előkerül a lap, érdeklődve figyelem, hogy mit is tartalmaz. Őszintén; nem számítottam ilyesmire, de aláírom, elvégre nem áll szándékomban senkit sem megtámadni. Ezt szívem szerint meg is mondanám a tanárnőnek, de sejtem, hogy ez valami hivatalos papír, amit minden tanoncnak alá kell írnia, így rövid habozás után átveszem tőle.
Gyorsan végigolvasom, hogy mi is van ráírva, mivel otthon azt tanultam, hogy semmit sem írhatok alá addig, amíg tisztában nem vagyok a tartalommal. Igazából nem hosszú a lap, így ez gyorsan meg van. Mivel semmi ellenvetésem nincs, oda firkantom a nevem, majd felemelem, hogy visszaadjam a tanárnőnek, de a tekintetemet szinte magához vonzza az a gömb, ami a fent említett személy kezében van. Egyszerűen elbűvöl már maga a látvány is, ahogy a víz mozog, megfagy és hasonlók. Nem tudom, hogy meddig, de egy ideig biztosan nézem a gömböt. Szerencsére egyszer csak észreveszem magam, megrázom a fejem, majd gyorsan a tanár felé nyújtom az aláírt lapot.
- Tessék, aláírtam - mondom, bár nem értem, hogy miért fűzöm hozzá ezt a mondatot, mert felesleges.
Mindenesetre nem mondok semmi mást, inkább várakozó tekintettel meredek a tanárnőre, és várom, hogy mit is fogunk ezután csinálni, mert már csinálni akarok valamit. Persze, ezt hangosan sosem mondanám ki, de gondolni mindent szabad. Meg ha jól számolom, akkor lassan lejár az órára szánt idő is…

// elnézést a sok késésért...

Elemi Mágia óra (2.)

Zoé

Hűvös este van, látszik, hogy már javában tél van. Hosszú, fárasztó és tanulással teli napom volt, úgyhogy úgy döntök, kijár nekem egy kis pihenés, teszek egy sétát. A kastélyon kívül nagyon hideg van, így maradok belül.
Elindulok amerre kedvem tartja, és hamar rájövök, hogy még sosem voltam a keleti szárny első emeletén. Fogalmam sincs, mit rejt a folyosó, de hirtelen kezd érdekelni. Engedek a kíváncsiságomnak, lassan fölsétálok a lépcsőn.
Amint fölérek, eltátom a szám. Gyönyörű látvány tárul elém, az egész folyosót betöltik a freskók, a padlótól a plafonig. Minden festményen mulatoznak az emberek, még érezni is lehet a bor illatát. Kis gondolkodás után rájövök, hogy a "Vigadófreskó" folyosóján vagyok, olvastam erről a helyről régebben egy könyvben. Mindig is kíváncsi voltam rá, nem is értem, miért nem kerestem eddig.
A sok vidám festményt látva én is jobb kedvre derülök, hirtelen elfelejtem, milyen rossz napom is volt. Csak sétálgatok a folyosón, és nézem a nekem integető embereket. Mikor felnézek a plafonra, ott is több száz mulató alakot látok. Nem tudom miért, de én is velük kezdek nevetni. Szép lassan megnyugszom, és teljesen visszatér a jókedvem.

