Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megérkezvén a ködös kastély kapujába hatalmas csend fogadott minket, kezdtem úgy érezni, hogy a lányok nem beszéltek a levegőbe, amikor szellemeket és kísérteties történéseket emlegettek. Senki nem jött ajtót nyitni, de a két professzorasszony megoldotta a problémát, és szélesre tárva a hatalmas ajtószárnyakat beterelték a csoportot az előtérbe. Mivel továbbra sem találkoztunk senkivel, a házvezetők úgy döntöttek, hogy megkeresik vendéglátónkat, de addig is a gyerekek lelkére kötötték, hogy ne mozduljanak innen, mert elég nagy a kastély, és könnyű benne eltévedni.
Éppen el akartam indulni, hogy felfedezzem a helyet, elvégre nekem nem szólt a professzorok intése, amikor a lépcső felől halk nevetés hallatszott. Nem sokkal később belépett a terembe egy kicsi, fodros ruhát viselő lány, és egy egyszerűen öltözött férfi. Utóbbi láthatóan a kislány kísérője volt, kicsivel mögötte lépkedett, és szükség esetére készenlétben tarotta a karját, ha netán el kellene kapni a törékenynek tűnő teremtést. Ez persze felesleges óvintézkedés volt a részéről, hiszen mindketten szellemek voltak.
A kislány ugrándozva, lebegve sietett le a lépcsőkön, a férfi méltóságteljesen, kis úrnőjére figyelve szállt mögötte a levegőben. A levitás társaság előtt megtorpantak, majd a lány valamit súgott a férfi fülébe, aki véleményem szerint az inasa, vagy valamilyen szolgálója lehetett. Kíváncsian előbbre igyekeztem átugorva egy másik lány fülbevalójának tükröződésébe, mert izgalmasnak ígérkezett a furcsa páros.
Az inas úrnője parancsára közelebb lépett, majd finoman meghajolva a következőket mondta:
- Úrnőm, Johanna Ravenheart üdvözli Önöket a Ravenheart család nevében. Johanna kisasszony úgy döntött, hogy Önök alkalmasak arra, hogy unalmas óráit megtörjék, ezt vegyék megtiszteltetésnek. A játék szabályait személyesen ő fogja közvetíteni számukra, kérem, figyeljenek!
- Köszönöm Ackley - lebbent előre a kislány, majd kaján mosollyal végigmérte a jelenlévőket. - Mivel unatkozom, ezért játszani fogunk. - láthatóan nem számított ellenállásra, egyértelműen nem szokott hozzá, hogy ellenkeznek vele. - Ti fogtok engem szórakoztatni. Ha megteszitek, amit kérek tőletek, akkor esetleg hagyom, hogy majd elhagyjátok a kastélyt. A két nő, akik jöttek veletek már biztosan alaposan eltévedtek, de ha mégsem, Fitzgerald asszonyt, akkor sem fogják megtalálni. - A kislány éles, hangos kacajt hallatott, amit szerény személyem ki sem nézett volna kecses alakjából és aranyos arcából.
- A feladatotok megtalálni egy festményt, amin az unokabátyám látható, akit Pierce Farrel Ramesnek hívnak. - Hangjába gyengédség vegyült, szemeiben pedig rajongást véltem felfedezni, ami számomra egyértelműen mutatta, hogy a kislány imádja ezt a bizonyos fiatalembert. - Láthattok róla egy képet ott, a családfán - mutatott az egyik falrészletre, ahol valóban megcsodálhattuk a Ravenheart család tagjait. Gyorsan végigfutottam az arcokon, és a neveken, megtaláltam rajta Johannát, és persze Pierce-t is, közben a kislány folytatta a csevegést.
- Mivel sokan vagytok, ezért ajánlom, hogy több csoportban induljatok el, ne aggódjatok, mindegyikőtökre tudok majd figyelni. - Ettől a mondatától a libabőr futott volna végig a hátamon, ha lett volna testem, kezdtem érezni, hogy ő nem egy egyszerű gazdag kislány.
- Te (Luna), te (Isobel) és te (Lyra) az első csapat lesztek - bökött sorban a lányokra Johanna. - Te (Vanília) és te (Runa) a második, a többiek (Keiko, Ágota, Hanka) pedig a harmadik társaságot alkotják - oldotta meg azonnal a csoportbontást, majd folytatta a szabályok sorolását. - Három irány van, induljatok el valamelyiken, és találjátok meg Pierce-t! Bármelyik csapat lesz az első, aki megpillantja őt, mindenkinek megmutatom a helyes irányt. Utatok során találkozni fogtok a családtagjaimmal, ők majd talán segítenek nektek, de az is lehet, hogy akadályozni fognak. A festmények azonban biztosan segítőkészek, nem is értem, hogy miért, unalmas mindig jónak lenni.
