Lotti

Miután elengedtem, kicsit elhúzódtam. Egyrészt hogy nehogy feszélyezve érezze magát, másrészt mert így nem jó mesélni. Beletúrtam a hajamba, és elgondolkodtam.
- A baj? - keserűen felnevettem. - Hol kezdjem? A nyáron kimentem Wolgastba, és... De nem, így nem lenne érthető. A legelejétől kéne kezdenem. Szóval... De nem is a valósággal, hanem talán azzal, amit hittem. Csak hogy értsd.
 Nagy levegőt vettem, és benntartottam. Készen állok én erre? Hogy kiöntsem a lelkemet? Még olyan friss az egész... Hagyjam leülepedni, vagy ne rágódjak rajta sokat, és adjam ki magamból? Kifújtam a levegőt, és belekezdtem.
- Szóval azzal kezdem, amit beetettek velem. Az pedig ott kezdődik, hogy megszülettem. Nem is... Ott, hogy a szüleim megismerkedtek.
Kis szünetet tartottam, hogy összeszedjem a gondolataimat.
- Apám -aki mugli- úgy mesélte, hogy ő pék volt Párizsban. Egy nap beállított egy magas, hosszú, sötét hajú nő, furcsa, fekete, alul megégettnek tűnő ruhában. Tágra nyílt szemekkel nézett körbe az üzletben, mintha még nem látott volna olyat azelőtt. Amikor apám megkérdezte, mit kér, azt mondta, mindent, és lerakott valamit az asztalra. Ezután apám kiüríttette a boltot, csak a nő és ő maradtak, Lehúztak minden redőnyt, és beszélgettek. Anyám elmondta apámnak, hogy létezik a varázsvilág. Később összeházasodtak, és előbb a nővérem, majd én is megszülettem. A nővérem hat éves volt, és három, amikor anyám eltűnt. Azt mondták, meghalt valami balesetben. Apám sosem mesélt azóta sem anyámról, és ha felhozom a témát, eltereli a szót, vagy kiborul, és kiabálni kezd értelmetlen dolgokról. Két évvel az incidens után a nővérem is meghalt. Maradtam a szótlan apámmal egyedül. A varázsvilágról nem voltak emlékeim, mugli iskolába jártam, szóval meglepődtünk, amikor a levelet kaptuk. Két hónappal később jöttem csak a suliba, mert nekem elég hihetetlennek tűnt az egész, apám meg... Azt mondta, botorság. De aztán megtaláltam anyám egy ládikóját a padláson, és onnantól értelmetlen volt tagadni a tényeket. Apám sosem mondta meg, hogy miért tagadta a varázsvilág létezését a levél érkezése után is.
Egy picit megálltam, hogy le tudja reagálni a kis beszédemet, aztán folytattam.

Wolgi

Ültem, és vártam Wolgi válaszát. Mind a ketten, majdnem, hogy csak egyszerre arrébb iszkoltunk a gyönyörű fotelon.
-Igen, a baj.-mosolyogtam.Hallgattam, amit Wolg mondott, először nem teljesen értettem, de szép lassan elkezdtem érteni.Remélem, megbízik bennem és kiönti a lelkét, és majd megbízik bennem.- Beetettek? Ú, az rossz lehetett!-mondtam és lehajtottam a fejem, hogy ő egész ideáig, nem az hogy hazugságban élt. Nagyon megsajnáltam, mondjuk nem tudtam magam beleélni, mert ilyen velem, még nem volt.
Hallgattam, csak hallgattam, és hallgattam...Nagyon megsajnáltam, anyuka nélkül élni? Ja meg persze a nővére nélkül, szegénykém! Min mehettek keresztül, az apukájával!
-Nagyon sajnálom, olyan rossz, hogy én nagyon nem tudom átélni, mert velem lekopogom, még ilyen nem történt.-Hajtottam le a fejem.  

Lotti

Érdekes dolog az emberi létben, hogy semmi nem történik véletlenül, de legalábbis minden pillanat jelentős. Gondoljunk csak bele!
Ez a kis beszélgetés is nagyon sok következményt von maga után. Úgy értem, hogy a magam részéről, hiszen azt nem tudhatom, Lotti életében is jelentős-e. Úgy vélem, ha két ember találkozik, akkor az valakinek még jelentős lesz. Ha magadon úgy is érzed, hogy semmi nem változott tőle, a másiknak esetleg létfontosságú volt. Tovább boncolgatom a gondolatot, ezt a beszélgetést véve alapul.
Ezen beszélgetés miatt egyikünk sem ment be az ünnepélyre. Emiatt később éhesek leszünk. Az éhség miatt én tuti le fogok lopakodni a konyhába, ahol akár büntetést is kaphatok. A büntetés alatt pedig megint számtalan dolog történhet, de maradjunk a témánál.
Mivel nem mentünk be, így most nem tudunk alapvető információkat, amiket kéne tudnunk, szóval később újabb beszélgetésbe kell majd kezdenünk, valaki mással. Az pedig megint számtalan lehetőséget rejt.
Lehet, hogy a nagyteremben találkoztam volna valakivel, akivel összevesztem volna, és akkor megromlott volna vele a barátságom, de így talán ez az egész el lett kerülve. És az is lehet, hogy találkoztam volna egy lánnyal, aki megtetszett volna, de leettem volna magam előtte, és akkor az egésznek lőttek. Így viszont még megvan az első benyomás varázsa.
Menjünk tovább, a nagytermet hátrahagyva. Talán még később jelentős lesz, hogy most ráleltünk erre a szobára. Talán éppen Lotti lesz az, aki később még kihasználja, hogy ez a szoba milyen kellemes. Ki tudja?
És végül, de közel sem utolsó sorban: Most kibeszélhettem magamból egy kis töredékét annak, ami a szívemet nyomta. Ez a kis kitörés most lenyugtatott, és nem fogok meggondolatlanságot elkövetni hirtelen felindulásból. Számomra igen jelentős lett ez a beszélgetés, még ha Lottinak nem is annyira. Valakinek mindig jelentős az adott pillanat. Talán nem is közvetlenül. Talán most nem találkoztam valakivel, így az mehetett a dolgára, és így az találkozott valaki mással, és neki viszont tényleg fontos volt egy beszélgetés.