Miért pont ide? Talán azért mert itt ki tudom kapcsolni az agyamat. Mostanában túl sokat gondolkodom, úgy érzem mentem felrobbanok, szabadulni akarok. Erre tökéletes ez a folyosó. Az portrék buliznak, isznak az egész folyosón bor szag terjeng és gyakran hangoskodnak is. Talán ez majd segít. Lassan ráérősen sétálok a tervezett cél felé, közben egy kisebb vasgolyót dobálok. Azzal szórakozom, hogy egyre-egyre magasabbra dobom és egyre lentebb engedem, majd az utolsó pillanatban elkapom. Muszáj valamin levezetnem a felgyülemlett feszültséget, mert az igazság az, hogy nincs valami jó kedvem...úgy érzem, fel tudnék robbani. Még akkor is folytatom a kis golyó dobálását, amikor beérek a folyosóra így először észre sem veszem a kislányt, aki a plafont bámulja, a ladba teljesen leköt, na meg, koncenrtálnom is kell, nem csak egyszerű dobálásról van szó. Nagy lépésekben haladok, aztán hirtelen nekiütközök a lányak. Gyorsan hátrébb lépek mielőtt bármi atrocitás történne, majd hirtelen az utolsó pillanatban a feje fölött kapom el a golyót. Egyenlőre még bocsánatot kérni sincs időm, annyira meglepődtem, csak nézek rá ijedt szemekkel, figyelem, történt-e valami baja. De mivel nem esett össze és társai úgy látom a meglepetés erején kívül más hatás nem érte. Oké, akkor most jöhet a mentegetőzés.
-  Ne haragudj, nem vettelek észre, annyira sajnálom...
Végülis, majdnem agyonütöttem szegény a nem épp hétköznapi játékszeremmel, ráadásul még neki is mentem, szerencsére megúszta, hogy kapjon ő is egy kis agadot abból amit a vasgolyóba továbbítottam.
-  Remélem..jól...na jó most már eleget nevettetek.
Fordulok a portrékhoz, akik az alkohol hatása alatt állva még viccesebbnek látták a baklövésemet. Már hozzászoktam, hogy szerencsétlen vagyok de nem tűzhet táblát magamra "Közveszélyes" felírattal. Bár...lehet, hogy hatásos lenne.

Zoé

Egy húsz év körüli nő freskóját tanulmányozom, akinek a kezében nem egy üres üveg van. Gyönyörű, sötétbordó ruhát visel, akár egy estélyre is elmehetne benne. Mosolyogva integet nekem szabad kezével, én pedig vidáman visszaintegetek neki.
Hirtelen azt veszem észre, hogy mindenki egy irányba néz. Egyenesen mögém. Csak azt veszem észre, hogy egy lány a fejem fölé nyúl és elkap valamit. Nem nagyon tudom kinézni, hogy mi az, viszont igencsak örülök, hogy nem esett a fejemre.
- Semmi baj!
Szegény biztosan fél, hogy valami bajom lett, legalábbis erre következtetek az arca alapján.
- Tényleg ne nevessétek ki! - fordulok a freskókhoz, akik láthatóan nagyon jól szórakoznak. Egy pillanatra abbahagyják a nevetést, de amint elfordulok, megint kitör belőlük a kacagás.
- Egyébként Maia vagyok. Maia Norwood. Mi az a kezedben?
Rámosolygok, hogy lássa, egyáltalán nem haragszom rá. A kezét nézem, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi lehet az, ami majdnem a fejemre esett.

Még mindig teljesen meg vagyok lepődve magamon, tudom, szerencsétlen vagyok és ez nem kellene, hogy annyira meglepjen, de a szerencsétlenségem általában nincs nagy hatással másokra. Nem akarok feleslegesen bajba sodorni senkit, de Zoé megmegentette a napot, vagy legalábbis a lányka testi épségét biztosan. Egy kis ideig még morgok a portrék miatt, majd megvonom a vállamat és úgy döntök, nem foglalkozom velük tovább, ha látják rajtam, hogy érdekel, akkor csak tovább csinálják, azt meg nem igazán szeretném.
-  Hagyd csak, már megszoktam.
Sóhajtok, és még legyintek is egyet hozzá. Nem vagyok itt új vendég, ami azt illeti. Nagyon sokszor jártam már erre, és okoztam pár felemelő pillanatot a freskók lakóinak, ez csak egy újabb példája volt a dolognak.
-  Szia, én meg Zoé.
Soha nem tudom, hogy mutatkozzak be, mondjam a teljes nevemet? Minek? Úgysem jegyzik meg, a középső nevemet meg nem használom. A Zoé viszont egyszerű és könnyen megjegyezhető, szóval maradok inkább ennél. A tekintetem a vasgolyóra téved, majd vissza a lányra. Most mit mondhatnék? Ha az igazságot mondom valószínűleg nem hiszi el, vagy kinevet. Az emberek az ilyesmit nem könnyen dolgozzák fel.
-  Ez egy vasgolyó, akkor használom...ha...el akarom terelni a gondolataimat.
Most mondjam neki azt, hogy túlcsorduló negatív érzelmeim hatására a testem megtelik elektromossággal amit ebbe a kis golyóba vezet le? Na persze...több mint valószínű, hogy világgá szaladna. Szóval inkább leguggolok leteszem elé a golyót, nem akarom a kezébe adni, az nem biztos, hogy kellemes lenne.
-  Tessék, nyugodtan nézd csak meg, nem lett volna kellemes, ha a fejedre esik.
Meg kell vallani, nem egy könnyű darab...de nem is nehéz, tökéletesen el lehet vele szórakozni és anyaga is megfelel arra a célra amire használom. De a legtöbb ember számára ez csak csak egy nehéz kis ezüstszínű kopott golyó.