Ezzel kacagva felröppent a plafonig, inasa követte.
- A játék indul, siessetek! - ezzel a végszóval elhagyta a termet, a hűséges Ackley pedig lebegett utána.
Számomra igencsak ígéretesnek tűnt a dolog, de nem tudtam, hogy a levitásokat ez mennyire fogja érdekelni. Tapasztalataim alapján egy egyszerű labirintus, vagy tájékozódási feladat nem foghat ki rajtuk, de a rejtvényektől sem menekülnek fejvesztve, azt azonban még nem tudtam, hogy bátorság dolgában hogyan állnak. Reméltem, hogy nekivágnak a kalandnak, elvégre ezért jöttünk ide, nem? Végre valami izgalom a rengeteg eseménytelen év után, legalábbis számomra ezt jelentette Johanna váratlan felbukkanása. Hirtelen nem is tudtam dönteni, melyik csapattal tartsak, ha netán belevágnak. Végül úgy okoskodtam, hogy majd egyiktől a másikig ugrálok tükrökön és tükröződéseken keresztül, és így mindent látni fogok. Alig vártam, hogy döntsenek, és végre induljon a játék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Téli szünet valamelyik napja, 15 óra körül – Lin

Az ünnepek utáni időszakban az a borzalmas, hogy mindenki le van égve. Nézd csak meg New Yorkban a sarki Mikulást például: az már azért csenget, ha ott áll még a sarkon és nem egy menhelyen ücsörög, hogy adj neki húsvétra zsebpénzt, mert amit az ünnepek alatt összegyűjtött, megadózták, levonták belőle a jelmezbérlés díját, meg még az ilyen-olyan hevenyül kitalált díjakat és nem maradt semmivel fizetésre. Budapesten ennél azért keletibb a helyzet: sorban állnak az emberek, hogy visszavigyék, ami elromlott, máguséknál meg állandó jelleggel megy a seftelés, a razziák, társulások, stb. Határozottan jó ötlet ilyenkor eladni sárkánykarom reszeléket, unikornis máját (Luca, gondol rád egy bizonyos zugdoktor! ) és mindenféle egyéb bájital hozzávalót, feketemágiás holmit a forgalmibb fajtából, ami nem öl meg... azonnal.
Nos, a délelőttje arra ment rá, hogy egy kocsmában üvöltözött pár trollvérrel is rendelkező dunántúlival, aztán volt egy félórás szünete az egyik átkokat gyártó boszorkánnyal, sikeresen eljutott az ebédig is és most, délutánra készült Pécsre indulni, onnan pedig Toulouse-ba. Michelle már hazament, ő pedig csak futólag akarja üdvözölni a nővéreit. A szülőkkel nem él a beszélőviszony, főleg mióta az apja helyben hagyta úgy, hogy most is viseli a nyomát a ruha alatt.
Igen ám, indulna ő, de hogyan, amikor még a kanyar bevétele előtt szó szerint letarolják. Reflexei jól edzettek főképp a kviddicsnek köszönhetően, így nem engedi tovább zúgni azt a valakit, aki őt használta STOP táblának, de ettől még nem tudják elkerülni a betonnal való csöppet sem romantikusnak nevezhető találkát. Beveri a fejét, csillagokat lát, anyáz hangosan egyet, aztán felnéz, ahogy az Orion kezd eloszlani szemei elől. Nem sokszor látta ezt az arcot, de elégszer ahhoz, hogy megjegyezze, na meg a vele jövő töménytelen rózsaszín undormányt. Most nem is ez üti meg először, hanem a közeledő futó léptek zaja. Nem sokat gondolkodik, csak hagyja, hogy az ösztönei működésbe lépjenek: Aileent legördíti magáról, felpattan a körülményekhez képest gyorsan, s a lányt is talpra állítja, aztán maga mögé vonja. Mint kiderül rögtön ezután, két suhanc szaladt vihogva a lány nyomában valószínűleg, hogy megijesszék. Magában mormog pár ízes szót a paranoid viselkedésről, idióta kölykökről és felesleges gázolásokról, de elég csak hosszasan és merően csúnyán néznie a két kis idiótára, máris jobbnak látják odébb állni. Neki meg végre van ideje előszedni a háta mögé rejtett levitás kisegeret.