Ott ültem a kanapén Lottival, és elmeséltem azt, amivel áltattak egész életemben. És tényleg elhittem. Olyan szép lett volna, olyan kis melankolikus, de mégis sokkal szebb, mint a valóság! Csoda, hogy nem estem olyan poszt-traumatikus mittudoménmibe, amivel fenn tudtam volna magamban tartani ezt az álomvilágot...
- Szóval tavaly végig ebben a hitben jártam ide. Azt hittem, anyám meghalt valami betegségben, vagy balesetben, és ennyi. De...
Megakadtam.
- De aztán most a szünetben...
És újra. Egyszerűen leblokkolt az agyam, és összeszorult a torkom. Nem, erre még nem állok készen. Még nem dolgoztam fel a történteket annyira, hogy kibeszélhessem magamból.
- Sajnálom, Lotti - azzal felálltam, és kirohantam a szobából. Nem akartam, hogy a lány meglássa, hogy kicsordul egy könnycsepp a szememből.

Dehlya

Kissé dühösen caplat fel az Északi torony eme részébe. Semmi kedve nem volt idáig felmászni, de azt mondták, errefele látták pár perce a drága kék szemű szerencsétlenséget. A tipp ugyan bejött, de az már kevésbé, hogy csak rendesen elbeszélget a lánnyal. Neki ennyi elég volt! Ugyan mi köze van neki ahhoz, hogy hol járt ő előzőnap este? Semmi. Ő meg miért nem aludt. Amilyen értelmes lány, olyan hamar fel is tudja húzni. Egyszercsak megtorpan és visszafordul húgocskája irányába. Szeme a vita hevében éles fényű árnyalatot kap, de ezt a másik nyilván már megszokta.
-Egy okot mondj, amiért szerinted magyarázattal tartozom!
Kihasználja, hogy magasabb a lánynál, így egy kicsit fölé hajol.
-Amíg én se kérem rajtad számon, hogy mit veszel fel - mutat végig a lány ruházatán - addig te sem tehetsz meg hasonlókat!
Hátat fordít neki és tovább megy.
Ekkor érnek fel a bagolyházba. A bűz szinte azonnal megcsapja az orrát, de most nem érdekli igazán, csak egy halvány fintorral jelzi nemtetszését. Szerencséjükre most egyedül vannak. Sehol senki, aki zavarhatná őket jelenlétével.
Kezeit zsebre vágja, s úgy néz végig Dehlyán, hagy folytassa csak mondadóját.

Végig nézz magán. Semmi külőnleges nincs rajta. Piros-fekete kockás ing , alatta fekete újatlan póló, világos kék majdnem fehér farmer nadrág, és ez kiegészítve egy barna csizmával.Nem érti mire célozz.Mikor felérnek a bagolyházba erős bűz csapja meg az orrát.
-Milyen problémád van a ruháimmal?-mutat magára.De tudja ha eltérnek a témától akkor már veszít bátyával szemben. Ez pedig nem fordulhat elő.
-Okot akarsz? Rendben.
1.) mit kerestél oda kint ilyenkor?-mutogat valahova,de ő sem tudja,hogy hova.
   2.) Nem is szólok bele abba,hogy mit veszel fel.
3.) a bátyám vagy-
kissé meg borzolja Jake haját ,hogy hatásosabb legyen előadása.
4.) én vagyok a te kis icike-picike,cukika-mukikA hugocskád akinek példát kell mutatnod. -és elő villantja csodás mosolyát.Na erre mondjon valamit

Zsebre dugott kézzel, s összehúzott szemekkel hallgatja végig a lány kitöréseit. Csak hagyná már abba! Ráadásul miért kell minden apró kis részletbe belekötnie? Lassan nem kap tőle levegőt!
-Ez csak egy célzás volt.
Vagyis a ruha kérdése. Lehet, hogy most nem a legkedvesebb formáját hozza, de elege van az itteni jópofizásból. Nem mintha eddig annyira megerőltette volna magát, de perpillanat semmihez nincs kedve.
-Hallgatlak!
Szórja még be ezt az apró kis szócskát, mielőtt  húga fejére olvassa az érveket.
Már az első okhoz lenne hozzászólása, de most csak beszéljen nyugodtan... de a szónoklat vége meglepi. Na erre nem számított, így mikor a lány összekócolja a haját, fél lépést tesz hátra, majd meg is fordul, hogy úgy tudjon ezekre válaszolni, hogy nem látja azt az ártatlan kis mosolyt a másikon. Mély levegőt vesz, majd vissza fordul, s most ő következik, hogy véleményt alkosson az elhangzottakról.
-Ha már te is így montad: 1. nem minden tartozik rád továbbra sem.
Nem akarja, hogy bárki számára is kiderüljön, hogy mi történt aznap este.
-2. Tudod, hogy nem erre céloztam!
-3. Igen, a bátyád vagyok, s ezért vigyázok rád!
-4. Viszont elég nagy lány vagy már szerintem ahhoz, hogy saját példaképet válassz! Én nem vagyok köteles példát mutatni senkinek...
Most talán megérti...talán...

Jake

Elképedve néz báttyára. Méghogy saját pèldaképet kellene találnia ? Ha van is egy példaképe(mert van) akkor is.Jake-nek akkor is mutatnia kellene, hogy mi a helyes és mi nem.
-Igenis kell példàtmutatnod nekem.Nem gondolod , hogy most azt hiszem ,hogy lehet ki-be járkálnom akármikor,akárhová? -közelebb lèp bátyjához.Most legalább ő van előnyben.Kissè idegesen ,de hatásosan a fejéhez vágja:
-Akkor ennyi erővel elmegyek korcsolyázni  egyedül*merész állítást hozott fel mert tudja, hogy nem tud még nagyon korcsojázni*
- És nem érdekel hogyha elesek és összetöröm magam, mert te úgysem fogod tudni,hogy mi történt velem.*ezzel feltünősködve elsétál báttyától.De megáll egy pillanatra. A korcsolyához pénz kell. És már nincs semmije.Ó miért nassol ennyit? Muszáj lesz Jake-tol kérnie.De akkor már győzelemmel kér.*
-Hey*fordul vissza * ha már itt vagy lenne egy életbevágóan fontos dolog amit meg kell kérdeznem tőled*veti be közben aggódó fejét , és hatás szünetet tart mondanddojában*
-Adnál nekem egy pár Galleont?* mosolyodik el győzelemmel teli arcával*