Zoé

Bár megnyugtattam, hogy semmi baj nem történt, úgy látom Zoé még mindig aggódik miattam. A portrék csak nevetnek rajta, de úgy tűnik ő megszokta, ugyanis csak megvonja a vállát és legyint egyet. Biztosan gyakran jár errefelé. Kár, hogy én csak most fedeztem fel ezt a helyet, az ember egészen le tud itt nyugodni egy nehéz nap után.
- Szóval te sokszor jársz erre? Csak azért kérdezem, mert én most vagyok itt először.
Mikor megkérdezem, hogy mi van kezében, leteszi elém a földre. Egy vasgolyó. Érdekes, nekem eddig még nem jutott eszembe ez a stresszoldási módszer, pedig biztosan jó. Mindenesetre örülök, hogy elkapta és nem esett a fejemre. Semmi kedvem agyrázkódást kapni.
Leguggolok, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. Valószínűleg már elég régi, kisebb karcolások vannak rajta. Szép, ezüstös színe van, csillog is abban a kevés fényben, ami beszűrődik a folyosóra, amit ugyan hatalmas ablakok díszítenek, a fény a felhők miatt mégsem tud teljesen beáramlani.
- Honnan van?
Ennél értelmesebb kérdés nem jut eszembe. Mondjuk tényleg kíváncsi vagyok rá, fogalmam sincs, hol lehet sima vasgolyót venni. Felegyenesedek, lenézek a golyóra, majd vissza Zoéra.
- Egyébként miért dobáltad? Ideges vagy?

-  Elég régóta járok már ide, szóval volt alkalmam meglátogatni a freskókat.
Hát igen, tény, hogy régóta ide járok, de ez még nem magyarázza azt, hogy miért is töltöm itt az időmet. A legtöbb ember számára ez a hely egyszerűen idegesítő, de engem mégis jó érzéssel tölt el, mert ebben a teremben, habár nincs sok élő ember, mégis mindenki jókedvű és a nevetés sokszor megoldás a problémáidra.
-  Az apám csinálta nekem..elég régen volt már..
Oldalra billentett fejjel mosolyogva pillantok le a golyóra, a szemem előtt pedig lejátszódik a jelent amikor megkaptam, bár néhány jelenet már nem egészen tiszta, mégis még mindig emlékszem arra amit akkor éreztem, törődtek velem és megpróbáltak segíteni rajtam, ami valljuk be, azért sikerült is. Ráadásul tényleg eléggé bele tud merülni az ember abba, hogy zsonglőrködik vele, ezt pedig én az évek alatt tökéletesre fejlesztettem. Az agyam teljesen ki tud kapcsolni, pont azért mentem neki szegény Maianak is.
-  Hát, igazából, ami azt illeti, mondhatjuk így is, igen.
Nem akarok senkit traktálni a baromságaimmal, na meg, ha rákérdezne se mondhatnék semmit a hazudozáshoz pedig nem vagyok jó állapotban. Szóval így maradtam a terelésnél. Az végülis nem hazugság, hogy ideges vagyok, mert tényleg az vagyok, illetve sikerült egy kicsit eltéríteni a gondolataimat de amint szóba hozza megint elfut a méreg. A szemöldököm összeszalad, de nem akarom felkapni a golyót, amíg nem vagyok biztos benne, hogy a lányka kicsodálkozta magát benne. Biztos azt hiszi, hogy ez valami varázslatos tárgy, vagy, hogy különleges képessége van. El kell, hogy keserítsem, az apám fikarcnyit sem ért az ilyenekhez, egyszerű mugli zenész, szóval nem fog a labda átalakulni, a színét sem fogja megváltoztatni, olyan mint én...egyszerű.