- Te mi a szent szalamandrát keresel pont itt? És miért kergetett az a két lökött? – Felvont szemöldöke és az az alól kikandikáló kérdő pillantás minden bizonnyal elárulja, hogy egy körülbelül helytálló választ vár el a rögtönzött találkozás tiszteletére, másképp megeshet, hogy itt hagyja a lányt a pácban. Elvégre nem a szíve csücske. Bár a múltkor volt szerencséje megízlelni őt és nem volt rossz. Mondjuk nevezetes sem. A választ persze még mindig várja és jó lesz megadni neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot

Három nap Elliottal – nem éppen erre gondolt, amikor arról beszéltek annak idején, hogy majd valahogy meg kellene ünnepelni egy esetleges sikeres vizsgaidőszakot. Igazából nem is nagyon tudta utóbb, mire számítson, a vízesésnél tett séta következményei megkavartak mindent rendesen, így alaposan meglepte a javaslat. Át is gondolta volna, de mint utóbb rájött, túlságosan is szeret a tűz közelében lenne, akkor is, ha megégetheti magát, és nem is akarna nemet mondani. Csak utólag töprengett el azon, mire is lesz jó három nap, de mostanra már elhatározta, hogy legalább kíváncsi ismerős tekintetek hiányában éghet le a bőr az arcáról, mert végre ha törik, ha szakad, színt vall. Nincs amiért tovább kínozni az egészet, Runa szerint a vak is látja, hogy szerelmes, ő meg már nem akarja tagadni, lesz, ami lesz. Talán a barátságuk van elég erős ahhoz, hogy még némi távolságtartást is megbírjon, ha úgy alakul, ha meg nem, hát túléli azt is valahogy, de legalább nem kell tovább játszania a jóbarát szerepét, amikor egyértelműen többet szeretne. Ennek örömére napok óta megfogalmazni próbálja a gondolatait, érzéseit, lassan minden szabad percét azzal tölti, hogy mondatokat rakosgat össze, és igyekszik nem elfelejteni őket. A csomagja is készen áll már jó ideje, sőt ő is korábban kelt a szokottnál minden nehézség nélkül, azt latolgatva, vajon mi lesz ennek a vége. Ha valamiben benne van, akkor képtelen racionálisan kiszámolni a lehetőségeket, itt és most túlságosan is bevonódott érzelmileg ahhoz, hogy ez sikerüljön, hát számít mindenre, ami felmerülhet. A reggelin már túl van, mikor megérkezik a bagoly a legfrissebb legpontosabb indulási adatokkal, és egy nagy sóhajjal veszi vállára a hátizsákját és útnak indul. Feltesz mindent egy lapra, vagy nyer, vagy veszít és fogalma sincs, melyikre van több esélye. Besétál a faluba, a minisztériumig meg sem áll, ahol Elliot már rá vár, és mehetnek a kandallóhoz, amit használni fognak. Vigyorogva köszön jó reggelt. Talán ebben a percben kellene elmondania a kész kis monológot, amit összeszerkesztett végre, de körbenéz és végül mégsem teszi, csak belekarol a fiúba és mehetnek. Nem tudja, hol laktak korábban Ellioték, hiszen nem Londonban találkoztak, így teljes mértékben rábízza magát. Ez a közlekedési mód sem a szíve csücske, felszusszan, ha végre megérkeztek és elengedve a fiú karját, leporolja a ruháit, csak utána néz szét. Nagy háznak tűnik, és első ránézésre amennyit belőle lát, az szép. Megrázza a fejét a megjegyzésre, majd meg is szólal.
—Szerintem nagyon szép, az mindenképp, amit eddig látok belőle. – megvakarja a tarkóját, mintha attól kicsit is egyszerűbb lenne bármi is, vagy jótanácsot remélne a mozdulattól, már ő sem tudja, csak mire eljut addig, hogy nyitná a száját, a fiú már el is tűnt megkeresni a manót. Sóhajt egyet, aztán megszabadul a kabátjától és leül a legközelebbi ülőalkalmatosságra, és vár. Nem most kellene elrontani ezt a három napot, de az sem lenne fair, ha eljátszaná, hogy minden rendben, és a végén térne ki mindenre, ami számára most éppen elég nagy problémának tűnik. Ha Elliot visszatért, ismét feláll és az eddigi viselkedéséhez képest láthatóan elhatalmazosik rajta a zavar, ujjait tördelve pislog hol maga elé, hol a fiúra, és nem akarnak jönni azok a fránya szavak.