Na jó. Ő fel adja! Vagyis csak szeretné! Miért kell mindig az apró részleteken lovagolni? Ez egész egszerűen... kiakasztó!
- Nem mész te sehova kisasszony!
A nyomatékosítás kedvéért még rá is bök a lányra, s úgy mondja, szinte parancsolóan, egyenesen a szemébe. Őt aztán ne zsarolja senki semmivel! Pláne ne a saját húga! Hát nem tudja felfogni, hogy már nem otthon vannak? Ez a suli már nem csak az ő játszótere, ahol kedvére járkálhat egyedül! Még csak nem is tud magára rendesen vigyázni!
- Figyelj Dan...
Legszívesebben jól a fejéhez vágna valamit, megbántaná, tudja hogy megtudja, de ő nem ezt akarja. Épp megfogná a lány karját, de az inkább feltűnősködve elsétál. Mély sóhaj hagyja el emiatt Jake ajkait, de a lány után lép.
- Dan, ezt inkább...
De az eredmény nem éppen szívmelengető. Elképedve mered húgára. Már kész volt szép hangnemre váltava elmagyarázni Dehlya-nak, hogy csak is miatta csinálja mindezt, mikor a lány betalál. Talán túlságosan is jó pillanatban. Meredten néz azokba a szemekbe, majd kihúzza magát, lassan a lányhoz lépked, s csak egy szót ejt ki a száján hűvösen, de határozottan.
- Nem.
Azzal elsétál, vissza a lépcsőhöz. Mára neki ebből elege van. Ő nem akarta, hogy ez legyen, de a lány döntött így. Maximum ráállít valakit. Neki ilyet senki nem mondhat. Szerencséje van, hogy testvérek...

Rozsos Annamária

A hétvégék jobbak voltak a hétköznapoknál. Jared ezt tulajdonképpen csak azóta tanulta meg, hogy itt éltek az iskolában, mert előtte nem sok jelentősége volt a napoknak, egyik olyan volt, mint a másik, és bármikor történhettek olyasmik, amik rosszak voltak, fájtak, bántották az embert.
Ilyenkor viszont még azzal sem kellett foglalkozni, hogy házit írjon, mert jobbára már aznap este megcsinálta az ilyesmit, amikor feladták. Nem kifejezetten szorgalomból, hanem inkább azért, mert rengeteget unatkozott, és néha ezen már az olvasás sem segített. Így egy ideje rászokott, hogy ha szabadideje akadt, akkor felfedező útra indult a kastélyban. Ez roppant szórakoztató elfoglaltságnak bizonyult, mert sok különféle érdekességet talált, mint például most is ezt a kis szobácskát, ahol jöttére minden változott egy kicsikét. A falak színe sötétebb árnyalatot öltött, a fények is halványabbak lettek, a csönd pedig olyan mély lett, hogy egy szúnyog zümmögése is meghallatszott volna. Rögtön megtetszett a hely a fiúnak, aki hamar le is telepedett és elégedetten élvezte a környezetét. Valahonnan mintha fahéjas kakaó illata érződött volna, amitől Jared gyomra éhesen kordult, de egyelőre nem foglalkozott vele, csak lehunyta a szemét, és relaxált. Több ilyen hely lehetne a kastélyban, ami annyira eldugott, hogy láthatóan ritkán járnak a közelében emberek.
Egy kis időre talán el is szunnyadt, de aztán újra kinyitotta a szemét, és megnézte, hogy mi rejtőzik a dohányzóasztal alatt. Papírt, pennát talált, amit hálásan fogadott, és a kedvének tetsző hangulatban neki is látott rajzolgatni, mindenféle apróságot, iránytűt, játszó macskát, faleveleket. Kedvelt szórakozása volt ez, mert sok idő eltelt vele, ráadásul tényleg ügyes is volt benne.

Mi lesz majd a vizsgaidőszakban.. gondolja magában néha-néha, de az még arrébb van. Szerencsére. Különféle rémhíreket hallott családban, iskolában, állítólag jószívű rokonoktól. Szóval előre felkészülget magában a plasztikusan leírt pánikrohamokra. Mert ismerve magát, lesz abból bőven. Egyelőre viszont semmi ilyen problémája nincs, vasárnap van, rászakadt a magány meg a spleen, amit a nyilvánvalóan nem segítő császkálással próbál orvosolni.

Járt ugyan párszor a toronyban, de sose nyitott még be az ajtón. Szimplán nem érdekelte. Most viszont minden érdekli, ami javíthat az előkelően poshadt életérzésén. Úgyhogy benyit az ajtón.

És van benn valaki. Mindig van benn valaki. Akkora ez a kastély, és mégis mindig lehetetlen, hogy valaki egyedül legyen egy szobában. Még a fürdőszoba se kivétel. Kell neki egy saját zug, sürgősen, vagy ennek nem lesz jó vége.

 - Ne haragudj, zavarlak? - teszi fel a kérdést a nyitott ajtóban ácsorogva, mert akkor egye fene, azért megnézné a termecskét. Az a szokásos, műbarátságos dolognak tűnik két és fél pillantás alapján, amivel a kastély, meglehetősen rosszul, palástolni igyekszik azt, hogy egy hideg, hatalmas, régi és nagyon nem barátságos épületről beszélünk itt.