Zoé
- Hogy találtad meg ezt a helyet, mikor először jártál itt?
Fúrja az oldalam a kíváncsiság. Én véletlenül találtam ide, de el tudom képzelni, hogy Zoé hallott valakitől erről a helyről. Bár lehet, hogy ő is teljesen véletlenül jött ide.
- Jó neked. Én azóta nem láttam apukámat, mióta Magyarországra költöztem. Igazából nem is beszéltünk. A szüleim elváltak, apukám pedig Dublinban él.
Nem az a célom, hogy elpanaszoljam az egész életem szegény Zoénak. Egyszerűen csak kicsúszott a számon ez a pár mondat. Rögtön apu jutott eszembe, mikor említette, hogy az apjától kapta a vasgolyót. Bárcsak nekem is lenne valamilyen emlékem aputól... Mikor nála laktam, nagyon sok ajándékot kaptam tőle, de mindegyikkel történt valami, mára már egy sincs meg. Volt, amelyik rejtélyes körülmények között eltűnt, mikor apa elhozta az új barátnőjét, és volt olyan is, amit én magam vesztettem el az évek során.
- Ne haragudj, nem akartalak felidegesíteni.
Kissé megijedek, mikor Zoé arcán észreveszem az idegesség jeleit. Tényleg egyáltalán nem állt szándékomban fölidegesíteni, csupán érdekelt. Úgy látom, jobb, ha erről a témáról nem kérdezem többet...

Enikő

Elsőre nem is rossz próbálkozás, bár az eredmény messze elmarad, mint amit el szeretne érni a lány. A víz meg sem mozdul, ugyanolyan sima marad, mint előtte. És bár csalódás érheti először Enikőt, tegyük hozzá, ez szokványos tud lenni, és az is, lévén senki nem születik profinak. És ezt nem csak a felnőttek tudják.
- Nem rossz próbálkozás, ha jól sejtem hullámokat akartál kelteni. Gyere segítek!
Int a fejével, és bár nem áll fel a helyéről, előtte ugyanúgy megjelenik a pici gömb. A kezébe veszi, és az ujjával, de csak eggyel, odaér a gömb mellé, azzal pontosan szemben, majd az ujját előre, és hátra ingatja, mintha terelné a vizet. Ezzel lehet ugyanis legkönnyebben a valóságban is hullámokat gerjeszteni.
- Próbáld meg, hogy úgy teszel, mintha az ujjaddal meglöknéd azt a vizet. És emellett jó, ha kitisztítod az elméd, és csak erre gondolsz. Előbb átvedd magadban, mit teszel, aztán merülj el magadban, "szedd" elő azt a mágiát a belsődből. Ehhez pedig az kell, hogy lemenj az elmédben, olyan mélyre, mint eddig sosem. Az energia, ami benned van, valahol ott szunnyad. Próbáld meg előhívni. Képzeld azt, hogy te vagy a víz. Minden, ami ő, az vagy te. És így próbáld meg!
Tanári instrukció vége, innentől tőle már csak a szokásos csend honol. A lányé a terep.

//Sikerül, kérdés, hogy mennyire, de ezt hagyd majd rám. //

Lori

Az ismétlés a tudás anyja, a nem ismétlés meg, hát ezt ne is mondjuk ki...
Az viszont pozitívum, hogy vigyünk újat a régibe, és ezt tagadni is kár lenne. A gyakorlás meghozza majd úgyis a gyümölcsét, Lori kérése azonban picit szokatlan. Benne van a tanulási, és a cselekvés utáni vágy, és ez jó.
A tanárnő csak meghökkenve néz rá, mikor saját ötletét veti fel, de próba cseresznye.
- Biztos, hogy jó ötletnek találod?
Hangja egy kicsit bizonytalan, azonban utána szinte rögtön jön a fellelkesült, és gyermeki énje.
- Ahogy gondolod. Lássuk, mire mész vele.
A szemei kitágultak, vigyor, mosoly, pirospozsgás arc a helyén, már csak az kell, hogy lássa, mire fog menni Lori. És ha valahol a kettős folyamatnál elakadna, segít neki megtartani a vizet, hogy csak a múltkori feladatra koncentrálhasson. De erről persze egy szót sem szól.


//Kiemelés tuti siker, akár egyedül csinálod, akár nem
A gyakorlást te döntöd el, hogy milyen lesz, hiszen neked kellett gyakorolni //