—Mielőtt... már egy ideje... áh, pedig... nem tudom, hogy mondjam. – kínlódik, ahogy ritkán szokott, és kissé segélykérően néz Elliotra, bár fogalma sincs, mit is várhatna. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, majd maga elé pislogva ismét megszólal.
—Nem akarnék elrontani semmit, esküszöm... de már olyan nehéz hallgatni. Mióta... hogy... történt az az egész tanév elején... én... én azóta... én már nem akarok a barátod  lenni... jaj, nem így értem... azaz hogy... nem akarok csak a barátod lenni... én... nekem sokkal többet jelentesz annál... nem baj ha... nem... ha te nem... csak nem akarok tovább hazudni... neked... magamnak... szerelmes vagyok beléd. – megszenved alaposan, míg eljut az utolsó mondatig is, csak reméli, hogy érthetően sikerült azért beszélni, valamennyire, és csak suttogja azt a bizonyos három szót, hogy még épp hallani, mintha attól félne, hogy ha hangosan kimondja, összedől tőle az egész világ. Befejezve a mondandóját most éppen elásná magát, azt se tudja, merre nézzen, így végül a még mindig rajta lévő cipője orrát bámulja, és közben mantraként ismételgeti magának hangtalanul, hogy túl fogja élni, akármi lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot

Elhatározta, hogy nem próbálja tovább tagadni azt, ami Runa szerint egyébként is határozottan látszik. Napok óta fogalmazza, hogy mit is mond majd, de az egészet sikerül elfelejteni, amikor Elliot visszatér, hiába tudta még az imént pontosan. Enged a húzásnak és leül a kanapéra a fiú mellé, hiába érzi úgy, hogy jobb lenne, ha állva maradna. Vesz egy nagy levegőt és már próbálná is mondani, ha nem tűnne fel a semmiből egy házimanó. Kissé meglepődve pislog rá, fogalma sem volt róla, hogy netalán más keresztnevét is használja a fiú az Ellioton kívül, sőt mostanig arról sem, hogy a nevében a J. Jacobot jelent. Épp olyan ez, mint az ő nevében az S. – nem sokan tudják, hogy a középső neve Sebastian, és még kevesebb embernek engedi, hogy így szólítsa, netán még becézze is. Még el is mosolyodik a végére ezen a hivatalos megszólításon.
—Jacob úrfi? – ismétli meg fülig érő szájjal a megszólítást, némi kérdő hangsúllyal fűszerezve, a mellette ülő fiúra nézve, majd mégiscsak feltápászkodik, amint eszébe jut, hogy mire is készült, aztán belevág a közepébe egyenesen. A hosszas vallomást sikerült elfelejteni, helyette folyamatosan szavakat keresve nyökögi el, amit éppen elmondani szeretett volna, és egy nagy sóhaj kíséretében lezuttyan az ülőalkalmatosságra, iménti helyére. Nem mer a fiúra nézni, fogalma sincs, mit várjon válaszul. Csend, mély levegővétel... már nem is mer arra gondolni, hogy az érzései viszonzásra lelnének, legfeljebb csak mégsem veszíti el barátként Elliotot. Talán. Számít arra a válaszra, amit kap pillanatokon belül, mégis egy kissé furcsán érinti. Nem tudja mit mondjon... sóhajt egyet, majd térdére könyökölve tenyerén támasztja meg a homlokát, és igyekszik bármit is kezdeni a kapott válasszal. Legalább nem akadt ki ezen, az is jó dolog, de ennek ellenére ő még mindig értékelni tudná, ha most elnyelné a föld csak úgy varázsütésre. A medál említésére pillant csak fel. A saját gondolataiba kezd lassan belezavarodni, jobbja a medálra csúszik, közben meg Elliotra néz kérdőn, végül újabbat sóhajtva beletúr a hajába és hátradől a kanapén.