Rozsos Annamária

Elég jól haladt, már majdnem az egész pergament telerajzolta, mikor lépteket hallott meg a folyosó felől. Felemelte a fejét és úgy fülelt, reménykedve benne, hogy az ismeretlen tovább fog haladni, és nem pont most akarja megdönteni az elméletét, miszerint kevesen járnak erre, de nem volt szerencséje, hamarosan egy lány nyitott be a szobába, neki pedig mély sóhaj hagyta el az ajkait. A fenébe.
Gyorsan összetekerte maga előtt a papírt, mert nem akarta, hogy a másik meglássa a firkálmányait, aztán felnézett rá. Közben az idegen beljebb jött, és az iránt kezdett érdeklődni, hogy zavar-e. Na még szép, hogy zavar, elvégre Jared egyszerűen nem tudta a felfogni, hogy ebben a kastélyban miért kell rögtön odamennie valakinek az olyan emberekhez, akik egyedül ücsörögnek, de mielőtt ezt kimondhatta volna, eszébe jutott a testvére tanácsa. Talán nem mindenkit kéne élből ellökni.
- Tulajdonképpen... - kezdte hát, és csak a színészi tehetsége miatt nem látszódott tisztán az arcán, hogy most magában küzd azzal, hogy őszintén válaszoljon, vagy úgy ahogy illene. - Nem - döntött végül az utóbbi mellett.
Ugyan örömteli esemény volt, hogy sikerült valakit nem elküldenie a jó fenébe az első adandó alkalommal, de itt nagyjából meg is feneklett a dolog, mert nem csak hogy fogalma sem volt róla, most mi lenne a következő lépés, nem is nagyon erőltette meg magát, hogy rájöjjön. Persze ahogy a lány megérkezett a szoba légköre is változott, bizonyára aszerint, hogy amaz mit szeret, úgyhogy némiképp megingott ifjú barátunkban az a jó érzés, ami még arra sarkallta, hogy hagyja a lányt leülni, és maga se siessen jobb dolgára.
Így alakult ki az a patthelyzet, hogy egyszerűen csak bámult az ismeretlenre, várva, hogy az vagy megunja, vagy megoldja a helyzetet.

Nem zavarja. Hát az nagyon jó. El kell ismernie, hogy az iskolában mindenki nagyon jólnevelt - vagy csak őt nem küldték el valahova nagyon messze. Mert azért annyit már felcsipegetett a kastélyban, hogy felismerje, amikor valaki a háta közepére se kívánja a társaságot. Hát naná, hogy felismeri, többnyire ugye ő se kívánja sehova.

És tudod mit? És már csakazértis bejön, és becsukja maga mögött az ajtót. Mert vasárnap van. Nem, ez egy legitim ok. Vasárnap még inkább szomorű és magányos, és ez a hét hetedik napjára össze tud adódni a megfelelő mentalitássá, ami röviden úgy írható le, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is. Nem akarsz engem? Én se akarlak téged. Akkor legyen rossz mindkettőnknek.

A szoba ennek megfelelően változik. Látványosan nem, mert a színek és fények maradnak, amilyenekké a fiú alakította őket, csak a hangulat változik meg. Az a fajta színtelen, nyomasztó, íztelen valami válik majdnem tapinthatóvá, ami egy átlagos vasárnap fogja el az embert, amikor már a hétfő is megváltás, mert történik vége valami. A vasárnap esti víz alatti járkálás időszaka ez, amikor ülsz a tévé előtt, nézel, de nem látsz, mert csak azt figyeled, mennyi idő van még a másnap reggelhez, amikor, akármennyire utálod is, el kell menni aktívkodni valahova. Mert akkor legalább az az illúziója megvan az embernek, hogy él. Vasárnap még ez sincs.

Szóval a plasztikus leírás után a lányunk lép kettőt előre, és elgondolja, hogy milyen tökéletesen üres bájcsevelyi fordulattal kínozza mindkettejüket. Hm, ez jó is lesz egyelőre. Semmit nem mond, és semmit se lehet kezdeni vele.

 - Szép kis szoba.

Christopher Blake

Ruha

Állítólag valamikorra jósolták, hogy hulló csillag ,,esést "láthatunk, de nem emlékszem, hogy tegnapra vagy mára mondtàk. Jó lenne ha ma lenne. Még soha nem volt alkalmam igazán látni egy hullócsillagot főleg nem itt. Ezért úgy döntöttem, hogy hullócsillag lesz-e ide vagy oda akkor is felmegyek a Bagolyházba. Nem a legjobb hely, de nekem tökèlletes. Gyorsan felkapok valami ruhát és neki vágok. Egyre jobban fáradok el ahogy megyek felfelé a sok lépcsőn. Először még csak lihegek aztán ahogy egyre feljebb érek a vége felé már a lábamra támaszkodva veszem egyre nehezebben a lépcsőfokokat. Lassan megérzem a Bagolyház erős bűzét és megkönyebbülök , hogy nemsokára ott vagyok. Egyre erősebben érzem a toronyból szivárgó szagokat majd az utolsó lépcsőfokot is meglépve végre valahára felérek. A hideg kissé meg csapja az arcomat,de gyorsanegzokom. Lassan kilihegem magam majd a szélére sétálok és megnézem a gyönyörű csillagos éjszakai égboltot. Valamiért mindíg is szerettem az éjszakát. Jobban, mint a reggelt. Eszembe jut, hogy legutóbb itt veszekedtünk Jake-el. Szokásos testvér vita volt, de mégis megmaradtak bennem bátyám szavai. Gyorsan elhesegettem gondolataimat és a csillagokra koncentráltam. Kisebb szél fúj, de különösebben nem zavar. Olyan béke és nyugalom van. Akár örökké itt tudnék maradni.

Rozsos Annamária

Unottan leste a másikat, aki kellemetlen légkört hozott magával. Ez már tényleg rejtély volt Jared számára, hogy akik ennyire kelletlenek és ilyen mértékben nem akarnak engedni még a hely saját varázsának sem, ami jobb kedvre derítené őket, minek akarnak másokkal társalogni? Ő például nem kereste senki társaságát.
Látványosan ásított egyet, mivel az idegen nem tűnt túl szórakoztatónak, és ezzel egy időben el is vesztette minden érdeklődését az irányába, úgyhogy új lapot vett elő, és jobb híján az ábécét kezdte el cirkalmas betűkkel felírni.
- Ja - volt a tömör válasza a lány üres megjegyzésére. Nem állt szándékában bájcsevegni, de az sem, hogy csak úgy átengedje a helyet egy később érkezőnek.
A következőkben nem is sok ügyet vetett rá, hogy mit csinál a másik. Egyszerűen csak nekilátott, hogy részletesen kidolgozza frissen kitalált betűkészletét, aztán mellé a számokat is, és mindenféle írásjelet. Egyszer még jó lehet valamire, ha díszített írást kell használnia, és ha már semmi személyesebbet nem akart a lány előtt rajzolni, akkor ez is megfelel.
Viccesnek találta egyébként, hogy a másik ennyire nyilvánvalóan arra játszik, hogy felhúzza őt. Na most tudni kell, hogy Jared egy kivételesen türelmes ember volt, főleg hogyha ki kellett várni valamit. Mint például most azt, hogy a lány lépjen valamit, legyen az szó vagy tett. Persze az is egy megoldás, ha egyszerűen kisétál innen, akkor a fiú legalább nyugodtan visszatérhet eddigi tevékenységéhez, de elküldeni nem fogja. Ő következetes szokott lenni, ha már nem tett kifogást az érkezése ellen, akkor nem most fog változtatni a véleményén.
Az már persze más kérdés, hogy az ilyen durcás agresszivitásról egyszerűen nem vesz tudomást.
Ráadásul közben eszébe jutott, hogy akár meg is csinálhatná, amiért eredetileg eldugott helyet keresett. Elő is vette szépen a pálcáját, aztán kisvártatva a másik kezével a pulóvere zsebéből előhalászott egy bögrét is, és lerakta az asztalra, és munkához látott. Gareth biztosan örülni fog majd az apró meglepetésnek, ami várja.