—Valahogy hinni akartam benne, hogy talán tőled van... de ha jól értem, akkor... áh, hagyjuk. Fogalmam sincs, kitől van, és miért kaptam. Talán nem is kellene hordanom, de azért még szép és tetszik is... befoghattam volna a szám. Ez így annyira égő... vagy nem is tudom... az... az jó, ha nem zavar, ami akkor történt, meg nem bánod... különben... teljesen megértem, ha most mégse akarnád velem eltölteni az időd... majd megpróbálom félretenni az egészet, valahogy elfelejteni, kitalálom. Tényleg. – talán jó lenne, ha hallaná is, mit mond éppen, vagy mondjuk kicsit tovább látna az orránál, de túlságosan leköti az, amit az imént Elliot mondott, és nem tud elszakadni az egésztől. Talán egyszerűbb is lenne egy amolyan idézőjelesen normális kapcsolatot kezdeni egy lánnyal, biztos a nyakláncot is valaki olyantól kapta, akire még csak nem is gondolna soha, csak hát ha egyszer szerelmes, és nem egy lányba, hanem történetesen a mellette ülő fiúba... különösnek ígérkezik az elkövetkező időszak ebben a megvilágításban. A plafont kezdi bámulni közben, mintha bármi érdekes lenne rajta, és ujjai még mindig a hajába fúródnak. Fogalma sincs, mit is mondhatna ezek után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot

Új neki a Jakob, meg is jegyzi, a következő pillanatban pedig már az is kiderül, mit takar az A. betű Elliot nevében. Megvakarja a tarkóját a javaslatra, mintha az segítene eldönteni, eztán hogy is hívja a fiút, már megszokta, hogy Elliotnak nevezi, viszont legalább már tudja, mi is a másik két keresztneve.
—Igazából eddig fogalmam sincs, mit takar a nevedben az AJ, és nekem igazán mindegy. Hogy szeretnéd, hogy szólítsalak? Különben ha már neveknél tartunk... elég kevés ember tudja, hogy a második nevem Sebastian. – közli egy nagy levegővételt követően. A tanárokon kívül Runa tud róla, és még Kinsey, meg talán az a pár ember, aki hozzáfér bizonyos okok miatt az adataihoz, mint a prefektustársai, például, de használni senki nem használja. Mondaná, hogy nyugodtan lehet, de inkább mégse mondja ki végül. Majd ha úgy alakul az elkövetkező pár pillanat, akkor talán, csak ahhoz egyszer nagy levegő, majd sikerül elmondani, még ha nehezen is, amit szeretne. A válasz meglepi, hiába számított rá, így már a medállal kapcsolatban is felerősödnek a kételyei, hiszen, miért kérdezne rá, kitől van, ha ő küldte. Szeretné visszaszívni az egészet, elsüllyedni, nem itt lenni, mert az egésznek csak azt a kimenetelét látja hirtelen, ami nem kecsegtet sok jóval. Amikor Elliot az arcához ér és megcsókolja, elkerekednek a szemei, és csak pislog a fiúra, nem tud mit mondani, végül szavak helyett ösztönösen viszonozza a csókot. A szíve még az eddiginél is hevesebben kalapál összevissza, és ha elengedte a fiút, kérdőn bámul rá. Össze van zavarodva hirtelen, nagyon is, hiszen a csók nem igazán áll összhangban a kapott válasszal, de akkor mégis hányadán állnak. Figyeli, ahogy az ölébe hajtja a fejét, hihetetlennek tűnik az egész, majd előkerül a medál.
—Te most... tényleg... hogy gondoltad, meddig lesz vicces, hogy legszívesebben elásnám magam... – szólal meg, és talán még háborogna is egy sort, de minden ilyesféle érzése elpárolog, amint láthatja, hogy az ő medálja pontosan beleillik abba, amit Elliot hord a nyakában. Így már csak megbökdösi Elliot mellkasát jelentőségteljesen, és komolyan bámul rá.
—Még egyszer ne csináld meg ezt velem, hallod? Ez volt életem legszörnyűbb öt perce... vagy talán tíz, a lényeg, hogy egy örökkévalóságnak tűnt. Azt meg nem tudom, hogy ez bátorság kérdése-e. Én csak úgy éltem meg, hogy a vízesésnél történtek óta folyamatosan hazudok... márpedig nem akarok hazudni neked. Össze voltam zavarodva sokáig... amikor azt mondtad, hogy tetszik valaki... akkor jöttem rá, hogy mit érzek, és végig azt hittem, valaki másról beszélsz. Remélni sem mertem, hogy talán... hogy én... ez lehetett olyan vicces Runának. Azt mondta, annyira látszik, hogy mit érzek, ahogy az is, hogy te mit, de nem volt hajlandó többet mondani. Nem is lényeg... ez most... ez egész hihetetlennek tűnik. – beletúr közben Elliot barna fürtjeibe, majd ha már a hihetetlennél tart, akkor meggyőződik róla, hogy mégis valóság, és előre hajolva megcsókolja a fiút, úgy, mintha most be akarná pótolni az elvesztegetett időt. Fülig érő szájjal dől hátra ismét a kanapén a csókot követően, és kell pár pillanat, mire megtalálja a szavait.