Háh. A másik nem veszi fel a kesztyűt, nézd csak. Semmilyen formában, amit a kesztyű most éppen jelenthet - se nem kezd bájcsevegni, se nem indul meg kifelé, hanem akkor látványosan unja magát mellette. Ügyes, el kell ismernie. Kicsit ugyan csalódott, hogy akkor innentől valami mást kell kitalálni, mint a semmitmondó frázisok, de hát akkor mást kell kitalálnia. A probléma az, hogy nem valami kreatív.

Úgyhogy fogja magát, letelepszik nem túl közel hozzá, és van. Ez így meg egy pár percig, aztán látva, hogy a másik elrajzolgat valamit, ő is vesz papírt, ceruzát, és firkálgatni kezd. A baj az, hogy egyedül virágokat tud rajzolni, azt is lassan, és legjobb esetben is csak elfogadhatóan, és felismerhetően, hogy az valami virág akart lenni - úgyhogy ez a szórakozás se tart sokáig. Kedvetlenül félrerakja a rajzeszközöket, és inkább fél szemmel odapislog a bögrére, hogy hát akkor ebbű meg mi lész itt.

Csendkirályosat játszanak, mint a gyerekek, meg haragszomrádot minden ok nélkül, azt is, mint a gyerekek.

Rozsos Annamária

Attól a pillanattól kezdve, hogy a bögre előkerült, még annyi ügyet sem vetett a lányra, mint eddig. Jaredet nem nagyon hatotta meg ez a morcos viselkedés, nem volt nekik kötelező beszélgetni, viszont neki sem kellett csak tétlen ülni és rosszul éreznie magát, csak mert valaki úgy gondolta, hogy betelepszik ide, és mégse szól egy szót sem. Egyébként is jó volt abban, hogy hogyan foglalja le magát, hiszen évek teltek el úgy, hogy csak Gareth volt körülötte és Adda, akikkel értelmesen lehetett beszélgetni.
Szóval, mi is volt a célja a bögrével? Természetesen az, hogy kicsit megviccelje a testvérét. Mivel legutóbb, mikor rajzolni akart, a ceruza módszeresen kiugrált a kezéből, ezért úgy sejtette, hogy Gareth bűvölte meg, hiszen nem lett volna újdonság, hogy egymást szívatják valami ártalmatlan csínytevéssel. Ebből kiindulva csórta el a fiú bögréjét, és ült neki most a varázslásnak, azzal a céllal, hogy elérje, hogy a bögre megharapja annak az orrát, aki inni próbál belőle.
Ez nem volt egy egyszerű varázs. Sok olyan ige létezik, ami egy csapásra megoldja a kérdéseket, egyetlen szóval elintéz mindent, de néha, amikor valaki nem tudja a megfelelő varázslatot, vagy esetleg még nem is használta senki, akkor több, különböző igével lehet elérni ugyanazt. Mivel Jared ugyan elég jártas volt a bűvölésben, azonban mindeddig ezzel még nem próbálkozott, most éppen ilyen többszörös, apró varázslatokat végzett, és ha nem sikerült, akkor kezdte elölről. Általában az ilyesmi azért nem öt perc.

Akkor van egy bögrénk. Vajh' mi lehet az oka, hogy hirtelen lett egy bögrénk. A srác inni akar valamit. Nem nagyon valószínű, mert nincs mit. Látványosan össze akarja törni, mert mert. Elég hülye dolog lenne, de nem igazán lepné meg. Le akarja rajzolni a bögrét. Ez csak egy bögre, mit rajzolsz azon. Patkánnyá akarja változtatni. Na, akkor hamar egyedül találná magát, mert a lány irtózik a patkányoktól. De az is lehet, hogy szerelmes abba a szerencsétlen bögrébe, és mindenhova magával hordja, hogy epekedhessen hozzá, és az előbb valami versfélét írkálgatott.

Csak egy kis bepislantás a lány gondolataiba, uganis a lehető legkevésbé se érdekli, mi folyik mellette, de még az is jobb, mint amikor nem folyik mellette semmi - azaz a hét hét napjából úgy általában hét nap. Egyszer el kéne gondolkoznia azon, miért van a minimálisra redukálva a társasági élete, de most erre nem veszi a fáradtságot. Inkább jobb híján figyeli, mit akar a srác.

Fogalma sincs róla. Valamit varázsol vele, ez mondjuk egy mágustanodában nem éppen kirívó viselkedés. De hogy mit, arra ő nem tud rájönni. Annyit lát, hogy erősen próbálkozik, úgyhogy amikor látványosan nagyon koncentrál, beleszól a csendbe, hátha sikerül jól kibillentenie, és minimum nem sikerül a varázslata, jobb esetben meg el is ront valamit, és leszakad szeretett bögréjének a füle.

 - Hogy haladsz? - jó hangosan és hirtelen. Rosszabb esetben nem sikerül, és akkor muszáj lesz papírrepülőket csinálnia, és azzal zavarni a srácot. De kiállhatatlan egy dög lesz belőle, ha így folytatja.