—Még mindig nehéz elhinni... ugye tudod, hogy ha ezt a húgom megtudja, valamelyikünket ki fogja nyírni, ha nem mindkettőnket? – kérdezi, ez jut eszébe most, közben pedig megkeresi a fiú kezét és meg is fogja. A kezdethez képest most valahol a fellegekben érzi magát, ennél jobb már nem is lehetne ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot <3

Valamiért eddig meg sem fordult a fejében, hogy kutakodjon azután, mit is jelent Elliot nevében a két kezdőbetű, pedig ha nagyon akar, hozzáfér egy-két irathoz, és talál módszert, de igazán megtudhatja a fiútól is, és meg is tudja éppen most. Ha már nevekről van szó, ő is elmondja, hogy mi a második neve, amiről végképp nem sokan tudnak. A szinte azonnal kapott becenévre kissé felvonja a szemöldökét, némileg meglepődve pislogva a fiúra, ám egy fél perc sem kell, hogy elmosolyodjon. Elliot azon kevés emberek egyike, akitől még értékelni is tudná, különben is kiváltság tudni is a középső nevét, nemhogy használni, sőt becézni, úgyhogy miért is ne, ha arról a fiúról van szó, akibe éppen fülig szerelmes.
—Egyedül a nagyszüleim hívnak így, de végül is... rendben, lehetek neked Bastian, ha... ha cserébe maradhatok az Asa-nál, és akkor nem leszel úrfi ráadásnak. Hm? – javasolja rögvest, ha már úgyis tudja hirtelen az összes keresztnevet, amiből választani lehet. A neheze viszont a mai napnak csak most jön, ugyanis komoly döntésre szánta el magát még indulás előtt és ha rajta múlik, véghez is viszi, méghozzá itt és most. Akármi is lesz a következménye, ma szépen be fogja vallani, hogy mit is érez. Kissé különösnek ígérkezik ugyan a folytatás, már majdnem elkeseredik, de szerencsére hamar olyan irányba változik mégis minden, ami meglehetősen pozitív színezetű. Ha már a fiú az ölébe hajtja a fejét, bizony felemlegeti, hogy az iménti kis kitérő felért egy szerényebb kínzással, de aztán beletúr a hajába, és elvigyorodik a kapott válaszra, meg akad néhány megjegyzése, még mielőtt megcsókolná.
—Nem is vagyok lökött, annyira, és legközelebb meg utalgass kicsit kevésbé félreérthetően, mondjuk. – ölt nyelvet, aztán azelőtt csókolja meg, még mielőtt bármiféle replika születhetne ezen kijelentésére. Határozottan boldog ebben a pillanatban, és még azt sem képes beárnyékolni ezt, hogy eszébe jut a húga, sőt meg is említi. Inkább vicces ebben a pillanatban, hogy Harriet mennyit szaladgált a fiú után, és végül mégis ő van most itt vele, pedig aztán esze ágában sem volt a húga orra elől lenyúlni, sőt, akkoriban nem is gondolta volna, hogy valaha ez lesz. Vállat von most, ennél tovább nem is érdekli az, hogy vajon hogy reagál majd a húga, csak megoldódik valahogy. Inkább bólint a kérdésre válaszul, és már megy is a konyha felé, azaz engedi, hogy húzza szerelme tárgya, és szórakozottan lépked utána. Kiérve helyet foglal, kávét tölt, majd elvesz egy pirítóst és rágcsálni kezdi.
—Jó étvágyat. – jegyzi meg az első harapást követően némi fáziskéséssel, majd elgondolkodva pislog maga elé, belekortyol a kávéba, aztán fél percnyi hallgatás után ismét felpillant a fiúra kérdő tekintettel.