Rozsos Annamária

Szépen haladt, egymásra halmozta a megfelelő varázslatokat, de azt, amitől harapni is kezd, egyszerűen nem találta. Gyakori volt a Finite Incantatem, amikor is elölről kezdte az egészet, addig a pontig már rutinosan, ameddig eljutott, de utána mindig újabb verziót találva ki. Ha nagyobb varázslatokkal játszik így, az bizony veszélyes is lehetett volna, hiszen ki tudja mi jön két ige közel egyszerre történő használatával egy tárgyon, de ezek már mind kipróbált, apró bűbájok voltak. Részben azért is, mert bár nem zárta a szívébe a hölgyet itt mellette, de nem kívánta senki testi épségét veszélyeztetni, annál okosabb és megfontoltabb feltaláló volt.
Addig már sikerült eljutnia, hogy ha az ujját a bögrébe dugta, akkor annak a szája összecsukódott körülötte, viszont ennél több kellett. Egyrészt lassú is volt, másrészt pedig jó lenne megoldani, hogy csak iváskor produkálja ezt, különben Gareth még a végén túl hamar rájön a turpisságra. A lány pont azt a pillanatot választotta ki meglepetésszerű megszólalásához, amikor Jared visszaugrott a folyamat elejére, úgyhogy nagy gondot nem okozott a viselkedésével. Ennek megfelelően a fiú is egyszerűen csak felé fordult, rávigyorgott, és úgy válaszolt.
- Remekül, köszönöm kérdésed! - majd visszatért a bögréhez, pár pillanatig elgondolkodva időzve a varázslat előtt, mert eszébe jutott egy módszer, de minden lépést mindig alaposan meg kell tervezni, nehogy aztán valami balul üssön ki ugyebár.
Végül cselekvésre szánta el magát, és igen, végre elérte, hogy a bögre szája gyorsan csukódjon, de ne is harapjon túl nagyot. Akkor már csak az kell, hogy iváskor csinálja ezt, és már mehet is bele a fiiiinom kávé, hogy Gareth visszakapja a kölcsönt a ceruzákért.

A jó.. Morog magában mindenféle nem szépet. Hát ez nem jött össze. Nem hát, róla van szó, nem szokás. Összejönni a dolgoknak. Na, nem baj. Akkor valami mást. Hát de ez az, ő nem kreatív. Egy cseppet sem.

Megfontolja a korábbi kósza gondolatot, hogy ő akkor repülőket fog hajtogatni és azzal dobálózik majd tök lazán, de hát egyrészt az nem az ő stílusa, még annyira se, mint ahogy a mai lépkórságos viselkedése sem, másrészt meg, repülőt se tud rendesen hajtogatni. Nem szállnak, csak visszajönnek, mint a bumeráng. Hajóban, na, abban viszont profi. Azzal meg mit kezdjen, eregesse őket a bögrébe? Szóval akkor ezt most nem.

Meg egyáltalán, mi a fenét csinál az a srác szerencsétlen bögrével? Dugdossa bele az ujját, mintha harapna. Ó. Ez harap is. Mi a.. Nem, tényleg, mi a..

 - Mit.. ezt most mért? - teszi fel értetlen, de nem feltétlenül sértő hangsúllyal az egyetlen kérdést, amire jelen pillanatban választ akar kapni. Nem, őszintén nem érti. Hát csak nem a srác ilyen mazochista természetű, bár ki tudja, ajándéknak meg elég fura, mondjuk így egyéb szavak híján. Mindenesetre, ha ő ezentúl bögrét kap, akkor továbbadja másnak.

Rozsos Annamária

Szinte érezni lehetett a levegőben, hogy a lány nincs kibékülve azzal, hogy nem tudja őt igazán felbosszantani. Valószínűleg ez a szoba varázsának is a hatása volt, mert Jared egyébként nem szokott ennyire ráérezni mások hangulatára - igaz, nem is nagyon szokott vele próbálkozni.
Mindenesetre most remekül elvolt a bögrével, és ezt amúgy is meg akarta csinálni, szóval semmi probléma. Maximum ott volt egy kis gond, hogy néha túl nagyot harapott a szerencsétlen porcelán, és ilyenkor gondot okozott kihúzni az ujját a szájából. Hát igen, ezen még finomítani kell.
Ennek láttán azonban már a lány sem állta meg dolgot szó nélkül, és elkezdett érdeklődni, hogy vajon mégis mi célja Jarednek ezzel az egésszel.
- Meglepetés lesz - mondta a fiú. - Ha iszol belőle, akkor megharapja az orrod. Tök jó, nem? - mutatta a lánynak a bögrét, ahogy beledugta ismét az ujját. - Csak még ki kell találni, hogy hogyan oldjam meg, hogy csak akkor harapjon ha iszol... Sajnos a gazdája hamar rájönne, hogy megbűvöltem a kedvenc bögréjét, ha már akkor harapna, mikor hozzáérnek - húzta el kicsit a száját, de az, hogy néhány próbálkozása kudarcot vallott, még nem törte le igazán. Elvégre nem mehet minden elsőre, nem igaz?
- Gyakorlatilag még az sem lenne célszerű, ha akkor harapna, mikor megdöntik - gondolkodott fennhangon, miközben a kezei között forgatta az alkalmatosságot. Valahogy el kell érnie, hogy tényleg csak akkor... Oh! Hiszen ha az lenne a kitétel, hogy ajkak érjenek hozzá, akkor meg is lenne oldva a dolog!
Miután ilyen szépen megvilágosodott, gyorsan újra munkához is látott.

Hát erre produkál valami izét, ami részleteiben úgy jellemezhető, hogy felvonja a szemöldökét jó magasra, miközben egyszerre elismerően elhúzza a száját és vigyorog. Hogy hogy festhet, azt ő se akarja tudni. Mert ez egy ajándékba adott harapós bögre. Ilyenkor öregnek érzi magát, mert hogy ennek értelmét nem látja, na, az biztos. De az is, hogy azért mókás ötlet, ha kicsit érdekes is, ugye. Szóval akkor igen, továbbadjuk a bögrét, ha valaki azt ajándékozna nekünk.

 - Hát, biztos örülni fog neki. - jegyzi meg valószínűleg a semminek, mert a srác újra elfoglalta magát, és valószínűleg se hall, se lát. És jól is van ez így. Addig a lány ugyanis eltűnődhet azon, hogy.. nem, ez így nem lesz jó. Ez egy harapós bögre, ezen nincs mit eltűnődni.