—Azért a húgomról az jutott eszembe... hogy ehhez vajon mit fognak szólni a családjaink? Nem is tudom, anyuéknak annyira nincs bajuk ezzel, legalábbis az unokabátyám esetében jól fogadták a dolgokat, de... majd elkezdem lassan adagolni az egészet. A te családod mennyire fog kibukni, ha megtudják, hogy mi... együtt vagyunk? – érdeklődik, kérdő a hangsúly, és annak is tudható, hogy akkor azért most rákérdezett, hogy mit gondol majd a család, de egyben annak is szól a kérdés, hogy együtt vannak-e hivatalosan is, ez valami eldöntendő, megerősítendő. Ha a mondat végére ért, ismét beleharap a pirítósba, addig is rágcsálja azt a falatot, amíg kap bármiféle választ.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A Sjölander rezidencián gyakorlatilag egyetlen változást lehet észrevenni, ez pedig nem más, mint Knut jelenléte. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy bababiztos minden, saját széke van a pöttömnek a konyhában, tele van játékkal a padló mindenfele, a kutya kiszorult az udvarra, és egyéb hasonló apróságok, de igazából semmi sem hatalmas és semmi sem kifejezetten tartós, kivéve a létszámbeli gyarapodást a szőke kis lurkóval, aki nem csak Runa szerint imádni való. A lány felbukkanása örömére egyébként a szülei minden ilyenkor elképzelhető kérdést feltesznek, esélyt sem adva, hogy a lehető leghamarabb kisajátíthassa Runát úgy igazából. Legalább tíz perc, vagy megvan még negyed óra is, sőt kész kis örökkévalóságnak tűnik, mire kifullad az érdeklődés áradata, és azért nem mondhatni, hogy nem örül még ő is annak - miközben lelkes gügyögés közben az öccse a térdén egyensúlyozva próbálja közelebbi ismeretségre kényszeríteni legújabb mackójával, egy szürke színű Zizi névre hallgató plüss kutyával, aki nem kizárt, hogy Sissi, a házőrző malamut után kapta a nevét - hogy Runát családtagként üdvözlik a szülei is. Végül Knut átkerül az édesanyja karjaiba, ő meg betessékeli Runát a szobájába végre, ahol szintén nem sok minden változott, mióta utoljára betette ide barátnéja a lábát. Meglepetésekre nem igazán lehet itt számítani, mármint azt leszámítva, hogy mi újat tud mondani Runa, amitől neki leesik az álla, vagy éppen köpni-nyelni nem tud. Ilyen utóbbi kategóriás Bennett említése is, naná, hogy rákérdez, és a magyarázat sem túl kielégítő, főleg nem szívderítő. Nem örül ennek az egésznek, valamiért görcsbe rándult a gyomra a gondolattól is, hogy Runa, az ő majdnem-húga, ez a törékeny lány, aki képes a saját lábán is átesni, és még magától is meg kell védeni, alkalomadtán Bennett kezei között tanul önvédelmet, vagy mit. Meglepődne, ha nem fordulna elő abban mondjuk néhány MMA fogás is példának okáért. Eleve rossz érzései vannak azzal a fiúval kapcsolatban, hiába, hogy a csapatkapitánya, vagy talán éppen azért, mert az. Nem tudná megmagyarázni hirtelen, pedig elég rég próbál rájönni dolgokra vele kapcsolatban is.
- Legalább megkérdezhettél volna előtte, vagy valami. Nem mintha az engedélyem kellene, de rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban is. Próbálok rájönni, mitől, de mintha... folyton kicsúszik. Túl sok titok lengi körül, és azért nem akarom, hogy bajod essen. Legalább ne maradj vele kettesben, oké? Még azt se tudom, kitől féltelek pontosan, csak azt, hogy féltelek tőle. - magához öleli a lányt, majd hamarosan a feszültség oldására inkább csikizni kezdi, legalább ő is elfelejti ettől azt az aggodalmat, ami az imént meglepte, ahogy talán Runa is, hogy csak egy kicsit fakadt ki hirtelen úgy, ahogy ritkán szokott. Amint kicsikarta a várt választ a lányból, ismét csak magához öleli, eldőlve vele az ágyon, és egy pillanatra minden olyannak tűnik, mint régen, amikor minden rendben volt és csak a szomszédos házig kellett elsétálnia, és bekopognia, hogy találkozhassanak. A végtelen nyugalom érzését csak akkor kezdi némi szorongás fűszerezni, amikor nagy levegőt véve felül mégis, eldöntve, hogy márpedig ebben a szent pillanatban megfogalmazza, ami egy ideje a lelkét nyomja. Valakinek ki kell mondania, és ki másnak mondaná, mint Runának, annak az embernek, akivel tényleg mindent tudnak egymásról, vagy na, eddig legalábbis úgy volt.
- Oximicsodát? - pislog kérdőn a válasz hallatán, majd megvonja a vállát, jelezve, hogy végülis mindegy.
- Fogalmam sincs, mi az, Runa. Nekem nincs fotografikus memóriám, és nem is érdekel különösebben, hogy mit termel a szervezetem, vagy mit nem, csak azt tudom, hogy soha nem éreztem még ilyet senki iránt. És inkább ne gratulálj. Mármint értem én, azt hiszem, hogy miért mondod, de ez egy kicsit bonyolultabb. Az egyik legjobb barátom lett az utóbbi időben, és... na jó, a legeslegjobb te vagy... - nyom egy puszit a lány arcára, majd elhasal az ágyon, felkönyökölve tenyerébe támasztja az állát és kissé megdöntve a fejét pislog Runára, sóhajtva egyet.