 - És adjál mellé felturbózott teát is. - nyugtatós teát. Bár belegondolva, odáig a delikvens ugye nem fog eljutni, hogy igyon is, meg is kóstolja a bögrében levő anyagot. Nem jó. Más kell.

 - De ez tök jó. - jegyzi meg megint csak a levegőnek egy adag hallgatás után, mert hirtelenjében nem jutott eszébe semmi, amit a bögre mellé lehetne adni, és hasonlóan trükköske lenne. Nem a képzelőerejéről híres, ezt tudta eddig is. És most mit mondjon, ez a harapós bögre, mindamellett, hogy fejfájást tudna kapni tőle, azért kreatív cucc.

 - Csinálsz ilyet másnak is? - értsd, rendelésre. Kedvet kapott egy ilyen haszontalanságra, pedig nincs kinek adnia. Nincs, akit annyira utálna, vagy olyan jó kapcsolatban lenne, hogy az a másik értékelni tudná, hogy poénból leharapják az orrát. Maximum odaadja Lucy-nak, és úgy kidobják majd az előkelően hipsteresen dizájnos szobájából, mint a huzat. De egy ilyen bögrét akkor is szeretne ebben a pillanatban. Mert csak.

Alina

Ruha

Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magamal annyira unatkozom. Jake-et sem látom egy ideje egy jó kis húgi - báttyó vita erejéig sem és még csak most fedezgetem fel a kastélyt. Halottam valami Lélek Szobáról amit állítólag feltétlenül meg kell látogatnom ha egy kis kikapcsolódásra vàgyom. Hát most semmire sem vágyom jobban. Az Északi Torony felé veszem hàt az irányt. Mindíg elgondolkodom ahogy megyek fel, hogy lépcsőzéssel lehet-e fogyókúrázni?! De aztàn mindíg el is hesegetem ezt a kérdést. Egy fa ajtó előtt állok meg. Már jónak tűnik a szoba a friss fa illat miatt. Lassan megfogom a kilincset és óvatosan kinyitom az ajtót. Ahogy bekukkantok a szobába látom, hogy nincs itt senki. Kicsit meg könnyebülök. Miutàn becsuktam az ajtót észre veszem, hogy a szoba színe változik. Nem is igazán tudom milyen színűre, de nagyon tettszik. Làgy zenét hallok meg ami egyre jobban erősödik és egyre jobban kivehető. Elég melankólikus, békès, nyugott,de a zene miatt (ami egyébként szimfonikus zenekar amit imàdok és egy történősebb vagy drámaibb zene) mègis kissé feszengős. Lehupanok egy fotelre és hírtelenes édeskés, de kicsit csípős fahéj illatra és az eső utáni friss, új ,tiszta illatra leszek figyelmes. Egy pillanatra hátra dőlök és becsukom a szemem. Azt hiszem igazuk volt. Tényleg kikapcsolódtam. Azt hiszem ez a tökély.

!!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: Táborszervezők
A játék megoldásához elég, ha csak elolvassátok a szöveget, nem muszáj hsz-ban reagálni, de tiltva sincs, ha van időtök, vagy kedvetek, miért ne?




Tovább A múlt árnyainak termébe
Tovább A szfnix portréja elé
Tovább Az igazság termébe

Grace

Will

Nos, a hoppanálás után, ami kifejezetten leélt az elkövetkezendő pár napra, tartottam egy kis szünetet a társasági életemben. Szükségem volt a magányra, hogy valamilyen szinten regenerálódjon az az antiszociális kis lelkem. Persze a válasz, amit Tonytól kaptam, megdobta a hangulatomat, meg a kis dobozka tartalmát is hordtam, csak ettől még nem volt kedvem más emberekkel találkozni. Talán ezért is történt ma az, hogy felmarkoltam a rég nem használt, de hőn szeretett gitáromat és bevonultam a falun át a kastélyba, hogy ejtőzzek egy kicsit valami kevésbé forgalmas helyen. Úgy gondoltam, hogy a lélekszoba pont jó lesz erre a célra, ott majd nem lesz senki, de már a folyosó felén megtorpanva hallottam, hogy valaki keresztül húzta a számításaimat, mert igenis vannak ott. Először csak zenefoszlányok ütötték meg a fülemet, majd ahogy közeledtem, egyre hangosabbá vált, én pedig az ajkamba harapva hezitáltam, hogy bemenjek-e egyáltalán. Végül meggyőztem magamat, hogy igenis bemegyek, mert én ide terveztem telepedni, ha pedig a már itt lévő személynek ez derogál, akkor elmegy, mert nem kizárólag egy személy tulajdona a helyiség.  A kezem a kilincsre tettem, majd benyitottam és a szőke fiút néztem elgondolkozva, aki a kanapén terpeszkedve gitározott. Nem volt rossz hangja és egész jól játszott, szóval nem szakítottam félbe, csak csöndben becsuktam magam mögött az ajtót és nekidőltem, a gitáromat letámasztva. A szobába vegyült némi kék, illetve fekete szín és megjelent a kanapétól nem messze egy fekete bőrfotel is, amit elégedett mosollyal konstatáltam. Mikor a srác abbahagyta a gitározást, úgy tűnt, hogy végül feltűntem neki, mire egy félmosollyal intettem neki, majd szusszantam egyet, eltűrve egy hajtincsemet.
- Egész jól játszol - dobtam le magamat az imént megjelent ülőalkalmatosságba és őt vizslattam, oldalra biccentve a fejem kicsit. Igen, szokásom volt, hogy nem azt csinálom, amit mások, ergo nem menekültem el és nem kezdtem el görcsösen aggódni azon, zavarom-e. Megszoksz vagy megszöksz öcsém...

Grace

Will

Szerencséje volt a srácnak, vagy talán látszott az arcomon, hogy nem igazán vagyok egy toleráns kedvemben, szóval nem igazán firtatta, hogy milyen alapon masíroztam be, változtattam meg a szobát és dobtam el magam, az engedélye vagy különösebb emberszámba vevése nélkül. Ezt csak egy elégedett, lusta mosollyal konstatáltam, majd elnyújtóztam a fotelemben. A hangján kicsit mondhatni meglepődtem, mivel kissé nőies hangszínt ütött meg, de gondoltam talán egyszeri eset volt, mert az ilyesmi nem túl jellemző. Habár fene se tudja ezeknél a mai fiataloknál. Ch... New generation... Egy hanyag intéssel letudtam a köszönetet és felvéve a gitáromat, hangolni kezdtem.
- Ugyan... - vontam vállat, fel sem nézve az elfoglaltságomból egy jó darabig, egész konkrétan addig, míg be nem fejeztem és tökéletesnek nem ítéltem a hangzást. Aztán eljutott a tudatomig, hogy valamit kérdezett, mire szórakozottan felpillantottam rá felvont szemöldökkel. Most már valamivel férfiasabbra vette a figurát és ez azért biztató volt, már ha úgy vesszük, hogy nem kell nyivákolást hallgatnom.
- Hm? Mit mondtál? Nem figyeltem... - mondtam végül visszapillantva a gitárra, majd rá és kb ennyi idő kellett, hogy az agyam feldolgozza a sufniba rekkentett mondatot. - Hogy miket... minden félét... Attól függ, milyen a kedvem.
Ezzel lezártnak is tekintettem azt, hogy miket játszom, mert ez tényleg szeszélyes dolog volt, azaz minden apró tényező befolyásolta. Már az is, hogy itt van, elvégre a zene egyfajta önkifejezés, teljesen magamat pedig nem adom ki egy idegennek. Ez azt hiszem elvi kérdés. Minden esetre annyira mégsem akartam taplónak tűnni, mert a szőkém nevelt belém némi bűntudatot, szóval halvány mosollyal felnéztem a társaságomra.
- Miért, te miket játszol? - kérdeztem a gitárra támasztva lazán az egyik könyökömet, majd továbbra is őt vizslattam a pillantásommal. Nem volt csúnya, ennyit meg kell hagyni, ettől függetlenül a hangja tényleg jó volt. Az ujjaim szórakozottan vándoroltak egyik húrról a másikra, ettől függetlenül még nem akartam játszani. Arra később is ráérek.
- Öh, ja tényleg... be kéne mutatkoznom... - sóhajtottam a hajamba túrva, majd a gitárom doboltam halkan az ujjaimmal. Nem akaródzott nekem ez az udvariasság dolog ma, egyszerűen csak nem akart összejönni. Chh... - A nevem Grace E. Green.
Csak remélni tudtam, hogy az angol akcentus ellenére ő nem hallja félre a nevemet és nem kezd el Graciezni, mert akkor aztán tényleg Erinként kell bemutatkozni, másrészről pedig tutira fejjel futok a falnak. És keresek egy nyelvtanárt is...

Grace

Gitár / Zenécske

Ez az egyszerű kérdésem mintha kicsit elbizonyította volna a fiút, de nem nagyon foglalkoztam vele, csak szélesebben elvigyorodva néztem fel az arcára, majd ismét vissza a gitáromra, végig futtatva a kék fán az ujjaimat. Végül a srác egy egészen laza választ adott, mire halványan elmosolyodtam és ismét felnéztem rá, felvont szemöldökkel. A neve tetszett, mármint szerettem az angol neveket, a magyarba elég gyakran beletört a nyelvem, egyszerűen csak nem bírtam kinyökögni...  Mondjuk senki nem is várja el tőlem, hogy perfektül dúdoljam a magyart, elvégre nem vagyok itteni, nem várhatnak csodát, még csak nem is hasonlít a két nyelv egymásra. Grimaszolva megráztam kicsit a fejem, majd felvontam a szemöldököm.
- Tehát akkor William, úgy mint Will, vagy csak simán William? - nevettem fel halkan. Jobb szerettem volna letisztázni a rellonossal, hogy most akkor mi is az álláspontja erről. Nem voltam tapintatos hangulatomban még mindig, de a srác aranyos volt és szimpi, szóval megengedtem egy tényleg őszinte, félszeg mosolyt felé. - Én... csak simán Grace... vagy ennek valamilyen változata, ha kreatív kedvedben vagy...
Nem, nem sokszor szoktam megengedni a Grace becézéseit, például a Graciet tényleg csak az olyanoknak engedtem, akiket nagyon kedveltem. Az olyanoknak, mint Kuma, Tony, Dorian vagy a csapattársaim, bár ők többnyire felismerték, hogy melyik az a pillanat, amikor érdemes az ilyesmivel próbálkozni. Amúgy szinte biztos voltam benne, hogy nem értettem a nevemet, de mégsem hibáztathattam őt, mert tényleg ramaty a magyar kiejtésem, egy szó, mint száz, igenis visszasírom Britanniát.
- Ha nem értesz valamit, amit mondok, nyugodtan szólj csak, nem foglak megenni, mert egyrészt nem vagyok sárkány, más részről már ettem ma. Csak mert néhány embernek nem... nagyon esik le mit mondok, az akcentusom miatt - mutogattam és próbáltam érzékeltetni, mire is gondolok. Nem biztos, hogy nem nézett hülyének. Áh, kit zavar? Míg én hangoltam, ő a gitárján dobolt, talán nem tudott mit kezdeni a helyzettel, vagy nem is tudom... Annyira nem volt idegesítő, ha az lett volna, tutira elkapom a kezét, hogy hagyja abba. Ismét a tanulmányozásába feledkeztem, amit persze aztán észre is vett, de csak kivigyorgott érte. Kérdezett valami számról, mire csak tanácstalanul megráztam a fejemet. Nem mintha megvárta volna a válaszomat, igazából már rá is zendített, amit én a gitáromra támaszkodva hallgattam. Tetszett, jó volt a dallam is, meg a szöveg és a hangja is, szóval nem igazán akartam közbevágni. Voltam szíves megvárni, míg befejezi, kis tapsikolást imitáltam, majd pengettem párat a húrokon.
- Nekem nincsenek saját írású számaim, azok inkább a bátyám műfaja... De mugli számokat elég gyakran játszom... A Mad World az egyik kedvencem - mosolyodtam el, majd a hangszeremre lesandítva játszani kezdtem. Persze kevésbé magabiztosan, mint ő, de azért ment.

Tompos Csege