- Igazából... azt se tudom, hogy ha őszinte leszek vele, nem fog-e hülyének nézni és messzire elkerülni. Nem akarnék mindent felrúgni. Viszont csináltam egy oltári nagy marhaságot. Az utóbbi időben folyton keresem a társaságát, a bál napján meg összefutottunk a csárdában és meghívtam szilveszterezni ide. Harriet le fogja szedni a fejem, én meg... oké, nem mondott biztos választ, de ha eljön... na jó, nem is biztos, hogy jön, addig nem téma. Mesélj inkább arról, hogy találtál már szőke herceget magadnak? Már nem kell félteni tőlem őket. - biztatóan vigyorodik el a megjegyzés mellé, az ő görög félistenével - mert Elliot bizony egy hérosszal ér fel számára - úgysem versenyezhet senki más, szóval nem fenyegeti az a veszélyt Runát, hogy megpróbálná a lovagját lecsapni a kezéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nincs időm azon csodálkozni, hogy Mihaelnek milyen áthatóan rémisztő aurája van - másképp hogyan tudta volna egy egyszerű pillantással elkergetni üldözőimet -, mert a srác kíváncsi arra, hogy mit keresek itt. Erre nincs túl jó válaszom, elvégre csak elbambultam, és mentem amerre láttam vagy éppen nem láttam, de az biztos, hogy nem nagyon figyeltem az utat. Teljesen a véletlennek köszönhető, hogy pont itt mellette kötöttem ki, de azt hiszem, hogy akár szerencsének is nevezhetném, legalábbis az én részemről.
A srác egyébként lassan elmehetne divattanácsadómnak is, mert ő az egyetlen ismerősöm, akiről mindig eszembe jut, hogy számbavegyem az általam éppen viselt ruhadarabok milyenségét. A legtöbbször találomra öltözöm, vagy azt húzom fel, ami éppen a kezem ügyébe akad, ez ma délután is így történt. Sötétkék, a bal térdénél és a jobb csípőrésznél erősen koptatott, majdnem lyukas farmerom szerintem hidegen hagyja, és a magamra kapott fekete színű, néhány szegeccsel díszített bőrkabátom sem hiszem, hogy különösebben zavarná, az alatta hordott rövid ujjú, sötétzöld felsőt pedig nem is látja. Hollószín, szegecses csizmámat is leltárba véve meg kell állapítanom, hogy ezúttal sikerült a legkevésbé sem Barbiesan felöltöznöm, az egyetlen, amit esetleg kifogásolhatna, az a nyakamban lógó, zöld kövekkel kirakott békás nyaklánc.
Persze biztos vagyok benne, hogy velem kapcsolatban nem csak a gyakran látott rózsaszín irritálja, de azért az talán jelen esetben pozitívumnak számíthat, hogy nem viselek semmit, ami az utált színt reklámozná. Válaszom azonban így sem tűnik olyannak, ami miatt érdemes másokat letarolni, ezért egy bocsánatkéréssel kezdek, elvégre megmentett vagy mi a szösz.
- Sajnálom, hogy neked rohantam, nem igazán figyeltem, hogy merre megyek. - Nem zavar különösebben, hogy úgy tűnik, mintha elengedtem volna a fülem mellett a kérdéseit, inkább veszek egy mély levegőt, mert tartozom neki még valamivel. - Köszönöm, hogy segítettél, pedig nem volt semmi okod rá. Eléggé megijedtem, nem szoktam ilyen helyeken járkálni.
Körülnézek a lepusztult házak, a szemetes sikátorok és a sötét kocsmák határolta utcán, és továbbra sem értem, hogyan sikerülhetett pont ide betévednem.
- Gondolom, lenne jobb dolgod is, mint nekem testőrködni, de, ha nem bánnád, akkor veled maradnék addig, amíg valami olyan helyre nem érünk, ahonnan már hazatalálok. Melletted biztonságban érzem magam.
Az utolsó mondat, bár van benne igazság, végül is csak az egójának szól. Ha másért nem, talán büszkeségből nem rugdos el maga mellől. De, ha ez megtörténne, akkor is van még egy ötletem, amit megcsillanthatok, viszont erre csak akkor támaszkodnék, ha már minden más csődöt mondott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke